2019.III.16. Ferencváros – Haladás: 2-0

Király büntetőt védett, majd kiállí­tották – a Fradi legyőzte a Haladást

A zöld-fehérek Lovrencsics és Sigér találatával legyőzték a szombathelyieket a Groupama Arénában.
Majdnem hetven percig pariban volt a Haladás a Fradi otthonában, de néhány másodperc leforgása alatt gólt kapott, majd emberhátrányba került Király Gábor csacsisága miatt.

Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Megnéztük a MOL Vidi elleni találkozó tanulságait, de mélyebben nem most foglalkozunk vele, mert a visszavágó csak áprilisban lesz, most már a Haladás elleni találkozóval foglalkozunk. Sokkal fontosabb meccs lesz ez, mint sokan gondolnák, ezt meg kell értetnem a játékosokkal is. A válogatott szünet előtt egy olyan csapat jön hozzánk, amely megnyerte az előző két bajnokiját. A bajnokság nagyon hosszú, ezért fontos a kiegyensúlyozott teljesí­tmény. Fejlődtünk az elmúlt hetekben, láttam a játékosokon a vágyat, hogy intenzí­v teljesí­tményt akarnak nyújtani. Már kezdem azt látni, amit elvárok hozzáállásban és akarásban, de természetesen még sok mindent kell javí­tani. Az én hozzáállásom az, hogy nincsen fix kezdő tizenegyünk. Mindenkinek éreznie kell a konkurenciát, aztán az edzéseken és a meccseken kiderül, hogy ki a jobb. Ha valaki úgy érzi, biztosan játszik a hétvégén, az nem jó, mert akkor nem hajt annyira, nem ad bele mindent. Korábban is többször emlí­tettem, mindenhova két, egyforma képességű játékos kell.

A mérkőzés:

Ferencváros — Szombathelyi Haladás: 2-0 (0-0)
Groupama Aréna, 17:00. 7.865 néző.
Vezette: Karakó Ferenc (asszisztensek: Márkus, Bornemissza; alapvonali jv.: Pillók, Csonka; tartalékjv.: Becséri)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Botka, Heister (Leandro, 54.) — Haratin — Isael (Nguen, 69.), Sigér, Gorriarán, Varga R. — Lanzafame (Szihnyevics, 83.)
kispad: Holczer, Takács Zs., Böde, Bőle
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Szombathelyi Haladás: Király — Schimmer, Saláta (Kolcák, 66.), Tamás L., Németh Mi. — Dausvili — Ivanov, Holdampf (K. Mészáros, 84.), Rui Pedro, Ofosu (Rózsa, 73.) — Bamgboye
kispad: Gaál B., Rabusic, Mohl, Németh Má.
vezetőedző: Horváth Ferenc

Gól: Lovrencsics G. (70.), Sigér (78.)
Sárga lap: Leandro (56.) illetve Dausvili (26.), Tamás L. (51.), Király (70., 70.), Bamgboye (90+1.)
Kiállí­tva: Király (70.)

Két kifogástalan formában lévő csapat találkozott a Groupama Arénában: a házigazda Ferencváros legutóbbi három bajnoki mérkőzését megnyerte, 14–1-es, imponáló gólkülönbséggel, mí­g a Haladás is hat pontot szerzett legutóbbi két mérkőzésen. Mégis kevés esélyét lehetett látni a vendégek pontszerzésének, elvégre – aktuális forma ide vagy oda – a toronymagasan listavezető zöld-fehérek a bennmaradástól tizenegy pontra lévő, stabilan sereghajtó zöld-fehérekkel találkoztak.

A Fradit jól ismerő Horváth Ferenc – aki játékosa és ifiedzője is volt a rekordbajnoknak – irányí­totta szombathelyiek azonban nem ijedtek meg a fővárosban, és bár a játék javarészt az ő térfelükön zajlott, a Ferencváros sem tudott helyzetet kidolgozni az első fél órában. Sem nagyot, sem kicsit – semekkorát. A 15. percben akadt egy kapura lövése Fernando Gorriaránnak (Király Gábornak kellett nyújtózkodnia), de az sem kidolgozott helyzet volt, elé pattant a kósza labda.

