2017.IV.1. Bp. Honvéd – Ferencváros: 2-1

3 hozzászólás a(z) 2017.IV.1. Bp. Honvéd – Ferencváros: 2-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.
    PERC
    “Puskás is örült volna, ha látja ma az akaratot a kispestieken, nagypapám is elégedett lehetett, ha nézte az égből ezt a mérkőzést. Nagy lépést tettünk az európai porond felé” – í­gy kollégája, Rossi.
    90+4.
    PERC
    “Sok minden nem működött ma a csapatban, például amatőr módon védekeztünk az első félidőben. Nem érdemeltünk ma győzelmet” – ismerte el a német.
    90+4.
    PERC
    Nem lett boldog százados Doll mester.
    90+4.
    PERC
    Az első félidő tetszett volna a kilencven éve született zseninek is.
    90+4.
    PERC
    Minden figyelmét a védekezésre fordí­totta a Honvéd a végére, a Fradi játékából pedig fájóan hiányzott a kreativitás, a lendület és a sebességváltás – méltó módon, rangadónyeréssel emlékezett Puskás Ferencre a Honvéd, kellemetlen vereséget szenvedett a cí­mvédő.
    90+4.
    PERC
    Szépen emlékeztek Puskás Ferencre: kettő egyre legyőzte a Budapest Honvéd a Ferencvárost a labdarúgó NB I 24. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel egy pontra felzárkóztak a kispestiek a tabella éllovasa, a Videoton mögé.
    90+4.
    PERC
    NINCS MÁR KIRÚGÁS, VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90+3.
    PERC
    Bognár beadását Gera 12-ről magasan a léc fölé fejelte. Ezzel vége…
    90+3.
    PERC
    De még egy szöglet…
    90+3.
    PERC
    Gera beadását kibólintja az ötösről Baráth, feljön a kornerhez Dibusz is. Hiába.
    90+2.
    PERC
    Bognár jobbról beadja, jobbal, Gera jócskán a jobb sarok mellé fejel, 10-ről, középről.
    90+1.
    PERC
    Lovrencsics cselezget a jobbon, középen négy (4) fradista. Korner.
    90+1.
    PERC
    Gróf elrúgja a 16-os elől Bognár indí­tását. Mintha a Fradi védené az ikszet.
    90.
    PERC
    Három perc a ráadás.
    90.
    PERC
    VARGA! Nem találja el az ötösről Djuricin bal oldali beadását (Baráth is kellett ehhez, szépen mentett, a földön ülve), majd Moutari lő 12-ről saját emberébe, Gerába.
    88.
    PERC
    Baráth Botond sokkal pontosabb: pontosan odalép Dilaver lábára. Sárga. Közben Moutari lövése kapuscsemegeként végzi.
    88.
    PERC
    Összmunka: Lovrencsics gyertyáját Dilaver megkontrázza egy lyukat rúgással.
    86.
    PERC
    Zsótér lekocog a pályáról, a nála is fiatalabb Tömösvári Bálint váltja.
    85.
    PERC
    Eppel megindulna, de közbelép Botka, a csatár megadja magát, majd megadólag ráesik Dilaver is, hogy fájjon az éknek. Sovány vigasz.
    80.
    PERC
    Kleinheisler le, Varga Roland be, az utolsó mai vendégcsere.
    80.
    PERC
    Gera ellöki a jobbon Lovricot, aki elképesztően nagyot repül. A szabadrúgást kifejeli Lovrencsics, majd Lanzafamét szereli a balon Dilaver.
    76.
    PERC
    Gazdag le, Koszta Márk be, Rossi frissí­t a védelem után a középpályás soron is.
    75.
    PERC
    A tavaszi szezonban még veretlen a Ferencváros: a bajnokságban kétszer ikszelt, majd kétszer győzött, a Magyar Kupában mind a három meccsét megnyerte. Legutóbbi négy tétmérkőzését behúzta.
    75.
