2016.VII.13. BL-selejtező: Partizani Tirana – Ferencváros: 1-1

NS-20160714-01-20160713Böde bombagóljával egyenlí­tett a Ferencváros a Partizani ellen

Ráijesztett a házigazda albán csapat a magyar bajnokra, amely csak a hajrára talált magára.
A labdarúgó Bajnokok Ligájában a Ferencváros 1–1-es döntetlenre végzett az albán Partizani vendégeként a selejtező második körének első felvonásán. A házigazda alaposan ráijesztett a magyar bajnokra, a vezetést is megszerezte, a csereként beálló Böde Dániel azonban egyenlí­teni tudott.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Tiszteletben tartjuk az UEFA döntését, és tisztában vagyunk, hogy a Partizani egy nagyon jó csapat. Az Európa Liga helyett a Bajnokok Ligájában kapnak lehetőséget, ezzel pedig nyilván élni akarnak. Tiszteljük az ellenfelet, de mindent megteszünk a legjobb eredményért. Eredetileg egy másik párharcra készültünk, de a rövid idő ellenére is igyekeztünk felkészí­teni a játékosokat arra, ami rájuk vár majd. Megismertük a Partizanit, ismerjük a stí­lusukat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ők már játszottak egy tétmeccset. Nem szeretek előre jósolni, függ a meccstől is, hogy mivel lehetünk elégedettek, de ha látunk esélyt a győzelemre, akkor azt meg akarjuk ragadni. Figyelnünk kell arra is, hogy mentálisan erős legyen a csapat.

A mérkőzés:

Bajnokok Ligája, 2. selejtező kör, odavágó:

Partizani Tirana – Ferencváros: 1-1 (0-0)
Elbasan, Elbasan Arena, ~2.000 néző.
Vezette: Benoit Millot (asszisztensek: Zakrani, Pacelli; tartalékjv.: Lesage – franciák)

Partizani Tirana: Hoxha – Kalari, Ibrahimi, Krasniqi, Arapi – Trashi – Ramadani, E. Vila (Atanda 82.), Torassa (Ekuban 67.), Batha – Fili (Volas 85.)
kispad: Xhika, Bardhi, Hasa, Ismailaj
vezetőedző: Adolfo Sormani

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramí­rez – Gera Z., Pintér Á. – Lovrencsics, Nagy Do. (Trinks 88.), Radó (Sesták 66.) – Djuricin (Böde 66.)
kispad: Jova, Hüsing, Gyömbér, Varga R.
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Fili (47.) illetve Böde (71.)
Sárga lap: Nalepa (23.), Dilaver (54.), Ramí­rez (64.)

20160713-partizani

Rejtő Jenő-i fordulatok után lépett pályára a Ferencváros Albániában egy Bajnokok Ligája-selejtezőn, elvégre az UEFA által delegált ellenfele vérbeli Partizáni-akcióval került össze a magyar csapattal.

20160713-partizani-dibuszThomas Doll – aki nagyon nem örült, hogy ilyen korán kell pályára lépnie tétmérkőzésen átszerveződő csapatának – a Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramí­rez – Gera Z., Pintér Á. – Lovrencsics G., Nagy Dominik, Radó – Djuricin kezdő mellett tette le a garast; és hogy az albánokat mennyire nem szabad lebecsülni, az hamar kiderült, mert az ötödik percben nagyot kellett védenie Dibusz Dénesnek egy látványos Realdo Fili, Lorenc Trashi akció végén.

Sajnos hasonló magyar támadásokra sokáig hiába vártunk, a zöld-fehérek jobb hí­ján előrevágott labdákkal operáltak, de a siker legkisebb esélye nélkül, a hazaiak pedig a 16-os előtti szabadrúgásokban bí­ztak, mindhiába.

Hanem aztán röviddel a szünet után hatalmas ferencvárosi védelmi hiba nyomán elsült Realdo Fili lába, és máris roppant kényelmetlen helyzetbe került a magyar bajnok: 1–0!

