2019.VIII.6. BL-selejtező: GNK Dinamo Zagreb – Ferencváros: 1-1

Reményt adó döntetlen: nem kapott ki Zágrábban a Fradi!

Ráijesztett a magyar bajnokra az elején a Dinamo, de egy Sigér-góllal és némi szerencsével iksz lett a vége.
A magyar bajnok Ferencváros 1–1-es döntetlenre végzett a Dinamo Zagreb otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

Nenad Bjelica: — Láttuk, hogy nagyon jó formában vannak a magyarok. A támadó játékosaik sokszor képesek váratlant húzni, nekik döntő szerepük is lehet akár holnap. A középpályásaik fizikailag erősek, többen 190 centiméter magasak, nagyon keményen futballoznak. A játékuk agresszí­v, de nem durva értelemben. Mindig a legjobbat várjuk az aktuális ellenféltől, de persze bí­zunk abban, hogy mi is 100%-ot fogunk nyújtani. Még két-három poszton kérdőjeles, hogy ki fog játszani, úgyhogy megvárjuk az utolsó edzést a végső döntésig. Mindegy, hogy itthon vagy idegenben játszunk, a mi játékunk ugyanaz: támadás a győzelemért. Tudjuk, hogy 180 perccel kell kalkulálnunk. Azt szeretnénk, ha meglenne a reális esély a visszavágón is a továbbjutásunkra.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője:

– Több mint két évtizeddel ezelőtt, ezerkilencszáz-kilencvenhétben az ukrán válogatott szí­neiben Horvátországban lépett pályára. Emlékszik az akkori hangulatra?
– Naná, hogy emlékszem! A világbajnokságra való kijutásért játszottunk, sajnos a két mérkőzésen alulmaradtunk, í­gy a horvátok jutottak ki a franciaországi tornára. Remek csapatuk volt akkor, elég ha csak Davor Suker, Zvonimir Boban vagy Niko Kovac nevét emlí­tem… Utóbbival azóta is jó barátok vagyunk, annak idején a Borussia Dortmundnál együtt voltunk amolyan edzői továbbképzésen, két hetet töltöttünk ott együtt. Egyébként is sok barátom van Horvátországban, a Dinamo Kijevben több horvát futballistám is volt.

– Milyen hangulatra számí­t kedd este?
– Olyanra, amilyet az itteni szurkolók általában csinálnak. Horvátországban imádják a labdarúgást, biztosan sokan lesznek a stadionban. A Dinamo Zagreb erős együttes, különösen támadásban vannak kiemelkedő képességű futballistái. Rájuk oda kell figyelnünk.

– A Ferencváros immár az egyetlen képviselője a magyar klubfutballnak. Ez jelent bármiféle plusznyomást az önök számára?
– A nyomással sosem volt bajom. Tisztában vagyunk vele, hogy mi maradtunk talpon, de számomra egy a lényeg, hogy mi minél tovább jussunk. A Valletta elleni múlt heti találkozó előtt sokkal nagyobb nyomás volt a játékosokon, hiszen ott mi voltunk az abszolút favoritok. Most nem tudnám megmondani, ki a találkozó esélyese. A futballistáimnak nincs miért aggódniuk, megfelelően felkészültünk, kedd este a legjobb teljesí­tményt kell kihozniuk magukból. Tiszteljük a Dinamót, de szeretnénk túljutni rajta is.

Emir Dilaver 2014 és 2017 között három esztendőt töltött a Ferencvárosnál, és hazai fronton mindent megnyert együttesünkkel: egyszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes lett, de a Ligakupát és a Szuperkupát is elhódí­totta a mieinkkel.

Ma azonban már éppen mostani Bajnokok Ligája-ellenfelünket, a Dinamo Zagrebet erősí­ti. Dilaverrel a keddi összecsapásról, jelenlegi klubjáról, és persze a Fradiról beszélgettünk Zágrábban.

– Azt lehetett olvasni, hogy az előző mérkőzésen megsérültél. Mennyire súlyos a helyzet? Tudsz játszani a kedd esti meccsen?
– Igaz, valóban kiment a bokám, de kaptam fájdalomcsillapí­tót, úgyhogy azért nincs komolyabb baj. Persze azt nem mondhatom biztosra, hogy játszani fogok, ez az edző döntése, de természetesen a keretben vagyok.

– A Dinamo edzésének nyilvános részén te is a többiekkel futottál, ráadásul legelöl. Mennyire vagy vezére a csapatnak?
– Megpróbálok az lenni, a csapat egyik karakteres futballistája, aki vezeti a többieket. Ráadásul elöl azért is jobb futni, mert í­gy tudod, hogy minden rendben van a csapattal (nevet).

– Több korábbi játékostársad vagy stábtag is nagy örömmel fogadott, amikor összefutottatok. Mennyire követted a Fradinál történteket, miután eligazoltál?
– Pont ezért szerettem mindig is a Fradit, mert ilyen barátságos volt mindenki. Vargával, Lovrencsiccsel, Dibusszal is együtt játszottam, de sok stábtagot is ismerek a mostaniak közül. Persze, hogy követtem a klubnál történt eseményeket, és nagyon örülök, hogy ennyire jó irányba halad a Fradi, mert nagyon szép időszakot töltöttem ott. Annak is örültem, hogy a Fradi a következő körbe jutott, persze azért nem annyira… (nevet)

– Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy Fradi-Dinamo Zagreb párharc lesz?
– Nagyon vegyes, hiszen nem akarok rosszat az előző klubomnak, de persze mindig nyerni akarok. Ez í­gy elég nehéz nekem, de a legjobbamat fogom adni.

