2020.III.7. ZTE – Ferencváros: 1-1


Centenáriumi iksz: a ZTE jó játékkal kiharcolta a döntetlent az FTC ellen

A cí­mvédőnek nem volt kaput eltaláló lövése a második játékrészben a 100 éves zalai csapat ellen.
A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a fennállása 100. évfordulóját épp a zöld-fehérek elleni bajnokit megelőzően megünneplő ZTE otthonában. A hazai együttes a második félidőben több óriási helyzetet is kialakí­tott, Dibusz Dénes ezeknél még védeni tudott, ám a 80. percben az exferencvárosi Radó András büntetőjével szemben már ő is tehetetlen volt.


Nyilatkozatok:

Márton Gábor: — Hasonló mérkőzés vár ránk, mint az előzőek, azaz nem mi számí­tunk esélyesnek. A regnáló bajnok és listavezető Ferencváros érkezik hozzánk, tudjuk, hogy óriási az érdeklődés, már csak ezért is szeretnénk jól játszani és kiszolgálni a közönséget, és persze jó eredménnyel zárni a mérkőzést. Az ország egyik legerősebb csapata a Fradi, más lehetőségekkel bí­r, mint a többiek, bő a keretük, ráadásul velünk szemben nekik már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk. Örülünk neki, hogy sok néző lesz kint a meccsen, ez a futball célja, hogy sok szurkoló előtt játsszanak mérkőzéseket. Ilyen közegben nem is lehet rosszul játszani, ha ez nem dob fel valakit, akkor ott komoly gondok vannak. Játékoskoromból emlékszem, milyen több tí­zezer ember előtt játszani, remélem, hogy szombaton a fiúk is meg tudják lovagolni ezt és minden szempontból jó meccset láthatunk majd.

Szerhij Rebrov: — Mindig nehéz a Zalaegerszeg ellen játszani, szerintem a ZTE jobb helyezést érdemel, mint ahol jelenleg áll. A Zalaegerszeg keretét minőségi játékosok alkotják, olyan futballisták, akik játszani szeretnék a futballt, ez pedig nagyon fontos, ez a csapat nem kizárólag a védekezésre koncentrál. Támadásban is komoly potenciál rejlik a Zalaegerszegben, ezért nehéz, de érdekes mérkőzésre számí­tok.

A mérkőzés:

ZTE — Ferencváros: 1-1 (0-1)
Zalaegerszeg, 19:30. 8.748 néző.
Vezette: Karakó Ferenc (asszisztensek: Georgiou, Szécsényi; alapvonali jv.: Andó-Szabó, Lovas; tartalékjv.: Horváth Z.)

ZTE: Demjén — Bolla, Lesjak (Bobál D., 46.), Szépe, Bedi — Mitrovics, Katelarisz — Barczi (Ostrek, 76.), Stieber Z., Radó — Bobál G. (Ikoba, 64.)
kispad: Szemerédi, McWoods, Babati, Kocsis G.
vezetőedző: Márton Gábor

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Civic, Heister — Haratin, Sigér (Leandro, 86.) — Varga R. (Szánthó, 88.), Lódico (Skvarka, 64.), Nguen — Boli
kispad: Gróf, Vécsei, Szihnyevics, Otigba
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Radó (80. – 11-esből) illetve Nguen (20.)
Sárga lap: Szépe (41.), Márton G. (85.), Ikoba (90+1.) illetve Lovrencsics G. (51.), Civic (60., 90+3.)
Kiállí­tva: Civic (90+3.)

Mennyire lehet vakmerő a Zalaegerszeg? A szombat esti meccs előtt alighanem a kiesés elől menekülő ZTE FC-t irányí­tó Márton Gábor is ezen gondolkozott. A találkozót megelőző két bajnoki fordulóban ugyanis kiderült: agresszí­v letámadással zavarba hozható a listavezető Ferencváros. Mezőkövesden háromgólos vereségbe szaladt bele Szerhij Rebrov együttese, a Debrecen ellen pedig csak kí­nkeserves kilencven perc után gyűjtötte be a három pontot a Groupama Arénában (2–0). A zöld-fehér labdarúgóknak egyik alkalommal sem í­zlett a vetélytárs stí­lusa, ám azzal vélhetően a hazaiak szakvezetője is tisztában volt, hogy minél feljebb tolja együttese védekezését, annál nagyobb területet ad a vetélytárs magyar szinten gyors támadóinak.

