2018.XI.24. Ferencváros – Kisvárda: 2-0

Védői szállí­tották a győzelmet a Ferencvárosnak a Kisvárda ellen

Az első félidőben Abraham Frimpong és Miha Blazic is betalált az újonc kapujába.
A labdarúgó NB I 15. fordulójában a listavezető Ferencváros hazai pályán hozta a kötelezőt: a zöld-fehérek Abraham Frimpong és Miha Blazic góljával 2–0-ra nyertek az abszolút újonc Kisvárda ellen a Groupama Arénában.

Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Nekem nem számí­t, ki hogyan vélekedik a találkozó előtt, minden meccs 0-0-ról kezdődik. Minden ellenfélre lelkiismeretesen fel kell készülnünk, tudnunk kell, hogyan játszunk támadásban, hogyan védekezésben. Sok időnk nem volt a közös felkészülésre, hiszen több játékosunk is hazája válogatottjában szerepelt. De egyértelmű, hogy minden megteszünk azért, hogy kijaví­tsuk a hibáinkat. A játékosaimnak a futballal kell foglalkozniuk, nem a statisztikával. A Haladás utolsó helyen állt, mégis legyőzött minket. Az előző fordulók számai már nem érdekesek, arra kell koncentrálnunk, hogy a saját játékunk megfelelően működjön. Nem tudom, hányan jönnek ki a Kisvárda elleni meccsen, de ha csak 100 ember támogatna minket a lelátóról, az ő bizalmukat is meg kell hálálnunk. Persze nem kételkedem abban, hogy ennél sokkal többen buzdí­tanak majd minket. Egyébként is komoly céljaink vannak, meg akarjuk nyerni a bajnokságot, a cél felé vezető úton pedig mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, tehát jelenleg a Kisvárda elleni összecsapás.

Dajka László: — Való igaz, nem vagyunk jó sorozatban, hetek óta keressük a megfelelő és a legjobb stí­lust a csapatunknak, és egyelőre a meglévő kevés biztató jel ellenére sem mondhatom, hogy megtaláltuk, de a futballra is érvényes: soha ne mondd, hogy soha. Természetesen az Üllői úti mérkőzésnek nem mi vagyunk az esélyesei, utána viszont három olyan mérkőzésünk maradt ebből az évből, amikor a pontszerzés reális esélyével léphetünk pályára. Az Üllői úti mérkőzésen olyan pozití­vumokat szeretnék látni, amelyekből a következő mérkőzésekre erőt merí­thetünk. Mindkét csapatnak teljesen másak a céljai, ráadásul a magyar rekordbajnok találkozik az élvonal abszolút újoncával. A futballban bármi előfordulhat, még az is, hogy a Ferencváros szerzett gól nélkül veszí­tett Szombathelyen. Ha ez megtörténhetett, akkor teljesen feltartott kézzel nem kell pályára lépnünk. Egyéni képességek terén előrébb tart az ellenfelünk, ez nem vitás, számunkra az a legfontosabb, hogy úgy jöhessünk le a pályáról, mindent megtettünk a jó eredmény eléréséért.

A mérkőzés:

Ferencváros — Kisvárda Master Good: 2-0 (2-0)
Groupama Aréna, 17:00. 7.543 néző.
Vezette: Vad II. István (asszisztensek: Huszár, Bornemissza; alapvonali jv.: Farkas Á., Radványi; tartalékjv.: Kóbor)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Heister — Sigér, Leandro (Rodriguez, 75.) – Varga R., Gorriarán (Bőle, 83.), Petrjak — Lanzafame (Böde, 78.)
kispad: Holczer, Takács Zs., Finnbogason, Csernik
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Kisvárda Master Good: Felipe — Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Vári — Lucas, Mitosevic (Karaszjuk, 46.) — Gosztonyi, Milevskij, Sassá (Ilic, 76.) — Negrut (Horváth Z., 64.)
kispad: Minca, Protic, Melnyik, Misic
vezetőedző: Dajka László

Gól: Frimpong (21.), Blazic (33.)
Sárga lap: Gorriarán (37.) illetve Milevski (53.), Karaszjuk (72.), Lucas (83.), Lukjancsuk (88.)

Mintha csak tudta volna, hogy ezt a mérkőzést szögletekből lehet megnyerni.

