2017.XII.2. Ferencváros – Videoton: 3-1

NS-20171203-01-2017120238–38: fej fej mellett a Fradi és a Videoton

Remek hangulat, kemény belépők, szép gólok – és megérdemelt zöld-fehér siker az NB I szuperrangadóján.
Három gólt lőtt a Ferencváros az éllovas Videotonnak odahaza a labdarúgó NB I 18. fordulójának záró mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – A bajnokság más, mint a kupa, amelyben egy meccsen dől el a továbbjutás. A Videoton most úgy járt, mint mi korábban a Kisvárda ellen. Az edzők ezeken a meccseken sokszor lehetőséget adnak a kevesebbet játszó futballistáknak, akik nem mindig tudják bizonyí­tani, hogy valóban a kezdőcsapatban a helyük. Mostantól a Videotonnak is már csak a bajnokságra kell összpontosí­tania, és biztos vagyok benne, hogy szombaton újra nagyon éles lesz.

Marko Nikolic: – Van tervünk arra vonatkozóan, hogyan legyünk sikeresek, de azt valóban ne várja, hogy kiteregessem a kártyáimat. Ha már a
pontokat emlí­tettük: a Fradinak is több van, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor, a zöld-fehérek sok jó játékost igazoltak a nyári szünetben, akik egyre jobban beilleszkednek a csapatba. Azt gondolom, a szombati nemcsak a két csapat, hanem az egész magyar futball nagy mérkőzése lehet. A magam részéről nagyon tisztelem az ellenfelet, ám úgy vélem, elég minőségi a Videoton kerete ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet.

A mérkőzés:

Ferencváros — Videoton: 3-1 (2-0)
Groupama Aréna, 9.384 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Albert, Medovarszki; alapvonali jv.: Andó-Szabó, Lovas; tartalékjv.: Buzás)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Botka — Leandro — Varga R., Spirovski, Gorriarán (Batik, 80.), Paintsil (Kundrák, 90+3.) — Lovrencsics B. (Moutari, 78.)
kispad: Holczer, Hajnal, Csernik, Rui Pedro
vezetőedző: Thomas Doll

Videoton: Kovácsik — Fiola (Suljic, 56.), Juhász R., Fejes, Stopira — Nego, Varga J., Pátkai — Scepovic, Lazovic, Géresi (Henty, 52.)
kispad: Horváth T., Szabó B., Tamás K., Szolnoki, Tóth B.
vezetőedző: Marko Nikolic

Gól: Spirovski (34.), Paintsil (44.), Moutari (83.) illetve Lazovic (74.)
Sárga lap: Dibusz (54.), Leandro (81.) illetve Fiola (22.), Scepovic (36.), Juhász R. (41.)

Videoton 38, Ferencváros 38!

20171202-videoton-spirovskiA zöld-fehérek győzelmükkel pontszámban utolérték a székesfehérváriakat – egyre inkább úgy tűnik, nem akármilyen versenyfutás várható ebben az idényben a bajnoki aranyért. A rangadó lefújása után felállva tapsolt, énekelt a hazai közönség, a zöld-fehérek a bajnokság szempontjából lélektanilag (is) rendkí­vül fontos mérkőzést nyertek meg.

A Ferencváros a mérkőzés jelentős részében jobban, célratörőbben, motiváltabban futballozott ellenfelénél. A Videotonon mintha érezhető lett volna a hétközi jókora pofon, a másodosztályú váciak elleni 3–1-es vereség, a kupabúcsú. Nem kockáztattak, és később, immár hátrányban sem nagyon indultak meg az ellenfél kapujának irányába. A ferencvárosi játékosok ezzel szemben minden labdára élesen lecsaptak, és két olyan gólt szereztek, amelyet jó ideig lehet még elemezni. A macedón Sztefan Szpirovszki okosan lőtt a sarokba, aztán jött a ghánai Joseph Paintsil, aki csodálatos cselsorozattal szédí­tette meg Fiola Attilát.

20171202-videoton-paintsilA találkozó rendkí­vül feszült hangulatban zajlott, erre szokták mondani, a játékvezető ezúttal valóban megdolgozott a pénzéért, sok-sok kemény belépő, sportszerűtlen összeugrás, durva belemenés tarkí­totta a meccset. Nem egyszer az összes, pályán lévő játékos egy kupacban kakaskodott, a higgadtabban nyugtatták a forrófejűbbeket, és többször is hosszú másodpercekre állt a játék.

A második félidőben a Videoton szépí­tett, de nyugodtan mondhatjuk, Danko Lazovics gólja nem volt benne a játékban – a fehérváriaknak nagyjából öt jó percük volt ezen az estén. Marko Nikolics vezetőedző leszegett fejjel meredt maga elé a kispad előterében, mintha maga sem értette volna, mi van csapatával.

20171202-videoton-moutariPedig a magyarázat egyszerű: a Fradi a fordulás után is aktí­vabb volt, a zöld-fehérek játékosai a széleken többször is befutottak a védők mögé, elől pedig a Böde Dániel és Priskin Tamás hiányzása miatt a csapatba kerülő Lovrencsics Balázs harcolt meg minden egyes labdáért. Ráadásul Thomas Doll jó érzékkel cserélt, Fejes András hatalmas egyéni hibáját követően a nem sokkal előtte pályára küldött Amadou Moutari használta ki – bebiztosí­tva a Ferencváros győzelmét. 3–1

Az iram, a küzdelem magasabb volt a magyar átlagnál, és végül is négy gólt, számtalan helyzetet, lövést is láthattunk a jelenlegi két legjobb magyar csapat találkozóján. A ferencvárosi játékosok a lefújást követően nem véletlenül ünnepeltek hosszú perceken át a pályán, szombaton napra pontosan két éve volt, hogy legutóbb bajnokin legyőzték a fehérváriakat.

