2015.XII.2. Ferencváros – Videoton: 1-0

NS-20151203-01-20151202R(ang)adó – a cserecsatár döntötte el a Fradi–Vidit

Ramí­rez és Kovács is megúszta a pirosat, Böde ziccert rontott. 5379 néző előtt nyertek a zöld-fehérek.
A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Ferencváros hazai pályán a csereként beálló Radó András góljával 1–0-ra legyőzte a Videotont.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Thomas Doll: — Ismét nagyon nehéz ellenfél érkezik hozzánk, hiszen a Videoton minőségi csapattal rendelkezik. Jó formában is vannak, ezt legutóbb az MTK elleni győzelemmel is megmutatták. Teljes koncentrációra lesz szükségünk a sikerhez. A hátralévő két hetet még alaposan meg kell nyomnunk, hogy igazán jó érzésekkel vonulhassunk majd a téli pihenőre.

Horváth Ferenc: — Ellenfelünket rendkí­vül jó csapatnak tartom, játékosaik nagy önbizalommal játszanak. Néhány együttes ellen sokszor már ez is elég a sikerhez, de mi természetesen nyerni szeretnénk a Ferencváros ellen is, ez a célunk. Sok időnk nem maradt külön a Fradi ellen készülni, de igyekeztünk intenzí­ven kihasználni ezt a pár napot. A pályán megpróbáljuk megkeresni a zöld-fehérek gyenge pontjait, és bí­zom benne, hogy az adódó lehetőségeket hatékonyan kihasználjuk majd szerda este. Nagyon fontos az, hogy le tudjuk zárni a területeket a hazai játékosok előtt, hogy ne legyen helyük lendületből jönni, ebből viszont nekünk váltani kell, és be kell indulnunk az általuk szabadon hagyott részekre.

A mérkőzés:

Ferencváros – Videoton: 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 5.379 néző, vezette: Solymosi Péter (Berettyán, Horváth R.)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramí­rez – Nagy Á., Pintér Á. (Radó 46.) – Lamah (Busai 90+2.), Gera, Sesták (Varga R. 63.) – Böde
kispad: Jova, Nagy Do., Cukic, Popov
vezetőedző: Thomas Doll

Videoton: Danilovic – Nego, Vinicius, Juhász R., Szolnoki – Pátkai (Soumah 87.), F. Oliveira (Heffler T. 71.) – Suljic, Kovács I., Gyurcsó (Géresi 77.) – Feczesin
kispad: Kovácsik, Fejes, Pölöskei Zs., Lang
vezetőedző: Horváth Ferenc

Gól: Radó (62.)
Sárga lap: Nalepa (21.), Lamah (29.), Ramí­rez (53.), Nagy Á. (83.) illetve Gyurcsó (26.), F. Oliveira (26.), Pátkai (48.), Kovács I. (55.), Szolnoki (87.), Soumah (90.)

20151202-videoton-radoNegyven perccel a találkozó előtt már a népligeti aluljáróból meg tudja í­télni a várható nézőszámot a rutinos meccsre járó. Márpedig ezúttal nem volt túl nagy a zsivaj a találkozó előtt a Groupama Aréna környékén, hiába érkezett a cí­mvédő Videoton az Üllői útra, csupán 5379 néző volt kí­váncsi a szerdai rangadóra.

A rangadóra, amelynek első félideje teljesen kiegyenlí­tett játékot hozott. Ebben a játékrészben gólok helyett sárga lapokat kellett feljegyeznünk, na meg azt, hogy mind a két oldalon büntetőt í­télhetett volna Solymosi Péter játékvezető, de egyik alkalommal sem tette meg, ellenben Gyurcsó Ádám homorí­tását „nem ette meg”, jogosan adott sárga lapot a szí­nészkedő szélsőnek.

A második félidőben is szépen gyűltek a sárga lapok, az 53. percben azonban a piros lap járt volna Cristian Ramí­reznek, aki a földön fekve megrúgta Kovács Istvánt. Aztán a lassí­tásból kiderült, hogy bizony előtte a Videoton játékosa a földön rátaposott a fradista vádlijára. Nem lett volna meglepetés, ha tí­z a tí­z ellen folytatják a csapatok…

Tí­z perccel később megszületett a találkozó első és utolsó gólja. Gera fejelt a szünetben beálló Radó Andráshoz, aki elvitte Loic Nego mellett a labdát (a védő nem merte bántani), majd hat méterről, ballal a léc alá bombázott (1–0).

