2021.I.30. Ferencváros – Kisvárda: 1-1

Kisvárda, nagy bravúr: tartalékosan is iksz a Fradi ellen

A sok hiányzója ellenére sem kapott ki a Ferencváros otthonában a lelkes és kissé szerencsés Várda.
A labdarúgó NB I 18. fordulójában a címvédő Ferencváros nagy meglepetésre 1–1-et játszott odahaza az erősen tartalékos Kisvárdával.


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Nagy menetelésünk volt az ősszel, a Bajnokok Ligája-kvalifikáció mindenkinek célja volt, nagy öröm volt, hogy sikerült ezt elérnünk. Profi hozzáállással dolgoznak a játékosok, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, hiszen az épp előttünk álló feladatot kell a legjobban megoldanunk. Ha jövőre is szeretnénk a Bajnokok Ligájában szerepelni, akkor minden bajnokit komolyan kell vennünk. Nem szabad félvállról vennünk a Kisvárdát, hiszen a hétközi, MOL Fehérvár elleni győzelemmel is megmutatták, hogy nem lehet lebecsülni őket. A harmadik helyen áll a Kisvárda, fontos, hogy megfelelően felkészüljünk belőlük. Ezúttal hazai pályán játszhatunk, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, és egyelőre nem szabad a tabellával sem törődnünk, hiszen az a dolgunk, hogy minden meccsünket megnyerjük.

Supka Attila: — Mindenki kellő önbizalommal várhatja a mérkőzést, nemcsak a Fehérvár elleni győzelem, hanem az eddigi szereplésünk miatt is. Tény azonban, hogy a szerdai sikerünk jó alapot teremtett a folytatáshoz, azon az úton szeretnénk tovább haladni. Ugyanakkor az is igaz, temérdek gonddal küszködünk, továbbra is sok a sérült játékosunk, és újra van két eltiltottunk is. Így aztán több olyan futballista is pályára lép a Fradi ellen, aki a bajnokság eddigi szakaszában kevesebb lehetőséghez jutott. Nem osztom azt a véleményt, hogy ne lenne veszítenivalónk, mert bár az esélyesek valóban nem mi vagyunk, de a presztízsünk, a csapatról eddig kialakult kép miatt cseppet sem mindegy, hogy milyen eredményt érünk el. Mondanom sem kell, minél jobbra vagyunk a Fradi otthonában is.

A mérkőzés:

Ferencváros — Kisvárda Master Good: 1-1 (0-1)
Groupama Aréna, 17:00. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Bornemissza, Horváth Z.; alapvonali jv.: Solymosi, Radványi; tartalékjv.: Aradi)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G. (Wingo, 63.), Blazic, Botka, Heister (Civic, 78.) — Sigér, Haratin (Somália, 78.) — Zubkov (Isael, 63.), Nguen (Redzic, 86.), Uzuni — Boli
kispad: Bogdán, Vécsei, Baturina, Gera D., Csontos, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Kisvárda Master Good: Dombó — Melnyik, Ötvös, Cirkovic, Leoni (Prenga, 53.) — Karabeljov — Navrátil (Kovácsréti, 81.), Bumba, Zlicic (Simovic, 63.), Camaj (Sassá, 63.) — Jelena (Viana, 63.)
kispad: Odincov, Horváth Z.
vezetőedző: Supka Attila

Gól: Uzuni (59.) illetve Jelena (40.)
Sárga lap: — illetve Prenga (71.), Viana (90+3.)

A csapaton belüli „párharcot” ezúttal Ihor Haratin nyerte meg… Az ukrán középpályás és Myrto Uzuni is belőtt egy-egy büntetőt a hétközi, budafoki (0–3) összecsapáson, és bár a két futballista ezúttal sem veszett össze a labdán (Uzuni dobta oda Haratinnak), az ukrán futballista rosszul célzott. A Ferencváros megszerezhette volna a vezetést, ám az elhibázott büntetővel időt nyert a vendég Kisvárda. A Supka Attila edzette csapat dobogósként érkezett a listavezető zöld-fehérek otthonába, ám hogy a találkozó elején mennyire egysíkú volt a játék, a labdabirtoklási mutató jelezte igazán: húsz perc elteltével nyolcvan–húsz százalék volt. A Fradi fogcsikorgatva kereste a rést a kisvárdai falon, többször is előfordult, hogy a labda jobbról balra vándorolt, majd megint visszajutott a jobb oldalra, ám a kapuhoz közelebb nemigen került.