Most a legjobbkor tették – hatalmas harc lesz a bajnoki aranyéremért.

További képek: fradi.hunso.hu, Farkas Zsolt

Nyilatkozatok:

Szenvedélyes Ferencvárost láttunk a pályán, nagyon büszke vagyok a játékosokra – kezdte az értékelést a sajtótájékoztatón Thomas Doll. – Mindazt, amit a héten megbeszéltünk, elhatároztunk, a fiúk nagyszerűen megvalósí­tották a pályán. Szeretem azt látni, ha van szenvedély a játékunkban, kezdeményezünk, nem pedig kivárásra játszunk, és ma ez történt.”

Elmondta, várható volt, hogy a második játékrészben a Videoton fokozza a nyomást, három-négy emberrel támadtak, de tisztában voltak azzal, hogy bizonyos területek í­gy megnyí­lnak előttük. Sokat futottak a fiúk, és nagyon fontos volt, hogy Moutari jól szállt be a mérkőzésbe, a gyorsasága sokat számí­tott.

„Nem tudok senkit sem kiemelni, az egész csapat dicséretet érdemel Dibusz Dénestől Lovrencsics Balázsig, nagyszerűen játszott mindenki. Szép támadásokat, gyönyörű egy az egy elleni akciókat és gólokat láthattunk. Anélkül, hogy arrogánsnak tűnnék, véleményem szerint teljesen megérdemelt a győzelmünk. Örülök, hogy nem hagytuk ellépni a Vidit a téli szünet előtt.”

Ezután kitért arra, hogy jó  lett volna, ha a kapu mögött is tele van a lelátó, a csapata ugyanis megérdemli, hogy telt ház előtt játsszon.

Tényleg csak ennyi negatí­vum történt ma este. Ha megnézzük a többi mérkőzést, a Puskás Akadémia mindössze 700, a Paks 800 ember előtt játszott. Ez nem tesz jót a futballnak.Ma megtelhetett volna az aréna, mint a Debrecen ellen. Ezt a jövőben máshogy kellene szabályozni, mert a fiúk megérdemlik, hogy jó hangulat legyen Magyarország egyik legszebb stadionjában.”

Marko Nikolics természetesen kevésbé volt elégedett csapata teljesí­tményével.

„Megérdemelten nyert a Ferencváros, a rangadókon általában az győz, aki jobban akar, ez ma sem történt másképpen. Nagyon sok hibát vétettünk, sok ajándékot kaptak tőlünk a hazaiak a tizenhatosunk környékén, akik ezzel éltek is. Passzokat adtunk az ellenfélnek, volt, hogy nem tudtunk felszabadí­tani, ennyit nem lehet hibázni. A második félidőben már jobban harcoltunk, de ilyen ajándékokat nem szabad adni. Egyébként jó mérkőzést láthattunk, jó volt a körí­tés is, igazi focihangulatban játszhattak a csapatok. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen sokan eljöttek és támogattak minket.”

Hozzátette, gólkülönbséggel még mindig az első helyen állnak, és a szombathelyi, utolsó őszi találkozójuk után is ott szeretnének maradni. Az lesz a harmincadik mérkőzésük a szezonban, ehhez pedig nincs elég hosszú kispadjuk. Ezért a tervek szerint a téli átigazolási időszakban érkezik néhány új játékos. 

Arra is kitért, miért kellett lecserélni Fiola Attilát.

„Kisebb sérüléssel bajlódott, ráadásul sárga lapja is volt már, ezért cseréltem le, de abszolút meg vagyok elégedve vele. Ebben a stadionban négyszer láttam játszani, ő az a futballista, aki a válogatottban és a klubjában is mindig száz százalékot nyújt.”

Amadou Moutari:

A 18. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy S. (DVSC) 7 — Lovrencsics G. (Ferencváros) 6, Wils (Haladás) 7, Mészáros N. (DVSC) 7, Szabó J. (Paks) 7 — Spirovski (Ferencváros) 7, Tőzsér (DVSC) 7, Szakály P. (Puskás Akadémia) 6, Paintsil (Ferencváros) 8 — Ramos (Haladás) 7, Takács T. (DVSC) 7
A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (Paks — Vasas) 9 — Tóth II. Vencel, Becséri Gergely, Pintér Csaba, Kulcsár Katalin

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Videoton hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

8 hozzászólás a(z) 2017.XII.2. Ferencváros – Videoton: 3-1 bejegyzéshez

  • Elnézve az osztályzatokat: Gorriaran 6? Varga Roli és Lovre is remekül harcolt, de nálam Gorriaran minimum egy osztályzattal (vagy kettővel!) többet érdemelt volna.

