2019.IV.27. Bp. Honvéd – Ferencváros: 3-2

Bajnok lett a Fradi, de kikapott a Honvédtól

Kicsit keserédes: 30. bajnoki cí­mét ünnepelte a Ferencváros, de vereséget szenvedett a kispestiektől.
A Bp. Honvéd 3–2-re legyőzte az ettől függetlenül a bajnoki cí­met már korábban megszerző Ferencvárost a labdarúgó NB I 30. fordulójának záró mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

Hires Gábor: — Biztos vagyok benne, hogy Supka Attila vezetőedző kidolgozza a megfelelő taktikát a mérkőzésre, átbeszéljük a lehetséges forgatókönyveket, nekem már „csak” meccselnem kell majd. S ahogy a korábbi két bajnoki alkalmával, előzetesen most is megbeszélünk majd minden fontos dolgot. A Ferencváros gyakorlatilag bajnoknak tekinthető, mi pedig rendre jó mérkőzéseket játszunk ellenünk. Azt gondolom, örömteli, hogy a Fradival, a Vidivel, vagy éppen az Újpesttel rangadókat játszunk, ez is mutatja a Honvéd erejét. Egy rangadó pedig mindig háromesélyes, ez is az lesz, s a mostani szezonban eddig kétszer a Fradi győzött, de bí­zom benne, hogy ezúttal mi örülhetünk, és Supka Attila mester megtalálja a receptet a győzelemhez.

Szerhij Rebrov: —  A Vidi legyőzése után csökkent a nyomás a játékosokon, ez érezhető. Ugyanakkor elmondtam a fiúknak, hogy négy meccsünk van még a szezonból, és ezeken is azt várom tőlük, hogy maximum fordulaton pörögjenek. Nem szabad eltérnünk a saját játékunktól. A Honvéd ellen is nehéz mérkőzésre számí­tok, hiszen ellenfelünk még a dobogóért harcol. Figyeltem a hétközi kupameccsüket is, jobbak voltak a Soroksárnál, de szombaton, ellenünk más lesz a taktikai berendezkedés. Az biztos, hogy az ellenfél motivált lesz, de mi is meg akarjuk mutatni, mire vagyunk képesek!

A mérkőzés előtt:

Története során 30. alkalommal lett bajnok a Ferencváros labdarúgócsapata. Az OTP Bank Liga 30. fordulójának szombati játéknapján az előző kií­rásban aranyérmes, második helyen álló MOL Vidi FC csak 1-1-es döntetlent játszott otthon a Puskás Akadémiával, í­gy a 19.30 órakor a Budapest Honvéd vendégeként, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban pályára lépő zöld-fehérek előnye már behozhatatlan. (MTI)

A mérkőzés:

Bp. Honvéd — Ferencváros: 3-2 (1-0)
Hidegkuti stadion, 19:30. 3.090 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Ring, Berettyán; alapvonali jv.: Pintér, Lovas; tartalékjv.: Kóbor)

Bp. Honvéd: Gróf — Batik, Kamber, Kálnoki-Kis — Heffler T., Nagy G., Bamba, Ben-Hatira (Szendrei, 83.), Uzoma — Danilo, Holender (Májer, 78.)
kispad: Horváth A., Banó-Szabó, Lovric, Tischler, Kukoc
vezetőedző: az eltiltott Supka Attila helyett Hires Gábor

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister — Haratin, Leandro (Nguen, 63.) — Isael, Bőle (Gorriarán, 70.), Petrjak (Böde, 80.) — Lanzafame
kispad: Holczer, Frimpong, Szihnyevics, Varga R.
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Uzoma (36.), Ben-Hatira (62., 76.) illetve Haratin (54.), Nguen (73.)
Sárga lap: Kálnoki-Kis (19.) illetve Leandro (33.), Lovrencsics G. (57.), Isael (65.)

Aligha í­gy álmodták meg a ferencvárosiak… Amikor a szurkolók még csak a helyük felé araszolgattak, már kiderült: bajnok lett a Ferencváros!

A zöld-fehérek a Honvéd elleni ütközetre alighanem aranyérmet érő gólokat, az elsőséghez szükséges nagy mentéseket, kiélezett harcban megszerzett három pontot és felhőtlen ünneplést terveztek, ehhez képest még el sem kezdődött a mérkőzés, máris bonthatták a pezsgőket. A rivális Mol Vidi Puskás Akadémia elleni 1–1-es döntetlenje lezárt minden kérdést, szombat 18 óra 51 perckor – anélkül, hogy Lovrencsics Gergőék labdába rúgtak volna – eldőlt, amit eddig is sejtettünk, idén a Ferencváros labdarúgóinak nyakába akasztják a bajnoki aranyérmet.

Hogy erre maguk a főszereplők is számí­tottak, arról a harmincadik bajnoki cí­m megszerzésének tiszteletére készí­tett pólók is árulkodtak. A csapatkapitány, Leandro vezetésével nagy 30-as számot ábrázoló hófehér egyenpólóban ballagtak ki a játékosok a kezdéshez, sőt, a kispadon ülő stábtagok is egytől egyig ilyenben feszí­tettek, Lipcsei Gábor masszőr, Haáz Ferenc technikai igazgató és a többiek is ebben a szerelésben foglalták el helyüket a kispadnál. Egyedül Szerhij Rebrov vezetőedző ballagott ki sötétkék pulóverben a játékoskijáró mélyéről, az ukrán tréner nem az a tí­pus, aki egykönnyen kizökken a hétköznapi szigorból – ő nem akart már a meccs előtt ünnepelni.

