2015.VIII.8. Videoton – Ferencváros: 1-3

NS-20150809-01-20150808Tovább menetel a Fradi, tovább szenved a Vidi

A Ferencváros a duplázó Böde szárnyai alatt elhozta a három pontot a cí­mvédő otthonából.
Tovább menetel az NB I-ben a Ferencváros, a negyedik fordulóban a zöld-fehérek legyűrték a cí­mvédő Videotont is, ráadásul ezúttal idegenben diadalmaskodtak.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Bernard Casoni: — Természetesen le szeretnénk győzni a Ferencvárost, máshogy nem is érdemes hozzáállni a meccshez. Nyilván ideálisabb lenne a regeneráció miatt, ha vasárnap játszhattunk volna, de ez most í­gy alakult, í­gy kell megoldanunk az előttünk álló feladatot. A Szuperkupa-döntőn már játszottunk ellenfelünkkel, de ne felejtsük el, hogy akkor szinte rögtön az ausztriai edzőtábor vége után léptünk pályára, ez a meccs most egészen más meccs lesz. Az persze akkor is kiderült, hogy az FTC összeszokott és szervezett csapat, de itt az ideje, hogy jó eredményt érjünk el – a klub, a szurkolók és önmagunk miatt is. Nehéz meccs lesz, de nyerni szeretnénk.

Thomas Doll: — Minden meccsnek megvannak a maga sajátosságai, mindegyiket a nulláról kell kezdeni. A múlt sikerei természetesen szépek, de a holnapi találkozó egy újabb, azoktól független történet. Nekünk pedig most már ezzel kell foglalkoznunk. Somaliát mind futballistaként, mind emberként hiányolni fogjuk. Nem hiszem, hogy lenne bárki, aki őt ne kedvelte volna. Csodás személyiség, remek játékos profi hozzáállással, emellett nagyon barátságos és udvarias ember volt. Meggyőződésem, hogy az egész egyesületnek hiányozni fog, de hatalmas lehetőséget kapott, amellyel élnie kellett. A pályán természetesen hiányozni fog a gyorsasága, de ezt okosan, még kompaktabb csapattá összeállva tudnunk kell ellensúlyozni. Biztos vagyok benne, hogy a Videoton ellen is ugyanolyan elkötelezett játékot nyújtunk majd, mint mindig. Bátor futballra készülünk, a győzelemért utazunk Székesfehérvárra.

20150808-videoton-somalia

A mérkőzés:

Videoton – Ferencváros: 1-3 (0-1)
Székesfehérvár, 5.020 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor (Tóth II. V., Horváth R.)

Videoton: Danilovic – Heffler T., Lang, Viní­cius, Szolnoki – Gyurcsó (F. Oliveira 56.), Luijckx, Kovács I. (Sejben 82.), Pátkai – Ivanovski, Soumah (Feczesin 46.)
kispad: Pajovic, Fejes, Koltai, Trebotic
vezetőedző: Bernard Casoni

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramí­rez – Nagy Á. – Varga R. (Haraszti 88.), Gera (Gyömbér 82.), Hajnal, Lamah (Nagy Do. 71.) – Böde
kispad: Jova, Radó, Busai, Haris
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Ivanovski (50.) illetve Heffler T. (11. – öngól), Böde (57., 82.)
Sárga lap: Viní­cius (36., 36.), Szolnoki (45+1.) illetve Hajnal (12.)
Kiállí­tva: Viní­cius (36.)

Hatalmas szemeket meresztett Andó-Szabó Sándor a fehérváriak csapatkapitányára, Paulo Viní­ciusra, aki olyan hangnemben reklamált egy teljesen jogosan felmutatott sárga lap után, hogy nem maradt más választása a játékvezetőnek, mint a piros lap odaí­télése. Andó-Szabó tekintete uralja majd a netet a hétvégén, de sokkal érdekesebb ennél, hogy Viní­cius összeszólalkozott az eset után saját kapusával, Braniszlav Daniloviccsal is, és csapattársaiknak kellett közbelépniük, hogy ne eszkalálódjon a lökdösődés.