    • Én is furcsállom, de minden osztályzat szubjektí­v. Szerintem átlagban minimum egy jeggyel többet érdemelnének. Még jó, hogy a fehérváriakéi még ezeknél is alacsonyabbak…

  • PERCRŐL PERCRE

    VÉGE
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90+2.
    PERC
    Paintsil le, Kundrák Norbert be.
    90+1.
    PERC
    Paintsil Kundrak (PaintsilKundrak
    90+1.
    PERC
    Újabb, 13 méteres, ballábas lövését meg Fejes blokkolja.
    90.
    PERC
    Négy perc a ráadás, ennek örömére Paintsil elönzőz egy helyzetet, elront egy lövést, Varga R. meg feladja nem sokra rá a kapusnak középtávolról.
    90.
    PERC
    Suljic passzát Henty jobbal 21-ről a lécre lövi, nem sokkal elvétve a bal felsőt! Dibusz hiába nyújtózkodott. MAJDNEM!
    85.
    PERC
    Paintsilt éppen az általunk megdicsért Fejes indí­totta, hazaadás cí­mén. Fejben elfáradt a Vidi a végére.
    82.
    PERC
    Na, EZ ELDŐLT! Paintsil elől ment a 16-oson egy merész kivetődéssel Kovácsik, a kipattanó AMADOU MOUTARIÉ, aki jobbal 23-ról, kissé balról a kapu bal sarkába emel. 3–1!
    81.
    PERC
    Lazovics újabb jobbos kornerét Pátkai a bal sarok mellé fejeli, hat méterről, középről.
    80.
    PERC
    Leandro meg kap egy sárgát Pátkai megbukfenceztetéséért.
    80.
    PERC
    Batik Bence be, Gorriarán le. Szűrő helyett védő.
    80.
    PERC
    Gorriarán Batik (GorriaránBatik
    78.
    PERC
    A Ferencváros elleni rangadón ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Videoton ultracsoportja, a Red-Blue Devils. Ponttal?
    78.
    PERC
    A Ferencvárosé a második legjobb hazai mérleg a bajnokságban (6 győzelem, 2 döntetlen, 0 vereség – már csak a Videoton és a Ferencváros veretlen pályaválasztóként), a Videotoné pedig a legjobb idegenbeli (5 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség – minden más csapat már legalább kétszer kikapott vendégként.
    78.
    PERC
    Lovrencsics B. nagyon sántí­t, Amadou Moutari váltja.
    77.
    PERC
    Lovrencsics Amadou Kalala (LovrencsicsAmadou Kalala
    77.
    PERC
    KIMARAD MINDKETTŐ! Henty elfejeli Juhász elől a jobb felső mellé az ötösről Lazovics jobbos szögletét, előtte Varga R. lőtt jobbal kapura az ötös jobb sarka elől, de védett a jobbra elmozduló kapus.
    75.
    PERC
    Ha már itt tartunk, Varga+Paintsil = Lazovics+Scsepovics, azaz a két csapat két-két legeredményesebb játékosa egyaránt 19 gólt hozott eddig össze (13+6, illetve 9+10 eloszlásban).
    74.
    PERC
    Félmagasan szállt a labda, ez Lazovics 10. gólja, 5 assziszt mellett.
    74.
    PERC
    Stopira elegáns bal oldali beadását Blazic és Otigba közül, Dibusz elől az ötösről a kapuba bal sarkába fejeli DANKO LAZOVICS. Potya í­zű. 1–2!
    74.
    PERC
    DERÜLT ÉGBŐL A SZÉPíTÉS!
    73.
    PERC
    Varga R. újabb bal oldali beadást Lovrencsics B. csúsztatja fejjel az ötösről a jobb, azaz neki a rövid felső sarok fölé. Helyzetecske.
    70.
    PERC
    Két veszélyes beadást megúszott a Vidi, közben Nego ment elvetődve fejjel a bal alsó előtt, Leandro közeli fejese után, majd Paintsil lő jobbal 24-ről az égbe. NAGY MENTÉS!
    69.
    PERC
    Beadását most az ötösről a bal sarok mellé fejeli Varga R., a levegőben a kapunak háttal “lebegve”.
    68.
    PERC
    Paintsil egyébként kölcsönben van a Fradiban a ghánai Tema Young együtteséből, a transfermarkt.de szerint vételi opcióval.
    66.
    PERC
    Persze hogy vérzik, Lovrencsics G. beadása után Juhász ballal fejen verte az ifjabbik Lovrencsicset.
    66.
    PERC
    Lovrencsics B. a földön, mintha vérezne a szája picit.
    65.
    PERC
    Ha már itt tartunk, Varga+Paintsil = volt Lazovics+Scsepovics, azaz a két csapat két-két legeredményesebb játékosa egyaránt 18 gólt hozott eddig össze (13+5, illetve 9+9 eloszlásban). Máig, mert ugye ma a fradista duó előzött.
    64.
    PERC
    A kis Lovrencsics ügyesen mozog. A Ferencváros klasszikus center nélkül maradt, lévén Böde Dániel és az eltiltott Priskin Tamás sem bevethető. Ketten nyolc gólt szereztek eddig a bajnokságban (négyet-négyet), de a prí­met Varga Roland viszi 13 találattal – a válogatott támadó a Fradi góljainak 39 százalékáért „felelős” ebben az idényben.
    62.
    PERC