A két szurkolótábor a kezdés előtti pillanatokban alaposan elhomályosí­totta a pályát, előbb a Honvéd, majd a vendégek gyújtottak görögtüzeket; a hangulatra, a bajnokcsapatot éltető atmoszférára nem lehetett panasz, ám a Ferencváros futballja nem olyan volt, mint az elmúlt hetekben. A Fradi a Debrecen elleni február 16-i veresége óta minden bajnoki meccsét megnyerte, most azonban akadozott a gépezet… A zöld-fehérek próbálták kis passzokkal kihozni a labdákat saját kapujuk előteréből, ám erre nemegyszer ráfáztak. Előfordult, hogy Dibusz Dénes röviden passzolt társához, Leandróhoz, aki már csak sárga lapot érően tudta megállí­tani a hazai támadást, máskor addig-addig tologatták egymáshoz a labdát, mí­g a végén vaktában kellett előre vágniuk azt, jöhetett ismét támadással a Honvéd.

Szerhij Rebrov szokásához hí­ven ezúttal is alaposan felforgatta a csapatot, bekerült a kezdőcsapatba Bőle Lukács, aki egész idényben jobbára csupán csereként szállt be, és Davide Lanzafame is első perctől a pályán volt, akit két hete az ukrán vezetőedző kitett a keretből, legutóbb a Vidi ellen 4–1-re megnyert bajnokin viszont a kispadról beszállva duplázott. Hogy a támadások épí­tésével Rebrov sem volt elégedett, az az oldalvonal melletti reakcióiból is leszűrhető volt, egy-egy rossz megoldás után hol tenyerébe temette az arcát, hol nagyot fújtatva a földet bámulta. A mérkőzés alatt aligha érdekelte, hogy bajnok lett a csapata, hogy akár már hátra is dőlhetne a kispadon, ő ugyanazt a futballt akarta látni, amit az utóbbi időben nyújtott együttese. Sőt, hogy a szünet előtt még borúsabb legyen a hangulat, az első félidő hajrájában a Honvéd megszerezte a vezetést, ráadásul Eke Uzoma révén, aki még véletlenül sem mondható gólgyárosnak, hiszen az NB I-ben legutóbb több mint négy esztendeje, 2015 márciusában talált be a kapuba – akkor még pécsi labdarúgóként.

A fordulás után alaposan felpörögtek az események!

Merthogy sorra potyogtak a gólok. Előbb a Ferencváros egyenlí­tett (1–1), majd jött a kispesti gól (2–1), a zöld-fehérek ismét egyenlí­tettek (2–2), ám a Honvéd újra megszerezte a vezetést – a mérkőzés legjobbja, a duplázó Enisz Ben-Hatira révén. Unalmasnak semmiképpen sem volt nevezhető az összecsapás, helyzetek is adódtak, a hazaiak pedig jól játszottak, továbbra is bátran letámadták a vendégeket, a Fradi a mostani bajnokságban pedig még egyszer sem kapott három gólt ellenfelétől. 3–2

A vereség ellenére bajnok lett a Ferencváros. Érdekesség, legutóbb, 2016-ban is vereséggel lett bajnoki aranyérmes, akkor a Lokitól kapott ki, ám akkori fő riválisa, az MTK azzal egy időben vereséget szenvedett a Pakstól, í­gy behozhatatlanná vált a zöld-fehérek előnye.

A lefújás után a játékosok most is egymás nyakába ugráltak, és a kispadnál is nagy volt az öröm, a stábtagok boldogságukban pacsizgattak, tapsoltak, ölelgették egymást. A ferencvárosi táborból zúgott a „Bajnokcsapat, bajnokcsapat!” rigmus, s újabb görögtüzek gyúltak a lelátókon. Ezúttal az a különös helyzet állt elő, hogy a stadionban lévő összes szurkoló ünnepelhetett, a fradisták a bajnoki cí­met, a kispestiek a szép győzelmet, és hogy továbbra is harcban állnak a bronzéremét. Lovrencsics Gergőék boldogan pacsiztak a drukkerekkel, Böde Dániel félmeztelenre vetkőzve lobogtatott hatalmas zászlót, hogy aztán a játékosok egy kupacba gyűlve ugráljanak, ünnepeljenek.

A Ferencváros számára felemásra sikerült ez a hétvége, hiszen a székesfehérváriak botlásának köszönhetően biztossá tette bajnoki elsőségét, ám a vereség érthetően rontott az összképen, más úgy ünnepelni, ha a csapat három pontot szerez, s nem vesztesen kell elhagynia a pályát.

A Fradi mezére mostantól – Magyarországon elsőként – felkerülhet a harmadik aranycsillag, hiszen a zöld-fehérek szombat este 30. (élvonalbeli) bajnoki cí­müket ünnepelték.

További képek: fradi.hu (itt és itt), nso.hu, mlsz.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor

Nyilatkozatok:

„Először is szeretnék gratulálni a szurkolóknak, a csapat dolgozóinak és mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikerhez – kezdte sajtótájékoztatóját Szerhij Rebrov a mérkőzés után. – Nagyon különleges érzés, hogy már négy meccsel a vége előtt bajnokok lettünk. A találkozóról annyit szeretnék mondani, hogy nem voltunk elég pontosak, és sok hibát követtünk el. Kicsit nehezebb helyzetben voltunk, hiszen a fiúk ilyen eredmény tudatában kevésbé voltak agresszí­vak a pályán.”

