2020.XI.21. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1

A Ferencváros legyőzte idegenben a Honvédot

Marcel Heister bombagólja döntötte el a mérkőzést, továbbra is kiesést jelentő helyen a kispestiek.
A labdarúgó NB I 11. fordulójának nagy rangadóján a Ferencváros 1–0-ra legyőzte idegenben a Budapest Honvédot, ezzel megerősítette első helyét a tabellán.


Nyilatkozatok:

Bódog Tamás: —  Hál’Istennek a betegségből egyre több játékos térhet vissza, igaz, ők még egészen másfajta terhelést kapnak, napról napra figyeljük az egészségügyi stábbal közösen, hogy milyen állapotban vannak, de már látjuk a fényt az alagút végén, egyre nagyobb létszámban tudunk részt venni az edzéseken. Annak ellenére, hogy eltérő terhelést kapnak a visszatérők, azért lassan utolérik magukat, folyamatosan egyre jobb formába kerülnek, így nem kell annyit improvizálni az összeállítással, mint a legutóbbi meccseken. A Ferencváros még nem kapott ki ebben a szezonban az NB I-ben, vezetik a bajnokságot, önbizalommal telve futballoznak, a Bajnokok Ligájában is jó meccseket játszanak. Ez alapján a Fradi a mérkőzés favoritja, de azért dolgoztunk egész héten, hogy megnehezítsük a dolgukat, hogy eredményesen futballozzunk a szombati mérkőzésen.

Szerhij Rebrov: — A kispestiekkel szemben mindig nehéz játszani, hiszen öt védővel szoktak felállni. A legutóbbi három egymás elleni találkozónkból kétszer is 0-0-t játszottunk velük, ez is mutatja, hogy mennyire nehéz nekik gólt lőni. Masszív csapat a Honvéd, türelmesen kell játszanunk ellenük. Még nem tudom, mely labdarúgóimat vetem be a Honvéd ellen. A játékosaim tudják, hogy a maximumra kell törekedniük, hiszen minden ellenfelünk extra motiváltsággal lép pályára ellenünk. Mindenképpen izgalmas összecsapásra számítok.

A mérkőzés:

Bp. Honvéd — Ferencváros: 0-1 (0-1)
Hidegkuti stadion, 19:30. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Solymosi Péter (asszisztensek: Vígh-Tarsonyi, Király; alapvonali jv.: Bogár, Zierkelbach; tartalékjv.: Albert)

Bp. Honvéd: Tujvel — Mezgrani, Baráth (Craciun, 85.), Lovric, Kesztyűs (Aliji, 46.) — Bocskay, Hidi — Nagy G. (Kocsis D., 46.), Gazdag, Ugrai (Balogh N., 74.) — László D. (Eppel, 59.)
kispad: Nagy S., Dúzs, Batik, Kamber, Pekár, Eördögh, Németh D.
vezetőedző: Bódog Tamás

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic (Dvali, 87.), Kovacevic, Heister — Haratin (Vécsei, 64.), Somália — Isael (Baturina, 87.), Nguen (Skvarka, 74.), Uzuni — Boli (Mak, 74.)
kispad: Szécsi G., Sigér, Csontos, Varga R.
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Heister (27.)
Sárga lap: Gazdag (34.), Ugrai (51.)

Némileg erősödött a kispesti csapat a válogatott szünetben, igaz, a Bp. Honvéd nem szerződtetett senkit, hanem a korábban koronavírus-fertőzés miatt kieső futballisták közül néhányan visszatértek, s pályára léphettek a Ferencváros ellen. Így kapott a kezdőcsapatban szerepet Mohamed Mezgrani, Ugrai Roland és Gazdag Dániel is, de hiába kerestük például Zsótér Donát és Szendrei Norbert nevét a jegyzőkönyvben, a hírek szerint most ők dőltek ki néhány hétre a sorból.

Úgyhogy a helyzet jobb, de cseppet sem rózsás Kispesten. Ilyen előjelekkel készült a XIX. kerületi csapat a Ferencváros elleni rangadóra – amely a tabella alapján jelenleg csak az elnevezésében az, hiszen a két együttes között eddig ég és föld volt a különbség. De nemcsak a hazaiak vezetőedzőjének, Bódog Tamásnak, hanem Szerhij Rebrovnak is főhetett a feje, összesen tíz futballistája segített valamelyik válogatottnak az utóbbi napokban, s az erőltetett menet még csak most kezdődik: szűk egy hónap alatt kilenc mérkőzést játszanak a zöld-fehérek.

S ebben rengeteget segíthet Tokmac Nguen, aki, bár a hét elején sérülés miatt nem kapott helyet a norvég válogatott Ausztria elleni Nemzetek Ligája-összecsapására készülő keretében, úgy tűnik, felépült – az orvosi stáb remek munkát végzett: a légiós az első perctől lehetőséget kapott.

