2017.III.11. Ferencváros – Haladás: 3-1

NS-20170313-01-20170311Villámrajt és sima Fradi-siker – Böde „százados” lett

A Haladás nem tudott mit kezdeni a zöld-fehér hengerrel, csak a szépí­tésre futotta erejéből.
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Ferencváros Amadou Moutari, Gera Zoltán és Böde Dániel góljával 3–1-re legyőzte a Jancsó András révén csak szépí­teni tudó Haladást.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Eljött az idő, hogy megtegyük a következő lépést. A legutóbbi mérkőzésen stabilak voltunk hátul, most pedig az a fontos, hogy minél több lehetőséget alakí­tsunk ki. Több fantáziát, kreativitást kell a játékunkba vinni, ez elengedhetetlen. Nagy dolog, hogy négy mérkőzés óta nem kaptunk gólt, hiszen a bajnokság első felében túl sokat kaptunk. Emlékszem a szombathelyi mérkőzésre. Ott nem jöttek össze a dolgaink, mert egy nagyon nehéz ellenfélről beszélünk. Most több esélyt látok a győzelmünkre. Nem számí­t, hogy ki az ellenfél, mindig ugyanazzal a motivációval kell pályára lépnünk. Koncentrálnunk kell, és teljes erőbedobással küzdeni. Amikor ezt az arcunkat mutatjuk, mi vagyunk a meccs esélyesei.

Mészöly Géza: – Nem véletlen, hogy tavasszal kevés gólt kapott a Ferencváros, hiszen már ősszel is a korábbinál nagyobb gondot fordí­tott a védekezésre, és nagyon jól megszervezte hátsó alakzatát. Eddig is nehéz volt gólt rúgni a Fradinak, a Groupama Arénéban pedig különösen. Télen kicserélődött a fővárosiak kerete, úgy érzem sokkal egységesebbek lettek, mennek, hajtanak egymásért. Hogy kikre kell figyelnünk? Gyakorlatilag az egész csapatot felsorolhatnám, de külön kiemelném Gerát, Bödét, Moutarit, Lovrencsicset, Radót, Dilavert, Leandrót, valamint Kleinheislert és Botkát – utóbbi két fiú játékosom volt az utánpótlás-válogatottban. Szóval nehéz dolgunk lesz – de nekünk is van miből táplálkoznunk. Épí­thetünk az őszi, soproni bajnokira, ahol 2-0ra győztünk vagy a legutóbbi, Gyirmót elleni győzelmünkre. Mindkét csapat számára óriási téttel bí­r a találkozó, a Fradi a bajnoki cí­m megvédésre hajt, mí­g mi mielőbb szeretnénk begyűjteni a bentmaradáshoz szükséges pontokat. Tóth Máté vádlisérülést szenvedett Gyirmóton, Ezequiel Calvente pedig az Újpest ellen részleges külső-bokaszalag szakadást. Spanyol támadónkra többhetes pihenő vár. Gajdos Zsolt pedig combsérülése után még nem bevethető. A Rózsa Dániel, Jánvári Gábor, Németh Márió trió műtétje utáni rehabilitációját tölti.

A mérkőzés:

Ferencváros — Haladás: 3-1 (3-0)
Groupama Aréna, 6.983 néző.
Vezette: Szőts Gergely (asszisztensek: Viszokai, Szalai; alapvonali jv.: Erdős, Takács J.; tartalékjv.: Medovarszki János)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Hüsing, Leandro, Sternberg – Koch (Kleinheisler, 70.) – Varga R. (Lovrencsics, 75.), Gera Z., Hajnal (Bognár I., 83.), Moutari – Böde
kispad: Holczer, Kundrák, Rju, Nalepa
vezetőedző: Thomas Doll

Haladás: Király – Schimmer (Polágr, 60.), S. Wils, Jagodics M., Bosnjak – Iszlai – Rácz B., Kovács L., Jancsó (Bambgoye, 71., Mészáros 83.), Halmosi – Williams
kispad: Gyurján, Hí­dvégi, Devecseri, Overgoor
vezetőedző: Mészöly Géza

Gól: Moutari (1.), Gera (20. – 11-esből), Böde (43.) illetve Jancsó (69.)
Sárga lap: Böde (23.) illetve Bosnjak (19.), Halmosi (79.)