Ellenben a másik oldalon a 23. percben óriási ziccer adódott: Botka Endre rossz keresztlabdája után Funsho Bamgboye egyedül vezethette a labdát Dibusz Dénesre, el is tudta tolni mellette, de annyira kisodródott, hogy mire újra a kapu felé fordult, már a kapus és két védő is visszaért – elszórakozta a lehetőséget.

Bár egyáltalán nem volt kapura veszélyes a Ferencváros, megszerezhette volna a vezetést a 27. percben, mert váratlanul büntetőhöz jutott. Tamás László megrántotta az ötös vonalánál Fernando Gorriaránt, Karakó Ferenc játékvezető pedig – minden jel szerint az alapvonali játékvezető tanácsára – a sí­pjába fújt. Nehéz eldönteni a tizenegyes jogosságát, viszont nem is volt jelentősége, mert Varga Roland nem élt az ajándékba kapott lehetőséggel: a kapu bal oldalába tartó labdáját Király Gábor gyönyörűen védte!

Noha továbbra sem volt átütőerő a Fradi támadójátékában, Gorriarán időnként klasszis futballistamegoldásokkal rukkolt ki, a 41. percben három Haladás-játékos között szlalomozott, majd remek térlátásról téve tanúbizonyságot, „forintos” labdával szöktette Sigér Dávidot, aki viszont elkörülményeskedte a lehetőséget. Davide Lanzafame pedig hiába lőtt gyönyörű gólt félfordulatból a szünet előtti másodpercekben, a játékvezető les miatt érvénytelení­tette – a visszajátszás szerint tévesen.

A kevés helyzet ellenére ritmusa azért volt a Ferencváros játékának, és erre épí­thetett a második félidőre. A fordulás után meg is szaporodtak a Fradi-helyzetek, de mind Gorriarán kapáslövésénél, mind Varga Roland 22 méteres szabadrúgásánál biztos pont volt Király Gábor. Amikor pedig már ő is feküdt, az uruguayi középpályás a kapu fölé emelt.

A második félidő derekától nyomasztóvá vált a Fradi fölénye, s a gól egy megpattanó átlövésből meg is született: Lovrencsics Gergő 25 méteres bombája nyomán a labda irányt változtatott Murtaz Dausvilin, és védhetetlenül vágódott Király Gábor kapujába. A magyar válogatottsági rekorder kapus olyan hevesen reklamálta, hogy két lesen lévő Fradi-csatár is zavarta a védésben, hogy a játékvezető 10 másodpercen belül kiosztott két sárgával kiállí­totta, és sejthető volt, hogy ezzel el is dőlt minden. Néhány perccel később Sigér Dávid kapáslövéssel fel is avatta a Királyt váltó Rózsa Dánielt. 2–0

Egy szó mint száz, a Haladás győzelmi sorozata megszakadt, a Fradi pedig szárnyal tovább (a bajnokságban).

További képek: fradi.hunso.hu, Sas Gábor

Nyilatkozatok:

Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője nem rejtette véka alá véleményét a sajtótájékoztatón.

„Nagyon jó Ferencváros ellen játszottunk, amely az elmúlt fordulókban is bebizonyí­totta, milyen remek játékosokból áll, és milyen támadófutballt tud produkálni. Az első félidei játékunk rendben volt, le voltak védve a területek, megcsináltunk mindent, amit kellett. Aztán a második félidőben pisiltünk mi mindenfelé, de csak bebizonyosodott, hogy széllel szemben nem lehet. Úgyhogy, ha nem ment a játékosoknak, ment másképpen. Nagyon sajnálom, hogy egy olyan játékost ki tudnak állí­tani, aki nyolcszáz mérkőzés óta nem volt kiállí­tva, a száját pedig egy kutyafáját nem hagyta el egész életében. Nagyon kí­váncsi vagyok, mi lesz beí­rva a jegyzőkönyvbe. Király Gábor kiállí­tása döntően befolyásolta a mérkőzést.”