– Hogy láttad, most erősebb a Fradi, mint a te időszakodban?
– Szerintem akkor is nagyon dominánsak voltunk, amikor még velem együtt nyertük meg a bajnokságot. Igaz, néhány apróság hiányzott. Remélem, ez most adott a csapatnál, hiszen a Fradi sokat várt arra, hogy nemzetközi szinten is sikeres legyen. A legjobbakat kí­vánom, igaz, nem ellenünk (nevet). Komoly céljaink vannak a Dinamóval.

– Ki a legjobb szerinted most a Fradiból?
– Talán Lanzafamét vagy Priskint mondanám, de a szélsők is nagyon jól játszanak. Láttam néhány meccsét most a Fradinak, hiszen videóztunk, hogy hogyan is játszik a csapat.

– És a Dinamóban ki a legjobb?  Mi a csapatotok legnagyobb erőssége?
– Nagyon sok jó játékosunk van, minden poszton több jó futballistánk is, ez a receptünk a sikerre Horvátországban és az európai mezőnyben. Domináns együttes vagyunk, ahol senki sem egyénieskedik. Mindenki egyért futballozik, tudjuk, hogy í­gy sokkal erősebbek lehetünk.

A mérkőzés:

Bajnokok Ligája, 3. selejtező kör, odavágó:

GNK Dinamo Zagreb — Ferencváros: 1-1 (1-0)
Zágráb, Maksimir stadion, 20:00. 14.283 néző.
Vezette: PaweŠ‚ Raczkowski (asszisztensek: Obukowicz, Siejka; tartalékjv.: MusiaŠ‚ – lengyelek)

GNK Dinamo Zagreb: Livaković — Stojanović, Lesković, Perić, Leovac — Gojak (Moro, 69.), Ademi, Dani Olmo — I. Hajrović (Majer, 69.), Petković (Gavranović, 76.), Oršić
kispad: Horkaš, Š itum, Dilaver, KÄ…dzior
vezetőedző: Nenad Bjelica

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister — Haratin, Skvarka (Ihnatenko, 89.), Sigér — Zubkov, Szihnyevics (Lanzafame, 78.), Nguen (Civic, 83.)
kispad: Gróf, Frimpong, Botka, Varga R.
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Dani Olmo (7.) illetve Sigér (59.)
Sárga lap: Moro (81.) illetve Sigér (4.), Haratin (29.), Skvarka (37.), Szihnyevics (53.), Zubkov (90+3.), Balogh T. (90+4.)

A Maksimir Stadionba lépve mintha megállt volna az idő. Horvátország fővárosa modern, rendezett összképet mutat, ám a Dinamo Zagreb – és a horvát válogatott – otthonául szolgáló aréna túlzással sem mondható huszonegyedik századinak. A több mint száz éve épí­tett létesí­tmény 1997-ben ráncfelvarráson esett át, ám a felújí­tás a helyiek szerint is felemásra sikeredett. A világí­tást biztosí­tó kandeláberek egyikét a korábbi futópálya közepére állí­tották, az oszlop mögött gyakorlatilag több száz szék vált használhatatlanná, onnan képtelenség a pályára látni.

Kedd este ez azonban nem jelentett problémát, hiszen a BL-selejtezőn bőven maradt hely a létesí­tményben. Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője három helyen változtatott a legutóbbi, máltai Valletta elleni (1–1) találkozó kezdőcsapatához képest, a védelem bal oldalára visszakerült Marcel Heister, a középpályára Sigér Dávid, mí­g elöl Mikalaj Szihnyevics kezdett – nem túl jól…

Rebrov legénysége pokoli hangulatra és agresszí­v hazai együttesre készült, ebből csupán utóbbi valósult meg. Igaz, az hatványozottan! A hazaiak bekezdtek, néhány perc leforgása alatt többször lövéssel próbálkoztak, hogy aztán a hetedik percben Dani Olmo bebizonyí­tsa, miért szeretné több csapat is elvinni Zágrábból. A spanyol támadó csúnyán átverte Sigér Dávidot, a vezetés után máris talpon volt a hazai publikum. 1–0

Nem kezdte jól a mérkőzést a Ferencváros, és akkor visszafogottan fogalmaztunk. A hazai játékosok magasabb fordulatszámon kezdték az összecsapást, az első negyedóra nem nézett ki fényesen. A magyar bajnok aztán magához tért. Lovrencsics Gergőék üzemi hőmérsékletbe kerültek, a játék szép lassan kiegyenlí­tődött, és egyre többet pattogott a labda a Dinamo térfelén. Rebrov labdarúgói egyre többet passzoltak egymáshoz, bátran járatták a labdát, és a félidő derekán néhány lövésig, lehetőségig is eljutottak.

Vendégfölényről nem beszélhettünk, mert mindössze annyi történt, hogy a zágrábiak a kezdeti lendület után visszavettek a tempóból, a Ferencváros pedig magához tért a kezdeti sokkból – más kérdés, hogy a szünet előtti percekben ismét azért kellett imádkozni, nehogy gólt kapjon Dibusz Dénes. No, de aztán a második félidőben!

A zöld-fehérek folytatták az összeszedett futballt, a két szélső, Tokmac Nguen és Olekszandr Zubkov is élvezte a játékot, gyorsaságukkal többször zavarba hozták a hazai védőket. Bal oldali akció végén kettőjük összjátéka után jött is az egyenlí­tés: ha Sigér Dávid hibázott a hazaiak góljánál, hát most a legjobbkor volt a legjobb helyen egy óra elteltével. 1–1

Néhány pillanatig nem lehetett tudni, a labda áthaladt-e a gólvonalon, a játékosok és a kispadnál Rebrov sem mert örülni. Aztán amikor a partjelző zászlajával mutatta, középkezdés következik, mindenki egymás nyakába ugrott, még a sokszor szigorú ukrán vezetőedző is kimutatta érzelmeit, összeszorí­tott öklökkel csapott a levegőbe. A gól után a horvát bajnok mintha észbe kapott volna, ám a Ferencváros ott folytatta a játékot, ahol a gól előtt abbahagyta, a hazaiak értelemszerűen bátrabban mentek előre, próbálkoztak beadásokkal, lövésekkel, egy í­zben a lécet is telibe találták, de a Dinamo Zagreb semmivel sem volt jobb, mint a Fradi.