Érdekes volt ugyanakkor az is, ha a túloldalon a labda valahogy eljutott Dibusz Dénesig, a piros mezesek közül többen is felzárkóztak a támadáshoz, és amint a kapus kigurított, nyomban letámadtak. Nem is ízlett ez a harcmodor a ferencvárosi futballistáknak, kétszer-háromszor zavarba is jöttek, a szünet előtt pedig kijött a szorításból a Kisvárda. Több veszélyes szögletet is középre tekertek a vendégek, az egyik után Jelena Richárd mesterien bólintott a kapuba. Idei hetedik meccsén harmadik NB I-es gólját szerezte, nem rossz mutató, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy először volt a kezdőcsapat tagja.

A fordulás után még egy lapáttal rátett a Ferencváros.

A hazaiak érthetően minél hamarabb szerettek volna kiegyenlíteni, így még nagyobb nyomás alá helyezték a vendégek védelmét. Ha az első félidő elején egysíkú volt a játék, a fordulás utáni percekben még inkább. A hazaiak sorra alakították ki a helyzeteket, és miközben a vendégek szakmai stábja éppen hármas cseréhez készülődött, jött a ferencvárosi találat. A jó formában lévő Myrto Uzuni mattolta Dombó Dávidot, néhány perccel később pedig Franck Boli fejelte a labdát a kapufára, s ha lettek volna nézők a lelátón, alighanem belehajszolták volna kedvenceiket a győzelembe. Minden energiájukat mozgósították a zöld-fehérek, hogy megfordítsák az eredményt, Tokmac Nguen is csipkedte magát, a vendégek az utolsó húsz percben pedig már alighanem a hátralévő perceket számolgatták. Nemegyszer előfordult, hogy mind a tíz kisvárdai mezőnyjátékos a saját kapuja előtt védekezett, néhányuk ereje ekkor már érthetően fogyott. A koncentráció azonban nem hagyott alább, foggal-körömmel küzdöttek, és próbálták feltartóztatni a rohamozó hazaiakat. Nem volt egyszerű dolguk, mert ekkor már a védők is fel-felléptek az akciókhoz, ám a tömörülő védelemmel szemben képtelenség volt emberelőnyös szituációt kicsikarni.

A Kisvárda keményen küzdött, a megszerzett ponttal a dobogón maradt, a listavezető Ferencváros pedig tavaszi négy mérkőzéséből hármat nem tudott megnyerni. 1–1

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Kisvárda trénere, Supka Attila kijelentette: csapata nem érdemtelenül szerzett pontot a Groupama Arénában.

„Már a mérkőzés előtt megvolt az elképzelésünk arra, hogy mit szeretnénk játszani. Mondtam a fiúknak, hogy próbáljunk minél tovább olyan eredményt tartani, amivel a végén a friss játékosokkal bravúrt is elérhetünk. Ezért mindent meg is tettünk, de el kell ismerni, időnként nagy nyomás alatt játszottunk. Amikor viszont ki tudtunk szabadulni, és passzolni is mertünk, akkor fel tudtunk építeni egy-két olyan támadást, amelyből gólt is szerezhettünk volna. A játékosok mindent megtettek, fegyelmezettek és agresszívek voltak, ami nagyon fontos a mi játékunkban.”

Újságírói kérdésre válaszolva ezután elárulta: a tabella harmadik helyén állva, a Mol Fehérvárt legyőzve és a Ferencváros ellen döntetlent játszva változtak-e a célkitűzések.

„Sokat beszélgettünk Révész Attilával és a kollégákkal. A cél továbbra is az, hogy elérjük azt a pontszámot, amivel benn maradunk az NB I-ben. Szeretnénk ezt minél előbb elérni, aztán nyugodtan futballozni, és meglátjuk, mire lesz elég.”

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov a kimaradt helyzeteket okolta a győzelem elmaradásért.

„Szinte minden csapat így játszik ellenünk, nagyon egységesen védekeznek. Ha belőnénk a helyzeteinket, meglenne a magabiztosságunk. A múlt idényben azt láttuk, hogy az első félidőben szereztük a gólokat, ez önbizalmat adott, ezúttal viszont nem sikerült. Ha még helyzeteket sem alakítanánk ki, akkor más lenne, de ez a része legalább rendben van.”

