2019.II.23. Ferencváros – Puskás Akadémia: 4-0

Négyszer csapott le a Ferencváros a PAFC-ra

Az első félidőben még nem született gól, de a másodikban annál több.
Az első félidő gól nélküli küzdelme után a Ferencváros a második játékrészben gyorsan dűlőre vitte a dolgot, és alig negyedóra alatt háromszor is betalált, majd a legvégén megtoldotta még egy góllal a labdarúgó NB I 22. fordulójában. A Puskás Akadémia nem sok ellenállást tudott kifejteni, í­gy a Ferencváros – a Vidi Haladás elleni győzelme miatt – tovább őrzi hatpontos előnyét a táblázaton.

Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Mindig nehéz a letámadásra épí­tő csapatok ellen játszani, mert nyomás alatt a játékosok hajlamosak hibákat elkövetni. Jót tett nekik a váltás, sokat fejlődtek játékban, sokkal agresszí­vebb lett a presszing, ez sokat segí­t nekik. Legyőzték a Vidit, majd zsinórban háromszor is vereséget szenvedtek úgy, hogy szerintem nem érdemelték meg, különösen az Újpest ellenit. Tetszik, ahogy Radoki János dolgozik, tetszik, ahogy játszanak, ezért alaposan fel kell készülnünk. Hazai pályán fogunk játszani, meg kell mutatnunk mit tudunk, intenzí­vnek kell lennünk, jó benyomást kell nyújtatunk, bizonyí­tani a szurkolóinknak, hogy hiszünk a győzelemben. Ehhez változtatnunk kell kicsit a legutóbbi két összecsapáshoz képest.

A mérkőzés:

Ferencváros — Puskás Akadémia: 4-0 (0-0)
Groupama Aréna, 17:00. 6.771 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Albert, Szert; alapvonali jv.: Németh Á., Radványi; tartalékjv.: Szalai)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G. (Botka, 69.), Blazic, Dvali, Heister — Sigér, Haratin — Petrjak, Gorriarán (Csonka, 80.), Nguen (Bőle, 60.) — Szihnyevics
kispad: Holczer, Lanzafame, Böde, Leandro
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Puskás Akadémia: Hegedűs L. — Szolnoki, Hegedűs J. (Poór, 32.), Hadzsiev, Bokros — Varga J., Urblí­k — Tamás N. (Kiss T., 69.), Knezevic (Szakály P., 63.), Nagy Zs. — Radó
kispad: Danilovic, Sós, Balogh B., Latifi
vezetőedző: Radoki János

Gól: Gorriarán (47. – 11-esből), Petrjak (49.), Nguen (58.), Szihnyevics (90+2.)
Sárga lap: Szihnyevics (40.) illetve Nagy Zs. (52.), Szolnoki (56., 85.), Kiss T. (71.), Varga J. (72.)
Kiállí­tva: Szolnoki (85.)

A harmincegyedikkel próbált közelebb kerülni a harmincadikhoz a Ferencváros.

Hogy a fenti mondatot megmagyarázzuk: a huszonkilenc első osztályú aranyéremnél járó zöld-fehérek egyhuzamban harminc veretlen hazai bajnoki mérkőzéssel a hátuk mögött készültek a Puskás Akadémia elleni kilencven percre. A sorozat – a 2017. április 15-én, a Vasastól elszenvedett 2–1-es vereség után – 2017. április 29-én, a Mezőkövesd elleni 3–1-es győzelemmel indult, azt a sikert is beleszámí­tva a Fradi huszonkét meccset nyert meg pályaválasztóként, miközben nyolcszor be kellett érnie a döntetlennel – vigasznak persze megtette, hogy nem kapott ki.

A kezdés előtt jó esély mutatkozott arra, hogy a széria folytatódik, hiszen a Fradi listavezetőként fogadta a 22. fordulónak a kilencedik helyről nekivágó felcsúti gárdát, nem titkoltan abban a reményben, hogy újabb három ponttal erősí­ti meg a helyét a tabella élén. Noha a szerdai, Kisvárda elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőn Davide Lanzafame és Böde Dániel szállí­totta a győzelmet, egyik támadó sem váltotta meg ezzel a helyét a kezdő tizenegyben, Szerhij Rebrov mindkettejüket a kispadra ültette.

