2017.VIII.17. Ferencváros – Haladás: 2-0

NS-20170818-01-20170817

Nehezen, de megszerezte a második győzelmét a Ferencváros

A Haladás nem tudott veszélyeztetni • Amadou Moutari és Böde Dániel gólja döntött.
A labdarúgó NB I 6. fordulójának nyitó mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán Amadou Moutari és Böde Dániel góljával 2–0-ra legyőzte a Haladást.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Először is rendeznünk kell magunkat fejben, úgy kell kifutnunk a pályára a Haladás ellen, hogy nem gondolunk az előző mérkőzésekre. Több találkozó is volt, amit több koncentrációval, jobb odafigyeléssel megnyerhettünk volna. Most ezeket a tapasztalatokat kell levonni, ezt a hasznunkká kell tenni, és ennek szellemében pályára lépni a Haladás ellen. Minden játékostól a maximumot várom, remélem, meg lesz az eredménye az eddigi munkának. Fontos, hogy mindenki koncentrált legyen, el kell kerülnünk az egyéni hibákat, és azt a játékot és lendületet kell nyújtanunk, mint például a Mezőkövesd ellen is tettük. Úgy gondolom, ha ezekre mind odafigyelünk, megszerezhetjük a győzelmet.

Mészöly Géza: – Kétarcú csapat az FTC, mert ne feledjük: a négy döntetlen mellett a Mezőkövesdet simán, 5-0-ra verte. Noha múlt szombaton a Paks ellen nem tudott nyerni, a játék képe alapján simán győzhetett volna. Az utolsó három ferencvárosi meccsünk elején mindig gólt, gólokat kaptunk, nagyon oda kell figyelnünk, hogy ezúttal ne essünk ebbe a hibába. Ez nem azt jelenti, hogy beássunk magunkat a kapunk elé, csak védekezéssel nem lehetünk eredményesek. Biztos vagyok bent, hogy a Fradi a meccs elején nagy nyomás alá helyez bennünk, ezt az időszakot át kell vészelnünk. Moutarira, Varga Rolandra és Bödére nagyon oda kell figyelnünk. Számunkra nagyon fontos volt a Balmazújváros elleni győzelem, jót tett az öltözői hangulatnak és az edzésmunkán is érződött a siker. A három pont még jobban összerántotta a társaságot, a Fradi ellen is sikeresek akarunk lenni. Stef Wils a szombati bajnokin bokaszalag-húzódást szenvedett, a Fradi ellen biztosan nem játszhat. Pinte Patrik pedig térdszalag-húzódás miatt nem léphet pályára.

A mérkőzés:

Ferencváros — Szombathelyi Swietelsky Haladás: 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 4.911 néző.
Vezette: Karakó Ferenc (asszisztensek: Varga Zs., Szert; alapvonali jv.: Berke, Zierkelbach; tartalékjv.: Márkus)

Ferencváros: Dibusz — Botka, Batik, Leandro (Lovrencsics G., 32.), Pedroso — Varga R., Gorriarán (Rui Pedro, 46.), Csernik, Moutari — Lovrencsics B. (Böde, 46.), Priskin
kispad: Holczer, Kundrák, Bognár I., Csonka
vezetőedző: Thomas Doll

Szombathelyi Swietelsky Haladás: Király — Mészáros K., Jancsó (Grumic, 74.), Jagodics M., Németh Mi., Bosnjak — Kovács L., Simon Á. (Kiss B., 66.), Tóth Má. (Medgyes, 66.) — Williams, Ramos
kispad: Gyurján, Tóth D., Rácz B., Devecseri
vezetőedző: Mészöly Géza

Gól: Moutari (5.), Böde (82.)
Sárga lap: Leandro (15.), Lovrencsics B. (21.) illetve Tóth Má. (63.), Kovács L. (84.)