Ezután arról kérdezték: összehasonlítható-e a mostani menetelés (Kisvárda után a hét közben derbi az Újpest ellen, vasárnap pedig rangadó a Mol Fehérvár ellen) az őszi nemzetközi kupaszerepléssel.

„A különbség az, hogy tavaly csak a Fradinak volt ilyen sűrű a sorozata, most viszont minden klub hasonló cipőben jár. Ez januárban minden csapatnak nagy terhet jelent az NB I-ben. Ha a magyar válogatott szeretne az Eb-n jól szerepelni, akkor úgy gondolom, ez túl nagy terhelés.”

Végül Tokmac Nguen helyzetére is reagált, aki iránt norvég sajtóértesülések szerint az Antwerp érdeklődik.

„Ez a klub és Tokmac dolga, nem rám tartozik, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy Tokmac továbbra is mindent megtesz a Ferencváros sikereiért.”

„Jó támadásokat vezettünk, megvoltak a lehetőségeink, de a szerencse ezúttal nem mellettünk állt” – nyilatkozta Myrto Uzuni a fradi.hu-nak. „Mindenki a maximumot próbálta nyújtani, de ezúttal meg kell elégednünk az egy ponttal. Örültem, amikor sikerült megszereznem az egyenlítőtalálatot, nagy szükségünk volt erre. Ez lendületet adott ahhoz, hogy még jobban harcoljunk, de a Fradi mentalitása az, hogy minden meccset meg kell nyerni. Rengeteget dolgozom, hogy a legjobb teljesítményemet vihessem a pályára, jó érzés négy mérkőzésen háromszor is betalálni. A klub mindig hitt bennem, ezt szeretném meghálálni azzal, hogy az utolsó percig küzdök” – fogalmazott.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Kisvárda hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.I.30. Ferencváros – Kisvárda: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+2.

    PERC
    Civic beadása borzalmas.

    90+2.

    PERC
    Fernando Viana kap sárga lapot Somália megrúgásáért.

    90+2.

    PERC
    Isael lő ballal 17-ről Redzic passza után, blokkol a mezőny legjobbja, Karabeljov!

    90.

    PERC
    Blazic emelése Csirkovicsé.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    86.

    PERC
    Ötvös szereli a lőni akaró Bolit az utolsó pillanatban az ötös előtt.

    84.

    PERC
    Nguennek nem ment ma, a 17 éves Redzic Damir váltja.

    84.

    PERC
    Régi csibészek… Kovácsréti Ebedli Zoltán unokája.

    83.

    PERC
    Blazic 14-ről a bal alsó felé csúsztatja fejjel Uzuni szabadrúgását, de fogja Dombó, vetődnie sem kell ehhez.

    82.

    PERC
    ÁTLAG ALATTI MECCS. A Kisvárda és a Mezőkövesd mérkőzésein esett a legkevesebb gól (38) idáig az NB I-ben. Ez 2.23-as gólátlag.

    81.

    PERC
    Blazic beadását a kapu mellé bólintja Uzuni, de les.

    79.

    PERC
    Navrátil le, Kovácsréti Márk be a vendégeknél, az utolsó cseréjük ma.

    78.

    PERC
    A Kisvárda idegenben több pontot gyűjtött eddig mint otthon, és házon kívül a második legeredményesebb csapat jelenleg az élvonalban (4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség).

    78.

    PERC
    A Kisvárda a legutóbbi 11 bajnoki mérkőzéséből csak egyet veszített el, december 18-án Fehérváron maradt alul 3–0-ra. A többi 10 találkozón 4 győzelem és 6 döntetlen a mérlege.

    78.

    PERC
    Sigérnek nem megy ma, először őt akarta lehozni Rebrov, de aztán történt valami.

    77.

    PERC
    Heister le, Eldar Civic be. Luxuscsere, hazai szinten.

    76.

    PERC
    Haratint Somália váltja, motorcsere.

    76.

    PERC
    Bumba megindul, ellöki őt Nguen.

    76.

    PERC
    Nguen passzával már az ötösön Boli, aki felbőröz egy védőt, de szereli őt Karabeljov.

    71.

    PERC
    Uzuni balról jobbal be, középről Dombó jobb kézzel ki.

    70.

    PERC
    Heidi Prenga kap sárga lapot Heister ellökéséért.

    69.

    PERC
    Az FTC hazai gólkülönbsége immáron 19–4.