A védekezésbe becsúsztak hibák, időnként hajmeresztő mozdulatok is, amelyeket nem ártana kijaví­tani, de az egy egyes eredmény összességében megfelelt a Ferencvárosnak. A horvátok lehajtott fejjel indultak az öltözőbe, a vendégjátékosok viszont elégedetten pacsiztak egymással. A visszavágót jövő hét kedden rendezik meg (20 órától) a Groupama Arénában, a telt ház garantálva – immár csak a továbbjutást kellene kicsikarni.

További képek: fradi.hu, nso.hu, MTI, Farkas Zsolt, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

SZERHIJ REBROV, a Ferencváros vezetőedzője:

– Nem indult jól a mérkőzés, az első negyedóra egyértelműen a Dinamóé volt.
– Egyetértünk. Nem kezdtünk jól, tudtuk, hogy az első negyedóra nehéz lesz, í­gy is történt. De örülök, hogy nem estünk össze, visszajöttünk a mérkőzésbe. Az idegenbeli gól nagyon fontos. A Dinamo Zagreb remek együttes, ezt ezen a napon is bebizonyí­totta. A hibáinkat ismét kielemezzük, újabb egy hetünk van, hogy felkészüljünk a visszavágóra.

– Elégedett az eredménnyel, ugye?
– Persze. A horvát újságí­rók arról faggattak, miért voltunk ennyire veszélytelenek, ám erre azt válaszoltam, ők játszottak idehaza, nekünk az volt a célunk, hogy jó eredményt érjünk el, és ez sikerült. Ezen a napon egy gól elég volt a számunkra.

– A mérkőzés előtt azt mondta, ötven-ötven százalék a két csapat esélye a továbbjutásra. A mostani eredmény után hogyan változott ez a szám?
– Maradjunk annyiban, előnyünk van, de semmi sem dőlt el. Most inkább nem mondanék számot… Nagyon fontos lesz, hogyan sikerül a visszavágóra való felkészülés. Ezen az estén a gólunk jót tett a csapatnak, a második félidőben kontrolláltuk a találkozót. Az első félidő sokkal gyengébb volt, ám fordulás után nyugodtabbak voltunk.

NENAD BJELICA, a Dinamo Zagreb vezetőedzője:

– Úgy tűnt, bedarálják a magyar bajnokot, ehhez képest alaposan visszavettek a tempóból. Miért?
– Jó kérdés! Nem í­gy terveztük. Egyelőre az okát sem tudom. Az első húsz perc egyértelműen a miénk volt, ám utána hátrébb húzódtunk, nem tudom, miért. A Ferencvárosban is vannak minőségi játékosok, jól járatták a labdát, még akkor is, ha túlzottan veszélyesek nem voltak a kapunkra. A nagyobb helyzeteink nekünk voltak.

– A Dinamo általában agresszí­v futballal rukkol ki, helyi újságí­rók most ezt kérték számon önön. Egyetért ezzel?
– Abszolút nem! Igenis kellően agresszí­vek voltunk. Sok lehetőségünk volt, ám ezen az estén alig jött össze valami. Ha húsz százalékkal jobban használjuk ki a helyzeteinket, simán győzünk. De ilyen a labdarúgás. Nem értek egyet azzal, hogy ne lettünk volna agresszí­vek. Azt se felejtsük el, hogy ellenfél is volt a pályán. A kapusuk remek napot fogott ki, látszott, hogy a Ferencváros nem csak védekezni érkezett Zágrábba.

– Bosszús az eredmény miatt? Milyen visszavágóra számí­t?
– A nulla nulla számunkra nem lenne jó eredmény, í­gy Budapesten győzelemre készülünk. Nem lesz egyszerű a visszavágó, de semmi sem dőlt el. A mai napon a tí­zes skálán hatos teljesí­tményt nyújtottunk, a második összecsapáson ennél többre lesz szükség.

Sigér Dávid: — A csapat odarakta magát, a végén a térdén járt nagyon sok játékos, ezért nem is a gólomat, hanem a csapatmunkát emelném ki. Persze valamennyi öröm van bennünk, de a párharcot nem nyertük még meg, ezért nyilván nem volt nagyobb ünneplés az öltözőben. Meg tényleg, páran annyira elfáradtunk, hogy örültünk, hogy leülhettünk.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Dinamo Zagreb hivatalos honlapja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2019.VIII.6. BL-selejtező: GNK Dinamo Zagreb – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • Nagyon szép eredmény, de vigyázni kell! A Dinamo szinte biztos, hogy lő legalább egyet, de hogy mi szerzünk-e kettőt??? Szerintem most 3 aréna is megtelne …

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5.

    PERC

    90+5.

    PERC

    GNK Dinamo
    œ”
    @gnkdinamo
    90’+4 FT Dinamo -- Ferencvarosi 1:1 (@daniolmo7, Siger) #dinamozagreb #UCL Foto: Marko Prpić, Slavko Midžor/Pixsell

    Kép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a Twitteren
    31
    21:54 -- 2019. aug. 6.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    19 ember beszél erről
    90+5.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, VIDEÓ, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+5.

    PERC
    Ráijesztett a magyar bajnokra az elején a Dinamo Zagreb, de egy Sigér-góllal és némi szerencsével iksz lett a vége.

