2021.II.20. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0

Uzuni gólja döntött, az FTC legyőzte a nagyot küzdő Honvédot

Horváth Ferenc vereséggel mutatkozott be a kispesti együttes kispadján a Groupama Arénában.
A labdarúgó NB I 22. fordulójának szombati játéknapján a Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Budapest Honvédot, így Horváth Ferenc vereséggel mutatkozott be a kispesti együttes kispadján.


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — A téli időszakban lejátszott meccsek sosem könnyűek, hiszen ilyenkor gyakran az időjárási körülmények is megnehezítik a dolgunkat. Nehéz időszakon vagyunk túl, de szerintem helytálltunk, sőt: ami a legfontosabb, továbbra is vezetjük a pontversenyt! Összességében elégedett vagyok a fiúk eddigi teljesítményével. Mindig nagyon nehéz a Honvéd ellen játszani. Számunkra ez is egy fontos mérkőzés, hiszen városi rangadó. Komolyan kell vennünk az ellenfelet, hazai pályán pedig egyetlen célunk lehet: otthon tartani mindhárom pontot. Magunkra, a saját játékunkra kell koncentrálnunk. 

Horváth Ferenc: — Ennél szebbet el se tudok képzelni. Az első helyezett ellen játszhatsz, egy hét után (szerk: hétfő óta irányítja a Budapest Honvéd FC együttesét), álom. Nagyon gyorsan eltelt az első hét, nem is tudtam, hogy egy hét ilyen rövid is tud lenni. Az edzéseken megpróbáltunk mindent megcsinálni, amit terveztünk, és tisztességesen felkészülni a szombati meccsre, bízunk benne, hogy ez majd a pályán is visszaköszön. Úgy látom, hogy a fiúk kezdik átérezni, hogy milyen helyzetben vagyunk, mindent meg kell tennünk azért, hogy valamilyen módon a magunk javára fordítsuk a mérkőzést. Ahogy a héten az edzéseken mentek a srácok, ahogy odatették magukat, annak kell látszódnia a játékunkban is, abból tudunk majd profitálni, és ha így történik, akkor annak lesz eredménye. Nagyon jól érzem magam az eddigi öt nap alapján, de még jobb lenne, ha elkezdenénk nyerni, a komfortérzethez ugyanis győzelmekre van szükségünk.

A mérkőzés:

Ferencváros — Bp. Honvéd: 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 19:30. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Garai, Bornemissza; alapvonali jv.: Antal, Lovas; tartalékjv.: Király)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Botka (Mmaee, 79.), Civic — Haratin, Laidouni — Isael (Sigér, 71.), Nguen (Mak, 79.), Uzuni (Baturina, 87.) — Boli (Zubkov, 71.)
kispad: Bogdán, Vécsei, Gera D., Dvali, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Bp. Honvéd: Tujvel — Mezgrani, Batik, Lovric, Tamás K. — Hidi — Bőle (Nagy Do., 78.), Nagy G. (Szendrei N., 69.), Zsótér (Kesztyűs, 87.), Gazdag — Traoré (Gale, 46.)
kispad: Berla, Uzoma, Klemenz, Bardea, Kamber, Aliji
vezetőedző: Horváth Ferenc

Gól: Uzuni (56.)
Sárga lap: Laidouni (4.), Lovrencsics G. (21.) illetve Zsótér (31.), Gazdag (45+1.), Batik (90.)

Horváth Ferenc első útja a ferencvárosi kispadhoz vezetett: a Honvéd élére néhány nappal ezelőtt kinevezett vezetőedző a kezdés előtt Szerhij Rebrovot köszöntötte. A kispestiek frissen kinevezett trénere a napokban ironikus mosollyal fogadta a rá váró első kihívást: mi lehetne szebb annál, mint egy hét után a bajnoki címvédő, a tabella első helyén álló csapat otthonában helytállni…

A Ferencváros mezében 1996 és 1998 között 101 mérkőzésen pályára lépő korábbi csatár eleinte vízilabda-mérkőzésen érezhette magát. Farkas Ádám játékvezetőnek kis túlzással félpercenként kellett félbeszakítania a játékot, a két csapat játékosai nem kímélték egymást. A csatakiáltásoktól csak úgy zengett az üres aréna, ebből is érezhető (hallható) volt, hogy nem csak a kiesés elől menekülő kispestiek, a címvédő is alaposan feltüzelve várta a találkozót. Becsületükre váljon a vendégeknek, sokáig derekasan állták a sarat…

