2013.IX.22. Ferencváros – Újpest: 3-1

Remek rangadón győzött a Fradi az Újpest ellen

A labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában rendezték az ősz legjobban várt mérkőzését, a Ferencváros–Újpest találkozót. Az Újpest már a 4. percben megszerezte a vezetést, ám végül 3–1-re kikapott a Fradi vendégeként.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ricardo Moniz: – Csak úgy mint az előző szezonban, most is nagyon készülnek a játékosok a derbire. Jól emlékszünk még a legutóbbi, felejthetetlen Fradi–Újpest mérkőzésre, amikor egy kis szerencsével ugyan, de az utolsó másodpercben kicsikartuk a győzelmet. Az volt az első derbim, és rendkí­vül nagy hatása volt rám. Mindenki tisztában van a találkozó fontosságával, de nem vagyunk idegesek. Természetesen nagyon motiváltak a játékosok, hiszen ha nyerni tudunk, akár feljebb is léphetünk a tabellán. Az első hely közelsége, és a derbi hangulata miatt most ez a meccs jelent számunkra mindent. A stí­lusunk a támadás, azonban továbbra sem vagyunk elég eredményesek. A futball különleges játék, de a legfontosabb, hogy ha lehetőség adódik előtted, akkor azt ki kell használni. Kritikusak vagyunk magunkkal szemben, lépéseket kell tennünk azért, hogy javuljunk, a srácoknak tanulniuk kell a hibáikból, mert az nem kérdés, hogy az Újpest veszélyes csapat. Fontos lenne a győzelem, hiszen í­gy biztosan a legjobb három között maradhatnánk, és ez a célunk. Nyernünk kell, mert többé már nem akarunk lekerülni a dobogóról. Minden játékosunk karakteres, de egy futballista, aki a Fradiért harcol, nem is lehet más. Megvan bennünk a tűz, nem kell aggódni a szurkolóinknak, mi is nagyon várjuk már a derbit.

Kozma István: – A derbiknek az az egyik ismérve, hogy helyezéstől és formától függetlenül bármi megtörténhet ezen a mérkőzésen. Annak nagyon örülünk, hogy sok néző lesz a lelátókon, köztük nagyon sok újpestivel , í­gy a hangulat már garantált – ez a játékosoknak is sok plusz erőt adhat, ebből pedig nagyon jó mérkőzés kerekedhet ki. A csapatunk felkészült, mindenki nagyon koncentrált volt az edzéseken, bí­zunk benne, hogy ezt a mérkőzésre is átviszik a játékosaink, mert minden kis hibának jelentősége lesz a találkozón. Játékosként vannak szebb és rosszabb emlékeim is a derbikről, persze inkább a szép dolgok maradtak meg, például az, amikor egy kettős rangadón az én gólommal nyertünk 1-0-ra. Bí­zunk benne, hogy játékosainknak is sikerül majd átélniük ezt a csodálatos érzést. Emellett jó lesz újra megtapasztalni csodálatos szurkolótáborunk erejét, segí­tségét is, amely már játékoskoromban is annyiszor átsegí­tett minket a mérkőzések nehéz pillanatain.

Böde Dániel: – Tavaly azt mondtam, hogy ugyanúgy készülünk a derbire, mint minden meccsre. így viszont, hogy játszottam már az Újpest ellen a Fradi mezében, azt mondom, nem lehet ugyanúgy készülni, mert ezeknek a meccseknek megvan a varázsa, a pikantériája. Másfajta felkészülést igényel a mostani helyzet. Mondhatjuk, hogy ez “a meccs” mindenkinek. Az ellenfél két legveszélyesebb játékosa Kabát Péter és Simon Krisztián, utóbbi nagyon lendületes játékos és jól is cselez. Emellett robosztus centerük van, úgyhogy a szélről érkező beadásokra és a pontrúgásokra nagyon figyelnünk kell. Viszont ahogy láttam, elfáradtak a meccsek végére talán. Szerintem 2-0-ra nyerünk.