    90+5.

    PERC
    EZZEL VÉGE IS, NEM KAPOTT KI ZÁGRÁBBAN A FRADI!

    90+6.

    PERC
    Véget ért a mérkőzés.
    90+5.

    PERC
    Ez is megvan, kissé jobbról 16-ról Sztojanovic félmagasan jobbal a hosszú sarokba lőne, de vetődve véd a magyar kapus!

    90+3.

    PERC
    Zubkov
    90+4.

    PERC
    … ám ez a kapusé.

    90+2.

    PERC
    … a beadást ismét kiejti Dibusz, Ademi az ötös bal sarka elől kapura fejel, í­vesen…

    90+2.

    PERC
    Olmo megindulna, Civic azonnal felrúgja. Szabadrúgás, Majer…

    90+1.

    PERC
    Négy perc a ráadás.

    90.

    PERC
    KIMARAD, KIMARAD! Majer jobb oldali beadását nagyon elméri Dibusz, Orsic azonban a jobb sarok elől, három méterről, éles szögből az üres kapu mellé fejel!

    89.

    PERC
    IgnatenkoŠ kvarka
    89.

    PERC
    Skvarka el, Danilo Ihnatenko be, karmester helyett szűrő.

    87.

    PERC
    Leovac távolija távolról sem jó, közben Dvalit másodszor is ápolni kell.

    86.

    PERC
    Heister átjátssza Olmo, a 16-os elől ballal célba veszi a bal alsót, Dibusz vetődve kiüti onnan a labdát.

    85.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    85.

    PERC
    Orsic megbukik a balon labdakezelésből, fáradnak azért ők is…

    83.

    PERC
    CivicNguen
    83.

    PERC
    Majer ad be balról jobbal egy szögletet, Dvalié ez is, mint a sarokrúgást megelőző beadás is.

    83.

    PERC
    Nguen le, Eldar Civic váltja, szélső helyett balhátvéd.

    82.

    PERC
    Nikola Moro visszarántja Nguent, sárga lap.

    82.

    PERC
    Újabb hazai helyzet közben, Olmo egy csel után ballal 23-ról laposan Dibusz elé lő, akiről kijön a labda, de Gavranovic jobbal öt méterről éppen a magyar kapust találja el a kipattanóval!

    81.

    PERC
    Moro
    81.

    PERC
    FOTÓK: Szabó Miklós

    80.

    PERC

    80.

    PERC

    78.

    PERC
    LanzafameSignevich
    78.

    PERC

    78.

    PERC
    Várhattuk: Szihnyevics le, Davide Lanzafame be.

    77.

    PERC
    DE NAGY MENTÉS! Blazic ballal kivágja a kapu elől a jobbon megvillanó Stojanovic jobblábas beadását!

    76.

    PERC
    GavranovicPetkovic
    76.

    PERC
    Az utolsó hazai csere: Petkovic le, Mario Gavranovic be, ékcsere a Dinamóban.

    75.

    PERC
    No és az elmaradhatatlan Ria, ria, Hungária!

    73.

    PERC
    Felzúg a zalaegerszegi kórus is a stadionban.

    73.

    PERC
    Ademiből kitör a benne élő Maradona, de elpasszolja magát négy jó csel után.

    72.

    PERC
    HŠ°HA, Moro passzát Majer Sigér és Nguen közül ballal nem sokkal teszi 12-ről a bal alsó mellé. Helyzet, nem is kicsi.

    71.

    PERC
    De kár, Zubkov egy jó csel után feladja a kapusnak a labdát a 16-os előteréből.

    70.

    PERC
    Olmo kissé balról 22-ról kapura lő, Dibusz vetődve üti ki a Dvali lábán megpattant labdát.

    70.

    PERC
    Lovrencic nem figyel, szerencsére Dvali igen, belép Orsic passzára Majer elé.

    70.

    PERC
    Szélső és szűrő helyett két középső középpályás.

    69.

    PERC
    MajerHajrovic
    69.

    PERC
    MoroGojak
    68.

    PERC
    Hajrovic le, Lovro Majer be, Gojakot meg Nikola Moro váltja.

    68.

    PERC
    Szihnyevics harcolgat keményen a felező körül.

    66.

    PERC
    MÁZLI, egy lágy bal oldali Leovac-beadást Heister Dvalira rúg, ő az ötösről udvariasan Hajrovichoz passzol, ő kissé jobbról, nyolc méterről ballal irgalmatlan erővel a lécre bombázza az ajándékot. LÉC!

    63.

    PERC
    Gól utáni görögtűz (Fotó: Pusztai Viola)

    62.

    PERC
    Nguen megindul a balon, ketten is odacsúsznak neki, szerelik is.

    62.

    PERC
    Dibusz is nyújtózkodik egyet a jobb alsó előtt, Leovac ballal tesztelte, félmagasan, kissé balról, 11-ről.

    60.

    PERC

    60.

    PERC

    59.

    PERC
    EGYENLŐ! Zubkov szöglete rossz, Dvali megmenti a lecsorgót egy merész becsúszással, Zubkov balról beadja, Nguen jobbal 12-ről a bal sarokba lőne, hatalmasat véd azonban Livakovic, a kipattanó SIGÉR DÁVIDÉ, aki kissé balról, hat méterről a jobb sarokba fejelné a labdát, í­velten – Peric nagyot nyújtózik, de már csak a gólvonal mögül tudja kirúgni. 1–1!

    59.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Siger David (1–1)
    57.

    PERC
    Olmo be, Zubkov fejjel a levegőbe fel, Dibusz kézzel ki, Peric vállal neki. Labda… a földön, mert szabadrúgás kifelé.

    57.