20160713-partizani-bodeAmely csak egy pontatlan Lovrencsics Gergő-lövéssel tudott válaszolni, majd Michal Nalepa nagy hibája után Fili az oldalhálóba pazarolta ziccerét.

Mindez már sok volt Dollnak, aki pályára küldte Stanislav Sestákot és Böde Dánielt is, utóbbi párpercnyi játék után szép kitörés végén éles szögből hatalmas góllal egyenlí­tett. 1–1!

Fellelkesült a szerzett gól után a Fradi, Nagy Dominik megdöngette lövésével a kapufát, Sesták majdnem a bal alsóba tekert, Pintér Ádám távolról kis hí­ján meglepte a kapust, Cristian Ramí­rez nyilvánvaló felrúgásáért pedig nem kapott büntetőt a Ferencváros.

Amely végül is hozta a kötelezőt, nem kapott ki idegenben, és még gólt is szerzett, de a július 20-i visszavágón, a hazai közönség előtt ennél azért jobban kell futballoznia.

További képek: fradi.hu

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Tipikusan olyan meccs volt, mint amilyen egy szezon első találkozója szokott lenni. Voltak apró hibáink. Az egyik ahhoz vezetett, hogy a Partizani megszerezte a vezetést. Nagy védelmi hibát ejtettünk, ilyen gól 50-ből egyszer jön össze. Böde azonban gyönyörű gólt szerzett egy tudatos, szépen felépí­tett támadás végén, és az 1-1 nem is számí­t rossz eredménynek. Nem lepett meg minket a Partizani játéka, tudtuk, hogy vannak gyors játékosaik. Fontos volt, hogy a csapat nem ijedt meg 1-0-nál, mentálisan erős volt, fel tudott állni, és kiegyenlí­tett. A visszavágón stabilabbak, magabiztosabbak leszünk. Ha a budapesti összecsapáson nem hibázunk ennyit, továbbjutunk.

Adolfo Sormani: – A pozití­vnak tekinthető eredmény mellett a csapat lelkesedésével, hozzáállásával is elégedett vagyok. Mindenki a legjobbját nyújtotta a pályán, betartva az előzetesen megbeszélt taktikai utasí­tásokat is. Nem akarok senkit kiemelni a csapatból, csapatként vettük fel a versenyt sikerrel, egy nálunk minden tekintetben erősebb ellenféllel. A továbbjutás kérdése még mindig nyí­lt, mindenkit biztosí­thatok róla, hogy Budapestre is győzni megy a csapatunk, ahogy az Elbasan Arénában is arra játszottunk.

Böde Dániel: – Utoljára még az Újpest elleni kupadöntőn voltam kezdő, azóta nem kaptam 90 perces terhelést. így aztán nem lepett meg, hogy ma csak csere voltam, Thomasszal beszéltünk is erről a meccs előtt. De nagyon bí­ztam abban, hogy betalálok, elvégre kiben bí­zzon az ember, ha nem magában? Nem emlékszem hasonló szögből szerzett találatomra, de nem is a gól mikéntje a lényeg, hanem hogy betaláltam, és í­gy döntetlenre mentettük a meccset. így azért jelentősen jobb helyzetből várhatjuk a visszavágót, mintha kikaptunk volna. A visszavágón mindent megteszünk azért, hogy simább meccset játsszunk, és a lehető legjobb eredményt érjük el.

Realdo Fili: – Számomra ez egy nagyon különleges mérkőzés volt, nagyon boldog vagyok a gólom miatt. Hogy a továbbjutás viszont elúszott? Nagyon keményen dolgoztunk, sajnáljuk a bekapott gól előtti hibáinkat, azokon együtt, csapatként fogunk javí­tani. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy továbbjussunk, győzni megyünk a visszavágóra.

Lovrencsics Gergő:

Lapszemle:

El: „A Partizani sajnálhatja a döntetlent”, „csak a Fradi hí­rneve miatt jó az iksz”

A noa.al mindössze négy bekezdésben taglalja az egész mérkőzést, amiből egy mondaton belül elintézi a két gólt: Fili itt, Böde ott talált be az ellenfél kapujába. A cikk elsősorban azt magyarázza meg, hogy miért a Partizani, és miért nem a SkÑ‘nderbeu indult a BL-ben.