    68.

    PERC
    37 százalékban már a Várdánál a labda, de egyre gyengébben futballozik, és egyre veszélyesebb a Fradi.

    67.

    PERC
    Szimovics jobbal nem sokkal lő a léc fölé 24-ről, kissé jobbról.

    66.

    PERC
    A Magyar Kupában már jobban ment a Kisvárdának az FTC ellen: 2017 októberében másodosztályú csapatként elütötték a továbbjutástól a fővárosiakat (1–0), a 2019-es kétmeccses párharcban pedig a budapesti 0–2 után hazai pályán 1–1-et értek el.

    66.

    PERC
    Az FTC szemszögéből az eredmények: 2–0, 2–0, 1–0, 1–0, 2–1, 1–0 és 2–0. A szabolcsiak eddig rendre megnehezítették a zöld-fehérek dolgát, de tudnak-e végre pontot szerezni ellenük? (Bajnoki mérkőzést egyébként csak az NB I-ben vívtak egymással, amikor ugyanis a Ferencváros NB II-es volt – 2006 és 2009 között –, akkor a Kisvárda a megyei I. osztályban, illetve az NB III-ban szerepelt – a szerk.)

    66.

    PERC
    Boli passzát követően Nguen lő jobbal 21-ről a bal felső fölé egy méternyivel.

    65.

    PERC
    KAPUFA, Nguen emel balról remekül Boli elé, aki középről, három méterről a jobb oldali kapufa tövére fejeli a labdát.

    62.

    PERC
    Lovrencsics le, Henry Wingo be, posztra.

    62.

    PERC
    Zubkov helyett Isael, szélsőcsere.

    61.

    PERC
    Zlicsics le, Sassá be, karmester helyett szélső.

    61.

    PERC
    Camajt Szlobodan Szimovics váltja, szűrőcsere.

    61.

    PERC
    Jelenát Fernando Viana váltja, ékcsere.

    61.

    PERC
    Uzuni! Lő el ballal az ötös bal sarkára betörve a hosszú sarok mellett!

    59.

    PERC
    Az első idei akciógólja a bajnoknak!

    58.

    PERC

    58.

    PERC
    Az Ötvöst habkönnyedén kicselező Heister bal oldali, ballábas beadását MYRTO UZINI jobbal szép mozdulattal a léc alá teszi, az ötös rövid sarkáról. ELEGÁNS! 1–1!

    58.

    PERC
    És egy gól!

    58.

    PERC
    Nem viccel a Várda, hármas csere.

    57.

    PERC
    Zlicsics lő kapura jobbal 19-ről, véd vetődve Dibusz a jobb felső előtt. Közben felvágta Zlicsicset Haratin, de tovább.

    55.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    55.

    PERC
    Uzuni lő ballal tízről a bal alsó mellé Nguen passza után, pontosabban jól passzolt, de Zubkov az ötösön vérhólyagot rúgott ballal. MICSODA HIBA!

    53.

    PERC
    Uzuni bal oldali szabadrúgását nem sokkal fejeli a bal alsó mellé Blazic, 12-ről. Haratic csúszott, de nem érte el.

    52.

    PERC
    Heidi Prenga most áll be.

    52.

    PERC
    Helyzet, Zubkov jobb oldali beadását Ötvös öt méterről a kirobbanó kapusba vágja. ÖNGÓLHELYZET, újabb hatalmas Dombó-védés.

    50.

    PERC
    Heister passza után Nguen távolija kapuscsemege.

    49.

    PERC
    Már csak ez hiányzott a rétközi csapatnak, de csakis Prenga jöhet posztra.

    49.

    PERC
    Bizony.

    48.

    PERC
    Nem lesz csere? Nagy István masszőr szerint de.

    47.

    PERC
    Hopp, Karabeljob és Leoni összefejel, ápolás.

    46.

    PERC
    Sigér futtatja a balon Uzunit, de jő Dombó.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros a legutóbbi 5 meccset úgy nyerte meg a Kisvárda ellen, hogy a szünetben még döntetlen volt az állás.

    FÉLIDŐ

    Csere nincs.

    FÉLIDŐ

    A 27 éves labdarúgó esetleges klubváltása hetek óta a levegőben lóg, december végén ő maga nyilatkozott arról a norvég sajtóban, hogy elérkezettnek látja az időt a pályafutásában a következő szint meglépéséhez.