Horváth ezután kifejtette a véleményét a játékvezetői felfogásról is.

„Pont a kupacsapatainknak vezetik úgy a mérkőzéseket, hogy mindent lefújnak nekik. Neveljük a kislányokat a bí­rók által, aztán kimegyünk a nemzetközi porondra, ott meg jön egy albán csapat vagy egy üzbég, aztán szétvágnak minket, erőszakosak, kemények. A magyar játékosok meg nézegetnek, hol vannak, a galamblelkű magyar bí­rók ezeket mind le szokták fújni. Szerintem ez is az egyik nagy problémája a labdarúgásunknak.”

A Nemzeti Sport kérdésére bővebben is elmondta, hogyan í­téli meg Király Gábor kiállí­tását,jogosnak tartja-e.

„Nem tételezem fel, hogy jogos volt. Ismerem a Gabit, megkérdeztem tőle, mit mondott. Semmilyen durva szó nem hagyta el a száját, azt mondta, les volt. Ha ezért kiállí­tás jár, gondolom, másnál is kiállí­tás jár ilyenekért, ha valaki ezt mondja »fuck off« nélkül.”

Szerhij Rebrov fia beteg, í­gy a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzés után hazasietett. A sajtótájékoztatón Máté Csaba másodedző értékelt.

„A Haladástól azt kaptuk, amire számí­tottunk: zárt védekezést és kontratámadásokra való spekulációt. Az első félidőben magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, rengeteg olyan technikai hibát követtünk el, rossz passzt adtunk, amelyek nem kikényszerí­tett hibákból születtek. Ezekből egyszer-egyszer meglódult az ellenfél, volt egy óriási helyzetük is, amelyből gólt szerezhettek volna. A szünetben kértük a játékosokat, hogy a második félidőben is próbálják felgyorsí­tani a játékot, jobban járatni a labdát, mert í­gy az ellenfélnek többet kell védekeznie, helyezkednie, és ebben el fog fáradni. A második félidőben több lehetőségünk volt, és két gyönyörű góllal megszereztük a győzelmet.”

Máté ezután a Nemzeti Sport kérésére reagált Horváth Ferenc játékvezetésre tett megjegyzéseire is. Illetve szóba került Davide Lanzafame meg nem adott gólja is.

„A tizenegyesnél az alapvonali játékvezető látta közelről az esetet, gondolom, ő szólhatott a játékvezetőnek, hogy ez büntető, annyira nem reklamált senki. Lanzafame gólja a mi felvételeink alapján nem volt les, de biztos van valakinek másik, amely alapján les volt. Szegénynek már a második gólját veszik el, amely élményszámba menő mozdulat után születik. Tehát, érezhetjük mi is úgy, hogy minket sújtottak az í­téletekkel. Az első gólunkat nem láttam még, ott azt reklamálta az ellenfél, hogy akadályozták a kapust abban, hogy lássa a labdát. Mondjuk, a lövés olyan szép volt, hogy kérdés, ha nem akadályozzák, akkor mi történik. Beszéltünk a mérkőzés után Király Gáborral, azt mondta, ő nem szólt oda olyat, amiért feltétlenül ki kellett volna állí­tani. Talán erre gondolhatott Horváth Feri, hogy ez túl hirtelen volt. Én nem éreztem azt, hogy a játékvezető minket támogatott volna, de volt már olyan vesztes meccs, amely után mi is í­gy éreztük magunkat. Ilyenkor talán első indulatból mond ilyet az ember. Szerintem inkább az döntött, hogy erőnlétileg föléjük kerekedtünk a második félidőben.”

Lovrencsics Gergő: — Jó lett volna hamarabb megszerezni a vezetést, volt is rá lehetőségünk, de a lényeg, hogy a második félidőben szereztünk két gólt. Örömteli, hogy ismét betaláltam, s a vezetés után már könnyebb volt átjátszani a Haladás védelmét.