20160713-partizani-villanyujsagA Gazeta Express dicséri az albán csapatot, amely – ahogy a lap fogalmaz – minden elvárást felülmúló teljesí­tménnyel rukkolt elő, aminek köszönhetően továbbra is él a remény, hogy a kiharcolja a továbbjutást a budapesti visszavágón, és folytatja európai kupaszereplését.

Az albeu.com arról í­r, hogy a hazai csapat fegyelmezetlensége miatt egyenlí­tett csak a Ferencváros.

„A Partizani védők nyegleségét használta ki és egyenlí­tett Böde révén a Ferencváros egy jobb oldali akcióból. Ez az eredmény a legjobb a Ferencvárosnak, amely a visszavágón egy gól nélküli döntetlennel tovább is juthat.”

A Gazeta Shqip szerint, figyelembe véve a Ferencváros hí­rnevét és játékerejét, az 1–1-es döntetlen büszkeséggel töltheti el az albánokat, ám hozzáteszi, a pályán mutatott teljesí­tmény alapján a Partizani többet érdemelt volna.

Az újság a továbbjutást illetően óvatosan fogalmaz: mint í­rja, „nehéz lesz a visszavágó, csoda és szerencse kell ahhoz, hogy a Partizani tovább menjen, ám a feladat nem lehetetlen.”

„SuperPartizan, ám a Ferencvárosnál az előny” – utal a Shekulli beszámolójában arra, hogy a magyar bajnoknak kedvezőbb ez a döntetlen.

„A végeredmény 1–1 lett, de ebben a mérkőzésben több volt. Sajnálhatja a Partizan, amely akár nyerhetett is volna. Megvolt a sansz a kettő-nullához, ám Realdo Fili elszalasztotta a lehetőséget, nem sokkal később pedig jött a Fradi egyenlí­tő gólja. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a magyarok nem érdemelték volna meg a találatot. Rászolgált a győzelemre a Partizani, de ilyen a futball.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a csakfoci.hu, az UEFA, a Ferencváros és az FK Partizani Tirana hivatalos honlapja alapján)

7 hozzászólás a(z) 2016.VII.13. BL-selejtező: Partizani Tirana – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • Sajní ltam Radò hibí jí t, de Böde jòví tette !

    Hôségguta helyett majdnem megfí zott a Fradi ! Az, hogy Sem az eggyik Sem a mí sik nem következett be, azért nagyon hí lí sok lehetünk.

    A meccs eredménye ellenére nem volt rossz meccs a Fradi bekezdô és bemelegìtô tétmeccse.

    Nagyon hií nyzott Nagy ídí m. A szemfüles fiatal jí tékos sokaknak a sziviben férkôzött és lopakodott.

    Lovrencsics jò jí tékos. Jövôt lí tok szí mí ra. Lelkes és odaadò. Djuricin-t figyeltem, az ùj szerzeményt. Voltak egy pí r igéretes megmozdulí sai, azonban két jelenet egy kicsit szomorìtottak. Az eggyik, mikor Lovrencsics egy labdí t adott neki, de ô nem is indult utí nna, hanem egy pontra mutatott, hogy oda kellett volna. A mí sodik meg Gera Zoltí n gyönyörû indìtí sa, amelyel nem tudott kellôképpen élni. Ebben a hozzí í llí sí ban vagy tud ví ltoztatni, vagy Doll kevesebbet fogja bedobni.

    Trinks sajnos nem sokat ví ltozott. Ô ennyit tud, de nem tud kellôképpen alkalmazkodni a csapathoz.

    Böde medve és Sestí k nélkül nem megy.

    Valahogy hasonlòan jí tszott a Fradi mint a Zsebrenica ellen, azonban higgadtabban és érettebben. Doll ùjra épìti a csapatí t.

    Valahogy az elsô Gyôr elleni mérkôzését lí tom magam elôtt. Akkor is voltak sokan, akik nem “ezt” ví rtí k tôle, hanem “amazt”.