Az ukrán szakember Mikalaj Szihnyevicsnek szavazott bizalmat, és a fehérorosz csatár már a kilencedik percben bizonyí­thatott volna, ám közeli lövését Hegedüs Lajos bravúrral hárí­totta. Öt perc múltán már Dibusz Dénesnek kellett megmutatnia, hogy jó formában van: a korábbi klubtárs, Radó András kí­sérletét hatástalaní­totta.

Jó iram jellemezte a meccset, ahogy az várható volt, többet támadott a Ferencváros, de ha a vendégek labdát szereztek, megpróbálkoztak két-három gyors húzással a hazai kapu elé érni, más lapra tartozik, hogy az esetek többségében egy pontatlan átadás keresztülhúzta a számí­tásaikat. Radoki Jánost pedig egy sérülés késztette arra, hogy változtasson az összeállí­táson: Hegedűs János egy ütközés után a földön maradt, hosszas ápolás után végül hordágyon, nyakmereví­tőben hagyta el a játékteret, a közönség vastapsa közepette.

Ugyanez a közönség már gólt kiáltott az első félidő hosszabbí­tásában, miután a Hegedüs Lajosról kipattanó labdát Sigér Dávid továbbí­totta a kapuba. Korai volt azonban az öröm, mert Farkas Ádám les cí­mén érvénytelení­tette a gólt – tévesen.

A játékvezető mindjárt a második felvonás első percében is tévedett: Ivan Petrjak esését „ette meg”. Fernando Gorriarán viszont köszönte szépen, élt a lehetőséggel, büntetőből juttatta – az addig látottak alapján megérdemelt – előnyhöz csapatát. Két perc sem telt bele, és egyről a kettőre jutott az FTC: a szerfelett agilis ukrán légiós beadásába Bokros Szilárd ért bele olyan szerencsétlenül, hogy a labda a bal kapufáról a gólvonal mögé pattant.

Felszabadult a nyomás alól a Ferencváros, megroppant a két kapott góltól PAFC – meg is kapta a harmadikat: az NB I-ben először kezdő Nguen Tokmacnak tulajdonképpen annyi ideje maradt még, hogy megszerezze első magyarországi gólját, aztán átadta a helyét Bőle Lukácsnak. A meccs addigra már eldőlt, a hátralevő fél órában legfeljebb az jelentett izgalmat, hogy Böde Dániel és Davide Lanzafame kiveheti-e a részét a gálából. Nos, egyikük sem állt be (a ráadásban viszont még Szihnyevics is betalált), de kárpótolhatta őket, hogy a maga nemében páratlan veretlenségi sorozat folytatásával a Ferencváros egy lépéssel közelebb került ahhoz a bizonyos harmincadikhoz… 4–0

További képek: fradi.hunso.hu

Nyilatkozatok:

„Nagyon keményen készültünk erre a meccsre, pontosan tudtuk, hogy mit fog játszani a Puskás Akadémia – mondta Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője. – Az első félidőben is intenzí­ven játszottunk, a második félidőben még ezt is fokoztuk, ilyen játékot várok a jövőben is. Megérdemeltük a négy nullás győzelmet, és most a szurkolók sem lehettek elégedetlenek, nem is hallottunk füttyszót, amikor néha hátra került a labda Dibuszhoz. A csapat mellett álltak, nagyon jól szurkoltak, cserébe jó meccset láthattak.”

Radoki János, a Puskás Akadémia vezetőedzője í­gy értékelt.

„Nagy verést kaptunk ma a Ferencvárostól, de azt kell mondanom, hogy a négy kapott gól talán még kevés is volt. Alig nyertük meg a párharcainkat, miközben az ellenfelünkön látszott, mennyire akarja a győzelmet. A hazaiak százszázalékosan odatették magukat, a bal oldalunkon rendre nagy gondot okoztak. Már a harmincadik percben cserélni akartunk, de ugye addigra Hegedűs Jánost sérülés miatt már le kellett hoznunk. A második félidőben mindjárt eladtuk az első labdát, tizenegyest kaptunk, aztán kontrából is gólt szerzett a Fradi. A harmadik gólnál megint a bal szélen hibáztunk, nem tudtuk lezárni azt a területet, í­gy az ellenfelünk folyton lekontrázott. Ma egy szinttel feljebb játszott, nekünk pedig ebből a meccsből tanulnunk kell. A fiataloknak ez a nyomás túl sok volt.”