Sőt, miután Horváth Ferenc a szünetben cserélt, és a mély talajon nehézkesen mozgó, ide oda csúszkáló Boubacar Traoré helyére Gazdag Dánielt vezényelte előre, nyomban veszélyesebbé vált a kispestiek játéka. A fordulást követően a piros-feketéknek rögtön akadt két helyzetük, de ez sovány vigasz volt, mert a hazaiak rést találtak a masszívan védekező vendégvédelmen, vagyis a Ferencváros szerzett vezetést. Myrto Uzuni még be sem fejezte a szerinte Ivan Lovric kezezéséért járó elmaradt büntető reklamálását, amikor újra elé került a labda, és mesterien lőtte a bal alsó sarokba (1–0). Az albán támadó egyértelműen a Ferencváros legjobbja a tavasszal, az utóbbi hét mérkőzésén hatodik gólját szerezte, s hogy valóban kiváló formában van, néhány perccel később a lécre tekert labdával is jelezte.

A Honvédnak a hátrány tudatában váltania kellett, Horváth Ferenc is támadókat vezényelt a pályára, a 18 éves barbadosi Thierry Gale egymaga duplázhatott volna, míg Gazdag Dániel százszázalékos ziccerben rontott. Az első félidőben munka nélkül toporgó Dibusz Dénes bravúrral hárított mindahányszor, a szombati győzelmet neki is megköszönhették társai. Mi több, a lefújás előtti pillanatban Batik Bence kapufára fejelte a labdát, nem sokon múlott a pontszerzés.

Hogy a látottakkal Rebrov sem volt maradéktalanul elégedett, azt a reakciója is tükrözte: az eget kémlelve csóválta a fejét. Az FTC erejét azonban mutatja, hogy ha gyengébb játékkal és fogcsikorgatva is, de megszerezte a Honvéd elleni meccs három pontját. A kiesés elől menekülő kispestiek összességében taktikusan, fegyelmezetten futballoztak, a Groupama Arénában látott teljesítményre lehet építeni, ám miután a riválisok közül a Zalaegerszeg és a Diósgyőr is győzött, 11 körrel a vége előtt még nehezebb helyzetbe kerültek.

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Ferencvárost irányító, Szerhij Rebrov elégedett csapata teljesítményével.

„Motiváltak voltak ma a játékosaim. Nagyon nehéz olyan csapat ellen játszani, amely ilyen kompakt védekezéssel áll fel. A második félidőben Dibusz Dénesnek nagyon sok védenivalója akadt a kontratámadásokkal veszélyeztető Honvéd helyzeteinél.”

Az FTC trénere kapusát tartja a mérkőzés legjobbjának.

„A legtöbben mindig azokat az emelik ki, akik a gólokat szerzik, ma viszont Dénes lehetne a meccs embere. Ettől függetlenül nem szeretek kiemelni senkit sem. Nagyon jól játszott a csapatunk, a múltkori, Mezőkövesd elleni döntetlent sikerült ellensúlyoznunk, és ebben a szellemiségben folytatjuk a továbbiakban.”

A Budapest Honvéd új vezetőedzője, Horváth Ferenc úgy véli, csapata biztatóan játszott, ám nem volt szerencséje.

„Két ellentétes félidőnk volt. Az első nem sikerült jól, a második annál inkább. Voltak helyzeteink, kapufánk, az utolsó percig mentünk előre, és próbáltunk egyenlíteni. Ahhoz, hogy legyőzd a Ferencvárost a saját pályáján, három tényezőre van szükség: a Fradinak legyen rossz napja, neked, vagyis az ellenfélnek legyen nagyon jó, és kell a szerencse is. Ez a három ma nem jött össze sajnos.”

Horváth szerint igazságos lett volna, ha döntetlennel zárul a találkozó.

„Úgy éreztem végig, hogy fogunk egy gólt rúgni. Megérdemeltük volna az egy pontot, és az én munkámat is nagyban segítette volna, ha ma betalálunk. Így most pont nélkül kell visszamennünk Kispestre, de a játékunk biztató volt.”

