2013.III.30. Ferencváros – Eger: 4-0

A labdarúgó NB I 21. fordulójában a dobogóra igyekvő Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban fogadta a kiesésre álló Egert, és könnyed, 4–0-s győzelmet aratott.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ricardo Moniz: – Egy nagyon jó mérkőzésre számí­tunk, harmadszor játszunk ugyanazzal az ellenféllel. Elhagyjuk az otthonunkat, ez is egy új körülmény lesz, amelyre figyelnünk kel majd. Jól szervezett ellenfélről van szó. amely legutóbb öt védővel állt fel ellenünk, de nem szabad elfelednünk, hogy az első mérkőzésen esélyük volt a 2-0-s vezetésre is, ennek nem szabad megismétlődnie. Nagy a konkurencia a csapaton belül, hiszen nemsokára Alempijevic és Bönig is beszállhat a meccsekre is, ekkor pedig elmondhatjuk, hogy minden poszton vannak játékosaink. Mindenki tisztában van vele, amennyiben sor kerül a játékára, hogy mi lesz a feladata.


Mészáros Ferenc: – Igen, valamennyi hasznot húzhatunk az előző meccsekből, mert többet tudtunk meg a ferencvárosiakról. Jó csapat az FTC, amely jelentős játékerőt képviselő kerettel, és felkészült, igazán profi szakvezetővel rendelkezik. Ez viszont még automatikusan nem jár azzal, hogy ne jöhetnénk ki jól a mérkőzésből. Ehhez az szükséges, hogy valamennyi pályára lépő labdarúgónk tudása legjavát nyújtsa. A legnagyobb hazai arénában, tétmeccsen, jó körülmények között, erős csapat ellen játszani igenis különleges élmény, ami plusz energiákat mozgósí­that. Nekünk most minden pont fontos az életben maradáshoz, valamennyi alkalmat meg kell ragadnunk, hogy növeljük egységeink számát. Ezért lépünk pályára a Ferencváros ellen is.

Böde Dániel: – Amióta újra a Fradival tréningezem, csak az Eger-meccs foglalkoztat. El kellett költöznünk egy időre, de ebben is próbálom a pozití­vumokat megtalálni, például valaminek a vége mindig valami újnak a kezdete. Jövő ősszel már szupermodern aréna áll az Üllői úton. Hogy addig a Puskás-stadionban futballozunk, új helyzet, de ennek is meg kell tudnunk felelni. Ha meg a kellemetlen időjárás miatt netán valóban csak ötezer fradista lesz jelen, azzal sincs baj, tudom, hogy ők a maguk módján mindent megtesznek a győzelmünkért, azaz buzdí­tásban í­gy sem lesz hiány. Pakson megszoktam, hogy nélkülözzük a fergeteges hangulatot, most azzal kell megbirkóznunk, hogy a drukkerek nem tudják úgy befújni a labdát a kapuba, mint az Üllői úton, mégis biztos vagyok benne, hogy rajtuk semmi sem múlik.

A mérkőzés:

Ferencváros – Eger: 4-0 (2-0)
Puskás stadion, 4.000 néző, vezette: Iványi Zoltán (Lémon, Aradi)

Ferencváros: Jova – Somalia, Gyömbér, Besic (Klein 46.), Sváb – Józsi, Cukic – Jenner, Leonardo (Jovanovic 77.), Peric (Orosz M. 62.) – Böde
kispad: Ranilovic, Aborah, Hakola, Csilus
vezetőedző: Ricardo Moniz

Eger: Brljak – Preklet (Horváth Z. 69.), Balog Zs., Mecinovic, Rakovic – Albert Á., Németh N. (Koné 46.), Buac, Vidovic (Kabele 60.) – Koós, Szabó B.
kispad: Palásthy D., Palásthy N., Farkas Á., Zvara
vezetőedző: Mészáros Ferenc

Gól: Böde (4., 74.), Jenner (10.), Somalia (67.)
Sárga lap: Mecinovic (15., 17.)
Kiállí­tva: Mecinovic (17.)

(Fotó: Czerkl Gábor, nso)

Két, átmenetileg „stadion nélküli” csapat csapott össze a Ferencváros–Eger bajnokin a még mindig álló, és még mindig impozáns Puskás Ferenc Stadionban, de mégis, a két egyesület anyagi és szociális körülményei között ég és föld a különbség!