    FÉLIDŐ

    „Meg tudom erősíteni, hogy az Antwerp érdeklődik irántam, és tárgyal a Ferencvárossal” – mondta Tokmac Nguen a Nettavisen nevű internetes lapnak, ennél többet azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

    FÉLIDŐ

    Norvég sajtóértesülések szerint a belga élvonalban jelenleg második helyen álló Antwerp tárgyalásokat folytat a Ferencvárossal Tokmac Nguen lehetséges átigazolásáról. A 27 éves futballista a Nettavisen megkeresésére megerősítette az információkat.

    FÉLIDŐ

    „Az elmúlt év végén lejárt a szerződésem, így szabaddá váltam, a Kisvárda kitartóan keresett, s végül igent mondtam az invitálására – mondta a szerződés aláírását követően a kisvárdai klub honlapjának Herdi Prenga. – Új kihívást kerestem, előrelépésnek érzem, hogy ide kerülhettem. Több felvételt láttam a csapat meccseiről, s meggyőződtem róla, hogy remek labdarúgók alkotják a keretet.”

    FÉLIDŐ

    Az U21-es Eb-selejtezőn az albán csapat színeiben gólt szerzett a magyar együttes ellen.

    FÉLIDŐ

    Albán válogatott játékossal erősített a Kisvárda Master Good. A 26 esztendős, zadari születésű, albán és horvát állampolgársággal is rendelkező Herdi Prenga a klub közleménye szerint csütörtökön írta alá megállapodását a szabolcsiakkal – a hátvéd szerződése január elsején járt le a lett Riga FC-vel (a klubnak 2019 februárja óta volt a játékosa), így szabadon igazolhatóként csatlakozott a magyar együtteshez. Herdi Prenga az albán válogatottban kétszer lépett pályára – ifjúsági játékosként az albán és a horvát korosztályos együttest is megjárta, 2016 márciusában.

    FÉLIDŐ

    Kétszer nem! Első fogadja a harmadikat. Még éles csatára is gondolhatnánk, ám a két klub közötti valós különbséget pontszámban mérik, ami nem kevesebb, mint tizenöt. Ettől függetlenül izgalmas ütközet kerekedhet belőle, hiszen nem csak az egyik oldalon van
    nak jó futballisták – no de a Fradi kétszer nem kap ki egymás után odahaza. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    A párharc legjobb góllövői
    Davide Lanzafame 2
    Isael 2
    Leandro 2

    FÉLIDŐ

    A bajnokságban nem vezetett még itt vendég a félidőben. Idáig.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    44.

    PERC
    Hopp, Uzuni bal oldali, jobblábas kornerét Nguen jobbal az ötös túlsarkáról a jobb alsó mellé vágja. Kapásból.

    41.

    PERC
    Az NB I-es szezonban a negyedik kapott gólja itt a Fradinak.

    41.

    PERC
    Az első várdai gól itt a bajnokságban!

    40.

    PERC

    39.

    PERC
    ÉS EGYGÓLOS A VEZETÉSE, JELENA RICHÁRD a jobb alsó sarokba fejeli kissé jobbról, hét méterről Bumba bal oldali szögletét, Botka és Heister közül. Dibusz nem foghatta: 0–1!

    39.

    PERC
    Már 34 százalékban a Várdáé a labda.

    39.

    PERC
    Melnik jobb oldali beadását kifejeli az ötösről Blazic, Jelena kiharcol egy szögletet a balon.

    37.

    PERC
    Bumba ballal 30-ról célba veszi a bal felsőt, Dibusz fogja a labdát.

    36.

    PERC
    Leoni jobb oldali kornerét kifejeli Botka, Navrátil ballal nem sokkal lő 20-ról, középről, kapásból a bal alsó mellé, Sigér hátán pattant meg veszélyesen a labda.

    35.

    PERC
    Zlicsics emel balról középre Navrátilhoz, aki elől okosan hazaad az ötösről Heister.

    33.

    PERC
    Zubkov ballal 27-ről a jobb felső fölé lő egy szabadrúgást, de Melnik is beleért, Uzuni beadását kifejeli Cimikasz.

    31.

    PERC
    Eladták a hazai védők a labdát, de elkapkodta a légiós.

    31.

    PERC
    Navrátil passzát Zlicsics jobbal 22-ről, középről jobbal a léc fölé vágja, méterekkel.

    26.