A Szerhij Rebrov által irányí­tott Ferencvárosnál minden sarokrúgáshoz legalább két futballista ment ki a szögletzászlóhoz, Varga Roland és Ivan Petrjak rendre súgtak valamit egymás fülébe, megbeszélték, melyik formáció következik, majd úgy tekertek – általában legurí­tott labda után – középre.

Megérte a sok gyakorlás, a sok előre eltervezett figura.

A zöld-fehérek a két góljukat egyaránt szögletet követően szerezték, a ghánai Abraham Frimpong és a szlovén Miha Blazic közül előbbi fejjel, utóbbi lábbal talált a Kisvárda kapujába. A két belső védő gólja gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, a félidőre megnyugtató előnnyel vonulhatott a hazai csapat, a vendégek akkor sem szólhattak volna egy szót sem, ha három-négy gól a különbség, hiszen a Fradi gyakorlatilag az első perctől a kapujához szegezte az újoncot, a szünet előtti percekben Davide Lanzafame a felső lécet is telibe találta.

Ahogy telnek a hetek, egyre jobban látható Szerhij Rebrov munkája, a számtalan szögletvariációból is észrevehető volt, hogy az ukrán trénernek az alapjáték után immár a részletek elsajátí­tására is van ideje csapatával. A védekezést ezen a napon nemigen kellett gyakorolni, a vendég kisvárdaiak erejét szinte teljesen felemésztette a labda kergetése, a kapujuk előtti területek lezárása. Dibusz Dénesnek egy-két beadás lehúzásán kí­vül nemigen kellett játékba avatkoznia.

Érdekesség, az ukrán válogatottnál sérülést szenvedő Ivan Petrjak az utolsó pillanatban mégis tudta vállalni a játékot, noha még pénteken is úgy volt, hogy Bőle Lukács kezd a bal szélen. Végül az apró termetű ukrán „medvepuszija” rendbe jött annyira, hogy ne akadályozza a játékban.

Ha az első félidőben látottak miatt dicsértük a Ferencvárost, a fordulás utáni produkció miatt jár a fekete pont. Davide Lanzafame és társai mintha megfeledkeztek volna a lelátón üldögélő több mint hétezer szurkolóról, ahelyett, hogy szórakoztatták és kiszolgálták volna őket, mintha megelégedtek volna a kétgólos előnnyel, és láthatóan visszavettek a tempóból – harsant is a füttyszó.

Elnézve Szerhij Rebrov kispad előtti reakcióit, az ukrán tréner sem ezt kérte taní­tványaitól, ám Varga Rolandék a fordulatszámon ekkor már nem tudtak újra emelni, í­gy maradt a kétgólos különbség.

További képek: fradi.hunso.hu, Farkas Zsolt

Nyilatkozatok:

„A játékosok aggódtak a múltkori, Haladás elleni vereség miatt, de abszolút motiváltak voltak, és sok helyzetet alakí­tottak ki – kezdte az értékelést Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője. – Minden ellenfél ellen más taktikával készülünk, örülök a két, szöglet után született gólnak, és persze a 2–0-s győzelemnek is. A legtöbb meccsünkön az első tizenöt percben két-három lehetőséget teremtünk, most elégedett vagyok a helyzetkihasználásunkkal is. Úgy gondolom, nagyon jól védekeztünk, én kértem, hogy a második félidőben vegyünk vissza a tempóból. Kilencven percen keresztül mindig nehéz koncentrálni, elégedett vagyok csapatom mai teljesí­tményével.”

Dajka László, a Kisvárda vezetőedzője í­gy látta a meccset.

„Megérdemelten nyert a Ferencváros, nagyon átadtuk neki a területet, kicsit gyáván futballoztunk az első félidőben. Két pontrúgásból figyelmetlenség után megbüntetett minket az ellenfél, s ezzel el is döntötte a mérkőzést. A második félidőben váltottunk, bátrabban játszottunk, erre lehet épí­tkezni, ekkor nem vallottunk szégyent. Ez lesz a jövő útja, nyí­ltabban kell futballozni, meg kell próbálni az ellenfelet megakadályozni a támadások felépí­tésében. A pontrúgások hárí­tását az utolsó egy hónapban legalább tí­zezerszer gyakoroltuk, de az élet nagy rendező, szóval ezen még csiszolni kell.”

A Kisvárda kezdőjében két magyar mellett ukrán, román, brazil és szerb labdarúgó kapott helyet. Arra, hogy a különböző anyanyelvű játékosok kommunikációja gondot jelent-e az edzéseken, illetve a mérkőzéseken, a vezetőedző a következő választ adta.