    PERC
    Előző öt hazai bajnokiját megnyerte a Honvéd, sorrendben a Haladást (2–1), a DVTK-t (2–0), a Vasast (2–1), a Mezőkövesdet (1–0) és a Debrecent (1–0) győzte le. Legutóbb a Videoton nyert Kispesten, még szeptember 24-én.
    72.
    PERC
    Kell a friss ember Moutari mellé.
    72.
    PERC
    Ikenne-Kinget Villám Balázs váltja.
    71.
    PERC
    Leandro odalép Lanzafemének, ápolás.
    70.
    PERC
    Ez már jobb, Baráth 23 méteres próbálkozását elkapja a bal sarok elé gyalogló kapus.
    69.
    PERC
    Végre valami! Lanzafame lő jobbal kapura 28-ról, középről, de jobbra vetődve eléri a félmagasan szálló labdát Dibusz.
    68.
    PERC
    Moutari indí­t balról ismét, de Lovric közbelép.
    64.
    PERC
    Gróf kivetődik a jobb sarok és Böde elé Moutari szélről jövő passzára is.
    62.
    PERC
    Baráth passzára Dibusz, Geráéra Gróf lép ki nagyon szépen.
    62.
    PERC
    Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint nem volt alaptalan Thomas Doll felháborodása az egyeztetések hiánya és a válogatottól sérülten visszakapott játékosok miatt, ugyanakkor hozzátette, örül neki, hogy sikerült tisztázniuk a dolgokat Bernd Storck szövetségi kapitánnyal. BŐVEBBEN ERRŐL A TÉMÁRÓL ITT!
    59.
    PERC
    Hüsing le, Marco Djuricin be, Doll nem viccel.
    58.
    PERC
    Lanzafame kicselezi Botkát, de szereli őt az ötös előtt Lovrencsics.
    57.
    PERC
    Hidi Patrik kap sárgát Botka megbokázásáért.
    57.
    PERC
    Leült a meccs, Bognár szögletét kifejeli Baráth az ötösről Leandro elől.
    53.
    PERC
    Moutari most Bognárral passzolgat, de közbelép az ötösön Ikenne-King.
    52.
    PERC
    Lovrencsics jobb oldali emelését Moutari jobbal 24-ről átrúgja a nézők közé.
    50.
    PERC
    Nyom, nyom a Honvéd, de rosszak a 16-os környéki passzok.
    47.
    PERC
    A hivatalos nézőszám: 5.697 fő.
    46.
    PERC
    Holander odalép Dilaver bokájára, szabadrúgás.
    46.
    PERC
    FOLYTATJUK!
    FÉLIDŐ
    A két csapat ebben az idényben ötödször mérkőzik meg egymással, a korábbi négy összecsapásukat a Fradi nyerte meg. A bajnokságban előbb idegenben 1–0-ra, majd odahaza 3–2-re győzött, mí­g a Magyar Kupában a Groupama Arénában 2–1-re, Kispesten 2–0-ra diadalmaskodott. A Fradi támadója, Böde Dániel mind a két bajnokin szerzett egy-egy gólt, valamint a kupapárharc visszavágóján is eredményes volt. Böde már a Paksi FC labdarúgójaként is betalált a Honvéd kapujába (bajnokikon háromszor), és a Fradi játékosaként is megkeserí­tette a kispestiek életét.
    FÉLIDŐ
    Thomas Doll szombat este jubilált: a Ferencváros német vezetőedzője eddig 99 NB I-es mérkőzésen irányí­totta az FTC-t, a Bp. Honvéd elleni lesz a magyar élvonalban a századik bajnokija. Mérlege a Fradival: 62 győzelem, 22 döntetlen, 15 vereség.
    FÉLIDŐ
    Kell is a hajtás: a riválisok közül nem nyert a Videoton, kikapott a Vasas.
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    Moutarinak ez 2. gólja az élvonalban, gólpassza nincs, ellenben Böde már az 5. alkalommal készí­tett elő társainak találatot a kispestiek ellen.