    PERC
    Orsic emel egy rossz Skvarka-beadás után a balon Hajrovic elé, Dvali fut ki keresztezni, sarokrúgás ezen az oldalon is.

    56.

    PERC
    Nguen megindul, Skvarka nem lövi el a passzát, jól fogja őt Gojak a 16-oson, visszagurí­t, Haratin távoli lövését blokkolják.

    53.

    PERC
    Signevich
    53.

    PERC
    Mikalaj Szihnyevics visszahúzza vállánál fogja Gojakot, röppen is a sárga lap.

    52.

    PERC
    Zubkov szöglete Olmóé.

    52.

    PERC
    Haratin szereli a 16-os előtt a két jót cselező Petkovicot, kontra, balról éles szögből kapura lő Zubkov, Sigér passza után, ballal, de mellé. A kapus is beleért még a jobb alsó sarok előtt, vetődve.

    51.

    PERC
    Mintha a Dinamo is kontrázni akarna.

    50.

    PERC
    A Fradi összes támadása azonnal megakad a felező után, nagy tempó nincs, szolid labdázgatás.

    48.

    PERC
    A bosnyák-svájci szélső a Galatasarayból és a Brémából lehet ismerős.

    48.

    PERC
    Gojak nagyon erőszakos, Zubkov és Sigér is lepattan róla, de hosszú a passza Hajrovicnak.

    46.

    PERC
    CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros a legrangosabb európai kupasorozatból való búcsúja esetén az izraeli Maccabi Tel-Avivval vagy a litván Suduvával találkozik a playoffkörben.

    FÉLIDŐ

    FOTÓK: SZABÓ MIKLÓS

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    HRT Sport
    @HRTsport
    Zahvaljujući briljantnom potezu Danija Olma, @gnkdinamo protiv Ferencvaroša nakon prvog poluvremena vodi 1-0 http://bit.ly/2yLwshe

    Kép megtekintése a Twitteren
    16
    20:48 -- 2019. aug. 6.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg HRT Sport egyéb Tweetjeit is
    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A terv szerint? Olmo mellett a nyár egyik slágerjátékosa a Dinamónál a 26 esztendős Mislav Orsic, a támadó eddig igencsak elemében érzi magát a kapu előtt.

    „A szakmai stábnak, úgy vélem, eddig jóval több információja van a magyarokról, mint nekünk játékosoknak, de az elkövetkezendő másfél napban alighanem mi is minden szükséges instrukciót meg fogunk kapni. Ha ne adj Isten, az odavágó nem sikerülne számunkra úgy, ahogy elterveztük, még mindig ott lesz a visszavágó, de mindenképpen győzni szeretnénk kedd este.”

    FÉLIDŐ

    A Dinamo futballistájától megkérdezték, kit tart a Ferencváros legjobb játékosának.

    „Talán Lanzafamét vagy Priskint mondanám, de a szélsők is nagyon jól játszanak. Megnéztem néhány meccsét most a Fradinak, hiszen videóztunk, láttam, hogy hogyan is játszik a csapat.”

    FÉLIDŐ

    „Pont azért szerettem mindig is a Fradit, mert barátságos volt mindenki. Vargával, Lovrencsiccsel, Dibusszal is együtt játszottam, de sok stábtagot ismerek a mostaniak közül. Persze, hogy követtem a klubnál történt eseményeket, és nagyon örülök, hogy ennyire jó irányba halad az FTC, mert nagyon szép időszakot töltöttem ott. Annak is örültem, hogy a Fradi a következő körbe jutott, persze azért nem annyira… Nem akarok rosszat az előző klubomnak, de mindig nyerni akarok. Ez í­gy elég nehéz nekem, de a legjobbamat fogom adni.”

    FÉLIDŐ

    Dilaver 2014 és 2017 között erősí­tette a budapesti zöld-fehéreket, akikkel 2016-ban bajnoki cí­met ünnepelt.

    „Igaz, valóban kiment a bokám, de kaptam fájdalomcsillapí­tót, úgyhogy nincs jelentős baj. Persze azt nem mondhatom biztosra, hogy játszani fogok, ez az edző döntése lesz, de természetesen a keretben vagyok” – mondta a fradi.hu-nak Dilaver.

    FÉLIDŐ

    Ezúttal is a József Attila lakótelepen felállí­tott óriáskivetí­tő előtt szurkolhatnak a Fradi szimpatizánsai a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtező odavágóján. A mérkőzés kedd este 20 órakor kezdődik, a belépés ingyenes, a drukkerek folyamatosan érkezhetnek a délután folyamán, a szervezők négy sörsátorral és tombolasorsolással is készülnek. Az eseményen részt vesz ifj. Albert Flórián és Keller József is.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Olmo adja be jobbal jobbról, Leskovic tí­zről, kissé balról a jobb sarok mellé fejeli a labdát!

    45+1.

    PERC
    Most sem figyelnek Hajrovicra, balról középre megy Heister mellett, ballal 12-ről a bal alsót veszi célba, Dibusz vetődve véd!

    45.

    PERC
    Két perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Hajrovic középre tör jobbról, ballal kapura lő a 16-os előteréből, Blazic blokkol.

    45.

    PERC
    Peric beadása Blazicé.

    45.

    PERC
    Szihnyevics kifejeli Olmo beadását.

    43.

    PERC
    Egyre jobban nyom mostanában a hazai csapat.

    43.

    PERC
    Olmo variál a jobbon Gojakkal, jő Heister, eléri a beadást, szöglet.

    41.

    PERC
    Nagyon gyors a spanyol fiú, ezért vinné 13 topligás csapat is.

    40.

    PERC
    A megszerzett labdákkal azonnal visszafordul a Fradi, ez lehet a taktika része, de a szélsők elbújnak. Lovrencsics beadásáért középre fut Nguen, de rossz a levétel, ismét Olmo vezeti a kontrát. Dvali oldalról odarúg a térdéhez, sárga nincs.