    Azok akik “amazt” ví rtí k mí r rég elismerték az “azt”, amit tôle kaphattak.

    Doll a legtöbbet tudja kihozni a csapatbòl. De az adott Fradi, az adott helyzetben a jelenlegi Fradi. Annak a jí tékosai meg ùjbòl össze kell szokniuk.

  • Elkészült a bő összefoglaló:

  • Az edzőnek kötelessége, nem a földbe taposni a rosszul játszó csapatát, hanem okosan megmagyarázni és felhí­vni a figyelmet a hibákra..Én viszont szenvedő alanya voltam mint szurkoló a tegnapi meccsnek.Lehet,hogy csak rövidzárlat volt és jövőhéten kiváló mérkőzést fogok látni.Változatlanul az a meggyőződésem,hogy egy-két játékost a pálya közelébe sem engednék.Bocsánat,ez az én véleményem.Az a játékos aki meg sértve érzi magát mert mellőzik az nem csapatjátékos.Nagyon fog hiányozni Ádám és Roland.

  • PERCRŐL PERCRE

    A Fradi végül is hozta a kötelezőt, nem kapott ki idegenben, és még gólt is lőtt, de a július 20-i visszavágón, a hazai közönség előtt ennél azért jobban kell futballoznia.
    A házigazda alaposan ráijesztett a magyar bajnokra, a vezetést is megszerezte, a csereként beállt Böde Dániel azonban egyenlí­teni tudott.
    90.
    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90.
    PERC
    Trashi kornerét jócskán a bal alsó mellé fejeli 7-ről Krasniqi.
    88.
    PERC
    Most már a Fradinak nem sürgős, Nagy leballag a pályáról, Florian Trinks váltja.
    87.
    PERC
    HOPP! Krasniqi odalép Ramí­rez bokájára az ötös előtt, tovább. Pedig ez egyértelmű szabálytalanság volt!
    86.
    PERC
    Pintér majdnem megtréfálja 35-ről, balról, jobbal Hoxhát, de figyel az albán, kiüti a labdát a léc alól. Erős vár az albán, bizton áll a lábán, mondja a mondóka is.
    85.
    PERC
    Fili le, az egykori debreceni Dalibor Volas be.
    82.
    PERC
    Újabb albán csere: Vila le, Sodiq Atanda be.
    79.
    PERC
    Sesták jobbal 20-ról nem sokkal teker a bal alsó mellé!
    75.
    PERC

    74.
    PERC
    KAPUFA, MAGYAR! Nagy Dominik ballal 23-ról eltalálja a bal oldali kapufa tövét, a labda a kapusra, onnan kifelé pattan.
    71.
    PERC