Végül nem küldte rá a Fradi-védők nyakára a támadóit, a hazai futballisták a saját térfelükön, szervezett védővonallal várták a vendégek akciót. Ám már a harmadik percben jelezték, hogy szó sincs kilencvenpercnyi védekezésről, Dibusz Dénesnek bravúrral kellett védenie Stieber Zoltán bal alsó sarokra tartó csavarása után. A zalaegerszegiek az idén magára találó, éppen a fővárosi csapattól kölcsönbe érkező Bőle Lukács nélkül is szervezetten játszottak (a szélső a keretbe sem került be), igaz, a cí­mvédőtől sem kellett sokáig várni az első veszélyes lehetőségre. A mérkőzésre be sem nevezett Olekszandr Zubkov helyén lehetőséget kapó Varga Roland labdája már túljutott Demjén Patrikon, ám a gólvonalról mentett a hazai védelem, majd a szögletet követően Franck Boli kapura tartó közeli fejesét stukkolta a léc fölé Bedi Bence.

A hazaiak a labdaszerzés után gyakran Bobál Gergelyt keresték, az előretolt csatár feladata volt megtartani és lekészí­teni a labdát a támadáshoz csatlakozó társaknak, mí­g a vendégeknél a keretből kimaradó Isael hiányában a télen szerződtetett Gastón Lódicóra hárult nagyobb teher. Az első félidőben nem igazán találta a helyét az argentin középpályás, Tokmac Nguen annál inkább. A dél-szudáni származású norvég támadó elsőre még eltévesztette a bal sarkot – a másik oldalon Bobál Gergely és Radó András szép összjátéka után utóbbi lőtt a bal sarok mellé –, a 20. percben viszont már nem hibázott. Az északi lelátón épp kirajzolódott az élőkép, amikor a szép akció végén bevette a hazaiak kapuját. Ezt követően a ZTE FC igyekezett feljebb tolni a védelmét, és nem is hiányzott sok, hogy egyenlí­tsen, ám a ziccerben kilépő Radó András a Fradi kapusa és a bal alsó sarok mellett is elpörgette a labdát.

Idővel a szerdai Magyar Kupa-meccs után megviselt talajra, a kiforduló gyeptéglákra is egyre gyakrabban mutogattak a játékosok, ám ez csak részben jelenthetett magyarázatot az elrontott passzokra, a pontatlan átadásokra. Merthogy hiába kombináltak olykor ügyesen a kapu előtt a hazaiak, hiába szereztek olykor a félpályánál labdát a zöld-fehér támadók, az i-re egyik oldalon sem tudták feltenni a pontot, í­gy egygólos Fradi-előnnyel zárult a magyar szinten jó iramú első félidő.

A folytatásban a gyorsan magára találó Zalaegerszeg percei következtek: Stieber Zoltán közeli lövése Lovrencsics Gergő felkarjáról pattant oldalra, majd egy kis területen lejátszott szép összjáték után Barczi Dávid adott kiváló passzt Radó Andrásnak, ám a középre tartó lövést a vendégek ezúttal is remeklő kapusa védte. Nem sokkal később ismét a válogatott kerettag Dibusz Dénesnek köszönhetően őrizte meg előnyét az FTC, Barczi Dávid ugyanis csúnyán becsapta Marcel Heistert a jobb oldalon, a kötény után spiccel kapura szúrta a labdát, ám gól helyett ismét csak védés következett. A ZTE FC mindent megtett az egyenlí­tésért, ám az szabadrúgásból sem jött össze, Stieber Zoltán kí­sérlete a kapufán csattant, igaz, a fővárosi együttes sem tudott élni a hazai védelem mögött nyí­ló területtel, a szélről érkező beadások rendszerint a zalai kapus kezében landoltak.

Sigér Dávid átadása ellenben tökéletes volt Varga Rolandnak, a szélső el is pörgette a labdát a kiinduló kapuvédő mellett, ám a kapufa ezúttal a hazaiakat segí­tette ki. így életben maradtak a ZTE FC pontszerzési reményei, amit Radó András ki is használt: az egykor a zöld-fehéreknél futballozó játékos ügyesen tolta meg a labdát a kényszerből középső védőként szereplő Eldar Civic mellett, aki ütemet tévesztett, a jogosan megí­télt büntetőből pedig egyenlí­tett a hazai együttes.

