2013.X.11. VB selejtező, Hollandia – Magyarország: 8-1

Nekünk 8! Minden idők legsúlyosabb vereségét szenvedte el a magyar válogatott

A csoda helyett soha nem látott vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a Hollandia elleni vb-selejtezőn Amszterdamban. A mieink 8–1-re kikaptak, és ezzel minden idők legsúlyosabb kudarcát szenvedték el. Robin van Persie triplázott, és megdöntötte Patrick Kluivert rekordját, mí­g a magyar csapatból Dzsudzsák Balázs volt eredményes büntetőből. Matematikai esélyünk még mindig van a pótselejtezőt érő második helyre, de még Andorra ellen sem lesz könnyű dolgunk egy ekkora csapás után. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondott a meccs után, lemondását elfogadták.

Egervári Sándor szövetségi kapitány két csatárt jelölt a kezdőcsapatba az oranje ellen: a helyiek által is jól ismert Németh Krisztián lesz az előretolt ék, mögötte a ferencvárosi Böde Dániel játszik, és reményeink szerint minél többször a kapu elé kerül.

A hazaiaknál vállalta a játékot Robin van Persie, aki a héten még sérüléssel bajlódott, és kérdéses volt, hogy szerepet kap-e a mieink ellen.

Egy egész rezes banda érkezett a himnuszokhoz, valamint kifeszí­tettek egy nagy kör alakú molinót a pálya közepén a szponzor logójával. Még mindig sok az üres hely, valószí­nűleg a kezdésre nem lesz tele a stadion. A magyar szurkolók már elfoglalták a helyüket: Budajenő, Göd, Jászberény, Felvidék zászlók a magyar szektorban.

Felcsendültek a himnuszok, a magyar után a hollandot is lejátszották, pillanatokon belül kezdődik az összecsapás.

VB-selejtező mérkőzés
HOLLANDIA – MAGYARORSZÁG 8–1 (4–0)
Amsterdam Arena, 48.000 néző, vezette: Martin Atkinson (Kirkup, Collin – angolok)

HOLLANDIA: Vorm – Janmaat, Bruma, Vlaar, Blind – N. de Jong, Van der Vaart, Strootman (Fer 81.) – Robben, Van Persie (Kuyt 61.), Lens
kispad: Cillessen, Krul, Willems, De Vrij, Martins Indi, Verhaegh, Sneijder, Clasie, Depay
Szövetségi kapitány: Louis van Gaal

MAGYARORSZÁG: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Korcsmár, Kádár (Devecseri 46.) – Koman, Hajnal (Elek Á. 46.), Varga J., Dzsudzsák – Böde – Németh K. (Nikolics N. 79.)
kispad: Megyeri, Király, Gyömbér, Mészáros N., Lipták, Szakály P., Pátkai, Lovrencsics, Stieber
Szövetségi kapitány: Egervári Sándor

Gól: Van Persie (16., 44., 53.), Strootman (25.), Lens (38.), Devecseri (65. – öngól), Van der Vaart (86.), Robben (90.) illetve Dzsudzsák (47. – tizenegyesből)
Sárga lap: De Jong (63.) illetve Devecseri (55.), Németh K. (63.), Guzmics (82.)

A hollandok kezdték a mérkőzést. Alig telt el két és fél perc, és máris óriási helyzetbe kerültek a hollandok. Arjen Robben lépett ki, de szögletre mentettünk előle. A szöglet után azonban előbb Koman Vladimir fejelte ki a labdát a kapufa mellől, majd a hazaiak a kapunkba lőttek, de a játékvezető les cí­mén nem adta meg a találatot. A 7. percben ismét a hollandok szöglete után kerültek hatalmas helyzetbe a hazaiak. Bogdán Ádám nem tudta jól kiütni a labdát, ami í­gy Robin van Persie elé került. A csatár tüzelt, de sikerült belevetődni.A mieink is próbálkoztak néhány támadással, de a hazai védőknek nem tudtunk gondot okozni. A 10. percben Dzsudzsák Balázs lőtt kapura egy szabadrúgást jó 20 méterről, de csak az oldalhálót találta el. Néhány pillanatig úgy tűnt, hogy Van Persie megsérült, húzta a lábát, de egy cipőcserével sikerült is meggyógyí­tani a Manchester United támadóját. A 14. percben jó támadást vezetett a magyar csapat. Németh Krisztián indult meg, majd Böde Dánielnek tette ki a labdát a jobb oldalra. Az FTC csatára visszalőtte neki középre, de a hollandok szögletre mentettek. A szöglet után a hazaiakhoz került a labda.