    PERC
    A Kisvárda a MOL Fehérvár elleni szerdai 2–1-gyel lezárta a nyeretlenségi sorozatát, idegenben, az első forduló óta csak egyszer, éppen Székesfehérváron kapott ki (mlsz.hu).

    26.

    PERC
    A Ferencváros másfél hete, a Diósgyőr ellen lezárta hosszú hazai bajnoki veretlenségi sorozatát. A Kisvárda ellen viszont eddig minden, a Groupama Arénában játszott bajnoki meccsén három pontot szerzett, mégpedig kapott gól nélkül.

    25.

    PERC
    Boli nem lő 24-ről, inkább rosszul passzol Uzuni elé.

    23.

    PERC
    Navrátil nem kap sárgát végül Heister ellökéséért.

    23.

    PERC
    3 vendégjátékos, a felcsúti Joao Nunes, a budafoki Zsóri Dániel és a diósgyőri Asmir Suljic tudott betalálni a zöld-fehérek kapujába az Üllői úton.

    22.

    PERC
    A hazai kispad 11 játékosából 7 a légiós, a várdai kispadon 7-en ülnek, 5 a légiós!

    21.

    PERC
    Botka passza rossz, kontra, de Jelenát kiszorítja a visszafutó Zubkov.

    21.

    PERC
    Nguen a balon, ellöki Melnik.

    18.

    PERC
    Dombó hozza a frászt az övéire, nem sokkal passzol el Boli orra előtt.

    17.

    PERC
    80 százalékban a Fradié a labda.

    17.

    PERC
    Uzuni jobbal a bal felső fölé lő Détári-szögből.

    16.

    PERC
    Uzuni bal oldali, jobblábas kornere Dombóé.

    13.

    PERC
    Boli passzol az ötösön, elnyomják.

    12.

    PERC

    12.

    PERC
    IHOR HARATIN jobbal gyengén lő kapura, DOMBÓ DÁVID jobbra vetődve eléri a labdát, a kipattanót az ukrán ballal a kapusba pazarolja, három méterről!

    11.

    PERC
    Ötvös abszolúte fölöslegesen ellöki Heistert a jobb sarok előtt, kiszorított helyzetből nem tudott volna lőni a hazai játékos. Uzuni remek, technikás passza után.

    11.

    PERC
    BÜNTETŐ!

    10.

    PERC
    Hét légiós a hazai kezdőben, 8 a vendégekében.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    8.

    PERC
    Heister jobb oldali beadása Karabeljové.

    7.

    PERC
    Bátortalan is volt a cseh, igaz, Botkát simán lefutotta.

    7.

    PERC
    Dibusz remekül lép ki a kissé lassú Navrátil elé, ment is bevetődve, Melnik szép passza után. Ha picit gyorsabb a légós…

    6.

    PERC
    Most átváltott letámadásra a Várda, érdekes.

    5.

    PERC
    Bumba jobb oldali beadását Jelena hétről a bal alsó mellé fejeli, jócskán, inkább beadás volt ez.

    5.

    PERC
    MELLÉ, Camaj passzát Zlicsics jobbal nem sokkal rúgja a bal sarok mellé, a labda megpattant Sigéren. Korner.

    3.

    PERC
    A távoli indítások nem az igaziak.

    3.

    PERC
    Négy védővel és három szűrővel a Várda, nem tud ezzel mit kezdeni a Fradi.

    1.

    PERC
    Berke Balázs nem kapott díjat, az a 100. NB I-es meccse játékvezetőként pedig.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek piros-fehér mezben és piros nadrágban.

    Isaelt köszöntik 50. mérkőzése tiszteletére, utólag.

    Videós múltidéző ITT!

    „Mindenki kellő önbizalommal várhatja a mérkőzést, nemcsak a Fehérvár elleni győzelem, hanem az eddigi szereplésünk miatt is – mondta Supka Attila az egyre minőségibb tartalmakkal előálló kisvardafc.hu-n. – Tény azonban, hogy a szerdai sikerünk jó alapot teremtett a folytatáshoz, azon az úton szeretnénk tovább haladni. Ugyanakkor az is igaz, temérdek gonddal küszködünk, továbbra is sok a sérült játékosunk, és újra van két eltiltottunk is. Így aztán több olyan futballista is pályára lép a Fradi ellen, aki a bajnokság eddigi szakaszában kevesebb lehetőséghez jutott. Nem osztom azt a véleményt, hogy ne lenne veszítenivalónk, mert bár az esélyesek valóban nem mi vagyunk, de a presztízsünk, a csapatról eddig kialakult kép miatt cseppet sem mindegy, hogy milyen eredményt érünk el. Mondanom sem kell, minél jobbra vagyunk a Fradi otthonában is.”