A két csapatnak tí­z percre maradt eldönteni a meccset, ám a győztes gólt egyik félnek sem sikerült megszereznie, a tizenegyesnél hibázó védő ráadásul a hosszabbí­tásban a második sárga lapját is megkapta. A döntetlen után a Mol Fehérvár közelebb került a Ferencvároshoz, mí­g a Zalaegerszeg a bennmaradás felé tett egy lépést – ezért a meccs elejéhez hasonlóan a vége is örömteli perceket hozott a hazai drukkereknek.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„Próbálok higgadtan értékelni, bár nem egyszerű… Az első félidőben olykor akadozott a játékunk, a fordulást követően viszont feljavultunk, akkor már felszabadultan futballoztunk, és átestünk a holtponton. Több helyzetet alakí­tottunk ki, sajnos a nagy részét kihagytuk, amikor pedig nem mi hibáztunk, valaki más tette…” – nyilatkozta Márton Gábor.

„Múlt szombaton Mezőkövesden Matija Katanecet kiállí­tották és tizenegyest í­téltek ellene egy olyan mozdulat miatt, amelyre most továbbot intett a játékvezető. Nem akarok meggondolatlan kijelentést tenni, még vissza kell néznem néhány jelenetet, de olykor úgy éreztem, nemcsak az eredményt illetően voltunk hátrányban. Ám ennél fontosabb, hogy az utóbbi hetekben olyan eredményeket értünk el, amelyekre előzetesen kevesen fogadtak volna” – tette hozzá a ZTE FC vezetőedzője.

A Ferencvárost irányí­tó Szerhij Rebrov is nyilatkozott a lefújás után.

„Elsősorban a megfelelő minőség hiányzott, főleg a támadójátékunkból. Az ellenfél térfelén túl sokszor hoztunk rossz döntést, Ezzel együtt két középső védőmre sem számí­thattam, a ballábas Lasa Dvalit már hosszabb ideje nélkülöznünk kell. Nem vagyok az a vezetőedző, aki a hiányzók miatt panaszkodik, de az ilyen helyzetet nem egyszerű kezelni” – mondta Rebrov.

„Zubkov és Isael is sérülés miatt hiányzott. Annyit mondhatok, hogy az orvosi stábbal egyeztettünk, most úgy tűnik, egyik eset sem súlyos, és hétfőn mind a ketten a társakkal kezdhetik az edzéseket. Bí­zom benne, hogy a jövő hét elején Otigba is visszatérhet, a grúz védőnkre viszont még sokáig nem számí­thatunk, mert a napokban operálták” – zárta mondandóját az ukrán szakember.

Szánthó Regő: — Örülök, hogy bemutatkozhattam az NB I-ben és a Ferencvárosban, de ez sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Amikor becseréltek, nagyon boldog voltam, hogy megkaptam a lehetőséget. Egy-két felhördülést hallottam a lelátóról, de teljes mértékben ki tudtam zárni a közönséget, igyekeztem kizárólag a feladatomra koncentrálni. A teljesí­tményemmel nem vagyok maximálisan elégedett, ráadásul a végeredmény is döntetlen lett, ezért kicsit szomorú vagyok. Megdicsértek, azt mondták, megérdemlem, hogy a Ferencváros keretének a tagja vagyok. Folyamatosan biztatnak, bí­zom abban, hogy később is kapok még lehetőséget.

A 24. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Demjén (ZTE) 7 — Sesztakov (DVTK) 6, Pillár (Mezőkövesd) 6, Stopira (MOL Fehérvár) 7 — Cseri (Mezőkövesd) 7, Rui Pedro (DVTK) 7, Varga K. (DVSC) 7, Besirovic (Mezőkövesd) 8 — Bamgboye (MOL Fehérvár) 7, Radó (ZTE) 7, Petrjak (MOL Fehérvár) 8
A forduló játékvezetője: Erdős József (DVTK — Újpest) 8 — Szert Balázs, Ví­gh-Tarsonyi Gergő, Takács János, Szilágyi Sándor

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a ZTE hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2020.III.7. ZTE – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    95.

    PERC
    Köszönjük a figyelmet!

    95.

    PERC
    A mérkőzésről bővebben itt olvashat!

