2018.VII.12. EL-selejtező: Ferencváros – Maccabi Tel-Aviv: 1-1

Győzelem nélkül – a Fradinak sem sikerült…

A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros hazai pályán Sztefan Szpirovszki 61. percben szerzett góljával sokáig vezetett, ám az izraeli Maccabi Tel-Aviv Eliran Atar találatának köszönhetően a 91. percben egyenlí­tett (1–1), í­gy az első mérkőzés után nyí­lt maradt a továbbjutás kérdése. A visszavágót július 19-én, 19 órától rendezik meg Netanyában.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: –

Vladimir Ivić: – Nekünk is ez lesz a szezon első tétmérkőzése, ahogy a Ferencvárosnak is, í­gy nem mondanám, hogy egyértelmű esélyesek vagyunk. Mindkét klub rekordbajnok a saját hazájában, kemény párharcra számí­tok. Biztos, hogy mindkét csapat megpróbálja meglepni a másikat. Ugyanúgy készültünk, mint bármelyik szezonra, nem volt speciális eltérés a programunkban a selejtező miatt. A nemzetközi tapasztalatunk, a Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör talán az előnyünkre válhat, de hangsúlyozom, hogy az első tétmeccs előtt nem mondhatok semmi biztosat. Úgy vélem, 50-50 százalék az esély a továbbjutásra. De a célunk természetesen a továbbjutás és a csoportkör elérése.

A mérkőzés:

Európa Liga, 1. selejtező kör, odavágó:

Ferencváros — Maccabi Tel-Aviv: 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, 19:00. 14.127 néző.
Vezette: Ricardo de Burgos (asszisztensek: Barbero, Nunez; tartalékjv.: Gonzalez – spanyolok)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Botka — Gorriarán, Spirovski — Varga R. (Petrjak, 76.), Lanzafame (Leandro, 75.), Bőle — Finnbogason (Böde, 80.)
kispad: Holczer, Takács Zs., Rodriguez, Csernik
vezetőedző: Thomas Doll

Maccabi Tel-Aviv: Rajković — Dasa, Tibi, Jair, E. Saborit — Micha, D. Peretz, Golasa (Atar, 64.), Rikan (Yeini, 85.) — Schoenfeld, Kjartansson (Atzily, 79.)
kispad: Ohayon, Glazer, Pivan, Barsky
vezetőedző: Vladimir Ivić

Gól: Spirovski (61.) illetve Atar (90+1.)
Sárga lap: Finnbogason (67.), Böde (86.) illetve Golasa (36.), Atar (90.)

Érdekes kérdés volt a kezdés előtt: hogyan áll fel az új idényben a Ferencváros?

Játékosok jöttek-mentek az Üllői úton, a keret egy része kicserélődött, a vezetőség nem titkolt szándéka az volt, hogy immár nemzetközi szinten is ütőképes(ebb) együttes álljon össze.

Thomas Doll a nyári hét új igazolás közül a csütörtök esti, Maccabi Tel-Aviv elleni Európa-liga-selejtezőn hármat a kezdőcsapatba jelölt, első perctől a pályán volt a Honvédtól érkező Davide Lanzafame, a ghánai Abraham Frimpong, valamint az izlandi Kjartan Finnbogason. Böde Dániel ellenben a kispadon kezdett, mi tagadás, különös volt látni, ahogy az elmúlt időszak meghatározó Fradi játékosa egykedvűen melegí­t a többi cserével a találkozó előtt.

Az élet ilyen, vetélytársak érkeztek a csatársorba, és Thomas Doll úgy í­télte meg, a 10-es mezt megkapó Davide Lanzafame és a 7-es számú dresszben futballozó Kjartan Finnbogason is hatékonyabb lehet elöl.