De nem a norvég, hanem Myrto Uzuni szerezhetett volna vezetést a Ferencvárosnak, szabadrúgása után azonban Tomás Tujvel magabiztosan védett. A labdát a vendégek birtokolták többet, de a kispestiek előtt is adódott lehetőség, igaz, két alkalommal is rosszul és lassan döntött Ugrai Roland. A vendégek védői olykor bizonytalankodtak, ritkán látható hibákat követtek el, így kerültek helyzetbe a hazaiak.

Várható volt, hogy előbb-utóbb betalálnak a vendégek, sorra rúgták ugyanis a szögleteket, s ennek meg is lett az eredménye, Marcel Heister lőtt nagy gólt a 27. percben. A játék képe nem változott, a zöld-fehérek próbáltak irányítani, alig adtak területet a Honvédnak – összességében sikeresen tették a feladatukat, Bódog Tamás együttese csak elvétve tudott mit kezdeni a labdával.

A fordulás után helyzet nélkül teltek a percek, amikor Ugrai helyrehozhatta volna az addigi összes technikai hibáját, elrontott ziccerét és felesleges műesését, de lövése után Dibusz Dénes óriásit védett. A kispestiek próbálkoztak, mentek előre az egyenlítésért, ám képtelenek voltak betalálni, így a Honvéd már a legutóbbi négy Ferencváros elleni bajnokiján (0–0, 0–0, 0–2, 0–1) nem szerzett gólt.

Az FTC nem futballozott jól, de újabb három pontot gyűjtött be, s továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát – Kispesten pedig aggódhatnak, hiszen továbbra is kiesést érő helyen áll a csapat. 0–1

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov elismerte: nem csak a végeredmény alapján sikerült nagyon szorosra ez a mérkőzés a Honvéddal.

„Mindig nehéz a kispestiek ellen szerepelni, főleg idegenben. A három középső védős struktúrára készültünk, kicsit váltanunk kellett, de így is voltak helyzetek. Nyilván jobb lett volna eredményesebben játszani.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte az ukrán trénert, hogy miért alakítottak ki a szokásosnál kevesebb lehetőséget.

„Alapvetően az ellenfél presszingje miatt, ezenkívül tíz játékosunk szerepelt a különböző válogatottakban. Vannak, akik gyakorlatilag tegnap jöttek haza, azért így nehéz kilencven percen keresztül kezdeményezni. Örülök a három pontnak és annak, hogy nem sérült meg senki, mert kemény nyolc meccs vár ránk.”

Amelyből az elsőt kedden a Bajnokok Ligájában, a Juventus vendégeként játsszák.

„Hasonló mérkőzésre számítok, mint Budapesten, ahol a saját hibáinkból kaptuk a gólokat. Ezeket kielemeztük, innentől száz százalékkal rájuk készülünk, mert kemény mérkőzés lesz.”

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Botka Endre azért nem léphetett pályára, mert koronavírusos személlyel érintkezett, ezért el kellett különíteni.

A kispestiek vezetőedzője, Bódog Tamás csalódottnak érezte magát a mérkőzés után.

„Pedig amit elterveztünk, az megvalósult. Tudtuk, hogy a Fradi hátulról fog építkezni, letámadtuk, sok labdát szereztünk, ha ezeket a lehetőségeket kihasználtuk volna, akkor megnehezíthettük volna a dolgát. A második félidőben is nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. A jelenlegi helyzetben csapatomtól ez szenzációs teljesítmény volt, amiért sajnos pont nem járt. Erre a hozzáállásra, akaratra és mentalitásra lehet építkezni. Sok sikert a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligájában!”

Balogh Norbertről és Eppel Mártonról elmondta Bódog: alapvetően nem 100 százalékosan érkeztek hozzájuk, ráadásul túlestek a koronavírus-fertőzésen is, így bizonytalan, mikor tudnak kilencven percen keresztül játszani, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy mihamarabb játékra készek legyenek.

Marcel Heister:

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2020.XI.21. Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Mak passzát elvéti Vécsei, még támadhat a Honvéd, de figyel Dvali, majd Gazdag beadása rossz.

    90+2.

    PERC
    Dvali szereli könnyedén Eppelt a felezőnél.

    90+2.

    PERC
    Mak passza ötletes, de Uzuni nem számított rá, oda a ziccer.

    90+1.

    PERC
    Dvali fejeli haza a labdát Mezgrani elől.

    90+1.

    PERC
    Meccslabda?

    90+1.

    PERC
    BALOGH! Lő jobbal a jobb alsó mellé kissé jobbról, 12 méterről, Eppel balról jövő lapos passza után.

    90.

    PERC
    Négy perc a ráadás.

    90.

    PERC
    Balogh harcias, szereli a tizenhatos előtt Vécseit, de Somália is harcias, ő meg az éket szereli.

    88.

    PERC
    Vécsei fejel hét méterről nem sokkal a bal alsó mellé, Skvarka jobb oldali szöglete után.