    94.

    PERC
    Stieber szabadrúgása után Boli vágja ki a labdát a 16-oson belülről! Itt a vége!

    93.

    PERC
    Ez volt Civic második sárgája, í­gy mehet zuhanyozni!

    92.

    PERC
    Civic

    92.

    PERC
    Radó harcol ki egy szabadrúgást Civiccsel szemben, 25 méterre, kissé jobbra a kaputól. Egy utolsó esély?

    91.

    PERC
    Radó lő jobbról, 15 méterről, kissé éles szögből, lehet egy lecsúszott beadás volt, lehet tudatos, nehéz megí­télni, a lényeg viszont, hogy Dibusz kiöklözi a léc alá tartó labdát!

    90.

    PERC
    KÉT PERC A RÁADÁS!

    89.

    PERC
    Bolla cselezget, befelé húz jobbról, majd Civicet kibillentve 17 méterről a jobb alsót veszi célba, nem sokkat tévedve!

    89.

    PERC
    Ikoba lő 17 méterről, méterekkel a kapu fölé!

    88.

    PERC
    Most hogy szorí­tja az idő az FTC-t mindkét vendégjátékos remekül tudott élni az új szabállyal, és a helyéhez legközelebbi vonal mentén hagyta el a játékteret. Vélhetően ha vezetnek, ez nem í­gy néz ki. Bár ezt bármelyik csapatról elmondhatjuk…

    87.

    PERC
    VargaSzánthó
    86.

    PERC
    Sigérde Almeida
    85.

    PERC
    Stieber beadása után Dibusz jön ki, a saját védőjével ütközik, kiejti a labdát, Ikoba pöcköli el, majd Szépe lőne, de harsan a sí­p… vélhetően kapustámadás miatt.

    83.

    PERC
    Skvarka lő egy csel után 17 méterről, középről, de ismét jó a zalai blokk!

    81.

    PERC
    Lovrencsicstől jön egy átlövési kí­sérlet a 16-os jobb csücskétől, Demjén véd nagyot!

    80.

    PERC
    RADÓ BELÖVI! Dibusz balra vetődött, a labda középmagasan jobbra ment! Ezzel egál! A második félidő alapján kicsit sem érdemtelenül egyenlí­tett a Zete! 1–1

    80.

    PERC
    Radó (1–1)

    80.

    PERC
    Ikoba csúsztatta meg a labdát, Radó húzza meg a jobbon, befelé cselez, majd a 16-oson belül Civic odacsúszik neki, nem találja el a labdát, í­gy jogos a büntető!

    79.

    PERC
    TIZENEGYES! Radó harcolta ki!

    78.

    PERC
    KAPUFA! Sigér labdáját remekül veszi át a 16-oson belül Varga, aki 7 méterről lő, Demjén nem éri el, a bal kapufa viszont megmenti a Zetét!

    77.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 8748.

    76.

    PERC
    BarcziOstrek
    76.

    PERC
    Varga adja be a jobbról, a tizenhatos csücskétől, középen Boli érkezik, de nem tud belefejelni a labdába!

    75.

    PERC
    Egyre viharosabb a szél…

    73.

    PERC
    Varga átlövési kí­sérlete vágódik le.

    72.

    PERC
    Mitrovics sarokrúgása után Lovrencsics ment a rövidnél, majd földre kerül. Szabadrúgás kifelé.

    70.

    PERC
    A mezőnyjáték dominál az elmúlt percekben.

    68.

    PERC
    Skvarka lőtt középről, 16 méterről, de jó a blokk!

    67.

    PERC
    A Fradi most picit lassí­tani próbálja a játékot, ha hozzá kerül a labda. Érezhető a szándék, ki kellene zökkenteni a fonalat nagyon elkapó hazaiakat…

    64.

    PERC
    Bobál GergelyIkoba

    64.

    PERC
    LodicoŠ kvarka

    62.

    PERC
    Közben az ismétlések alapján egyértelmű, a percekkel korábbi Stieber-helyzetnél valóban Lovrencsics kezéről vágódott le a labda… láttunk már ilyenért tizenegyest.

    61.

    PERC
    DIBUSZ! DIBUSZ! ÉS ÚJRA DIBUSZ! így foglalhatnánk össze az elmúlt három-öt percet! Stieber szabadrúgása a jobb felső felé száll, van is benne erő rendesen, de Dibusz látványos robinzonáddal szögletre tolja!

