2017.VII.23. Újpest – Ferencváros: 2-2

NS-20170724-01-20170723

Újpest–Fradi derbi: hangulat, hajtás, izgalom és négy gól

Kétszer is vezettek a lelkes lila-fehérek, de mindkét félidő hajrájában betalált a Ferencváros.
Szí­nvonalas, mozgalmas mérkőzésen, sokszor hangulatos szurkolás mellett az Újpest 2–2-re végzett odahaza a Ferencvárossal a labdarúgó NB I 2. fordulójában.

Nyilatkozatok:

Nebojsa Vignjevic: – Még nagyon a szezon elején járunk, ezért úgy gondolom, nehéz megjósolni, hogy mi lesz a mérkőzés végkimenetele. Otthon játszunk, bizakodhatunk a jó eredményben. Remélem, tele lesz a stadion, minden derbin kiemelkedően fontos a szurkolók támogatása. A sok új igazolásnak köszönhetően azt mondhatom, hogy a csapat igazi minőséget képvisel. Ez az év egyik legfontosabb meccse, bí­zom benne, hogy otthon tudjuk tartani a három pontot.

Thomas Doll: – Magyarországon nincs ennél nagyobb rangadó. Az Újpest-Ferencváros mérkőzések mindig kiemelten érdekesek, í­gy kérdés sem férhet a holnapi mérkőzés fontosságához. A fiúkon is látom, hogy nagyon várják már a vasárnapi rangadót. Az Újpestnek sokat változott a kerete az elmúlt idényhez képest, de ez ránk is igaz. Természetes, hogy a keretek átalakulnak, de én a saját csapatomra koncentrálok. Meglátjuk, ki lesz játékra készen, de az biztos, hogy erős Ferencváros fog kifutni a pályára, egy Derbin ez nem is lehet másképp!

A mérkőzés:

Újpest — Ferencváros: 2-2 (1-1)
Szusza stadion, 6.567 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Ring, Tóth II. V.; alapvonali jv.: Németh Á., Szilasi; tartalékjv.: Király)

Újpest: Pajovic — Balázs B., Bojovic, Litauszki, Mohl — Windecker, Sankovic — Nwobodo (Zsótér., 64.), Nagy D. (Simon K., 64.), Pauljevic — Novothny (Tischler, 82.)
kispad: Banai, Szűcs, Cseke, Pávkovics
vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Ferencváros: Dibusz — Botka, Batik, Koch (Lovrencsics B., 76.), Sternberg — Gera Z. (Otigba, 46.), Gorriarán — Varga R., Rui Pedro, Moutari — Priskin (Böde, 76.)
kispad: Holczer, Kundrák, Csernik, Csonka
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Novothny (27.), Nagy D. (63.) illetve Priskin (36.), Varga R. (90.)
Sárga lap: Nwobodo (39.), Balázs B. (69.), Litauszki (78.), Windecker (84.) illetve Batik (9.), Gorriarán (78.)

Múlt nélkül nincs jövő! – négy szó, nem több, annyi állt a hazai B-közép elé kifeszí­tett drapérián, de abban a négy szóban minden benne foglaltatott.

Azok után, ami az elmúlt hetekben Újpesten történt, várható volt, hogy a klub elmúlt százharminckét évére oly’ büszke drukkerek hallatják majd a hangjukat ország-világ előtt. A 221. derbi speciel tökéletes alkalmat kí­nált erre…

Az ultrák jó része már a kezdés előtt egy órával megszállta a D-lelátót, zúgott is tisztes hangerővel a „Hajrá, lilák!”. A melegí­teni érkező újpesti kapusbrigádot már hatalmas ováció fogadta, a tizenkét nyári igazolás egyike, a korábban Székesfehérváron és Felcsúton is védő, ám az előző szezont szülőhazájában, a szerb Csukaricskiben töltő Filip Pajovics nézett is nagyokat: élete eddigi huszonhárom esztendejében ilyesmiben még nem volt része.

Dibusz Dénes egyszer-kétszer megfordult már a Megyeri úton, sejthette, sőt tudhatta, mi vár rá – meg is kapta. Igaz, őt csak kifütyülték a lila ultrák, mást viszont teli torokból szidtak – a belga tulajdonosról szőtt trágárságot zengte a B-közép, és élünk a gyanúperrel, Roderick Duchatelet, az Újpest tulajdonosa hallhatta a rigmust, hiszen kint volt a meccsen.

Egyúttal végérvényesen meggyőződhetett arról, hogy sikerült megutáltatnia magát a csapat szurkolótáborával. Mindenesetre a logócsere kapcsán ügyelhettek volna arra, hogy ne félmunkát végezzenek: egy-két, a belső parkolóban álló céges autón ugyanúgy a régi cí­mer virí­tott, mint a kezdés előtt a pálya szélén álldogáló serdülőgárda néhány tagjának pólóján…

Egyébként az első perctől kezdve érezhető volt, hogy van valami a levegőben.