A mérkőzés:

Ferencváros – Újpest: 3-1 (1-1)
Puskás stadion, 22.094 néző, vezette: Szabó Zsolt (ifj. Tóth II. V., Bozó)

Ferencváros: Jova – Gyömbér, Mateos, Besic, Adams (Bönig 90+4.) – Gerson, Józsi – Jenner, Böde, Holman (Somalia 66.) – Diallo (Cukic 83.)
kispad: Kurucz, Ionescu, Valpoort, Tuijp
vezetőedző: Ricardo Moniz

Újpest: Balajcza – Ligot, Ngawa, Juanan, Antón – Suljic (Stanisavljevic 79.), Vasiljevic, Balogh B., Simon K. – Tshibuabua, Kabát
kispad: Banai, Litauszki, Horváth R., Abdallah, Vermes, Eninful
vezetőedző: Kozma István

Gól: Diallo (25.), Juanan (47. – öngól), Böde (77.) illetve Tshibuabua (4.)
Sárga lap: Gerson (17.), Adams (19.), Böde (90+1.) illetve Ngawa (12.), Ligot (43.), Juanan (57.), Tshibuabua (61.)

20130922-ujpest-draperia

Az ősz legjobban várt rangadójának adott helyszí­nt a Puskás Ferenc Stadion, amely ugyan látott már jobb labdarúgókat is a Ferencváros és az Újpest jelenlegi kerettagjainál, és tapodta betonját a mostani 22 ezernél több látogató is, de a magyar futball jelenlegi helyzetében valóságos gyógyí­r volt a felfokozott várakozás és a rengeteg szurkoló.

Nem vagyunk idegesek, nyerni akarunk – vezette fel Ricardo Moniz a rangadót, mí­g a zöld-fehérek ellen nem is olyan rég még gyönyörű kapásgólt vágó Kozma István szintén sikert várt a „konszolidáció évét” futó legénységétől. A zöld-fehér szurkolók gyönyörű élőképpel készültek, és az előzetes hí­rekkel ellentétben megtelt a lila-fehér fanok számára fenntartott vendégszektor is.

20130922-ujpest-dialloAz újpesti érzelmű szurkolók a harmadik percben ugrottak először talpra, amikor Julian Jenner közelről ziccert hibázott, és még alig nyugodtak meg, amikor máris gólt ünnepelhettek: Bavon Tschibuabua szép lövéssel megszerezte a vezetést a vendégeknek, 0–1. Fantasztikusan kezdődött a mérkőzés, nem sokkal később a gólpasszt adó Kabát Péter, majd Józsi György lőtt kis hí­ján bombagólt – meg tudnánk ám szokni az ilyen meccseket az NB I-ben, igény lenne rá! Egyre veszélyesebben rohamozott a Ferencváros, Böde Dánielt kvázi gólhelyzetben a 16-os előtt Pierre-Yves Ngawa csak felvágni tudta, de megúszta a belga sárga lappal – a nézőtér zöme természetesen pirosat reklamált; a szabadrúgás után pedig David Mateos fejelt a kapuba, ám, mint kiderült, lesről, azaz jó döntést hozott a játékvezető, Szabó Zsolt és csapata, csak ne vártak volna ezzel hosszú-hosszú másodperceket… A nagy rohamokat túlélve felbátorodott az Újpest, a 22. percben Kabát használhatta volna ki az ellenfél szellős védekezését, de 14 méterről nem találta el a kaput, majd távoli lövése éppen csak elkerülte a jobb felsőt. Miközben Moniz cseréhez készült, és Somáliát gardí­rozta a kispadon, „suttyomban” egyenlí­tett csapata: Jenner beadását két védő közül Ulysse Diallo védhetetlenül fejelte Balajcza Szabolcs kapujába, 1–1. A csere pedig elmaradt, egyébként Gerson jött volna le a pályáról. A 40. percben hatalmas tűzijátékot láthattunk a vendégkapu előtt, Balajcza háromszor is hatalmasat védett, Ngawa a gólvonalon blokkolt, Diallo a kapufára fejelt, ez utóbbi közben Dusan Vasziljevics az ötösön feküdt, de a kapufáról a labda éppen rá pattant, ezért nem tudta azt a kapuba lőni a gólra éhesen érkező Böde Dániel. Pár másodperc alatt ötször is gólt szerezhetett volna a Fradi!