    87.

    PERC
    Blazic ellenben kimagaslott a mezőnyből, Lasa Dvali váltja.

    87.

    PERC
    Isaelnek nem ment ma, Roko Baturina be.

    87.

    PERC
    Mak passzol Skvarka elé, a beadást menti Hidi.

    86.

    PERC
    Okosan passzolgat hátul a Fradi, Rebrov természetesen cserél még kettőt.

    85.

    PERC
    Arthur Craciun váltja.

    84.

    PERC
    Reméljük, nincs nagyobb baj.

    84.

    PERC
    Bizony.

    84.

    PERC
    Baráthnak hányingere van, ezért áll a játék – jelentik a helyszínről. Akkor komoly az ügy, csere lesz.

    82.

    PERC
    Eppel kicselezi a jobbon Kovacevicet, de beadása a becsúszó Blazicé.

    81.

    PERC
    Mak passzol a jobbon Lovrencsicshez, a jobblábas beadást menti pazar becsúszással Lovric. Skvarka kornere már nem ilyen pazar, kirúgás.

    76.

    PERC
    Bocskay passzát Balogh 12 méterről, kissé jobbról, jobbal a bal felső mellé lövi.

    76.

    PERC
    Hidi a levegőben, estében lekönyökli Skvarkát.

    75.

    PERC
    Mezgrani jobb oldali beadását kifejeli Lovrencsics.

    73.

    PERC
    A Honvéd az előző négy bajnokiján nyeretlen maradt, egyszer kikapott és háromszor döntetlent játszott. Pályaválasztóként ebben az idényben még nem tudott győzni – egyedüliként nyeretlen az élvonalban (2 döntetlen, 2 vereség). A Honvéd legutóbb június 24-én, a Kaposvár ellen győzött pályaválasztóként (4–2-re – a kispestiek legutóbbi három bajnoki sikere egyaránt 4–2-es volt).

    73.

    PERC
    Ha a Ferencváros vezetést szerzett ebben a bajnokságban, csak egyszer bukott pontokat; ha a Honvéd hátrányba került, még nem tudott győzni.

    72.

    PERC
    Nguent pedig Michal Skvarka.

    72.

    PERC
    Bolit Róbert Mak váltja a másik oldalon.

    72.

    PERC
    Ugrait Balogh Norbert váltja.

    72.

    PERC
    Nguen éles szögből jócskán a léc fölé lő.

    71.

    PERC
    Boli megindul, tör, zúz, dönt, kiharcol Baráth mellett egy sarokrúgást.

    70.

    PERC
    Aliji szereli Heistert, emelését mellel hazaadja az ötös bal sarkáról Dibusznak.

    70.

    PERC
    Heister odalép a jobbon Kocsisnak.

    69.

    PERC
    Jól értettük, Bódog magához is hívta Baloghot.

    68.

    PERC
    Idegenben sebezhetőbb a Ferencváros, mint a Groupama Arénában: 2020-ban 12 bajnokit játszott vendégként Szerhij Rebrov együttese, és 7 alkalommal pontokat veszített, mérlege 5 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség.

    68.

    PERC
    Az FTC kilencmérkőzéses bajnoki veretlenségi sorozatban van (7 győzelem, 2 döntetlen) legutóbbi vereségét június 23-án, a Fehérvár otthonában szenvedte el. Fővárosi csapat NB I-es mérkőzésen legutóbb 2019 tavaszán verte meg a Ferencvárost – pont a Honvéd kapta el az FTC-t.

    67.

    PERC
    Ha jól értettük Bódog bekiabálását, akkor Ugrai még öt percig lesz a pályán.

    65.

    PERC
    Isael kornerét kifejeli az ötösről a csoda magasra emelkedő Eppel.

    64.

    PERC
    Bocskay szereli szépen Bolit a tizenhatoson belül.

    63.

    PERC
    Haratin bal combja fáj, Vécsei Bálint váltja.

    62.

    PERC
    Gazdag távoliját blokkolja Kovavecic, majd Blazic eléri Aliji 23 méteres próbálkozását is.

    62.

    PERC
    Ferencváros csak 4 gólt kapott ebben a bajnokságban, messze a legkevesebbet – minden más csapat már 13 vagy több gólt szedett be. Szerhij Rebrov csapata június 10. (Paks–FTC 2–2) óta egyetlen bajnokiján sem kapott egynél több gólt.

    62.

    PERC
    Haratin emel Nguen elé, de jő Tujvel kapus.

    61.

    PERC
    Mezgrani jobb oldali beadása magas Eppelnek, visszaszerzi Gazdag, balra passzol, Ugrai az ötös jobb sarka elől jobbal kapura lő, de Dibusz villámgyors vetődéssel eléri a labdát a hosszú, azaz a bal alsó sarok előtt. MICSODA VÉDÉS!

    59.