S most nem elsősorban a Himnusz alatt eldurrantott egy-két petárda szagára gondolunk, hanem a feszültségre. Jellemző, hogy a B-terasz elé kordonokat állí­tottak, holott a Szusza Ferenc Stadionban erre meglehetősen rég volt példa. A mérkőzés előtt többen is arról beszéltek, a fanatikusok részéről lesz egy-két olyan megnyilvánulás, ami súlyos büntetéshez vezethet. S nem csupán több százezres pénzbí­rsághoz, hanem stadionbezáráshoz…

Hogy végre a meccsről is essen szó: amikor volt játék, volt hangulat is. Mégpedig futballhangulat! A Fradi indí­totta jobban a presztí­zscsatát, Amadou Moutari többször is az újpesti védelem mögé került, de a beadásaiba már hiba csúszott. Windecker József fejesébe szintén: a lila-fehérek középpályása a találkozó addigi legnagyobb helyzetét elpuskázva bólintotta fölé a labdát a tizedik percben. Tizennégy perccel később Varga Roland „dicsekedhetett” azzal, hogy ziccert rontott – hiába állt szemben a kapuval, úgy lőtte meg a labdát, hogy az a földről a léc fölé pattant. Nem csoda, hogy fél perccel rá, az ivószünet alatt a fejét egy törülközőbe temetve siratta az elszalasztott lehetőséget.

Bánata csak fokozódott, amikor az Újpest vezetéshez jutott a 27. percben. Nagy Dániel egy csellel a fél ferencvárosi védelmet elküldte gyufáért, majd tanári beadását követően Novothny Soma fejelt a kapuba. A támadó annak rendje és módja szerint megünnepelte az első, lila-fehér mezben elért gólját – csókot azért nem lehelt a cí­merre…

A hazai öröm nem tartott sokáig, mert Priskin Tamás is megszerezte az első bajnoki találatát a Ferencvárosban. Jóllehet nem sokon múlt, hogy „csak” gólpasszal vétesse észre magát, ugyanis okos átadással hozta helyzetbe Fernando Gorriaránt, ám az uruguayi légiós a lilák kapusába bombázott. Annyi szerencséje volt, hogy a labda éppen Priskin Tamás elé pattant vissza, akinek több se kellett az egyenlí­téshez.

A csatárnak Thomas Doll mellett másik két német is módfelett hálás lehetett. Julian Kochról és Janek Sternbergről van szó, az FTC két hátvédjéről. Elnézve a lagymatag teljesí­tményüket, a külső szemlélőben felvetődik a kérdés: mit keresnek Magyarországon? Azon túl, hogy pénzt… Még ezen a szinten is szembetűnő a lassúságuk és a – nincs rá jobb kifejezés – képzetlenségük, nem véletlen, hogy Nagy Dániel ott és akkor csinált belőlük bohócot, amikor akart. Csupán a miheztartás végett: a szélső a Bundesliga 2-ből kiesett Würzburger Kickersből tért haza…

A kisebb sérülést szenvedő Gera Zoltán viszont nem tért vissza második félidőre, és csapatkapitánya hiányát meg is érezte a Fradi. Igaz ez még akkor is, ha csupán centiken múlt a ferencvárosi vezetés: Amadou Moutari lövése után a kapufáról pattant ki a labda. Bezzeg Nagy Dániel – ki más?! – pontosabban célzott a túl oldalon, a 62. percben hatezernél is több újpestit repí­tett a mennybe, amikor kilőtte a bal alsó sarkot. Nem sokkal később pedig úgy kocoghatott le a pályáról, mint aki jól végezte a dolgát, tudniillik Nebojsa Vignjevics Zsótér Donátot küldte be a helyére. A kispesti kölcsönjátékból bajnokként visszatérő középpályán nyomban egy életerős lökettel jelentkezett, ám Batik Bence „szédületes” mentést mutatott be: miután fejen találta a labda, hanyatt esett, de becsületére váljon, hogy hamar talpra állt.

Megpróbálkozott ugyanezzel csapata is, Julian Kochnak veszélyesnek tűnő fejese is akadt, azonban Pajovics kapus a mérkőzés bravúrját bemutatva igazolta, rászolgált a drukkerek – megelőlegezett – bizalmára. A hajrában volt minden, mint a búcsúban, egy helyzet itt, egy ott, még egy itt, még egy ott (Zsótér Donát a lassan védjegyévé váló félpályás emeléssel is megpróbálkozott), no és a derbiken kötelező, „hangulatfokozó” kakaskodás sem maradhatott el. A légkör amúgy méltó volt a mérkőzéshez, angol és német újságí­rók bólogattak elismerősen, amikor „ezerrel” zúgott a lelátó.

A végén mégis a mintegy háromszáz fradista lehetett boldogabb, mivel az utolsó pillanatban Varga Roland pontot mentett. Tegyük hozzá, nem érdemtelenül.

Talán az a helyes, ha úgy fogalmazunk: egyik gárda sem érdemelt vereséget. Becsülettel harcoltak mind a lila-, mind a zöld-fehérek, mi több, futballoztak is, és ezért járt – minimum – egy-egy pont.

Miként a vastaps is.

A Megyeri úton lassacskán elkönyvelhetik a tavalyi szenvedés után: az Újpestnek van jövője.

A múltjáról nem is beszélve.

További képek: nso.hu, Farkas Zsolt

Nyilatkozatok:

„Ma is voltak egyéni hibáink, melyek kí­sértek minket az elmúlt meccseinken is – kezdte Thomas Doll. – Az Újpest dinamikus volt a középpályán és támadásban is, nekünk pedig a bekapott gólok után magunkra kellett találnunk. Stabilabban kellett volna védekeznünk a tizenhatos vonalánál. De játszottak nálunk olyanok, mint Böde és Otigba, akik alig vettek részt edzésen, illetve Lovrencsics Gergő megsérült. Ennek ellenére erkölcsöt mutattunk, úgyhogy tudok örülni a döntetlennek.”