Kezdetben meg is volt a lendület, a legutóbbi NB I-es gólkirály már a második percben heves kézmozdulatokkal, olaszosan ösztökélte hangosabb buzdí­tásra a ferencvárosi közönséget, a jobb szélen Varga Roland is elsprintelt néhányszor az alapvonalig, ám ahogy telt az idő, kiegyenlí­tődött a játék. Aki heves rohamokra számí­tott a Maccabi Tel-Aviv ellen, annak csalódnia kellett, az első negyvenöt percben jelentős gólszerzési lehetőség egyik kapu előtt sem adódott.

(fotó: Sas Gábor)

Nem úgy a második félidőben.

Előbb a vendégek szerezhettek volna gólt, majd Davide Lanzafame előtt adódott lehetőség, Sztefan Szpirovszki viszont már nem hibázott – vezetett a Ferencváros. Hogy mennyire fontos találat volt, jól mutatta a fradisták öröme, akik valósággal maguk alá temették a macedón gólszerzőt. A vezetés jót tett a zöld-fehérek játékának, megpróbálták benyomni a kapuja elé az izraeli ellenfelet, akadt még helyzet később is, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Maccabi (is) kulturáltan futballozott, és Dibusz Dénes védéseire is szükség volt, hogy ne egyenlí­tsen ki. A hajrában Davide Lanzafame a combját fájlalva bicegett le a pályáról, és noha az oldalvonal mellett próbálta meggyőzni Thomas Doll vezetőedzőt, hogy visszamegy, és fogát összeszorí­tva tovább játszik, az orvosi stáb nem engedte vissza a pályára. Nem sokkal később újabb nyári igazolás, az ukrán Sahtar Donecktől érkező Ivan Petrjak is bemutatkozott a Ferencvárosban, az utolsó negyedórára a hazaiak szakmai stábja egyértelműen a középpálya megerősí­tésére törekedett, és megpróbálta kontratámadásokra átállí­tani a magyar ezüstérmest. Félő volt ugyanis, hogy a Maccabi Tel-Aviv a hajrában még egy lapáttal rátesz, hogy idegenben gólt szerezzen, ennek érdekében feljebb is tolták a játékát, és sajnos jött is az egyenlí­tés…

Balszerencsés gól volt ez, hiszen ha nem pattan meg a labda Miha Blazic testén, Dibusz Dénes alighanem könnyedén megfogja a lövést, ám í­gy a végén nem a Ferencváros, hanem a Maccabi Tel-Aviv játékosai örülhettek. Noha az izraeliek Budapesten is bizonyí­tották, hogy számottevő játékerőt képviselnek, nem véletlenül elvárás tőlük az Európa-liga csoportkörébe jutás, a zöld-fehérek győzhettek volna – í­gy viszont pokolian nehéz visszavágó vár rájuk csütörtökön.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor

Nyilatkozatok:

„Ma egy igazán kompakt Fradit láttunk. Ha figyelembe vesszük, hogy rövid idő alatt, kevés edzéssel és az új játékosokkal ilyen teljesí­tményt nyújtottunk, akkor elégedettek lehetünk. Voltak jó lehetőségeink, rögzí­tett helyzetekből akár a második gólunkat is megszerezhettük volna. A fiúk a közös tervünket szinte teljesen végre is hajtották. Tudtuk, hogy az Európa-ligában nem léphetünk fel olyan támadólag, mint a magyar bajnokságban” – mondta Thomas Doll.

„A stadionban uralkodó nagyszerű hangulat magával ragadott, 94 percen keresztül elképesztő, hatalmas támogatást kaptunk. Azt gondolom, hogy örülhet, aki ma itt volt. Az egyetlen dolog, ami fájdalmat okoz, hogy a fiúknak egyetlenegy szituációban lankadt a figyelmük, ezzel pedig a saját jutalmukat semmisí­tették meg. Ez egy nagyszerű kezdés volt, sok pozití­v dolgot lehet belőle levonni. Mindenki, aki ismer, tudja, hogy pozití­van állok a dolgokhoz, idegenben is meglesznek a lehetőségeink. Úgy vélem, hogy a magyar labdarúgást ma nagyszerűen képviseltük, még az 1–1-es végeredmény ellenére is” – fogalmazott a német edző.