    FÉLIDŐ
    Továbbra sem számí­that Marco Rossi vezetőedző a bal oldali védőjére, Laczkó Zsoltra. A Honvéd hátvédje még a Videoton elleni, március 4-i vesztes bajnokin (0–3) szenvedett combhajlí­tóizom-húzódást, és azóta sem épült fel teljesen. Különmunkát végez, s egyelőre nem tudni, mikor számí­that rá újból a szakmai stáb.
    FÉLIDŐ
    Soha rosszabbat!
    FÉLIDŐ
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    45.
    PERC
    Egy perc a ráadás.
    44.
    PERC
    A bajnokság tavaszi fordulóiban a Ferencváros őrizte meg a leghosszabb ideig a kapuját a góltól, az első három tavaszi bajnokiján nem kapitulált a Fradi védelme, majd a Haladás elleni találkozó 69. percében Jancsó András bevette az FTC kapuját.
    43.
    PERC
    Moutari passzát Kleinheisler jobbal 22-ről Gróf ölébe emeli.
    41.
    PERC
    Hidi szabadrúgását kifejeli a 16-osról Böde.
    40.
    PERC
    Lovrencsics szereli testtel a 16-oson belül Eppelt, tovább. Jogosan.
    38.
    PERC
    íGY LENNE ÖTÖSÜNK A LOTTÓN: TÉNYLEG SZÉPíT A FRADI! Böde passzol Kamber mellől AMADOU MOUTARIHOZ, aki 10-ről jobbal okosan a bal sarokba gurí­t. 2–1!
    37.
    PERC
    Doll nem viccel: Bognár István be, Nalepa le. Dilaver megy hátra a védelem jobb oldalára.
    37.
    PERC
    Eppel passzával Holender ismét megveri a balon Lovrencsicset, de ballal az ötös sarka elől a kapu rövid felső sarka fölé lő.
    34.
    PERC
    Ezzel véget is érhetett volna a meccs érdemi része. Na, ilyenkor szokott jönni a gól az ellenféltől a futball örök törvényei (közhelyei) szerint.
    34.
    PERC
    MELLÉ! Ikenne-King remek passzát Holender a jobb alsó mellé küldi 13-ról, kissé balról. Jobbal.
    31.
    PERC
    ÉS CSAK ITT AZ EPPEL MÁRTON-TALÁLAT! Lovric közbelépésének köszönhetően Hidi labdát szerez a felező előtt, saját térfeléről ballal Eppel elé varázsolja a labdát, akiről Nalepa lemaradt, a magyar játékos meg az ötös jobb sarka elől jobbal a túlsó alsóba talál. 2–0!
    30.
    PERC
    A Honvéd nagy lendülettel folytatta februárban a bajnokságot, de a legutóbbi két találkozóján nem tudott nyerni. Kikapott Felcsúton, és döntetlent játszott a Szusza Ferenc Stadionban, pályaválasztóként ellenben továbbra is kiváló a mérlege, a legutóbbi öt bajnokiján győzött! (mlsz.hu)
    30.
    PERC
    A két csapat 2017-ben már kétszer találkozott egymással, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében mind a két találkozót a Ferencváros nyerte. A zöld-fehérek még veretlenek a tétmérkőzéseiken idén, a bajnoki és a kupatalálkozókat egybevéve hétszer nem kaptak ki (öt győzelem, két döntetlen). Ismét összeállt a védekezésük, egyszer sem kaptak egynél több gólt, vendégként játszott meccseiken tavasszal még senki sem tudott gól szerezni ellenük.
    29.
    PERC
    Botka Endre kap sárgát Ikenne-King felrúgásáért.
    29.
    PERC
    Lanzafame bal oldali beadása nem jut el Eppelig, közbelép Hüsing, de aztán megáll, Eppel megy csak a lecsorgóért, ám ballal 12-ről egy védőbe lő.
