2021.X.30. Gyirmót – Ferencváros: 0-2

Két góllal nyert a Ferencváros a Gyirmót otthonában

Az első félidőben helyzetek garmadáját hagyta ki a bajnok, a szünet után már pontosabban futballozott.
Az utolsó előtti helyen álló gyirmótiak 2–0-ra kikaptak odahaza a címvédő Ferencvárostól a labdarúgó NB I 11. fordulójában.


Nyilatkozatok:

Peter Stöger:Nem egyszerű időszak ez a csapat életében, hiszen sorra jönnek a meccsek, a játékosok pedig gyakran fizikailag és mentálisan is fáradtak. Különösen azok, akikre a nemzeti csapatoknál is számítanak. Ilyenkor kulcsfontosságú a megfelelő regeneráció, ezeken a nehézségeken mielőbb át kell lendülnünk. A szombati, Gyirmót elleni meccs szerintem olyan lesz, mint a legutóbbi mérkőzéseink voltak a magyar bajnokságban. Arra számítok, hogy sok gólszerzési lehetőségünk lesz, ezeket kell jobban kihasználnunk mint az utóbbi találkozókon. Nehéz mérkőzés vár ránk, de úgy gondolom, hogy mi vagyunk a jobb csapat, ezért győzni fogunk.

A mérkőzés:

Gyirmót — Ferencváros: 0-2 (0-0)
Gyirmót, 19:30. 4.013 néző.
Vezette: Pintér Csaba (asszisztensek: Szert, Király; Videóbíró: Erdős József; VAR asszisztens: Georgiou; VAR operátor: Kovács G.; tartalékjv.: Csonka)

Gyirmót: Hársfalvi — Szegi, Ikic, Széles, Zeke — Radics (Kovács D., 90.) — Hasani (Mayer, 90.), Nagy P. (Csonka, 69.), Hajdú Á. (Lencse, 82.), Medgyes Z. — Simon A. (Varga B., 69.)
kispad: Rusák, Karacs, Szatmári I., Major, Csörgő, Kirják
vezetőedző: Csertői Aurél

Ferencváros: Bogdán — Somália, Blazic, S. Mmaee, Civic — Vécsei (Loncar, 88.), Laidouni — Mak (Marin, 70.), Zachariassen (Boli, 61.), Nguen (Besic, 88.) — Uzuni
kispad: Mergl, Zubkov, Kovacevic, Cabraja, Gavric
vezetőedző: Peter Stöger

Gól: Uzuni (47.), Nguen (85.)
Sárga lap: Szegi (5.), Zeke (82.) illetve Besic (90+1.)

ALIGHA A PÁPA FELÉ VEZETŐ FŐÚT mellé kifüggesztett transzparensnek (Gyirmót–Ferencváros, október 30., 19.30) volt köszönhető, de az Alcufer Stadion zsúfolásig megtelt. A beléptető kapuknál kígyózó negyven méter hosszú sorban Balog Zoltánnal, a Ferencváros korábbi védőjével is összefutottunk, aki gyalog érkezett az összecsapásra, mivel családjával néhány száz méterre lakik az arénától.

Sokan még el sem foglalták helyüket a lelátón, a két csapat máris egymásnak ugrott, a (megjósolható) forgatókönyv pedig hamar kirajzolódott: a Fradi birtokolta a labdát és támadott, míg a hazaiak védekeztek és a kontrára vártak. A türelem mindkét csapatnál kulcsfontosságú volt, a csúcsékként ezúttal Myrto Uzunival rohamozó zöld-fehérek több tucatszor körbeadogatták a gyirmótiakat saját tizenhatosuk előterében, Csertői Aurél együttesének pedig várnia kellett arra az egy-két lehetőségre, amelyből eljuthat Bogdán Ádám kapujáig.