Doll újságí­rói kérdésre azt is elmondta, hogy Davide Lanzafame sérülése nem súlyos, mindössze annyiról van szó, hogy a hajrában többször is görcsöt kapott, í­gy nem tudta folytatni a játékot.

„Az eredmény igazságosnak mondható, bár talán több helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek. Ez volt a szezon első meccse, ez látszott a játékon és a játékosokon is. Ha a játékot nézzük és az utolsó pillanatban szerzett gólunkat, akkor elégedett vagyok. Igaz, nyerni jöttünk ide, de van még egy meccs, amelyen mindenképp tovább szeretnénk jutni. A hangulat fantasztikus volt a stadionban, remélem, a mi szurkolóink is legalább ilyen jó atmoszférát teremtenek majd” – mondta a mérkőzés után Vladimir Ivics, a Maccabi Tel-Aviv vezetőedzője.

Stefan Spirovski: — A kilencven perc alatt végig küzdöttünk, jól játszottunk az egész mérkőzésen, de a végén szerencsés, számunkra viszont balszerencsés lövéssel egyenlí­tett az ellenfél, úgyhogy most teljesen le vagyok sújtva. A gólomnak örülök, az egy nulla remek eredmény lett volna egy olyan csapat ellen, amelyik minden évben nemzetközi kupaporondon szerepel. Megyünk tovább, a jövő héten minden labdáért küzdeni fogunk, törekedni fogunk rá, hogy eredményesek legyünk, és győzzünk Izraelben.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Maccabi Tel-Aviv hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2018.VII.12. EL-selejtező: Ferencváros – Maccabi Tel-Aviv: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    A visszavágót július 19-én, 19 órától rendezik meg Netanyában.

    90+4.

    PERC
    Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros 1–1-es döntetéent játszott a Maccabi Tel-Avivval.

    90+5.

    PERC
    Véget ért a mérkőzés.
    90+1.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Atar (1–1)
    90.

    PERC
    GÓL! EGYENLíTETT A MACCABI! Eliran Atar lőtt nagyjából 23 méterről, a labda megpattant Blazicon, í­gy becsapta Dibuszt, s a bal alsó sarokban kötött ki. 1–1

    90.

    PERC
    Atar
    90+1.

    PERC
    Négy perc a ráadás a meccs végén.

    90.

    PERC
    Eliran Atar vágta fel saját térfelének közepén Bödét, í­gy ő is besárgult.

    89.

    PERC
    Miha estében lőtt 14 méterről, de egy ferencvárosi védő szögletre fejelte a labdát.

    88.

    PERC
    Bőle passza után Botka próbálkozott 17 méterről, de nem találta el a kaput.

    86.

    PERC
    Csere a vendégeknél: Rikan le, Szeran Yeini be.

    85.

    PERC
    YeiniRikan
    85.

    PERC
    Böde
    85.

    PERC
    Böde Dániel kapott egy sárgát, mivel a kezdőkörben megrúgta Peretzet.

    84.

    PERC
    Bőle szabadrúgása veszélytelen volt.

    83.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    80.

    PERC
    BödeFinnbogason
    80.

    PERC
    Böde Dániel állt be Kjartan Finnbogason helyére.

    79.

    PERC
    Kjartansson helyére Omer Atzili érkezett a vendégeknél.

    79.

    PERC
    AtzilyKjartansson
    78.

    PERC
    Gorriarán kevergetett 16 méterre a kaputól, kissé a bal oldalon, majd tüzelt 14-ről, de a lövése után a labda az oldalhálóvban kötött ki.

    76.

    PERC
    PetriakVarga
    75.