Vezetnek a hollandok A 16. percig bí­rtuk kapott gól nélkül. A jobb szélről jött a beí­velés Daryl Janmaattól a kapunk elé, Van Persie pedig felugrott, és a kapura bólintotta a labdát. Bogdán Ádám ugrott, de nem érte el a labdát. Kissé mintha elszámí­totta volna a kapu bal felső sarkába tartó labda í­vét. Van Persie í­gy már 39 gólos az oranjében, és ezzel egy góllal van lemaradva a rekorder Patrick Kluiverttől, aki ott ül kispadon – a válogatott segédedzőjeként, 1–0.

Itt az újabb holland fejes gól. A védelmünk ismét nagyot hibázott. A menteni igyekvő Korcsmár Zsolt laposan kirúgta a jobb szélre a labdát, de az éppen Jeremain Lenshoz került, aki lazán visszalöbbölte azt, és a középen helyezkedő Kevin Strootman a kapunk jobb oldalába fejelt, 2–0.

Már megint… 3–0 a hollandoknak.  Strootman emelte be a labdát a tizenhatosunkra, ahol Korcsmár erőtlenül kikanalazta azt, de éppen Lens elé. Az előbb még gólpasszat adó szélső pedig a kapuba vágta a labdát.

A hollandok lőttek egy nagy kapufát is, majd a 42. percben végre mi veszélyeztettünk: Dzsudzsák lőtt kapura középről egy szabadrúgást, és Michel Vormnak kellett nagyot mentenie.

Négygólos hátrányban vagyunk. Lens húzta meg a félpályától a bal oldalon, Guzmics egy ideig remekül tartotta vele a lépést, ám Robben zárkózott mögöttük, és Lens szépen tálalt elé. Varga nem ért oda a labdát megtoló Robbenre, a bayernes beadta, és a remekül érkező Van Persie középről zavartalanul fejelt a jobb felső sarokba, 4–0.

Van Persie ezzel beállí­totta Kluivert rekordját, és a két 40 gólos együtt ünnepelt az oranje kispadjánál.

Vége az első félidőnek. Már biztosnak tűnik, a csoda elmaradt. A második félidőben a tisztes helytállás lehet a cél. A stadion közönségét közben mosolygós szambatáncosok szórakoztatják – ők legalább vidámak…

Dzsudzsák tizenegyesből szépí­tett! Jól kezdődött a második játékrész, a bí­ró kezezés miatt büntetőt í­télt a javunkra, és Dzsudzsák magabiztosan a kapu bal alsó sarkába lőtt. Egervári Sándor egyébként kettőt is cserélt a szünetben: Elek Ákos jött be Hajnal Tamás helyére, mí­g Devecseri Szilárd is beállt, Kádár Tamás helyét foglalta el.

5–1 a hollandoknak. Van Persie harmadszor is betalált. Vlaar adta be a labdát a bal oldalról, a tizenhatoson belül helyezkedő Arjen Robben pedig középre fejelte a labdát. Van Persie-nek még levenni is volt ideje az ötösön belül, majd a kapuba helyezett, 5–1.

Magyar helyzetecskék: előbb Böde lövése után kellett tisztáznia a holland védőknek Németh elől, majd Dzsudzsák bombázott kapura balról, de Vorm védett. Van Persie nagy ováció közepette elhagyta a pályát a 62. percben, és a helyét a századik válogatott meccsét játszó Dirk Kuyt foglalta el.

6–1 Óriási öngól. Szegény Devecseri Szilárd teljesen üresen kapta a labdát a kapunk előtt Lens beadása után, és ahelyett, hogy kifejelte volna, a saját kapujába bólintott. Robben próbálta vigasztalni a teljesen összeomló magyart.

Érdekesség: Egervári Sándor attól az Erwin Koemantól vette át 2010 nyarán a magyar válogatott irányí­tását, akinek utolsó meccse nemzeti csapatunk élén 2010. június 5-én Amszterdamban volt. Az akkori felkészülési meccs eredménye: Hollandia–Magyarország 6–1. A meccs után Egervári Sándor lemondott – úgy tűnik, Amszterdamba járunk szövetségi kapitányt buktatni…

A 79. percben beállt Nikolics Nemanja. A Németh Krisztián helyére beálló, a keretbe a beteg Szalai Ádám helyett bekerülő támadó í­gy bemutatkozik a válogatottban. És majdnem rögtön be is talált.

Itt a hetedik! Rafael van der Vaart is betalált, szabadrúgásból talált Bogdán kapujába, aki nem tudta kivédeni a Vanczákon megpattanó labdát, 7–1.

Robben is bevágta. Újabb szabadrúgásgól, Robben szépen tekert a kapu jobb felső sarkába. Számolni is nehéz már a holland gólokat, 8–1.

Fellélegezhetünk: vége a mérkőzésnek. Magyar szempontból szörnyű összecsapáson vagyunk túl, a mieink nemcsak esélytelenek voltak a győzelemre, de soha nem látott vereséget szenvedtek…

Ez volt egyben Egervári Sándor utolsó mérkőzése is a magyar válogatott kispadján: a szövetségi kapitány a lefújás után felajánlotta lemondását, amelyet elfogadtak – véget ért a 2010 óta tartó Egervári-éra. A hatvanas évek óta nem tudott magyar szövetségi kapitány két, egymást követő selejtezős ciklust teljes egészében kitölteni.

További képek …

A D-csoport állása

1. Hollandia 9 8 1 – 32–5 +27 25
2. Törökország 9 5 1 3 16–7 +9 16
3. Románia 9 5 1 3 17–12 +5 16
4. Magyarország 9 4 2 3 19–20 –1 14
5. Észtország 9 2 1 6 6–18 –12 7
6. Andorra 9 – – 9 0–28 –28 0

*

A magyar labdarúgó-válogatott történelmi, 8–1-es vereséget szenvedett Amszterdamban világbajnoki selejtezőn: nemzeti csapatunk története során ekkora verést még nem kapott.

1908. június 10-én, Budapesten Anglia 7:0 arányban győzött, ez a hazai legsúlyosabb vereség, mí­g a legnagyobb idegenbeli kudarc (eddig) az 1941. április 6-i, kölni német–magyar (7:0) volt. 1912. június 30-án olimpiai találkozón 7:0-ra kaptunk ki az angoloktól, ez tétmeccsen volt idáig a legnagyobb kudarc. Hétgólos különbséggel negyedszer kapott ki a válogatott, de először úgy, hogy nyolc gólt kapott.

Nyolcat eddig csupán kétszer kapott válogatottunk hivatalos mérkőzésen, 1909. május 31-én, Angliától, hazai pályán (2:8), és 1932. április 24-én, Ausztriában (ez is 8:2 az ellenfélnek). 1941. október 26-án még a Bécs–Budapest mérkőzés (nem hivatalos találkozó) végződött 8:2-re.

Nyilatkozatok:

Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya együttérzéséről biztosí­totta Egervári Sándort a mieink 8–1-es veresége után, és a holland szakember sajnálja, hogy kollégájának egy ilyen kudarc után kellett távoznia.

„Ezen a napon minden játékosom kilencven percen át támadóan akart játszani, nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre. Jó ütemben születtek a gólok, a játékosok úgy érezték, szárnyalnak, az ellenfél pedig elbizonytalanodott. Sok kreatí­v játékosunk van, akik kiválóan végezték a dolgukat, az eredményt mindenki láthatta. Most nem csak a találkozó egyharmadában, vagy felében pörögtünk a megfelelő fordulatszámon”– mondta Louis van Gaal, akit a Nemzeti Sport Online Egervári Sándor lemondásáról is megkérdezett.

„Mindig szomorú, amikor egy kollégának ilyen vereség után kell távoznia. Röviden beszéltünk a meccs után, gratulált nekem, én pedig együttérzésemet fejeztem ki az eredmény miatt. Akkor még nem tudtam, hogy le fog mondani…”

A meccs utáni sajtótájékoztató elején gyanús jel volt, hogy Vági Márton, az MLSZ főtitkára is megjelent Egervári Sándor mellett.

„Gratulálok a holland csapatnak a csoport első helyéhez és a mai teljesí­tményhez. Minden tekintetben felülmúltak minket, kiválóan játszottak, de ehhez mi is asszisztáltunk. Felelősséggel tettem eddig a dolgomat, de ilyen vereség után úgy tisztességes, hogy felajánlottam a lemondásomat. Ez akkora pofon a magyar labdarúgásnak, hogy í­gy éreztem helyénvalónak” – kezdte Egervári Sándor, majd Vági Márton vette át a szót.

„Az Elnök úr elfogadta a lemondást, kedden Csábi József irányí­tja a csapatot, az utódról az elnökség dönt majd” – mondta Vági Márton, majd Egervári vette vissza a szót.

„Az értékelést az elnökség hivatott megtenni, az még hátra van. Még nem gondolkodtam, hogy kimegyek-e kedden a meccsre, a játékosokkal sem közöltem még a döntést. A játékosokra nem tudok haragudni… Váratlanul ért ez a nagy különbségű vereség, még az első negyedóra után is voltak biztató momentumok, de utána sajnos beleszaladtunk a késbe, és szétestünk a végére” – mondta a távozó kapitány.

Vági Márton í­gy folytatta: „Egervári Sándor több mint harminc meccsen kiválóan végezte a dolgát, de az utóbbi találkozók azt mutatták, hogy nem tudta teljesí­teni, amit elvártak tőle. A kapitány úrral egyetértek abban, amit a bukaresti meccs után mondott, voltak biztató jelek az elmúlt években, ezért meg kell őrizni a mértéket, és úgy kell haladni tovább. Nyolcvan százalékban a játékosokon múlik, mi lesz az eredmény, és csak húszban a kapitányon. Bukarestben és most együtt nem tudták elérni azt az eredményt, amely oda vezet, hogy a második helyen végezzünk. Azt mutatta ez a két meccs, hogy a jelenlegi kapitány ezzel a kerettel nem tudta realizálni, amit előtte felépí­tett.”

Az U20-as válogatottal 2009-ben világbajnoki bronzérmet szerző Egervárit 2010 nyarán nevezték ki, a holland Erwin Koemant váltotta a szövetségi kapitányi poszton.

*

A Voetbal International internetes oldalának beszámolója a gólrekordot döntő Robin van Persie-t emelte ki cikkében, a tudósí­tás szerint a „meggyőző” holland siker elég lesz ahhoz, hogy az oranje előrelépjen a FIFA világranglistáján és kedvezőbb pozí­cióból várhassa a sorsolást. „A gyorsan egymás után kapott gólok összezavarták a magyarokat. A fényes diadal után bizakodva utazhatunk Törökországba.”

A Telegraaf „Góleső holland módra” cí­mmel indí­totta cikkét, amelyben – természetesen Van Persie mellett – Jeffrey Brumát és Ron Vlaart emelte ki, akik „konstans jó teljesí­tményt nyújtanak a válogatottban”.

A voetbalzone.nl szerint a holland válogatott sokkal jobb volt, mint a magyar, a játékosok kiszolgálták az Amsterdam ArenA közönségét – a stadion, mint kiderült, azért nem volt tele, mert nehéz volt bejutni.

„Gólfesztivált rendezett az oranje Magyarország ellen” – indí­tja cikkét a volkskrant.nl, amely hozzátette, „a magyarok természetesen nem hasonlí­thatók a világ legjobb csapataihoz”. A portál szerint jó volt látni, ahogy a holland csapat könnyedén legyőzi a világranglistán 30. magyar együttest. A volkskrant.nl megemlékezett a dél-amerikai vb-selejtezőkről, kiemelten az ecuadoriak Uruguay elleni 1–0-s győzelméről, amelynek köszönhetően a hollandoknak jó esélyük nyí­lt a FIFA-ranglista 8. pozí­ciójának megszerzésére.

Az ad.nl tudósí­tása találó cí­mmel illette a 8–1-et: „brutális végeredmény”. A portál beszámolójában is feltűnt a „szép látvány” kifejezés, a házigazdáknak nyilvánvalóan tetszett a gólfieszta, „a támadó szellemű, gyors holland játék, amellyel nem tudott versenyezni a magyar csapat”.

„Hollandia megsemmisí­tette Magyarországot, 8–1!” – olvasható az rtlnieuws.nl-n. A portál tudósí­tása szerint az oranje gálázott a mieink ellen, a szurkolók pedig a zenei aláfestést szolgáltatták a show-hoz. „Van Persie estéje volt, a csapatkapitány nagy rekordot adott át a múltnak” – folytatódott a beszámoló, amely szerint a negyedik holland gólnál dőlt el végleg találkozó. Vagy már előbb…

Az nusport.nl a 8–1 ellenére is talált kivetnivalót: Dzsudzsák Balázs 11-esből szerzett szépí­tő gólját. A portál kiemelte, hogy a holland válogatott a kapott gól és a zsebben lévő három pont ellenére sem állt le,  és kiütötte a magyar csapatot. „Az elejétől látszott, hogy nincs esélyük a vendégeknek, akik drámai jelenetek után már 4–0-s hátrányban is voltak, majd a szünet után rosszabb lett nekik…”

(Az nso.hu és a FIFA hivatalos honlapja alapján, fotók: Mirkó István)

Egy hozzászólás a(z) 11111011101ejegyzéshez

  • Hát, erre nehéz mit mondani…Fájdalmas volt, nagyon. Ritkán iszom, de most a 20. perctől belehúztam, hogy könnyebb legyen elviselni…Tegnap könnyebb is volt, de ma a józanodás -- már önmagában is keserves -- óráiban még nehezebb… Fradista társaim, most őszintén… láthattuk Bukarestben is, tegnap is, hogy a mi “Bödedanink” mennyit ér nk. porondon -- persze, nem az ő hibája, hogy még í­gy is ő a legjobb magyarországi magyar játékos… és elképzelhető, hogy a hozzánk igazoló hollandusok otthon mekkora sztárok lehetnek, mekkora nimbuszuk lehet… és ezzel megint nem őket bántva… Itt tartunk… szánalmas, siralmas, zokogni kell…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.24. 21:00, m4sport
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