    „Nagy menetelésünk volt az ősszel, a Bajnokok Ligája-kvalifikáció mindenkinek célja volt, nagy öröm volt, hogy sikerült ezt elérnünk – nyilatkozta a fradi.hu-n Szerhij Rebrov. – Profi hozzáállással dolgoznak a játékosok, mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, hiszen az épp előttünk álló feladatot kell a legjobban megoldanunk. Ha jövőre is szeretnénk a Bajnokok Ligájában szerepelni, akkor minden bajnokit komolyan kell vennünk. Nem szabad félvállról vennünk a Kisvárdát, hiszen a hétközi, MOL Fehérvár elleni győzelemmel is megmutatták, hogy nem lehet lebecsülni őket. A harmadik helyen áll a Kisvárda, fontos, hogy megfelelően felkészüljünk belőlük. Ezúttal hazai pályán játszhatunk, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, és egyelőre nem szabad a tabellával sem törődnünk, hiszen az a dolgunk, hogy minden meccsünket megnyerjük.”

    Nincs elérhető leírás.

    Fotók: Nagy-Pál Tamás

    Nincs elérhető leírás.

    A listavezető Ferencváros két nyeretlen mérkőzés (hazai vereség a Diósgyőrtől, iksz Felcsúton) után szerdán Budafokon nyert három góllal az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzésen. A Kisvárda is lejátszotta ugyanezen fordulóból esedékes bajnokiját, és meglepetésre 2–1-re legyőzte a zöld-fehéreket üldöző Fehérvárt. Az FTC pályaválasztóként említett veresége mellett hét győzelmet ért el az idényben, míg a Kisvárda idegenbeli mutatója 4–2–2.
    FTC–Kisvárda 2016–2017, kupa: 0–1, 2018–2019: 2–0, 2–0, 1–0, kupa: 2–0, 1–1, 2019–2020: 1–0, 1–0, 2–1, az ősszel: 2–0

    Egy kis örökmérleg: 7 bajnoki, 7 Fradi-siker, 11, ill. 1 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Kisvárdához:
    2017, Kovácsréti Márk, ingyen
    2015, Tarczy Pál, i.
    2015, Csilus Tamás, kölcsönbe
    2010, Fodor András, ingyen
    A Kisvárdától a Ferencvároshoz:

    Eltiltott: a várdai Hej, Lucas (mindkettő öt sárga) duó.

    A hazaiaktól a Budafokon lesérült Dvalin kívül mindenki bevethető, a vendégektől Datkovic (beszakadt a vádlija), Ene (combizomhúzódás), Gosztonyi (Achilles-ín-szakadás), Kravcsenko (hasfalizom-szakadás), Rubus (lágyéksérv) sérült.

    Információink szerint az FTC tudatosan fiatalokból építi a háttérben a Fradi 2.0-t, fókuszban a magyarokkal. Az NB III-as csapat újraélesztése is ennek a tervnek volt a része. Mergl Szabolcsot, Redzic Damirt és Nagy Olivért ezért vitte el Marbellába Szerhij Rebrov, közülük Redzic Damir már pályára is lépett az első osztályban. Az átigazolási szezonban tudatosan átgondolva érkeznek a légiósok mellett az ifjú titánok, így került a Fradiba és onnan a ZTE-hez Szánthó Regő. A saját nevelésű Csonka András a Budafokot erősíti, az utánpótlás-válogatott Varga Ádám a Soroksárban véd, a magyar állampolgárság felé kacsingató Ammar Ramadan is feljebb lépett már a zöld-fehérek második csapatából, hogy tovább fejlődjön, s persze Gera Dániel és Katona Máté sem véletlenül érkezett a télen az FTC-hez.

    „Ahogy mondani szokták, jókor voltam jó helyen. Az edzéseken próbálom ellesni a trükköket a többiektől, Miha Blazic hasonló felfogásban játszik belső védőt, mint én. Technikás futballista, jó meglátásai vannak, belép a játékba, tőle sokat lehet tanulni.”