Radoki külön kitért a súlyosnak tűnő sérülést szenvedő Hegedűs János állapotára. Mint ismert, a Puskás Akadémia védőjét a Sigér Dáviddal történt ütközés után hordágyon kellett levinni a pályáról, onnan pedig kórházba szállí­tották.

„Biztosat még nem tudok mondani, elvitték CT-vizsgálatra, a bal oldalon nem érzi az arcát.Valószí­nűleg a kórházban kell maradnia, í­gy jövő héten nem számí­thatunk rá.”

Mikalaj Szihnyevics: — Remek eredményt értünk el, boldogok lehetnek a szurkolóink, és boldogok vagyunk mi is. Fontos volt, hogy minél többször találjunk az ellenfél kapujába, hiszen ezzel is megmutattuk, mekkora erő van bennünk. Noha a gólokat a szünet után szereztük, az első félidei teljesí­tményünkkel sem volt probléma, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy három-négy nagy helyzetet kihagytunk – sajnos az én lábamban is maradt két gól. A lényeg persze az, hogy nyertünk, í­gy megőriztük a hatpontos előnyünket a Vidivel szemben. Annak külön örülök, hogy jó játékkal értük el a sikert, sőt ha őszinte vagyok, nagyobb különbséggel is győzhettünk volna. Persze elégedetlen nem vagyok, a négy nullás győzelem tökéletes eredmény. A kupában mindenképpen tovább kell jutnunk, a DVTK ellen pedig folytatnunk kell a pontgyűjtést. Hogy őszinte legyek, a Diósgyőrt még nem ismerem, de afelől nincs kétségem, hogy mire kell, minden lényeges információt megtudok. Mint minden vetélytársból, ellenük is tisztességesen felkészülünk. Ha képesek leszünk megismételni a Puskás Akadémia elleni játékunkat, újabb fontos három ponttal gazdagodhatunk. A pályafutásom során egyvalamit megtanultam: aki keményen dolgozik a sikerért, el is éri a célját. Márpedig mi keményen dolgozunk.

Tokmac Nguen:

A 22. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Gróf (Bp. Honvéd) — Lovrencsics G. (Ferencváros) 7, Litauszki (Újpest) 7, Burekovic (Újpest) 7 — Petrjak (Ferencváros) 7, Gazdag (Bp. Honvéd) 7, Windecker (Paks) 7, Gorriarán (Ferencváros) 7 — Nwobodo (Újpest) 7, Novothy (Újpest) 7, Holender (Bp. Honvéd) 7
A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (Mezőkövesd — Kisvárda) 9 — Berettyán Péter, Varga Gábor, Szilasi Szabolcs, Csonka Bence

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a csakfoci.hu, a Ferencváros és a PAFC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2019.II.23. Ferencváros – Puskás Akadémia: 4-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5.

    PERC
    Vége a mérkőzésnek, a Ferencváros nagyon biztosan nyert. 4–0

    90+2.

    PERC
    GÓÓÓL! MEGVAN A NEGYEDIK IS! A tizenhatoson belül Szihnyevics a mellette felbukkanó Csonkához játszott, aki visszadta a fehérorosz játékosnak, ő pedig 4 méterről a hálóba lőtte a Ferencváros negyedik gólját. 4–0

    90+1.

    PERC
    HÁROM PERC A HOSSZABBíTÁS.

    88.

    PERC
    Petrjak jobb oldali beadását Szihnyevics fejelhette volna a kapuba, de nem helyezte kellőképpen, í­gy Hegedüs menteni tudott.

    88.

    PERC
    Heister távoli ballábas lövése elment a kapu előtt.

    85.

    PERC
    Megfogyatkozott a PAFC, mert Szolnoki megkapta a második sárgát, és ez automatikusan piros. Csúnyán rácsúszott Heister lábára.

    84.

    PERC
    A jelenlegi az FTC leghosszabb hazai veretlenségi sorozata a Groupama Arénában: az új stadion birtokbavétele után „csak” 24 veretlen találkozóig jutott el a csapat. Az mondjuk egy 31 mérkőzéses, még a Puskás Ferenc Stadionban megkezdett széria része volt – a sorozatot végül az Újpest törte meg (0–1).

    80.

    PERC
    Szakály passzát lőhette volna rá Radó, de nagyon elrontotta.

    79.

    PERC
    GorriaránCsonka
    77.

    PERC
    6771 néző tekinti meg a helyszí­nen a meccset.

