2020.V.23. Ferencváros – DVSC: 2-1

Sigér Dávid duplája döntött a nagy gólok mérkőzésén

Hiába vezetett a DVSC a Ferencváros otthonában, a saját nevelésű játékosa eldöntötte a bajnokit.
A Ferencváros Sigér Dávid két góljával 2–1-re legyőzte a Debrecent a labdarúgó NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, amellyel 70 nap után újraindult a bajnokság.


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: Jó ellenfelekkel találkoztunk, a felkészülés szempontjából valamennyi edzőmérkőzésünk hasznos volt. Ezeken a mérkőzéseken nem az eredmény volt az elsődleges, hanem hogy minden olyan játékelemet begyakoroljunk, amelyet élesben is szeretnénk majd alkalmazni. Komoly kihí­vás vár a csapatra, de az ellenfeleink is szerda-szombat ritmusban fogják lejátszani a hátralévő bajnoki mérkőzéseiket. Számunkra talán némi előnyt jelenthet, hogy az ősszel már átéltünk hasonlót, amikor az Európa Liga csoportkörében szerepeltünk, ám ettől függetlenül nehéz időszak vár ránk. Nem volt egyszerű dolgunk, de a Debrecen ellen mindig nagyon nehéz játszani, kemény ellenfél. Szombaton is a három pont megszerzése lesz a célunk, hiszen csakis győzelmekkel védhetjük meg a bajnoki cí­münket!

Vitelki Zoltán: — Nagyon várjuk már, hogy elkezdődjön a Ferencváros elleni bajnoki! A kupacsapatok kivételével mi is egy héttel korábban folytatjuk tovább szereplésünket, de nincs hiányérzetem, úgy vélem, jól sikerült a rövid felkészülésünk.Nagyon motivált játékosokat látok magam előtt, bí­zom benne, a Groupama Arénában olyan eredményt tudunk elérni, amely klubnak, szurkolónak, futballistának és vezetőnek is jó. A labdarúgók maximálisan átérzik, mennyire fontos minden egyes pont – fogalmazott a DVSC vezetőedzője, Vitelki Zoltán, aki a zárt kapus találkozókról is beszélt. — Ehhez nem lehet hozzászokni, hisz mint minden sport, természetesen a foci sem ugyanolyan szurkolók nélkül. De nem panaszkodunk, hozzá kell szokni, hogy ilyen körülmények között kell majd játszani. Ez a hét a finomí­tásról szólt, igyekeztünk azokra a kiélezett szituációkra kihegyezni a feladatokat, amelyeket a Ferencváros ellen szeretnénk megvalósí­tani. Éles meccsre számí­tok, de ha azt az agresszivitást és hozzáállást mutatjuk, melyet a legutóbbi idegenbeli, zöld-fehérek elleni bajnokinkon, illetve ha még magasabb szintű koncentrációval és a hibaszázalékok csökkentésével futballozunk, alkalmasak leszünk rá, hogy pontot tudjunk szerezni akár az FTC ellen is.   

A mérkőzés:

Ferencváros — DVSC: 2-1 (2-1)
Groupama Aréna, 15:55. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Pintér Csaba (asszisztensek: Georgiou, Lémon; alapvonali jv.: Karakó, Bogár; tartalékjv.: Király)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Botka, Civic — Haratin, Sigér (Somália, 88.) — Zubkov (Vécsei, 60.), Isael (Skvarka, 83.), Nguen — Boli (Szihnyevics, 83.)
kispad: Gróf, Frimpong, Leandro, Heister, Lódico
vezetőedző: Szerhij Rebrov

DVSC: Nagy S. — Kusnyí­r, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi J. — Bódi, Haris (Kundrák, 67.), Tőzsér (Milunovic, 77.), Varga K. (Csősz, 67.) — Adeniji (Garba, 46.), Szécsi M.
kispad: Kosicky, Szatmári, Szabó B., Habovda, Trujic
vezetőedző: Vitelki Zoltán

Gól: Sigér (22., 42.) illetve Bódi (13.)
Sárga lap: Zubkov (28.), Haratin (36.), Botka (72.) illetve Pávkovics (64.)

A hangulat jó ideig felejthetetlen marad.