20170817-haladas-moutariNa, ez is jól kezdődik – gondolhatták a Ferencváros szurkolói, még mielőtt elkezdődött volna a Haladás elleni csütörtök esti bajnoki. A bemelegí­tésnél ugyanis megsérült Otigba Kenneth, akinek a helyén í­gy Batik Bence kapott lehetőséget. A 32. percben pedig tovább nőttek a gondok, mivel Leandrót is le kellett cserélni, mert meghúzódott a combja, amikor hat perccel korábban bravúrosan szerelte Myke Bouard Ramost. Lovrencsics Gergő érkezett helyette, aki ezután átvette a jobbhátvéd szerepkörét, í­gy a belső védőpárost Botka Endre és Batik Bence alkotta.

No de gond ide, vagy oda, ekkor már vezetett a Fradi, mert a jelek szerint a szombathelyi védelem jobban megzavarodott a meccs elején, mint a felforgatott hazai: az ötödik percben Lovrencsics Balázs zavartalanul tört be jobbról a Haladás büntetőterületére, középen pedig lemaradtak a védők Amadou Moutariról, aki hat méterről bevette a kiszolgáltatott Király Gábor kapuját (1–0).

Azonnal megpróbálkozott az egyenlí­téssel a szombathelyi csapat, ám a nyolcadik percben Karol Mészáros egy szöglet után kipattanó labdát húsz méterről jócskán fölé lőtt, két perccel később pedig 18 méterről Kovács Lóránt tévesztett célt. A vendégek legnagyobb lehetősége a 29. percben maradt ki, amikor is Tóth Máté egy erősen meglőtt labdát sarokkal állí­tott meg (szinte blokkolt…) az ötösön, majd mikor ráébredt, hogy teljesen üresen van és még a labda is ott maradt, azonnal lőtt ballal, de a bal kapufa mellé.

A Ferencváros vezetéssel vonulhatott be az öltözőbe a szünetben, különösebben büszke azonban nem lehetett a teljesí­tményére, mert a gólon kí­vül nem igazán akadt lehetősége. Váratlant húzott viszont a szünetben Thomas Doll: Lovrencsics Balázst és Fernando Gorriaránt is lecserélte (előbbi helyére Böde Dániel, utóbbiéra Rui Pedro érkezett), í­gy – mivel Leandro sérülése miatt korábban már volt egy változtatás – cserelehetőség nélkül maradt a teljes második félidőre. Ilyet többnyire csak tét nélküli meccseken mernek megkockáztatni az edzők, vagy akkor, ha sérülések indokolják. Ezúttal a kényszer szülte a változtatást.

20170817-haladas-bodeA második játékrészt is bátrabban kezdte a vasi együttes, a 47. percben a csapat eddigi négy góljából hármat jegyző David Williams kí­sérelt meg egy átlövést,  a laposan érkező labdát Dibusz Dénes kivédte. Nem dúskált helyzetekben a félidő első harminc perce, a csapatok nehezebben találtak utat az ellenfél kapujához, mint a „Sólyomszem-kamera” szerelmespárt a Groupama Arénában a szünetben. A 72. percben ugyan Priskin Tamásnak volt egy fejese 14 méterről, ami után a labda elhalt Király Gábor kezében, de ezt sem lehetett a szó klasszikus értelmében helyzetnek nevezni. Böde Dánielé legalább az volt a 80. percben, amikor egy balról érkező beadásra jól vetődött be az ötös rövid sarkához közel, és az előnyösebb helyzetben lévő védője mellől mégis kapu felé tudta „pöttyenteni” a labdát, csakhogy az mellé ment.

Másfél perccel később pedig már pontosabb volt a Fradi 13-asa! Amadou Moutari tartotta meg jól a labdát a jobb oldalon, majd Lovrencsics Gergőhöz passzolt, ő a tizenhatos vonala és az alapvonal találkozásának környékéről középre í­velt Böde Dánielhez, aki jó ütemben ugrott fel fejelni. A labda előbb a lécet érintette, onnan viszont a kapuba pattant (2–0). A diadalittas ordí­tásból jól kitűnt, milyen fontos találatnak tartotta ezt csapata és saját maga szempontjából is a sérülésből nemrég visszatérő csatár (aki akár még duplázhatott is volna a 87. percben, ám fejesét hárí­totta Király Gábor). A szombathelyiek ikonja a lefújás előtti pillanatokban még Varga Roland 14 méteres lövése után is bravúrral védett.