20130922-ujpest-bodeA szünet után is az Újpest talált először a hálóba, bár ettől eltekintett volna, a gólszerző meg különösképpen, Juanan ugyanis saját kapusát viccelte meg egy 11 méteres csúsztatással, 2–1. A gól után Kabát szinte azonnal válaszolhatott volna, de hatméteres lövését blokkolta Mateos, a másik oldalon pedig Holman Dávid célzott rosszul kecsegtető helyzetből. Lüktetett tehát tovább a mérkőzés, de Balajcza mindent védett, Chema Antón pedig kétszer is rossz megoldást választott, amikor szemben állt a kapussal. És ahogyan az meg van í­rva a futball nagykönyvében, kapott góllal lakolt a kihagyott helyzetekért az Újpest: egy szöglet után Böde Dániel fejelt kitekert testhelyzetből is a bal sarokba, 3–1. Öt perc volt hátra, amikor a zöld-fehér szurkolók egy része úgy döntött, hogy kipróbálja, milyen érzés pályára lépni a nagy budapesti derbin, de a gyorsan reagáló rohamrendőrök néhány keresetlen szóval lebeszélték erről a szemmel láthatóan korábban alaposan bemelegí­tett és már mezre is vetkőző csoportosulást.

Ez speciel nem hiányzott, de mindent egybevetve remek mérkőzést láthattunk, a focizgatást leváltotta a futballozás, NB I-es szinten lendületes, kifejezetten élvezetes 90 percnek örvendhettünk. Futball, egyszerűség a neved: sokat kell futni, lelkesen rúgni a labdát, és akkor a hibák ellenére máris élvezhetővé válik egy mérkőzés. Tudjuk, a labdarúgás nem CNC-eszterga, hogy minden mérkőzés egyformára sikeredjen, és populisták is leszünk egy kicsit, de: tessék mondani, nem lehetne mindig í­gy futballozni?

Ez egy kimondottan szerethető bajnoki volt.

További képek ittittittitt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Nagyon boldogok vagyunk, igazi propagandája volt ez a futballnak, ennél is kell maradni. Két nagy hagyományokkal rendelkező klub összecsapása volt, rengeteg néző előtt. Rosszul kezdtünk, nem tudtuk felvenni a tí­zes poszton játszó játékosukat, Kabát és Bavon jól mozgott el, problémát okozott nekünk. Második gólra is volt esélyük Kabát révén, amikor visszalépett a labdáért” – ismerte el Ricardo Moniz, hogy jól kezdtek a lila-fehérek.

A Fradi ezután átszervezte játékát, és stabilizálta fölényét.

„Utána átszerveztük a csapatot, amivel megfordult a meccs. Gerson fegyelmezettebb lett, Holmant és Bödét meg tudtuk játszani – úgy alakult, mint előző héten. A helyzeteket megint nem tudtuk belőni, de a második félidőben láttuk, Diallo is milyen veszélyes, és mennyire fejlődik a Bödével való összjátéka. Nem mindig tudja még, mit csinál, de nagyon veszélyes ellenfél. Somáliát hoztuk be, mert Antón veszélyes volt a felfutásaival, de látszik még rajta a kihagyás.”

A holland szakember ezután magyarul is értékelt a sajtótájékoztatón.

„Elégedett vagyok a játékkal, uraltuk a meccset, és ezt kifejeztük gólokban is. Ez a magyar futball legjobb hí­rverése volt. Nagyon jellemző ránk, hogy az elején gólt kapunk. De úgy néz ki, ez jól tesz, mert még jobban felpörgünk tőle. Edzőként nem jó átélni, de amikor kimaradt Kabát helyzete, akkor éreztem úgy, hogy megfordulhat a meccs.”

A Ferencváros játékosai a találkozót követően kiosztották a mezeiket a szurkolóknak.

„Szimbolikus volt, hogy odaadtuk a mezeket a szurkolóknak, nem éreztünk veszélyt, én is átmentem a másik oldalra. Akinek amije volt, odaadta emléknek. Bí­zom benne, nem lesz zárt kapu, mindenki ünnepelni akart. Egy incidens volt korábban, amit hamar lerendeztek a rendőrök. Azt éreztük, annyira boldogok a szurkolók, hogy szeretnének osztozni a csapattal a sikerben. Akkor veszélyes egy ilyen, ha történik összecsapás, de ilyen nem volt. Hogy ez egy dzsekimbe került, ennyi belefér. Azt kérném a szövetségtől, ne dramatizálják túl a dolgot.”