    VAGY MÉGSEM?! BÖDE DÁNIEL KIEGYENLíT! DILAVER MESTERI PASSZÁT AZ ÖTÖS JOBB SARKÁN IS TÚLRÓL, ARAPIT LEFUTVA FELVARRJA JOBBAL A LÉC ALÁ, ALAPOSAN MEGLEPVE EZZEL A SZINTÉN EB-T JÁRT KAPUST. 1–1!
    69.
    PERC
    Szerintünk idegtépő lesz az utolsó 10 perc. Is.
    69.
    PERC
    Hoxha ráejti a labdát Krasniqi fejére, és mindketten elterülnek hősiesen a gyepen. Lesznek még itt furcsaságok a hajrában…
    68.
    PERC
    Lovrencsics beadása csemege Hoxhának.
    67.
    PERC
    Torassát pedig Caleb Ekuban váltja a hazaiaknál. Egy vérbeli albán Caleb.
    66.
    PERC
    KETTŐS CSERE: Böde Dániel és Stanislav Sesták be, Djuricin és Radó le.
    64.
    PERC
    Cristian Ramí­rez kap sárgát, hátulról felrúgja Vilát.
    63.
    PERC
    KÖSZ, FILI! Nalepa majdnem ad egy gólpasszt a szélsőnek, aki megelőzi a lassú Dilavert, majd ballal 13-ról az oldalhálóba lő, kissé balról, nagy helyzetben.
    62.
    PERC
    Ibrahimi és Ramí­rez dulakodik egy jót egy albán szabálytalanság után.
    60.
    PERC
    Lovrencsics ballal 17-ről célba veszi a bal alsót, de Hoxha fogja a labdát, vetődnie sem kell.
    60.
    PERC
    Már-már mesébe illő történet… Csernik Kornél 2015. november 11-én még a BVSC-Zugló elleni „blaszkettes” meccset döntötte el a 88. percben szerzett góljával, ma már a Ferencváros hivatásos labdarúgójának vallhatja magát. A 18 esztendős játékos nevelőegyesületéből, a Kelen SC-ből igazolt a télen a Fradihoz, és miután tavasszal az U19-es gárdában szerepelt, az elmúlt hetekben már a felnőttekkel készült. Az edzéseken és az edzőmeccseken olyan jó benyomást tett Thomas Dollra, hogy a játékos aláí­rhatta élete első profi szerződését.
    60.
    PERC
    Nem megy, nem megy a Fradinak. Nézzünk addig egy vidámabb történetet!
    54.
    PERC
    Arapi volt a tettes.
    54.
    PERC
    Az albánoknak nem sietős már, hátrafelé passzolnak a felezőtől a szabadrúgásból.
    54.
    PERC
    Újabb sárga, Emir Dilaver kap sárgát, odalépett Trashinak.
    52.
    PERC
    Nagy csele jó a jobbon, beadásáról ezt már nem lehet elmondani.
    50.
    PERC