Az első félidőben egyszer rúgtak kapura a hazaiak… A Ferencváros gyakorlatilag az első pillanattól uralta a játékot, az sem zavarta, hogy erre a napra alkalmi jobbhátvéddel állt ki, a sérült Botka Endre és a beteg Henry Wingo távollétében a brazil Somália futballozott ezen a poszton. Csertői Aurél és Peter Stöger hol állva, hol ülve figyelte az összecsapást, a két tréner a meccs előtt, ha nem is régi ismerősként, üdvözölhette egymást, úgy pacsizott le, hogy játékosként néztek már farkasszemet egymással: 1994-ben az 1–1-re végződő bécsi osztrák–magyaron mindketten a kezdőcsapat tagjai voltak.

Ezen az estén – ahogyan azt várni lehetett – az osztrák vezetőedző csapata volt aktívabb, akadt olyan támadás, amelynél a gyirmóti kapu előtt ólálkodó Miha Blazicot kétszer is saját csapattársa lőtte ki, előbb Tokmac Nguen, majd Kristoffer Zachariassen találta el arcon és felsőtesten a szlovén védőt.

Ami nem jött össze a Ferencvárosnak az első félidőben, a fordulás után kilencven másodperc alatt sikerült, a bajnok megszerezte a vezetést. A csatárként játszó Myrto Uzuni vérszomjas sólyomként csapott rá Zachariassen rossz labdaátvételére, idénybeli harmadik gólja lélektanilag is fontos volt az albán támadó számára, aki a tőle megszokott lelkesedéssel ünnepelt.

A hazaiak ezt követően is foggal-körömmel védekeztek, jégkorongozók módjára blokkolták a távoli lövéseket, a Fradi időnként talán túlbonyolította támadásait. A gyirmótiak, dicséretükre váljon, úgy vághattak neki a hajrának, hogy volt esélyük a pontszerzésre. Egy szögletet követően Szegi Vince centikkel fejelte a kapu fölé a labdát, ám a végén Tokmac Nguen eldöntötte a mérkőzést, és összességében megérdemelten győzött a Ferencváros – rendkívül egyoldalú mérkőzésen. 0–2

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

A Ferencváros trénere, Peter Stöger szerint nagyon fontos volt a Gyirmót elleni sikerük.

„Kellett a csapat magabiztosságának. Nem volt egyszerű mérkőzés, mert az ellenfél jól kielemezte az elmúlt találkozóinkat. Mélyen védekeztek, és ezt a védelmet nem volt egyszerű áttörnünk. Megfelelő volt a labdabirtoklásunk az első félidőben, viszont több helyzetet is kialakíthattunk volna, ebből is kértem többet a második játékrészben. Több helyzetet, több beadást a szélekről, illetve a szélső védőinket is szerettem volna feljebb látni. Összességében örülök a győzelemnek.”

Hozzátette: nem elégedtek volna meg az 1–0-s sikerrel.

„Előnyben is szerettünk volna gólt szerezni, mert nagyon fontos, hogy ne álljunk le. Ezért is cseréltünk be egy támadót Boli személyében, szerettünk volna mindenképpen egy második gólt szerezni egy olyan meccsen, amelyet végig uralunk. De az is fontos, hogy megfelelő volt ma a védelmünk.”

Azzal viszont tisztában van, hogy csütörtökön, a Celtic ellen az Európa-ligában teljesen más mérkőzés vár rájuk.

„De az önbizalom szempontjából nagyon fontos volt ez a győzelem. Ilyenkor más a csapat hangulata az edzéseken, felszabadultabban játszhatunk. Tudjuk, hogy a Celtic elleni találkozó az utolsó esély arra, hogy tavasszal is nemzetközi mérkőzéseket játszhassunk.”

A Gyirmót vezetőedzője, Csertői Aurél szerint játékosai védekezésben nagyot küzdöttek.

„Abból a szempontból többet vártam, hogy át tudjunk lendülni támadásba is. Az első félidőben ez nem nagyon sikerült, felőrölt minket a védekezés, nem tudtunk támadást vezetni. A Fradi egyértelműen jobban játszott, teljesen megérdemelten nyert. A szünetben benn ragadtunk az öltözőben, pedig megbeszéltük, ha még negyedórát kibírunk, akkor lesznek lehetőségeink. Nem sikerült.”