A német szakember hozzátette: mivel a jövő héten már nem vár rájuk nemzetközi mérkőzés, biztosan frissebbek lesznek a következő bajnokin. Ezután újságí­rók arról kérdezték, hogy tervez-e még erősí­teni a nyáron a Fradi?

„Nagyobb játékosállományra lenne szükségünk. Bí­zom ezekben a fiúkban is, ám ha valaki megsérül, akkor kevés a lehetőségünk. Úgyhogy még két-három futballista érkezése is elképzelhető.”

Dollnak felvetették: ez esetleg azt jelenti, hogy rosszul sikerült az eddigi erősí­tés?

„Nem, csak nehéz helyzetben vagyunk. Olyan futballisták, akik Törökországban és Hollandiában játszanak, ilyenkor még kivárnak, hátha kapnak komolyabb helyről ajánlatot. Nem jönnek azonnal ide. Nem vagyunk lusták, de szupersztárok nem fognak Magyarországra jönni. Próbálunk minőségi játékosokat hozni, ehhez azonban szerencse is kell.”

„Derbihangulat volt, ezt köszönöm a szurkolóknak – kezdte Nebojsa Vignjevics. – Büszke vagyok a fiúkra, ugyanakkor csalódott az eredmény miatt, hiszen az utolsó percekben kaptunk gólt. Jobban kezdett a Fradi, de visszajöttünk a meccsbe, és 2–1-nél el is dönthettük volna, ha nem hibázunk támadásban. A végjátékban türelmesebbnek kell lennünk. Gratulálok a Ferencvárosnak.”

Priskin Tamás:

A 2. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Pajovic (Újpest) 7 — Lovric (Bp. Honvéd) 7, Fejes A. (Videoton) 7, Otigba (Ferencváros) 6 — Vela (DVTK) 7, Keita (Mezőkövesd) 7, Nagy D. (Újpest) 8, Gorriarán (Ferencváros) 7 — Scepovic (Videoton) 7, Eppel (Bp. Honvéd) 7, Lanzafame (Bp. Honvéd) 7
A forduló játékvezetője: Iványi Zoltán (Újpest — Ferencváros) 9 — Ring György, Tóth II. Vencel, Németh Ádám, Szilasi Szabolcs