Myrto Uzuni: „Úgy éreztem, a labda az ellenfél védőjének kezére pattant, egyértelmű volt, hogy tizenegyes járt volna. Láttam, a játékvezető engedte, hogy menjen tovább a játék, és amikor a szélen Eldar Civic elé került a labda, már arra arra koncentráltam, hogy a lehető legjobb helyre mozduljak be. Figyeltem a labdát, és amikor jött, lőttem is. Nem volt könnyű szituáció, hiszen csak annyit láttam, hogy üres a kapu bal oldala. Szerencsére nem tévedtem. Edzéseken sokat gyakoroljuk ezeket a helyzeteket, az, hogy ilyen jól eltaláltam, az automatizmussá váló mozdulatnak is köszönhető. (…) A gól örömét sohasem lehet megszokni. Nemcsak duma, tényleg minden mérkőzésen gólt szeretnék szerezni. Nehéz gyerekkorom volt, soha semmi nem hullott csak úgy az ölembe, megtanultam, mindenért küzdeni, harcolni kell, én nem dőlhetek hátra. (…) Talán egész pályafutásom során most vagyok a topon, beleértve a korábbi horvátországi időszakomat is. Az elmúlt hónapokban egyre jobb formába lendültem, a Bajnokok Ligája-mérkőzések is nagy lökést adtak, az albán válogatottban is gólt lőttem, ezek mind-mind jót tettek az önbecsülésemnek.”

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.II.20. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    Ez a vége, a Ferencváros 1–0-ra legyőzte a Honvédot, így Horváth Ferenc vereséggel mutatkozott be a kispesti együttes kispadján.

    90+4.

    PERC
    KAPUFA! Hidi szöglete után Batik fejelt, de a kapufa kisegítette a hazaiakat.

    90+3.

    PERC
    Mezgrani beadása után szögletre pattant a labda, Tujvel is előrejön.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    90.

    PERC
    Batik Bence reklamált, kapott érte egy sárga lapot.

    90.

    PERC
    Hidi jobb oldali szöglete után nem alakult ki helyzet.

    88.

    PERC
    A hazaiaknál Uzuni helyére Baturina állt be.

    88.

    PERC
    Mind a két csapat cserélt, a Honvédnél Zsótért Kesztyűs váltotta.

    87.

    PERC
    Hidi próbálkozott a tizenhatoson belülről, de Laidouniban elakadt a labda.

    84.

    PERC
    Zsótér 17 méterről jobbal lőtt, de Dibusz gond nélkül védett.

    82.

    PERC
    Hidi távoli lövése veszélytelen volt

    79.

    PERC
    Botka helyére Mmaee érkezett.

    79.

    PERC
    Rebrov újabb kettős cseréje, Nguent Mak váltotta.

    78.

    PERC
    Újabb kispesti csere, Bőle helyére Nagy Dominik állt be.

    77.

    PERC
    Nguent állították meg lesen.

    75.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    74.

    PERC
    Újabb Dibusz-védés! Laidouni hibája után Gazdag előtt adódott lehetőség, de a lövését Dibusz védte, majd a francia középpályás szögletre mentett.

    71.

    PERC
    Isael le, Sigér be.

    71.

    PERC
    Kettős csere a hazaiaknál, Boli le, Zubkov be.

    69.

    PERC
    Cserélt a Honvéd, Nagy Gergő helyére Szendrei Norbert állt be.

    68.

    PERC
    Védés! Gale balról befelé húzott, majd jobbal tüzelt, de Dibusz szögletre nyomta a bal alsó sarok felé tartó labdát.

    67.

    PERC
    KAPUFA! Uzuni távoli, jobblábas lövése után a lécen csattant a labda.

    66.

    PERC
    Haratin távoli lövése veszélytelen volt.

    65.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    64.

    PERC

    (Fotó: Tumbász Hédi)

    63.

    PERC
    Mezgrani jobb oldali beadása után elfejelték a labdát a hazaiak.

    58.

    PERC
    Védés! Gazdag próbálkozott a tizenhatoson belülről, de a középre tartó labdát Dibusz oldalra tudta nyomni.

    57.

    PERC
    Uzuninak ez volt az idénybeli nyolcadik bajnoki gólja.

    56.

    PERC
    GÓÓÓL!!! VEZETÉST SZERZETT AZ FTC! Kezezést reklamáltak a hazaiak, ám folytatódott a játék, így Civic adhatta be a labdát, a kispestiek röviden szabadítottak fel, Myrto Uzuni pedig 16 méterről, jobb belsővel a bal alsó sarokba lőtt. 1–0

    55.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    55.

    PERC
    Védés! Bőle kiugratása után Gale lőtt a tizenhatoson belülről, Dibusz azonban védett, majd másodjára a labdát is megfogta.

    54.