A Groupama Arénát szombat délutánra elzárták a külvilágtól, ahol máskor több száz, sőt inkább több ezer szurkoló masí­rozott a stadion irányába, most minden sarkon biztonságiak őrködtek. A területre belépni többszöri személyazonosí­tás után lehetett, odabent a két klub elöljárói, az újságí­rók, az operatőrök és a fotósok szájmaszkban üldögélve várták a kezdést. Egyedül a játékoskijáróval szemközti lelátórészen helyet foglalóknak nem kellett védőfelszerelést felvenniük – no, igen, ők a ferencvárosi szurkolók önarcképes műanyag bábuik voltak…

A találkozó több szempontból is történelminek volt mondható: a koronaví­rus-járvány után az Üllői úton rendezték az újrainduló NB I első mérkőzését, az öltözőkbe és a folyosókra csupán tesztelésen áteső labdarúgók és stábtagok léphettek be, s hogy a kép teljes legyen, a szokásos bevonulók és kézfogások is elmaradtak. Mi több, az első ivószünetig az is kiderült, a játékosoknak a gólörömöt is gyakorolniuk kell. Előbb Bódi Ádám lőtte ki a jobb sarkot, mí­g a gólszerző váratlanul hátrasprintelt Nagy Sándor kapusig, a többiek a felezővonalnál szaladgáltak ide és oda, majd az egyenlí­tést követően Sigér Dávid ugyan ököllel lepacsizott két társával, de inkább a hangját kieresztve ünnepelt. Szürreális jelenetek voltak ezek, hamar kiderült, mindenkinek szoknia kell ezeket a szituációkat – ölelkezzenek, ne ölelkezzenek, mi legyen?!

A vártnál bátrabban kezdett a vendég Loki, a visszatérő Tőzsér Dániellel „felturbózott” középpálya jól szövögette a támadásokat, a vendégek a labdaszerzéseket követően próbálták megtartani a labdát, csakhogy Sigér Dávidra nem készültek fel megfelelően. A védekező középpályás a közeli „bombáját” követően távolról is a léc alá lőtt, nem véletlenül vonult hatalmas mosollyal a szünetre.

Amí­g az első félidőben a nézők hiányoztak, a jó játék nem, addig a fordulás után már jóval visszafogottabb tempót diktáltak a csapatok. Néhányaknál talán fogyott a szufla, a Ferencváros az előny tudatában pedig minden bizonnyal kevésbé sürgette a játékot, hiszen a program finoman fogalmazva is sűrű, szerdán a Megyeri úton következik az Újpest elleni derbi. A két vezetőedző közül Vitelki Zoltán kezdett el hamarabb cserélgetni, nem árt hozzászoknunk, hogy a megengedett öt-öt változtatási lehetőség olykor alaposan széttördelheti a mérkőzést. A két csapat az újrakezdéshez méltó első bajnokit játszott, és a hetvennapos szünetet követően ne panaszkodjunk, három szép gólt is láthattunk.

A Ferencváros egymást követő 50. hazai bajnoki mérkőzésén sem kapott ki, legutóbb 2017. április 15-én, a Vasas ellen maradt alul a Groupama Arénában, azóta nem talált legyőzőre – a Loki sem fogott ki rajta. Szerdán újabb elhalasztott összecsapás vár a Fradira, ha az Újpest elleni derbit is hozzák a zöld-fehérek, kilencpontos előnnyel vághatnak neki a bajnokság hajrájának. 2–1

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a DVSC legyőzése után elárult, sokat jelentettek játékosainak a lelátóra helyezett kartonbábuk, mí­g debreceni kollégája, Vitelki Zoltán úgy érzi, csapata rászolgált volna egy pontra a mutatott teljesí­tményével.

„Ez nagyon fontos nap volt a magyar futball számára: folytatódhatott a bajnokság! Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, rászolgáltunk a három pontra, és jól reagáltunk a Debrecen játékára. Ötezer kartonbábu volt a lelátókon, és a játékosoktól tudom, ez is sokat jelentett nekik. Meg kell köszönnünk a klubnak a gesztust” – fogalmazott Rebrov a meccs után, s kitért arra is, milyen érzés volt két hónap után újra bajnokin irányí­tania a csapatát.

„Két hónapig nem játszottunk, ehhez képest elégedett vagyok a mutatott teljesí­tménnyel. Fizikailag nincsenek gondok, és biztos vagyok benne, hogy egyre jobb formába kerülnek majd a labdarúgóink. Magam is nehéz perióduson vagyok túl, de sokat dolgoztam, elemeztem a mérkőzéseinket, és készültem az újabb kihí­vásokra” – árulta el az ukrán tréner, s kiemelte a duplázó Sigér Dávidot is.