Myrto Uzuni:

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Gyirmót hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.X.30. Gyirmót – Ferencváros: 0-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    17-szer lőtt kapura a Fradi, 5-ször a Gyirmót, 7, ill. 3 ment a kapu felületére.

    90+3.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Marin forintos passzát Boli nagyon rosszul adja le a tőle három méterre befutó Loncarnak, oda a helyzet.

    90+2.

    PERC
    Samy Mmaee emelését követően Boli lő ballal 15 méterről, kissé balról nagyon a bal sarok mellé, Ikic csak nézte őt.

    90+2.

    PERC
    Muhamed Besic kap sárga lapot Csonka felrúgásáért.

    90+1.

    PERC
    Három perc a ráadás!

    90.

    PERC
    Mayer Ádám be, Hasani nem villogott ma.

    89.

    PERC
    Kovács Dominik be, Radics elfáradt.

    89.

    PERC
    Hazai szabadrúgás, Lencse jobbal a jobb felső felé teker kissé balról, 22 méterről, Bogdán könnyedén odaér, vetődnie sem kell.

    87.

    PERC
    Muhamed Besic be, Nguen le. Csatár helyett védelmi mindenes.

    87.

    PERC
    Stjepan Loncar váltja Vécseit, szűrőcsere.

    87.

    PERC
    Lencse lő a kapus kezébe a tizenhatos elől.

    86.

    PERC
    Zeke felbőrözi a balon Laidounit, Lencse a passz után ballal az oldalhálóba lő az ötös bal sarka elől.

    85.

    PERC
    ÓMEN. Amikor az FTC vezetést szerzett ebben a bajnokságban, akkor kivétel nélkül mind a hat alkalommal be is gyűjtötte a három pontot.

    84.

    PERC
    ALIGHANEM ELDŐLT, TOKMAC NGUEN jobbal a jobb alsó sarokba lő kissé jobbról, 15 méterről. A labdát nagy harcban megszerző Laidouni adta a gólpasszt, sarokkal. 0–2!

    84.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–2) Nguen

    84.

    PERC
    Szegi hazaadását elrúgja Varga felé Hársfalvi, de rossz a levétel.

    83.

    PERC
    Zeke Márió kap sárga lapot Uzuni megrúgásáért.

    82.

    PERC
    Lencse: 16 meccs az FTC ellen, 8 kanadai ponttal.

    81.

    PERC
    Lencse László be, Hajdú le. Titkos fegyver a pályán.

    81.

    PERC
    Marin jobb oldali szögletét az ötös rövid sarka elől a kapu rövid felső sarka mellé fejeli Blazic, mélyen lehajolva.

    80.

    PERC
    Az MTK elleni 0–0-val véget ért az FTC több mint fél éven és 24 tétmeccsen át tartó döntetlen nélküli szériája (16 győzelem, 8 vereség).

    80.

    PERC
    A Gyirmót legutóbbi öt bajnokiján mindig legalább három gól született.

    78.

    PERC
    Már csak 63 százalékban a vendégeknél a labda.

    78.

    PERC
    Hasani emel jobbra Varga elé, a jobblábas beadás Civicé.

    77.

    PERC
    Laidouni nekiindul három védőnek a jobbon, szerelik végül.

    76.

    PERC
    Boli ütempasszát Uzuni hét méterről a kivetődő kapusba pazarolja, de les.

    74.

    PERC
    A szpíker buzdítja a hazai nézőket, de a Fradi-tábor megtrollkodja, és nagy, hangosabb buzdításba kezd.

    74.

    PERC
    Sorozatban 20 idegenbeli bajnokiján nem kapott ki az FTC (13 győzelem, 7 iksz), legutóbb 2020. június 23-án Székesfehérváron maradt alul 1–0-ra, de akkor már bajnokként lépett pályára.

    73.

