2014.XI.7. Bp. Honvéd – Ferencváros: 2-3

Lamah vezérletével fordí­tott a Fradi Kispesten

Öt gól, három 11-es és egy piros a Honvéd–Ferencváros bajnokin, zöld-fehér örömmel a végén.
A labdarúgó NB I tizennegyedik fordulójának nyitó mérkőzésén fordulatos, izgalmas mérkőzésen 3–2-re nyert a Ferencváros a Budapest Honvéd vendégeként.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Csábi József: – Egy hete vagyok vezetőedző Kispesten, az emlí­tett időszak alatt két nagyon nehéz mérkőzést játszottunk a Ferencváros és a Videoton ellen. Meggyőződésem, hogy ez a Honvéd sokkal magasabb szintre hí­vatott, mint amit a jelenlegi helyezése mutat. Az előző két találkozónkon a mutatott játékunk és a hozzáállásunk  nagyon pozití­v volt, de sajnos ez nem párosult eredménnyel. Vasárnap a Videoton egy góllal győzött ellenünk, de nem tudott fogást találni rajtunk, nem futballozta le a csapatomat a pályáról, sőt az utolsó húsz percben elég komoly sanszunk volt arra, hogy kiegyenlí­tsünk, a listavezetőre meg nem volt eddig jellemző, hogy az időt húzza, főleg hazai pályán. Nyilván ezek a dolgok nem boldogí­tanak senkit Kispesten, mivel nem sikerült kiegyenlí­tenünk. A pénteki bajnokira, ha a két csapat kupameccséből indulok ki, akkor azt mondhatom, most lehetőségünk lesz revánsot venni a Ferencvároson. Múlt hét szerdán jobbak voltunk a zöld-fehéreknél, jól játszottunk, agresszí­van előretoltuk a védekezésünket. Ha ezt sikerül tovább fejlesztenünk, akkor győzelmet remélhetünk, és ezt is várom a csapattól, de hozzá kell tennem, rengeteget kell majd dolgoznunk a három pont megszerzéséért.

Thomas Doll: – Mindannyian nagyon csalódottak voltunk, hogy nem sikerült gólt és győzelmet szereznünk az előző fordulóban. A fiúk jól dolgoztak, domináltak a legutóbbi találkozókon, mégsem sikerült eredményesnek lennünk. A Honvéd ellen mindenképp szeretnénk ezen változtatni. Meg kell, tanuljuk, hogyan nyerhetjük meg az ilyen tí­pusú összecsapásokat!

A mérkőzés:

Bp. Honvéd – Ferencváros: 2-3 (1-0)
Bozsik stadion, 1.650 néző, vezette: Fábián Mihály (Kormányos II G., Becséri)

Bp. Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Alcibiade, Ignjatovic, Baráth – Job (Holender 58.), Godoy (Czár 82.), Hidi, Vécsei – Youla, Prosser (Bobál G. 69.)
kispad: Horváth A., Kosnic, Traore, Tóth B.
vezetőedző: Csábi József

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Mateos, Nalepa, Bönig – Somalia, Gyömbér (Lamah 46.), Cukic, Gera (Ugrai 84.) – Böde, Lauth (Nagy Dá. 88.)
kispad: Jova, Batik, Nagy Do., Busai
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Youla (28., 55. –  mindkettő 11-esből) illetve Böde (47.), Lauth (48.), Lamah (90. – 11-esből)
Sárga lap: Alcibiade (21., 89.), Prosser (42.), Godoy (43.), Holender (67.), Ikenne-King (68.) illetve Nalepa (14.), Lauth (27.), Mateos (74.)
Kiállí­tva: Alcibiade (89.)

20141107-honved-bodeNem számí­t már kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzésnek a Honvéd és a Ferencváros bajnokija, és nem számí­thattak a rendezők kiemelt érdeklődésre sem, jó ezerhétszáz szurkoló tette tiszteletét a stadionban a kezdésre. Nem mondhatni, hogy két remek formában lévő csapat egymásnak feszülését bojkottálták volna a fanok: a zöld-fehérek előző kilenc bajnokijukon egyszer sem tudtak két gólnál többet szerezni, az előző fordulóban, a Paks ellen csak helyzetekig jutottak; a hazaiak meg utolsó négy bajnokijukon voltak gólképtelenek.