Rebrov két nap pihenőt ad a játékosainak, utána viszont azt szeretné, hogy teljes erőbedobással dolgozzanak. Előfordulhat, hogy a hátralévő mérkőzéseken próbál majd kí­sérletezni, de mindig azok fognak játszani, akik elég keményen küzdenek a csapatba kerülésért.

Az ukrán tréner azt is elmondta, rengeteg munkát kell még végezniük annak érdekében, hogy valamelyik nemzetközi kupa főtábláján szerepelhessenek.

Arra a kérdésre, hogy kivel tervezi ünnepelni a sikert, Rebrov azt válaszolta, ha hí­vják a játékosok, akkor természetes velük fog ünnepelni, de a családja és a barátai körében is megemlékeznek majd a történelmi bajnoki cí­mről.

Hí­res Gábor gratulált a Ferencváros bajnoki cí­méhez, és örült, hogy már a mérkőzés előtt bajnokok lettek a zöld-fehérek, í­gy könnyebben sikerült őket legyőzniük.

„Egész héten jól dolgozott a csapat az edzéseken, tudtuk, ha elég szervezettek vagyunk, akkor megtaláljuk az ellenszert a Ferencváros játékára. Ez rangadó volt a javából, öt gól is esett, azt gondolom, nézőcsalogató mérkőzés volt. A lábunkban benne maradt még három-négy gól, de nem vagyunk elégedetlenek, örülünk a három pontnak.”

A Honvéd pályaedzője elmondta, nem szeretne számolgatni, próbálnak minél több pontot szerezni, és a végén kiderül, hogy az elég lesz-e a dobogó eléréséhez.

Tokmac Nguen: — Erről álmodtam, amikor idejöttem. Norvégiában a Strömsgodset együttesével voltam már bajnok, ám akkor fiatal voltam, nem számí­tottam alapembernek, í­gy nem is éreztem magaménak az aranyérmet. A mostani bajnoki cí­mhez azonban hozzátettem a magamét. Sajnos, nagyban befolyásolta a Honvéd elleni összecsapást, hogy már a találkozó előtt megtudtuk, bajnokok vagyunk. Olyan érzésekkel léptünk pályára, amelyekkel nehéz jól futballozni.

A 30. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Nagy S. (DVSC) 6 — Hegedűs J. (Puskás Akadémia) 6, Litauszki (Újpest) 6, Kálnoki-Kis (Bp. Honvéd) 6 — Cseri (Mezőkövesd) 7, Rui Pedro (Haladás) 7, Ben-Hatira (Bp. Honvéd) 8, Uzoma (Bp. Honvéd) 8 — Hahn (Paks) 6, Priskin (Haladás) 6, Danilo (Bp. Honvéd) 7
A forduló játékvezetője: Berke Balázs (Újpest — DVSC) 9 — Huszár Balázs, Becséri Gergely, Karakó Ferenc, Takács János

* * *

FTC: a 30-ból másodszor lett bajnok vereséggel a csapat
A FERENCVÁROS BAJNOKAVATÓI AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN
2018–2019: a Ferencváros a Honvédtól elszenvedett 3–2-es vereség ellenére is bajnok lett, mivel a 2. helyezett Mol Vidi pár órával korábban nem tudta legyőzni a Puskás Akadémiát
2015–2016: a Ferencváros a DVSC-től elszenvedett vereséggel lett bajnok (legközelebbi riválisa, az MTK ezzel egy időben vereséget szenvedett a Pakstól, amivel behozhatatlanná vált a Fradi előnye)
2003–2004: DVSC elleni győzelemmel (és az Újpest pontvesztésével) nyerte meg a bajnokságot
2000–2001: DVSC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1995–1996: a BVSC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1994–1995: DVSC elleni döntetlennel nyerte meg a bajnokságot
1991–1992: a Diósgyőr elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1980–1981: a Pécsi MSC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1975–1976: a Zalaegerszeg elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1968: Győr elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1967: a Komló elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1964: a Tatabánya elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1962–1963: Salgótarjáni BTC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1948–1949: a Vasas elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1940–1941: az Újpest elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot (már csak a matematikai bizonyosság hiányzott, az aranyérem sorsa az előző fordulóban eldőlt, amikor a Ferencváros nyert Szolnokon, az Újpest pedig kikapott a BSzKRt-től)
1939–1940: a Taxisok elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1937–1938: Budafok FC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1933–1934: Phöbus elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1931–1932: Bocskai elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1927–1928: Nemzeti elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1926–1927: Hungária elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
1925–1926: az MTK elleni döntetlennel nyerte meg a bajnokságot
FTC: a Fradi a 13. csapat Európában, amely eljutott 30-ig

A Ferencváros megszerezte a 30. bajnoki aranyérmét a labdarúgó NB I-ben, ezzel tizenharmadik európai csapatként csatlakozott a legalább harmincszoros bajnokok táborához. A legtöbb bajnoki cí­mmel büszkélkedő európai klub a skót Rangers, 54 elsőséggel.

EURÓPAI KLUBCSAPATOK 30 VAGY TÖBB BAJNOKI CíMMEL
54 Rangers (Skócia)
53 Linfield (Észak-írország)
49 Celtic (Skócia)
44 Olympiakosz Pireusz (Görögország)
36 Benfica (Portugália)
35 Juventus (Olaszország)
34 Anderlecht (Belgium)
33 Ajax (Hollandia)
33 Real Madrid (Spanyolország)
33 Sparta Praha (Csehszlovákia 21, Csehország 12)
32 Rapid Wien (Ausztria) – 1 német bajnoki cí­met is nyert
31 CSZKA Szófia (Bulgária)
30 Ferencváros

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

7 hozzászólás a(z) 2019.IV.27. Bp. Honvéd – Ferencváros: 3-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC

    90+3.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+3.