    27.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    26.
    PERC
    NEM! Eppel ballal 14-ről, középről a balra eldőlő Dibuszba lő Ikenne-King passza és Nalepa kicselezése után.
    25.
    PERC
    Zsótér karrierje során a Fradi ellen játszott legtöbbször, ez a 8. meccse, és eleddig egy kanadai pontig jutott. Akkor a következő gól Eppelé?
    24.
    PERC
    Zsótért megrúgja a balon Botka, a szabadrúgást jobbal feladja Lanzafame a kapusnak.
    24.
    PERC
    Megszolgálta a bizalmat, idén még nem is vezetett senki sem a Fradi ellen az NB I-ben.
    23.
    PERC
    Ez volt Zsótér második gólja az élvonalban a Honvéd szí­neiben, a kupában két asszisztig jutott.
    22.
    PERC
    Pont az ilyen jelenetek hiányoztak Portugáliában magyar részről…
    20.
    PERC
    ZSÓTÉR DONÁT nem lankad, Kamber labdaszerzése után ismét megindul a felezőtől, saját térfeléről, Gera mellől, és mivel Lovrencsics nem lép ki rá, Nelapa sem mozdul, ballal 18-ról sebészi pontossággal a bal alsóba lő. 1–0!
    20.
    PERC
    ITT A GÓL, VEZET A HONVÉD!
    17.
    PERC
    Előtte Filip Holender kapott sárgát, jogosan, az ötös bal sarka és Lovrencsics előtti műeséséért.
    16.
    PERC
    Lanzafame jó 45-ről nagyon-nagyon a kapu mellé emel, mert Dibusz a 16-oson állt.
    16.
    PERC
    Lanzafame kapura ollózná Holender bal oldali beadását, de nem találja el a labdát az olasz.
    12.
    PERC
    Holender megindul a balon egy szép csel után, Dilaver szereli azonban, egy csoda kemény becsúszással. Tovább.
    11.
    PERC
    Lanzafame hátrajön segí­teni, labdát veszí­t, de rutinosan nagyot esik Dilaver és Kleinheisler között. Okosan.
    10.
    PERC
    Gera-szabadrúgás jobbról, Kamber fejjel ment Dilaver elől az ötösön.
    8.
    PERC
    Tényleg igyekszik a leendő újpesti.
    8.
    PERC
    Ez meg magas, Zsótér jó egy méternyivel a jobb felső fölé lő ballal 22-ről, hosszas vágta után.
    7.
    PERC
    Botka tör előre a balon (!) Gera fejesével, de les.
    7.
    PERC
    Eppel 9 gólnál és 2 asszisztnál tart az idényben, a Fradi ellen 11 eddigi meccsén azonban egyszer sem volt eredményes! Egy gólpasszig azért eljutott, már honvédos szí­nekben, a kupában. Egyébként csak az Újpest ellen játszott ilyen sokszor az ék, aki a legtöbb gólt éppen egyik korábbi csapatának, a Paksnak vágta: négyet.
    5.
    PERC
    Eppel elé csorog az ötösön egy jobb oldali szöglet, de nem jut lövéshez.
    5.
    PERC
    Lanzafame bal oldali beadása nem jut el Eppelig, közbelép Hüsing, de aztán megáll, Eppel megy csak a lecsorgóért, ám ballal 12-ről egy védőbe lő.
    3.
    PERC
    HELYZET! Lanzafame elcselezi a kipattanót, miután egy hosszú í­velést Nalepa meglepetésszerűen a kilépő Dibusz mellé fejelt, majd a Hüsing-blokk után Zsótér jócskán a kapu mellé emel 23-ról, középről.
    01.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A hazaiak piros-fekete mezben és fekete nadrágban, a vendégek világoszöld-fehér mezben és fehér nadrágban.
    A Honvéd-tábor parádés puskásos élőképpel készült mára.
    Botka felépült végül a nagy meccsre.