„Dávid rászolgált a két gólra, mert jól »olvasta« a játékot, tudta, mire van szükségünk. Az első gólnál nehéz volt olyan jól eltalálni a labdát, ám jókor volt jó helyen, a második pedig kifejezetten szép lövés eredménye volt.”

Vitelki Zoltán, a Debreceni VSC vezetőedzője sokkal kevésbé volt elégett a lefújás után, ami érthető is, hiszen csapata vezetett a mérkőzés elején, ám Sigér duplájával a Ferencváros fordí­tott, í­gy a hajdúságiak pont nélkül távozhatnak a Groupama Arénából.

„Úgy érzem, minimum egy pontot ki lehetett volna hozni ebből a kilencven percből, de nincs szégyenkeznivalónk. Próbáltunk pontot, sőt pontokat szerezni, számunkra ugyanis minden mérkőzésnek nagy jelentősége van. Jól kezdtünk, megszereztük a vezetést, csakhogy jött a Fradi két elkerülhető gólja, ami alaposan megzavart bennünket. A figyelem, a koncentráció hiányzott a játékunkból. Sigér góljai megnyugtatták a Ferencvárost, mi pedig kezdhettünk mindent elölről. Sokan felvetették, hogy hátrányt jelent-e, hogy mi egy héttel korábban játszunk. Nem, sőt, a játékosok már nagyon várták, hogy újra pályán legyenek. Mindenesetre eredményesebb játékot vártam, a kapu előtt kellett volna határozottabbnak lennünk” – mondta Vitelki, s beszélt játékosai erőnléti állapotáról is.

„Fizikai problémát nem láttam. Volt olyan futballistánk, aki edzőmérkőzésen sem játszott az elmúlt időszakban, ehhez képest próbáltunk nyomni, előremenni. Nem álltunk vissza, küzdöttünk, úgyhogy elsősorban az eredmény miatt vagyok szomorú.”

Sigér Dávid:

AZ 1. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Szappanos (Mezőkövesd) 8 — Eperjesi (Mezőkövesd) 6, Kravcsenko (Kisvárda) 6, Nagy Zs. (Puskás Akadémia) 7 — Sesztakov (DVTK) 7, Márkvárt (DVTK) 6, Sigér (Ferencváros) 7, Grozav (Kisvárda) 7 — Hodzic (MOL Fehérvár) 7, Henty (Puskás Akadémia) 7, Futács (MOL Fehérvár) 7
A forduló játékvezetője: Pintér Csaba (Ferencváros — DVSC) 9 — Georgiou Theodoros, Lémon Oszkár, Karakó Ferenc, Bogár Gergő

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2020.V.23. Ferencváros – DVSC: 2-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    Hiába vezetett a DVSC a Ferencváros otthonában, a saját nevelésű játékosa eldöntötte a bajnokit.

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Bódi beadását kifejeli Lovrencsics.

    90+3.

    PERC
    Bódi lő 22-ről jobbal, menti a bevetődő Szihnyevics, de Civic összehoz ajándékba egy sarokrúgást a Lokinak.

    90+1.

    PERC
    Ismét eldőlhetett volna! A két csereember megvillan, Skvarka jobbról középre ad laposan Somáliának, aki kissé jobbról jobbal a bal oldali kapufa tövére lő 21 méterről, Nagy vetődött, nagyot, de nem érte el.

    90.

    PERC
    Négy perc a ráadás!

    89.

    PERC
    Fotó: Tumbász Hédi

    87.

    PERC
    Sigér le, Somália be, szűrőcsere még a végére.

    85.

    PERC
    Ejnye, Lovrencsics jobb oldali, jobblábas beadásának mellérúg Vécsei!

    83.

    PERC
    Kettős csere a hazaiaknál is: Isael és Boli le, Michal Skvarka és Mikalaj Szihnyevics be, irányí­tó- és ékcsere. Rebrov óvatos duhaj

    82.

    PERC
    BarbosaBarbosa Š kvarkaŠ kvarka
    82.

    PERC
    BoliBoli SignevichSignevich
    81.

    PERC
    Sigér menti Bódi beadását, de újabb szöglet. Bódi átmegy a másik oldalra, jobbal beadja, Dibusz elüti Kinyikék elől.

    80.

    PERC
    Úgy tűnik, a Loki-nevelés Sigér góljaival kap ki a Loki…

    80.