    PERC
    Ez lesz a 22. NB I-es meccse a Gyirmótnak az Alcufer Stadionban, de otthon még egyszer sem tudott két gólnál többet szerezni (idegenben is csak egyszer, Újpesten, 3–1).

    73.

    PERC
    MAJDNEM GÓL, Hasani jobb oldali kornere után Szegi fejel milliméterekkel a léc fölé hatról, sokan már gólt kiáltottak.

    72.

    PERC
    Blazic szögletre menti Varga beadását.

    70.

    PERC
    Marko Marin be, Maknak nagyon nem ment ma.

    70.

    PERC
    Uzuni lövése, majd beadása is rossz.

    69.

    PERC
    Egyszer a Gyirmót ellen is.

    69.

    PERC
    Csonka anno 21 meccset játszott a Ferencvárosban.

    68.

    PERC
    Csonka András be, Nagy le, motorcsere.

    68.

    PERC
    Varga Barnabás, a házi gólkirály be, Simon le.

    67.

    PERC
    Laidouni lő a tizenhatos bal sarka elől jobbal kapura, beleér az egyik védő, a labda nem sokkal pattan a bal felső sarok fölé!

    65.

    PERC
    Boli: 9 meccs ebben az idényben, 4 góllal. Közel 600 játékperc alatt. Legutóbb augusztusban volt eredményes az első csapatban.

    64.

    PERC
    Somália kiharcol a jobb oldalon egy szögletet, Uzuni adja be, 12 méterről Samy Mmaee nagyon a jobb sarok mellé fejel.

    63.

    PERC
    Zachariassen a Ferencvárosban: 15 meccs, 1 kanadai pont. A Zalgiris ellen.

    63.

    PERC
    Zachariassen az átigazolása előtt: 12 meccs, 8 góllal és 3 gólpasszal.

    61.

    PERC
    Franck Boli be, Zachariassen le.

    60.

    PERC
    Ikic ment a tizenhatoson egy veszélyes becsúszással a kapura törő Mak elől.

    60.

    PERC
    Legalább három bajnokin át tartó győzelem nélküli szériája legutóbb 2017 áprilisában volt a Ferencvárosnak: négy meccsen egy ponttal (iksz a DVTK ellen, vereség a Honvédtól, a Pakstól és a Vasastól).

    60.

    PERC
    A Ferencváros az NB I-ben két forduló óta nyeretlen (1–2 a Zete, majd 0–0 az MTK ellen – egyaránt otthon) és ezalatt csak egy pontot gyűjtött. Hasonlóan rossz szereplésre legutóbb januárban volt példa a zöld-fehéreknél, akkor előbb egy 0–1 jött a Groupama Arénában a Diósgyőr, majd 1–1 Felcsúton a Puskás Akadémia ellen. (A 28. és 29. fordulóban sem nyertek a ferencvárosiak, de akkor kétszer ikszeltek: 1–1 otthon a PAFC-cal, majd 0–0 Kisvárdán).

    58.

    PERC
    Mak jobb oldali szögletét tízről a léc fölé fejeli Vécsei, legalább egy méterrel.

    57.

    PERC
    Nguen passza után Uzuni kicselez két embert, majd jobbal, 12 méterről a kapusba lő. Mak jobb oldali beadását kiüti Hársfalvi, középre, de Zachariassen lesen volt.

    56.

    PERC
    Civic bal oldali beadását Mak elé fejeli egy védő, talán Széles, Mak az ötös jobb sarka elől ballal kapura lő, Hársfalvi jobb lábbal magasra felnyúlva védene, de ment az előtte álló Zeke.

    55.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    54.

    PERC
    4200 a csúcs, egy korábbi Gyirmót–FTC meccsen.

    54.

    PERC
    Nem dőlt meg a nézőcsúcs. 4000-et tippeltünk, 4013 a hivatalos nézőszám.

    53.

    PERC
    Laidouni nagyot rúg Nagyba, nincs sárga lap. Csak pici ápolás.