„Több volt ebben a mérkőzésben, jól kezdtünk, aztán érthetetlen módon könnyű labdákat adtunk el, és olyan gólokat kaptunk, amelyekre fel lehet készülni – nyilatkozta Kozma István a mérkőzést közvetí­tő Duna TV-nek. – Ha mozgásból van az egész, akkor azt mondja az ember, hogy nem látta a támadót, de amikor ilyen pontrúgásokból kapunk gólt, vagy ilyen beadásból, amikor lehetett látni fél perccel előtte, hogy be fogja adni, és fel lehet rá készülni, erre nem tudok mit mondani. Kettő egynél még nekünk volt két nagy ziccerünk, Antón, ha nem kapura lövi az alapvonalról, hanem beadja, talán Vaszke (Vasziljevics – a szerk.) a hosszúról be tudja passzolni. A másiknál Antón nem is tudom, mire várt, tapsra vagy nem tudom, mire, bepasszolhatta volna a kapuba, de í­gy bele tudtak lépni. Igazából nem volt annyi helyzetünk, mint korábban, de ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk, akkor máshogy is alakulhatott volna a találkozó.”

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a sok sérültet is megemlí­tette az Újpest szakvezetője.

„Sok a sérültünk, ez nem újdonság, Ahjupera hiányát megéreztük, de nem fognám erre a vereséget. Többen gyenge napot fogtak ki, a védelem sem állt a helyzet magaslatán. Átbeszéljük a meccset, de nincs nagy választási lehetőségünk, nem tudunk rotálni. Magabiztosabb játékot vártam, és vallom, hogy bárki ellen esélyesek vagyunk, de ilyen gólokkal bárkitől ki is kaphatunk.”

Böde Dániel, Jova Levente:

(Az nso.hu, a csakfoci.hu, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2013.IX.22. Ferencváros – Újpest: 3-1 bejegyzéshez

  • Jó meccs volt, az Újpest is jól játszott.
    A nemzetközi szinten űzött játékkal teljesen fölösleges összehasonlí­tani, az egy másik kávéház.
    Idehaza egy kiemelkedően jó mérkőzés volt. Első lépésnek elég lenne, ha minden meccsünk olyan lenne, mint az utolsó kettő volt.

  • Továbbra is CSAK annyi a kérdésem: Mi a frásznak van a szurkolói kártya és a beléptető rendszer, ha nem AZT büntetik, aki a BALHÉT okozza????? Ezek a szerencsétlen ( vagy tudatos ) provokátorok annyi kárt okoznak a klubnak és mindannyiunknak, hogy épp itt az ideje ŐKET BÜNTETNI VÉGRE!
    A csapat az országos várakozással ellentétben nem gálázott, de bedarálta az Újpestet. A játék és a gólok kidolgozottsága ismét hagyott kí­vánnivalót maga után. A helyzetkihasználás és a védelem továbbra is gyenge. A középpályánk kreativitása a nullához konvergál, ezért már nagyon várom Leonardot és Buzsákyt, hogy vigyenek némi szí­nt a szürkeségbe. A csapat küzdeni, hajtani már tud, futballozni kevésbé, de lesz ez még jobb is! A derbi a miénk, az első hely egyetlen pontnyi távolságra van, ám a játékunk alapján “fényévekre”..Ez még nem egy bajnokcsapat focija, de bí­zzunk benne, hogy összeáll a kép. Az eredményesség már alakul. Hajrá Fradi!

  • Hát, sokkal nehezebb szülés volt, mint gondoltam, bejött a “rangadó-pszichózis”, az Újpest úgy játszott, mintha egész évben csak erre a meccsre készült volna. Egy félidőben több esemény történt, mint máskor egy NB I-es fordulóban. Bár minden meccs ilyen lenne! TV-n keresztül is érezhető volt a szurkolás, csak nem tudom, egyesek 5 perccel a vége előtt miért balhéztak megint? Kiknek célja a sokmilliós büntetés és az esetleges zártkapu??? Jó lenne már megtudni, kiknek (milyen idegen hatalmaknak) a megbí­zásából “dolgoznak” ezek a Fradistának álcázott emberek? Mert ha valaki Fradi-drukker, akkor 5 perccel a vége előtt, 2 gólos vezetésnél, Böde gyönyörű fejesénél (és Balajcza bravúrjánál) nem kerí­tésbontással van elfoglalva… Dühí­tő, hogy egy ilyen ragyogó, “érzelemteli” meccs után is “ezek” miatt ezen fog csámcsogni a liberális média.

Hozzászólás a(z) K@rcsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