A Ferencváros továbbra is veretlen a bajnokságban, a hatodik meccsén megvan a második győzelme, és ez máris elég volt ahhoz, hogy a végén szóljon a „Szép volt, fiúk!”

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sas Gábor

Nyilatkozatok:

„Morális próbatétel volt ez a mérkőzés, és a fiúk megfeleltek az elvárásaimnak. Gondolom, mindenki látja, hogy elég nagy gondjaink vannak mostanában, és nagyon kellenek az ilyen győzelmek, hogy kimásszunk a gödörből” – mondta Thomas Doll a meccs után.

A gyorsan elhasznált cseréket a kényszer szülte, Leandro, Lovrencsics Balázs és Fernando Gorriarán esetében is már a második félidő előtt váltani kellett.

„A sérülések miatt sajnos kénytelen voltam cserélni. Fernando Gorriarán is megsérült, Lovrencsics Balázs pedig nagyon rosszul érezte magát az öltözőben. Szédült, keringési problémái voltak és hányt is. Mindezeket figyelembe véve a győzelmünk még nagyobb tett. Az elmúlt időszakban hallottunk olyan hangokat is, hogy a játékosok ellenem játszanak, de ma bizonyí­tottuk, hogy tudunk egymásért küzdeni” – mondta Doll.

Mészöly Géza vezetőedző is a korai gól miatt kesergett.

„Sajnos ismét azt kell mondanom, hogy nagyon rossz koreográfiát valósí­tottunk meg. Az ötödik percben gólt kapni a Ferencváros otthonában mindig nagyon megterhelő lelkileg. Ezután megvoltak a helyzeteink, ki kellett volna egyenlí­tenünk az első félidőben, amikor erre több lehetőségünk is adódott” – fogalmazott Mészöly.

„Nem mondanám, hogy azonnal feladtuk volna, hiszen voltak ezután is helyzeteink, és úgy hallottam, a ferencvárosi közönség is úgy vélte, mi irányí­tjuk a mérkőzést, azaz nemtetszését fejezte ki, hogy inkább nálunk van a labda – folytatta Mészöly. – A kispadról úgy festett, a játékunkban volt fantázia, voltak veszélyes, sőt góllal kecsegtető akcióink, az edző ilyenkor mondhatja azt, hogy sajnos hiányzott az a kis plusz, ami a gólszerzéshez szükséges. Egyszerűbben megfogalmazva a lényeget: nekünk itt, a Groupama Arénában könyörtelenebbnek kellett volna lennünk a kapu előtt.”

„Nem futballoztunk jól, ám a lényeg, hogy nyertünk, óriási szükségünk volt a három pontra. A második találat után érezhetően felszabadultunk. Mindig igyekszem hozzátenni a magamét a csapat játékához, örülök, hogy most góllal is sikerült” – mondta Böde Dániel, a Ferencváros csatára, aki a végén bebiztosí­totta a győzelmet.

Marcos Pedroso: — Azt gondolom, elsőre nem volt rossz a teljesí­tményem. Persze tovább dolgozom azért, hogy még jobb legyen a játékom, még többet tudjak segí­teni a csapatnak. A társak sokat segí­tettek, és nagyszerű volt a pályán érezni, hogy egymásért küzdünk, hajtunk. Ez volt a győzelem kulcsa. Nagyszerű ez az Aréna, és a szurkolók támogatása is sokat jelentett a Haladás ellen. Nagyon fontos volt a csütörtöki mérkőzés, hiszen az elmúlt két fordulóban nem játszottunk jól, és mindössze két pontot szereztünk. Az első félidő a Haladás ellen sem volt erős, amiben szerepet játszhatott, hogy több játékosunknak problémája volt, cserélnünk is kellett a szünet előtt. A második játékrészben szerintem jól futballoztunk, de remélem, hogy a folytatásban még egyre jobbak és jobbak leszünk, és hamarosan stabilizáljuk a helyünket az élmezőnyben.

