2015.XI.21. MTK – Ferencváros: 1-0

Torghelle gólja megszakí­totta a Fradi veretlenségi sorozatát

A 208. örökrangadón az MTK megverte a Fradit, amely kétszer találta el a kapufát, és számtalan helyzetet kihagyott.
Hiába játszott óriási mezőnyfölényben a Fradi a labdarúgó NB I 16. fordulójában, hiába döngette meg kétszer is a kapufát, az MTK Torghelle Sándor szépségdí­jas góljával megnyerte a 208. örökrangadót. Ezzel eldőlt az is, hogy nem lesz rekorddöntés, a Fradi 2014. október 4., 34 veretlenül megví­vott bajnoki meccs után elszenvedte első vereségét.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

László Csaba: — Ha a Békéscsaba elleni Magyar Kupa-vereség után visszatérünk a helyes útra, akkor két gólerős, jól futballozó csapat párharcát láthatjuk. A szezonban nem volt jellemző ránk a kedden mutatott játék, de nagy győzelmek eléréséhez kellenek a fájdalmas vereségek is. A Fradi ellen sokkal jobban kell futballoznunk, az a csapat nyer szombaton, amelyik jobban akarja a győzelmet.

Thomas Doll: — Egy kicsit jókor is jött ez a hosszabb szünet a válogatott mérkőzések miatt. Egyrészt, a nemzeti csapatot és a válogatott játékosainkat óriási siker érte, hiszen a magyarok kijutottak az Európa-bajnokságra. Másrészt, a többi labdarúgónak volt ideje, hogy egy pillanatra értékelje az eddigi helyzetet, regenerálódjon. A szezon hátralévő részében ugyanis rengeteg komoly feladat vár még ránk. Legközelebb rögtön szombaton, az MTK ellen, remélem, hogy ott folytatjuk a bajnokságot, ahol abbahagytuk, és legyőzzük a kék-fehéreket.

A mérkőzés:

MTK – Ferencváros: 1-0 (1-0)
Illovszky stadion, 2.114 néző, vezette: Erdős József (dr. Varga Zs., Georgiou)

MTK: Hegedüs – Bese, Grgic, Poór, Vadnai – Vass Á. (Thiam 66.) – Gera D., Strestí­k (Hajdú 86.), Kanta, Ramos – Torghelle (Baki 79.)
kispad: Groppioni, Varga Sz., Deutsch, Vukmir
vezetőedző: László Csaba

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa (Pintér Á. 46.), Leandro, Ramí­rez (Radó 76.) – Nagy Á. – Varga R. (Sesták 59.), Gera, Hajnal, Lamah – Böde
kispad: Jova, Nagy Do., Busai, Cukic
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Torghelle (31.)
Sárga lap: Vass Á. (32.), Ramos (38.), Gera D. (67.), Thiam (90+1.) illetve Nalepa (38.), Pintér Á. (51.), Leandro (73.)

Úgy érkezett az örökrangadóra a Fradi, hogy 35 meccsre hizlalja bajnoki veretlenségét. Az MTK-nál fogadkoztak, és reménykedtek, hogy az Illovszky Stadion szerencsét hoz majd a kék-fehéreknek, ha már albérletben kell játszaniuk.

Nekiesett az MTK-nak a Fradi, sorra jöttek a veszélyesnél veszélyesebb akciók, de Hegedüs egészen parádés formában védett, nem lehetett neki gólt lőni. Amikor pedig már Hegedüs sem tudott mit tenni, mentett a kapufa. Az első félidőben előbb Gera fejesét, majd – a hajrában – Hajnal hatalmas lövését mentette a kapu kerete.

Az MTK védőinek hátát szinte felhorzsolta a háló, de a Fradi gólja csak nem akart megszületni. És ahogy a futballban már annyiszor megtörtént, az első valamirevaló helyzetét gólra váltotta az MTK.

Kanta í­velhetett be szabadrúgást a tizenhatoson belülre a 31. percben, és mivel a védők teljesen elfeledkezett Torghelléről, a hazaiak nagy kedvence 8 méterről, kapásból, akrobatikus mozdulattal Dibusz kapujába lőtt. 1–0.

A második félidőben sem változott a játék képe, ugyanúgy ment előre a Fradi, de a lelkes hazaiak állták a sarat. A zöld-fehér szurkolókban felrémlett a Zeljeznicar elleni első mérkőzés, ahol hasonló koreográfiával szenvedett vereséget a Fradi. Hiába volt a nagy mezőnyfölény, nem sikerült annyi helyzetet kialakí­tania a Ferencvárosnak, mint az első félidőben.

Ennek ellenére Damoklesz kardjaként lebegett a hazaiak fölött az egyenlí­tés veszélye. Thomas Doll Sesták beállí­tásával igyekezett lendí­teni a támadójátékon, de a szervezett MTK-védelmet az í­velgetésekkel nem lehetett megzavarni.

Az utolsó negyedórára jött Radó is, de nem különösebben számí­tott ez sem. Még a végére is jutott Hegedüstől egy hatalmas védés, í­gy megszakadt a Ferencváros rendkí­vüli, 2014. október 4-e óta, 34 meccsen át tartó bajnoki veretlenségi sorozata. A százszázalékos bajnokságot nyerő elődök szédületes szériája tehát jó ideig nincsen veszélyben…

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Sok helyzetet kidolgoztunk, és sok lehetőségünk volt, de az első akcióból gólt kaptunk. Nem tetszettek a játékvezetői í­téletek. Ezek sima fejelések és párharcok voltak, mégis furcsa í­téletek születtek. Vissza kell majd néznem a tévében a meccset. Kár volt pontrúgásból gólt kapnunk, de Torghelle tényleg nagyszerű gólt szerzett. Megkérdeztem a bí­rót, hogy mit látott, mert szerintem ez sima harc volt a labdáért, egy fejes, felugrás, kis lökéssel, amit az angol bajnokságban elengednek” – mondta az M4 Sportnak Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Hogy szép győzelmeket tudjunk aratni, ahhoz fájdalmas vereségeket kell elszenvednünk, ezt a héten átéltük. Gratulálok a Ferencvárosnak, mert azt játszotta, amit tud, mi úgy játszottunk, ahogy kellett. Sajnálom, hogy a kontrák nem sikerültek, ettől függetlenül érdekes, taktikailag fölépí­tett mérkőzés volt ez mind a két csapat részéről. Alázattal kell ott maradnunk a földön, ahol vagyunk. Örültem, hogy sikerült visszatérnünk arra a vágányra, amelyiken elindultunk. Továbbra is sok sikert kí­vánok a Ferencvárosnak, mert jól összerakott társaság, de ebben az esetben az akarat és a fegyelem és a mai jobb forma fölülmúlta azt a minőséget, amit a Ferencváros képvisel. Ezt a három pontot meg kell becsülnünk, „ez már történelem” – nyilatkozott az M4 Sportnak László Csaba, az MTK vezetőedzője.

A 16. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Hegedüs L. (MTK) 7 – Kulcsár D. (Paks) 5, Grgic (MTK) 6, Poór (MTK) 6, Szabó J. (Paks) 5 – Balogh B. (Újpest) 5, Kovács I. (Videoton) 6, Gyurcsó (Videoton) 5 – Calvente (Békéscsaba) 5, Diagne (Újpest) 5, Ramos (MTK) 6
A forduló játékvezetője: Iványi Zoltán (Debrecen – Diósgyőr) 8 – Buzás Balázs, Király Krisztián, Bognár Tamás, Urbán Eszter

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az MTK hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