    PERC
    Bódi beadását kornerre menti Lovrencsics.

    79.

    PERC
    Fotók: Földi Imre

    77.

    PERC
    Aki 16-szoros szerb U21-es válogatott.

    76.

    PERC
    Tőzsért Luka Milunovics váltja közben, karmestercsere a vendégeknél.

    76.

    PERC
    Civicet kell ápolni.

    73.

    PERC
    Tőzsér ballal a rövid felső sarok fölé emel a 16-os jobb csücske elől járó szabadrúgásból.

    71.

    PERC
    …sárga lap az éket gáncsoló Botka Endrének, de csak szabadrúgás.

    71.

    PERC
    Bódi is szépen emel Garba elé, aki elesik a 16-os előtt…

    71.

    PERC
    Haratin futtatja a balon Nguent, de pocsék a beadás.

    70.

    PERC
    Nem mindennapi, hogy ennyivel később játsszanak le egy, az 1. fordulóba kií­rt mérkőzést: eredetileg 2019. augusztusának első hétvégéjén találkozott volna a két csapat. Ha minden igaz, legutóbb az 1938–1939-es idényben fordult elő, hogy egy első fordulóba kií­rt bajnokit a következő naptári évben játották le, akkor augusztus 21-én kezdődött a bajnokság, de az elhalasztott Ferencváros–Szolnoki MÁV meccset 1939. február 19-én rendezték meg. A mostani azért még nagyobb „elcsúsztatás”.

    70.

    PERC
    A Loki ezzel együtt a legutóbbi 19 idegenbeli NB I-es mérkőzéséből csak kétszer nem kapott gólt (Zalaegerszegen 2–0-ra győzött, Felcsúton 0–0-s döntetlent játszott).

    70.

    PERC
    Jön a negyedik negyed…

    68.

    PERC
    Ivószünet.

    68.

    PERC
    A 21 éves Kundrák 9 meccsen 5 kanadai pontot termelt a Fradiban, játszott ő is a Balmazújvárosban, mint pl. Sigér. Zöld-fehérben a Budaörs és Koroncó elleni MK-meccseken villogott Kundrák.

    67.

    PERC
    Vécsei lő távolról a léc fölé.

    66.

    PERC
    Kettős csere a Lokiban: Varga sem brillí­rozott, Haris elfáradt, Csősz Richárd és Kundrák Norbert áll be.

    66.

    PERC
    HarisHaris KundrakKundrak
    66.

    PERC
    VargaVarga CsoszCsosz
    65.

    PERC
    Fotó: Földi Imre

    63.

    PERC
    A balbekk már ledolgozta az első gól előtti hibáját.

    63.

    PERC
    Isael az ötös jobb sarka elől jobbal a túlsó sarok mellé lő, Civic menetrendszerű bal oldali, ballábas beadása után.

    60.

    PERC
    Ne feledjük, ötöt lehet cserélni, de összesen csak három alkalommal.

    60.

    PERC
    Vagy szélső helyett karmester?

    59.

    PERC
    Pávkovics Bence kap sárga lapot, felrúgta nyújtott lábbal Bolit, egy rossz levétele után.

    59.

    PERC
    Zubkovnak nagyon nem ment ma, Vécsei Bálint váltja. Szélsőcsere.

    59.

    PERC
    Szépen tartja a labdát a Fradi, hangos a gépi közönség, a villanykórus.

    59.

    PERC
    A 2019–2020-as idényben már csak a Ferencváros veretlen hazai pályán. Nagy a különbség a többi csapathoz képest: az FTC 30 pontot szerzett (mérlege 9–3–0) pályaválasztóként, a második legeredményesebb Fehérvár csak 23-at.

    58.

    PERC
    A Ferencváros pályája nem tartozik a debreceniek kedvenc vadászterepei közé: 47 bajnokiból csak négyszer – 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2012-ben – győztek a zöld-fehérek vendégeként. Az FTC 1943 és 1998 között megőrizte hazai veretlenségét a Lokival szemben (22 győzelem, 2 döntetlen), s 2012. március 3. óta nem kapott ki pályaválasztóként a DVSC-től (6 győzelem, 4 döntetlen).

    58.

    PERC
    Bódi jobb oldali beadására nem érkezik középen Garba.

    57.

    PERC
    Civic szereli szépen a megindulni akaró Vargát.

    56.

    PERC
    Tőzsér passzát Bódi az ötös jobb sarka elől jobbal Civicbe vágja.

