2014.IV.12. Ferencváros – PAFC: 1-0

Leonardo „kiszórta” a felcsútiakat – Fradi-győzelem a Puskás ellen

Az első félidőben csak a PAFC-nak voltak lehetőségei, a végén azonban mégis Dollék örülhettek.
A labdarúgó NB I 24. fordulójának első szombati mérkőzésén a Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban David Mateos büntetőből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a találkozót kilenc emberrel befejező Puskás Akadémiát.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Thomas Doll: – A Ferencváros korábban sok pontot vesztett a tabellán hátul álló csapatok ellen. Most hasonló helyzetben leszünk, nehéz mérkőzés vár ránk a Puskás Akadémia ellen. Arra kell törekednünk, hogy a kapu közelében ne kövessünk el technikai hibákat, és az utolsó passzoknak tökéletesnek kell lenniük. Az ilyen csapatok általában beállnak ellenünk védekezni. Ettől azonban nem kell megijednünk, ez egy természetes dolog, a játékosok tudják, hogy mit várok tőlük, ebben a szituációban is türelmesnek kell maradniuk. Ahogy minden meccsen, úgy most is lesznek helyzeteink. A védekezésünk már stabil, kevés gólt kapunk, most a támadójátékban kell javulnunk.

Benczés Miklós:  Nem érdemes az őszi meccsel párhuzamot vonni, a Ferencváros sokkos állapotban futballozott. Azóta új edző irányí­tja a csapatot, Thomas Doll keze alatt egyre erősebb együttes formálódik, az Újpest legyőzése újabb lökést adott a Fradinak, Leonardo személyében pedig igazi vezére van. Fontos lesz, hogy zártan védekezzünk és minél gyorsabb ellentámadásokat vezessünk.

A mérkőzés:

Ferencváros – PAFC: 1-0 (0-0)
Puskás stadion, 6.952 néző, vezette: Erdős József (Kelemen A., Huszár)

Ferencváros: Dibusz – Jovanovic, Mateos, Pavlovic, Hidvégi – Gyömbér, Busai (Cukic 59.) – Somalia, Leonardo, Jenner (Holman 59.) – Böde (Ugrai 76.)
kispad: Jova, Józsi, Ionescu, Diallo
vezetőedző: Thomas Doll

PAFC: Hajdúch – Vaszicsku (Denkovic 90.), Szekeres, Tamás, Fabio – Tóth I. B., Polonkai – Tischler (Berki 76.), Czvitkovics (Gallardo 76.), Szakály D. – Lencse
kispad: Somodi, Bertus, Farkas N., Orbán G.
vezetőedző: Benczés Miklós

Gól: Mateos (64. – 11-esből)
Sárga lap: Leonardo (9.), Böde (57.), Gyömbér (63.), Holman (79.) illetve Tamás (50., 62.), Lencse (63.), Polonkai (64.), Vaszicsku (78.), Szakály D. (83.)
Kiállí­tva: Tamás (62.), Szekeres (90+3.)

A PAFC elleni volt az FTC első bajnokija az ősszel Akeem Adams tragédiája után, és a szemlátomást (teljesen érthetően) sokkolt zöld-fehérek 3–1-re kikaptak a felcsútiaktól. Ezúttal jól kezdtek a Leonardo vezérelte ferencvárosiak, az első percekben saját kapujuk elé szorí­tották a vendégeket, a helyzetek azonban elmaradtak. Az első igazán nagy lehetőség a kontrákra épí­tő felcsútiak előtt adódott. A 20. percben egy védelmi hiba után Szakály lőhetett az ötös jobb sarkáról, és csak a szöget jól záró Dibuszon múlt, hogy nem lett gól az akcióból. Ezt követően is tanácstalanul futballozott a Fradi, a PAFC pedig egyre jobban játszott. Jöttek is az újabb lehetőségek, Czvitkovics lapos löketével az oldalhálót találta el, Lencse bombáját pedig Dibusz szedte ki a bal felső sarokból.