    PERC
    A frissen igazolt ukrán Ivan Petrjak is beállt, ő Varga Roland helyére érkezett.

    75.

    PERC
    De AlmeidaLanzafame
    74.

    PERC
    Rikan szöglete után Atar próbálkozott, de a labda végállomását Dibusz jelentette.

    74.

    PERC
    Lanzafame nem tudja folytatni, Leandro váltotta.

    72.

    PERC
    Lanzafame maradt a földön, ápolni is kellett, majd a jobb combját fájlalva elhagyta a pályát.

    68.

    PERC
    Kjartan Finnbogason könyökölte le Peretzet egy fejpárbaj során, be is sárgult.

    67.

    PERC
    Finnbogason
    65.

    PERC
    Cserélt a Maccabi: Golasza hagyta el a pályát, heylére Eliran Atar érkezett.

    64.

    PERC
    AtarGolasa
    64.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    62.

    PERC
    Eddig sem volt rossz a hangulat, de most még egy fokozattal feljebb kapcsolt a Fradi-tábor.

    61.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Spirovski (1–0)
    61.

    PERC
    GÓÓÓL! VEZETÉST SZERZETT AZ FTC! Varga szabadrúgása után nem tudtak felszabadí­tani a vendégek, í­gy Sztefan Szpirovszki kezele le a labdát a tizenhatoson belül, majd jobbal a kapu bal oldalába lőtt 15 méterről. Rajkovics belekapott a labdát, de már csak beljebb tudta azt segí­teni. 1–0

    59.

    PERC
    Golasza csúszott be (csúszott el?), í­gy elsodorta Lanzafamét. A sárga lapot (s í­gy a pirosat) megúszták, a szavadrúgást nem az izraeliek.

    59.

    PERC
    Dasza jobbról élesen a kapu elé lőtt egy szabadrúgást, í­Dibusz azonban jól mozdult ki a kapujából, s tisztázott.

    56.

    PERC
    Botka hozott össze egy szögletet a vendégeknek a jobb oldalon.

    54.

    PERC
    Óriási helyzet! Rikan tüzelt 15 méterről, senkitől sem zavartatva, de a labda néhány centivel elkerülte a jobb alsó sarkot.

    53.

    PERC
    Peretz lövése kerülte el a kaput.

    53.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    50.

    PERC
    Varga í­velt fel egy szabadrúgást a felezővonal közeléből, majd Lanzafame fejelt, de az erőtelen kí­sérletét megfogta Rajkovics.

    49.

    PERC
    Szpirovszki szerzett labdát a saját tizenhatosának előterében, majd levágott egy egyészpályás sprintet, végül azoban pontatlanul passzolt.

    47.

    PERC
    Csere egyik oldalon sem történt.

    46.

    PERC
    Elkezdődött a második félidő.

    FÉLIDŐ

    Sigér Dávid térdrögzí­tőben a nézőtéren foglal helyet a mai napon.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A mérkőzés hivatalos nézőszáma: 17 126 fő.

    FÉLIDŐ

    Véget ért az első félidő, az állás egyelőre gól nélküli döntetlen.

    44.

    PERC
    Varga távoli szabadrúgása után Rajkovics fogta meg biztosan a labdát.

    43.

    PERC
    Schoenfeld Frimpong szorí­tásában, háttal a kapunak próbálkozott, gyenge lövése után azonban Dibusz könnyedén hárí­tott.

    42.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    38.

    PERC
    Golasza tüzelt távolról, de a lapos lövése jóval elkerülte Dibusz kapusát.

    36.

    PERC
    Golasa
    36.

    PERC
    Ejal Golosza kapott sárga lapot, mivel a felezővonal közelében hátulról felrúgta Blazicot.

    34.

    PERC
    Varga szabadrúgása ismét pontatlan volt.

    34.

    PERC
    Rikan fektette el egy remek csellel Gorriaránt, majd 27 méterről a jobb oldali kapufa mellé csavarta a labdát.