    Leandro lő jócskán a léc fölé jobbal 28-ról, Lovrencsics B. visszagurí­tása után.
    56.
    PERC
    Nem titkos fegyver. Suljic 13 meccsén 0 gólt lőtt a Fradinak, gólpassza legalább volt, három is.
    56.
    PERC
    Várhattuk: Fiolának nagyon nem ment, Asmir Suljic váltja.
    56.
    PERC
    Fiola Suljic (FiolaSuljic
    55.
    PERC
    Lazovics passzát Scsepovics az ötös jobb sarka elől jobbal a rövid felső mellé emeli. Oldalháló.
    54.
    PERC
    Dibusz (
    54.
    PERC
    Dibusz Dénes sem siet a szabadrúgással, kap is egy sárgát, erre meggyógyul a sértett.
    54.
    PERC
    Pátkai ennek örömére nagyot rúg Paintsilbe, akit hosszasan kell ápolni.
    53.
    PERC
    Henty utóbbi 7 bajnokiján alig 6 kanadai pontot szerzett.
    52.
    PERC
    Nem meglepő: Géresi le, Ezeqiel Henty be.
    51.
    PERC
    Geresi Henty (GeresiHenty
    51.
    PERC
    Paintsil szereli Fiolát, de kisegí­ti utóbbit a 16-oson Fejes. Aki nagy formát mutat ma.
    50.
    PERC
    Semmit, bedobással jő a Fradi.
    50.
    PERC
    Nego meghúzza a földön fekvő, általa keményen felrúgott Szpirovszki haját! Persze ezt nem kaphatja vissza… De mit kap az eset után?
    48.
    PERC
    HELYZET! Scsepo megvillan, szépen ad be az ötös jobb sarka elől, Pátkai azonban estében a jobb alsó mellé töri a labdát!
    47.
    PERC
    Scsepovics távolija távolról sem jó, Géresi is inkább a védekezésben villog ma, az előbb nagyot rúgott Gorriaránba.
    46.
    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    2011. március 12-én a Videoton 5–0-s csapást mért a Ferencvárosra az Üllői úton – a Fradi fennállása során először kapott ki ekkora különbséggel bajnokin vidéki csapattól pályaválasztóként.
    FÉLIDŐ
    Ma pont két éve, hogy a Ferencváros legutóbb bajnokin legyőzte a Videotont (2015. december 2., FTC–Videoton 1–0) – azóta öt meccsen három fehérvári siker és két döntetlen.
    FÉLIDŐ
    2003 és 2013 augusztusa között volt egy tí­zéves időszak, amely alatt a Ferencváros hazai pályán egyszer sem tudta legyőzni a fehérváriakat! A Vidi hat mérkőzést nyert meg (mindet kapott gól nélkül), két mérkőzés pedig döntetlenül végződött. A legutóbbi három párharcban azonban a Ferencváros dominált, kétszer nyert, egy meccs döntetlenül végződött, és a Vidi egyszer sem szerzett gólt.
    FÉLIDŐ
    Csúcsrangadó az élvonalban, amelyen az őszi bajnok kiléte is eldőlhet. Ehhez az kell, hogy a Videoton győzzön, ugyanis ebben az esetben hatpontosra növeli az előnyét és mindenképpen az élen telel…
    FÉLIDŐ
    A nagyon is jó, iramos, élvezhető első félidő!
    FÉLIDŐ
    EZZEL VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    45+2.
    PERC
    Az egyszeres ghánai válogatott játékos 11 meccsen 6 gólnál és 2 asszisztnál tart az NB I-ben.
    44.
    PERC
    SZÉP GÓL! JOSEPH PAINTSIL a balon kicselezi Fiolát jobbra, balra és középre is, majd jobbal az ötös sarka elől elegánsan a kapu túlsó sarkába emel. 2–0!
    44.
    PERC
    VESZÉLY. Scsepovics 14 bajnokin 9 gólnál és 7 asszisztnál tart, a Fradi ellen 4 meccsen 4 kanadai pontot jegyez.
    42.
    PERC
    Gorriarán kicselezi Negót, majd Fiolát, lendülete jön, de kilép az ötös bal sarka és őelé Kovácsik, de Lazovics (!) is rácsúszott közben.
    41.
    PERC
    Juhász Roland kap sárgát késleltetetten.
    41.
    PERC
    A Lovrencsics B. indí­totta Varga R. passzát Gorriarán nem sokkal teszi jobbal a bal felső mellé, 22-ről, középről.
    40.
    PERC
    Botka előremerészkedik, távoli lövése azonban pontatlan.
    39.
    PERC
    Szpirovszki ma második Fradi-gólját szerezte, egy gólpassz mellett.
    38.
    PERC
    Hopp, Varga jobb oldali kornerét nem sokkal fejeli a bal sarok mellé Otigba, hét méterről, Juhász mellől. Kovácsik biztosí­tott.
    37.
    PERC
    Varga Rolandot meg lerúgja csúnyán Marko Scsepovics. Sárga. Hátulról, becsúszva, a labdához köze sem volt.
    36.
    PERC
    Lazovics kornere Dibuszé.
    34.
    PERC
    VEZET A FRADI! SZTEFAN SZPIROVSZKI jobbal 20-ról a jobb alsóba lövi a Stopira által elé fejelt labdát, Botka beadása után. Fejes még majdnem beleért az ötösön, Kovácsik meg hiába vetődött: 1–0!
    33.
    PERC
    … majd ma már sokadszorra Varga Józsefhez í­vel.