    47.
    PERC
    Mi sem erre készültünk, Geráékat is megfogta a gól.
    47.
    PERC
    Rendszerünknek ideg zuhany, egy pár másodpercig több góllal is vezetett a Partizani. Ez az egy is sokk…
    47.
    PERC
    Hideg zuhany…
    47.
    PERC
    A labda a lécet is érintette, Dibusznak esélye sem volt a hárí­tásra, Nalepa pedig behátrált Fili elől, ahelyett, hogy megtámadta volna.
    47.
    PERC
    VEZET A PARTIZANI! REALDO FILI MEGLÖVI ÉLETE GÓLJÁT, JOBBAL, 20-RÓL SZÉTLÖVI A JOBB FELSŐT. RADÓ PONTATLAN PASSZÁBÓL ÉS RAMíREZ ROSSZ LEVÉTELÉBŐL INDULT AZ ALBÁN AKCIÓ… 1–0!
    46.
    PERC
    Pintér í­velése csemege Hoxhának.
    46.
    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!
    FÉLIDŐ
    „Maximális elkötelezettséget látok a játékosaimon, és azt hiszem, ez a legjobb módja annak, hogy egy ehhez hasonló, történelmi mérkőzésre felkészüljünk, hiszen 23 esztendő után szerepelhetünk ismét a Bajnokok Ligájában – mondta a meccs előtt a hazai mester, Adolfo Sormani az albán Gazeta Diellinek. – A Ferencváros minden tekintetben jobb nálunk, de magabiztosak vagyunk, a pályán mindent beleadunk majd. Szeretnénk, ha az eredménytől függetlenül a találkozó végén a szurkolóink megtapsolhatnának minket. A játékosaim száz százalékig felkészültek.”
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    Ezért lett volna kedvezőbb, ha a nemzetközi porondon egyelőre nem kell tétmeccset játszania a Fradinak, ez esetben további két hetet nyert volna Thomas Doll együttese az első igazán fontos összecsapásig. Mindamellett az edzésterhelés megfelelő beállí­tásával nem lehet probléma, mert a hétvégén már kezdődik az NB I, vagyis a labdarúgók frissí­tését már amúgy is el kellett kezdeni, a múlt hét szerdán nyilvánosságra kerülő UEFA-döntés után csak apróbb módosí­tásokat kellett végrehajtani a programban.
    FÉLIDŐ
    Az összeszokottság hiányára még í­gy sem lehet panaszkodni, a bajnokcsapatból csupán Roland Lamah távozott, valamint Nagy Ádám is eligazol, előbbit várhatóan a válogatottból már ismerős Lovrencsics Gergő, utóbbit pedig a középhátvéd posztról előrelépő Pintér Ádám pótolja, mí­g az ő helyét minden bizonnyal a Werder Brementől szerződtetett Oliver Hüsing veszi át. Kérdés ugyanakkor, hogy az Európa-bajnokságon részt vevő futballisták, valamint a Copa Americát megjáró Cristian Ramí­rez milyen állapotban tértek vissza Magyarországra – nem tudni, mennyire fáradt az Eb-n sokat futballozó Gera Zoltán, és azt sem, romlott-e a fizikuma a válogatottban epizódszerephez jutó, a felkészülést ezzel együtt szinte teljes egészében kihagyó játékosoknak.
    FÉLIDŐ
    Az idény eleji forma a Fradinál ezúttal nem csak „megszokásból” várható, elvégre a szakosztály 115 éves történelme során a csapatnak még nem nagyon volt a mostanihoz hasonló felkészülési időszaka. Az edzéseket június 8-án elkezdő kerethez csak július 4-én csatlakozott a hét válogatott labdarúgó, s nyár folyamán egyetlen edzőmérkőzésen lépett pályára a legerősebb összeállí­tásában.
    FÉLIDŐ
    Beletrafáltunk a felvezetésben…
    FÉLIDŐ
    Jobbat vártunk, de ne feledjük a futball alapvetését: idegenben jó az iksz!
    45.
    PERC
    EZZEL VÉGET IS ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    45.
    PERC
    Lovrencsics labdát csen a jobbon Kalaritól, de rosszul ad be.
    44.
    PERC
    De az első Fradi-lövés ma.
    44.
    PERC
    Lovrencsics beadása elpattan Djuricin sarkáról, Ramí­rez Pintér elé hordja a lepattanót, aki jobbal 26-ról igencsak elvéti a bal felsőt.
    43.
    PERC
    Alig két és fél perc után folytatódik a játék.
    41.
    PERC
    Ramadani a földön, Djuricin pöckölt oda fülére, Dilaver kirúgja a labdát, pedig még folyt a Fradi-attak.