    53.

    PERC
    Uzuni: 22 meccs az idényben, 14 góllal és 7 gólpasszal.

    50.

    PERC
    De tovább.

    50.

    PERC
    Büntető a Fradinak? Elesett egy játékos a tizenhatoson belül, talán Uzuni…

    50.

    PERC
    Videobíró.

    47.

    PERC
    Civic ad be balról ballal, laposan, az ötös előtt leveszi a labdát ballal Zachariassen, nem a legjobban, de ballal lőne, ám megelőzi őt MYRTO UZUNI, és kissé balról jobbal a bal, azaz a túlsó alsóba lő. Két védő lába mellett is éppen csak elment a labda: 0–1!

    47.

    PERC
    VEZET AZ FTC!

    47.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–1) Uzuni
    46.

    PERC
    Simon passzát Hasani ballal az egyik védőbe rúgja, éles szögből, balról.

    46.

    PERC
    Négy félidő óta gólképtelen a Ferencváros.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    Fotó: Török Attila

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A MÉNFŐI ÚTON szinte biztosan „beáll” a forgalom, szombat este elkél egy-két forgalomirányító rendőr a környéken. A bajnokságban megtorpanó Ferencváros Csertői Aurél együtteséhez utazik, a forgatókönyv borítékolható: a Fradi támad, a hazaiak kivárásra és kontraakciókra építenek. Az első gól mindent eldönt, ha a Gyirmót rúgja, vért kell izzadnia a Ferencvárosnak, ha a zöld-fehérek találnak a kapuba, sima vendégsiker lesz a vége. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    A Gyirmót két egymást követő győztes bajnokija után legutóbb pont nélkül maradt a ZTE ellen (1–2), és az előző hat fordulóban egyszer sem ikszelt (2 diadal, 4 vereség).

    FÉLIDŐ

    A Magyar Kupában a 2006 novemberében kerültek össze, az FTC otthon Tököli Attila találatával 1–0-ra, az idegenbeli visszavágón Tököli két és Lipcsei Péter egy góljával 3–1-re diadalmaskodott.

    FÉLIDŐ

    Gyirmóton bajnokin kétszer találkoztak, először Böde Dániel találatával 1–0-ra, majd Gera Zoltán triplájával 3–2-re nyert az FTC.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövője: Gera Zoltán (3). Senki más nem jutott el rajta kívül két gólig.

    FÉLIDŐ

    Régi ismerősök II.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    45+2.

    PERC
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+3.

    PERC
    Két magyar a Fradi-kezdőben, egy magyar a kispadon!

    45+2.

    PERC
    A vendégtábornak nem tetszett az első félidő, zúg a kórus: Húha, gyenge!

    45+1.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    45+1.

    PERC
    Vécsei lő kapura a tizenhatos elől, Ikic blokkol most.

    45+1.

    PERC
    Laidouni emel balról az ötös jobb sarkára, Zachariassen mellel leveszi a labdát, Ikic mellett, de közbelép Széles.

    45.

    PERC
    Uzuni lő kapura ballal, 12 méterről, blokkol Széles.

    41.

    PERC
    NEM IGAZ, NEM IGAZ… Civic a bal oldalon eléri Vécsei pocsék passzát, nagy küzdelemben, a beadásnak csúnyán mellényúl Hársfalvi a rövid saroknál, Mak lehet a nevető harmadik, mert jobbal öt méterről lőhet az üres kapuba… de lyukat rúg a szlovák légiós, abszolúte ziccerben!!!

    39.

    PERC
    Az újabb kipattanó Nguené, aki előtt nincs most csapattárs, az ötös előteréből, kissé jobbról jobbal a bal oldali kapufa tövére lő!

    38.

    PERC
    Civic szöglete jobb, Nguen jobbal 17-ről kapura lő, nagy erővel, de fejjel Blazic, a lecsorgó Zachariassené, aki jobbal 18-ról, középről a földön fekvő Blazicba lő!

    37.