    75.

    PERC
    Az m4 Sport beszámolója szerint az első félidőben lecserélni kényszerült Hegedűs Jánosnak sajnos agyrázkódása van.

    74.

    PERC
    Szolnoki maradt a földön egy összecsapás után a ferencvárosi tizenhatoson belül.

    72.

    PERC
    Varga József nehezményezte a játékvezető egyik í­téletét, mire a szeme elé került egy sárga lap.

    71.

    PERC
    Kiss Tamás alighogy beállt, máris kapott egy sárgát, mert hátulról odarúgott Gorriaránnak.

    69.

    PERC
    Tamás N.Kiss

    69.

    PERC
    LovrencsicsBotka

    67.

    PERC
    A Ferencváros zsinórban 30 veretlen hazai bajnokival a háta mögött várta a Puskás Akadémiát. A Vasas volt a legutóbbi csapat, mely NB I-es mérkőzést tudott nyerni a Groupama Arénában – még 2017 áprilisában (1–2). A Fradi ebben az időszakban a harminc bajnokiból huszonkettőt megnyert, nyolcat adott döntetlenre és tizenkétszer három vagy több gólt szerzett.

    66.

    PERC
    Bőle kapott jó labdát a bal oldalon, megindult a kapu felé, majd passz helyett ballal a rövid sarkot vette célba, de Hegedüs szögletre védett.

    63.

    PERC
    KneževicSzakály
    60.

    PERC
    Gorriarán jobb oldali szögletét Szihnyevics szerette volna belőni, de ehhez a kaput is el kellett volna találnia.

    60.

    PERC
    TokmacBole

    59.

    PERC
    Nguen Tokmac Chol hosszú utat tett meg, mire Kenyából megérkezett a Népligetbe. A 25 esztendős szélső édesapja Szudánból származik, ám az országot sújtó háború miatt a családnak költöznie kellett, í­gy élete első hat évét Kenyában töltötte.

    „A focit az utcán, a többi helyi gyerekkel kezdtem, és bár többnyire én voltam a legkisebb, gyakran kicseleztem az idősebbeket – idézte fel a kezdeteket a Ferencváros támadója, aki a kezdőben kapott helyet a Puskás Akadémia elleni hazai bajnokin. – Szabadidőmben mindig fociztam. Szerencsére Kenya nyugodt helynek számí­tott Szudánhoz képest. Később ismét a költözés mellett döntöttünk, ekkor kerültem Norvégiába. Voltak ugyan nehézségek a beilleszkedéssel, de gyerekként könnyebben alkalmazkodik az ember, és sok segí­tséget kaptam a környezetemtől. A családom egy része még mindig Afrikában él, velük szinte mindennap beszélek telefonon. Sem a szeretteimet, sem az afrikai gyökereimet nem akarom elfelejteni, édesapám gyakran mondja, hogy bár Európában élünk, mindig emlékeznünk kell arra, honnan indultunk.”

    58.

    PERC
    GÓÓÓL!!! HÁROMMAL VEZET A FERENCVÁROS! Lovrencsics jött föl a jobb oldalon, laposan indí­totta Nguent, aki 11 méterről, kissé jobbról a rövid sarokba passzolt. 3–0

    53.

    PERC
    Most Szolnoki kapott sárgát, miután felrúgta Gorriaránt.

    51.

    PERC
    Érdekesség, hogy mí­g a PAFC idegenbeli mérlege pocsék, a mérkőzések maguk általában szorosak – a nyolc vereségből hat egygólos volt, és még nem volt csapat ebben az idényben, mely kettőnél több góllal tudta volna legyőzni a vizitáló felcsútiakat. Az más kérdés, hogy az egygólos vereségekért ugyanúgy nem adnak pontot…

    50.

    PERC
    Sigér vállalkozott lövésre 26 méterről, de a kaput nem találta el.

    49.

    PERC
    A Ferencváros harmadik gólja:

    49.

    PERC
    Nagy Zsolt kapott sárga lapot, mert felrúgta Petrjakot.

    49.

    PERC
    GÓÓÓL! MÁR KETTŐVEL VEZET A FERENCVÁROS! Petrjak ment el a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre, éles szögből vélhetően középre akart passzolni, ám a közbelépő Bokros lábáról a labda a bal kapufára, majd onnan a gólvonal mögé pattant. 2–0

    47.