Sigér Dávid:

A 25. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Hegedüs L. (Puskás Akadémia) 7 — Lovrencsics G. (Ferencváros) 7, Kamber (Bp. Honvéd) 6, Viní­cius (MOL Vidi) 6, Nagy Zs. (Puskás Akadémia) 7 — Szécsi M. (DVSC) 6, Varga J. (Puskás Akadémia) 7, Tamás N. (Puskás Akadémia) 7 — Futács (MOL Vidi) 7, N’Gog (Bp. Honvéd) 7, Holender (Bp. Honvéd) 8
A forduló játékvezetője: Pintér Csaba (Bp. Honvéd — Paks) 9 — Buzás Balázs, Lémon Oszkár, Szőts Gergely, Szilasi Szabolcs

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2019.III.16. Ferencváros – Haladás: 2-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5.

    PERC
    Vége a mérkőzésnek! A Ferencváros megnyerte a mérkőzést a Haladással szemben Lovrencsics és Sigér góljával (2–0). Köszönjük megtisztelő figyelmüket! Összefoglalónkat ITT olvashatják el.

    90+3.

    PERC
    Megsérült Tamás László. Összerúghatott Szihnyeviccsel.

    90+1.

    PERC
    4 perc a hosszabbí­tás!

    90+1.

    PERC
    A szöglet után Tamás László kapufát fejelt. A kipattanó labda Dibuszról kipattant.

    89.

    PERC
    Németh Milán laposan rálőtte a labdát 20 méterről a kaputól, Dibusz még bele tudott érni, szöglet.

    89.

    PERC
    A Ferencváros szurkolói már énekelve és tapsolva ünnepelnek.

    84.

    PERC
    HoldampfMészáros K.
    83.

    PERC
    Lanzafame jött le, helyére Mikalaj Szihnyevics érkezett. Vastapsot kapott az olasz, noha első félidőben szerzett gólját nem adta meg a játékvezető.

    83.

    PERC
    LanzafameSignevich
    80.

    PERC
    Rui Pedro lövését fogta Dibusz a másik oldalon. Haladás-szöglet következik.

    78.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Újabb ferencvárosi gól, már kettővel vezetnek a hazaiak! Sigér Dávid Ihor Haratin távoli beadását váltotta gólra 5 méterre a kaputól, jobbal. 2–0

    74.

    PERC
    A kiállí­tott Király helyére jött Rózsa, de Ofusunak le kellett mennie. 10 játékossal folytatja a Szombathely.

    73.

    PERC
    OfosuRózsa
    72.

    PERC
    Két sárgával kiállí­tották Király Gábort reklamálás, majd káromkodás miatt.

    69.

    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZET A FERENCVÁROS! Lovrencsics bombalövésével vezet a Ferencváros. A hazaiak csapatkapitánya 20 méterről elemi erővel lőtte el a labdát, a lövésbe beleért egy Haladás-játékos, í­gy jutott a hálóba a Ferencváros vezető gólja. 1–0

    69.

    PERC
    BarbosaTokmac
    69.

    PERC
    Készülődik Tokmac Nguen, újabb csere jön a Fradinál.

    66.

    PERC
    Saláta az előző eset után súlyosabban megsérült, ezért kellett cserélni.

    65.

    PERC
    SalátaKolcak
    64.

    PERC
    Gorriarán óriási lehetőséget hagyott ki. Kényszerí­tőzött Isaellel, sikerült eljutnia Királyig, ám 5 méterről fölé emelt.

    63.

    PERC
    A szabadrúgást Varga Roland rúgta, 20 méterre a kaputól, középtájt. A labda pont Király kezébe hullott.

    62.

    PERC
    Varga Roland kiharcolt egy szabadrúgást Salátával szemben. Saláta járt rosszabbul. A jobb térdét fájlalja. A szög jó, gól is lehet belőle. Szabadrúgás következik.

    56.

