2014.IX.10. MK, Vecsés – Ferencváros: 1-6

20140910-vecses-bodeA Fradi egy félidőnyi szenvedés után győzött a Vecsés ellen

A Magyar Kupa 2. fordulójában sokáig tartotta magát a Vecsés, de Böde vezetésével hengerelt végül a Fradi.
A labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójában a szerdai játéknapon a Ferencváros gól nélküli első félidő után 6–1-re győzött a megyei I. osztályú Vecsés ellen.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Urbán Flórián: – Örültünk a sorsolásnak, mert szerettünk volna patinás, élvonalbeli csapattal játszani, lehetőség szerint a Ferencvárossal. Ambiciózus csapatunk van, a keretünkből ráadásul jó néhány játékos a Fradiban nevelkedett, ők duplán motiváltak lesznek a szerdai meccsen. Nagyon készülünk a találkozóra, azt megí­gérhetem, hogy lelkesedésben az ellenfelünk fölé fogunk kerekedni, és ez néha a nagyobb tudást is ellensúlyozni tudja. A Ferencváros nagy esélyese a továbbjutásnak, de csapatomból mindenki csúszni-mászni fog a pályán, ebben teljesen biztos vagyok, ugyanis az együttes kialakí­tásakor ügyeltem rá, hogy jó mentalitású, hozzám hasonló gondolkodású futballistákkal töltsük fel a keretet.

Máté Csaba: – Természetesen komolyan vesszük a mai Magyar Kupa-mérkőzést. A Vecsés játékosai biztosan nagyon motiváltak lesznek, erre garancia vezetőedzőjük, Urbán Flórián is, aki újpesti múltja miatt száz százalékig feltüzeli majd a futballistáit. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a mérkőzés elejétől úgy álljunk az összecsapáshoz, ahogyan az első fordulóban a Héví­z ellen tettük. Végig kézben kell tartanunk a találkozót, ebben az esetben megmutatkozik majd a két csapat közötti tudáskülönbség. Nagyon fontos számunkra az esti mérkőzés, hiszen komoly terveink vannak a Magyar Kupában.

A mérkőzés:

Vecsés – Ferencváros: 1-6 (0-0)
Budai II László stadion, 2.000 néző, vezette: Radványi Ádám (Bozó, Kelemen)

Vecsés: Botlik – Molnár D., Király, Mészáros, Radnai – Molnár I. – Petruska, Ádám (Tell 58.), Kalderás (Segesdi 65.), Kiss K. – Zalaegerszegi (Tárkányi 77.)
kispad: Gendur, Szabó S., Piros, Králik
vezetőedző: Urbán Flórián

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Nalepa, Bönig (Batik 58.) – Gyömbér – Nagy Do., Kukuruzovic, Busai (Somalia 73.), Ugrai (Böde 46.) – Lauth
kispad: Jova, Havojic, Cukic, Mateos
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Petruska (88.) illetve Lauth (47.), Kukuruzovic (57.), Böde (62., 86., 90.), Busai (74.)
Sárga lap: Radnai (59.), Kiss K. (76.) illetve Pavlovic (51.), Nalepa (65.), Somalia (90+2.)

20140910-vecses-lamahBár csak a megyei I. osztályban vitézkedik a Vecsés, nem lehet azt mondani, hogy Urbán Flórián legényei szervezetlenül, amatőr módon futballoztak volna a Ferencváros ellen. Pedig Thomas Doll a Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Nalepa, Bönig – Gyömbér, Busai – Nagy Dominik, Kukuruzovic, Ugrai – Lauth csapatot küldte pályára, ám a zöld-fehérek az első bő fél órában csak egyetlen ziccert tudtak teremteni, de Busai Attila az ötös bal sarka elől a remekül kimozduló kapusba, Botlik Dánielbe lőtt. Próbált életet lehelni övéibe a Fradi-tábor, azonban hiába gyújtottak rá időről időre a jól bevált rigmusokra, Ugrai Rolandék olyannyira pontatlanul játszottak, hogy nem tudták feltörni a „vecsési reteszt”.