    PERC
    Lászlót Eppel Márton váltja. Rutin.

    55.

    PERC
    Szép hazai támadás, de Aliji passza után Gazdag lesre fut.

    54.

    PERC
    A Honvéd a legutóbbi kilenc dél-pesti rangadóból csak egyszer tudta legyőzni a Ferencvárost (2019. április 27-én 3–2-re győzött). A kispestiek az előző három találkozón nem szereztek gólt, igaz, kétszer riválisukat is nullán tartották.

    54.

    PERC
    A dél-pesti rangadót ellenkező előjelekkel kezdi a két csapat: a Honvéd kieső helyről várta a fordulót, a Ferencváros egyedüliként veretlen a bajnokságban, így listavezető is. A két patinás csapat 1916-ban találkozott először élvonalbeli mérkőzésen (az FTC 1:0-ra nyert), a Kispest egyből visszavágott (szintén 1:0). Eddig 210 első osztályú bajnokin mérkőztek meg, az örökmérleg 61 kispesti siker, 34 döntetlen, 115 Fradi-győzelem. Ezek közül hármat olyan bajnokságban játszottak, amely félbeszakadt (egyet 1944-ben, kettőt 1956-ban); ezek nélkül az örökmérleg 59–34–114.

    50.

    PERC
    Ugrai Roland odarúg Somáliának a felezőnél, sárga lap.

    47.

    PERC
    Kocsis remekül passzol László elé, de nem figyel az ék!

    47.

    PERC
    Uzuni a tizenhatos bal sarka elől jobbal a jobb alsó mellé lő. Tujvel jól leszidja a szétrebbenő sorfal tagjait.

    46.

    PERC
    Heister megindul a balon, Mezgrani löki, de kezez is, nagyon szabadrúgás.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A listavezető Ferencváros immár a mezőny egyetlen veretlen csapata, a négy idegenbeli bajnoki mérkőzéséből kettőt megnyert, kettőn döntetlent játszott. A legutóbbi szezonban a Honvéddal vívott bajnoki mérkőzéseken nem kapott gólt, de háromból csak egyszer, legutóbb vendégként nyert. A kispestiek az előző fordulóban kikaptak, s lezártak egy négy mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot. A Józsefvárosban a mostani szezonban még nem nyertek, két vereség után kétszer döntetlent játszottak (mlsz.hu).

    FÉLIDŐ

    Kettős csere a Honvédban, négyvédős rendszerben ismét?

    FÉLIDŐ

    Kesztyűst pedig Naser Aliji.

    FÉLIDŐ

    Nagyot Kocsis Dominik váltja.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a KÖZELMÚLTBÓL
    Böde Dániel 7
    Borgulya István 4
    Davide Lanzafame 4
    Lipcsei Péter 4
    André Alves 3

    FÉLIDŐ

    Érvelés. Elég csak rápillantani a tabellára: a Ferencváros magabiztosan tartja első helyét, míg a Honvéd ugyanolyan „magabiztosan” és nagy meglepetésre az utolsó előtti helyen áll. A kispestiek korábbi fertőzött betegei közül néhányan visszatérhetnek, de szinte minden érv a vendégek mellett szól – ilyenkor születik néha meglepetés… CSERHÁTI András a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Érdekesség, hogy az 1919. márciusi visszavágó is az Üllői úton volt, az FTC 2:0-ra nyert, a Kispest kapusát, Varga Pétert ájultan vitték le egy szerencsétlen összecsapás után a pályáról. Hogy miért volt a helyszín megint az Üllői út? A magyar labdarúgás két abszolút domináns, saját stadionnal rendelkező csapata, az FTC és az MTK egyszerűen megegyezett az állandó pénzszűkében lévő kisebb csapatokkal arról, hogy a nagyobb befogadóképességű Üllői útra, illetve Hungária útra viszik „hazai” mérkőzésüket is. A harmincas évek második feléig a Kispest jóval több „hazai” meccsét játszotta az FTC ellen az Üllői úton, mint saját kerületében.

    FÉLIDŐ

    A rangadók történelme 1915–16 óta íródik. A Honvéd honlapja az 1916-os FTC–KAC mérkőzés elé beszámít még egy 1915-öst is.

    FÉLIDŐ

    A párharc legnagyobb szériája a Ferencvárosé, a zöld-fehérek 1922 és 1939 között egymás után 35 bajnokit nyertek meg a Kispest ellen – hasonló sorozat ritkaság bármely élvonalbeli összecsapás történetében. Összehasonlításul: a legjobb honvédos győzelmi széria a párharc történetében hatmeccses (1950–53). A rekordsorozat 1939. november 26-án, a Kispest–Ferencváros 2:1-es mérkőzésen szakadt meg.