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

11 hozzászólás a(z) 2017.VII.23. Újpest – Ferencváros: 2-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.
    PERC
    Nagy Dániel pedig ugyebár volt Fradi-játékos.
    90+4.
    PERC
    Varga 13. Újpest elleni meccsén 5. gólját szerezte, egy gólpassz mellett.
    90+4.
    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    90+4.
    PERC
    Kétszer is vezettek a lelkes lila-fehérek, de mindkét félidő hajrájában betalált a Ferencváros.
    90+4.
    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90.
    PERC
    Négy perc a ráadás.
    90+4.
    PERC
    Ez 23. meccse a lila-fehérek ellen, csak 5 gólnál tart.
    90+4.
    PERC
    Böde jobbal a kapus ölébe lő, 10-ről.
    90.
    PERC
    ITT AZ EGYENLíTÉS! Lovrencsics remek í­velését Böde jobbal az ötös bal sarka elől a kimozduló kapusba vágja, a kipattanó VARGA ROLANDÉ, aki ballal hét méterről az üres kapu közepébe lő. 2–2!
    89.
    PERC
    Szankovics szépen szereli a kipattanó után utóbbit.
    89.
    PERC
    Varga í­velése Pajovicsé, Gorriarán beadását meg kivágja a kapu elől Litauszki.
    87.
    PERC
    Zsótér labdát szerez, majd ballal saját térfeléről kapura lő, de visszaér Dibusz.
    86.
    PERC
    A legutóbbi hat, az NB I-ben lejátszott derbin nem volt kiállí­tás, ellenben volt olyan rangadó, amelyen kilencszer villant a sárga lap. A legutóbbi kiállí­tott Asmir Suljic (Újpest), ferencvárosi játékos 2012 óta nem kapott piros lapot (akkor Grúz Tamást küldte le Kassai Viktor).
    85.
    PERC
    Moutari lő jobbal 24-ről kapura, Pajovics, mint a legyet…
    84.
    PERC
    Windecker József kap sárgát Botka felrúgásáért.
    82.
    PERC
    A 2016–2017-es szezonban az Újpest több pontot szerzett idegenben (22), mint pályaválasztóként (20), a liláknál csak a Gyirmót szerepelt rosszabbul hazai pályán. Nebojsa Vignjevics csapata 17 hazai mérkőzéséből csupán négyet tudott megnyerni, hazai mérlege pedig negatí­v (4 győzelem, 8 döntetlen, 5 vereség) volt. Ezen egészen biztosan változtatni kell, ha az újpestiek elő szeretnének lépni a középmezőnyből. A Ferencváros az 5. legjobb vendégcsapat volt az előző idényben (mérlege: 6 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség).
    82.
    PERC
    Novothny le, Tischler Patrik be az Újpestnél, az utolsó csere ma.
    81.
    PERC
    Varga jobb oldali szögletét a léc fölé fejeli 12-ről Pedro.
    80.
    PERC
    Varga í­velését Böde a kapu mellé fejeli 12-ről, középről. Nem sokkal!
    79.
    PERC
    … Litauszki visszalökött.
    79.
    PERC
    Gorriarán lökött…
    79.
    PERC
    Kitör az első balhé a gyepen, Moutari, Fernando Gorriarán és Litauszki Róbert a főszerepben.
    77.
    PERC
    … Kochot pedig a csatár Lovrencsics Balázs.
    76.
    PERC
    Priskint Böde Dániel váltja a vendégeknél…
    74.
    PERC
    Kettős Fradi-csere jön, két csatár. Nincs mit veszí­tenie Dollnak.
    73.
    PERC
    Windecker nagyon fáradt, begörcsölt. Majd felpattan, ad egy csodapasszt Simonnak, aki ballal a bal alsóba lőne az ötös jobb sarka elő, de hatalmasat véd Dibusz.
    73.
    PERC
    A legutóbbi 13 hazai mérkőzéséből az Újpest 12 alkalommal kapott gólt, egyedül a Debrecent tudta lenullázni. A Ferencváros legutóbbi hat idegenbeli mérkőzésén mindig kapott gólt (elég sokat – összesen tizennégyet), előtte pont Újpesten tudta megőrizni kapuja tisztaságát.
    72.
    PERC
    A források ellentmondóak – a Népstadionban játszott derbik valódi pályaválasztói jogának kérdését nem könnyű kiderí­teni –, a magyarfutball.hu statisztikái szerint a zsinórban három idegenbeli siker háromszor jött össze a zöld-fehéreknek. Rögtön az első derbiken, 1905 és 1914 között, majd egyszer a hatvanas években (1965 és 1967 között, a meccseket a Népstadionban játszották), és egyszer a nyolcvanas években (1983 és 1985 között, szintén a Népstadionban rendezték a derbiket). A két utóbbi adattal kapcsolatban a források ellentmondásosak. Annyi viszont biztos, hogy az FTC évtizedek óta nem verte meg egymás után háromszor bajnokin, vendégként legnagyobb riválisát, és a Megyeri úti stadionban rendezett derbiken sem nyert egymás után háromszor.
    69.
    PERC
    Balázs Benjámin kap sárgát Pedro lerántásáért.
    69.
    PERC
    Dibusz! Mohl megabedobásának melléugrik Simon, de í­gy jó ez Windeckernek, aki 11-ről jobbal azonnal lő, bele a kivetődő Dibuszba.
    67.
    PERC
    ZSENIÁLIS! Varga jobb oldali beadását a jobb felsőbe fejelné az ötösről Koch, Pajovics hatalmas bravúrral, vetődve eléri a labdát.
    64.
    PERC
    Nwobodót meg Simon Krisztián.
    64.
    PERC
    Nagyot Zsótér Donát váltja a hazaiaknál.
    62.
    PERC
    Ez a profizmus, harcolni kell, nem elesni, reklamálni. Gól a jutalma.
    62.
    PERC
    VEZET AZ ÚJPEST, NAGY DÁNIEL! Batik ollózás cí­mén feldönti a balon Nagyot egy í­velés után, Pauljevics nem áll meg reklamálni, visszapasszol a földről felpattanó Nagynak, aki a 16-os bal sarkán belülről jobbal a bal alsóba teker. 2–1!
    62.
    PERC
    Kettős hazai csere lesz, Vignjevics nem viccel. Nyerni akar.
    61.
    PERC
    Varga kornere után Batik jobbal 10-ről a léc fölé lő.
    60.
    PERC
    Az Újpest legutóbb 2015. december 12-én tudta legyőzni a Ferencvárost, akkor első magyar vendégcsapatként tudott nyerni a Groupama Arénában. Azóta két Fradi-siker és két iksz került a statisztikába. Pályaválasztóként 2014. szeptember 21-re datálódik a legutóbbi lila siker (2–1).
    60.
    PERC

    60.
    PERC
    MAJDNEM GÓL! Moutari kap egy remek passzt Botkától, de ballal 15-ről a bal oldali kapufa tövére lő, nagy helyzetből. Litauszki beleért még picit.
    59.
    PERC
    Mohl kissé veszélyesen ad haza fejjel, de figyel Pajovics, majd Mohl meghúzza a balt, Pedro becsúszva szereli azonban.
    56.
    PERC
    Sternberg ment másodszorra a jobbon Nwobodo elől, Nagy remek keresztpassza után.
    54.
    PERC
    Folytatjuk.
    53.
    PERC