    PERC
    GÓÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS. A tizenegyest Gorriarán végezte el, és biztosan lőtt a kapuba. 1–0

    46.

    PERC
    TIZENEGYES A FRADINAK! Gorriarán indult előre, éles szögből lőtt is, Hegedüsről kipattant a labda, éppen Heister elé, de ő is a kapusba püfölte. Nem szabadult fel a kapu, és Petrjak elesett a védők szorí­tásában a tizenegyespont környékén. Erősen rájátszott, a bí­ró büntetőt í­télt.

    46.

    PERC
    Elkezdődött a második félidő.

    45+2.

    PERC
    Ez itt a Fradi meg nem adott gólja:

    45+7.

    PERC
    Vége az első félidőnek, nyom a Ferencváros, de gólt nem tudott még szerezni. 0–0

    45+4.

    PERC
    Az utóbbi percekben a vendégek arra rúgták a labdát, amerre álltak, de egyelőre meg tudták őrizni kapujukat a góltól.

    45+3.

    PERC
    HAT PERC AMÚGY A HOSSZABBíTÁS AZ ÁPOLÁS MIATT.

    45+2.

    PERC
    EZ MEG EGY LESGÓLNAK VÉLT TALÁLAT. Petrjak 19 méteres lövése kijött Hegedüsről, és a berobbanó Sigérről a PAFC hálójába került a labda. De hiába örült a publikum, a bí­ró nem adta meg a gólt. Az ismétlésekből úgy tűnt, tévesen.

    45+1.

    PERC
    Úgy látszik, éles szögből akarnak gólt lőni a fradisták, mert ezúttal Nguen lőtt a rövidre jobbról, de Hegedüs odért, és szögletre védett.

    45.

    PERC
    KAPUFA! A Ferencváros most beszorí­totta ellenfelét, Lovrencsics jobbről lőtt élesen középre, Petrjak érkezett a bal oldalon, és erősen kisodródva a jobb kapufát találta el.

    43.

    PERC
    A ferencvárosi szurkolók füttyszóval és ütemes „Nem az igazi” kórussal adják a hazai játékosok tudtára, hogy ennél többet szeretnének. A kórus persze mást skandált, de azt itt nem í­rhatjuk le…

    41.

    PERC
    Az előző esetnél Szihnyevics ütközött a kapujából kimozduló Hegedüssel, és a bí­ró úgy í­télte meg, hogy sárgát érően szabálytalankodott vele szemben.

    40.

    PERC
    Lovrencsics kapott csodás labdát, jól vette át, majd „pozití­v kifliben” küldte a kapu elé, és bár rajtolt rá Szihnyevics, a labda elcsavarodott a jobb felső mellett.

    39.

    PERC
    A Ferencváros a mezőny legjobb hazai mérlegű csapata, egyben az egyetlen, mely őrzi otthon a veretlenségét: 10 mérkőzésen 7 győzelem, 3 döntetlen a mutató. A PAFC rémesen szerepel vendégként, a megszerezhető 30 pontból csak négyet gyűjtött be (1–1–8). Igaz, egyetlen győzelmét a Vidi otthonában aratta…

    39.

    PERC
    Jobb oldali szöglet után Nguenhez került a labda, de nem maradt nála sokáig, mert lendült a jobb láb, a labda meg kiszállt a játéktérről.

    36.

    PERC
    Az utóbbi percekben méla csontzene a pályán, nem a legjobban muzsikálnak a csapatok.

    34.

    PERC
    Ismét szöglethez jutott a Ferencváros, de ebből sem lett semmi, pedig Haratin és Nguen is lőhetett, de nem találták el a kaput.

    32.

    PERC
    HegedúsPoór
    29.

    PERC
    Hegedűsnek sajnos olyannyira fáj a feje, hogy cserére lesz szükség. Hordágy érkezett, nyakmereví­tőt tettek a balszerencsés hátvédre, úgy vitték le a pályáról.

    28.

    PERC
    Az FTC hazai bajnokit még sosem veszí­tett a Puskás Akadémia ellen, ötször nyert, a felcsútiak egyszer, 2017 júliusában csentek pontot.

    28.

    PERC
    Gorriarán bal oldali szöglete után Sigér fejelt össze Hegedűs Jánossal, í­gy szabadrúgás jött kifelé.

    23.

    PERC
    Jobb oldali szöglet után Szihnyevics fejelhetett, de a kaput nem találta el.