    PERC

    (Fotó: Tumbász Hédi)

    52.

    PERC
    Horváth Ferenc, a Honvéd frissen kinevezett vezetőedzője eddig 15 tétmeccsen irányította aktuális csapatát a Ferencváros ellen és ezekből – 4 döntetlen és 8 vereség mellett – csupán hármat sikerült megnyernie, mindannyiszor 1–0-ra (kétszer a Videotonnal, egyszer a Haladással). A háromból az egyiket viszont 2016 februárjában egy Magyar Kupa-mérkőzésen a Vidivel a Groupama Arénában aratta!

    51.

    PERC
    Isael jobb oldali sarokrúgása után Tujvel húzta le a labdát.

    50.

    PERC
    Nguen jobb oldali beadása után szögletre mentettek a vendégek.

    49.

    PERC
    Egy bal oldali szöget után Haratin lőtt, Blazic csúsztatott, majd Tujvel megfogta a labdát.

    47.

    PERC
    Zsótér jobbról húzott befelé, majd ballal 18 méterről tüzelt, de nem találta el a kaput.

    46.

    PERC
    A szünetben cserélt a Honvéd Traoré helyére Gale állt be.

    46.

    PERC
    Újra útjára indult a labda, a hazaiak kezdték a második félidőt.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Nincs hosszabbítás, véget ért az első félidő, a szünetben gól nélküli döntetlen az állás.

    45.

    PERC
    Gazdag Dániel reklamált ki magának egy sárga lapot.

    45.

    PERC
    Isael szabadrúgása veszélytelen volt.

    44.

    PERC
    Zsótér szerelte szögletre Haratint.

    42.

    PERC
    Ha csak az első félidőkben nyújtott teljesítményt nézzük, a Honvéd 32 ponttal az előkelő harmadik a táblázaton, a második játékrészben azonban erőteljes a piros-feketék visszaesése, mert a meccsek végére ebből 10 pontot „elvesztettek”.

    40.

    PERC
    Mezgrani jobb oldali beadása után Dibusz húzta le a labdát.

    40.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    39.

    PERC
    Civic szabadrúgása után Tujvel fogta meg a labdát.

    37.

    PERC
    A Honvéd legutóbbi 4 idegenbeli bajnokija 2–1-es végeredményt hozott – kétszer a kispesti csapat, kétszer az ellenfél (az Újpest, majd a Mezőkövesd) nyert ilyen különbséggel.

    36.

    PERC

    (Fotó: Tumbász Hédi)

    35.

    PERC
    Isael távoli lövése veszélytelen volt.

    33.

    PERC
    A kispestiek pontjaik több mint 63 százalékát – 22-ből 14-et – idegenben gyűjtöttek be, 4–2–4-es mérlegükkel a forduló előtt az ötödik helyet foglalták el a vendégtabellán.

    32.

    PERC
    Boli elesett a tizenhatoson belül, majd azonnal felpattant, és lőtt is 15 méterről, de Tujvel magabiztosan megfogta a középre tartó labdát.

    31.

    PERC
    Zsótér Donát rúgta fel Bolit, ezzel egy sárga lapért cserébe megakadályozott egy kontrát.

    31.

    PERC
    Az FTC hazai mérlege 8–1–1, 25 pont, ez a legjobb a mezőnyben, a második Fehérvár 22 ponttal követi, viszont úgy, hogy két meccsel többet játszott. A zöld-fehérek otthon mindössze négy gólt kaptak eddig a bajnokságban, egynél többet egyszer sem.

    30.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    30.

    PERC
    A bal oldali szöglet nem volt igazán veszélyes, a labda érintés nélkül szállt el a kapu előtt. Tujvel reklamál még egy kicsit, szerinte szabálytalankodtak vele szemben.

    29.

    PERC
    Civic harcolt ki egy szögletet a bal oldalon.

    27.

    PERC
    Tamás bal oldali beadása után könnyedén tisztáztak a hazaiak.

    26.

    PERC
    Boli jobb oldali lapos beadása után Batikban akadt el a labda.

    25.

    PERC
    Isael távoli szabadrúgása veszélytelen volt, majd Lovrencsics beadása sem volt pontos.

    24.

    PERC

    (Fotó: Tumbász Hédi)

    22.

    PERC
    A Bp. Honvéd az előző három fordulóban képtelen volt győzni és közben csak egy pontot szerzett (1 döntetlen, 2 vereség).

    21.

    PERC
    Lovrencsics Gergő rúgta fel Gazdagot, újabb sárga lap villant.