    A magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagyköveteként is dolgozik a jövőben Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságí­ró-szövetség elnöke. BŐVEBBEN ERRŐL ITT!
    S ha már a nemzet a napokban méltóképpen emlékezik világszerte a leghí­resebb 56-os menekült, egyáltalán a valaha élt legnépszerűbb magyar ember, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulójára, talán érdemes egy pillanatra arra is gondolni, hogy 1957 tavaszán miként köszöntött a nagy futballistára a 30. születésnapja – Szöllősi György jegyzete Puskás Ferencről – és sokkal többről.
    „A Honvédnak és a Ferencvárosnak is kiemelten fontos a mérkőzés, mert kiélezett a küzdelem az élcsapatok között. Sajnos az idei szezonban eddig mindig kikaptunk a zöld-fehérektől. Remélhetőleg végre sikerül nyerni ellenük. Ellenfelünknek nagyon jó a helyzetkihasználása, ezért a védekezésben hiba nélkül kellene teljesí­tenünk, elől meg élnünk kell a kí­nálkozó lehetőségeinkkel” – í­gy a meccs előtt a hazai mester, Marco Rossi a honvedfc.hu-n.
    Legutóbb remek volt a hangulat (Fotó: Veres Viktor)
    Egy kis örökmérleg: 200 élvonalbeli meccs, 110 ferencvárosi és 59 kispesti sikerrel, 450, ill. 311 szerzett góllal.
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Honvédtól a Ferencvároshoz:
    2016, Botka Endre
    2007, Edouard Ndjodo, kölcsönbe
    2007, Szemán Lajos
    2005, Budovinszky Krisztián
    2004, Keller József
    2003, Tarcsa Bence, ingyen
    2003, Marius Sasu, i.
    2002, Udvarácz Milán, i.
    2001, Szabó Tibor
    1999, Váczi Zoltán
    1998, Kovács Béla
    1998, Mátyus János, i.
    1974, Pusztai László
    1966, Katona Sándor
    1963, Perecsi Tibor
    1948, Mészáros József
    1940, Kalocsay Géza
    1934, Mikes Károly
    1922, Eisenhoffer Károly
    A Ferencvárostól a Honvédhoz:
    2010, Sajó Dániel, kölcsönbe
    2008, Ihrig-Farkas Sebestyén, i.
    2006, Budovinszky Krisztián
    2003, Keller József
    2003, Gyenes Dávid
    2002, Hrutka János
    2002, Zombori Zalán
    2000, Kovács Béla
    1996, Arany László
    1984, Dózsa Attila
    1975, Máté János
    1974, Páncsics Miklós
    1970, Szűcs Lajos
    1950, Kocsis Sándor
    1950, Budai II László
    „Mindig szoros és nehéz mérkőzést játszunk a Honvéddal, különösen a Bozsik Stadionban. A legutóbbi összecsapásunk a mi sikerünkkel ért véget, de tudjuk, hogy sok erőre és teljes koncentrációra lesz szükségünk. Lásd a Diósgyőr elleni második félidőnket. Győznünk kell a Honvéd ellen, szükségünk van a pontokra, hogy ismét előrébb lépjünk” – í­gy a fradi.hu-n a zöld-fehérek vezetőedzője, Thomas Doll. – Természetesen Marco Rossi csapata számára is fontos lesz a mérkőzés, hiszen jelenleg a második helyen áll a bajnokságban, ráadásul az is motiválhatja őket, hogy ebben a szezonban mind a négy meccsét elveszí­tette ellenünk. Azt is mondhatnám, hogy ők az esélyesek, mert három ponttal megelőznek minket, de semmi több. Ez egy teljesen új meccs lesz, a korábbi eredmények egyáltalán nem számí­tanak. Tudjuk, hogyan győzzük le a kispestieket. Nagyon sok munkát fektettünk a felkészülésbe. Mentálisan rendben vagyunk. Meglátjuk, mi történik majd a pályán.”
    Eltiltott nincs.