„Én spanyolul megértetem magam a csapat egy részével, egyik kollégám oroszul, a másik angolul beszél, tehát a lényegesebb dolgokat át tudjuk adni. A pályán azonban a kommunikáció még mindig nagyon lassú, és ez látszik is, miután pillanatok alatt kell a másiknak szólni. Nyilván ez nem előny, s ahhoz, hogy a csapat összeszokottá váljon, a kommunikációnak működnie kell. Egyelőre nehezen működik.”

Abraham Frimpong:

Miha Blazic:

A 15. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Gróf (Bp. Honvéd) 7 — Blazic (Ferencváros) 7, Hegedűs J. (Puskás Akadémia) 6, Frimpong (Ferencváros) 7 — Nego (MOL Vidi) 7, Szabó B. (DVTK) 6, Márkvárt (DVTK) 6, Pátkai (MOL Vidi) 6, Beridze (Újpest) 7 — Kiss T. (Puskás Akadémia) 7, Holender (Bp. Honvéd) 6
A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (Újpest — Paks) 9 — Berettyán Péter, Farkas Balázs, Németh Ádám, Nagy Róbert

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Kisvárda hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2018.XI.24. Ferencváros – Kisvárda: 2-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Kisvárdát.

    90+3.

    PERC
    Varga szabadrúgása után Felipe könnyedén magához ölelte a labdát.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    89.

    PERC
    KAPUFA! Lovrencsics húzott befelé a jobb szélről, majd ballal, 15 méterről lőtt, de a labda a lécet is súrulva elhagyta a játékteret.

    88.

    PERC
    Pavlo Lukjancsuk találta el Petrjak lábát az oldalvonalnál, ez is sárga lap.

    87.

    PERC
    Lovrencsics beadása után Bödfe fejelte le a labdát, amelyet Petrjak éles szögből a kapu fölé küldött.

    85.

    PERC
    A Paks egyenlí­tett az Újpest otthonában.

    85.

    PERC
    Közben eleredt az eső.

    85.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    84.

    PERC
    Megvolt a harmadik FTC-csere is, Gorriaránt Bőle Lukács váltotta.

    83.

    PERC
    Lucas sárgult be, elkaszálta Gorriaránt a felezővonal közelében.

    82.

    PERC
    Matí­as Rodrí­guez maradt rövid ideig a földön.

    80.

    PERC
    Közben a Mezőkövesd szépí­tett a Honvéd ellen.

    79.

    PERC
    Böde hagyott maga mögött egy védőt, egy másik kisvárdai azonban becsúszva szerelte a tizenhatoson belül.

    77.

    PERC
    Újabb ferencvárosi csere, Davide Lanzafame helyére Böde Dániel érkezett.

    76.

    PERC
    A vendégek kihasználták a harmadik cserelehetőségüket, Sassát Brana Ilics váltotta.

    75.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    74.

    PERC
    Leandro helyére Matí­as Rodrí­guez áltt be a hazaiaknál.

    73.

    PERC
    Varga szabadrúgása után röviden szabadí­tottak fel a vendégek, majd Leandro a blokkba, Petrjak pedig a kapu fölé lőtt.

    72.

    PERC
    Roman Karaszjuk sárgult be, a vendégek térfelének közepén rúgta fel Gorriaránt.

    72.

    PERC
    Heister kí­sérletezett egy lövéssel, de a labda elszállt a kapu mellett.

    71.

    PERC
    Lanzafame kapott egyet a felezővonal közelében, szabadrúgást kapott érte.

    69.

    PERC
    Szerencsére mind a ketten jól vannak.

    69.

    PERC
    Milevszkij és Leandro maradt a földön egy kemény, de szabályos párharc után.

    68.

    PERC
    Közben a Honvéd is vezetést szerzett a Mezőkövesd ellen.

    67.

    PERC
    Leandro visszatért a pályára.

    66.

    PERC
    Egy bal oldali beadás után Sassá fejelte a kapu mellé a labdát.

    65.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    65.

    PERC
    Leandro maradt a földön, a frissen beállt Horváth ütközte le a levegőben.

    64.

    PERC
    Újabb kisvárdai csere, Negrut helyére a hézi gólkirály Horváth Zoltán állt be.

    63.

    PERC
    Lovrencsics jobb oldali beadása nem volt pontos.