    Csontos Dominikot a grúz Lasa Dvali sérülése után küldte pályára a szakmai stáb, s magabiztos volt, a góljánál lesipuskás csatárokat megszégyenítve csapott le a labdára.

    „Minden hirtelen történt – mondta lapunknak Csontos Dominik. – A Budafok elleni mérkőzés előtti napon szóltak, hogy mégsem Soroksáron kell edzésre jelentkeznem, Szerhij Rebrov számít rám. Egyszerűen hihetetlen, ami velem történt… A télen becsülettel végigcsináltam a spanyolországi edzőtábort, ám utána úgy készültem, hogy az NB II-ben kell helytállnom és tovább fejlődnöm. A Budafok ellen úgy léptem pályára, hogy mindenképpen szerettem volna emlékezetessé tenni az estét, azt hiszem, sikerült.”

    Élete harmadik NB I-es mérkőzésén védő létére megszerezte az első gólját. Csupán hajszálon múlott, hogy Csontos Dominik a következő fél évet a másodosztályú Soroksárnál töltse, ehhez képest a szerdán a Budafok otthonában megnyert 3–0-s mérkőzésen ő duplázta meg az előnyt. Szerhij Rebrov annak idején a Dinamo Kijevnél is bátran mély vízbe dobta a fiatalokat, a Ferencvárosnál sincsen ez másképpen.

    Egykori ferencvárosi játékosként előjönnek ilyenkor a régi emlékek?
    Szép időszakot töltöttem az Üllői úton. Első tétmérkőzésemet a Minszk ellen játszottam az UEFA-kupában, László Csaba volt az edzőnk, jó csapatunk volt nagyíszerű futballistákkal, csak sajnos rossz időszaka a Ferencvárosnak. A csapatot kizárták a másodosztályba, méltatlan korszak volt a klub történetében. Azt azonban megtapasztaltam, milyen igazán nagy egyesületben futballozni, amikor a stadionban több ezren őrjöngenek, és az utcán folyamatosan megállítanak, mert felismernek.

    Hol a helye a mezőnyben a mostani Kisvárdának?
    A tabellára most jó ránézni, de… Ne feledjük, hogy – úszószlenggel szólva – a nyolcas pályáról érkeztünk, senki sem számított rá, hogy jól szereplünk, hogy ilyen teljesítményre lehetünk képesek. A tabellát most le kell fényképezni, de az lesz a mérvadó, hogy a bajnokság végén hol zártunk. Ha az első hatban maradnánk, mindenféleképpen siker lenne.

    Amikor a csapathoz igazolt, az NB III-ban játszott, most pedig az élvonal egyik szereplője. Különös megélni a gyors fejlődést?
    Harmincnégy évesen levezetni érkeztem Kisvárdára, álmomban sem gondoltam, hogy később a szakmai stáb tagja leszek, és itt ragadok. Mostanra a helyiek is tudják, ki vagyok, ismernek, sőt elismernek. Amikor ide érkeztem, megnyertük a harmadosztályt, a következő idényben a nyolc közé jutottunk a Magyar Kupában. Előbb negyedikek, majd harmadikok lettünk az NB II-ben, ennek mind részese voltam játékosként. Majd jött Kondás Elemér, és szépen lassan átálltam az öltöző másik oldalára.

    Amikor annak idején játékosként Kisvárdára igazolt, a helyi tévés megkérdezte, van-e NB I-es mérkőzése…
    Mosolyogva csak annyit mondtam, szerencsére akad – válaszolta lapunknak Erős Gábor, a Kisvárda szakmai stábjának tagja, aki korábban a Ferencváros labdarúgója is volt, és csaknem 130 élvonalbeli találkozón lépett pályára. – A riporter mentségére szóljon, huszonhat éves koromig játszottam Magyarországon, utána légiósnak álltam, hat esztendőn át futballoztam Görögországban, majd Bulgáriában. Azóta változott a világ, itt, Kisvárdán a klub székházában méretes képről köszönök vissza, és az egyesület honlapja is a fényképemmel töltődik be a világhálón.

    A korábbi ferencvárosi játékos már vérbeli kisvárdai, és úgy véli, A TABELLÁT MOST KELL LEFOTÓZNI, aztán elfelejteni.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–KISVÁRDA NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
BL-selejtező: 07.06. 16:00, M4 Sport
BL-selejtező: 07.13. 20:00, M4 Sport
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső