2022.V.14. Gyirmót – Ferencváros: 1-2

A Gyirmót vereséggel, a bajnok Ferencváros győzelemmel zárta az idényt

Újabb két csapat számára ért véget az idény, a bajnok búcsúzott szebben, mint a már korábban kieső Gyirmót.
Az élvonaltól már korábban elbúcsúzó Gyirmót FC Győr hazai pályán 2–1-re kikapott a bajnok Ferencvárostól a labdarúgó NB I 33., utolsó fordulójában.


Nyilatkozatok:

Csertői Aurél: — Ha jó napunk lesz, akár nyerhetünk is.

Sztanyiszlav Csercseszov: — Ha bajnok szeretnél lenni, minden meccset komolyan kell venned, ezért nem tudnék külön egy meccset kiemelni a tavaszi idényből. Jó ellenfeleink voltak, a Kisvárda és a Puskás Akadémia is jó szezont teljesített, ám végül sikerült elérnünk a céljainkat, így jó érzésekkel pillanthatunk vissza az idényre. Ne feledjük el azonban, hogy még hátravan egy mérkőzés, ami szintén fontos, nem véletlen, hogy a győztes kupadöntő másnapján is edzettünk. Mi vagyunk a bajnok és kupagyőztes Ferencváros, muszáj ennek megfelelően teljesítenünk. A csapattól egyértelműen azt várom, hogy ezúttal is küzdjön a három pontért. Vannak sérültjeink és néhányan már a csütörtöki edzés után extra pihenőt kaptak, így a Gyirmót FC ellen már nem lépnek pályára, azonban van elég futballistánk, akik számára most itt a lehetőség a bizonyításra. Szeretnénk győzelemmel befejezni a szezont!

A mérkőzés:

Gyirmót — Ferencváros: 1-2 (0-1)
Gyirmót, 14:45. 2.628 néző.
Vezette: Zierkelbach Péter (asszisztensek: Georgiou, Medovarszki; Videóbíró: Solymosi Péter; VAR asszisztens: Kóbor; VAR operátor: Kovács G.; tartalékjv.: Pillók)

Gyirmót: Rusák — Szegi, Csörgő, Széles, Zeke — Vass Á. (Radics, 46.) — Hasani (Herjeczki, 46.), Ventúra (Hajdú Á., 46.), Nagy P. (Kovács D., 84.), Medgyes Z. (Simon An., 78.) — Varga B.
kispad: Hársfalvi, Ene, Major, Klimovich, Hudák, Mayer, Bezborodko
vezetőedző: Csertői Aurél

Ferencváros: Bogdán — Wingo, S. Mmaee, Dvali, Civic — Loncar (Zachariassen, 84.), Besic — Zubkov (Marquinhos, 74.), Marin (Sigér, 62.), Gavric (Redzic, 62.) — Bassey (Lisztes, 74.)
kispad: Szécsi G., Pászka, Auzqui
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gól: Varga B. (57.) illetve Bassey (45+1.), Civic (78.)
Sárga lap: Hasani (43.), Szegi (49.) illetve Redzic (81.)

Valamennyi válogatott játékosát szabadságra küldte Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője, ám senki ne gondolja, hogy tartalékosan állt ki a bajnokcsapat a már kiesett Gyirmót FC Győr elleni utolsó bajnoki mérkőzésre. Viszont tény, azok játszhattak, akik némiképp kevesebb lehetőséget kaptak a szezon közben, s azok is, akik búcsúzni készülnek a Ferencvárostól, mint például Marko Marin, aki befejezi profi karrierjét, vagy Lasha Dvali, aki biztosan távozik az Üllői útról. Csertői Aurél, a hazaiak vezetőedzője nem igazán variálhatott, hiszen a bajnokság során szűkös kerettel dolgozhatott, ezért aztán az NB I-től búcsúzó mérkőzésen a lehető legerősebb összeállításban küldte pályára csapatát. Persze, Gyirmótról is lesznek távozók, információnk szerint a légiósokon kívül Vass Ádám, Simon András, Hajdú Ádám, és Nagy Patrik fejében is megfordult már az esetleges klubváltás, a házi gólkirályért, Varga Barnabásért pedig sorban állnak a csapatok.

Az FTC 4–2–3–1-es formációban kezdte a mérkőzést, a védelem előtt Muhamed Besic gyűjtötte be, illetve kérte el a labdát, s mélységi passzokkal próbálkozott, míg a támadóharmadban Marko Marin szervezte inkább a játékot, és a sok oldalmozgásnak tudható be, hogy rendre megtalálták a társai. A Gyirmót a szokásos 4–1–4–1-es hadrendben futballozva a kontrákra épített, s ha nagy ritkán az FTC kapuja közelébe kerültek a hazai támadók, érthetően a kombinatív játék helyett a lövéseket választották, amelyek azonban célt tévesztettek. Mindenesetre eseményekben gazdag első félidőt láthattak a mérkőzésre kilátogató érdeklődök, a zöld-fehéreknél Gavrics, Bassey és Wingo került ígéretes helyzetbe, ám gól nem született egészen a félidő utolsó percéig, akkor ugyanis a center a hazai védelem mögé kerülve látványos akció végén megszerezte a vezetést.