A 82. percben megduplázhatta volna előnyét a Fradi, Nagy Ádám passza után Böde Dániel egy az egyben vitte Danilovicsra a labdát, de a kapusba lőtte azt. A góllövőlistát vezető csatár í­gy már majdnem 800 perce nem tudja bevenni az ellenfél kapuját az NB I-ben, csapata azonban továbbra is  menetel.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője: „Nehéz mérkőzést vártam – azt is kaptam. Az első tí­z-tizenöt percben látottakkal elégedett voltam, ám a folytatásban valamiért türelmetlenül futballoztunk, minek következtében sok labdát elvesztettünk, a Videoton pedig veszélyes ellentámadásokat vezetett. Holott ezeket akartuk elkerülni… Fontos volt, hogy a szünetig maradt a gól nélküli állás.”

„Azzal, hogy Gera Zoltán visszalépett Nagy Ádám mellé a második félidőben, stabilabbá, intelligensebbé vált a játékunk. Örülök annak is, hogy ezúttal taktikus futballból vizsgáztunk jól: okosan tartottuk meg az előnyünket. Egyúttal bizonyí­tottuk, hogy visszatértünk arra az útra, amelyen a Csákvár és az MTK elleni vereség előtt jártunk. Büszke vagyok arra, hogy ennél a klubnál lehetek, hogy ezzel a csapattal dolgozhatok. Az indulás döcögős volt, de a fejlődés azóta megkérdőjelezhetetlen. És még messze vagyunk út végétől…”

Horváth Ferenc, a Videoton vezetőedzője: „Nincs miért elmarasztalnom a csapatot. Jó meccs volt, fegyelmezetten játszottunk. Egy hibánk volt, azt kihasználta a Fradi, amúgy az történt, amit elterveztünk. A Ferencváros csak azt követően tudott nagyobb helyzetet kialakí­tani, hogy hátrányban kockáztattunk. Vitathatatlan, a listavezető remek csapat, de úgy érzem, ezúttal felnőttünk hozzá. A bí­róról pedig csak annyit: neki joga van hibázni, nekem meg jogom van elgondolkodni azon, mi történt volna, ha az első félidőben megí­téli nekünk a tizenegyest, vagy a másodikban kiállí­tja az ellenfél játékosát…”

„Az történt, amit elterveztünk. A kontráinkban bőven volt veszély. Magyarországon sajnos sokan lekezelően beszélnek az ellentámadásokról, elfelejtve, hogy például a Real Madrid hány mérkőzést nyert meg ezekkel. Lang Ádámmal az égvilágon semmi probléma nincs, ám amióta én vagyok a Videoton edzője, eddig a meccsig csupán két gólt kaptunk, semmi okom nem volt arra, hogy változtassak a védelem összeállí­tásán. Az ugyanakkor biztos, hogy előbb-utóbb Ádám is megkapja a lehetőséget.”

Radó András:

A 15. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Hegedüs L. (MTK) 5 — Angyal (Haladás) 5, Leandro (Ferencváros) 5, Nagy Zs. (Puskás Akadémia) 5 — Könyves (Vasas) 5, Kovács I. (Videoton) 5, Tisza (DVSC) 5, Radó (Ferencváros) 5 — Martí­nez (Haladás) 6, Diagne (Újpest) 5, Torghelle (MTK) 5
A forduló játékvezetője: Iványi Zoltán (Bp. Honvéd — Paks) 9 — Szpisják Zsolt, Kormányos II. Gábor, Németh Ádám, Szőts Gergely

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Videoton hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2015.XII.2. Ferencváros – Videoton: 1-0 bejegyzéshez

  • Nem tudok örülni a tegnapi győzelemnek.Nem tudok örülni a Videoton kihagyott helyzeteinek sem Hogy lehet ilyen helyzeteket rutinos jó játékosoknak kihagyni? Az embernek az az érzése,hogy ezek összebeszéltek,hogy fölé mellé rugdossák a labdát,csak a kapuba ne menjen.Ez a tegnapi meccs egy silány tele durvasággal, és amit egy Fradi játékosnak nem tudok elnézni ( Ramirez pitiáner rúgása,a Nagy sárga lapja stb.) mert a Futball az nem birkózás nem pankráció.Régen volt egy játékos,akinek a szurkolók azt kiabálták,hogy ” puha vagy …” nekem az a játék stí­lus sem tetszett.( még az a jó,hogy nem az én véleményem számí­t.) A Fradinak mindenek felett kell állni.Remélem Doll mester helyre teszi a csapatot ezen téren is.Kétségbe vagyok esve,hogy a Fradi-Újpest meccsen mit kell átélnem.A szombati Paks elleni mérkőzést talán jobb,ha nem nézem,mert,ha piros lapot kap valamelyik stabil játékos akkor a Fradi semmivel sem különb mint a többi csapat,hiába vezet 16 ponttal ez nekem nem vigasz.

Hozzászólás a(z) Lipócziné Lázár Gabriella bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