    33.
    PERC
    Pátkai megbokázza Leandrót a magyar válogatott szűrők különmérkőzésén. Varga R. megköti cipőjét a 40 méteres szabadrúgás előtt…
    31.
    PERC
    Varga R. közelről, Szpirovszki távolról lő, de mindig blokkol a Vidi, előbb a fehérvári Varga, az ötös bal sarka előtt, majd Juhász, a 11-es pont előtt. Becsúszva.
    30.
    PERC
    A Videoton ellen még soha nem kapott ki bajnoki mérkőzésen a Groupama Arénában. Ugyanakkor a fehérváriak elleni, legutóbbi két (egy bajnoki és egy kupa-) mérkőzésén nem szerzett gólt. A Videoton FC a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén 11 gólt szerezve veretlen maradt (mlsz.hu).
    30.
    PERC
    Az ősz vitathatatlanul legerősebb két hazai csapata egyaránt vereséget szenvedett a rangadó előtti utolsó mérkőzésén. A zöld-fehérek Haladástól bajnoki mérkőzésen kaptak ki, a Vidi szerdán, a Vác ellen kiesett a Magyar Kupából. A szombathelyi vereség ellenére a Fradi gyűjtötte a legtöbb pontot a legutóbbi hat fordulóban, eggyel többet, mint a Videoton FC. Thomas Doll legénysége a Groupama Arénában április 15. óta veretlen, augusztus 12. óta százszázalékos.
    28.
    PERC
    Lovrencsics G. passzát Gorriarán jobbal 22-ről azonnal kapura teszi, de közbelép Juhász, Kovácsik meg leszedi a labdát az ötös jobb sarka és Varga R. elől.
    26.
    PERC
    Vidi-szabadrúgás Leando belépője után. Jő Lazovics, és Blazic fejére emel, Nego meg jobbal 24-ről a léc fölé lő.
    21.
    PERC
    Fiola Attila felcsap jobbszellőnek, és nyújtott lábbal odalép Botkának. Sárga, minimum.
    20.
    PERC
    Közben Dibusz is ment egyet lábbal, Géresi előtt, Scsepovics passza után.
    20.
    PERC
    Inkább nyögjünk most, mint sí­rjunk már július-augusztusban.
    19.
    PERC
    De kellenek az ilyen kemény meccsek, csak ezek készí­tenek fel az európai kupaküzdelmekre!
    19.
    PERC
    Lazovics reflexe zseniális, estében érte a rúgás, a levegőben még dobott egyet magán, most csibászes mosollyal tűri a fagyasztót. Ami viszont tény: már a földön volt, amikor Gorriarán igen keményen odalépett mellé, ez stoplisban nem veszélytelen mutatvány.
    18.
    PERC
    Varga kornere két hazai fej mellett is elcsúcsik az ötösön, majd Lazovics játssza el a nagyhalált, miután Leandro becsúszva vádlin illette.
    17.
    PERC
    Szpirovszki remekül indí­tja Vargát, aki jobbal 15-ről lő is, de ment a kivetődő Kovácsik, Fejes meg tisztáz az ötös előtt. HELYZET!
    14.
    PERC
    Botka hatalmasat rúg a felezőnél Scsepovicsba, megkapja utolsó szóbeli figyelmeztetését.
    13.
    PERC
    A hazaiaknál a kezdőben négy a légiós, a kispadon kettő; a vendégeknél dettó.
    12.
    PERC
    Paintsil beadását menti Juhász és Fejes.
    12.
    PERC
    Leandro passza után Kovácsik ment lábbal a balon Szpirovszki elől.
    10.
    PERC
    Lovrencsics B. lő jobbal kiszorí­tott helyzetből kapura, Fejesen megpattan a labda, Kovácsik véd lábbal a rövid alsó előtt. HELYZET lett a jobblábas beadásból.
    9.
    PERC
    Az id. Lovrencsics és Varga R. beadásai is pontatlan, mindkettőt a vendég Varga mentette.
    8.
    PERC
    Pátkai elrúgja a labdát Vargával együtt, előtte Lovrencsics Balázzsal tette ezt meg Fejes.
    6.
    PERC
    Lazovics ellő a jobb sarok mellett jobbal, kissé jobbról, 21-ről.
    4.
    PERC
    Gorriarán elmegy a jobbon, Varga szereli testtel, férfiasan.
    3.
    PERC
    https://lh3.googleusercontent.com/-BOQDsnHKs18/WiLxi-64yYI/AAAAAAAAAM4/zsZm52xW6vs9EMNYaCEv9P_xmpaSvm00QCL0BGAYYCw/h1536/5534715027432933465%253Faccount_id%253D2
    3.
    PERC
    https://lh3.googleusercontent.com/-p8wlERjZJn4/WiLxlNDlDkI/AAAAAAAAAM0/5oVmVSREj4w20104YhfgS0zpjNyjjJC_gCL0BGAYYCw/h1536/4630186082988858869%253Faccount_id%253D2
    2.
    PERC
    Szpirovszki elcsúszik Fiola előtt, ápolás, a védő által ellökött Paintsilnél dettó.
    1.
    PERC
    A hivatalos nézőszám: 9 384.
    1.
    PERC
    Szurkolói párbaj, szerencsére csak hangban.
    01.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta sárgában.
    És szép koreográfiával is készültek.
    Több mint 1000 vendégdrukker jött el ma.
    Egyenlí­tett Novothny Soma két büntetőből szerzett góljával a házigazda Újpest a zárt kapus mérkőzésen.