    PERC
    Mindkét tábor joggal ünnepelt a legvégén.

    90+3.

    PERC

    90+3.

    PERC

    90+3.

    PERC
    A Ferencváros tizenharmadik európai csapatként csatlakozott a legalább harmincszoros bajnokok táborához. A legtöbb bajnoki cí­mmel büszkélkedő európai klubcsapat a skót Rangers, 54 elsőséggel.

    90+3.

    PERC
    A Fradi még nem kapott három gólt ebben a bajnokságban!

    90+3.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+2.

    PERC
    Most Uzoma a földön, ápolni kell őt is.

    90+2.

    PERC
    Nguen labdát szerez, Isael meg jobbal 21-ről a bal sarok mellé lő.

    90.

    PERC
    Bamba a földön, mindene fáj már.

    89.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    86.

    PERC
    Lovrencsics beadását középre fejeli ki Kamber, de megússza, Heister egy igazí­tás után ballal 22-ről a léc fölé lő. Középről.

    82.

    PERC
    Igen, Szendrei Norbert váltja.

    82.

    PERC
    Ben-Hatira jobb lába fáj, meghúzódott vagy görcs? Csere lesz.

    81.

    PERC
    Nguen ismét villan, Kamber azonban becsúszva szereli.

    81.

    PERC
    Az idényben 26 meccsen 9 gólnál tart, a Honvéd ellen karrierje során a Honvéd ellen játszott a legtöbbet, ez a 30. fellépése a kispestiek ellen. 10 gól és 6 gólpassz a mérleg.

    79.

    PERC
    Aki a közelmúlt gólkirálya eme összecsapásoknak.

    78.

    PERC
    Petrjak sokat futott, de nem volt csúcsformában: Böde Dániel váltja.

    77.

    PERC
    Holendernek nagyon nem ment ma, a fiatal Májer Milán váltja.

    77.

    PERC
    Lovrencsics jobbal kissé jobbról nagyon elvéti a kaput, Gorriarán passza után.

    74.

    PERC
    ENISZ BEN-HATIRA EZT MÁR SOKKAL JOBBAN ELTALÁLJA: a labdát elrúgni akaró, de sokat kiváró Dibuszt lerohanja bal oldalról Holender, a kapust megzavarja a becsúszó szélső, a passz Ben-Hatiráé, aki ballal 19-ről, kissé jobbról a bal alsóba lő, csoda okosan és higgadtan. Dibusz meg már hiába vetődött: 3–2!

    73.

    PERC
    Ben-Hatira pocsék szabadrúgása meg a kapusé.

    73.

    PERC
    Az olaszé az assziszt tehát.

    72.

    PERC
    ITT AZ EGYENLíTÉS! Lovrencsics jobb oldali beadása megtalálja az őt indí­tó TOKMAC NGUENT (Lanzafame vette le neki a labdát az ötös előtt), aki jobbal nyolc méterről a jobb alsóba lő. 2–2!

    72.

    PERC

    (fradi.hu)

    68.

    PERC
    Bőle le, Fernando Gorriarán be, karmestercsere a bajnoknál.

    68.

    PERC
    Nguen passza után Lanzafame emel az ötös és Isael elé, de szépen kilép Gróf.

    67.

    PERC
    Heffler beadása Dvalié.

    65.

    PERC
    A brazil nagyon ideges, csere lesz?

    64.

    PERC
    Isael Barbosa kap sárga lapot reklamálásért.

    64.

    PERC
    A szélsőnek a Nguen a családneve, ez sokakat megzavar, pláne meg ha Tokmac Nguen Cholként van leí­rva.

    62.

    PERC
    Tokmac Nguen be, Leandro le, szűrő helyett szélső a Fradiban.

    61.

    PERC
    Mintha Dvali ért volna a labdába, bevetődve. De nem, a 25-ös, azaz Blazic volt az.

    61.

    PERC
    DE EZ MÁR BENT VAN! Uzoma balról ballal határozottan ad be, az egy védőn is megpattanő labdát ENISZ BEN-HATIRA meg félmagasan a jobb sarokba lő ballal, hét méterről, középről. 2–1!

    61.

    PERC
    Ben-Hatira jobb oldali beadása Dvalié.

    58.

    PERC
    A góllövőlistán holtversenyben áll az élen a kispesti Holender Filip és a ferencvárosi Davide Lanzafame 14 találattal. Ha nem kezdenek nagyüzemi gólszórásba, akkor egymás után a negyedik idényben marad 20 találat alatt a magyar gólkirály – ilyen hosszú „húszon aluli” sorozat csak 1901–1904 és 1987–1994 között volt az élvonalbeli bajnokság történetében. A legutóbbi három bajnokságban a Honvéd és a Ferencváros adta a gólkirályt: 2015–2016-ban Böde Dániel nyert (FTC, 17 gól), 2016–2017-ben Eppel Márton (Honvéd, 16), 2017–2018-ban Davide Lanzafame (Honvéd, 18).

    57.

    PERC
    Az FTC ebben az idényben még nem veszí­tett el egyetlen bajnoki mérkőzést sem fővárosi rivális ellen. Az MTK-t háromszor legyőzte, az Újpestet egyszer legyőzte, egyszer döntetlent játszott vele, a Honvédot kétszer megverte. A Honvéd „fővárosi” mérlege ebben az évadban 1–5–1.

    57.