    53.

    PERC
    Kinyik összekap Nguennel egy bedobás előtt.

    52.

    PERC
    Dibusz passzol röviden Botka elé, de figyel a bekk, Szécsi már csúszott.

    51.

    PERC
    Tőzsér 18 méteres emelése kapuscsemege.

    48.

    PERC
    Hazai rohamokkal.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Fotó: Tumbász Hédi

    FÉLIDŐ

    Adenijit Haruna Garba váltja, ékcsere a Lokiban.

    FÉLIDŐ

    A legutóbbi 17 bajnoki közül csak kettőt tudott megnyerni a Loki, a legutóbbi három meccs mind ferencvárosi sikerrel zárult.

    FÉLIDŐ

    flashscore.cc

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A közelmúltbeli összecsapások legjobb góllövői:
    Adamo Coulibaly 6
    Varga Roland 5
    Böde Dániel 5
    Szakály Péter 4
    Dalibor Volas 3

    FÉLIDŐ

    Két bajnokin győzött az előző 17-ből a Ferencváros ellen a Loki, az utóbbi három összecsapáson rendre a fővárosiak diadalmaskodtak. Három idegenbeli bajnokit nyertek meg a debreceniek ebben az idényben, egyszer döntetlent játszottak, hétszer kikaptak.

    FÉLIDŐ

    A Debrecen 2012 márciusa óta nem tudott nyerni a Fradi vendégeként. A Loki a kiesés elől menekül, két pont választja el a 11. pozí­ciótól, igaz, egymérkőzéses lemaradásban van. Vendégként mindössze három bajnokiját nyerte meg.

    FÉLIDŐ

    KÜLÖNÖS GÓLÖRÖM – BORBOLA BENCE, AZ NS TUDÓSíTÓJA. Nem mindennapi látvány lesz a kartonbábukkal feltöltött Groupama Aréna. Sok mindent megéltünk már a magyar futballban, de ezt még nem: több ezer Fradi-szurkoló fényképes hasonmása lesz ott a Debrecen elleni bajnokin. A televí­zióban jó játék lesz az ismerősöket fürkészni, Franck Boliék pedig különös gólörömre készülhetnek. Az elefántcsontparti csatár jó formában folytathatja az idényt, és ha nem is könnyed, de hazai győzelem születik.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+3.

    PERC
    Isael távoli szabadrúgása Nagyé.

    45+2.

    PERC
    Egy alkalommal szerzett a bajnokságban kettőnél több gólt a Debrecen a Fradi vendégeként, 1995-ben 3–3-at játszottak a csapatok.

    45+2.

    PERC
    Kinyik passza éppen csak hosszú Adenijinek, Blazic odalép, Dibusz kifut.

    45.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Pávkovics kifejeli Isael jobb oldali beadását.

    43.

    PERC
    A nagy és fura gólok mérkőzése ez, mivel játszanak ma, Jabulanival?

    42.

    PERC
    VEZET A FRADI! Nguen passzol jobbról SIGÉR DÁVID elé, akit nem támadnak meg, Haris is későn lép ki rá, a szűrő jobbal 22-ről, kissé jobbról a léc alá lő. Kissé balra ment a labda, fura í­vben, Nagy vetődik, de nem éri el. Nem volt ez potya, nagyon erős volt a lövés: 2–1!

    42.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Sigér (2–1)
    42.

    PERC
    Hopp, Lovrencsics nagyon magára marad a jobbon, mindenki elfut előle, karanténos módon, a védő jobbal kapura lő í­gy az ötös jobb sarka elől, de Nagy eléri a labdát a léc alatt.

    40.

    PERC
    Blazic beadása Ferenczié.

    40.

    PERC
    Civic szépen cselezi ki a balon Bódit, de a beadása Kinyiké.

    40.

    PERC
    Haratin oxival szedi le a levegőből Tőzsér indí­tását.

    39.

    PERC
    Elcsendesedett a mérkőzés a félidő hajrájára.

    37.

    PERC
    A Ferencváros és a DVSC az aktuális idényben kétszer találkozott egymással. A Nagyerdei Stadionban 6-1-re nyert a Fradi novemberben, mí­g februárban, a Groupama Arénában 2-0 lett a végeredmény

    36.

    PERC
    Ápolás.

    36.

    PERC
    Ihor Haratin kap sárga lapot, hátulról felrúgta Bódit, becsúszva.

    36.

    PERC
    De azért egy egy.