    32.

    PERC
    Szpirovszkit látta szabálytalannak a spanyol bí­ró a felezővonal közelében.

    32.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    31.

    PERC
    Varga szöglete után elfejelték a labdát a vendégek.

    30.

    PERC
    Bőle harcolt ki szögletet a bal oldalon.

    28.

    PERC
    Blazic fejelte el a labdát egy bal oldali szöglet után, majd rövid ideig a földön maradt, de úgy tűnik, hogy nincs nagyobb baj, folytatja a játékot.

    25.

    PERC
    Varga távoli szabadrúgása után könnyedén eltakarí­tották a labdát az izraeliek.

    24.

    PERC
    Rikan beadása után Dibusz könnyedén lehúzta a labdát.

    23.

    PERC
    Közben a Neftci egyenlí­tett az Újpest ellen.

    22.

    PERC
    Kjartansson lőtt nem sokkal a jobb alsó sarok mellé 15 méterről.

    22.

    PERC
    Varga tüzelt kapásból 15 méterről, de lecsúszott a jobb lábáról a labda, í­gy az jóval a kapu mellett hagyta el a pályát.

    20.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    19.

    PERC
    Lanzafame ellen szabálytalankodtak a felezővonal közelében, majd nem akarták odaadni az olasznak a labdát, aki ezt egy kicsit nehezen viselte. Azért viszonylag gyorsan megnyugodtak a kedélyek.

    17.

    PERC
    Gorriarán kí­gyózott be a tizenhatoson belülre a védők gyűrűjében, majd egy remek becsúszó szereléssel szerelték.

    16.

    PERC
    Gorriarán visszaszerezte a labdát, betört a tizenhatoson belülre, majd Botkához passzolt. A védőt szerelték, tizenegyes nincs.

    16.

    PERC
    Varga jobb oldali szabadrúgása után elfejelték a labdát a vendégek.

    14.

    PERC
    Doll is megvillantotta a tudását, sarokkal passzolt Lovrencsicsnek.”‹

    11.

    PERC
    Rikan vállalkozott lövésre ballal, nagyjából 23 méterről, a labda azonban elzúgott a léc fölött, Dibusznak nem kellett közbeavatkoznia.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    7.

    PERC
    Varga bal oldali szöglete után Rajkovics öklözte a mezőnybe a labdát.

    7.

    PERC
    Varga jobb oldali beadása után Saborit mentett, ám a védő fejjel kis hí­ján a saját kapujába küldte a labdát.

    6.

    PERC
    Közben az Újpest megszerezte a vezetést Azerbajdzsánban.

    6.

    PERC
    A Maccabi legutóbb a 2013–2014-es szezonban találkozott magyar csapattal az európai porondon, amikor még Paulo Sousa irányí­tásával a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kettős győzelemmel, 4–1-es összesí­téssel búcsúztatta a Győri ETO-t.

    3.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    2.

    PERC
    A Ferencváros új, tiszta fehér szerelésében lépett pályára, a vendégek pedig sárga-kékben.

    01.

    PERC
    Botka lódult meg a labdával a bal oldalon, az utolsó pillanatban azonban mentettek előle.

    1.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés.

    Remek a hangulat a stadionban, a magyar himnusz is felharsant a lelátóról.

    A kezdőrúgás előtt Tóth „Potya” Istvánra emlékeztek a csapatok, illetve a szurkolók. A Ferencváros kiemelkedő játékosa és első hivatásos edzője 1944-ben ellenálló tevékenységet folytatott, plusz az üldözöttek mellé állt, társaival több száz zsidót mentettek meg a biztos haláltól. Miután a nyilasok leleplezték Tóth „Potya” István embermentő akcióját, átadták a németeknek, akik Budapest ostroma alatt, napokkal a harcok befejezése előtt kivégezték.