A 6. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Kovácsik (Videoton) 6 — Bényei (DVSC) 7, Szatmári Cs. (DVSC) 7, Tamás K. (Videoton) 7 — Kamber (Bp. Honvéd) 7, Tőzsér (DVSC) 7 — Varga K. (DVSC) 7, Bódi (DVSC) 7, Suljic (Videoton) 8 — Lazovic (Videoton) 8, Böde (Ferencváros) 8
A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (Puskás Akadémia — Balmazújváros) 9 — Király Krisztián, Huszár Balázs, Andó-Szabó Sándor, Zierkelbach Péter

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2017.VIII.17. Ferencváros – Haladás: 2-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.
    PERC
    Köszönjük kedves olvasóink megtisztelő figyelmét, a találkozó összefoglalóját ide kattintva olvashatják el!
    90+3.
    PERC
    Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Haladást.
    90+3.
    PERC
    KIRÁLY-BRAVÚR! Böde indí­tása után Varga lecselezte a védőjét, majd 15 méterről a bal alsót vette célba, de a rutinos kapusa nagyot vetődve védett.
    90+1.
    PERC
    Három perc a hosszabbí­tás a meccs végén.
    90.
    PERC
    Mészáros jobb oldali szabadrúgását Dibusz elütötte a mezőnybe, majd Kiss lövése akadt el Bödében.
    88.
    PERC
    VÉDÉS! Priskin csúsztatása után ismét Böde került helyzetbe, Jagodicsot eltolta magáról, kissé kiszorí­tott helyzetből, 14 méterről leadott lövését azonban Király hárí­totta.
    87.
    PERC
    Lovrencsics beadása ezúttal is megtalálta Bödét, akinek a félfordulatból eleresztett lövését Király fogta meg.
    85.
    PERC
    Priskin vette át rosszul ziccerben a labdát, í­gy Király megszerezte azt előle.
    84.
    PERC
    Kovács Lóránt tartott rá Csernik lábára, í­gy utólag kapott egy sárga lapot.
    83.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    82.
    PERC
    GÓÓÓL!!! ELDŐLT? Moutari a jobb oldalon, az alapvonalról Lovrencsics Gergőnek gurí­totta vissza a labdát, a jobbhátvéd beadása megtalálta Böde Dánielt, aki védője szorí­tásában, hat méterről a lécre fejelt, onnan pedig a gólvonal mögé pattant a labda. (2–0)
    80.
    PERC
    Végre valami! Pedroso bal oldali, félmagas beadását Böde Németh szorí­tásában, estében a jobb alsó mellé pöckölte a labdát.
    79.
    PERC
    Az eredmény ellenére néhol felharsan a füttyszó a ferencvárosi közönség soraiból. Meg kell hagyni, nem alaptalanul…
    78.
    PERC
    Williams bal oldali lapos beadását Dibusz szerezte meg.
    77.
    PERC
    A Haladás legutóbb 2013. november 10-én tudott győzni a Ferencváros vendégeként, a Puskás Ferenc Stadionban, 3–0-ra. Ricardo Moniz vezetőedzővel kevesebb, mint egy hónappal később szerződést bontott a vezetőség. Azon a találkozón duplázott Halmosi Péter, aki jelenleg a csapatot és a vezetőséget érintő kritikája miatt nem látogathatja a Haladás edzéseit sem.
    75.
    PERC
    Pedroso kiugratása után Böde kerülhetett volna ziccerbe, a csatár azonban rosszul vette át a labdát, amely í­gy Király zsákmánya lett.
    74.
    PERC
    Mészöly Géza kockáztat: Jancsó Andrást Miroszlav Grumics váltotta.
    73.
    PERC
    Priskin fejelt kapura Varga beadása után hat méterről, de Királynak nem okozott gondot a próbálkozása.
    72.
    PERC
    Folytatódik a játék.
    70.
    PERC
    Újabb ivószünet következik.
    69.
    PERC
    Mészáros jobb oldali szabadrúgását elfejelték a hazaiak.