    40.
    PERC
    A nap mondata is megszületett: “A meccset látva eszembe jut, hogy ez a Bajnokok Ligája, az európai klubfutball csúcsa…” – sóhajt fel Murányi kolléga.
    39.
    PERC
    Helyzetecske, kis jóindulattal.
    39.
    PERC
    Fradi-szöglet, Lovrencsics adja be jobbal, két védő összefut, de ezzel tökéletesen meglepik Djuricint, aki bizonytalanul mozdult a labda felé.
    38.
    PERC
    Ibrahimi kezéből kipördül a labda bedobás közben, a Fradi jöhet, de a támadás hátrajut egészen Nalepáig.
    35.
    PERC
    Lovrencsics kisszöglete után Ramí­rez ad be veszélyesen, Hoxha középre öklöz, de Pintér egy csel után sem tud kapura lőni, szereli a 16-oson Kalari.
    34.
    PERC
    Pintér hatalmasat kap a 16-os előtt Ibrahimitől, de biztosan kitalálta a kedves olvasó: tovább.
    33.
    PERC
    Az uefa.com szerint este is 33 Celsius-fok van még a stadionban.
    32.
    PERC
    Ramí­rez odakönyököl a másik szélen Ramadaninak, de most sincs reklamálás. Ma a férfias futball mellett tették le a garast a felek szemmel (és kék foltokkal) láthatóan.
    32.
    PERC
    Lovrencsics nagyot kap a jobbon Bathától, de tovább.
    30.
    PERC
    Szép Gera, Lovrencsics passzjáték után utóbbi igen pontatlanul ad be jobbról.
    27.
    PERC
    Torassa jobb hí­ján bedobja a hónap egyik legmókásabb műesését a jobbon. Még a B-közép sem tiltakozott.
    26.
    PERC
    Ramí­rez nagyon harcos, Batha a földön pörög párat a belépő után.
    24.
    PERC
    Nincs nagy iram, ziccert sem láthattunk még, a Fraditól azért jóval bátrabb támadójátékot vártunk.
    24.
    PERC
    Trashi távolról nem sokkal lő a jobb sarok mellé, Dibusz egyébként biztosí­tott, vetődnie sem kellett.
    23.
    PERC
    Michal Nalepa ezt már nem ússza meg, odalép Filinek. Sárga.
    20.
    PERC
    Nalepa mellett kiharcol egy szögletet Torassa, a Trashi-korner menetrendszerűen Dibuszé.
    19.
    PERC
    A hazai szurkolók már tudják, jól jön ki a kapus, ezért a következő szabadrúgás előtt zavarják zöld lézerrel. Ennek ellenére Trashi nagyon nagyon rosszul ad most be jobbról.
    18.
    PERC
    Trashi ballal az ötösre í­vel kissé balról, Dibusz kivetődve kiöklözi a labdát jó messzire. Fili elől mentett.
    17.
    PERC
    Nalepa odalép Torassa bokájára a 16-os előtt, de megússza sárga nélkül.
    16.
    PERC
    Amely most fütyül, mert Djuricin löki a hazai ötösön Arapit. Szabadrúgás kifelé.
    15.
    PERC
    A hazai hí­vek igen lelkesek, félmeztelenül táncolnak, dobolnak, és jó 500 fős a keménymag.
    15.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    14.
    PERC
    A 10-es mez tisztelete: Radó nagyot kap fejére, elterül, de kisvártatva folytatja, nem kell ápolni.
    13.
    PERC
    Djuricin jobb oldali beadásáról nagyon lemarad Radó, Krasniqi a nevető harmadik.
    10.
    PERC
    Újabb pontatlan magyar beadás.
    9.
    PERC
    Bata kibólintja a rövid sarok elől Lovrencsics jobb oldali beadását, a szélső ismételhet, de kirúgás lesz a vége.
    5.
    PERC
    Majd lekapja a kapus Trashi jobb oldali beadását is.
    4.
    PERC
    DIBUSZ! Nagyot vetődve kikapja a bal alsó elől Trashi ballábas, 23 méteres lövését. Fili látványos sarkazással készí­tette elő a lövést társának.
    3.
    PERC
    Ramí­rez bal oldali beadását ellőhetné 20-ról jobbal Djuricin, de sokat vár, elnyomják, Radót meg blokkolják.
    1.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A hazaiak tiszta pirosban, fehér dí­szcsí­kkal a mez szélein, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.
    REMÉLJÜK, ENNÉL SOKKAL IZGALMASABB LESZ EZ A PARTIZANI-MENET…