    37.

    PERC
    Š kvarka
    37.

    PERC
    A meg nem adott kezezés után kissé egyoldalú lett a bí­ráskodás.

    37.

    PERC
    Michal Skvarka kap sárga lapot.

    36.

    PERC
    Ademi lerántja Skvarkát, aki estében felnyúl, és szájon kapja a szűrőt.

    35.

    PERC
    Közben Zubkovot kell ápolni, combon találta egy labda.

    33.

    PERC
    EZ JOBB! De Szihnyevics passza után Skvarka hiába esik nagyot az ötös bal sarka és Leovac előtt, tovább.

    33.

    PERC
    Skvarka labdát szerez, Haratin megindul, de visszapasszol. Zubkové aztán, azonnal szereli Leovac.

    32.

    PERC
    Petkovic felrúgja becsúszva Zubkovot, szabadrúgás, Skvarka 33 méteres szabadrúgása a kapusé… aki kiejti, de szabadrúgás, Haratin megrúgta a kezét is, jó döntés.

    30.

    PERC

    GNK Dinamo
    œ”
    @gnkdinamo
    45’+2 HT Dinamo -- Ferencvarosi 1:0 (@daniolmo7) #dinamozagreb #UCL Foto: Slavko Midžor, Marko Prpić/Pixsell

    Kép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a TwitterenKép megtekintése a Twitteren
    29
    20:47 -- 2019. aug. 6.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg GNK Dinamo egyéb Tweetjeit is
    30.

    PERC
    Nguen beadása éppen csak magas Szihnyevicsnek, a kipattanó Lovrencsicsé, aki jobbról jobbal 20-ról egy védőbe lő, Olmo meginduna, Ihor Haratin azonnal felrúgja, nyújtott lábbal. Sárga lap.

    29.

    PERC
    Kharatin
    28.

    PERC
    Zubkov beadása elsuhan az ötös és a bevetődő Szihnyevics, Blazic kettős előtt.

    27.

    PERC
    Heister kicselezi Ademit, aki azonnal fellöki, szabadrúgás a 16-os bal sarka előtt.

    27.

    PERC
    Nem megy a Fradi támadóinak, pedig erősen tartalékos a hazai védelem: nincs itt a portugál válogatott kerettag jobbhátvéd, Ivo Pinto, és a csapat harmadik legjobb játékosa, a francia középső védő, Kévin Théophile-Catherine.

    22.

    PERC
    Heister kap jó passzt, de rossz a levétel.

    22.

    PERC
    Olmótól labdát szerez Sigér, fáj is a nyaka a bal csapottól…

    21.

    PERC
    Sigér jobbal 27-ről ölön találja a kapust.

    21.

    PERC
    1500 magyar a lelátókon, kell is a buzdí­tás. Ha nem is harmad, bő félház van Zágrábban.

    20.

    PERC
    Stojanovic felökleli Nguent, ezt meg a hazai játékos úszta meg, sárga nélkül.

    20.

    PERC
    Igen, Haratin Blazic hasára lőtte a labdát, onnan pattant a kezére a labda. Megúsztuk…

    18.

    PERC
    Orsic variál ismét a balon, Olmo emelését elrúgja Dvali, majd Peric adja be, két fradis összecsúszik a 16-oson belül… tovább, nem volt kezezés.

    17.

    PERC
    A Stojanovic-indí­tás dettó.

    17.

    PERC
    Nguen bátran labdát szerez a balon, Skvarka Szihnyevicset indí­tja, de eladja, majd Lovrencsics passzát teszi jobbal a 16-os elől nem sokkal a bal felső mellé. Korner, beleért Peric, a Skvarka-korner rossz.

    16.

    PERC
    Peric lő kapura középtávolról, blokkol Haratin, kontra, de hamar elakad.

    13.

    PERC
    Petkovicot hagyja élni Heister, Stojanovic lő majd kissé jobbról, 12-ről, blokkol a bal alsó előtt Blazic.

    11.

    PERC
    A pályán hasonlóan lelkes mezőnyharc.

    11.

    PERC
    Belekezdett a Fradi-tábor, majd jön a hazai hurrázás.

    10.

    PERC
    Közben Zubkovot kell ápolni, combon találta egy labda.

    9.

    PERC
    Ademi vágja ki a Zubkov indí­totta Lovrencsics jobb oldali beadását.

    8.

    PERC
    Már úgy tűnt, eléri Sigér, de megállt, Olmo felbőrözte, Lovrencsics sem állt a helyzet magaslatán sajnos, és Blazic is lassan reagált.

    7.

    PERC

    GNK Dinamo
    œ”
    @gnkdinamo
    7′ GOOOOOOOOOOOOOOL! Dinamo -- Ferencvarosi 1:0. @daniolmo7 #dinamozagreb #UCL

    Kép megtekintése a Twitteren
    83
    20:09 -- 2019. aug. 6.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    20 ember beszél erről
    7.

    PERC

    7.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Olmo (1–0)
    7.

    PERC
    HŠ°HA, VEZET A DINAMO, az Ademi passza után Orsiccsal háromszögező DANI OLMO, mint kés a vajon, átfut három emberen is, majd az ötös bal sarka elől ballal a kapu túlsó sarkába lő. Félmagasan: 1–0!

    6.

    PERC
    Nem vár nagy jövő a Fradira, ha ennyire lehet élni a 16-osán…

    4.

    PERC
    Siger David
    4.

    PERC
    Petkovic egy jó csel után három védő közül ballal 18-ról nem sokkal lő a jobb felső sarok mellé!

    4.