    21.

    PERC
    Hidi szorításában Boli esett el a tizenhatoson belül, de nincs tizenegyes.

    20.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    19.

    PERC
    Haratin lövése után Tujvel védett könnyedén.

    19.

    PERC
    Tűzijáték a Honvéd kapuja előtt! Tujvel ezúttal meglehetősen bizonytalan volt, nem tudta megfogni a labdát az öt és felesen belül. Így Boli próbálkozhatott, Tamás azonban blokkolt, majd szögletre tisztáztak a vendégek.

    18.

    PERC
    Lovric buktatta Nguent a kispestiek tizenhatosának előterében.

    17.

    PERC
    Hidi szabadrúgása után Lovricot látta szabálytalannak a játékvezető.

    16.

    PERC
    A Ferencváros a legutóbbi hat bajnokiján nem szenvedett vereséget – háromszor nyert, háromszor ikszelt –, ez a második leghosszabb aktív veretlenségi sorozat most a bajnokságban.

    14.

    PERC
    Nincs tizenegyes! A kicsiben elvégzett jobb oldali szöglet után Haratin próbálkozott, de egy Honvéd-játékosban elakadt a labda. A hazaiak szerint kezezés volt, a játékvezető viszont nem ítélt semmit. A lassítások alapján jó döntés született.

    14.

    PERC
    Lovric rúgta szögletre a labdát.

    13.

    PERC
    Tamás blokkolt Lovrencsics jobb oldali beadása után.

    12.

    PERC
    A Ferencváros pályaválasztása mellett legutóbb, 2020 februárjában gól nélküli döntetlenre végeztek, akkor még az olasz Giuseppe Sannino irányította a piros-feketéket. Ezzel egy hatmeccses vereségsorozatukat szakították meg a kispestiek, akik bajnokin eddig még egyszer sem nyertek a Groupama Arénában! Legutóbb 2013. október 6-án, a Puskás Ferenc Stadionban tudtak győzni a Fradi vendégeként (1–2), Marco Rossi vezetésével.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    A szöglet után Farkas Ádám szabálytalanságot látott a tizenhatoson belül, szabadrúgást kapott az FTC.

    9.

    PERC
    A szöglet előtt Botkát és Batikot is figyelmezteti a játékvezető.

    8.

    PERC
    Gazdag bal oldali szöglete után Mezgrani 16 méterről, kapásból próbálkozott, de rosszul találta el a labdát. Ennek ellenére újabb szögletet harcoltak ki a kispestiek.

    7.

    PERC
    Bőle jobb oldali beadása után Lovrencsics szögletre csúsztatta a labdát a berobbanó Hidi elől.

    7.

    PERC
    A Honvéd a legutóbbi tíz dél-pesti rangadóból csak egyszer tudta legyőzni a Ferencvárost (2019. április 27-én 3–2-re nyert). A kispestiek az előző négy találkozón gólképtelennek bizonyultak, igaz, kétszer a zöld-fehéreket is nullán tartották.

    6.

    PERC
    Isael sarkazása nem volt jó Lovrencsicsnek a jobb szélen.

    6.

    PERC
    A bal oldali sarokrúgás után Tujvel húzta le magabiztosan a labdát.

    5.

    PERC
    Uzuni bal oldali beadása után Batik rúgta ki szögletre a labdát.

    3.

    PERC
    Aissa Laidouni talpalta le Traorét, máris villant a sárga lap.

    3.

    PERC
    A párharc történetének leghosszabb szériája az FTC-hez kötődik: a zöld-fehérek 1922 és 1939 nyara között minden egyes bajnokin legyőzték a kispestieket, sorozatban 35-ször! A kispesti szempontból nyomasztónak is nevezhető sorozat 1939. november 26-án 2:1-gyel tört meg.

    2.

    PERC
    A ferencvárosiak zöld-fehér, a kispestiek vörös-fekete szerelésben léptek pályára.

    01.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek indították útjára a labdát.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
    FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Botka, Civic – Haratin, Laidouni – Nguen, Isael, Uzuni – Boli
    Vezetőedző: Szerhij Rebrov
    A kispadon: Bogdán (k), Mmaee, Zubkov, Sigér D., Vécsei, Mak, Baturina, Gera D., Dvali, Skvarka
    Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Batik, Lovric, Tamás K. – Hidi, Nagy G. – Bőle, Gazdag, Zsótér – B. Traoré
    Vezetőedző: Horváth Ferenc
    A kispadon: Berla (k), Uzoma, Klemenz, Bardea, Nagy D., Kamber, Szendrei N., Aliji, Kesztyűs, Gale

    A mérkőzés játékvezetője Farkas Ádám lesz. A munkáját Garai Péter és
    Bornemissza Norbert az oldalvonal mellől, Antal Péter és Lovas László pedig az alapvonul mögül segíti majd. A tartalék játékvezető Király Krisztián lesz.