Ekkor már a vendég Ferencváros vezetett, ezért voltak ennyire idegesek a fehérváriak, akik ráadásul meglehetősen peches gólt kaptak, mert a Böde Dániel elé kivető Danilovics Heffler Tiborra rúgta a labdát, amely a védő kezéről végül a bal sarokba csorgott: öngól – 0–1!

20150808-videoton-bode-2Ettől eltekintve is jobban és veszélyesebben futballozott a Fradi, Varga Roland majdnem megduplázta a zöld-fehérek előnyét – akik azonban szép lassan elhitték, hogy már meg is nyerték a mérkőzést a 36. percben történt kiállí­tással. Mirko Ivanovszki pedig megmutatta, hogy vezetői döntések ide vagy oda, a futballt még mindig szí­vvel, ésszel és lábbal játsszák, és szép góllal egyenlí­tett: 1–1!

Igaz, kellett ehhez Dibusz Dénes hibája is, miként nem sokkal később Danilovics is nagyon rossz helyre tolt vetődve egy beadást, Böde Dániel pedig köszönte szépen: 1–2!

Innen már nem támadt fel a Vidi, Böde Dániel pedig szerzett egy újabb gólt a hajrá elején (1–3), í­gy aztán semmi izgalom nem maradt a végére. A támadónak ez volt az ötödik bajnoki találata az idényben, amivel vezeti a góllövőlistát.

Valami eltörött a tavasz végén a Videotonnál, és hiába a sok új alkatrész, hiába az új hajtó, csak nem akar futni ismét az a bizonyos szekér – a Fradi viszont tovább menetel, 100 százalékosan teljesí­t az új évadban, és vezeti a tabellát.

Tavasszal ilyenkor szoktuk feltenni a nagy(on eredeti) kérdést, hogy vajon mire lesz mindez elég a nemzetközi szí­ntéren, de az elmúlt hetek már megadták a választ.

A reménykedés jogát azért fenntartjuk…

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Lendvai Róbert

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Nagyon szigorú volt Viní­cius kiállí­tása – mondta Bernard Casoni, a Videoton vezetőedzője. – Csapatkapitányként joga van szólni a játékvezetőhöz. Szólt is, de kiállí­tották. A vereségre megvannak az okok, de ezekről most nem szeretnék beszélni. Nem a fejekben kell keresni. Nehéz a dolgunk, háromnaponta jönnek a tétmeccsek nehéz ellenfelekkel. A Fradi is ilyen volt. A következő hét regenerálódással telik majd. Gratulálunk a Fradinak, jobban játszott, nem volt esélyünk emberhátrányban.”

„Nagy melegben kellett futballozni – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Néha nem könnyebb tí­z ember ellen játszani, mint tizenegy ellen, de a fiúk jól oldották meg a feladatot. A csapatom nem idegeskedett egy-egy után. Idegenben játszottunk a bajnoki cí­mvédővel, három-egyre nyertünk, í­gy elégedett lehetek az eredménnyel.”

Böde Dániel:

*

A 4. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Pogacsics (Puskás Akadémia) 5 – Dilaver (Ferencváros) 4, Debreceni (Vasas) 4, Vadnai (MTK) 5 – Suljic (Újpest) 5, Kanta J. (MTK) 6, Hajnal (Ferencváros) 6, Halmosi (Haladás) 5 – Remili (Vasas) 6, Böde (Ferencváros) 6, Balázs Zs. (Paks) 6
A forduló játékvezetője: Pintér Csaba (Újpest – Puskás Akadémia) 8 – Varga Zsolt, Márkus Tamás, Szilasi Szabolcs, Gaál Gyöngyi

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Videoton hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

9 hozzászólás a(z) 2015.VIII.8. Videoton – Ferencváros: 1-3 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