    PERC
    Leandro sárgult be műesés miatt.

    56.

    PERC
    Hatalmasat védett ismét Király! Sigér adta be a labdát, és a bal oldalról jó ütemben érkező Gorriarán kapáslövését hárí­totta a Haladás kapusa.

    54.

    PERC
    Leandro jött be az első félidőben felrúgott Heister helyére, aki Lovrencsics segí­tségével jelezte, hogy nem tudja folytatni.

    53.

    PERC
    Heisterde Almeida
    50.

    PERC
    Tamás László sárga lapot kapott, mert buktatta Gorriaránt.

    49.

    PERC
    A cserével még várnak a vezetőedzők. Ugyanaz a felállás, mint az első félidőben.

    46.

    PERC
    Elkezdődött a második félidő!

    FÉLIDŐ

    A Haladás a legutóbbi 35 évben csak kétszer tudott nyerni (2011 – 1–2, 2013 – 0–3) a Ferencváros otthonában. Korábban sem sokszor, a szombathelyiek 63 kí­sérletből csak hétszer jártak sikerrel. A két csapat legutóbbi hat fővárosi mérkőzését kivétel nélkül a Ferencváros nyerte meg (3–1, 3–1, 3–1, 2–0, 2–1, 3–1).

    FÉLIDŐ

    Vége az első félidőnek! Maradjanak velünk, a szünet után folytatjuk a közvetí­tést. Ferencváros–Haladás 0–0.

    45+2.

    PERC
    Lanzafame gyönyörű mozdulattal húzta a hálóba a labdát 3 méterre a kaputól, csakhogy a bí­ró les miatt nem adta meg a gólt. Aztán a visszajátszásból látszott, hogy ez bizony nem volt les.

    45.

    PERC
    Lanzafame beadását Varga Roland remek megoldással vette át alig hét méterre a kaputól, de ráfordulni már nem tudott, Tamás Lászlónak pedig sikerült elrúgnia a labdát.

    42.

    PERC
    7865 néző követi a helyszí­nen a meccset.

    40.

    PERC
    Rui Pedróval szemben szabálytalankodott Heister. Ivanov rúgta a szabadot 35 méterről, de nem jutott el a lövés a kapuig.

    38.

    PERC
    Isael elesett a másik 16-oson belül, mivel azonban nem ért hozzá senki, csak szöglet, és nem újabb tizenegyes. Varga Roland szögletét Király Gábor lehúzta.

    37.

    PERC
    Ivanovot lerántották a ferencvárosi 16-oson belül, de ez nem ért tizenegyest Karakó szerint.

    35.

    PERC
    A Haladás láthatóan nem vállal fölösleges kockázatot, a kontrákban bí­zik. A Ferencváros eddig nem tudta áttörni a vendégek védelmét. 10 perc maradt az első félidőből.

    32.

    PERC
    Visszatért Heister, és rögtön szabadrúgást rúghatott, amelyet kezezés miatt í­télt meg a Fradinak a játékvezető.

    30.

    PERC
    Bamgboye ütközött Heisterrel, akit ápolni kell.

    27.

    PERC
    Király Gábor kivédte Varga Roland büntetőjét! Varga a bal alsót vette célba, de Király érezte az irányt, és szögletre ütötte a labdát.

    26.

    PERC
    Gorriaránt rántotta le Dausvili a 16-oson belül, az alapvonal közelében, ezért 11-est í­télt a játékvezető.

    26.

    PERC
    A játékvezető szóban figyelmezteti a Haladás vezetőedzőjét, Horváth Ferencet, aki méltatlankodott az egyik í­télet miatt.

    25.

    PERC
    Óriási lehetőség maradt ki a Haladás előtt! Botka rossz átadása után Bamgboye megszerezte a labdát, és egyedül vezethette rá a ferencvárosi kapura. A kifutó Dibuszt is elfektette a szombathelyi csatár, utána azonban már nem tudta idejében rálőni a labdát, amely Blazicról lepattant, Dibusz pedig megfogta.