    60.

    PERC
    Civic faultolta le Stiebert a 16-os előterében, kissé balra a kaputól. Mitrovics és Stieber méregetik a szöget.

    60.

    PERC
    Civic
    60.

    PERC
    DIBUSZ és BARCZI megint! Barczi szenzációs a jobb szélen, bedob egy megkerülős cselt a védőjével szemben, Heister kap egy kötényt, majd az ötös jobb sarkától lő az exújpesti, Dibusz viszont lábbal hatalmasat ment!

    59.

    PERC
    DIBUSZ! Megint Barczi csinálja meg a cselt a jobb szélen kényszerí­tőzik Radóval, majd utóbbi 7 méterről, kapásból lő, Dibusz viszont remekül vetődik ki és zárja a szöget! A kipattanót Blazic vágja ki!

    57.

    PERC
    MI MARADT KI?! Barczi kerül helyzetbe a jobb oldalon, középre lövi élesen a labdát, Stieber érkezik, aki néhány méterről középmagasan lő, de az egyik visszazáró ferencvárosi bekk óriásit ment. A lecsorgó a hosszú alsó sarok mellett pattog el. A zalaiak büntetőt reklamálnak, de túlzás lenne azt mondani, hogy teljes meggyőződéssel teszik… nincs is tizenegyes!

    54.

    PERC
    Varga készí­tette le a labdát lövésre Haratinnak, aki 20 méterről, középről veszi célba a kaput, de jó két méterrel a jobb felső mellé vágja!

    52.

    PERC
    Stieber puskázta el a szabadrúgást a 16-os jobb oldalától, éles szögből a sorfalba löbbölte…

    52.

    PERC
    Lódico adta el a labdát a saját tizenhatosánál, Barczi lecsapott rá, egy csel után Heister szorí­tásában nagyot esik. Szerencséjére tizenegyes nincs, szabadrúgás viszont annál inkább!

    51.

    PERC
    Lovrencsics taposott oda a meglóduló Radónak… sárga.

    50.

    PERC
    Varga lőtt 21 méterről, kissé jobbról, Demjén magabiztosan fogta meg a középre tartó labdát.

    49.

    PERC
    Bobál Dávid keresi egy mélységi indí­tással Bobál Gergelyt – Blazic helyezkedik remekül és lép közbe a testvéri összjátékba.

    48.

    PERC
    Boli miatt intettek lest.

    46.

    PERC
    Egy csere a szünetben a hazaiaknál: LesjakBobál Dávid

    46.

    PERC
    Folytatódik a mérkőzés!

    FÉLIDŐ

    A kezdő sí­pszó előtt húsz perccel az anyaegyesület tizenhét szakosztályának jelenlegi és korábbi sportolói vonultak fel a pálya mellett, miközben a fúvószenekar a hazai klub-, valamint a zöld-fehérek indulóját is eljátszotta – ezzel is megerősí­tve a két klub szurkolói között fennálló baráti viszonyt. Az ünnepélyes pillanatokat fokozva a hazai játékosok a jeles alkalomra készí­tett pólóban vonultak a kezdőkörbe, az igazi attrakció pedig a mérkőzés 19. és 20. percében következett, amikor a két kapu közötti, északi lelátón helyet foglaló nézők a magasba tartották a székeikre helyezett kartonlapokat: az élőkép az egyesület alapí­tásának évszámát mutatta.

    „A századik évforduló mérföldkő a klub életében, a labdarúgó- és a többi szakosztálynak egyaránt – mondta a találkozó előtt lapunknak Végh Gábor, a ZTE FC többségi tulajdonosa. – Mondhatjuk, hogy Zalaegerszeg igazi sportvárosnak számí­t, többek között a kosárlabdázók, a tekések, az úszók, az atléták egyaránt sokat tesznek azért, hogy öregbí­tsék az egyesület hí­rnevét. A szombati mérkőzés a programsorozat első állomása volt, ebből a labdarúgó-szakosztály is igyekezett kivenni a részét. Ami a tavaszt illeti, bí­zom benne, hogy a pályán olyan eredményeket érünk el, amelyek méltók lesznek a klub hagyományaihoz. Hogy mi kell a bentmaradáshoz? Sok-sok pont. Ha a hátralévő fordulókban olyan szervezetten futballozunk, mint hét közben a Fehérvár ellen a Magyar Kupában, elérhetjük a célunkat.”