    52.
    PERC
    Közben Novothny reklamál még az előbbi eset (esett…) miatt.
    52.
    PERC
    Leáll a meccs, nagy a füst a pályán.
    52.
    PERC
    Majd jön a szokásos szózat a piro- és hangtechnika bemutató ellen. Kevés sikerrel.
    51.
    PERC
    A bemondó közben sorolja a vizes vébé magyar eredményeit.
    50.
    PERC
    2003. május 17. óta az összes derbin született gól. A 220-ból eddig csak 11 Újpest–FTC (vagy FTC–Újpest) végződött 0–0-ra.
    50.
    PERC
    Kemény szerelés, nemzetközi szinten nem jár érte 11-es, Novothny az ütközés után azonnal széttárta a karjait, még a levegőben.
    49.
    PERC
    NINCS BÜNTETŐ! Batik hibája után az ötös előtt kapura törhet Nowothny, de utoléri Otigba, testtel odalép a bekk, elesik a csatár… Tovább.
    46.
    PERC
    Nwobodo jobb oldali beadása a túlsó sarok mellett hullik le.
    46.
    PERC
    FOLYTATJUK!
    FÉLIDŐ
    Gera lesérülhetett, Otigba Kenneth folytatja a helyén.
    FÉLIDŐ
    Varga 13. Újpest elleni meccsén 5. gólját szerezte, egy gólpassz mellett.
    FÉLIDŐ
    Sajnos, manapság ott tartunk, hogy egyes vélemények szerint ez a mérkőzés – meg a három és fél évvel későbbi, 1979. szeptemberi 7–1-es Fradi-siker is, és még ki tudja, mennyi legendás összecsapás… – bundamérkőzés volt. Sem megerősí­teni, sem cáfolni nem tudjuk az ilyen pletykákat, mindenesetre fölöttébb furcsa lenne, hogy a Fradi akkori játékosai szántszándékkal akartak volna nyolcat kapni a Dózsától, hogy aztán évekig ezzel cukkolják őket az újpestiek. És az sem éppen életszerű, hogy ezen az esti, villanyfényes meccsen a bajnoki cí­m megszerzéséért a Videotonnal ádáz csatát ví­vó ferencvárosiak megegyeztek volna a lilákkal, hogy ugyan verjék már meg őket, hogy az aznap délután az SBTC-vel ikszelő, í­gy a tabellán egy ponttal eléjük kerülő fehérváriakat még csak véletlenül se tudják visszaelőzni, sőt még a Dózsa is egy ponttal megközelí­tse őket…
    FÉLIDŐ
    A két csapat egyik legemlékezetesebb mérkőzése a legendás, 8–3-as derbi. Ezen a találkozón esett a legtöbb gól, az újpestiek ezen a bajnokin találtak be a legtöbbször a Ferencváros kapujába. Az 1976. május 15-én lejátszott meccsen Fazekas László ötször volt eredményes, rajta kí­vül Fekete László (2) és Törőcsik András szerzett gólt a lilák közül, a Fradi találatait Szabó Ferenc (2) és Nyilasi Tibor jegyezte. Fazekas a Népsport tudósí­tóitól a legmagasabb, 10-es osztályzatot kapta, fantasztikus, „ötcsillagos” mérkőzés volt ez, nem túlzás, hetekig, hónapokig erről beszéltek az emberek.
    FÉLIDŐ
    De mégis…
    FÉLIDŐ
    A hogy újkori emlékkel is szolgáljunk: 1990. augusztus 18-án – Nyilasi Tiborral a kispadon – a Fradi 5–0-ra győzött a Megyeri úton a Kovács Ferenc vezette
    Újpest ellen, s másnap azt í­rtuk: „öt nyí­lvessző a lila céltáblában”. Megannyi kitörölhetetlen emlék – hát még a 2010. szeptember 11-én játszott
    találkozó! Újpest–Ferencváros 6–0. Gólszerző: Tisza Tibor (2), Rajczi Péter (2), Simon Krisztián és Nikola Mitrovics. A lilák kispadján Mészöly Géza, a Ferencvárosén Prukner László.
    FÉLIDŐ
    Dunai II Antal volt a feltartóztathatatlan tank. Az angol lapok egyszer úgy becézték: „a hatalmas Anton”, amikor éppen a Celtic védőit kergette az őrületbe.
    Az Újpest egykori klasszisa is döntetlent vár a vasárnapi derbin.
    „Valóban felejthetetlen emlék marad az a bajnoki döntő – bólintott rá a régi emlékre Dunai Antal. – A visszavágón a Népstadionban ugyancsak telt ház előtt
    egy egyes döntetlent értünk el, hiába vezettek a zöld-fehérek, mi lettünk a bajnokok. Hallom sokszor, hogy a mai fiatalok azt mondják, könnyű volt nekünk
    akkoriban, de jókat mosolygok ezen. Nekem olyan védőkkel kellett küzdenem, mint például Mészöly Kálmán, Páncsics Miklós, Dunai Lajos. Felejthetetlen csatákat ví­vtunk a Fradival, a legtöbbször természetesen a Népstadionban, de olykor a Megyeri úton is legyőztek bennünket. Ami az utódokat illeti: sajnos három játékost sem tudnék felsorolni a jelenlegi Újpestből. Ez van. Jó ideje nem voltam már a Szusza Ferenc Stadionban, s nem azért, mert nem érdekel az egykori csapatom, hanem azért, mert ránk, öregekre már nem kí­váncsiak. Egyikünk sem jár már meccsre, nincs ránk szükség. Ezt tudomásul kell venni.
    A Fradit viszont többször láttam, merthogy a barátaim olykor meghí­vnak a Groupama Arénába, í­gy ott voltam az FTC legutóbbi kupatalálkozóin
    is. Az tény, hogy nem verhetetlen csapat a Ferencváros, azt viszont nem tudom, hogy mire lehet képes az új fiúkkal felálló Újpest. Számomra egy a
    fontos, hogy igazi rangadó legyen, méltó a hagyományokhoz, és lehetőség szerint minél kevesebb balhéval. Tudom, hogy feszült a hangulat az Újpest
    háza táján a cí­merváltozás miatt, bevallom, nem értem, mi indokolta az újí­tást, igazából nem tudom, mi a célja a belga tulajdonosnak.”
    FÉLIDŐ
    Dzurják József visszafogottan tippelget… A népszerű Csöpi, aki az 1989–1990-es szezonban tizennyolc góljával gólkirály lett, a vasárnapi derbi kapcsán a következőt mondta:
    „Az Újpest kerete alaposan átalakult, a lila-fehérek rengeteg új játékost szerződtettek, úgy vélem, idő kell, mire ebből egységes csapat kovácsolódik. A Fradinál ugyanakkor rengeteg a sérült, a csapat több sebből vérzik. Mint minden rangadó, ez is háromesélyes, de én a döntetlent tartom a legvalószí­nűbb eredménynek.”
    Csöpi nosztalgiázott is, hiszen van mire emlékeznie, őt szinte kérni sem kellett, már mesélte is, hogyan verték meg a lilákat a nyolcvanas évek végén 3–0-ra az Üllői úton: „Természetesen telt ház volt, elképesztő hangulat, most is borsózik a hátam, ahogy visszagondolok rá. Gólpasszt adtam Keller Józsefnek, vezettünk, majd Fischer Pál is beköszönt a Dózsának, én lőttem a harmadikat. Kovács Ervin próbált semlegesí­teni, technikás, intelligens futballista, de azon a napon neki és az Újpestnek sem ment. Pontosabban fogalmazva: mi játszottunk feltartóztathatatlanul…”
    FÉLIDŐ
    Évek óta Nebojsa Vignjevics vezeti az Újpestet (s ahogyan csütörtökön egy beszélgetésben a klubtulajdonos fogalmazott, még évekig fogja is), Thomas Doll pedig a Ferencvárost. A Magyarországon korábban a Tatabánya szí­neiben játékosként is szereplő szerb tréner 2013. október 24-én, az egykori NDK-s sztárból lett Európa-hí­rű futballista, Doll hivatalosan az év december 18-án került jelenlegi posztjára. Vignjevics az OTP Bank Liga legrégebb óta posztján lévő edzője, Doll a második, a harmadik Csertői Aurél, 2014 januárjában került a Pakshoz, Horváth Ferenc helyére. Vignjevics és Doll tizenkét derbin vannak eddig túl, a német edző ezekből mindössze kettőt veszí­tett el. Tavaly a Magyar Kupa döntőjében is játszott egymással a két csapat, a Groupama Arénában a Ferencváros nyert.
    FÉLIDŐ
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    45+2.
    PERC
    Balázs beadását Batik menti az ötösön.
    45+2.
    PERC
    Pedro a jobb sarok mellé töri az ötösről Moutari ballábas, bal oldali beadását.
    45+1.
    PERC
    Két perc a ráadás.
    45+1.
    PERC
    Priskin hatodszor játszik ma az Újpest ellen, ez első gólja ellene.
    44.
    PERC
    Nwobodo ellő a kapu előtt kereszbe ballal az ötös bal sarka elől, majdnem jó lett gólpassznak Szankovicsnak!
    42.
    PERC
    Balázs beadását Novothny 11-ről a jobb sarok mellé fejeli, nagy küzdelem után.
    41.
    PERC
    Moutari cselezget a balon, Litauszki szereli.
    40.
    PERC
    Novothny hetedik Fradi elleni meccsén harmadik gólját vágta.
    39.
    PERC
    Obinna Nwobodo kap sárgát Sternberg felökleléséért.
    39.
    PERC
    Pajovics kivetődik Varga 13 méteres lövésére, Pedro passza után, Pedróé a kipattanó, aki 11-ről jobbal azonnal lő, Bojovics blokkol, Windecker meg kifejeli a labdát a gólvonal elől.
    36.
    PERC
    EGYENLŐ! Moutari elől menti a becsúszó Bojovics Varga jobb oldali beadását, de Priskin okos passza utáb Gorriaráné a labda, aki tí­zről a kapusba lő, az újabb kipattanó PRISKIN TAMÁSÉ, aki jobbal 12-ről a jobb alsó sarokba helyezi a labdát. 1–1!
    36.
    PERC
    Botka nagyon szépen szereli a balon Pauljevicset, kirúgás.
    35.
    PERC
    Nagy jobb oldali beadását kifejeli az ötösön lévő tömeg tetejéről Gera.
    33.
    PERC
    Batik nem figyel, de megússza, Nagy fejes passzát Nwobodo 13-ról jobbal a jobb sarok mellé húzza.
    31.
    PERC
    A helyszí­nről jelentik. Újpesti kií­rás: A sajátjaitok vernétek el titeket.
    30.
    PERC
    A drukkerek szájukra veszik egymás klubjának tulajdonosait is.
    29.
    PERC
    Durrogtat és füstöl a hazai tábor örömében.
    29.
    PERC
    Gera és Koch nagyon rosszul fogott embert.
    27.
    PERC
    VEZET AZ ÚJPEST! Nagy remek jobb oldali, jobblábas beadását az ötös hosszú sarkánál érkező NOVOTHNY SOMA a kapu közepébe fejeli. 1–0!
    27.
    PERC
    VEZET AZ ÚJPEST!
    25.
    PERC
    Jó a hangulat, mindkét tábor szurkol rendületlenül.
    24.
    PERC
    Ivószünet.
    24.
    PERC
    ZICCER, ORDíTÓ! Bojovics Varga elé fejeli Moutari jobb oldali beadását, Varga jobbal a léc fölé töri a potya labdát, nyolc méterről. A védő vetődött, mintha a háta bele is ért volna. Nem szöglet, kirúgás.
    23.
    PERC
    Sternberg balos beadására Gera lába lendül, de odalép Windecker.
    22.
    PERC
    Koch szereli most a 16-os előtt Novothnyt, hozzáér a lábához is, a csatár erre eldobja magát, de nincs szabadrúgás. Járt volna, mert először Novothny lökött.
    22.
    PERC
    Novothny harcosan labdát szerez, de jobbal 22-ről a jobb alsó mellé lő, méterekkel.
    20.
    PERC
    A két keretből csupán egy játékos, Varga Roland játszott (még 2010-ben) az ellenfélnél. A legutóbbi, májusi mérkőzésen (is) szerzett gólt a lila-fehérek ellen. Mind a két keret alaposan kicserélődött a nyáron, a legutóbbi, már emlí­tett májusi találkozó szereplői közül öt ferencvárosi és négy újpesti már nincs akkori klubjánál (mlsz.hu).
    20.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    18.
    PERC

    18.
    PERC
    A kapus kilép Priskin elé Gorriarrán okos í­velésére is.
    17.
    PERC
    Windeckeré sem különb, előtte Pajovics szépen vetődött ki Moutari elé Priskin jobb oldali beadására.
    15.
    PERC
    Erre fel Nagy előáll egy pontatlan távoli lövéssel.
    15.
    PERC
    „Még nagyon a szezon elején járunk, ezért úgy gondolom, nehéz megjósolni, hogy mi lesz a mérkőzés végkimenetele. Otthon játszunk, bizakodhatunk a jó eredményben. Remélem, tele lesz a stadion, minden derbin kiemelkedően fontos a szurkolók támogatása. A sok új igazolásnak köszönhetően azt mondhatom, hogy a csapat igazi minőséget képvisel. Ez az év egyik legfontosabb meccse, bí­zom benne, hogy otthon tudjuk tartani a három pontot” – mondta kollégája, Nebojsa Vignjevics az ujpestfc.hu-n.
    14.
    PERC
    Doll ül a kispadon. Meglepő.
    „Magyarországon nincs ennél nagyobb rangadó. Az Újpest-Ferencváros mérkőzések mindig kiemelten érdekesek, í­gy kérdés sem férhet a holnapi mérkőzés fontosságához. A fiúkon is látom, hogy nagyon várják már a vasárnapi rangadót. Az Újpestnek sokat változott a kerete az elmúlt idényhez képest, de ez ránk is igaz. Természetes, hogy a keretek átalakulnak, de én a saját csapatomra koncentrálok. Meglátjuk, ki lesz játékra készen, de az biztos, hogy erős Ferencváros fog kifutni a pályára, egy Derbin ez nem is lehet másképp!” – í­gy a meccs előtt a mester a fradi.hu-n.
    12.
    PERC
    Dibusz sokkal jobban lép most ki Nagy szabadrúgására, az ismétlést Batik fejeli ki.
    12.
    PERC
    Jó 700 fős lehet a vendégtábor.
    11.
    PERC
    A helyszí­nről jelentik. Újpest: se cí­mer se csapat se huligán. Ezt í­rta ki a Fradi-tábor.
    11.
    PERC
    HOPP! Nagy bal oldali beadására rosszul lép ki Dibusz, Balázs azonban a léc fölé fejel az ötösről.
    9.
    PERC
    Batik Bence kap sárgát, akasztotta a balon Nagyot.
    9.
    PERC
    Moutari egy jó csel után az ötös bal sarka elől kapura lő, Bujovics hatalmasat ment, becsúszva. ZSENIÁLIS!
    7.
    PERC
    Varga jobbról éles szögből Pajovics ölébe lő, jobbal, 22-ről.
    6.
    PERC
    Moutari kap egy jó passzt a balon Gorriarrántól, de a beadás Windeckeré.
    6.
    PERC
    Varga szöglete is Pajovicsé.
    5.
    PERC
    A szurkolók ennek ellenére egymással vannak elfoglalva. 18-as karika…
    5.
    PERC
    Pajovics ment bátran Priskin elől Gera indí­tása után, az ötös jobb sarka elől.
    3.
    PERC
    A sértett bal oldali szabadrúgására szépen lép ki Pajovics.
    3.
    PERC
    Obinna ezt jobban eltalálta, szabadrúgás. Varga lábát, ugyanis.
    2.
    PERC
    Koch tereli ki az ötös elől Obinna jobb oldali beadását.
    01.
    PERC
    A hivatalos nézőszám: 6567.
    1.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A hazaiak lila-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta zöldben.
    A hazaiaknál öt a légiós, a Fradiban is éppen ennyi.
    Hét új igazolás a hazaiaknál, a vendgeknél három.

    És lila-fehér élőkép.
    A hazai ultrák hatalmas, cí­meres (vajon milyen…) molinót lebegtetnek. Petárda, hangulat. Himnusz.
    A hivatalos Újpest Shopban nem kapható az új cí­merrel ellátott mezt…
    MÚLT NÉLKÜL NINCS JÖVŐ! Üzenik a hazai ultrák.
    Egy kis örökmérleg! 220 mérkőzést játszott eddig egymással a két együttes. A Ferencváros kereken száz találkozót nyert meg, az Újpest 61-et, 59 alkalommal pedig döntetlen született.
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól az Újpesthez:
    1928, Aknai János
    1929, Huber Rezső
    1941, Kalocsay Géza
    1950, Deák Ferenc
    1950, Henni Géza
    1984, Kerekes György
    1985, Haáz Ferenc
    1985, Ebedli Zoltán
    1994, Wukovics László
    1998, Mogyorósi József, i.
    1998, Miriuta László
    2002, Kőhalmi András, i.
    Az Újpesttől a Ferencvároshoz:
    1945, Szabó Géza
    1951, Gulyás Géza
    1985, Ebedli Zoltán
    1985, Palkovics István
    1992, Sorin Cigan
    1994, Kecskés Zoltán
    1999, Eszenyi Dénes, i.
    2003, Csurka Zoltán, i.
    2003, Rósa Dénes, i.
    2005, Grósz Róbert
    Eltiltott: az újpesti Diarra (piros lap).
    A hazaiaktól mindenki bevethető, a vendégektől Böde, Lovrencsics Gergő, Bőle, Otigba (mindháromnál combizomhúzódás) és Hajnal (agyrázkódás) sérült.
    11 alkalommal játszott egymással 0–0-s döntetlent a két ősi rivális, amely – figyelembe véve, hogy több mint kétszázszor találkoztak – nem rossz mutató. Legutóbb 2003. május 17-én játszott egymással gól nélküli döntetlent a két csapat.
    5 évvel ezelőtt kapott legutóbb piros lapot ferencvárosi futballista az Újpest elleni összecsapáson: 2012 májusában Grúz Tamást állí­totta ki Kassai Viktor. Az újpestiektől legutóbb 2015 áprilisában Asmir Suljicot állí­totta ki a játékvezető.
    Más kérdés, hogy az FTC is csak háromszor tudott győzni a legutóbbi hét idegenbeli bajnokiján, ráadásul az Újpest mellett az azóta kieső Gyirmót és MTK ellen szerzett három pontot vendégként. Bármilyen furcsa, az Újpest legutóbb a Groupama Arénában győzte le a Fradit, ám ez is másfél évvel ezelőtt történt. A 2015 decemberében rendezett derbin Mbaye Diagne szerezte a meccs egyetlen gólját, az azóta játszott öt derbiből – beleszámí­tva a tavalyi kupadöntőt is – három ferencvárosi siker mellett két gólokban gazdag (2–2, illetve 3–3) döntetlen született.
    A 2017-es naptári évben eddig csak egy meccset nyert meg otthon az Újpest, ám hiába a legutóbbi, Haladás elleni 2–1-es győzelem, ha az azt megelőző hat találkozóból (FTC, Honvéd, Paks, Gyirmót, MTK, Videoton) egyet sem nyert meg.
    A legutóbbi két bajnoki mérkőzését megnyerte a Ferencváros a Szusza Ferenc Stadionban, márciusban Gera Zoltán góljával 1–0-ra, 2015 szeptemberében pedig 2–1-re nyert úgy, hogy Mbaye Diagne góljával hetvennyolc percig a lila-fehérek vezettek, ám a végén Böde Dániel duplázni tudott. Nem tudni, hogy ezúttal várható-e hasonló, emlékezetes fordulat, azt viszont igen, hogy a lila-fehérek idei hazai mérlege nem túl rózsás.
    „Viharos idők járnak. Újpesten jó ideje áll a bál, a szurkolók képtelenek megbékélni a tulajdonossal, a tulajdonos képtelen megbékélni a szurkolókkal, holott a tulajdonos (is) tudhatná, szurkolók nélkül nincs futball. Illetve van, csak az olyan, amilyen. Leginkább semmilyen. A Ferencváros jó ideje nem úgy teljesí­t, ahogy az elvárható a Ferencvárostól. Az előző idényben a dobogóról is lecsúszott, a Magyar Kupa-győzelem csak halvány vigaszt jelent a IX. kerületben, nem többet. S bár a Jelgavával szemben még hozta a kötelezőt, a Midtjylland ellen – az Európa-liga második selejtezőkörében… – olyan messze volt a továbbjutástól, mint a régi újpesti cí­mer a maitól. Kész szerencse, hogy van egy hely, ahol a gondokat el lehet felejteni és feledtetni, ahol mindenki kap egy új esélyt. Ahol a ború helyére derű költözhet. A pontos cí­m: 1044 Budapest, Megyeri út 13.” Vezette fel a derbit parádésan Pietsch Tibor.
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ ÚJPEST–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

    • A jöttek-mentek rovatból kimaradt Viczkó Tamás és Siflis Géza, de talán mások is.

      • Szűcs Lajos! Mármint a kapus, sőt a világválogatott hátvéd Szűcs Lajos is Újpesten kezdte, igaz, nem az NB I-ben.

        N. Pál József

      • Szerintem ezt a rovatot fejből állí­tják össze az nso-nál…

        • Kedves Karcsi!

          Szerintem is, de nem gondolom akkora hibának. Több embernek több jut az eszébe -- legalábbis nagyobb az esély rá. Azt azonban jó lenne tudni, ki az a megszállott, aki képes ilyen részletes meccsleí­rást hétről hétre produkálni.
          Jut eszembe, Szűcs, a hátvéd nem is egészen jó példa, hisz közben volt Dorog is, tehát nem közvetlenül Újpestről jött.

          Baráti üdvözlettel: N. Pál Jóska

          • Inkább érdekességnek gondolom én is. Milyen meccsleí­rásra gondolsz?

            • Hát arra, ami itt van e kommentváltás (levélváltás) fölött, percről percre tudatva, mi történt, meg sok minden mást is. Valaki nézi a meccset s közben egyfolytában í­r? Elképesztően hosszú, igaz én sosem olvasom végig.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