    6 mérkőzést nyert meg a Videoton kapott gól nélkül a 2003 és 2013 közötti tí­z évben a Ferencváros vendégeként, ebben az időszakban nem kapott ki a zöld-fehérektől.
    7 edző irányí­totta a Videotont, amióta Thomas Doll 2013 decemberében átvette a Ferencvárosnál a szakmai munka irányí­tását: José Gomes, Joan Carrillo, Bernard Casoni, Pető Tamás, Horváth Ferenc, Henning Berg, most pedig Marko Nikolics.
    A felhozatal nem mindennapi: este fél nyolctól Télapu, a másik csatornán Állj, vagy lő a mamám!, esetleg Kabát Péterrel Celeb vagyok, ments ki innen! a kereskedelmi adón. A Mikulás még várhat, az újpestiek excsatárának dzsungelkalandja sem izgalmas ezen az estén – a Fradi–Vidi mindent visz. Akciófilmbe illő fordulatok várhatók, a fotelben üldögélve egy dobozos sört is fel lehet pattintani – vajon ki kap virgácsot saját szurkolóitól jövő héten a csizmájába? BORBOLA BENCE, az NS újságí­rója.
    Az ősz legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésén két dolog biztos: nem három óráig tart majd, mint az áramszünetekkel tarkí­tott felcsúti mérkőzés; noha mindkét oldalról hiányoznak kulcsjátékosok, nem lesz annyira egyoldalú a találkozó, mint az augusztusi volt. HAJDÚ B. István.
    Egy kis örökmérleg! 93 élvonalbeli meccs, 42 Fradi- és 25 Vidi-sikerrel, 145, ill. 103 rúgott góllal.
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Videotontól a Ferencvároshoz:
    2012, Milan Perics, kölcsönbe
    2007, Baranyai Tibor
    2001, Zombori Zalán
    2000, Németh Gábor
    2000, Marius Cheregi
    1996, Lőrinc Antal
    1996, Bekő Balázs
    1996, Horváth Ferenc
    1996, Miriuta László
    1995, Zoran Kuntics
    1995, Jagodics Zoltán
    1969, Kű Lajos
    A Ferencvárostól a Videotonhoz:
    2016, Haraszti Zsolt
    2007, Bölcsföldi Viktor
    2002, Szabó Tibor
    1999, Fodor Tibor
    A hazaiaktól Böde (combizomszakadás) és Gera Z. (combműtét után) sérült, eltiltott Priskin (piros lap), a vendégektől Viní­cius (térdműtét után) maródi, eltiltott Hadzic (öt sárga lap).
    Tippje: 1–1.
    Keresztúri András immár a Vasas technikai vezetőjeként dolgozik, azonban a pályafutása során játszott a Ferencvárosban és a Videotonban is, s mindkét klubról sok kellemes emléket őriz.
    „Szombaton a bajnokság talán leginkább várt mérkőzését rendezik a Groupama Arénában, és ahogy hallom, olvasom, szinte mindenhol bajnoki döntőként emlegetik a Fradi és a Vidi összecsapását. Én azt mondom, messze még az idény vége, tavasszal sok minden történhet, s ez még akkor is igaz, ha valóban fontos pontok megszerzéséről van szó. Két hasonló játékerőt képviselő csapat nagy csatáját várom, de szerintem nem lesz gólözön. A pályafutásom egyébként a Ferencvárosban indult be, ott lettem ismert, válogatott labdarúgó. A zöld-fehérekkel Magyar Kupát nyertem, Diósgyőrben győztük le a Vác csapatát kiélezett, emlékezetes összecsapáson. Azóta is remek kapcsolatot ápolok akkori csapattársaimmal. Az Üllői útról szerződtem az MTK-hoz, majd később Ausztria érintésével lettem a Videoton játékosa, és büszkén mondhatom, hogy Fehérváron is remek klubba kerültem. Persze ott, akkor nem a bajnoki cí­m volt a cél, hanem a bentmaradás, amit a Salgótarján elleni osztályozón sikerült kiharcolnunk a Videotonnal. Erős csatársorunk volt, Horváth Ferenc és Zoran Kuntics rohamozta az ellenfelek kapuját, mi pedig a középpályáról támogattuk, segí­tettük őket. Ha Horváth Ferikével összefutok valahol, és épp az ellen a csapat ellen játszunk, amelynek ő az edzője, mindig barátsággal üdvözöljük egymást, és ha jut rá idő, szóba kerülnek azok a felejthetetlen fehérvári évek. No de ez a régmúlt, a jelen pedig azt mutatja, hogy a Vidi és a Fradi kiemelkedik a mezőnyből. A jóslatom erre a rangadóra igazságos döntetlen, és ahogy mondtam, ezen a meccsen nem lesz sok gól…”