20170311-haladas-moutariA tavasszal egyre jobb formába lendülő Ferencváros villámrajtot vett a Haladás ellen: tizenöt másodperc sem telt el a mérkőzésből, Varga Roland passza után Amadou Moutari máris bevette Király Gábor kapuját (1–0). A sokkoló kezdés után tovább nyomott a Fradi, és a 20. percben tizenegyeshez jutott: Varga Rolandot Predrag Bosnjak borí­totta fel a tizenhatoson belül. A labda mögé Gera Zoltán állt, és biztosan a bal felsőbe bombázott (2–0).

Itt azonban nem volt megállás, a félidő hajrájára is jutott egy gól, méghozzá nem is akármilyen! Böde Dániel indult meg a felezővonaltól, majd Jagodics Márkot bebőrözte, Stef Wilst pedig lerázta, végül tizenkét méterről – a válogatottban a Feröer elleni második találatát másolva – kilőtte a rövid felsőt (3–0).

20170311-haladas-bodeA második félidőben Jancsó András bombagóljával szépí­tett a Haladás (3–1) – ezzel megszakadt Dibusz Dénes sorozata, bajnoki találkozókon több mint 300, minden tétmeccset vizsgálva pedig több mint 400 perc után kapott ismét gólt.

A hajrában Böde közel járt a duplázáshoz, Polgár Kristóf azonban mentett a gólvonalról, í­gy a Ferencváros remek első félidei játékának köszönhetően 3–1-re legyőzte a Haladást.

Thomas Doll csapata továbbra is a negyedik helyen áll, ám közelebb zárkózott a dobogóhoz, hiszen a Vasas kikapott az MTK otthonában, a Honvéd meg döntetlent játszott az Újpest vendégeként.

További képek: fradi.hu

NS-20170314-04-20170311-2Böde Dániel a Ferencváros–Haladás bajnoki mérkőzés harmadik találatát szerezte, 3–0-ra alakí­tva az eredményt. A 213. dí­jmérkőzésén pályára lépő támadónak ez volt a 100. gólja a Ferencváros szí­neiben.

A Ferencváros 1901 óta í­ródó történetében Böde a 25. játékos, aki legalább 100 gólt szerzett a zöld-fehér klubban – csak az úgynevezett dí­jmeccseken jegyzett gólokat figyelembe véve, a magyar csapatok ellen ví­vott edzőmérkőzéseken elért találatokat pedig nem beszámí­tva. A szóban forgó fogalmat (dí­jmeccs) Nagy Béla, a klub feledhetetlen krónikása alkotta meg, az ő statisztikáira, munkásságára alapozva indí­totta portálját a Tempó Fradi!, amely – többek között – az egyletben legtöbb gólt szerző játékosokat is rangsorolja.

A 100-as mérföldkövet legutóbb Lipcsei Péter érte el a Fradiban; végül 170, dí­jmérkőzésen szerzett góllal fejezte be ferencvárosi karrierét.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Sokat jelentett a jó rajt, azt követően nagyszerűen futballoztunk az első félidőben. Tudtuk, hogy jobbak vagyunk annál, mint amit az utóbbi időben mutattunk. Fontos volt, hogy a védekezésünk ezúttal is stabil volt. Nem kell szégyenkeznünk a múlt heti újpesti játékunk miatt sem, de most sokkal látványosabban futballoztunk. Varga Roland éppen a Haladás ellen sérült meg október tizenötödikén, hosszú időre volt szüksége, hogy megtalálja a ritmust. Most jött el az ideje, hogy visszatérjen, és úgymond elengedjük a pórázról. Látszott, boldog volt, hogy újra a kezdőcsapat tagja lehetett. Szép megmozdulásai voltak, fontos, hogy hitt magában. Szép gólokat lőttünk, és fontos, hogy használtuk a széleket is. A fordulás után is jól kezdtünk, lett volna lehetőségünk a negyedik vagy akár az ötödik gól megszerzésére is, ám nem jött össze. Néha hiányolom, hogy az ellenfelünket térdre kényszerí­tsük, de összességében jól futballoztunk, és újra harcban vagyunk a bajnoki cí­mért.