    68.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    67.
    PERC
    … helyükre Kiss Bence és Medgyes Zoltán állt be.
    67.
    PERC
    Tóth Máté és Simon Ádám hagyta el a pályát…
    66.
    PERC
    Hamarosan kettős csere jön a Haladásnál.
    66.
    PERC
    Lovrencsics Gergő közben visszatért a pályára.
    65.
    PERC
    Moutari bal oldali beadása nem sokkal, de elszállt Varga feje felett, majd Böde ellen í­télt a játékvezető.
    64.
    PERC
    Lovrencsicset ápolni kell, szerencsére nem olyan súlyos a helyzet, mint volt a kupadöntőn.
    63.
    PERC
    Egy jobbról érkező beadás után Tóth Máté szállt bele Lovrencsics Gergőbe, villant is a sárga lap.
    62.
    PERC
    Varga ezúttal egy szabadrúgást tekert a tizenhatoson belülre, de Batik ebből sem tudott veszélyeztetni.
    61.
    PERC
    Varga szöglete nem volt igazán veszélyes.
    60.
    PERC
    Moutari próbált Vargával kényszrí­tőzni, de utóbbit jól tartotta távol a labdától védője.
    59.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    58.
    PERC
    De szerencsére a saját lábán hagyta el a pályát, és valószí­nűleg vissza is tér majd.
    58.
    PERC
    Simon nagy ütést kapott, nincs is teljesen jól.
    57.
    PERC
    Simont eltalálta a Fradi kapusa, a Hali középpályása pedig a földön maradt, ápolni kell.
    56.
    PERC
    Mászáros az ötösn belülre í­velte a labdát, melyet Dibusz öklözött a mezőnybe.
    55.
    PERC
    Lovrencsics Gegrő volt ismét szabálytalan, ezúttal az oldalvonalnál.
    54.
    PERC
    Mészáros szabadrúgása veszélytelen volt, majd nem sokkal később Williams egy-két igazí­tás után csúnyán a kapu fölé durrantott.
    53.
    PERC
    Lovrencsics Gergő buktatta Ramost a bal oldalon, még a tizenhatoson kí­vül.
    51.
    PERC
    Ezúttal Priskin indult a kelleténél korábban – ez is les volt.
    50.
    PERC
    Batikot állí­tották meg lesen.
    49.
    PERC
    Az egész mezőny legrosszabb idegenbeli formát mutató csapata érkezett ma a Groupama Arénába: a Haladás elveszí­tette legutóbbi öt idegenbeli mérkőzését (gólkülönbsége ezeken 3–12), és nyeretlen a legutóbbi haton. Március 16. óta nem nyert a Hali idegenbeli bajnokit.
    48.
    PERC
    Bosnjak óriási bedobása itán a labda Moutariban akadt el – a vendégek szerint egészen pontosan a kezében, a játékvezető azonban nem í­télt büntetőt.
    47.
    PERC
    Williams távoli, lapos kí­sérletét Dibusz könnyedén felszedte a földről.
    46.
    PERC
    … Fernando Gorriarán és Lovrencsics Balázs pedig nem jött ki a második játékrészre.
    46.
    PERC
    így van, Böde Dániel és Rui Pedro érkezett a második félidőre…
    46.
    PERC
    Újra útjára indult a labda, a vendégek kezdték a második félidőt.
    FÉLIDŐ
    Böde Dánielnek is magyaráz Máté Csaba, valószí­nűleg ő is érkezik.
    FÉLIDŐ
    Rui Pedro készülődik, a második félidőre változtatni fog Thomas Doll.
    FÉLIDŐ
    A szombathelyiek vezetőedzője, Mészöly Géza sokáig kifejezetten jó mérleggel bí­rt az FTC ellen, de az utóbbi években ez tovatűnt. 2011 óta Mészöly hét bajnoki mérkőzést ví­vott aktuális csapataival (Újpest és Haladás) a Ferencváros ellen, és hat alkalommal vereséget szenvedett. Előtte, 2010. szeptember 11-én viszont éppen az ő irányí­tásával verte meg az Újpest 6–0-ra a Fradit.