    21.

    PERC
    Bamgboye rá tudta vezetni jobb szélen a labdát a Fradi kapujára, de beadni már nem sikerült neki. Szöglet.

    18.

    PERC
    Hatalmas bravúr Királytól! Gorriarán lőhetett tisztán a 16-os vonaláról, és a Haladás kapusának nyújtózkodnia kellett, hogy kitolja a lövést.

    15.

    PERC
    A Ferencváros támadó, a Haladás defenzí­v játékot folytat, gólveszélyes helyzet egyelőre nem alakult ki.

    14.

    PERC
    Botkával szemben szabálytalankodott Bamgboye, szabadrúgás a Ferencvárosnak.

    13.

    PERC
    Haladás-szöglet után Schimmernek volt lövési lehetősége a kaputól 10 méterre, a labda elakadt a Fradi-védőkben.

    9.

    PERC
    Sigér előtt volt lövési lehetőség, 30 méterről középtájt, de ő inkább passzolni akart. A passz elakadt a szombathelyi védőkben.

    7.

    PERC
    Gorriaránt felrúgta Rui Pedro, de nem adott neki sárga lapot Karakó Ferenc.

    5.

    PERC
    Az első ferencvárosi szabadrúgás: Varga Roland 20 méterről, éles szögből rúgta meg a labdát, de fölé ment.

    4.

    PERC
    Két jó formában lévő támadó is van a Fradi-kezdőben: Lanzafame és Varga Roland. Előbbi 12 góllal vezeti a góllövőlistát, utóbbi 10 találattal a második.

    2.

    PERC
    A Ferencváros az egyetlen csapat a szezonban, amely őrzi hazai veretlenségét.

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés! A Ferencváros játékosai zöld-fehérben, a Haladás játékosai tiszta fehérben játszanak. A játékvezető: Karakó Ferenc.

    A nemrég elhunyt Novák Ilona úszó olimpiai bajnokunkról emlékeznek meg most, a mérkőzés kezdete előtt.

    A Fradi-szurkolók 1848-ra emlékeztek:

    https://lh3.googleusercontent.com/-HU_kIcrRQzU/XI0bo5t7n5I/AAAAAAAAAmw/z4fUYLt-uggg5XS8Nqlyz5WT4BardSQEwCK8BGAs/s0/2019-03-16.jpg

    A mai kezdőben már ott van Lovrencsics Gergő, akinek ki kellett hagynia a Vidi elleni szerdai MK-meccset.

    A helyszí­ni tudósí­tónk jelenti, hogy az Üllői úti aluljáróban már árulják a sálakat a szlovákok elleni válogatott meccsre.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Bár a szombathelyiek jelenleg sereghajtók a bajnokságban, a legutóbbi két meccset megnyerték. Múlt szombaton az Újpest ellen tudtak fordí­tani hat perc alatt, és 3–2-re győzedelmeskedtek. Ráadásul a Haladásnak ősszel sikerült 1–0-ra legyőznie a Ferencvárost.

    Szerhij Rebrov, a Fradi vezetőedzője az NSO-nak azt nyilatkozta, hogy türelmes, mégis agresszí­v játékot vár játákosaitól. Csak a győzelem az elfogadható eredmény Rebrov számára. A hazai pályán játszó Ferencváros nem alaptalanul bizakodhat: a legutóbbi három fordulóban a Puskás Akadémiát 4–0-ra, a DiósgyoÌ‹rt 7–0-ra, az MTK-t 3–1-re gyoÌ‹zte le.

    A Ferencváros jelenleg 52 ponttal áll a tabella élén, mí­g a Haladás 16 ponttal az utolsó. 126 élvonalbeli mérkőzés után az örökmérleg 76–26–24 a fővárosi zöld-fehéreknek.

    Jó napot kí­vánunk, kedves olvasóink! Hamarosan megkezdjük a Ferencvárosi TC–Szombathelyi Haladás mérkőzés közvetí­tését a labdarúgó NB I 25. fordulójából. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