    PERC
    Uzuni szögletét Hajdú jó messzire kifejeli az ötös elől, lehet, ez a labda tényleg elhagyta a stadiont.

    36.

    PERC
    5 lövés ott, 1 a hazaiaknál. De csak 1-1 a kapu felületére!

    35.

    PERC
    5 lövés ott, 1 a hazaiaknál.

    35.

    PERC
    65 százalékban a vendégeknél a labda, többnek tűnik.

    35.

    PERC
    Aki most nagyon ideges, mert Nguen jobbal átlövi a szabadrúgást Csornára. De legalábbis majdnem egy szomszédos utcába.

    34.

    PERC
    Aki most nagyon ideges, mert Nguen jobbal átlövi a szabadrúgást Csornára.

    33.

    PERC
    Nagy a Rapid Wien neveltje, lennének közös témái Stögerrel.

    32.

    PERC
    A 175 centiméter magas hazai csk., Nagy Patrik buktatja a tizenhatos bal sarka előtt Laidounit.

    31.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    31.

    PERC
    A Ferencváros a legutóbbi két fordulóban nyeretlen maradt, vendégként viszont az előző öt bajnoki meccsét megnyerte (mlsz.hu).

    31.

    PERC
    A Gyirmót ugyan vereséget szenvedett a legutóbbi fordulóban Zalaegerszegen, de az előző két fordulóban győzni tudott. Mint ahogyan továbbjutott a MOL Magyar Kupában, a Haladás ellen. Pályaválasztóként két döntetlen, majd két vereség után egyszer nyert az NB I mostani idényében.

    31.

    PERC
    A Gyirmót másodpercek alatt rendre elveszíti a labdát.

    30.

    PERC
    Percek óta mezőnyharc, majd Vécsei passzol Uzuni elé, de közbelép Hársfalvi, és lábbal tisztáz.

    25.

    PERC
    Forma. Kétgólosnál nagyobb különbség sosem alakult ki ezen két csapat között.

    24.

    PERC
    Ikic 194 centiméter magas, kapusa 2 centiméterrel kisebb, Széles 196, Radics és Hajdú is 180 fölött.

    23.

    PERC
    A bal alsóba ment volna: bravúr!

    23.

    PERC
    HELYZET, ezúttal Uzuni megy ki balra beadni a szögletet, jobbal, Samy Mmaee fejelhet középen kapura hatról, Hársfalvi balra vetődve eléri a labdát, és meg is fogja azt.

    20.

    PERC
    Civic bal oldali, ballábas sarokrúgását az ötös környékének legkisebb embere, Uzuni fejeli kapura, de már kint volt a labda.

    20.

    PERC
    Blazic indítása a kapusé.

    18.

    PERC
    Laidouni nagyon rossz emeléséből Szegi összehoz egy kornert hazaadás címén.

    14.

    PERC
    Ikic hazafejeli a labdát az ötösről üggyel-bajjal, Uzuni beadása után.

    13.

    PERC
    Civic beadása rossz.

    13.

    PERC
    Zachariassen bal oldali beadása Szegié, a felszabadítás Zachariassené, Civic beadása Szélesről a rövid felső mellé pattan. Szöglet.

    11.

    PERC
    Medgyest szereli Somália, Mak lő a passz után jobbal a bal alsó mellé kissé jobbról, 21 méterről.

    9.

    PERC
    Nguen jobbal, 19 méterről, középről belsővel gyatrán a bal sarok mellé teker. Félmagasan.

    8.

    PERC
    Szegi jobb oldali, lapos beadását 17 méterről, ballal feladja a kapusnak Hasani.

    7.

    PERC
    Mak kap a balon egy pocsék indítást Laidounitól.

    7.

    PERC
    Vécsei passza után Uzuni elől ment az utolsó pillanatban az ötös előtt Széles.

    5.

    PERC
    Szegi Vince kap sárga lapot Civic felrúgásáért.

    5.

    PERC
    Egyelőre nincs abszolúte telt ház (fotó: Borbola Bence)

    5.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    4.