    62.

    PERC
    Varga sarokrúgása veszélytelen volt.

    61.

    PERC
    Gorriarán harcolt ki szögletet a jobb szélen.

    60.

    PERC
    Közben az Újpest vezetést szerzett a Paks ellen.

    56.

    PERC
    Gosztonyi szabadrúgása után szöglethez jutottak a vendégek de ebből nem alakult ki veszély.

    55.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    53.

    PERC
    Artjem Milevszkij vágta fel Frimpongot, villant a sárga lap.

    52.

    PERC
    Varga lövése szállt fölé.

    52.

    PERC
    HÚHA! Egy felí­velés után Heister fejelte fel a levegőbe a labdát, amelyet Dibusz nem tudott eltakarí­tani az öt és felesen belülről, de Frimpong kisegí­tette. Gosztonyi elől rúgta el a labdát a ghánai.

    50.

    PERC
    Gosztonyi szabadrúgása veszélytelen volt.

    48.

    PERC
    Heister indí­tása hosszú volt Petrjaknak.

    46.

    PERC
    Dajka László cserélt a második félidőre, Vuk Mitosevicset Roman Karaszjuk váltotta a vendégeknél.

    46.

    PERC
    Újra útjára indult a labda, a vendégek kezdték a második félidőt.

    FÉLIDŐ

    Miha Blazic gólja:

    FÉLIDŐ

    Abraham Frimpong gólja:

    FÉLIDŐ

    A másik három 17 órakor kezdődött mérkőzés tudósí­tását ide kattintva böngészhetik.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Nincs hosszabbí­tás, véget ért az első félidő. A szünetben az FTC 2–0-ra vezet a Kisvárda ellen.

    44.

    PERC
    Gorriarán borí­totta fel Mitosevicset a vendégek térfelén.

    41.

    PERC
    KAPUFA! Egy bal oldali beadás után Lanzafame fejelt, de Felipe ujjheggyel a lécre nyomta a labdát.

    41.

    PERC
    Leandro szabadrúgása után felszabadí­tottak a vendégek.

    40.

    PERC
    A mérkőzés hivatalos nézőszáma: 7543 fő.

    40.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    38.

    PERC
    Lovrencsicset állí­tották meg lesen.

    37.

    PERC
    Fernando Gorriarán kapott sárga lapot, mivel visszarántotta Sassát.

    36.

    PERC
    A várdaiak első számú problémája a védelem: eddigi 14 mérkőzésükből csak egyszer nem kaptak gólt, hatszor viszont hármat vagy többet. A Kisvárda legutóbbi hat bajnokija mindegyikén beszedett legalább két gólt – ez a széria ma sem törik meg…

    34.

    PERC
    A szlovén belső védőnek ez volt a szezonbeli első bajnoki gólja. Az előző idényben hét találatig jutott a bajnokságban.

    33.

    PERC
    GÓÓÓL!!! OTT A MÁSODIK! Varga bal oldali szöglete után Leandro fejelt a hosszú oldalon, majd Miha Blazic a védőjével a nyakán átvette a labdát, ráfordult a kapura, és másfél méterről, jobb lábbal a hálóba lőtt. (2–0)

    32.

    PERC
    Leandro tüzelt, de a védőkről szögletre pattant a labda.

    32.

    PERC
    A laposan elvégzett szabadrúgás után kivágták a labdát a tizenhatoson belülről a vendégek.

    31.

    PERC
    Mitosevics könyökölte le Gorriaránt a jobb szélen, de megúszta lap nélkül (igaz, a középpályás is kmönnyen adta magát). A szabadrúgás mindenesetre jár az FTC-nek.

    30.

    PERC
    Egy újabb szögletvariáció végén Lovrencsics beadásába vetődött bele egy kisvárdai.

    30.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    29.

    PERC
    VÉDÉS! Heister bal oldali beadása megpattant Enén, í­gy Gorriarán elé került a labda, az uruguayi középpályás lövését azonban védte Felipe.

    28.

    PERC
    Mitosevics szerzett labdát a ferencvárosi térfélen, de végül hosszan szöktette magát, í­gy egy becsúszó szereléssel megállí­tották.

    27.

    PERC
    Ismét kimondottan rossz szériában van a Kisvárda, mely nyeretlen és csak egy pontot szerzett legutóbbi hat NB I-es mérkőzésén.

    25.