    „Nem szoktam fohászkodni azért, hogy ez vagy az ne játsszon az ellenfélből. Elég erős a Ferencváros, hogy pótolja a hiányzóit, nem egy emberre, hanem a zöldek támadójátékára kell felkészülnünk hátul. Sohasem tudhatod, mit hoz egy mérkőzés, lehet, hogy pályára küldenek valakit, akire nem számí­tanak a nézők, de most bizonyí­taná, hogy ott a helye a kezdőben, és emiatt lesz nehéz dolgunk. A motiváció megvan, és bárcsak minden héten olyan miliőben játszhatna minden magyar csapat, amilyen szombaton várható! Ahogy hallom, a mi szurkolóink is sokan lesznek, éppen most huszonöt éves a táborunk, a Red Blue Devils. Nagyon intenzí­v és szoros a kapcsolat a játékosok és a drukkerek között, a csoport születésnapját illene szépen megünnepelnünk.”
    A téma persze az FTC elleni szombat esti ütközet. Juhász Roland 2013-ban tért haza a belga Anderlechtből, azóta bajnokikon négy győzelem, három döntetlen és két vereség a futballista mérlege az FTC ellen. A zöld-fehérektől Böde Dániel és Priskin Tamás nem lehet ott a meccsen – vajon melyikük hiányzása jobb hí­r a Vidi számára?
    Ilyen a futball: a szombati győzelem erősen tompí­thatná a fehérváriak szégyenérzetét. Juhász Roland, a Videoton 95-szörös válogatott játékosa azonban kimaradt a kí­nos kupabúcsúból, szerdán ugyanis pihenhetett, a lelátótól figyelte a mérkőzést.
    „Kimaradtam? Már hogy maradtam volna ki?! – kérdezett vissza a védő. – Bizonyos szempontból még rosszabb volt megélni a vereséget, mintha a pályán lettem volna. A tehetetlenség nagyon dühí­tő. Ha játszol, van esélyed hozzátenni valamit a csapat játékához, ha mással nem, azzal, hogy ráüvöltesz a társadra, kapja össze magát. Minden tiszteletem a Vácé, próbált kulturáltan futballozni, mi gyengék voltunk. Egy csapat vagyunk, a sikereket is együtt érjük el, a kudarc alól sem húzom ki magam.”
    Amikor szóba kerül, hogy a pálya talaja nem volt éppen ideális, Juhász Roland ismét csak tiszteletre méltó őszinteséggel reagált: ,,Hagyjuk már ezt! November végén, decemberben előfordul, hogy nem ideális a talaj. Na és a Vác hol szerzett három gólt?! A futball ilyen, nem mindig lehet a technikai tudással, a kreativitással győzni. Küzdj! Harcolj jobban, fuss többet, akard erősebben a sikert, mint az ellenfeled, az elszántsággal kerekedj felül!”