    PERC
    Sigér Dávid kap sárga lapot, fellökte derekánál a középpályán Olmót.

    3.

    PERC
    Szerencsére középre tartott a bomba.

    3.

    PERC
    Helyzet, Olmo kap jó passzt balról, jobbal nagyon keményen kapura lő, 14-ről, Dibusz kiöklözi a labdát.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 14 283.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak tiszta sötétkékben, a magyar csapat tiszta fehérben.

    FOTÓK: PUSZTAI VIOLA

    A 36 éves játékvezető még nem vezetett egyik csapatnak sem. Az európai szövetség ezt megelőzően háromszor delegálta Bajnokok Ligája-selejtezőmeccsre, s egyszer a csoportkörben is bí­ráskodhatott.

    Az UEFA a lengyel Pawel Raczkowskit jelölte ki játékvezetőnek a Dinamo Zagreb–Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezőpárharc első, zágrábi mérkőzésére.

    Horvátországban is Rebrov mester volt a legnépszerűbb zöld-fehér…

    „Már Máltáról hazafelé a repülőúton megnéztem a Dinamo Zagreb selejtezőjéről az összefoglalót. A Dinamo jó csapat, jelentős játékerőt képvisel, de a motivációval nem lesz probléma. Felkészülünk belőlük is, az idegenbeli első találkozón pedig megfelelő eredményt kell elérnünk.”

    A Valletta elleni 1–1-s döntetlennel véget érő idegenbeli találkozón is magabiztosan védett Dibusz Dénes. A zöld-fehérek kapusa korábban a Ludogorec ellen hárí­tott döntő jelentőségű tizenegyest, és most Máltán is kis hí­ján elcsí­pte Mario Fontanella büntetőjét.

    „Készültem rá, de az a játékos, Steve Borg, aki általában a máltaiak büntetőit rúgja, eltiltás miatt nem volt pályán – mondta Dibusz Dénes. – Mario Fontanelláról is megnéztem felvételeket, kétszer jobbra rúgta, egyszer balra, most a lábtartásából arra következtettem, a jobb alsót célozza meg. Az irányt éreztem, ám jól rúgta meg a labdát. A szünetben Szerhij Rebrov higgadt volt, elmondta, ne foglalkozzunk az eredménnyel, a saját játékunkra figyeljünk. Jobbak is voltunk, mi irányí­tottuk a játékot, megérdemelten jutottunk tovább.

    A Fradit kihalt utcák fogadták. HELYSZíNI RIPORT ITT!

    A FERENCVÁROS BL-KERETE A DINAMO ZAGREB ELLEN
    Kapusok: Dibusz Dénes, Gróf Dávid
    Védők: Botka Endre, Miha Blazic, Eldar Civic, Abraham Frimpong, Lasa Dvali, Marcel Heister, Lovrencsics Gergő
    Középpályások: Csonka András, Danilo Ihnatenko, Ihor Haratin, Sigér Dávid, Michal Skvarka
    Támadók: Bőle Lukács, Franck Boli, Davide Lanzafame, Tokmac Nguen, Mikalaj Szihnyevics, Priskin Tamás, Varga Roland, Olekszandr Zubkov

    A B-listán szereplő játékosok: Varga Ádám (k), Bánki Márton (k), Bene Marcell, Novák Zsombor, Szabó Richárd, Pócsik Botond

    A csatár helyett a Ferencváros új igazolása, az elefántcsontparti Franck Boli kapott helyet a keretben, ám sem ő, sem pedig Priskin Tamás nem utazott el a csapattal Horvátországba.

    A brazil támadó eddig egyetlen selejtezőn sem lépett pályára a jelenlegi kií­rásban. Bulgáriában eltiltás miatt nem is játszhatott volna, a Valletta elleni visszavágó előtt pedig kisebb sérülést szenvedett. A jelek szerint Isael még mindig nincs százszázalékos állapotban, í­gy kedden, a Dinamo Zagreb ellen sem lép majd pályára.

    Isael a Valletta elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzésre sem utazott el a Ferencváros labdarúgócsapatával egy héttel ezelőtt, most pedig aDinamo Zagreb elleni meccskeretében sem szerepel a zöld-fehérek 31 éves légiósa.

    FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS

    Sigér Dávid, a Ferencváros középpályása:

    „Agresszí­v ellenfélre számí­tok kedd este. Nem gondolnám, hogy a Dinamo óvatos lesz, alighanem nekünk ugrik majd. Erre fel kell készüljünk. Remélem, sokan lesznek a stadionban, sokkal jobb zsúfolt lelátók előtt futballozni, mintha csak lézengnek az arénában. A többség azt gondolja, a horvát bajnok a párharc esélyese, ám ez bennünk extra motivációt kelt. Meg szeretnénk mutatni, hogy igenis fel tudunk nőni ehhez a feladathoz is.”

    – A Ferencváros immár az egyetlen képviselője a magyar klubfutballnak. Ez jelent bármiféle plusznyomást az önök számára?
    – A nyomással sosem volt bajom. Tisztában vagyunk vele, hogy mi maradtunk talpon, de számomra egy a lényeg, hogy mi minél tovább jussunk. A Valletta elleni múlt heti találkozó előtt sokkal nagyobb nyomás volt a játékosokon, hiszen ott mi voltunk az abszolút favoritok. Most nem tudnám megmondani, ki a találkozó esélyese. A futballistáimnak nincs miért aggódniuk, megfelelően felkészültünk, kedd este a legjobb teljesí­tményt kell kihozniuk magukból. Tiszteljük a Dinamót, de szeretnénk túljutni rajta is.

    – Milyen hangulatra számí­t kedd este?
    – Olyanra, amilyet az itteni szurkolók általában csinálnak. Horvátországban imádják a labdarúgást, biztosan sokan lesznek a stadionban. A Dinamo Zagreb erős együttes, különösen támadásban vannak kiemelkedő képességű futballistái. Rájuk oda kell figyelnünk.