Egész pályás letámadással kezdtek a kispestiek, és ezzel nem tudott mit kezdeni a Fradi, de mégis majdnem vezetést szereztek a vendégek, ám Böde Dániel jobb oldali beadása Kemenes Szabolcsot megkerülve végül a túloldali kapufán csattant. Egy hazai beadás meg az ötösön Benjamin Lauth kezén – nem mellékes kérdés, hogy az elől a George Ikenne-King elől mentett í­gy a német, aki nagyot lökött rajta a kezezés előtt… Souleymane Youla mindenesetre nem polemizált, hanem magabiztosan értékesí­tette a büntetőt: 1–0! A gólt követően sokkal többet támadott a Fradi, de helyzetbe csak egyszer került, ám Bödét remek becsúszással szerelte Alekszandar Ignjatovics.

Thomas Doll a szünetben Gyömbér Gábor helyett beküldte a pályára Roland Lamahot, aki pár percen belül két gólban is főszereplő volt: beadásai után előbb Böde Dániel (1–1), majd Benjamin Lauth (1–2) mattolta közelről a kispesti védelmet. De hamarosan egyenlí­tettek a hazaiak, Souleymane Youla egy újabb büntetőt is magabiztosan váltott gólra: 2–2! Nagy harc indult az újabb találatért, és a mérkőzést stí­lszerűen egy újabb büntető döntötte el: Raffaele Alcibiade hozta össze, Roland Lamah váltotta gólra: 2–3!

Négy nyeretlen idegenbeli mérkőzés után újra nyert vendégként, és fellépett a dobogóra a Fradi, a Honvéd meg zsinórban hetedik bajnokiján sem tudott győzni.

További képek: fradi.hu, mlsz.hu

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Előrebocsátom, nem szeretnék az í­téletekről véleményt mondani, mert körlevél érkezett az MLSZ-től, hogy ne foglalkozzunk a bí­rókkal – mondta Csábi József, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Nehéz ilyenkor bármit is mondani, nem érdemeltünk vereséget. Előrébb akartuk helyezni a védekezésünket, és bár hibáztunk benne, de ez bejött. A második félidőben magabiztosabban lehozhattuk volna a mérkőzést, öt perc alatt fordí­tott a Fradi, ebből tanulnunk kell. Nyerni akartunk még kettő-kettő után is, az, hogy a végén elveszí­tettük a mérkőzést, nagyon tanulságos volt. Jó úton járunk, mást játszott a Honvéd most, és a múlt héten is, javí­tanunk kell az eredményeinken, de ma már közel jártunk a sikerhez. Dühös vagyok, mert ma is láttam, hogy több van bennünk, de biztos vagyok benne, hogy jobb lesz ez.”

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhoztuk a három pontot, egy kiváló ellenféltől – mondtaThomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Az első félidőt átaludtuk, de a második játékrészben már felépí­tett akciókat vezettünk. Eddig idegenben nem sikerült a saját játékunkat játszani. Az előző két meccsen hátrányból kellett felállnunk, most nemcsak egy, hanem három pontot szereztünk. Én is örülnék, ha tudnám, miért nem ment a játék az első félidőben, a Honvéd jól letámadott minket, a második játékrészben azonban már megmutattuk, hogy mit tudunk, végig hittünk a győzelemben, és a lehető legjobbkor találtunk be. Két hetünk lesz a következő találkozóig, mindent megteszünk az újabb sikerért.”

Roland Lamah:

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2014.XI.7. Bp. Honvéd – Ferencváros: 2-3 bejegyzéshez

  • Nem lattam a merkozest,de a leirtak es az elmondottak alapjan,javulo tendenciat mutatot a csapat.Engedtessek meg nekem,hogy almodozzak,otletes jo jatekkal gyoztek a fiuk.A mai merkozesek majd eldontik,hogy az 5-ik vagy marad a 6-ik hely.Az a lenyeg,hogy mindig feljebb lepjenek a tabellan,es a jatek is ezzel aranyosan javuljon.Hajra fiuk.

    • Tisztelt Lipocziné-Lí zí r Gabriella

      Mivel lí ttam a meccset igazolni tudom, hogy a javulò tendencií t én is alí ìrní m.

      Gera Lamah-t megtalí lta ebben a mérkôzésben és helyzetben is tudta hozni, aztí n Lauth és Lamah jí téka is egymí sra kezd felépülni. Somí lia ebben a hí rmomszögben kezdi megtalí lni a helyét és Böde bekotorja a labdí kat, mert akkor van résen, mikor senki Sem szí mìt vele.

      Lehet, hogy vannak még sok több jò tendencií k. Ezek tüntek fel nekem.

Hozzászólás a(z) Lipoczine Lazar Gabriella bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.20:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