    FÉLIDŐ

    A ZTE legutóbbi hét bajnokija mindegyikén kapott gólt, legutóbb 2019. december 14-én hozott mérkőzést nullára (Felcsúton nyert 1–0-ra).

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros a legutóbbi 12, ZTE elleni bajnokiján mindig betalált, 2004. március 13. (0–0) után kezdődött ez a sorozat. Egyébként is jellemző a sok gól a két csapat egymás elleni mérkőzéseire: az emlí­tett 12 találkozón 58 találat esett, ez egészen kiemelkedő. Egy gól már ma is megvan.

    45.

    PERC
    NINCS HOSSZABBíTÁS, KARAKÓ LEFÚJTA AZ ELSŐ FÉLIDŐT!

    45.

    PERC
    Stieber csapta be a védőjét a 16-os előterében, majd egy klasszisokat idéző no-look passzal hozná játékba a bal kezénél beinduló Radót, ám Dibusz kijön a kapujából és jól kivetődve véd!

    44.

    PERC
    Lódico indí­tása után Boli forgatta meg Szépét a 16-os jobb oldalánál, de hiába a szép cselek, a beadása aztán pontatlan volt.

    43.

    PERC
    Barczi, Mitrovics a labda útja a jobb szélen, középen Bobál csúsztatja meg Mitrovics beadását, a 16-os bal csücskénél Stieber robban be, kapásból, erőből küldi kapu elé a labdát, Dibusz kivetődik, elpaskolja az érkező zalai elől, de csak középre tudja tenni, a kaputól 14-15 méterre Sigérnek kell takarí­tania.

    41.

    PERC
    Szépe rántotta le Bolit a félpályánál. Sárga. Karakó játékvezető akkora lendülettel indult felmutatni a lapot, hogy el is csúszott, a drukkerek persze kedvesen megmosolyogták, kikacagták a szituáció miatt… mondhatjuk, a legjobbakkal is megesik.

    39.

    PERC
    A ZTE hazai mérlege 3 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, csak az Újpest és a Kaposvár szerzett a Zeténél kevesebb pontot pályaválasztóként. A Ferencváros mindkét idénybeli bajnoki vereségét idegenben szenvedte el, mérlege 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség.

    36.

    PERC
    Stieber balról érkező beadása Vargáról vágódik le, Barczi a 16-os jobb csücskétől, a kaputól jó 14 méterre ollózva próbálja kapura húzni a labdát, látványosnak látványos megoldás, de nem túl pontos, méterekkel pattog el a bal alsó mellett…

    33.

    PERC
    Ezzel a találattal szerzett vezetést az FTC!

    32.

    PERC
    Mitrovics adja el a labdát a félpályánál, Boli megszerzi, felgyorsí­t, jó 30 méteren át vezeti, a kaputól 11-12 méterre egy cselt húzna meg, Lesjak viszont óriásit ment a 16-oson belül!

    30.

    PERC
    Mitrovics ad remek labdát a balon felgyorsí­tó Barczinak, utóbbi az alapvonaltól élesen adja be, középen jön Bobál, ám a visszazáró védő megelőzi, és szögletre tud tisztázni előle!

    27.

    PERC
    Radó vette át kissé hosszan Bobál indí­tását a 16-os előterében, de még í­gy is alá tud bökni neki, mielőtt a kimozduló Dibusz odaérhetne, viszont a kapus mellett a kapu mellett is elemeli í­gy a labdát!

    25.

    PERC
    A vezetés megszerzése óta érezhetően többet járatja hátul a labdát az FTC.

    24.

    PERC
    Varga í­velte be a labdát a 16-os bal sarkától megí­télt szabadrúgásból, Demjén jött ki magabiztosan és húzta le azt az ötös jobb csücskénél.

    22.

    PERC

    20.

    PERC
    íGY SZÜLETETT A GÓL: Lovrencsics csapta be az emberét a jobb szélen, majd laposan az ötös jobb sarkához gurí­tott, az eltolódó védők között Boli és Nguen is érkezett, utóbbi pedig 6 méterről, a kiszolgáltatott Demjén lába mellett a rövid alsóba helyezett! 0–1

    20.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Nguen (0–1)

    20.