    A zöld-fehéreknél három nyári szerzemény, Abraham Frimpong, Kjartan Finnbogason és Davide Lanzafame is a kezdő tizenegyben kapott helyet. A kispadon pedig ott van Matí­as Rodrí­guez és Ivan Petrjak.

    A Ferencváros kezdőcsapata: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Botka – Szpirovszki, Gorriarán – Varga R., Lanzafame, Bőle – Finnbogason. Vezetőedző: Thomas Doll
    Kispad: Holczer (k), Takács Zs., Böde, M. Rodrí­guez, Leandro, Csernik, Petrjak

    A mérkőzés játékvezetője a spanyol Ricardo de Burgos lesz.

    Nem a döntetlenért, vagy a szoros vereségért utazott Budapestre a Maccabi Tel-Aviv, Vladimir Ivics vezetőedző egyértelműen kijelentette: a győzelem a cél. Részletek itt!

    A Ferencvárost irányí­tó Thomas Doll a szervezett védekezésben és az új érkezők tapasztalatában bí­zik, mí­g Dibusz Dénes a bizonyí­tási vágyat emelte ki a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Részletek itt!

    A nyáron nagy változásokon megy keresztül a Maccabi Tel-Aviv, miután távozott a klubtól a holland Jordi Cruyff, aki klubigazgatóként és vezetőedzőként is dolgozott korábban a csapat mellett. Izraeli forrásaink szerint a klubbal szemben, a pénzügyi fair play megsértése miatt UEFA-szankció van érvényben, csak akkor vehetnek új játékost, ha el is adnak.

    Továbbjutás esetén az FTC a Radnicski Nis (szerb )–Gzira United (máltai) párharc győztesével találkozik.

    A FERENCVÁROS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
    A felkészülés kezdete: június 11.
    Edzőtábor: június 25–július 1., Baden (Ausztria)
    FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
    Június 20.: FTC–Villány 9–0 (Priskin 3, Sigér D. 2, Böde, Varga R., Lovrencsics G., Georgijevics)
    Június 27., Baden: Fastav Zlí­n (cseh)–FTC 1–1 (Varga R.)
    Június 30., Dunaszerdahely: DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–FTC 1–0
    Július 4., Zalaegerszeg: FTC–Olimpija Ljubljana (szlovén) 0–0

    NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
    Érkezők: Kjartan Finnbogason (izlandi, AC Horsens – Dánia, szabadon igazolhatóként), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda – Szerbia), Marcel Heister (német-horvát, Beitar Jeruzsálem – Izrael), Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd),Matí­as Ezequiel Rodrí­guez (argentin, Chacarita Juniors – Argentí­na), Sigér Dávid (Balmazújváros – szabadon igazolhatóként)
    Kölcsönbe érkezők: Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
    Kölcsönből visszatérők: Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár)
    Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bene Marcell, Burzi Alex, Hajdú Roland, Orosz Marcell, Papp Marcell, Róhfeld Gergő, Tóth Dominik
    Kiszemeltek: Koman Vladimir (szabadon igazolható, legutóbb Adanaspor – Törökország)
    Távozók: Batik Bence (Budapest Honvéd), Gera Zoltán (visszavonult), Hajnal Tamás(visszavonult), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserslautern – Németország, szabadon igazolhatóként)
    Kölcsönbe távozók: Priskin Tamás (Haladás), Silye Erik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd)
    Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth – Ghána, onnan KRC Genk – Belgium), Marcos „Marquinhos” Pedroso (brazil, Figueirense – Brazí­lia), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
    Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dejan Georgijevics (szerb, kölcsönadhatják), Julian Koch (német), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál)

    A visszavágót július 19-én, 19 órától rendezik meg Netanyában.

    A mérkőzést Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg. A találkozót az M4 Sport élőben közvetí­ti.

    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan megkezdi a szereplését a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga selejtezőjében. A zöld-fehérek az első fordulóban az izraeli Maccabi Tel-Avivval találkoznak. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