    PERC
    Vécsei lő ballal jócskán a léc fölé 23 méterről, Uzuni passza után.

    3.

    PERC
    Laidouni odalép a felezőnél Hajdúnak, szabadrúgás.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak tiszta sárgában, a vendégek kék-fekete mezben és fekete nadrágban.

    De Besic is képes a védelem jobb oldalán futballozni.

    Érdekes, Somália csak kapus és középcsatár nem volt a Ferencvárosban, minden más poszton megfordult. A védelem jobb oldalán speciel 9 alkalommal, 3 gólt lőtt ezeken a meccseken, 1 gólpassz mellett!

    Wingo és Botka is kidőlt a Ferencvárosból, Somália a jobbhátvéd.

    Fotó: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    „Nem egyszerű időszak ez a csapat életében, hiszen sorra jönnek a meccsek, a játékosok pedig gyakran fizikailag és mentálisan is fáradtak. Különösen azok, akikre a nemzeti csapatoknál is számítnak. Ilyenkor kulcsfontosságú a megfelelő regeneráció, ezeken a nehézségeken mielőbb át kell lendülnünk. A szombati, Gyirmót elleni meccs szerintem olyan lesz, mint a legutóbbi mérkőzéseink voltak a magyar bajnokságban. Arra számítok, hogy sok gólszerzési lehetőségünk lesz, ezeket kell jobban kihasználnunk mint az utóbbi találkozókon. Nehéz mérkőzés vár ránk, de úgy gondolom, hogy mi vagyunk a jobb csapat, ezért győzni fogunk” – nyilatkozta Peter Stöger a fradi.hu-nak.

    20 MECCS ÓTA TART A FRADI IDEGENBELI BAJNOKI VERETLENSÉGE.

    22. NB I-ES MÉRKŐZÉSÉRE KÉSZÜL AZ ALCUFER STADIONBAN A GYIRMÓT.

    Kétgólosnál nagyobb különbség sosem alakult ki a két csapat között.

    Egy kis örökmérleg! Háromszor csaptak össze az élvonalban, a 2016–2017-es idényben mind a háromszor a Ferencváros győzött (6 rúgott és 2 kapott góllal), ráadásul rendre már a félidőben is vezetett.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Gyirmóthoz:
    2021, Csonka András, kölcsönbe
    2012, Balog Zoltán, ingyen
    2011, Csizmadia Csaba, i.
    2011, Fitos László, i.
    A Gyirmóttól a Ferencvároshoz:
    2011, Lannert Bence, i.
    2003, Cseri Tamás, i.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Ene (talpcsonttörés), Hudák D. (vállműtét után), Lázár P. (térdműtét után) és Vass Á. (megfázás) sérült, a vendégektől R. Mmaee, Botka, Wingo, Dibusz (bokaszalag-húzódás) és Sigér D. (térdműtét után) maródi.

    „Zalaegerszegen elrontottuk a kezdést, ez megfogta az egész csapatot, de a második félidőben volt esélyünk a pontszerzésre. Kialakult stílusa van a Gyirmótnak, és úgy érzem, a legjobb hazai csapatokkal szemben sem játszunk alárendelt szerepet. Az önbizalmunknak jót tett a kupában a Haladás elleni szombathelyi továbbjutás, a szétlövésben az utolsó tizenegyest rúgtam, az a gól jelentette a továbbjutást.”

    Szegi Vince lábában is ott van a gól. A gyengébbre sikerült rajt után sokan hajlamosak voltak a Gyirmót FC Győrt máris kiesőjelöltként emlegetni, ám a Győr-kertvárosiak két győzelemmel magukhoz tértek. Szombat este azonban rendkívüli feladat vár a csapatra, miután az eddigi kilenc mérkőzésén nyolc pontot veszítő bajnok Ferencváros minden bizonnyal a „Mikor győzzünk, ha nem most?” szándékkal érkezik az Alcufer Stadionba. Az immár tíz éve Gyirmóton játszó Szegi Vince – aki közben fél évet Mosonmagyaróváron töltött – az első NB I-es időszakban is szerzett gólt a tizennégy mérkőzéséből. Idén ugyan csak a hetedik játéknaptól tagja a kezdő tizenegynek, de védő létére Újpesten és Zalaegerszegen is eredményes volt, a Paks ellen pedig a megszokottal ellentétes oldalon állt helyt.