    FÉLIDŐ

    Százkét évvel ezelőtt, 1918-ban szezonnyitót vívtak a csapatok egymással. Hogy a korabeli tudósítást idézzük: „Az elmúlt vasárnap ismét megjelentek a nyári szünet alatt rövid időre csendbe borult pályákon a bajnoki pontokért küzdő csapatok, és hangossá tette ismét az elhagyatott tribünöket az ígérkező sportélvezet csábításának szívesen engedő közönség lelkes buzdító szava.” Az FTC 4:0-ra győzte le „imponáló stílusban” a Kispestet az Üllői úton, a mérkőzést majdnem sötétedés miatt kellett félbeszakítani, mivel csúsztak az előző találkozók. Illetve a csapatokra konkrétan rásötétedett, de a mérkőzést így is lejátszották…

    FÉLIDŐ

    A zöld-fehérek középpályása úgy tartja, nehéz meccs lesz a szombati, sokan térnek vissza a különböző válogatottaktól, és adódik a kérdés, ki milyen állapotban érkezik meg. „Sűrű program előtt áll a csapatunk, sorra következnek a mecscsek, remélem, én is sokat segíthetek – mondta végül. – Sajnos nem úgy sikerült az elmúlt néhány hónap, ahogyan elképzeltem. Eltört az arccsontom, nem kerültem be a Bajnokok Ligája-keretbe, de nem adom fel, harcolok, hogy bizonyítsam, lehet rám számítani. Remélem, szombaton lesz lehetőségem megmutatni, mire vagyok képes.”

    FÉLIDŐ

    Vécsei Bálint csaknem egy éve szerződött a Fradihoz, s eddig főleg epizódszerep jutott neki. Ebben az idényben csak háromszor kapott lehetőséget az élvonalban, mindig csereként,
    igaz, arccsonttörés is nehezítette a dolgát. Ugyanakkor bízik benne, hogy a Bp. Honvéd ellen játszhat. „Izgatottan várom a szombati bajnokit, Hiszen korábbi klubom, valamint barátom, Hidi Patrik ellen léphetek pályára – mondta lapunknak Vécsei Bálint, a Ferencváros 27 esztendős középpályása. – Keresztszülei vagyunk egymás gyermekének, hasonlóan gondolkodunk a világról, a labdarúgásról. Együtt nyaraltunk, sok mindent megosztunk Egymással. Eddig egyszer, még az előző idényben, júniusban játszottunk egymás ellen – akkor nyertünk kettő nullára, így tettük biztossá a bajnoki címünket. Nem bánnám, ha újra Patrik gratulálna nekem.”

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    42.

    PERC
    A Fradi-kezdőben 9 a légiós.

    42.

    PERC
    Mezgrani ment Heister elől a balon parádés becsúszással.

    42.

    PERC
    A Honvéd kezdőjében három légiós van, de Tujvel és Lovric magyar állampolgár is.

    41.

    PERC
    Érdekes hallgatni, hogy a Honvéd játékosai magyarul, míg a Ferencváros labdarúgói angolul kommunikálnak a pályán – jelenti helyszíni kollégánk.
    41.

    PERC
    A jónevű Bocskay felrúgja a felezőnél Somáliát.

    40.

    PERC
    Isael lő a léc fölé méterekkel 22 méterről, kissé jobbról. Gazdag lövése jobb a másik kapu előtt, de véd a bal alsó előtt Dibusz, vetődnie sem kellett.

    40.

    PERC
    Tujvel lép ki szépen a tizenhatos és Uzuni elé Blazic indítása után, előtte Lovrencsics jobb oldali beadását elhalászta az ötösön Nguen elől Bocskay.

    37.

    PERC
    Gazdag szerez labdát a tizenhatos bal sarkánál, középre passzol Ugraihoz, aki most sem lő, Haratin szereli őt visszafutva, becsúszva, Dibusz meg kivetődik a labdáért.

    35.

    PERC
    Gazdag

    34.

    PERC
    Haratin kap nagyot a balon Gazdag Dánieltől.

    30.

    PERC
    Gazdag passzol Ugraihoz, a jobb oldali beadást a bal sarok elől, hat méterről nem sokkal fejeli a rövid felső mellé Bocskay!

    29.

    PERC
    Mezgrani és Kesztyűs beadása sem az igazi, de összejön belőle egy szöglet.

    27.

    PERC

    26.

    PERC
    EZ MEG NAGY GÓL! Uzuni bal oldali, jobblábas szögletét középre fejeli ki Ugrai, MARCEL HEISTER köszöni szépen, ballal 15 méterről irgalmatlan nagy gól lő a bal felső sarokba. 0–1!

    26.

    PERC
    DE NAGY MENTÉS! Isael bal oldali szöglete után Baráth megharcol középen Blaziccsal, aki jobbal estében is kapura lő, öt méterről, de ment a bal alsó előtt a keresztbefutó Boli, aki jobbal kapura lő, két méterről, jobb szélről, de ment László!

    24.

    PERC
    Mezgrani hibázik, Isael középről balra Nguen elé passzol, de ment a visszafutó Nagy.