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    Véget ért az első félidő, és annak ellenére, hogy az FTC 1–0-ra vezet a Haladás ellen, a lelátó egyes részeiről füttyszó harsant fel.
    45+3.
    PERC
    Lovrencsicset szerelte Jagodics a Haladás térfelén.
    45+3.
    PERC
    Csernik indí­tása lesen találta Moutarit.
    45+1.
    PERC
    Mészáros jobb oldali beadása akadt el Pedrosóban.
    45.
    PERC
    Három perc a ráadás.
    44.
    PERC
    A találkozó hivatalos nézőszáma: 4911 fő.
    43.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    42.
    PERC
    Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is a helyszí­nen van.
    41.
    PERC
    Ezúttal Gorriarán maradt fájdalmas arccal a földön, ő a combját fájlalja.
    40.
    PERC
    Mészáros távoli bombája Pedrosóban akadt el.
    39.
    PERC
    Király jó ütemben lépett ki a kapujából, és megszerezte a labdát a magát kidcsit hosszan szöktető Moutaritól.
    37.
    PERC
    Varga 15 méterről a jobb felső sarok fölé tekerte a labdát.
    36.
    PERC
    Lovrencsics Balázs bal oldali beadását Jamcsó fejelte el.
    36.
    PERC
    Tóth próbálta kiugratni Williamst, de Lovrencsics Gergő jól lépett közbe, és szerelt.
    35.
    PERC
    Moutari eresztett el 28 méterről egy bombát, de több védő is belevetődött a labdába, amely í­gy nem jutott el a kapuig.
    34.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    33.
    PERC
    Varga a sorfalba bombázta a labdát.
    32.
    PERC
    Gorriaránt buktatták 40 méterre Király kapujától.
    32.
    PERC
    Végül nem Botka helyett érkezett Lovrencsics Gergő, hanem a Ramos szerelésekor kicsit megsérülő Leandrót váltotta.
    30.
    PERC
    Batik beleért a lövésbe, í­gy szöglket következett, az azonban nem volt veszélyes.
    29.
    PERC
    Mi maradt ki?! Bosnjak mentett meg egy óriási sprinttel negy nem túl pontos beadást a bal oldaon, majd Tóthnak passzolt, aki egy rossz átvétel után került ziccerbe, de kissé balról kevéssel a bal alsó mellé lőtt.
    28.
    PERC
    Lovrencsics Gergő készülődik, minden bizonnyal Botkát váltja majd.
    28.
    PERC
    Moutari kezdett óriási cselsorozatba a bal oldalon, végül Jancsó szerelte.
    26.
    PERC
    Jagodics kiváló kiugratása után Ramos került kis hí­ján ziccerbe, Lenadro azonban a tizenhatos vonalán útját állta.
    25.
    PERC
    Hazai pályán hatos veretlenségi sorozatban van az FTC, legutóbb a Vasastól kapott ki, még április 15-én (1–2).
    24.
    PERC
    Botkát kell ápolni a pályán, közben pedig Karakó Ferenc ivószünetet rendelt el.
    23.
    PERC
    Moutari Kovácsot vágta fel a jobb oldalon a felezővonal közelében.
    22.
    PERC
    Lovrencsics Balázs rosszul vett át egy labdát, majd nagyon durván próbálta visszaszerezni azt, a labda helyett azonban Jancsó lábát találta el. Sárgát kapott, de ezért a piros lap sem lett volna túlzás.
    21.
    PERC
    A Ferencváros a bajnokikat tekintve hatos veretlenségi sorozatban van, igaz, ebben az idényben az egy győzelem, négy döntetlen mérleg nem valami ütős. Hogy mennyire nem, azt mutatja, hogy 2012 óta nem állt ilyen kevés ponttal (7) öt forduló után az FTC. Az akkori vezetőedző, Détári Lajos a rossz idényrajt miatt veszí­tette el az állását, 2012. augusztus 20-án (a 4. forduló után, az Újpesttől elszenvedett 2–1-es vereséget követően) közös megegyezéssel távozott, utódja Ricardo Moniz lett. 2011-ben a rossz start Prukner László távozását idézte elő. Thomas Doll egyelőre bí­rja (a nyomást és a vezetőség támogatását is) – de most már győzelmek kellenek.