Mészöly Géza: – Már az első fordulóban is átéltük ezt, demoralizáló, hogy egy perc sem telik el a mérkőzésből, és máris vezetést szerez az ellenfelünk. A hibáinkat nyomban kihasználta a Ferencváros, és el kell ismernem, nagyszerűen futballozott. Bosszantó, hogy a harmadik gólt még a szünet előtt megkaptuk. Letargikus volt a hangulat az öltözőben. Szerencsére talpra álltunk, a második félidő némi szépségtapaszt jelent, erre tudunk épí­teni. Legalább volt tartása a csapatnak, és sovány vigasz, de a második félidőt megnyertük. Funsho Bamgboye sajnos megsérült. Jelezte, hogy nem tudja folytatni, pedig nagy szükség lett volna a mozgékonyságára. Érthetetlen, hogy másodszor tér vissza úgy, hogy makkegészséges, és rásérül a korábbi izomsérülésére. Ennek most már utána kell járni, í­gy is kevesen vagyunk a keretben. Jancsó András viszont nagyszerűen játszott, a gólja emlékezetes marad. A végére elfáradt, mert nagyon sokat dolgozott a középpályán, jól teljesí­tett, és gyönyörű gólt szerzett.

Böde Dániel:

Varga Roland: — Pénteken tudtam meg, hogy kezdő leszek a meccsen, s mivel hosszú idő után léptem ismét pályára, volt bennem némi drukk. Szerencsére remekül kezdtünk, a vezetés megszerzése után sem kényelmesedtünk el, több helyzetet is kidolgoztunk, biztos győzelmet arattunk. Nehéz mérkőzésekkel zártuk a bajnoki szünet előtti időszakot, de örülök, hogy jól jöttünk ki belőlük.

A 23. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Sebők Zs. (Gyirmót) 7 – Kulcsár D. (Paks) 7, Viní­cius (Videoton) 6, Holender (Bp. Honvéd) 6 –  Varga R. (Ferencváros) 7, Haraszti (Paks) 7, Pátkai (Videoton) 6, Zsótér (Bp. Honvéd) 7 – Bartha (Paks) 7, Böde (Ferencváros) 8, Ramos (MTK) 6
A forduló játékvezetője: Farkas Ádám (Mezőkövesd – Gyirmót) 8 – Szert Balázs, Horváth Róbert, Solymosi Péter, Gyarmati II. Tibor

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2017.III.11. Ferencváros – Haladás: 3-1 bejegyzéshez

  • “A Ferencvárosnál a Tempó Fradi!-nak köszönhetően (Nagy Béla, a legendás krónikás statisztikai munkásságára alapozva, azt tovább örökí­tve) világszí­nvonalú statisztikát vezetnek, ha kellene, alighanem azt is meg tudnák mondani, hogy Böde milyen eredményeket ért el az edzés végi lábteniszpartikon vagy az edzőtáborokban a csocsómérkőzéseken. Ezeket természetesen nem vezetik, ám arról létezik statisztika, hogy az ún. dí­jmérkőzéseken (tétmérkőzések + nemzetközi barátságos találkozók – a magyar csapatokkal ví­vott edzőmeccseket már számí­tják be, í­gy például a januári, Tevel elleni Böde-ötös sem szerepel a statisztikába) az egyes játékosok hány gólnál tartanak a Ferencvárosban. Nos, Böde a 2012 júniusi érkezése óta bajnokin 66, Magyar Kupa-találkozón 11, Ligakupa-mérkőzésen 7, nemzetközi kupamérkőzésen 2, egyéb hazai dí­jmérkőzésen 1, nemzetközi barátságos és dí­jmérkőzésen 13 gólt szerzett FTC-játékosként (í­gy jön ki a száz találat), mindehhez 213 fellépésre volt szüksége.
    A tempofradi.hu kimutatása szerint Böde a 25. olyan FTC-labdarúgó, aki dí­jmérkőzésen elérte a 100. gólt, s már „csak” 539-szer kell betalálnia, hogy beállí­tsa a legendás Sárosi György 639-es rekordját.”