    24.

    PERC
    Okosan passzolgat térfelén a Honvéd, de messze áll a helyzetektől. A lövésektől, beadásoktól is most.

    21.

    PERC
    Isael szöglete és beadása is rossz, majd lesre fut. Tujvel másfél perc alatt rúgja ki a labdát. Célfutball. Cél az egy pont tehát.

    20.

    PERC
    Isael szöglete után László kifejeli Nguen elől a labdát, Lovrencsics begyűjti, indítja a szélsőt, akit most Kesztyűs szerel immáron, a kapuhoz közelebb, a tizenhatoson belül.

    19.

    PERC
    Kontra, Boli lő 21 méterről, kissé jobbról a jobb alsó mellé.

    18.

    PERC
    Boli passzol hazafelé, Ugrai rácsap a labdára, Blazic acélkeményen szereli, a csatár nagyot esik.

    18.

    PERC
    A Standard Liege neveltje, ott sok magyar játszott korábban.

    18.

    PERC
    Mezgrani 26 éves, algériai-belga, nem volt korosztályos válogatott sem sehol.

    17.

    PERC
    Uzuni bal oldali beadását szépen kifejeli Kesztyűs Boli elől, emberhez.

    16.

    PERC
    Heister megindul a balon, Mezgrani odalép neki, kirúgás. Mezgrani a meccs embere eddig.

    16.

    PERC
    A játékosok akkor is tartották a kapcsolatot, amikor Vécsei Bálint öt évvel ezelőtt az olasz Bolognához (majd onnan előbb kölcsnbe a Leccéhez, aztán a svájci Luganóhoz) szerződött, míg Hidi Patrik három esztendeje a spanyol Real Oviedóhoz, tavaly év elején pedig a kazah Irtis Pavlodarhoz írt alá. „Ráadásul a párjaink között is szoros a kapcsolat, sokat beszélgetnek, és szerencsére a kisfiam, valamint Bálint kislánya is egyre inkább összebarátkozik – így Hidi Patrik. – A járványhelyzet miatt nehezebb találkozni, de szinte mindennap beszélünk telefonon. Jó barátok vagyunk, ez persze nem számít szombat este, hiszen nagyon kellenek a pontok, meglepetést akarunk szerezni. A Fradi erős, nemzetközi porondon szereplő csapat, sok jó játékossal, de hiszem, hogy Bálint gratulál majd nekem a meccs lefújása után.”

    15.

    PERC
    Nem egy korosztályban futballoztak Kispesten, mégis elválaszthatatlan barátok; Hidi Patrik és Vécsei Bálint csapata szombaton egymás ellen játszik.
    „Már tizennégy éve annak, hogy a Honvédhoz csatlakoztam, Vécsei Bálint két évvel később jött a klubhoz – mondta lapunknak Hidi Patrik, a kispestiek középpályása és csapatkapitánya. – Hamarabb kerültem fel a felnőttekhez, mire Bálint is az NB I-es keret tagja lett, én már az idősebb korosztállyal barátkoztam és alakítottam ki jó viszonyt.
    Bálint akkor még a fiatalok társaságát kereste, ez érthető, hiszen őket ismerte jobban. Idővel azonban szorosabbá vált a kapcsolatunk, a közös pont mindkettőnknél adva volt: élünk-halunk a futballért, mindent alávetünk neki, hogy jó formában lépjünk pályára, s hogy minél sikeresebbek legyünk.”

    14.

    PERC
    Baráth lefejeli Blazicot Ugrai kornere és Nagy sarkazása után, de lökött a magyar bekk.

    13.

    PERC
    Gazdag nagyon szép passzt adott, Ugrai ismét sokat várt a lövés előtt.

    13.

    PERC
    Ugrai lő jobbal, 17 méterről kapura, Kovacevicről a bal sarok mellé pattan a labda.

    10.

    PERC
    Nguen passzol Heister elé, aki nem lő az ötös bal sarka elől, Mezgrani befutja, szereli.

    9.

    PERC
    Ilyenkor válik a maszk multifunkcióssá: nemcsak a vírustól véd, hanem a fagyástól is.

    9.

    PERC
    Mintha tévéből néznénk mi is, a nagy csöndben olyan tisztán hallani Hajdu B. István szavait. Nagy különbség viszont, hogy jóval hidegebb van, mint a tv előtt… – jelentik a helyszínről.

    8.

    PERC
    Fejjel és kézzel ment középen Lovric Uzuni elől.

    8.

    PERC
    László elől Heister ad haza, fejjel, okosan.

    8.

    PERC
    Isael szöglete Tujvelé.

    6.

    PERC
    Ugrai lő a kapu mellé 18 méterről, kissé balról.

    6.

    PERC
    BLAZIC nagyot ment, miután a hazaadását követően Dibusz lábbal eladja a labdát, de azt nem rúgja kapura Ugrai, nem is adja be, hanem a jobb sarok előtt egyszerűen belevezeti a már elfekvő, becsúszó védőbe…

    5.