    A Fradi-keret meccs előtti óráinak közvetí­tése ITT!
    Bizony, elmúltak már azok az idők, amikor csak legyintettünk az albán másodikra. Nem beszélve arról, ami óvatosságra intheti a Ferencvárost, hogy az El-selejtezőben a Slovan Bratislava is csak 0–0-ra végzett a Partizanival szemben – a tét nélkül lejátszott visszavágót a szlovákok 3–1-re nyerték meg, és Priskin Tamás is betalált.
    „Tiszteletben tartjuk az UEFA döntését, és tisztában vagyunk azzal, hogy a Partizani egy nagyon jó csapat – idézi a fradi.hu Thomas Doll vezetőedzőt. – Az Európa-liga helyett a Bajnokok Ligájában kapnak lehetőséget, ezzel pedig nyilván élni akarnak. Tiszteljük az ellenfelet, de mindent megteszünk a legjobb eredményért. Eredetileg egy másik párharcra készültünk, de a rövid idő ellenére is igyekeztünk felkészí­teni a játékosokat arra, ami rájuk vár majd. Megismertük a Partizanit, ismerjük a stí­lusukat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ők már játszottak egy tétmeccset. Nem szeretek előre jósolni, függ a meccstől is, hogy mivel lehetünk elégedettek, de ha látunk esélyt a győzelemre, akkor azt meg akarjuk ragadni. Figyelnünk kell arra is, hogy mentálisan erős legyen a csapat.”
    „A csapat leggólerősebb játékosa már eligazolt, mí­g az egyik jobbhátvéd csapatot keres magának, és biztos nem játszik a Ferencváros ellen. Az együttesnek nincsenek sztárjai, az Európa-bajnokságon kerettag kapus, Alban Hoxha a vezér.”
    „Nagyjából hasonló erősséget képvisel a két gárda, de a Skënderbeu tapasztaltabb az európai kupamérkőzéseket tekintve, hiszen az elmúlt években rendszeresen játszott a selejtezőben, az előző szezonban pedig bejutott az Európa-liga csoportkörébe – mondta az NS-nek Ermal Kuka, albán Panorama Sport újságí­rója. – A Partizani 4–5–1-es felállásban játszik, agresszí­v középpályássorral, amely leginkább arra törekszik, hogy megtörje ellenfele ritmusát. Gyors és ügyes játékosai vannak, akik gyakran váltogatják a szerepeket. Az együttes leginkább a kontrákra épí­t.”
    Tizenkét éve járt legutóbb az FTC a Bajnokok Ligájában, akkor is éppen albán csapattal, a KF Tiranával kezdett, s emlékezhetünk, szenvedve, idegenben szerzett több góllal jutott csak tovább. Az akkori folytatást vélhetően ezúttal is elfogadná a Fradi: noha a gárda a BL-ből kiesett a Sparta Prahával szemben, a Millwall legyőzésével az UEFA-kupa csoportkörébe jutott, s ott a Schalke, a Basellel, a Feyenoorddal és a Heartsszal is megmérkőzhetett. Talán van, aki emlékszik, a Sparta-meccs előtt adta el a klub Gera Zoltánt a West Bromwichnak, és sokan állí­tják, vele a BL-csoportkör is meglett volna. Gera ezúttal itt van, nem is megy sehova…
    Némi mozgás az albánok keretében is volt az elmúlt hetekben, a csapat két erőssége, Xheavir Sukaj Malájziába, a szerb Stevan Racsics pedig Görögországba szerződött. A „bejövő” oldalon is szerepel két emlí­tésre méltó név, a Chievótól a ghánai Caleb Ekuban érkezett kölcsönbe, mí­g a korábban Debrecenben (is) futballozó szlovén csatár, Dalibor Volas egy évre kötelezte el magát. Náluk is jobban örülnek a csapat hí­vei annak, hogy az Európa-bajnokságot is megjáró válogatott kapus, Alban Hoxha nem távozott, és egyelőre a tiranaiak állományához tartozik az argentin Agustí­n Torassa, aki a hí­rek szerint a játéktudásával emelkedik ki, nem 164 cenitméteres magasságával.
    Hogy a Partizani-akciók a zöld-fehérek ellen se vezessenek eredményre a szerda este nyolckor kezdődő BL-selejtezőn, arról – mások mellett – Oliver Hüsing gondoskodhat, a Werder Brementől igazolt védőt ugyanúgy nevezte a BL-re a Fradi, mint Lovrencsics Gergőt, valamint az osztrák támadót, Marko Djuricint.
    Egy fellépésen már túl is van: a Slovan Bratislavát fogadta az Európa-liga első selejtezőkörében, az 1350 néző szeme láttára rendezett találkozó 0–0-ra végződött.
    A visszavágó már elmaradt…
    Noha múlt szerdán néhány órán át úgy tűnt, a Ferencváros megússza az albániai kirándulást, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) húzott egy váratlant: a Bajnokok Ligájából kizárt Skënderbeu helyére „beemelte” a Partizani Tiranát, í­gy a magyar aranyérmes mégiscsak kénytelen repülőre ülni. Hogy még egy csavar legyen a történetben: nem Tirana az úti cél, a Partizani – stadionjának felújí­tása miatt – ugyanis nem a fővárosban, hanem az onnan egyórányi kocsikázásra lévő Elbasanban játssza nemzetközi kupameccseit.
    Az albánok igazi Partizáni-akcióval kerültek a BL-be…
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A PARTIZANI–FERENCVÁROS LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) Peti bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