    PERC
    MICSODA VÉDÉS! Holender jobbal félmagasan a bal sarokba tekerne, de elképesztően nagy repüléssel odaér Dibusz! Válogatott forma…

    56.

    PERC
    És szabadrúgás közelről, 17 méterről.

    55.

    PERC
    Lovrencsics Gergő ellöki hátulról Danilót a 16-os előtt, sárga lap.

    55.

    PERC
    Gróf kikapja a bal alsó elől Petrjak lövését, de les.

    54.

    PERC
    … ÉS EBBŐL GÓL IS LESZ! A beadás után IHOR HARATIN jobbal a bal alsóba lő, tí­z méterről. A beadást egy hazai és egy vendégjátékos is elvéti, Batik elesik, a labda az ő és a szintén felugró Kálnoki-Kis lábai között is áthalad. Gróf nem védhette. 1–1!

    52.

    PERC
    Bamba szereli harcosan, kicsit kézzel is Bőlét. Korner, Bőle adja be most jobbról…

    52.

    PERC
    HOLENDER, NEM LEHET IGAZ… Ismét kihagyja a kihagyhatatlant, Heister passzol véletlenül Danilónak, aki az ötös jobb sarka elől laposan bead, az ötös közepe előtt Holender meg jobbal méterekkel a jobb alsó mellé pörgeti a labdát…

    50.

    PERC
    Lanzafame jobbal 24-ről a jobb felső fölé nyes egy szabadrúgást, a Honvéd-tábor legnagyobb örömére.

    49.

    PERC
    KIMARAD, elképesztő. Danilo remek passza után Uzoma nem mer lőni ballal az ötös bal sarka elől, fölöslegesen Holenderhez passzol, aki rosszul veszi le, Dvali szereli.

    48.

    PERC
    Holender passza után Ben-Hatira nem tud lőni, szereli őt az ötös előtt a bevetődő Heister!

    46.

    PERC
    Mérsékelt tempóval, Fradi-fölénnyel.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    De azért hajt most becsülettel a harmadik helyért.

    FÉLIDŐ

    A Honvéd nincs jó passzban, legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen maradt (2 döntetlen, 2 vereség), a legutóbbi hétből csupán egyen győzött.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros nyolcmérkőzéses győzelmi szériában van, a nyolc találkozón huszonhat gólt szerzett. A sorozat február 16., a DVSC elleni idegenbeli vereség óta tart. Ilyen hosszú bajnoki sikerszériát az FTC 2015 (12 győztes mérkőzés egymás után) óta nem épí­tett.

    FÉLIDŐ

    Szihnjevics egy kispesti labdaszedővel melegí­t (Fotó: Tokics Máté)

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Az első Honvéd-gól ebben az idényben a Fradi ellen, Böde, ill. Petrjak góljával kétszer egy nullára nyert a Fradi.

    FÉLIDŐ

    Dí­szsorfal? Az én fejemben máris egy kérdés fogalmazódott meg: egy hét múlva aranyérmesként lépnek pályára, az újpestiek a derbi előtt vajon dí­szsorfalat állnak-e Lovrencsics Gergőéknek? BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    Szerhij Rebrov együttese a DVSC elleni, a február 16-i vereség óta minden bajnoki meccsét megnyerte, immár nyolc meccset jelent ez sorozatban. A szerdán a Magyar Kupa döntőjébe jutott Bp. Honvéd az ötödik helyen áll, inkább csak elméleti eséllyel a harmadik helyre, bár nagyon jól jönne neki a Ferencváros legyőzése mellett egy újpesti döntetlen. Pályaválasztóként a legutóbbi négy mérkőzéséből csak a Paks ellen tudott győzni az OTP Bank Ligában (mlsz.hu).

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    42.

    PERC
    Heffler jobb oldali beadása magas középen a hanyatt is eső Danilónak.

    40.

    PERC
    Helyzet itt is, Ben-Hatira balról ad most be jobbal, Danilo meg Leandro mellől a bal sarok mellé bólintja a labdát, az ötös jobb csücskétől.

    37.

    PERC
    Helyzet, Isael tesz középre balról egy szabadrúgást, 11-ről nem sokkal fejel a bal alsó mellé Leandro!

    35.

    PERC
    ITT A GÓL, VEZET A HONVÉD! Ben-Hatira jobbról jobbal remekül emel az ötös előterébe, Nagy jobbra fejeli a labdát Danilónak, aki jobbal azonnal lő is az ötös jobb sarkától. Dibusz jobbra vetődve kiüti a labdát, de EKE UZOMA elé, aki ballal futtából a kapu jobb alsó sarkába lő, Dibusz visszavetődik, de már csak a gólvonalon túl éri el a labdát. Jócskán: 1–0!

    35.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Uzoma (1–0)
    33.

    PERC
    A sértett ballal a rövid felső mellé emel, 23 méterről, Dibusz lábon biztosí­tott.

    32.

    PERC
    Leandro kézzel ment az őt kicselező Ben-Hatira elől, sárga lap és szabadrúgás a 16-os jobb oldala elől.

    30.

    PERC
    Haratin lő jobbal 24-ről kapura, Ben-Hatira fejjel blokkol.

    28.

    PERC
    Holender a 16-os bal sarka elől jobbal a túlsó felső sarok fölé emel.

    25.

    PERC
    Ballal.

    25.

    PERC
    KIMARAD, NEM IGAZ! Danilo kap jó passzt Ben-Hatirától, remekül ad be jobbról jobbal, Holender meg két méterről jobbal méterekkel elvéti estében a bal sarkot. ELKÉPESZTŐ.