A pályaválasztó mestere, Ricardo Moniz például a kezdőbe te(he)tte a Leonardo, Milan Perics kettőst, és kettejük között az a Böde Dániel szerepelt középcsatárként, aki immáron a válogatott szí­neiben is eredményes volt – az Eger ellen pedig csak négy percet várt a gólszerzéssel. A 10. percben Leonardo játszott szépen középre balról, Julian Jenner pedig egy zseniális labdalevételt egy gyönyörű lövéssel koronázott meg, és máris két góllal vezetett a Ferencváros! Ugyan nem sokkal később az egri Szabó Bence alaposan ráijesztett a Fradira, lévén egy szöglet után a lécre fejelt, de csapattársa, Jasmin Mecinovic egy perc alatt két sárgát szedett össze, ezzel tulajdonképpen véget is ért a mérkőzés izgalmasabbik része, és innentől kezdve csak az volt a kérdés: mikor és hány gólnál áll meg a Ferencváros? Egyébként már a két kapott gólnál is elmorfondí­roztunk azon, hogy ezekről az egri védőkről Gárdonyi Géza nem hősi történetet, hanem csak ví­gjátékot tudna í­rni, a legstabilabb közöttük pedig éppen a macedón Mecinovic volt. Egy darabig, ugyebár… Biztos előnye tudatában leült kissé a fővárosi csapat, ellenben az egriek kapusa, Darko Brljak kis hí­ján megszerezte minden idők egyik legkomikusabb öngólját, szerencséjére Vladan Csukics meglökte őt kissé, mielőtt a saját hálójába nem öklözött egy szögletet. Az első félórát elérve Leonardo nagy helyzetből a lécre emelt, előtte Koós Gábor szépí­tő találat helyett lyukat rúgott az ötösön. Iványi Zoltán játékvezető nemcsak Brljak kacska mozdulatánál, Preklet Csaba egyértelmű lerántásánál (a ziccerben kapusba lövő Jenner félig mez nélkül maradt az esetnél) is megkegyelmezett a vidéki csapatnak, amelynek egy büntető és egy újabb piros lap éppen annyira hiányzott, mint a stadion megmaradt gyepének a szemerkélő eső.

A fordulás után az első negyedórában kifejezetten borzalmas produkciót láthattunk a két csapattól, Moniz egyre elégedetlenebben ingatta fejét az oldalvonal mellett. Leonardo két ziccert is kihagyott, de Somália a 67. percben egy bődületes nagy góllal csak mosolyt csalt mestere arcára. Szép lassan felpörögtek a zöld-fehérek, Brljak több bravúrt is bemutatott, de Jenner „pókfocis” gólpassza után Böde Dániel a 74. percben ismét bevette hálóját. A hajrában a csereként beállt Orosz Márk, Jenner, majd ismét Orosz hagyott ki ziccert, Böde elől Ismaël Koné önfeláldozóan mentett – megúszta néggyel az Eger.

Könnyed, fölényes győzelemmel avatta átmeneti otthonát a Ferencváros, a zöld-fehérek közül többen is átlag fölött teljesí­tettek, a Böde, Jenner kettős pedig egyre „pengébb”.  Ez a Fradi a bajnoki cí­mért harcolna.

További képek ittitt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Ricardo Moniz (FTC): – Érzelemgazdag hét lezárása volt ez a mai mérkőzés. Azoknak, akik évek óta dolgoznak a Fradiért, nagy fájdalom volt a stadion bontásának elkezdése. Tegnap a pálya állapota miatt úgy nézett ki, nem is tudjuk lejátszani a mérkőzésünket. Ilyen nehéz körülmények között viszont fantasztikusan kezdtünk, hiszen két gyors gólt szereztünk. A kiállí­tást azonban nem használtuk ki, nem kerestük eléggé a harmadik találatot. Kevesebb helyzetünk volt, mint amennyi kellett volna, és ezért tiszteletet érdemel az Eger. A szünetben elmondtuk a játékosoknak, hogy még nem nyertük meg a mérkőzést, és az ellenfél képes veszélyes akciók kialakí­tására. Somalia klasszis találatával azonban végleg sikerült eldöntenünk a mérkőzést. Ezután sok helyzettel, úgy játszottunk, ahogyan a Fradihoz illik. A közönséget szerettük volna minél jobban kiszolgálni. Ezúton is köszönjük azoknak, akik buzdí­tottak minket, és reméljük, hogy ha sok gólt lövünk a meccseinken, akkor még többen lesznek. Komoly kihí­vás, de az a célunk, hogy megtöltsük a Puskás Stadiont.

Mészáros Ferenc (Eger): – Tudtuk, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban a Fradival, de persze ezt nem vallhatjuk be a mérkőzés előtt. Akkor tudtuk volna megszorí­tani őket, ha a mérkőzés elején nem csinálunk ilyen buta hibákat. 1-0-nál volt esélyünk az egyenlí­tésre, de a kiállí­tás után is becsületes munkát végeztünk. Mind játékosállományban, mind más téren előttünk jár a Fradi, í­gy gratulálok az ellenfélnek.

Gyömbér Gábor, Somalia:

Góllövőlista:

11 gólos: Kabát Péter (Újpest), Adamo Coulibaly (DVSC), Böde Dániel (FTC)
10 gólos: Nikolic Nemanja (Videoton), Varga Roland (Győri ETO)

(Az nso.hu, a csakfoci.hu, a Ferencváros és az Eger hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