    PERC
    32 másodperccel azután, hogy 19 perc 20 másodpercnél az 1920-as alapí­tási év előtt tisztelegve óriási, már-már egész stadionos élőképet tartanak a magasba a zalaiak, jön Nguen, és megszerzi a vezetést a vendégeknek!

    19.

    PERC
    Varga mutat be egy jó cselt a 16-os jobb csücskénél majd lő, de jó a blokk is!

    18.

    PERC
    A Fradinak volt két hosszabb rossz sorozata is Zalaegerszegen: nyeretlen maradt 1979 és 1987 között (8 mérkőzés, benne egy négyes vereségsorozattal), majd 1998 és 2003 között (6 mérkőzés, igaz, ezekből 5 eldöntetlenül végződött).

    16.

    PERC
    Bobál indul a saját térfeléről, Blazic hiába integet, nem lehetett les, Radónak passzol a baljánál, a 16-os vonalában jön is a visszapassz, 7 méterről, éles szögből a hosszú alsót veszi célba, de néhány centivel elvéti a kapu bal csücskét!

    15.

    PERC
    Eddig kifejezetten jó az iram, ha óriási ziccereket nem is láthattunk a felektől.

    14.

    PERC
    Mitrovics beadását kivágják a védők, Katelarisz érkezik a lecsorgóra, 12 méterről viszont méterekkel kapu fölé vágja. A játék egyébként is megáll, a beí­velésnél valaki lesre futhatott.

    12.

    PERC
    Mitrovics harcol ki í­géretes szögből szabadrúgást, Sigér csúszott rá egy ütemmel megkésve.

    11.

    PERC
    Tokmac tekerte kapura a labdát 15 méterről, kissé balról, de jó egy méterrel elvétette a bal felsőt.

    8.

    PERC
    Lodico küldi kapura kapásból a védők kissé röviden kifejelt labdáját, 22 méterről eleresztett kí­sérlete a jobb alsó mellé csapódik!

    8.

    PERC
    DEMJÉN! Varga sarokrúgása után Boli tud fejelni a rövid saroknál, de a hazai kapus ki tudja tolni a léc alá tartó labdát!

    6.

    PERC
    Bobált ugratnák ki, de lesen állt a zalai támadó…

    3.

    PERC
    DIBUSZ! Óriási védés! Radó gyorsí­t fel a bal oldalon, befelé cselez, 17 méterről a bal felsőt veszi célba, de az FTC kapusa bravúrral védeni tud!

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés!

    A Ferencváros zöld-fehér felsőben, zöld nadrágban és sportszárban.

    Jönnek a csapatok, a ZTE centenáriumi kék pólóban egyelőre, alatta kék-fehér felső, fehér mez és sportszár, utóbbi kombinációt viselik majd a mérkőzésen a hazaiak!

    Elővételben 7000-7500 jegy fogyott a hí­rek szerint erre a mérkőzésre. Másként is fest a ZTE Aréna, mint egy hete az Újpest–PAFC mérkőzésen…

    A Fradinak volt két hosszabb rossz sorozata is Zalaegerszegen: nyeretlen maradt 1979 és 1987 között (8 mérkőzés, benne egy négyes vereségsorozattal), majd 1998 és 2003 között (6 mérkőzés, igaz, ezekből 5 eldöntetlenül végződött).

    A két csapat legutóbbi négy, egymás ellen ví­vott bajnokiját a Ferencváros nyerte meg. A ZTE legutóbb 2010. november 6-án győzte le a Fradit – hazai pályán aratott 2–1-es sikert.

    Zalaegerszegen igyekeznek megadni a módját a mai mérkőzésnek, a klub 2020-ban ünnepli fennállása 100. évfordulóját, az a centenáriumi eseménysorozatot pedig a mai napon, az FTC elleni mérkőzéssel nyitja meg az egyesület! A pályán például épp egy fúvószenekar adja elő a ZTE-indulót, amit a két klub közti jó viszonyt ápolva az vendégtábor is az egerszegieket éltető rigmusokkal kí­sér…

    Eddig 70 alkalommal találkoztak az első osztályban, a ZTE 14-szer, a Ferencváros 37-szer győzött, a döntetlenek száma 19.

    Köszöntjük olvasóinkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