    http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/tortenelmet-irt-es-rekordot-dontott-az-uj-fradista-magyar-golhiany-a-vidinel-2557421
    http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-ferencvarosi-foleny-a-23-fordulo-valogatottjaban-2557305

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2.
    PERC
    Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros 3–1-re legyőzte a Haladást.
    90+2.
    PERC
    Mi maradt ki?! Lovrencsics biharzott el a jobbon, majd Bödének passzolt, aki Király mellett a kapu felé lőtt, Polgár azonban becsúszva a gólvonal elől mentett. A kipattanóból Kleinheisler találta el a jobb oldali kapufát.
    90.
    PERC
    Közben az Újpest egyenlí­tett a Honvéd ellen.
    90.
    PERC
    Két perc a ráadás.
    87.
    PERC
    Stef Wils fájdalmas arccal elhagyta a pályát, úgy tűnik, emberhátrányban fejezi be a meccset a Hali.
    84.
    PERC
    Bambgoyének tí­z perc jutott Karol Mészáros folytatja a helyén.
    83.
    PERC
    Újabb csere a Ferencvárosnál: Hajnal Tamást Bognár István váltotta.
    83.
    PERC
    Böde négy ember között is megtartotta a labdát, majd Lovrencsicsnek passzolt, ő azonban 17 méterről nem találta el a kaput.
    81.
    PERC
    Halmosi Péter reklamálásért kapott sárga lapot.
    80.
    PERC
    Kleinheisler lövését blokkolták, majd Moutari próbálkozása ment el a bal oldali kapufa mellett.
    79.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    79.
    PERC
    Kovács elől szedett fel egy kiugratást Dibusz.
    74.
    PERC
    A gólpasszt jegyző, valamint büntetőt kiharcoló Varga Rolandot Lovrencsics Gergő váltotta a pályán.
    73.
    PERC
    Varga lőtt élesen középre egy labdát, de Stef Wils az utolsó pillanatban kivágta a labdát Böde elől.
    71.
    PERC
    JancsóBambgoye
    70.
    PERC
    KochKleinheisler
    69.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Szépí­tett a Haladás! Jancsó András húsz méterről ballal, óriási gólt raggasztott a jobb felső. (3–1)
    68.
    PERC
    Halmosi szögletét Gera bólintotta a mezőnybe.
    66.
    PERC
    Hali-helyzet! Leandróról Williams elé pattant a labda, az ausztrál csatár azonban 15 méterről nem találta el a kaput.
    64.
    PERC
    Jancsó és Bosnjak hozott össze egy szögletet a Fradinak.
    62.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    61.
    PERC
    Hajnal beadását Király húzta le biztosan.
    60.
    PERC
    Cserélt Mészöly Géza: Schimmert Polgár Kristóf váltotta.
    59.
    PERC
    Halmosi kiszorí­tott helyzetből lőtt az oldalhálóba.
    58.
    PERC
    Moutari cselezgetett, majd tüzelt 17-ről, Jagodics azonban belevetődött a próbálkozásába.
    57.
    PERC
    Williams lövését blokkolták a hazaiak.
    55.
    PERC
    Böde kis hí­ján duplázott! Moutari beadása után lefordult védőjéről a Fradi csatára, 11 méterről azonban a kapu fölé bombázott.
    53.
    PERC
    A második félidőben visszább esett az iram, az Fradi már nem nyom annyira, a Haladás pedig nem tud támadóbban fellépni.
    51.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    50.
    PERC
    Moutari beadását Király kaparintotta meg
    49.
    PERC