Doll egészen biztosan intézett egy-két keresetlen szakkifejezést az öltözőben a játékosaihoz, mert az újrakezdés után jó tí­z perc alatt lerendezte a mérkőzést a Fradi: előbb Benjamin Lauth vágott a kapuba egy beadást (0–1), majd Stjepan Kukuruzovic emelte át elegánsan a kifutó kapust (0–2), aztán a csereként beállt Böde Dániel oldott meg nem kevésbé higgadtan egy ziccerhelyzetet (0–3). Innentől kezdve csak az volt a kérdés, hány gólnál áll meg a Fradi (hat lett a vége, mert Busai Attila büntetett egy védelmi kihagyás után, ezzel lett 0–4, végül Böde Dániel duplázott), és szépí­t-e a Vecsécs (igen, mert az egykori fradis Petruska Csaba első lövését nagy bravúrral hárí­totta Dibusz Dénes, de a másodikat már nem): 1–6 lett a vége.

Egy félidőnyi szenvedés után magabiztosan nyert a Ferencváros megye I-es ellenfele ellen.

További képek: fradi.hu, Sas GáborLendvai Róbert

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Szégyellhetjük magunkat, hogy egy-két embernek ilyen a hozzáállása, de ez nem az én tisztem. A lényeg, hogy megvan a továbbjutás” – kezdte a Sport Tv-nek adott nyilatkozatát Böde Dániel, miután a Ferencváros 0–0-s első félidőt követően 6–1-re győzött a megyei első osztályban szereplő Vecsés vendégeként a Magyar Kupa 2. fordulójában.

„Kijött a fizikai különbség a két csapat között, de ez a teljesí­tmény egy hétvégi bajnokin vagy egy Újpest elleni derbin kevés lesz” – tette hozzá a három gólt szerző támadó.

„Kijött a megye I és az NB I közötti különbség. Fejben fáradtak el a játékosaim, sajnálom, hogy hat lett a vége” – fogalmazott a lefújást követően Urbán Flórián, a Vecsés vezetőedzője.

„Az első félidővel nem voltunk megelégedve. Lassan, nehézkesen játszottunk, nem találkoztunk eleget a labdával. Ha az első gólt hamrabb elérjük, könnyebb lehetett volna. A második félidő már rendben volt” – értékelt a Ferencváros szakvezetője, Thomas Doll.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja, valamint az  MLSZ adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2014.IX.10. MK, Vecsés – Ferencváros: 1-6 bejegyzéshez

  • maximum az eredmény.
    borzasztó a gárda nagy része,ahogy focizik.
    Pl.
    Kukorozovics 4 méterről sem találja el a kaput…
    szerintem az új srác el sem hitte,hogy ez egy focimeccs volt

    Hajrá Fradi.

    • Kedves Pipu, azzal nem tudok egyetérteni, amit Kukuruzovicsról í­rsz. Lőtt egy gólt, volt két gólpassza, szögletei, pontrúgásai jók voltak, arról nem tehetett, hogy Böde, Nalepa, Pavlovics nem fejelte be a helyzeteket. Lehet, hogy Te más meccset néztél? Szerinted akkor milyen volt Ugrai, Busai, Gyömbér, Nalepa, Lauth?

    • Vele kapcsolatban nekem is kettős érzéseim vannak. Néha úgy gondolom, a legjobb nyári igazolásunk, máskor meg a kispadra sem ültetném.
      A Vecsés ellen Dani mellett a legjobb (ha lehet használni ezt a szót) teljesí­tményt ő nyújtotta.

      • Kukuruzovic (magyarul: „Kukoricafi”) mellett – aki szerintem jelenleg a legjobb „pontrúgónk” – a másik rejtély számomra Dilaver. Neki is vannak nemzetközi szintű bravúros megoldásai, és elképesztően elemi hibái. Ám bí­zom abban, hogy megszokván a helyzetet és összeszokva a társakkal a pozití­v dolgok kerülnek egyre jobban előtérbe.

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