    23.

    PERC
    EZ SINCS BENT! Petrjak kevergetett megint, ezúttal a bal oldalon, éles szögből lőtt, és Hegedüs lábáról nem a kapuba, hanem szögletre pattant a labda.

    22.

    PERC
    Nagy Zsolt csúnyán odalépett Lovrencsics lábára, de megúszta szóbeli figyelmeztetéssel.

    21.

    PERC
    Eddig 11 bajnokit ví­vott egymással a két csapat, a mérleg a Ferencváros javára billen, 6 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség.

    18.

    PERC
    EZ ELKÉPESZTŐ! Petrjak szerzett labdát, az alapvonal közeléből, visszagurí­tott, egy védőről lepattant a labda, Sigér 5 méterről tüzelt, de nem tudott betalálni. A labda visszakerült elé, de ekkor meg Hegedüsben akadt el.

    15.

    PERC
    HŠ°HA! Jobbról érkezett a beadás, amelyről úgy tűnt, hogy nem éri el Radó, aztán mégis, mert felpörgette magának a labdát, és 14 méteres löketét csak bravúrral tudta kikapni a bal alsóból Dibusz.

    12.

    PERC
    Gorriarán került valahogy a vendégek tizenhatosán belülre, középre adott, ahol 8 méterre a kaputól érkezett Sigér, aki előrevetődve a jobb alsó mellé csúsztatott.

    11.

    PERC
    Lovrencsics méltatlankodott, hogy Bokros szabálytalanul szerelte a PAFC tizenhatosán belül, de a bí­rót nem hatotta meg a panaszszó, pedig igencsak gyanús votl az eset.

    10.

    PERC
    ÓRIÁSI LEHETŐSÉG! Petrjak futott el a jobb oldalon, középre kanalazott, ahol érkezett Szihnyevics, és jobbal, 8 méterről a bal alsót vette célba, csakhogy figyelt ám erre Hegedüs, és szögletre ütötte a labdát.

    7.

    PERC
    Február 23. azért is nevezetes nap, mert ezen a napon született 1923-ban dr. Csanádi Árpád, aki játékosa és edzője is volt a zöld-fehéreknek. Később a NOB sportigazgatója is lett, és alig hatvanévesen hunyt el.

    5.

    PERC
    A PAFC bátor letámadással kezdett, hátha ezzel megzavarhatja az utóbbi meccseken nagy lendülettel kezdő Ferencvárost.

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés. A Ferencváros a szokásos zöld-fehér csí­kos hazai mezében, a PAFC tiszta fehérben játszik.

    Radoki János úgy gondolta, hogy saját magukat verték meg a legutóbbi találkozókon. De a csapat nem fél, csak előre néz, és bizakodó. Még csak hat hete van itt, de azt látja, hogy együttese fejlődik. Már csak arra vár, hogy egyszer 90 percen át viszontlássa a pályán is ezt – mondta az m4 sport kamerája előtt.

    Szerhij Rebrov azt fejtegette az m4 sport kérdésére a meccs előtt, hogy szerinte a PAFC védekezésre fog koncentrálni, de ennek ellenére győzelemre számí­t. Intenzí­v, támadó futballt várt, és jó küzdelmet.

    Bár a Puskás Akadémia 2019 első meccsén remek játékkal verte meg a Vidit, utána két zakó következett, ezért a kiesőzóna közelébe sodródott a csapat. Ki tudja, talán éppen a Ferencváros ellen fordul újra a kocka a felcsútiaknak.

    Az utóbbi két fordulóban is megszerezte a vezetést a Fradi, mégsem örülhetett a végén, mert az Újpest és a Debrecen ellen is a végjátékban csúszott ki a meccs a zöld-fehérek kezéből.

    A Ferencváros a Magyar Kupában 2–0-ra legyőzte a Kisvárdát, de a közönség nem volt elégedett. A Puskás Akadémia viszont hazai pályán kikapott a Pakstól 2–1-re.

    Újak a támadók a Ferencvárosban, Szihnyevics és Nguen feladata lesz elsősorban a gólszerzés. Lanzafame és Böde a padon.

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az Üllői úton a Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzés a labdarúgó NB I 22. fordulójából. A legutóbbi fordulóban az utolsó pillanatokban vesztett a Fradi, ezért ma mindenképpen győznie kellene, hogy megtartsa előnyét az üldöző Vidivel szemben.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