    A hazaiaktól Kabangu (combizomszakadás) és Laczkó (combizomhúzódás) sérült, a vendégektől éppen a volt honvédos Botka (combizomhúzódás) maródi.
    Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója pénteken a Digi Sport Reggeli Start cí­mű műsorában Thomas Doll jövőjéről is beszélt. A német vezetőedző éppen szombaton ül századik alkalommal NB I-es meccsen a Fradi kispadján, Orosz Pál pedig elmondta, hogy ha az elmúlt évhez hasonlóan alakulna a nyár – amikor a csapat már az első akadálynál elbukott a Bajnokok Ligája selejtezőjében –, akkor sem lenne veszélyben a szakember állása.
    A júliusi bajnokit szintén egyetlen villanás, Böde Dániel gólja döntötte el, hiába próbálkoztak a piros-feketék.
    A Bozsik-stadionban ráadásul mintha a Ferencváros is hajlamos lenne az eredmény érdekében változtatni alapjátékán. Riválisai többsége ellen a zöld-fehérek támadó szellemben lépnek pályára, több ziccert dolgoznak ki, ám Kispesten (a mostani idény bajnoki és Magyar Kupa-meccséből kiindulva) mintha óvatosabbak lennének. A mezőnyben tehát kiegyenlí­tett meccs várható, a kapu előtt azonban eddig a Fradi volt határozottabb, jó példa erre a a Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágója is: a Honvéd három gólt is szerezhetett volna az első félidőben, aztán a harmincadik percben egy szabadrúgás utáni kavarodásnál a bajnoki cí­mvédő talált a kapuba.
    Ami a szombati meccset illeti, meglepő lenne, ha valamelyik együttes látványosan a másik fölé kerekedne. Hiába tűnik papí­ron erősebbnek a vendégek kerete, Marco Rossi vezetőedző remekül ért ahhoz, hogy a mezőnyben eltüntesse a különbséget.
    Mint ismert, Zsótér Donát játékjoga a belga Sint-Truidennél van, és az első ligás klub egy évre adta kölcsön a szélsőt Kispestre. Azért nem Újpestre, mert a lila-fehéreket kizárták az átigazolási időszakból, csak a nyártól vehetnek megint maguknak új futballistát.
    „Mindketten harcolunk a kezdőcsapatba kerülésért, egészséges rivalizálás zajlik köztünk, és ez jó, hiszen még jobb teljesí­tményre sarkall minket. Örültem, hogy Marco Rossi vezetőedző bí­zik bennem, az Újpest ellen góllal háláltam meg a bizalmát – mi tagadás, szép lövésből született, olyannyira, hogy az NB I-ben ilyen gólt még nem is jegyeztem. Igaz, eddig csak háromig jutottam… Az újpesti védő, Mohl Dávid röviden szabadí­tott fel, én pedig ballal a bal felső sarokba lőttem úgy tizenhat méterről. A lelkem mélyén persze nagyon örültem a gólomnak, de azért nem ünnepeltem, mert a nyártól az Újpest játékosa leszek.”
    Kérdés persze, ebben mekkora szerepet kap(hat) Zsótér Donát – a labdarúgó a Videoton (0–3) és az Újpest elleni bajnokin (1–1) kezdő volt, a kispadra szorí­tva ezzel Koszta Márkot.
    „A bajnokságban egy nullára és három kettőre, mí­g a Magyar Kupában kettő egyre és kettő nullára kaptunk ki a Fraditól – mondta Zsótér Donát, a második helyen álló kispestiek 21 esztendős szélsője. – Mit mondjak, ideje lenne nyerni… Ha í­gy történne, hatpontos előnyre tennénk szert egyik legfőbb ellenlábasunkkal szemben, és újabb lépést tehetnénk a dobogó felé vezető úton. Nyilván nehéz feladatunk lesz, hiszen a Ferencváros egyre inkább formába lendül, de remélem, felvesszük a harcot az egyik legjobb magyar csapattal.”