    PERC
    Sassát állí­tották meg lesen.

    24.

    PERC
    A Fradi az előző 17 hazai bajnoki mérkőzéséből 14-szer kettő vagy több gólt szerzett. Csak az Újpest, a Paks és a Vasas tudta két gól alatt tartani a zöld-fehéreket, akik legutóbbi 25 hazai bajnokijuk mindegyikén betaláltak.

    23.

    PERC
    VÉDÉS! Leandro félfordulatból bombázott a kapura, de a nagyot repülő Felipe szögletre nyomta a jobb felső sarokba tartó labdát.

    22.

    PERC
    A nyáron szerződtetett ghánai középső védőnek ez volt az első gólja az FTC-ben.

    21.

    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZETÉST SZERZETT AZ FTC! Petrjak kicsiben elvégzett szöglete után Varga adta be a labdát a jobb szélről, majd a középen lendületből érkező Abraham Frimpong 10 méterről a jobb alsó sarokba fejelt. 1–0

    20.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    19.

    PERC
    Gorriarán távoli lövése után Felipe fogta meg a labdát egy könnyed vetődéssel.

    18.

    PERC
    A szögletet bedobásra cserélte az FTC.

    18.

    PERC
    Gorriarán kiugratása után Petrjak beadása pattant szögletre egy védőről.

    17.

    PERC
    Újabb gól született Felcsúton, a PAFC már 2–0-ra vezet a Haladás ellen.

    16.

    PERC
    Milevszkij üti a földet, Vad II szerint szabálytalanul szerelte Gorriaránt a kezdőkör közelében.

    14.

    PERC
    Kelet-magyarországi csapat több mint hat és fél éve, 2012 márciusa óta nem nyert a Fradi otthonában, akkor a DVSC győzött 2–1-re.

    13.

    PERC
    Közben megszületett a 15. forduló első gólja: a Puskás Akadémia a szombathelyi nevelésű Kiss Tamás góljával szerzett vezetést a Haladás ellen.

    12.

    PERC
    Dibusz húzta le magabiztosan a labdát egy balról érkező szabadrúgás után.

    11.

    PERC
    Gosztonyi szabadrúgása után Leandro fejelte el a labdát a tizenhatoson belülről.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    8.

    PERC
    Lovrencsics adta be immár harmadszor a labdát jobbról, de Varga luftot rúgott, a többieknek pedig hosszú volt a beadás.

    7.

    PERC
    A Ferencváros 27 mérkőzéses hazai bajnoki veretlenségi sorozatban van, legutóbb 2017. április 15-én a Vasastól kapott ki (1–2).

    6.

    PERC
    Lanzafame próbálkozott meg egy ollózással, de nem találta el jól a labdát.

    6.

    PERC
    Lovrencsics maradt üresen a jobb oldalon, lapos beadása után azonban mindenki előtt elsuhant a labda.

    5.

    PERC
    Varga Roland csúszott el Vári mellett a tizenhatoson belül, de ez nem ért tizenegyest.

    4.

    PERC
    Lovrencsics jobb oldali beadása után Lanzafame nem tudta a kapu felé csúsztatni a labdát.

    3.

    PERC
    Az egyetlen eddigi élvonalbeli mérkőzésüket a Ferencváros nyerte meg 2–0-ra. Az abszolút újonc most először jár NB I-es meccsen az Üllői úton.

    2.

    PERC
    Gorriarán indí­tása volt hosszú.

    1.

    PERC
    A ferencvárosiak hagyományos zöld-fehér csí­kos mezükben, a kisvárdaiak tiszta piros szerelésben léptek pályára.

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indí­tották útjára a labdát.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Heister – Sigér, Leandro – Varga R., Gorriarán, Petrjak – Lanzafame
    Vezetőedző: Szerhij Rebrov
    A kispadon: Holczer (k), Takács Zs., Finnbogason, Böde, Matí­as Rodrí­guez, Csernik, Bőle
    Kisvárda: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Vári – Lucas, Mitosevics – Gosztonyi, Milevszkij, Sassá – Negrut
    Vezetőedző: Dajka László
    A kispadon: Minca (k), Protics, Horváth Z., Ilics, Melnik, Misic, Karaszjuk