20140412-pfla-mateos-3A szünet után sem sokat változott a játék képe, mezőnyfölényben játszott a Ferencváros, mégis a PAFC volt a veszélyesebb. Az 58. percben aztán Jenner gondolt egy merészet és szögletből kapura csavart, Hajdúch messze járt, Tamásnak kellett a gólvonalról kifejelnie a labdát. A 62. percben Tamás mellett esett el Leonardo, a játékvezető pedig nem hezitált, felmutatta a védőnek a második sárgáját – az elsőt is a brazil felrúgásáért kapta a PAFC-védő –, és a büntetőpontra mutatott. A vendégek és a zöld-fehérek ezt követően percekig vitatkoztak, hogy pontosan hová is kell letenni a labdát, de David Mateost ez nem zavarta meg, higgadtan a kapu jobb oldalába bombázta a labdát, 1–0. A végén még Szekeres is felvágta a labdát egyedül vezető Leonardót, í­gy őt is kiállí­totta Erdős József, de az eredmény már nem változott. A zöld-fehérek 1–0-ra legyőzték a Puskás Akadémia FC-t, és ezzel feljöttek a tabella harmadik helyére, valamint megakadályozták azt, hogy a PAFC megelőzze az Újpestet.

További képek itt, itt, itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Tudtuk, hogy nagyon nagy kihí­vás előtt állunk, felkészültünk arra, hogy az Újpest elleni sikert követően nagyon meg kell küzdenünk majd a három pontért. A játékosok keményen dolgoztak, nagyon akarták ezt a győzelmet – értékelt a PAFC elleni 1–0-s sikert követő sajtótájékoztatón Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője, aki szerint nehéz pillanatokat is át kellett élniük. – Megköszönhetjük Dibusz Dénesnek, hogy bravúros védéseivel megadta az esélyt a csapatnak, hogy három pontot szerezhet. Túl messzire helyezkedtünk az ellenféltől, későn reagáltunk, elvesztettük a párharcokat. A modern futballban a védő, aki akkor támadja meg az ellenfelét, amikor ő már birtokba vette a labdát, elkésett.”

A mérkőzés közben a kispadoknál izzott a levegő, Thomas Doll furcsállta, hogy a felcsútiak stábja sokat reklamált.

„Nekem semmi konfliktusom nem volt a kollégámmal. Ő közel helyezkedett az oldalvonalhoz, az volt furcsa, hogy a padon ülők minden egyes alkalommal sárga lapot reklamáltak a játékosainknak. Én nem foglalkoztam ezzel, bár kétségkí­vül nem érzem sportszerű magatartásnak. Magam megtiltottam a kollégáknak, hogy sárga vagy piros lapot követeljenek az ellenfél játékosainak, mert az nem úriemberhez méltó viselkedés” – fogalmazott a Ferencváros trénere.

20140412-pfla-mateos-2A vendégek vezetőedzője, Benczés Miklós a lefújást követően hosszasan el is beszélgetett Erdős József játékvezetővel.

„Nem mondhatom el, miről volt szó – mondta ezzel kapcsolatban a PAFC trénere. – Mégpedig azért nem, mert bár kulturált hangnemben beszélgettünk, a kérdésemre kapott játékvezetői választ nem tudom elfogadni, és nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni a bí­rót azzal, hogy elmondom, mi hangzott el közöttünk. Az tény, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, és nem csak ezen a meccsen, hiszen két védőnket kiállí­tották. Lencse László sem játszhat a következő fordulóban, szóval nagy fejtörést okoz nekünk a folytatás.”

Az első félidőben sikerült végrehajtanunk, amit elterveztünk. Zártan védekeztünk, fegyelmezetten futballoztunk, és gyors akciókat vezettünk, három nagyon nagy lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére, sajnos azonban nem tudtunk a kapuba találni. Reméltem, hogy a kihagyott helyzetek nem bosszulják meg magukat, de sajnos nem í­gy történt. A második félidőben már kicsit szétesett a játékunk, mélyebben védekeztünk, í­gy több szöglete és oldalszabadrúgása volt a Fradinak, végül egy tizenegyest is kiharcolt az ellenfél” – összegezte a meccset Benczés.

David Mateos:

(Az nso.hu, a Ferencváros és a PAFC hivatalos honlapja, valamint az  MLSZ adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2014.IV.12. Ferencváros – PAFC: 1-0 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