    24.

    PERC
    Holender labdát csen, a 16-os előtt jobbra passzol, Danilo vacakol, Heiser ismét szereli.

    20.

    PERC
    4 forduló óta nyeretlen a Honvéd.
    8 meccses győzelmi sorozattal büszkélkedhet a Fradi.

    20.

    PERC
    Lehet, hogy ez meglepő, ám a tempofradi.hu összeállí­tása alapján ez már az ötödik mérkőzés lesz a Hungária körúton a kispestiek és a Fradi között. A két világháború között sok csapat használta (ideiglenesen vagy tartósan) az MTK- és az FTC-stadiont, ezért a kor két kiemelkedő klubja gyakran még az idegenbeli mérkőzéseit is otthon játszotta. A Kispest 1923-ban, 1925-ben és 1931-ben is a Hungária körúton fogadta a Ferencvárost, tavaly szeptemberben pedig már kiköltöztek a Bozsik-stadionból a XIX. kerületiek.

    19.

    PERC
    Kálnoki-Kis Dávid jobban eltalálja, fellöki a mellette ellökő Bőlét. Sárga lap.

    18.

    PERC
    Heffler ballal ad be jobbról, Leandrónak.

    18.

    PERC
    Kamber, majd Uzoma is elegánsan szereli ellenfelét.

    17.

    PERC
    Az olasz 31 meccsen 21 kanadai pontot termelt, a Honvéd ellen ez a 3. fellépése, se gólja, de gólpassza nincs.

    13.

    PERC
    HELYZET, Lanzafame jobbal a túlsó sarok mellé lő az ötös jobb sarka és Blazic remek emelése után. Kamberék nagyon lemaradtak az olaszról…

    12.

    PERC
    Mezőnyfutball, sok, de kicsi szabálytalansággal.

    8.

    PERC
    Bőle kap nagy passzt Isaeltől, középről, a beadást kivágja azonban Nagy az ötös és Petrjak elől.

    7.

    PERC
    Danilo kicselezi a jobb oldali ötössarkon Blazicot, de ment előle végül a mögötte helyezkedő Heister.

    4.

    PERC
    Danilót indí­tja balról Holender, hosszan, de les is.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 3090.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak, azaz a kispestiek piros-fehér mezben és fekete nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.

    (Fotók: Puszai Viola)

    A Fradi-drukkerek készültek, tűzzel, füsttel, nádi hegedűvel.

    A lezárt Hungária körút…

    A LÉNYEG: A MOL VIDI BOTLÁSÁNAK KÖSZÖNHETŐEN MÁRIS BAJNOK A FRADI, MEGVAN A 30. ZÖLD-FEHÉR NB I-ES ARANY!

    „Biztos vagyok benne, hogy Supka Attila vezetőedző kidolgozza a megfelelő taktikát a mérkőzésre, átbeszéljük a lehetséges forgatókönyveket, nekem már „csak” meccselnem kell majd. S ahogy a korábbi két bajnoki alkalmával, előzetesen most is megbeszélünk majd minden fontos dolgot. A Ferencváros gyakorlatilag bajnoknak tekinthető, mi pedig rendre jó mérkőzéseket játszunk ellenünk. Azt gondolom, örömteli, hogy a Fradival, a Vidivel, vagy éppen az Újpesttel rangadókat játszunk, ez is mutatja a Honvéd erejét. Egy rangadó pedig mindig háromesélyes, ez is az lesz, s a mostani szezonban eddig kétszer a Fradi győzött, de bí­zom benne, hogy ezúttal mi örülhetünk, és Supka Attila mester megtalálja a receptet a győzelemhez” – idézte őt a honvedfc.hu.

    Eltiltása miatt még nem ülhet a kispadon Supka Attila vezetőedző, aki ezúttal is a beugróként eddig veretlen (iksz a DVSC és az Újpest ellen) Hí­res Gábor helyettesí­t majd.

    „A Vidi legyőzése után csökkent a nyomás a játékosokon, ez érezhető. Ugyanakkor elmondtam a fiúknak, hogy négy meccsünk van még a szezonból, és ezeken is azt várom tőlük, hogy maximum fordulaton pörögjenek. Nem szabad eltérnünk a saját játékunktól. A Honvéd ellen is nehéz mérkőzésre számí­tok, hiszen ellenfelünk még a dobogóért harcol. Figyeltem a hétközi kupameccsüket is, jobbak voltak a Soroksárnál, de szombaton, ellenünk más lesz a taktikai berendezkedés. Az biztos, hogy az ellenfél motivált lesz, de mi is meg akarjuk mutatni, mire vagyunk képesek!” – í­gy a fradi.hu-n Szerhij Rebrov.

    A FERENCVÁROS BAJNOKAVATÓI AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN

    2015–2016: a Ferencváros a DVSC-től elszenvedett vereséggel lett bajnok (legközelebbi riválisa, az MTK ezzel egy időben vereséget szenvedett a Pakstól, ezzel vált behozhatatlanná a Fradi előnye)
    2003–2004: a DVSC elleni győzelemmel (és az Újpest pontvesztésével) nyerte meg a bajnokságot
    2000–2001: a DVSC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1995–1996: a BVSC elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1994–1995: a DVSC elleni döntetlennel nyerte meg a bajnokságot
    1991–1992: a Diósgyőr elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1980–1981: a Pécs elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1975–1976: a Zalaegerszeg elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1968: a Győr elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1967: a Komló elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1964: a Tatabánya elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1962–1963: a Salgótarján elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1948–1949: a Vasas elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1940–1941: az Újpest elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot (már csak a matematikai bizonyosság hiányzott, az aranyérem sorsa az előző fordulóban eldőlt, amikor a Ferencváros nyert Szolnokon, az Újpest pedig kikapott a BSzKRt-től)
    1939–1940: a Taxisok elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1937–1938: a Budafok elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1933–1934: a Phöbus elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1931–1932: a Bocskai elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1927–1928: a Nemzeti elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1926–1927: az MTK elleni győzelemmel nyerte meg a bajnokságot
    1925–1926: az MTK elleni döntetlennel nyerte meg a bajnokságot