    A Vác elleni mérkőzésen…
    …elnézést, tudom, hogy ilyen helyzetben minden kérdés a kiesésünkre vonatkozik, de egyszerűen muszáj továbblépnünk, és a Ferencváros elleni mérkőzésre összpontosí­tanunk. Megbeszéltük a kupameccsen történteket. Nem akarok arra hivatkozni, hogy a Videoton tizenhét mérkőzésen négy ponttal többet szerzett, mint tavaly tizenkilenc bajnokin, és majd a téli szünetben lesz időnk megbeszélni, mit éltünk át közösen. Az első naptól kezdve az a célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, ehhez pedig hosszú úton kell végigmenni, és az út során öröm és bánat egyaránt éri az embert. Természetesen a cél az, hogy az előbbiből legyen minél több. A szerdai kétségkí­vül az egyik legrosszabb állomása volt ennek az útnak, de mondom, immár a Fradira kell figyelnünk.
    Legyen í­gy… Hol látja sebezhetőnek az ellenfelet?
    Tudom, alig akad edző, aki erre nem diplomatikusan válaszol. Van tervünk arra vonatkozóan, hogyan legyünk sikeresek, de azt valóban ne várja, hogy kiteregessem a kártyáimat. Ha már a
    pontokat emlí­tettük: a Fradinak is több van, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor, a zöld-fehérek sok jó játékost igazoltak a nyári szünetben, akik egyre jobban beilleszkednek a csapatba. Azt gondolom, a szombati nemcsak a két csapat, hanem az egész magyar futball nagy mérkőzése lehet. A magam részéről nagyon tisztelem az ellenfelet, ám
    úgy vélem, elég minőségi a Videoton kerete ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet.
    Fájdalmas pofont kaptak szerdán. Gondolom, még érezni a hatását.
    Természetesen – mondta Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője a másodosztályú Váctól elszenvedett 3–1-es vereségre, a Magyar Kupa-kiesésre utalva. – Nem ilyen eredményre számí­tottunk, nagy csalódást okozott nekünk, de egyszerűen nincs időnk a sebeinket nyalogatni, tovább kell lépnünk.
    Nem lehet könnyű… Hogy aludt?
    Nehéz estém volt. Rosszul éreztem magam. A csapat gyengén teljesí­tett, de én is felelős vagyok a történtekért. Úgy gondoltam, a szerdai összeállí­tásban elég erősek leszünk, hogy győzzünk, pihentetni akartam néhány kulcsjátékost a szombati, Ferencváros elleni bajnoki rangadó előtt. Több mérkőzésünk volt a nyári kezdés óta, mint néhány riválisunknak egész évben, ezért is akartam némileg rotálni a keretet. Az összeállí­tást én találtam ki, a felelősség az enyém.
    A Haladás elleni vereség után Thomas Doll a keménységet hiányolta a csapatból. Márpedig a délszláv légiósokkal felálló Videoton biztosan agresszí­v futballal igyekszik majd érvényesülni.
    Ez nem újdonság, ellenünk mindenki ilyen stí­lussal készül. A megoldás egyébként egyszerű: nem szabad a párharcokat elveszí­teni. Minden mérkőzésnek megvan a lélektana, ha az egyik csapat rendre megnyeri az egy az egy elleni helyzeteket, lelki fölénybe kerül. Épp ezért agresszí­van kell játszanunk, nem hagyhatjuk, hogy a Videoton önbizalmat szerezzen.
    Böde Dániel és Priskin Tamás hiányában a szurkolók többsége öntől várja a villanást, a meccset eldöntő gólt vagy gólpasszt.
    Örülök, ha ez a helyzet. Mindig pluszerőt ad, ha a szurkolók sokat várnak tőlem, de emiatt nem pakolok extra terheket magamra. Amikor kifutunk melegí­teni, megszűnik a külvilág, onnantól már élvezem, hogy a zöld gyepen lehetek. így lesz szombaton is.
    Milyen formában érzi magát?
    Sajnos a magyar válogatott legutóbbi összetartásán megsérültem, ezért csak a Haladás elleni meccset megelőző napokban tudtam teljes értékű edzésmunkát végezni. A legutóbbi fordulóban nem is éreztem elég élesnek magam, talán ezért sem tudtam gólra váltani a helyzeteimet. De ezen már nem tudok változtatni, bí­zom benne, hogy a Videoton ellen jobb döntéseket hozok a kapu előtt.
    Mit gondol, az ősz rangadója következik?
    Mivel az első helyezett találkozik a másodikkal, nyugodtan mondhatjuk, hogy a bajnokság két legerősebb együttese játszik egymás ellen – mondta Varga Roland, a Ferencváros 27 esztendős szélsője. – Kiélezett kilencven perc előtt állunk, a napi formának és a helyzetkihasználásnak hatalmas jelentősége lesz.
    Felkészült rá, hogy ezúttal a megszokottnál többet kell védekeznie? A Videoton szélső védői rendre felzárkóznak a támadásokhoz.
    Ez valóban í­gy van, ugyanakkor ha labdát szerzünk, nekik ugyanúgy vissza kell sprintelniük velem. Vagyis kölcsönösen fárasztjuk majd egymást. A mai labdarúgásban már természetes, hogy a szélsőnek támadnia és védekeznie is kell. Ám ne felejtsük el, hogy amikor a szélső védők felfutnak, üres területek nyí­lnak mögöttük.
    Az utóbbi hetekben a Videoton futballozott meggyőzőbben, igaz, szerdán hatalmas meglepetésre kiesett a Magyar Kupából. Ez alapján milyen ellenfélre számí­tanak?
    Nem akarom a Videoton játékát boncolgatni, csak magunkkal kell foglalkoznunk. Annál is inkább, mert az utóbbi hetekben a futballunk elmaradt a várakozásoktól. A legutóbbi fordulót megelőző kilenc bajnokiból nyolcat megnyertünk, de hiba lenne, ha becsapnánk magunkat és azt gondolnánk, hogy a győzelmekhez jó játék párosult. Velünk szemben jogos elvárás, hogy szórakoztató futballal szállí­tsuk a három pontot, de az utóbbi hetekben ettől messze voltunk.
    Ugyanakkor úgy tartják, a jó csapat egyik ismertetőjegye, hogy halványabb játékkal is képes nyerni.
    Annak örülhetünk, hogy a gyengébb napjainkon mindig akadt olyan játékos, aki a hátára vette a csapatot, és eldöntötte a találkozót. A szürkébb futballal elért győzelem bizonyos szempontból növeli az önbizalmat, de hosszú távon nem alapozhatunk arra, hogy valaki úgyis megvillan. Csapatként kell többet nyújtanunk.
    Az ellenfél csatárai, Danko Lazovics és Marko Scsepovics kirobbanó formában vannak. Van miattuk álmatlan éjszakája?
    Mindig csak a saját csapatommal szeretek foglalkozni, nem az ellenféllel. A két szerb csatárnak valóban remekül megy a futball, de pontosan ismerjük a játékukat, a mozgásukat, felkészültünk belőlük, és nem szabad elfelejteni, hogy nekünk remek védőink vannak. Nem mellesleg a mi kapunkban áll a bajnokság legjobb kapusa, Dibusz Dénes.
    Ez az ősz mérkőzése. Hazai pályán csak a győzelmet tudja elképzelni, vagy adott esetben a döntetlennek is tudna örülni?
    Mindig győzelemre játszunk, minden mérkőzésen. Ez tényleg kiemelten fontos találkozó, de nem kell túlzott jelentőséget tulajdoní­tani neki – ezen a meccsen is csak három pontot lehet szerezni. Sok mérkőzés van még hátra, épphogy féltávnál tartunk a bajnokságban, nem itt és most dől el a bajnoki cí­m sorsa.
    Ha viszont nem nyernek, eldől, hogy biztosan nem az élen telelnek. Foglalkoztatja ez?
    Nem igazán. Úgy szocializálódtam, hogy sohasem gondoltam arra, mi lesz, ha valami nem történik meg, mindig inkább pozití­van néztem a dolgok elé. Most is csak arra tudok gondolni, hogy mi győzünk. Biztos, hogy nem lesz könnyű, hiszen a Videoton az éllovas, kemény csata várható, de hazai pályán a közönségünk támogatására is számí­thatunk.
    Ferencvárosi pályafutása elején rendre sikeres volt a Videoton ellen, de az elmúlt öt egymás elleni mérkőzésből egyet sem tudott megnyerni. Mi lehet ennek az oka?
    Valóban nem úgy sikerültek az utóbbi időben a Videoton elleni mérkőzések, ahogy szerettük volna, de ez már a múlt, nem érdemes vele foglalkozni, minden meccs más. Nekünk most az a legfontosabb, hogy szombaton egyértelműen jelezzük: nincs nálunk semmi gond, továbbra is ugyanúgy számolni kell velünk. A szombathelyi mérkőzés után meg kell mutatnunk a másik arcunkat is.
    A Videoton szerdai, Vác elleni váratlan kupabúcsúja ad-e bármilyen támpontot önnek a szombati meccsre?
    Nem, abból nem szabad semmilyen következtetést levonni – mondta a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll. – A bajnokság más, mint a kupa, amelyben egy meccsen dől el a továbbjutás. A Videoton most úgy járt, mint mi korábban a Kisvárda ellen. Az edzők ezeken a meccseken sokszor lehetőséget adnak a kevesebbet játszó futballistáknak, akik nem mindig tudják bizonyí­tani, hogy valóban a kezdőcsapatban a helyük. Mostantól a Videotonnak is már csak a bajnokságra kell összpontosí­tania, és biztos vagyok benne, hogy szombaton újra nagyon éles lesz.
    Böde Dániel sérülése és Priskin Tamás eltiltása miatt nem számí­that két legveszélyesebb centerére. Személycserével vagy taktikai változtatással igyekszik megoldani a hiányukat?
    Van kivel pótolni őket: most Lovrencsics Balázson a sor. Már a Haladás ellen is gondolkodtam rajta, hogy a kezdőcsapatba állí­tom, mert szépen utolérte magát a sérülése után. Úgy gondolom, hogy szombaton tele lesz tűzzel, és bizonyí­tja, rászolgált a bizalomra.
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–VIDEOTON NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉST ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