    PERC
    Uzuni 24 méterről, jobbal félmagasan a jobb sarokba lőne, de Tujvel szép vetődéssel véd, majd Haratin fejese és Lovrencsics beadása után Nguen balról ballal, három méterről, éles szögből a jobb alsó mellé lő. OLDALHÁLÓ!

    3.

    PERC
    Uzuni megindul középen, a tizenhatos előtt ellöki őt Mezgrani.

    2.

    PERC
    Nguen megindul a jobbon, Lovric gyorsan szereli.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak piros-fehér mezben és fekete nadrágban, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.

    Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés Laczkó Mihályra emlékezve.

    Bódog Tamás: „Hál’Istennek a betegségből egyre több játékos térhet vissza, igaz, ők még egészen másfajta terhelést kapnak, napról napra figyeljük az egészségügyi stábbal közösen, hogy milyen állapotban vannak, de már látjuk a fényt az alagút végén, egyre nagyobb létszámban tudunk részt venni az edzéseken. Annak ellenére, hogy eltérő terhelést kapnak a visszatérők, azért lassan utolérik magukat, folyamatosan egyre jobb formába kerülnek, így nem kell annyit improvizálni az összeállítással, mint a legutóbbi meccseken. A Ferencváros még nem kapott ki ebben a szezonban az NB I-ben, vezeti a bajnokságot, játékosai önbizalommal telve futballoznak, a Bajnokok Ligájában is jó meccseket játszanak. Ez alapján az FTC a mérkőzés favoritja, de azért dolgoztunk egész héten, hogy megnehezítsük a dolgát, hogy eredményesen futballozzunk a szombati mérkőzésen” – mondta Bódog Tamás a honvedfc.hu-n.

    Baráth Botond maszkban – ez persze nem a koronavírustól véd. Fotók: Nagy-Pál Tamás.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Honvédtól a Ferencvároshoz:
    2019, Gróf Dávid, ingyen
    2018, Davide Lanzafame, 800 000 euró
    2016, Botka Endre, 500 000
    2016, Kundrák Norbert, ingyen
    2007, Edouard Ndjodo, kölcsönbe
    2007, Szemán Lajos
    2005, Budovinszky Krisztián
    2004, Keller József
    2003, Tarcsa Bence, ingyen
    2003, Marius Sasu, i.
    2002, Udvarácz Milán, i.
    2001, Szabó Tibor
    1999, Váczi Zoltán
    1998, Kovács Béla
    1998, Mátyus János, i.
    1974, Pusztai László
    1966, Katona Sándor
    1963, Perecsi Tibor
    1948, Mészáros József
    1940, Kalocsay Géza
    1934, Mikes Károly
    1922, Eisenhoffer Károly
    A Ferencvárostól a Honvédhoz:
    2020 Davide Lanzafame, kölcsön után végleg, 700 000 euró
    2010, Sajó Dániel, kölcsönbe
    2008, Ihrig-Farkas Sebestyén, i.
    2007, Vernes Richérd, i.
    2006, Budovinszky Krisztián
    2003, Keller József
    2003, Gyenes Dávid
    2002, Hrutka János
    2002, Zombori Zalán
    2000, Kovács Béla
    1996, Arany László
    1984, Dózsa Attila
    1975, Máté János
    1974, Páncsics Miklós
    1970, Szűcs Lajos
    1950, Kocsis Sándor
    1950, Budai II László

    Eltiltott: a honvédos Tamás Krisztián és a ferencvárosi Abraham Frimpong (mind a ketten piros lap miatt).

    A hazaiaktól Szendrei, Banó-Szabó, Horváth, Uzoma és Zsótér nincs a keretben, a vendégektől Bogdán, Civic, Laidouni és Zubkov nem vethető be, Botka pihen.

    A legutóbbi három találkozóból kétszer is 0–0-t játszott egymással a két csapat, Szerhij Rebrov pontosan tudja, mennyire nehéz feltörni a kispestiek védőfalát. „A Honvéddal szemben mindig nehéz játszani, hiszen általában öt védővel szokott felállni – mondta a fradi.hu-nak a zöld-fehérek vezetőedzője. – A legutóbbi három egymás elleni találkozónkból kettőn is nulla-nullát játszottunk velük, ez is mutatja, mennyire nehéz nekik gólt lőni. Masszív csapat a Honvéd, türelmesen kell játszanunk.” A Ferencváros az elmúlt időszakban tíz játékost adott a különböző válogatottakba, nyilvánvaló, hogy így nehezebb volt felkészülni a Honvéd ellen összecsapásra: „Ezzel ilyenkor valóban mindig foglalkozni kell… A játékosaim tudják, hogy a maximumra kell törekedniük, hiszen minden ellenfelünk extra motiváltsággal lép pályára ellenünk. Mindenképpen izgalmas összecsapásra számítok.”