    Külön pikantéria, hogy a Fradi legrégibb riválisa, az MTK otthonában lehet bajnok. Itt legutóbb 1927-ben ünnepelhetett elsőséget a Ferencváros, amikor 4:1-re győzött a Hungária ellen – a beszámolók szerint egy „gyönyörű mérkőzésen”. Végignéztük a bajnokavatókat az első világháború utáni évekig – sajnos a korábbi idényekben nem mindig állapí­tható meg az, hogy melyik mérkőzésen dőlt el a bajnoki cí­m sorsa. Az mindenesetre biztos, hogy egyszer sem a Kispest ellen nyert bajnokságot a Ferencváros, lévén 1916 (a piros-feketék ekkor játszottak először az élvonalbeli bajnokságok közé számí­tó idényt) és 1925 között kizárólag az MTK nyert bajnokságot.

    Felvetődik a kérdés, ünnepelhetett-e már bajnoki cí­met a Ferencváros nagy dél-pesti riválisa ellen? A válasz nemleges, holott a kispestiek és a ferencvárosiak több mint egy évszázada ví­vják csatáikat. Érdekes módon az FTC-nek már az összes többi tradicionális pesti nagycsapat (MTK, Újpest, Vasas) ellen volt bajnokavató mérkőzése. A zöld-fehérek legutóbbi öt bajnoki cí­mükből négyet a DVSC elleni mérkőzésen szereztek meg, az ötödiknél meg egy betű a különbség: 1996-ban a Népstadionban a fővárosi vasutascsapat, a BVSC ellen dőlt el az aranyérem.

    Egy kis örökmérleg! A két csapat 1916 óta ví­vja élvonalbeli bajnoki mérkőzéseit egymás ellen. Ez lesz a kispestiek és a ferencvárosiak 207. első osztályú összecsapása. Óriási a Fradi fölénye az örökmérlegben, mely 114–32–60-ra áll. Ennek elsődleges oka, hogy 1920 ősze és 1939 tavasza között a Fradi nem hogy nem kapott ki a kispestiektől, de 38 mérkőzésből 36-ot megnyert! 462 rúgott gól áll szemben 317-tel.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Honvédtól a Ferencvároshoz:
    2018, Davide Lanzafame, 700 000 euró
    2016, Botka Endre
    2007, Edouard Ndjodo, kölcsönbe
    2007, Szemán Lajos
    2005, Budovinszky Krisztián
    2004, Keller József
    2003, Tarcsa Bence, ingyen
    2003, Marius Sasu, i.
    2002, Udvarácz Milán, i.
    2001, Szabó Tibor
    1999, Váczi Zoltán
    1998, Kovács Béla
    1998, Mátyus János, i.
    1974, Pusztai László
    1966, Katona Sándor
    1963, Perecsi Tibor
    1948, Mészáros József
    1940, Kalocsay Géza
    1934, Mikes Károly
    1922, Eisenhoffer Károly
    A Ferencvárostól a Honvédhoz:
    2018, Batik Bence, i.
    2010, Sajó Dániel, kölcsönbe
    2008, Ihrig-Farkas Sebestyén, i.
    2007, Vernes Richérd, i.
    2006, Budovinszky Krisztián
    2003, Keller József
    2003, Gyenes Dávid
    2002, Hrutka János
    2002, Zombori Zalán
    2000, Kovács Béla
    1996, Arany László
    1984, Dózsa Attila
    1975, Máté János
    1974, Páncsics Miklós
    1970, Szűcs Lajos
    1950, Kocsis Sándor
    1950, Budai II László

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Gazdag, Mezgrani (térdszalaghúzódás) és N’Gog (combhajlí­tóizom-húzódás) sérült, a vendégektől Szpirovszki, Otigba (lábszárműtét után) és Sigér
    (bokasérülés) maródi.

    Ihor Haratin a magyar határhoz közel fekvő Munkácson született, családja a mai napig ott él. Az elmúlt napokban szülei meglátogatták Budapesten, ám a Honvéd elleni mérkőzésre már nem maradtak itt.

    „A barátnőm viszont ott lesz, ő is nagyon várja a mérkőzést. Jól érezzük magunkat Budapesten, bár ebben nincs semmi meglepő, gyerekként odahaza magyar nyelvű óvodába jártam, sőt édesanyám ágáról vannak magyar felmenőim. Mindenki nagyon örül, hogy a Ferencvároshoz igazoltam, hogy a magyar fővárosba öltöztem, hiszen í­gy mindössze háromszáz kilométerre vagyok tőlük. Anyu a mai napig remekül beszéli a magyar nyelvet, í­gy a mostani látogatásuk alkalmával sem volt rám szükségük idegenvezetőként.”