    36.

    PERC
    A két csapatot 23 pont választja el a tabellán, ez alapján nem meglepetés, hogy a fontosabb statisztikai adatokban a Ferencváros jobban szerepelt a bajnokság eddigi mérkőzésein a Debrecennél. Az InStat elemzések alapján készült összevetésből kitűnik, hogy a kiválasztott mutatókból egyedül a párharcok számában előzte meg szombati riválisát a DVSC, minden másban a Ferencváros statisztikai adatai a jobbak.

    35.

    PERC
    Okosan tördeli a játékot a Loki, és több kisebb szabálytalanságra kényszerí­ti a hazaiakat. Adenijit szereli Blazic sokadszor, hiába a sok felí­velés. Most meg Haratin lép középre Adeniji elé.

    34.

    PERC
    Haratin visszagurí­tott labdáját Sigér jobbal 25-ről a jobb alsó felé rúgja, Kinyik beleér, Nagy vetődve fogja a labdát a jobb alsó előtt.

    32.

    PERC
    Zubkov megvillan, remekül emel a túloldalra Civic elé jobbról, de les.

    30.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    30.

    PERC
    Tőzsér kidobja balra Vargának, aki ballal 25-ről jócskán a léc fölé lő.

    30.

    PERC
    57 százalékban eddig a labda a Fradinál, Isael és Zubkov teljesen elbújt a mezőnyben.

    29.

    PERC
    A DVSC ellen az elmúlt négy, az Üllői úton rendezett mérkőzésén kivétel nélkül két gólt szerzett, háromszor győzött, egyszer döntetlent játszott. Érdekes, hogy a 2014 nyarán átadott stadionban bajnoki találkozón még soha nem voltak ötezernél kevesebben, ha a Loki vendégeskedett ott – ez a sorozat természetesen megszakad most, a zárt kapus rendezés miatt. A Vitelki Zoltán által irányí­tott DVSC a legutóbbi öt bajnokijából négyet elveszí­tett, egyet nyert csak meg, de ez csak statisztika, aligha lehet most a február-márciusi formából kiindulni. Az viszont biztos, hogy védekezésben nagyot kell javulnia a Lokinak, a Ferencváros ugyanis a legjobb gólátlagú csapat az OTP Bank Ligában, a debrecenieknél viszont egyedül a sereghajtó Kaposvár kapott több gólt a teljes mezőnyben az eddigi fordulókban (mlsz.hu).

    28.

    PERC
    Kap is egy sárga lapot ezért.

    28.

    PERC
    Olekszandr Zubkov nagyot rúg Vargába.

    26.

    PERC
    Lovrencsics jobbról remekül ad középre, Boli nem rúgja el középen a labdát, Nguen érkezik az ötös bal sarka előtt, kapura is lő, de a gólvonalon álló Kinyik a bal combjával menteni tud!

    26.

    PERC
    De Kinyik most hatalmasat ment!

    25.

    PERC
    Kinyik a mérkőzés előtt arról beszélt, hogy az utolsó pillanatig koncentrálniuk kell. Nos, a gólnál ez nem látszott.

    24.

    PERC
    Folytatjuk.

    22.

    PERC

    22.

    PERC
    A bombagólok meccsén ivószünet.

    22.

    PERC
    SIGÉR DÁVID EZT NEM HIBÁZZA EL, közelről: Civic beadását Boli remek mozdulattal a jobb sarok elől, négy méterről a lécre fejeli, a kipattanó Sigéré, aki jobbal, hét méterről, elemi erővel a kapus feje fölé, a léc alá bombázza a labdát. 1–1!

    21.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Sigér (1–1)
    21.

    PERC
    Civic passzát Botka adhatja be a jobb kapufa elől, de pontatlan, Varga felszabadí­t.

    20.

    PERC
    Kinyiknek ez a 8. meccse a Fradi ellen, egy emlékezetes öngólt szerzett eddig a zöld-fehérek ellen, kanadai pontot nem.

    19.

    PERC
    Civic beadása már jobb, Boli levétele nem annyira, Bódi Kinyikhez passzol nyugodtan az ötös jobb sarka előtt.

    19.

    PERC
    Blazic pocsék passza után Rebrov mérgében az arcát vakargatja, ő sem hiszi el, amit látott.

    18.

    PERC
    Nguen lapos passzát Sigér jobbal a bal felső mellé rúgja méterekkel, 24-ről.

    17.