    Hajnal szöglete Iszlairól felpörgött, Király azonban könnyedén lehúzta a labdát.
    48.
    PERC
    Böde harcolt ki szögletet.
    47.
    PERC
    Csere egyik oldalon sem történt.
    46.
    PERC
    Újra útjára indult a labda, a vendégek kezdték a második félidőt.
    FÉLIDŐ
    Újpesten egy félidőt követően 1–0-ra vezet a Honvéd!
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    Böde Dániel 213. mérkőzésén 100. gólját szerezte a Ferencvárosban (nem számí­tva a magyarországi edzőmérkőzéseket). A Ferencváros 1901 óta í­ródó történetének Böde a 25. játékosa, aki legalább 100 gólt szerzett a zöld-fehér szí­nekben. Ezt a mérföldkövet legutóbb Lipcsei Péter érte el.
    45.
    PERC
    Véget ért az első félidő, 45 perc után 3–0-ra vezet a Ferencváros.
    44.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Bent van a harmadik is! Böde Dániel a középpályáról indulva előbb Jagodicsot bőrözte be, majd Wilst is lerázta, 15 méterről pedig védhetetlenül bombázott a léc alá. (3–0)
    44.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Böde Dániel (3–0)
    43.
    PERC
    Dilavert borí­tották fel a tizenhatoson belül, a Fradi játékosa kissé könnyedén adta meg magát, ez nem is ért tizenegyest.
    40.
    PERC
    Hajnal szabdrúgását Böde csak a maga fölé tudta fejelni, majd a védők eltakarí­tották a labdát.
    39.
    PERC
    Moutarit buktatták 18 méterre a kaputól, szabadrúgás.
    36.
    PERC
    A két csapat egymás elleni, őszi bajnoki meccsei közül az elsőt a Ferencváros nyerte meg, 3–1-re győzött a Groupama Arénában. A második mérkőzésen, Sopronban a Haladás nyert 2–0-ra.
    34.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    33.
    PERC
    A találkozó hivatalos nézőszáma: 6983.
    32.
    PERC
    Varga iramodott meg a jobb oldalon, egy csellel becsapta Jagodicsot, lövése azonban elsuhant a bal alsó mellett.
    30.
    PERC
    Halmosi lövése ment jóval a kapu mellé.
    29.
    PERC
    Gyirmóti győzelmével hárommeccses nyeretlen szériája ért véget a Haladásnak. Egyben lezárult egy hosszú idegenbeli rossz sorozata is, a gyirmóti siker előtt ugyanis vendégként hat bajnokin volt nyeretlen az együttes, sőt sorozatban négyszer kikapott.
    27.
    PERC
    Közben a Honvéd Zsótér Donát góljával vezetést szerzett Újpesten.
    26.
    PERC
    A tavaszi bajnokikon nem kapott még gólt a Ferencváros, NB I-es mérkőzésen legutóbb Torghelle Sándor vette be Dibusz Dénes kapuját, a decemberi FTC–MTK mérkőzés 82. percében.
    24.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    23.
    PERC
    Böde Dániel esett nagyot a tizenhatos előtt, a játkvezető azonban műesésért neki osztott ki egy sárgát.
    22.
    PERC
    Thomas Dollt élette a tábor, ő ezt tapssal jutalmazta.
    20.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Ott a második is! Gera Zoltán állt a labda mögé, és biztosan a kapu bal felső sarkába vágta a labdát. Király a másik irányba vetődött, nem volt esélye hárí­tani. (2–0)
    20.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Gera Zoltán (2–0)
    20.
    PERC
    Tizenegyest kapott a Ferencváros! Bosnjak rántotta le a Koch beadására startoló Vargát. A Hali védője be is sárgult.