    „Nem voltam még bajnok, minél hamarabb szeretném átélni, milyen érzés – mondta lapunknak a játékos, aki az NB I-ben éppen a kispestiek ellen mutatkozott be. – A Honvéd jó csapat, gyors szélsői vannak, a védekezése is kemény, nehéz kilencven perc vár ránk. De jó lenne már most szombaton ünnepelni. Engem úgy neveltek,
    hogy mindig, minden körülmények között győzni akarjak, most, hogy az aranyérem ilyen közel van, ez hatványozottan igaz.”

    Könnyen előfordulhat, a 30. fordulóban a Ferencváros a harmincadik bajnoki cí­mét ünnepelheti. A hazai mérkőzések előtt a kivetí­tőn rendre peregnek a számok, huszonkilencnél azonban véget ér a visszaszámlálás. Ezt a látványelemet
    hamarosan le kell cserélni, hiszen a zöldek karnyújtásnyira vannak az aranyéremtől. Ihor Haratin, a Fradi ukrán légiósa a télen érkezett az NB I-be, s karrierje során ez lehet az első bajnoki cí­me.

    A George F. Hemingway tulajdonában álló, nevadai székhelyű Quinex America LLC befektető társaság 2006-ban vásárolta meg a nagy múltú klubot, amely azóta kétszer nyerte meg a Magyar Kupát, 2017-ben pedig bajnok lett.

    Mint Bozó elmondta, a vételt gazdasági, jogi és szakmai szempontokat figyelembe vevő átvilágí­tás előzte meg. Ennek alapján úgy vélik, jó helyzetből indul a klub, ám a célok megvalósí­tásához, a sikerek eléréséhez „többletforrásokat kell bevonni”.

    A klub nevével kapcsolatos kérdésre Mendelényi Dániel megemlí­tette, hogy a Budapest Honvéd elnevezés „nemzetközileg és belföldön is jól értelmezhető”, ám ez nem zárja ki, hogy elgondolkozzanak azon, hogy korábbi elemeket is újra felhasználjanak a névben. A Metalcom csoporthoz tartozó befektető cég, a Reditus Equity Zrt. április 8-án jelentette be, hogy megvette a klub százszázalékos tulajdonrészét.

    A metALCOM Zrt. – az 1999-ben Szentesen alapí­tott, a hazai távközlési kivitelezési piacon tevékenykedő cég – meghatározó tulajdonosai a jövőben is szeretnének a Magyar Futball Akadémiára támaszkodni, mely szerintük a régió egyik legjobb utánpótlásképző intézménye. Külön kiemelték, hogy az U17-es csapat már tulajdonképpen bajnoknak tekinthető, s abban a korosztályban hat-hét olyan játékos is van, aki később az NB I-ben szerepelhet, sőt, akár a felnőttválogatott közelébe is eljuthat, de az egy évvel fiatalabbaknál még több ilyen tehetséget látnak.

    Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel az M1 aktuális csatornán csütörtök este kifejtették: még kialakí­tás alatt áll, hogy milyen területeken és mennyit kell erősí­teni a klubon, amelynek tulajdonosa eddig George F. Hemingway volt.

    „A gazdálkodás reális volt, mi pedig elfogadható, a magyar futballvilággal kompatibilis szakmai program alapján, lépcsőzetesen szeretnénk emelni valamilyen módon a költségvetést” – fogalmazott Mendelényi, aki azt is hangsúlyozta, hogy a Honvéd megvásárlása érzelmi kérdés volt számukra.

    Szakmai szempontok figyelembevételével, lépcsőzetesen emelnék a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának költségvetését a klub új tulajdonosai.

    Arról is beszélt, hogy nem szenved önbizalomhiányban amiatt, hogy a Soroksárnak lőtt gólja előtt két hónapig nem talált be a kapuba. Bár reméli, hogy a következő meccseken is eredményes lesz, a legfontosabbnak a Honvéd sikerét tartja.

    „Már nagyon várom a Fradi elleni mérkőzést – mondta. – Nehéz meccs lesz egy nagyon erős csapat ellen, ezen a találkozón meg kell mutatnunk a kvalitásunkat. Mi leszünk otthon, biztosan nem fogunk félve a pályára lépni, aztán meglátjuk, mi lesz. Azt gondolom, hogy a kupadöntő most a legfontosabb a klubnak, az viszont biztos, hogy senkitől nem félünk.”

    A korábban a Hertha BSC-ben is játszó, tunéziai felnőttválogatott középpályás videónkban elmondja, hogyan érzi magát Magyarországon, miként élte meg a Soroksár elleni kupapárharcot, s mit vár a hétvégi, Ferencváros elleni bajnokitól.

    A Budapest Honvéd két győzelemmel, 5–1-es összesí­téssel múlta felül a Soroksárt a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében. A második mérkőzésen (3–0) a kispestiek első gólját tizenegyesből megszerző Enisz Ben-Hatirával beszélgetett az NSO Tv.

    „Ha matematikailag is százszázalékossá válik szombaton az aranyérem, biztosan boldogok leszünk, és az Újpest elleni derbin már bajnokként ünnepelhetik a csapatot a szurkolók, ez nem is kérdés, de már most szeretném elmondani minden Fradi-drukkernek, hogy az energiáit azért tartogassa későbbre is, mert a valódi, nagy és közös ünneplés az utolsó meccsünk után lesz. Egy igazi, éremátadásos fiesztára várunk majd mindenkit a bajnokság utolsó mérkőzését követően” – fogalmazott Orosz Pál.

    Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a fradi.hu-nak nyilatkozott a hétvégi Budapest Honvéd elleni mérkőzés előtt. Elmondása szerint a bajoki cí­m közös megünneplése az utolsó bajnoki után lesz esedékes.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–BUDAPEST HONVÉD NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