    Az abszolút újoncok számára az egyik legkeményebb túra az első bajnoki a Ferencváros otthonában. Nem is szokott nekik jól sikerülni. Ha időrendben visszafelé haladunk, a Fradi legyőzte az abszolút újoncok közül a Balmazújvárost (5–0), a Gyirmótot (2–0), a Dunaújváros PASE-t (2–0), a Puskás Akadémiát (1–0), a Mezőkövesd viszont pontot tudott rabolni (1–1). De kikapott a Fradi otthonában abszolút újoncként a Lombard Pápa (5–0), a Matáv FC Sopron (2–1), a Szeged LC (4–0), a Tiszakécske (3–1), a Stadler FC (2–0), valamint az EMDSZ-Sopron (1–0) is, illetve nem tudott nyerni a Gázszer FC (1–1). A Paksi FC és a Kecskeméti TE abszolút újoncként nem találkozott a Ferencvárossal, hiszen a fővárosiak akkoriban épp a másodosztályban szerepeltek.

    Folytassuk a rendszerváltás előtti újoncokkal: kikapott az Üllői úton a Veszprém (3–1), ikszelt a Vác (1–1), a Siófok (0–0), vereséget szenvedett a Nyí­regyháza (3–1). A legutóbbi abszolút újonc, mely győzni tudott az FTC otthonában a Volán SC volt. A rákospalotaiak 1979. október 10-én, több mint 39 évvel ezelőtt 1–0-ra győztek az Üllői úton – az újonc veretlenségétől fosztotta meg a Fradit. „Hazai környezetben ilyen öregurasan nem lehet játszani, még a Volán ellen sem” – morgott a Népsportban a Fradi akkori edzője, Friedmanszky Zoltán. Lapunk „bátor, okos, sokszor harcias” játékáért dicsérte a győztes Volánt. Hogy hol szerepelt akkoriban a kisvárdai futballcsapat? Ugyanezen a hétvégén a Szabolcs-Szatmár megyei bajnokság I. osztályában 1–0-ra legyőzte a Mándokot.

    A mérkőzés játékvezetője Vad II István (a Ferencvárossal 1976-ban Magyar Kupát nyerő Vad István fia) lesz. Érdekesség, hogy a Ferencvárosnak több mint másfél év után, a 2017 áprilisi, Gyirmót elleni idegenbeli találkozót (amelyen 3–2-re győzött a Fradi) követően vezet ismét mérkőzést, mí­g a Kisvárdának három fordulóval ezelőtt, a Mol Vidi ellen (2–2) már dirigált ebben a szezonban.

    „Való igaz, nem vagyunk jó sorozatban, hetek óta keressük a megfelelő és a legjobb stí­lust a csapatunknak, és egyelőre a meglévő kevés biztató jel ellenére sem mondhatom, hogy megtaláltuk, de a futballra is érvényes: soha ne mondd, hogy soha – idézi a klubhonlap Dajka Lászlót, a Kisvárda vezetőedzőjét. – Természetesen az Üllői úti mérkőzésnek nem mi vagyunk az esélyesei, utána viszont három olyan mérkőzésünk maradt ebből az évből, amikor a pontszerzés reális esélyével léphetünk pályára. Az Üllői úti mérkőzésen olyan pozití­vumokat szeretnék látni, amelyekből a következő mérkőzésekre erőt merí­thetünk.”

    „Hazai pályán játszunk holnap, de teljesen mindegy, hogy hány szurkoló jön el: ha csak száz, akkor előttük is ugyanúgy kell teljesí­tenünk, mint egy telt házas meccsen. Az elsődleges cél természetesen a bajnokság megnyerése, és elvárom, hogy motiváltak legyenek a játékosaim, szí­vvel-lélekkel játsszanak. Mint mindig, most is a következő mérkőzés a legfontosabb számunkra” – fogalmazott a Kisvrárda elleni találkozó előtt Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője.

    Az NB I 2018–2019-es szezonjának teljes menetrendjét ide katintva találják meg.

    A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
    Szombat
    17.00: Bp. Honvéd–Mezőkövesd – élőben az NSO-n!
    17.00: Újpest FC–Paksi FC (Tv: M4Sport) – élőben az NSO-n!
    17.00: Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás – élőben az NSO-n!
    19.30: Diósgyőri VTK–MTK Budapest (Tv: M4Sport) – élőben az NSO-n!
    Vasárnap
    17.00: Debreceni VSC–Mol Vidi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    A mérkőzések tudósí­tását ide kattintva követheti!

    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Ferencváros–Kisvárda mérkőzés az NB I 15. fordulójából. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