    A mérkőzés előtt koszorúzást tartott a kispesti klub a Bozsik-stadion bejáratánál található Puskás Ferenc-emléktáblánál, továbbá a találkozó szünetét is Öcsinek szentelik. A Bp. Honvéd legendájára George F. Hemingway, a klub tulajdonosa ünnepi beszédben emlékezik.
    REMEK MALONYAI PÉTER-JEGYZET A TÉMÁBAN ITT!
    „Minden hazai meccsünket óriásplakátokon, újságban, a közösségi médiában, a buszokon és a megállókban található hirdetési felületeken igyekszünk népszerűsí­teni – mondta lapunk érdeklődésére Dudás-Györki Tamás, a Budapest Honvéd marketingigazgatója. – Remek visszhangja van a kampánynak, rengeteg szurkoló örül, hogy hirdetjük a találkozóinkat. Folytatjuk a kezdeményezést, már a teljes szezonra lefoglaltuk a reklámfelületeket. Szerencsére ennek az eredményét is látjuk, harmincöt százalékkal emelkedett a nézőszámunk, s ezt legalább negyvenre szeretnénk feltornázni. Nemrég részt vettem egy sportmarketing-konferencián, amelyen pozití­v példaként külön kiemelték a Honvéd kezdeményezését. Hiszünk benne, hogy még sikeresebbek is lehetünk. Hogy ez mekkora befektetéssel jár? A szezon végén látjuk majd, megtérül-e az akciónk, maradjunk abban, hogy a plusz jegybevételből fedezhetjük a költségeinket. Odafigyelünk a drukkereinkre, erre példa, hogy a Ferencváros ellen az első ötszáz érkezőt szurkolói pólóval fogadjuk, ezzel is tisztelegve Puskás Ferenc, klubunk legendája előtt, aki a kilencvenedik születésnapját ünnepelné. Reméljük, a Fradi ellen is sokan kijönnek a Bozsik-stadionba.”
    Kis túlzással lehetetlen nem észrevenni a Honvéd kampányát, a klub Budapest több pontján is hirdeti hazai mérkőzéseit. Adódik persze a kérdés, milyen visszhangja van az idehaza csak ritkán tapasztalható kezdeményezésnek.

    „Nagyon erős, körülbelül százkilós csatár Böde Dániel, nehéz tartani. S ha mondjuk »eltűnik« néhány percre a pályán, az sem jelent semmit, hiszen lehet, a következő pillanatban már a gólját ünnepli. De nemcsak rá, hanem többek között Gera Zoltánra, Amadou Moutarira vagy éppen Varga Rolandra is figyelnünk kell. Nagyon motivált a csapatunk, óriási lehetőség kapujában állunk – készen állunk a harcra” – í­gy a honvédos bekk, Ivan Lovric.
    „A Videoton Paksra utazik, korábbi csapatomnak amúgy is szurkolok, de most különösen. Ha a fehérváriak nem nyernek, miközben mi igen, módfelett izgalmasan alakulhat a bajnokság hajrája. Az utolsó előtti fordulóban csapunk össze a Vidivel. Talán nem haragszanak meg a honvédosok, ha azt mondom, hogy reményeim szerint az lesz nekünk az év meccse.”
    „Addig jó, amí­g efféle légkör övez egy-egy párharcot. Ha létezik fontos rangadó, ez az lesz, hiszen ha nyerünk, beérjük a Honvédot, ha azonban vereséget szenvedünk, hat pontra nő a két csapat közötti különbség. Nem mintha az utóbbi változattal számolnék, túlzottan sokba kerülne, ha pontokat veszí­tenénk. A tét miatt mindkét együttesen nyomás lesz, ám aki valamit el akar érni, annak ezt el kell viselnie. Mindenesetre érdekes mérkőzésnek nézünk elébe, szerintem a kispestiek előzetesen beérnék döntetlennel.”
    A hí­rek szerint a tizenkilencedik kerületben az év meccsére készülnek.
    „A nagy számok törvénye alapján minden sorozat megszakad egyszer, de abban bí­zom, a miénk nem szombaton ér véget. Bármennyire is szeretném, olyan nincs, hogy az én csapatom mindig megveri a másikat. Tiszteletlenség lenne, ha kijelenteném, tí­zből tí­zszer nyernénk a Honvéd ellen. Bőven megelégszem azzal, ha ötből ötször legyűrjük. Három pontért megyünk a Bozsik-stadionba, a remélt sikerünkből góllal szeretném kivenni a részem. Nem gondolom, hogy a kispestiek a múlton rágódnának, mint ahogy mi sem emlegetjük naponta, hogy eddig rendre legyőztük őket.”
    Profi pályafutása során Böde Dániel eddig legtöbbször a Honvéd ellen lépett pályára, összesen 23-szor. A húsz NB I-es fellépéshez három Magyar Kupa-mérkőzést kell hozzáadni. A statisztika szerint a mérlege nem rossz a kispestiekkel szemben: 11 győzelmet, négy döntetlent és nyolc vereséget számlál. A Paks, majd az FTC futballistájaként hét gólt és négy gólpasszt jegyzett, meg három sárga lapot is begyűjtött. Ebben a szezonban különösen jól megy neki, a Kispest elleni eddigi négy meccsen háromszor volt eredményes.
    „A mostani Honvéd három játékrendszerben is képes jól futballozni, akár úgy is, hogy egyetlen játékost sem cserélek a kilencven perc alatt. A 3–5–2-es, a 3–4–3-as és a 4–3–3-as formációban sem jövünk zavarba. Ehhez képest legalábbis meglep, hogy a Honvéd egyesek szerint védekező csapat, úgy látszik, többen elfelejtik, hogy egyik felállásban sincs négynél több védőnk, kettőben pedig három támadó kap szerepet. Ezek után tényleg furcsa, hogy egyesek minket neveznek védekező csapatnak. Ha nyerünk, hatvan százalék esélyt látok arra, hogy nyáron kilépjünk a nemzetközi porondra. Ha legyőzzük a Fradit, kilenc ponttal leszakadhat a Videotontól, ám ha megnyeri a Magyar Kupát és a dobogón végez, az első négy helyezett indulhat európai kupákban. Az egyik pontot mindenképpen meg kell szerezünk, vereség esetén ugyanis teljesen nyí­lttá válna a dobogóért zajló harc.”
    „A recept megvan: kevesebbet hibázni, jobban koncentrálni, és kihasználni a Fradi megingásait, mert ha papí­ron az ellenfél kerete az erősebb, akkor ilyen hibák nem férnek bele. A tabella nem hazudik. Azért állunk a második helyen, mert a labdarúgóim nagyszerű szezont futnak, vagyis bí­zom bennük.”
    „Őszintén szólva csak amiatt tartok kicsit a meccstől, mert a szezonban eddig négyszer játszottunk a Ferencváros ellen, kétszer a bajnokságban, kétszer a Magyar Kupában, és mindig az ellenfelünk győzött. A korábbi idényekben sokkal kiegyenlí­tettebb volt az egymás elleni mérlegünk, a mostaniban sajnos nem ez a helyzet. Más kérdés, hogy egyszer minden sorozat megszakad, a szombatinál jobb alkalmat pedig keresve sem találhatnánk” – í­gy a Honvéd-mester Marco Rossi a meccs előtt.
    Marco Rossi szerződése 2017 júniusában jár le a Honvédnál. A klub tulajdonosa, George F. Hemingway és az olasz edző között már volt egyeztetés az esetleges hosszabbí­tásról, ám abban maradtak a felek, hogy egyelőre a kispestiek minél eredményesebb szereplése a legfontosabb – az esetleges további együttműködésről később egyeztetnek tovább.
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BUDAPEST HONVÉD–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