    Kristoffer Zachariassenhez hasonlóan a Ferencvárosnak is égetően nagy szüksége lenne arra, hogy kikecmeregjen a hullámvölgyből, s a Zalaegerszeg elleni vereség, valamint az MTK elleni döntetlen után három ponttal gyarapodjon – legutóbb 2018 májusában, Thomas Doll irányításával fordult elő, hogy a rekordbajnok egymást követő három bajnokiján nyeretlen maradt.

    Az Eliteserienben tizenöt, míg az NB I-ben csupán egy fűződik a nevéhez, és a kapu előtt is jócskán kevesebbet találkozik a labdával, odahaza 4,2 volt, míg itt kerek kettes átlagot mutat a tizenhatoson belüli labdaérintése egy bajnokin. Az előzmények alapján ígéretesnek tűnő labdarúgó korábban bizonyította, sokoldalú, veszélyes játékos, hiszen jobbal, ballal, fejjel és a tizenhatoson kívülről is eredményes volt a norvég élvonalban, ám hazánkban eddig nem jeleskedett a támadójátékban, középpályás létére a védekezésben, letámadásban tűnik inkább hasznosnak. A szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen Tökölön – még a megye első osztályban szereplő ellenféllel szemben is – szerzett két gólt, ami talán helyrebillenti az önbizalmát, s akár már szombaton a Gyirmót ellen megvillanthatja, mi lakozik benne. Peter Stöger, a zöld-fehérek vezetőedzője is megemlítette a 7–0-ra megnyert MK-meccs után, hogy kimondottan fontos lehet játékosának, hogy sikerélményben volt része.

    Klubváltása azonban felemásra sikerült. Noha előrelépett, Európa-liga-csapatban futballozik, játékának eredményessége meg sem közelíti a norvég bajnoki idényben mutatottat, sem a magyar bajnokságban, sem a nemzetközi porondon nem szerzett még gólt, sőt gólpasszt sem adott. Úgy tűnik, mintha a vállalkozó kedve, önbizalma elillant volna Magyarországon, amit az alábbi adatok is alátámaszthatnak: míg a Rosenborgban bátran lőtt kapura, a már említett tizenkét bajnokin harminc kísérlete volt, addig a Fradiban hat bajnokin mindössze hatszor próbálkozott, de a hosszú labdák számában még nagyobb a kontraszt.

    A Tököl elleni kupameccsen két gólt szerző norvég válogatott labdarúgó játékán, önbizalmán lendíthet, hogy hosszú hónapok után egyéni sikerélményben volt része. JELENTŐS ERŐSÍTÉSNEK ÍGÉRKEZETT, ám mindeddig nem alkotott maradandót Kristoffer Zachariassen a Ferencvárosban. A 27 éves norvég középpályás lehengerlő formában érkezett júliusban a magyar klubhoz, a Rosenborg játékosaként 12 bajnokin nyolc gólt szerzett és három gólpasszt adott a most zajló bajnoki évadban, teljesítménye elismeréséül júniusban a válogatottban is bemutatkozhatott.

    A Nemzeti Sport értesülése szerint a hazai drukkereknek szánt összes jegy elfogyott, szám szerint 3602, míg a vendégszektorba 792 belépőt értékesítettek és pénteken már csak 80 darab jegy kereste a gazdáját.

    Telt ház lesz a labdarúgó NB I-es Gyirmót FC Győr–Ferencvárosi TC mérkőzésen szombaton – adta hírül a gyirmótiak hivatalos honlapja.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A GYIRMÓT–FTC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