    Lassan négy éve, hogy megszerezte első, s eddigi utolsó bajnoki gólját Zsótér Donát a Ferencváros ellen – 2017. április 1-jén a Honvéd 2–1-re győzte le a zöld-fehéreket, s végül bajnoki címet ünnepelhetett. Jelenleg teljesen más célokért küzdenek a kispestiek, az utolsó előtti helyen szerénykednek, s egyre vékonyabb jégen táncolnak.

    „Természetesen emlékszem arra a gólra: sokáig vezettem a labdát, majd ballal kilőttem a bal alsót, s csakúgy, mint szombaton, négy éve is Dibusz Dénes állt a ferencvárosi kapuban” – mondta lapunknak Zsótér Donát, a Bp. Honvéd 25 éves középpályása.

    „Óriási bravúr lenne, ha nyernénk idegenben, a helyzetünkben kellenek is a meglepetésgyőzelmek, így ennek szellemében lépünk pályára. Mi sodortuk magunkat kínos szituációba, a játékosok futballoznak, nem az edzők, így együtt, csapatként kell kilábalnunk ebből a helyzetből. Más felfogásban lépünk pályára, azt tapasztaltam, a keret még motiváltabban dolgozott a héten, átérezve a helyzet súlyát. A folytatásban a lényeg nem a szép és látványos futball, hanem az eredményesség lesz, egyetlen cél lebeg előttünk: minél magabiztosabban benn maradni az NB I-ben! Bár egyelőre csak a Fradira koncentrálunk, tisztában vagyunk azzal, milyen nehéz sorozat előtt állunk, az élbolyhoz tartozó együttesek várnak ránk. A sorsunk a saját kezünkben van, tizenkét bajnoki áll a rendelkezésünkre, hogy helyrehozzuk az eddigi hibáinkat. Hiszek benne, hogy sikerül, ehhez a Groupama Arénában tehetjük meg az első lépést.” 

    (Fotó: Árvai Károly)

    Szerhij Rebrovnak nem lehetnek jó emlékei Horváth Ferencről. Két idénnyel ezelőtt, 2018 novemberében szombathelyi edzőként első Ferencváros elleni meccsén 1–0-ra legyőzte Rebrovékat, az más kérdés, hogy az idény végén a Fradi bajnok lett, a Hali meg utolsóként kiesett.

    A Ferencváros brazil középpályása, Somália hat évvel ezelőtt szöglet után talált a kispestiek kapujába – az edzőváltás kapcsán motiváltan futballozó ellenfélre számít. Interjú itt!

    (Fotó: Török Attila)

    A 22. FORDULÓ PROGRAMJA
    Február 19., péntek
    MTK Budapest–Mezőkövesd Zsóry FC 0–0
    Február 20., szombat
    ZTE FC–Újpest FC 3–0 (Favorov 34. – 11-esből, Szánthó 61., Koszta 81.)
    Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK 1–3 (Stopira 9., ill. Grozav 60., 61., 89.)
    19.30: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    Február 21., vasárnap
    14.30: Budafoki MTE–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
    17.00: Paksi FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

    Ellentétes előjelekkel kezdi a dél-pesti derbit a két fél: a Honvéd kieső helyről, új edzővel vág neki a fordulónak, miközben a Ferencváros toronymagasan vezeti a tabellát. A két patinás csapat 1916-ban találkozott először az élvonalban (az FTC 1:0-ra nyert), a Kispest egyből visszavágott (szintén 1:0). Eddig 211 első osztályú bajnokin mérkőztek meg, 116 Fradi-győzelemmel, 34 döntetlennel, 61 kispesti sikerrel. Ezek közül hármat olyan bajnokságban játszottak, amely félbeszakadt (egyet 1944-ben, kettőt 1956-ban); ezek nélkül az örökmérleg 115–34–59.

    A mérkőzést Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg zárt kapuk kögött. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Ferencváros–Budapest Honvéd mérkőzés a labdarúgó NB I 22. fordulójában. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