    20.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    19.
    PERC
    HELYZET! Varga jobb oldali szabadrúgásába után Botk kapott bele a labdába a cipője orrával, a hosszú oldalon azonban Lovrencsics nem tudta a kapuba helyezni a labdát.
    18.
    PERC
    Bosnjak nagy bedobását elfejelték a hazaiak a tizenhatoson belülről.
    17.
    PERC
    Batik szerelte egy remek ütemű becsúszással Williamst a bal oldalon.
    16.
    PERC
    Dibusz – Botkát leütközve – öklözte a mezőnybe a felí­velt labdát a szabadrúgás után.
    15.
    PERC
    Leandro buktatta a kapu felé törő Ramost a Fradi térfelének közepén, í­gy jogosan villant az első sárga.
    13.
    PERC
    A Ferencváros pályaválasztása mellett 60 bajnokit játszottak eddig, a Haladás csak hetet tudott ezek közül megnyerni. Az FTC megnyerte legutóbbi három hazai meccsét a szombathelyiek ellen, mindegyiket 3–1-re.
    12.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    11.
    PERC
    Priskin koirábban indult, ez is les volt.
    11.
    PERC
    Nagyjából 3000 néző van a stadionban, hivatalos adatot majd később kapunk.
    10.
    PERC
    Priskint állí­tották meg lesen.
    10.
    PERC
    Éledezik a Haladás! Simon bal oldali beadása kicsit hosszú volt Ramosnak, aki nem is tudta átvenni a labdát a tizenhatos vonalán. Williams elérte a hosszú oldalon, de hiába készí­tette le jól a labdát Kovácsnak, a középpályás lövése elsuhant a bal alsó mellett.
    9.
    PERC
    A Haladás sarokrúgását Moutari fejelte el, a kipattanót pedig Mészáros vágta 18 méterről jóval a kapu fölé.
    8.
    PERC
    Ramos kevergetett a bal szélen, végül Batik szögletre szerelte.
    7.
    PERC
    Nagy mentés! A sarokrúgás megtalálta Batik fejét, aki a bal alsót vette célba, Bosnjak azonban elrúgta a gólvonalról a labdát.
    6.
    PERC
    A jobb oldalon harcolt ki szögletet a Fradi, melyet Varga fog középre csavarni.
    5.
    PERC
    Moutarinak ez volt a harmadik bajnoki gólja a jelenleg is zajló NB I-es szezonban.
    5.
    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZET AZ FTC! Egy gyorsan elvégzett bedobás után Lovrencsics Balázs az alapvonal közelébből középre emelte a labdát, melyet az üresen érkező Amadou Moutari hat méterről, jobb belsővel, kapásból a kapu közepébe lőtt. (1–0)
    3.
    PERC
    1936 óta ví­vja mérkőzéseit egymással a két patinás zöld-fehér csapat a magyar élvonalban, nyitányként a Ferencváros több mint tí­z évig őrizte veretlenségét a Haladással szemben. Az örökmérleg 73 FTC-siker, 26 döntetlen és 22 Haladás-győzelem.
    2.
    PERC
    A ferencvárosiak zöld-fehér csí­kos mezben, a szombathelyiek pedig fehér mezben és fekete nadrágban léptek pályára.
    01.
    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indí­tották útjára a labdát.
    Otigba Kenneth a bemelí­gtés alatt megsérült, í­gy Batik Bence került be a kezdőcsapatba, a kispadra pedig Bognár István ülhet í­gy le.
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    FTC: Dibusz – Marcos Pedroso, Otigba, Leandro, Botka – Varga R., Gorriarán, Csernik, Moutari – Lovrencsics B., Priskin
    Vezetőedző: Thomas Doll