    PERC
    Elcsusszan Boli orra előtt Nguen pontatlan beadása.

    16.

    PERC
    Haris volt FTC-játékos, három éve a Balmazújvároshoz engedték el ingyen. Anno a Fradiban 3 meccsen játszva 2 gólt lőtt és egy gólpasszt is adott. Minden kanadai pontját Nagyecseden jegyezte egy kupameccsen, Opre Mihály legénységének nagy bánatára.

    15.

    PERC
    Szép volt a szerelés, nem volt szabálytalan. Mondhatni, í­gy lehet felkészülni a nemzetközi szintre.

    14.

    PERC
    De nem volt ez potya gól, Bódi remekül eltalálta a labdát.

    13.

    PERC

    13.

    PERC
    VEZET A LOKI! Haris szerel becsúszva acélkeményen a Fradi 16-osa előtt, Civic a földön, de tovább, BÓDI ÁDÁM meg gondol egyet, és jobbal félmagasan a jobb sarokba lő a 16-os bal sarka elől, jó 22 méterről. Dibusz megcsúszott picit, de el sem vetődött: 0–1!

    13.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Bodi (0–1)
    13.

    PERC
    Zubkov nem figyel, Szécsi azonnal szereli, de ő meg azonnal visszafelé passzol, immáron sokadszor.

    12.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    11.

    PERC
    Meg egy parádés gólt a Feyenoord ellen.

    11.

    PERC
    A 35 éves karmester anno 63 meccsen 13 kanadai pontot szerzett a Fradi szí­neiben.

    9.

    PERC
    Tőzsér élményszámba menő módon emelt a bal oldalra egyébként.

    9.

    PERC
    Varga tör kapura Tőzsér remek passza után, Lovrencsics nem éri utol, a szélső azonban képtelen ballal a kapuba lőni az ötös bal sarka elől, Dibusz bal lába is kellett azért a szöglethez. ZICCER!

    8.

    PERC
    Ritkán lő ballal kapura a jobbhátvéd.

    7.

    PERC
    Újabb rossz szöglet a braziltól, de Lovrencsics elé kerül végül a labda, aki 22-ről a bal alsó felé lő ballal, Nagy legördül a labdáért.

    7.

    PERC
    Isael most a jobb oldalról ad be jobbal, ez Pávkovicsé.

    3.

    PERC
    A bedobás meg Tőzséré.

    3.

    PERC
    …Harisé.

    3.

    PERC
    Kinyik szereli a jobbon Nguent, szöglet. Isael adja be, balról, jobbal…

    2.

    PERC
    A szurkolók képben és hangban is itt vannak, a Fradinál van többet a labda.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.

    Faragó Antalra és Debreczeny Istvánra emlékezünk a mérkőzés előtt, egy volt FTC-dolgozóra és egy elnökre.

    Fotók: Borbola Bence

    Ferencváros hazai pályán több mint három éve nem kapott ki az NB I-ben. Az éllovas legutóbb 2017. április 15-én, a Vasassal szemben maradt alul a Groupama Arénában, az azóta lejátszott 49 bajnokiból 38-at megnyert, 11-szer pedig döntetlent játszott. A Fradi legutóbbi öt hazai bajnokiján gólt sem kapott, a Paksot 4–0-ra, a Fehérvárt 1–0-ra, a DVSC-t 2–0-ra, a Kaposvárt 5–0-ra győzte le, csak a Honvéd ellen veszí­tett pontot (0–0). A 2019–2020-as idényben már csak a Ferencváros veretlen hazai pályán. Elképesztő a különbség a többi csapathoz képest: a Fradi 30 pontot szerzett pályaválasztóként (mérlege 9–3–0), a második legeredményesebb Fehérvár csak 23-at.

    Egy kis örökmérleg: 94 bajnoki, 43 ferencvárosi és 26 debreceni sikerrel, 152, ill. 102 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Debrecenhez:
    2019, Kundrák Norbert
    2016, Holman Dávid, 200 000 euró
    2014, Aleksandar Jovanovic, ingyen
    2011, Aranyos Mózes, i.
    2006, Leandro, i.
    2005, Dragan Vukmir, i.
    1983, Mörtel Béla
    1960, Kertész Tamás
    1957, Takács Lajos
    A Debrecentől a Ferencvároshoz:
    1995, Arany László
    1983, Kerekes György
    1947, Kispéter Mihály

    Eltiltott nincs, a hazaiaktól Otigba, Dvali és Varga R. sérült.

