2015.IX.26. PAFC – Ferencváros: 0-0

Megszakadt Felcsúton a Ferencváros győzelmi sorozata

Tizenkét siker után döntetlenezett a Fradi, nem született gól a PAFC elleni bajnoki mérkőzésen.
Nem született gól a Ferencváros felcsúti látogatásán a labdarúgó NB I 10. fordulójában, í­gy a Puskás Akadémia lett az első csapat, amely nem kapott ki a Fraditól az élvonalban ebben a bajnoki idényben.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Robert Jarni: — Nagyon masszí­v, erős, jó játékerőt képviselő csapata van a Fradinak. Nem kétséges, hogy Thomas Doll és a szakmai stáb remek munkát végzett a zöld-fehéreknél. A programunkon nem változtatunk, gyakorlatilag ugyanúgy készülünk a Fradi ellen, mint bármelyik másik csapat ellen. A Ferencvárosnak is megvannak a gyengeségei, kis sebezhető pontjai, amelyeket megpróbálunk majd kihasználni szombaton. Tiszteljük az ellenfelet, de senkitől nem ijedünk meg az eredményeik, vagy a tabellán elfoglalt helyezésük láttán. Extrán motiváltak a játékosaink, ha betartják, amit kérünk tőlük, akkor nagy baj nem lehet. Most is a győzelemmel lennénk igazán elégedettek, a hazai pálya előnye mellettünk szól.

Thomas Doll: — Robert Jarni a kompakt, technikás futballban hisz, és ahogyan én látom, ezt is játszatja a csapatával. Igazán jó játékosokkal erősödött a csapat az elmúlt hónapokban. Arra is emlékszem, hogy nehéz mérkőzést játszottunk a Pancho Arénában legutóbb. Két focizni tudó és akaró csapat fog összecsapni szombaton. Kemény mérkőzésre számí­tok, egy jól szervezett gárda ellen.

A mérkőzés:

PAFC – Ferencváros: 0-0
Felcsút – Pancho Aréna, 3.789 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor (Tóth II. V., Buzás)

PAFC: Pogacsics – Fiola, Fodor F., Kelic, Dinjar – Bacelic-Grgic, Márkvárt – Pauljevic, Sallai R. (Zsótér 80.), Pekár – Lencse (Tischler 87.)
kispad: Horváth T., Tar, Hudák, Pintér B., Nagy Zs.
vezetőedző: Robert Jarni

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramí­rez – Nagy Á. – Sesták (Lakatos 80.), Gera, Busai (Varga R. 69.), Lamah (Haraszti 46.) – Böde
kispad: Jova, Nagy Do., Pintér Á., Cukic
vezetőedző: Thomas Doll

Sárga lap: Fiola (70.) illetve Gera (78.)

A hazaiak vérbeli rangadóként tekintettek a Ferencváros elleni bajnokira, ám túlságosan is tisztelte ellenfelét a Puskás Akadémia, amely a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, í­gy az első félidőben csupán egyetlen veszélyes támadást vezetett – melynek végén Marko Dinjar beadását borzalmasan találta el a kapu előtt Lencse László.

Igaz, ezzel az egy lehetőséggel éppen eggyel több gólszerzési alkalom adódott a PAFC, mint a zöld-fehérek előtt, akik hiába birtokolták sokkal többet a labdát, rendre fantáziátlan támadásokat vezettek.

A szünet után ismét Lencse hagyott ki ordí­tó helyzetet, majd Busai Attila lövését védte Pogacsics Krisztián, Gera Zoltán pedig közelről a kapu fölé fejelt.

Thomas Doll beküldte előbb az egykor Felcsúton is megforduló Haraszti Zsoltot, majd Varga Rolandot és az élvonalban most debütáló 16 éves csatárt, Lakatos Istvánt is, tehát győzelemre játszott az éllovas.

Varga elpuskázott helyzete után a hajrára fordulva Lencse csúnyán elrontotta a harmadik gólhelyzetét is (a hazaiak éke egymaga eldönthette volna a bajnokit), majd Böde csukafejesét védte hatalmas bravúrral Pogacsics, Haraszti pedig a jobb alsó mellé lőtt 16-ról – a PAFC ha nem is állí­totta meg a Fradi-menetelést, de nem engedte legyűrni magát.

Túl vagyunk a hullámvölgyön – szögezte le a Kozármisleny elleni Magyar Kupa-kudarc után a felcsúti mester, Robert Jarni. Igaza lett.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Robert Jarni: – Érdekes meccs volt. A Ferencváros ugyan az utolsó negyedórában nagy nyomás alá helyezett minket, de azt megelőzően nekünk is voltak lehetőségeink, ha egyet vagy kettőt kihasználunk… De, elégedett vagyok. Örülök, és büszke vagyok arra, hogy mi szakí­tottuk meg a Ferencváros győzelmi sorozatát. Készséggel elismerem, a Ferencváros volt a kezdeményezőbb, szinte az egész meccsen érvényesült az akarata – ezek után nincs miért szégyenkeznünk. Ha pontosabbak vagyunk támadásban, akkor az egy pontból talán három is lehetett volna, de azt sem feledem, hogy a hajrában Pogacsics Krisztián óriási bravúrral hárí­tott.

Thomas Doll: – Hadd kezdjem azzal, hogy ezúttal nem játszottunk jól. Túl sok labdát vesztettünk el, és nem tetszett az sem, hogy a támadásainkban nem volt kellő átütőerő. Az ellenfél teljesen visszahúzódott a kapuja elé, még a csatára is a felezővonalnál helyezkedett el. Csak ismételni tudom magam, rengeteg volt a pontatlan átadás a játékunkban, és hiányoltam azt is, hogy nem mentünk bele bátran az egy az egy elleni szituációkba, mert azokból talán kiharcolhattunk volna egy-két szabadrúgást a kapu előtt. Félreértés ne essék, elégedett vagyok azzal, hogy pontot szereztünk, mint ahogy elégedett vagyok azzal is, hogy már huszonnyolc pont áll a nevünk mellett. Csupán az nem tetszett, ahogy most játszottunk.

A 10. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy G. (Vasas) 5 – Fiola (Puskás Akadémia) 5, Fehér Zs. (Békéscsaba) 5, Vadász (Békéscsaba) 5, Bosnjak (Haladás) 6 – Nagy Á. (Ferencváros) 5 – Kamber (Bp. Honvéd) 6, Calvente (Békéscsaba) 5, Bartha (Paks) 5, Balogh B. (Újpest) 5 – Tisza (DVSC-Teva) 5
A forduló játékvezetője: Fábián Mihály (Békéscsaba – Videoton) 9 – Varga Zsolt, Márkus Tamás, Kassai Viktor, Bognár Tamás

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a PAFC hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

6 hozzászólás a(z) 2015.IX.26. PAFC – Ferencváros: 0-0 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Lipócziné Lázár Gabriella bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