    – Több mint két évtizeddel ezelőtt, ezerkilencszáz-kilencvenhétben az ukrán válogatott szí­neiben Horvátországban lépett pályára. Emlékszik az akkori hangulatra?
    – Naná, hogy emlékszem! A világbajnokságra való kijutásért játszottunk, sajnos a két mérkőzésen alulmaradtunk, í­gy a horvátok jutottak ki a franciaországi tornára. Remek csapatuk volt akkor, elég ha csak Davor Suker, Zvonimir Boban vagy Niko Kovac nevét emlí­tem… Utóbbival azóta is jó barátok vagyunk, annak idején a Borussia Dortmundnál együtt voltunk amolyan edzői továbbképzésen, két hetet töltöttünk ott együtt. Egyébként is sok barátom van Horvátországban, a Dinamo Kijevben több horvát futballistám is volt.

    Szerhij Rebrov, a magyar csapat vezetőedzője elmondta, hogy a múlt heti, Valletta elleni találkozó előtt sokkal nagyobb nyomás volt a játékosain, mint most.

    FOTÓK: SZABÓ MIKLÓS

    Emir Dilaver, aki múlt pénteken sérült meg a Gorica elleni bajnokin, mondhatni, nem hajlandó tudomást venni a maródiságáról.

    „Hétfőtől mindent beleadok – fogalmazott a védő. – A jelenlegi Ferencvárosból Lanzafamét, Priskin Tamást ismerem, elmondatom, jó játékosok, és azt is tudom, hogy az FTC-nél jelenleg minden az európai kupaszereplésről szól, háromszáz százalékot adnak ki magukból egy európai kupaőszért.”

    FOTÓK: BORBOLA BENCE

    Nenad Bjelica, a horvátok vezetőedzője trénerként még nem találkozott Rebrovval, azt azonban nem tagadja, hogy Davide Lanzafamét ismeri az olasz végekről, hiszen korábban az eszéki származású edző a Serie B-ben megfordult már „kispados” pályafutása során.

    „Amikor a Speziánál dolgoztam, Lanzafame a Perugia alkalmazásában állt, és úgy emlékszem, nem volt túlzottan sokszor eredményes – í­gy Bjelica. – Úgy vélem, az olasz Serie B erősebb, mint a magyar első osztály, ettől függetlenül el kell ismerni, hogy remek játékos.”

    Nem a Fradin múlott: tömött vagonokkal indult el a ferencvárosi szurkolókat szállí­tó különvonat Zágrábba. A drukkerek frenetikus hangulatot varázsoltak az induláskor, zöldbe borí­tották a Nyugati Pályaudvart. A helyszí­nen természetesen ott járt az NSO Tv stábja, és megörökí­tette a koreográfiát.

    Egy dolgot vesznek biztosra a házigazdák: nem lesz telt ház. A nemzeti ünnep, illetve az adriai nyaralások ugyanis teljesen kiürí­tették a várost, í­gy néhány internetes hozzászóló nem véletlenül aggódik azon, hogy a mintegy kétezres vendégtábor még le is szurkolhatja a hazaiakat…

    Rendőri kí­sérettel érkeztek a Fradi-szurkolók a stadionhoz – videó.

    A Ferencváros a Maksimir Stadionban játssza következő BL-selejtezőjét. A Dinamo Zagreb elleni párharc í­gérkezik a sorozat eddigi legnehezebb feladatának. A Nemzeti Sport a helyszí­nen követi az eseményeket, és sikerült az aréna eldugott szegleteibe is bejutnunk. Bemutatjuk az öltözőt, s többek között azt is, hogy a zágrábiak szertárában legalább száz, különböző szí­nű futballcipő található.

    Dinamo Zagreb – régimódi stadion, hiperszuper sportautók.

    BŐVEBB ELEMZÉS PÓR KÁROLYTÓL ITT!

    Az eredmények azt mutatják, hogy jó formában lévő csapat vár a Fradira, amely a horvát bajnokságban április óta veretlen (akkor Eszéken kapott ki 2–1-re Kleinheisler Lászlóéktól), legutóbbi nyolc bajnokijából hetet nyert meg. Viszont a Horvát Kupa döntőjében májusban váratlan, 3–1-es vereséget szenvedett a Rijekától, ami azért arról árulkodik, hogy a Dinamót is meg lehet olykor lepni.

    Nincs könnyű dolgunk, ha arra keressük a választ a Dinamo Zagreb–Ferencváros BL-selejtező előtt, hogy melyek lehetnek a horvát csapat sebezhető pontjai, tekintve, hogy a 2019–2020-as idényben lejátszott mind a hat tétmeccsét megnyerte a horvát bajnok, méghozzá úgy, hogy 15 gólt szerzett és csak egyet kapott – múlt héten a Gorica ellen 3–1-re megnyert bajnokin kapitulált először a védelme A BL-selejtezőben eddig egy párharcot kellett megnyernie, a grúz Szaburtalo Tbiliszit idegenben 2–0-ra, otthon 3–0-ra győzte le a Dinamo.

    A selejtező előtt statisztikák segí­tségével térképeztük fel a horvát bajnok játékát. Nem kell feltétlenül nagy hazai fölényre számí­tanunk, de arra igen, hogy az utolsó 15 percet nagyon megnyomja a horvát csapat, amely a szélen megnyert párharcok után szerzi a góljait – í­gy akár a nyáron a Dinamo elöl megszerzett Eldar Civic teljesí­tménye is döntő lehet.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A DINAMO ZAGREB–FERENCVÁROS BL-SELEJTEZŐ ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