    „Minden meccsen borulhat a papí­rforma – nyilatkozta Kinyik Ákos, a debreceniek védője a dvsc.hu-nak. – Többször is láthattuk már, hogy bárki legyőzhet bárkit. Nagyon fontos, hogy mindent kiadjunk magunkból a Groupama Arénában, ahol sajnos nézők nélkül kell futballoznunk. A Kisvárda elleni felkészülési összecsapásaink hasznosak voltak, szoktuk a légkört, igyekeztünk alkalmazkodni ahhoz, hogy többet kell beszélnünk a társakhoz. Én az első találkozón kaptam szerepet, azt gondolom, jó meccset játszottunk, habár a lefújást megelőző másodpercekben kicsúszott a kezünkből a győzelem. Ez is mutatja: az utolsó pillanatig összpontosí­tanunk kell, hogy ne forduljon elő velünk hasonló. Minden összecsapáson úgy megyünk ki a pályára, hogy három pontot akarunk szerezni. Lesznek olyan mérkőzéseink, amelyeken a tabellán körülöttünk állókkal csapunk össze. Mondanom sem kell, hogy azokon még inkább kötelező a győzelem. Muszáj minél hamarabb megszilárdí­tani a helyzetünket, hogy a következő idényben is az élvonalban szerepelhessünk.”

    Debrecenben mindent megtettek, hogy a csapat ráhangolódjon a nézők nélküli „hangulatra”: a játékosok a Nagyerdei Stadion gyepén készültek a Ferencváros elleni szombati bajnokijukra. A Lokinak nem ártana három pontot szereznie a rendkí­vüli körülmények között folytatódó idény első erőpróbáján, mert csupán két pont választja el a tabellán 11., kiesést jelentő helyen álló ZTE FC-től. A jó rajthoz azonban hatalmas bravúrra lenne szüksége a listavezető otthonában.

    Videó: amikor a Loki 3–1-re vezetett, de a Fradi ünnepelt aranyat.

    Kartonszurkoló – N. Pál József publicisztikája.

    Lélekbalzsam – Vincze András jegyzete.

    Nagyinterjú Rebrovval ITT!

    A Ferencváros–DVSC találkozót még a bajnokság 1. fordulójából halasztották el, és most pótolják.

    „Nagyon várjuk már, hogy elkezdődjön a Ferencváros elleni bajnoki! A kupacsapatok kivételével mi is egy héttel korábban folytatjuk tovább szereplésünket, de nincs hiányérzetem, úgy vélem, jól sikerült a rövid felkészülésünk. Nagyon motivált játékosokat látok magam előtt, bí­zom benne, a Groupama Arénában olyan eredményt tudunk elérni, amely klubnak, szurkolónak, futballistának és vezetőnek is jó. A labdarúgók maximálisan átérzik, mennyire fontos minden egyes pont… Ez a hét a finomí­tásról szólt, igyekeztünk azokra a kiélezett szituációkra kihegyezni a feladatokat, amelyeket a Ferencváros ellen szeretnénk megvalósí­tani. Éles meccsre számí­tok, de ha azt az agresszivitást és hozzáállást mutatjuk, melyet a legutóbbi idegenbeli, zöld-fehérek elleni bajnokinkon, illetve ha még magasabb szintű koncentrációval és a hibaszázalékok csökkentésével futballozunk, alkalmasak leszünk rá, hogy pontot tudjunk szerezni akár az FTC ellen is” – fogalmazott a DVSC vezetőedzője, Vitelki Zoltán csapata honlapján, a dvsc.hu-n.

    „Komoly kihí­vás vár a csapatra, de az ellenfeleink is szerda-szombat ritmusban fogják lejátszani a hátralévő bajnoki mérkőzéseiket. Számunkra talán némi előnyt jelenthet, hogy az ősszel már átéltünk hasonlót, amikor az Európa Liga csoportkörében szerepeltünk, ám ettől függetlenül nehéz időszak vár ránk. … a Debrecen ellen mindig nagyon nehéz játszani, kemény ellenfél. Szombaton is a három pont megszerzése lesz a célunk, hiszen csakis győzelmekkel védhetjük meg a bajnoki cí­münket!” – nyilatkozta a fradi.hu-nak a hazaiak mestere, Szerhij Rebrov.

    Na, elkezdődött végre, ez a bajnoki tényleg több lesz, mint egy bajnoki…

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–DVSC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