    A Honvéd és a Ferencváros ütközeteinek történelme régre nyúlik vissza, ám a kispestiek öltözőjében ezúttal nem a múltra, sokkal inkább a jelenre fókuszálnak. „Mindenki tisztában van vele, mit jelent ez a mérkőzés, de az elmúlt napokban nem a régmúltról beszélgettünk… Sokkal fontosabb, hogy szombaton este végre jó eredményt érjünk el, a bajnoki szünetet követően frissnek érezzük magunkat. A Ferencváros jön hozzánk, de ne feledjük, mi a Honvéd vagyunk!”

    A válogatott mérkőzései miatt kéthetes szünet volt a bajnokságban, a kispestiek igyekeztek minél hasznosabban eltölteni ezt az időt. Egy-két napos pihenőt követően belevágtak a munkába, becsülettel készültek a zöld-fehérek elleni rangadóra, és mentálisan is volt idejük rákészülni a szombat esti összecsapásra. „Ahogy mondani szokták, csendben, rendben, nyugalomban telt nálunk az elmúlt időszak – folytatta Tujvel. – Motiváltak vagyunk a Ferencváros elleni mérkőzés előtt, jó lenne elmozdulni a tabella alsó feléből. Legutóbb október elején nyertünk bajnoki mérkőzést, akkor a Zalaegerszeg otthonában győztünk, ideje lenne újabb sikerélménnyel gazdagodni. Sokan mondják, a mostani Ferencváros ellen a döntetlen is jó eredmény lenne, ám én amondó vagyok, célozzuk meg a három pontot.”

    „Nem lesz könnyű mérkőzés, de senki sem verhetetlen – mondta lapunknak a Honvéd kapusa. – Jó formában van az FTC, nem véletlenül jutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A zöld-fehérek masszívak, szervezettek, a támadóikra pedig különösen oda kell figyelni. Boli, Isael, Zubkov vagy éppen Uzuni mind remek futballista, de a sort még folytathatnám (például Nguennel – a szerk.). Az én koromban külön már nem készülök a riválisból, elmúltam harminchét esztendős, nem egy és nem is két mérkőzés van mögöttem, tudom, mire számíthatok az ilyen kvalitású futballistáktól.”

    Ha a papírforma igazolódik, szombat este Tomás Tujvelnek lesz dolga bőven. A kispestiek rutinos kapusának aligha kell attól tartania, hogy unalmában odafagy a gólvonalra, hiszen a listavezető, a Bajnokok Ligája csoportkörében játszó Ferencvárost fogadják.

    „Nyilvánvalóan ott van már a fejünkben a Juventus elleni BL-meccs is, de ahhoz, hogy becsülettel helytálljunk, a Honvédot le kell győznünk, és akkor megfelelő önbizalommal utazhatnánk Torinóba.”

    A Ferencváros szombaton a Honvéd, kedden pedig már Olaszországban a Juventus ellen lép pályára. Újabb sűrű időszak vár a zöld-fehérek futballistáira, de most megpróbálnak csakis a kispestiek elleni kilencven percre összpontosítani.

    „Egy-két nap szabadságot kaptunk, egyébként edzettünk, és gyakoroltuk a legfontosabb játékelemeket. A Honvéd elleni mérkőzésre hangoltunk, igyekeztünk minél jobban felkészülni a szombati találkozóra. Ismerjük a riválist, tudjuk, hogy nehéz összecsapás elé nézünk, ahogy a példám is mutatja, nem könnyű bevenni a kapuját. Nincs okunk azonban a kishitűségre, hiszen jó formában vagyunk.”

    Az elefántcsontparti futballista azon ferencvárosi játékosok közé tartozik, akik az elmúlt két hétben nem hazájuk válogatottjánál készültek, hanem végig a Népligetben tréningeztek. Franck Boli elmondta, Szerhij Rebrov vezetőedző nem sok lazítást engedélyezett nekik, a hétvégén a Bicske ellen léptek pályára kupamérkőzésen (és győztek is 5–0-ra), egyébként pedig kemény tréningeken vettek részt.

    „A Honvédnak még valóban nem rúgtam gólt, úgyhogy nem bánnám, ha szombaton megszakadna ez a sorozatom – mondta lapunknak a támadó. – Csatár vagyok, a gólok éltetnek, mindig örülök, ha eredményes vagyok. A lényeg persze az, hogy győzzünk, és maradjunk a tabella élén.”

    Szombaton 19.30 órától a Hidegkuti-stadionban fővárosi rangadóval folytatódik a bajnokság: a Honvéd a tabella élén álló Ferencvárost fogadja. A zöld-fehéreknél Franck Boli azóta, amióta Magyarországon légióskodik, szép számban szerzi a gólokat, de a szombati rivális ellen még nem sikerült a kapuba találnia.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BUDAPEST HONVÉD–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