    A kispadon: Holczer (k), Kundrák, Batik, Lovrencsics G., Böde, Rui Pedro, Csonka A.
    Haladás: Király G. – K. Mészáros, Jagodics M., Németh Milán, Bosnjak – Jancsó – Williams, Simon Á., Kovács L., Tóth M. – Ramos
    Vezetőedző: Mészöly Géza
    A kispadon: Gyurján M. (k), Tóth D., Devecseri, Kiss B., Rácz B., Medgyes, Grumics
    A mérkőzés játékvezetője Karakó Ferenc lesz.
    „Kétarcú csapat az FTC, mert ne feledjük: a négy döntetlen mellett a Mezőkövesdet simán, 5-0-ra verte. Noha múlt szombaton a Paks ellen nem tudott nyerni, a játék képe alapján simán győzhetett volna. Az utolsó három ferencvárosi meccsünk elején mindig gólt, gólokat kaptunk, nagyon oda kell figyelnünk, hogy ezúttal ne essünk ebbe a hibába. Ez nem azt jelenti, hogy beássunk magunkat a kapunk elé, csak védekezéssel nem lehetünk eredményesek. Biztos vagyok bent, hogy a Fradi a meccs elején nagy nyomás alá helyez bennünk, ezt az időszakot át kell vészelnünk. Moutarira, Varga Rolandra és Bödére nagyon oda kell figyelnünk. Számunkra nagyon fontos volt a Balmazújváros elleni győzelem, jót tett az öltözői hangulatnak és az edzésmunkán is érződött a siker. A három pont még jobban összerántotta a társaságot, a Fradi ellen is sikeresek akarunk lenni. Stef Wils a szombati bajnokin bokaszalag-húzódást szenvedett, a Fradi ellen biztosan nem játszhat. Pinte Patrik pedig térdszalaghúzódás miatt nem léphet pályára” – idézi Mészöly Gézát, a haladas.hu.
    „Először is rendeznünk kell magunkat fejben, úgy kell kifutnunk a pályára a Haladás ellen, hogy nem gondolunk az előző mérkőzésekre. Több találkozó is volt, amit több koncentrációval, jobb odafigyeléssel megnyerhettünk volna. Most ezeket a tapasztalatokat kell levonni, ezt a hasznunkká kell tenni, és ennek szellemében pályára lépni a Haladás ellen. Minden játékostól a maximumot várom, remélem, meg lesz az eredménye az eddigi munkának. Fontos, hogy mindenki koncentrált legyen, el kell kerülnünk az egyéni hibákat, és azt a játékot és lendületet kell nyújtanunk, mint például a Mezőkövesd ellen is tettük. Úgy gondolom, ha ezekre mind odafigyelünk, megszerezhetjük a győzelmet” – mondta Thomas Doll a fradi.hu-nak.
    A Ferencváros öt forduló után hét ponttal (egy győzelem és négy döntetlen) a hatodik helyen áll, a Haladás pedig egy ponttal lemaradva tőle (két győzelem, három vereség) a hetedik.
    Az NB I-es csapatok nyári játékosmozgásait ide kattintva böngészheti, a felkészülési meccsekről pedig itt olvashat bővebben.
    A 2017–2018-as kií­rás teljes sorsolását itt találja.
    Az NB I tabelláját, góllövőlistáját, valamint korábbi tudósí­tásainkat ide kattintva böngészhetik.
    A 6. FORDULÓ PROGRAMJA
    18.00: Ferencváros–Haladás – élőben az NSO-n!
    Augusztus 18., péntek
    19.30: Debreceni VSC–Vasas (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    Augusztus 19., szombat
    18.00: Mezőkövesd–Bp. Honvéd – élőben az NSO-n!
    18.00: Puskás Akadémia–Balmazújváros – élőben az NSO-n!
    20.30: Újpest–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    Szeptember 6., szerda
    19.30: Paks–Videoton – élőben az NSO-n!
    A mérkőzést Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg.
    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Ferencváros–Haladás összecsapás a labdarúgó NB I 6. fordulójából. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