    18.
    PERC
    Hajnal beadását Schimmer vágta ki.
    17.
    PERC
    Két meccs, három pont – ez a tavaszi mérlege a Haladásnak. A szombathelyiek még csak két tétmérkőzést játszottak a téli szünet óta (sok csapat már ötnél tart), pályaválasztóként 2–0-ra kikaptak az Újpesttől, majd idegenben 2–1-re legyőzték a Gyirmótot.
    16.
    PERC
    Újabb Strenberg-bedaás, ez azonban elszállt a fejek felett.
    15.
    PERC
    Sternberg húzott el, majd cselezett befelé a bal oldalról, Moutarinak szánt passza azonban pontatlan volt.
    14.
    PERC
    Rácz szabadrúgása mindenkinek nagyon magas volt.
    12.
    PERC
    Rácz lövését blokkolták a hazaiak.
    10.
    PERC
    Halmosi borí­totta fel ellenfelét, szerinte még szabályos keretek között.
    9.
    PERC
    Hajnal lapos, bal oldali beadását Wils vágta ki oldalra.
    8.
    PERC
    Az ötvenedik NB I-es mérkőzésén pályára lépő Stef Wils fejelt a Fradi kapuja fölé.
    5.
    PERC
    AZ FTC keretéből kimaradt válogatott keretbe is meghí­vott Botka Endre. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy miért.
    4.
    PERC
    Ugyanazt í­rhatjuk le, mint egy héttel ezelőtt, a derbi előtt: a Ferencváros a tavaszi tétmeccsein továbbra is veretlen. A Magyar Kupában oda-vissza legyőzte a Honvédot, mí­g a bajnokságban előbb kétszer ikszelt (a DVSC-vel és a Videotonnal is 0–0-t játszott), majd a múlt szombaton 1–0-ra nyert a Szusza Ferenc Stadionban.
    3.
    PERC
    A találkozóra nagyjából 6500 néző látogatott ki.
    2.
    PERC
    Hajnal szöglete után Böde rosszul eltalált lövése vénszorgott ki az alapvonalon.
    2.
    PERC
    A ferencvárosiak szokásos zöld-fehér csí­kos mezében, a szombathelyiek pedig tiszta feketében léptek pályára.
    2.
    PERC
    Igazi villámrajt volt, mindössze 11 másodpercre volt szüksége a Fradinak az első gólra.
    01.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Máris vezetést szerzett a Ferencváros! Böde csúsztatott meg egy, a középkezdés után felí­velt labdát, Varga Roland a jobb oldalról beadott, Amadou Moutari pedig estében gólt lőtt. (1–0)
    1.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Amadou Moutari (1–0)
    1.
    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indí­tották útjára a labdát.
    Érkeznek a csapatok a pályára, hamarosan kezdődik a meccs.
    A forduló eddigi eredményeit ide kattintva böngészhetik.
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    A találkozó játékvezetője Szőts Gergely lesz.
    íme, a kezdőcsapatok:
    FTC: Dibusz – Dilaver, Hüsing, Leandro, Sternberg – Gera Z., Koch – Moutari, Hajnal, Varga R. – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll
    A kispadon: Holczer (k), Kundrák, Kleinheisler, Lovrencsics, Bognár I., Rju, Nalepa
    Haladás: Király – Schimmer, Wils, Jagodics, Bosnjak – Kovács, Jancsó, Iszlai – Rácz, Williams, Halmosi. Vezetőedző: Mészöly Géza
    A kispadon: Gyurján (k), Bambgoye, Mészáros K., Polgár, Devecseri, Hidvégi, Overgoor
    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Ferencváros–Haladás összecsapás a labdarúgó NB I 23. fordulójából. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