Csertői Aurél már a szünetben „mentesítette„ csapatát a légiósoktól, ugyanis lecserélte a távoli lövésekkel próbálkozó Hasanit, s a középpályán alig alig ütköző Ventúrát, valamint a gyirmótiak igencsak rutinos labdarúgóját, a 33 éves Vass Ádámot. A cserék hatására bátrabbá, gyorsabbá vált a hazai együttes, s egy remek akció végén Varga Barnabás látványos góllal egyenlített. Szétesőbbé vált ekkor az FTC futballja, a középpályások nem tudtak mit kezdeni az agresszívan, gyorsan és pontosan játszó hazaiakkal, s bizony a félidő egyes pillanataiban kontrázni kényszerült a bajnok. A Ferencváros vezetőedzőjét ez sem zavarta, és a 74. percben pályára küldte a 17 éves ifjabb Lisztes Krisztiánt, s mellette Marquinhost is, aki aztán gólpasszal hálálta meg a bizalmat. Az FTC újbóli vezetése megtörte a hazaiak lendületét, minden mindegy alapon futballozva megpróbálkoztak ugyan az egyenlítéssel, de a hajrára ismét jól zárt a vendégek védelme. Az eseménydús mérkőzésen a bajnokcsapat megérdemelten győzött, s bár a Gyirmót közel állt a döntetlenhez, nem sikerült a februári Üllői úti bravúrt megismételni, amikor is a csapat 1–1-re végzett jóval erősebb riválisával.

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

CSERTŐI Aurél, a Gyirmót vezetőedzője:

– Nem sok kellett volna hozzá, hogy ismét megtréfálják a Ferencvárost. Miért nem sikerült megismételni a februári egy-egyet?
– Mert sokkal jobb csapat a Ferencváros, mint a miénk. Nem véletlenül söpört be minden trófeát, amit csak lehet ebben az idényben. Bár több futballista is hiányzott a zöld-fehéreknél, így is jóval erősebb volt a csapatuk.

– Úgy tűnt, a cserékkel lendületesebbé vált volna csapata.
 A játékosok mindent megtettek az egyenlítésért, le a kalappal előttük, mert voltak még nagy lehetőségek, de a Ferencváros egy góllal mindenképpen jobb volt.

 A Gyirmót kiesett az élvonalból, most már csak az a kérdés, miként alakul az ön és a csapat sorsa?
– Erről egyelőre nem tudok nyilatkozni, a következő napok, hetek döntéseiről, programjáról csak később lehet beszélni.

Sztanyiszlav CSERCSESZOV, a Ferencváros vezetőedzője:

 Egyáltalán nem érezte meg a hiányzókat a csapata.
– Ezt a mérkőzést is inkább az egész idény tükrében értékelném: a futballisták profi módon viszonyultak a találkozóhoz, a hozzáállással nem volt semmi gond. Örülök, hogy győzelemmel zártuk a bajnokságot.

 Miután csapata mindent megnyert, okozott-e nehézséget ráhangolni a játékosokat az utolsó meccsre?
– Elismerem, nem könnyű ilyenkor motivációt találni, de nem is nekünk, edzőknek, hanem a játékosoknak illik ezt megoldaniuk. Sikerült. Nekünk csak kicsit kellett erre rásegíteni egy-két jó tanáccsal és némi biztatással.

– Miként alakul a csapat programja?
– A válogatottak már a nemzeti csapat keretével készülnek, remélem, sérülésmentesen térnek vissza. Az már eldőlt, hogy június hatodikán kezdjük a felkészülést, és két alkalommal megyünk edzőtáborba.

Fortune Bassey:

Lisztes Krisztián:

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Gyirmót hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2022.V.14. Gyirmót – Ferencváros: 1-2 bejegyzéshez

  • Szubjektív vélemény 2022 május végén

    Mivel nincs Fotelszurkoló, hogy hozzászólhassak, ezért e módon írok. Mivel – saját magam idézve – „csak egy meccset játszottak, de annyi meccsemlék van, ahányan látták”, természetesen is szubjektív lesz. Véget ért ez a felvonás, összeszedem magam, és röviden leírom a gondolataim róla. Hát ahhoz képest, hogy hogyan néztünk ki év elején – de abszolút értelemben is – igencsak szép eredménnyel zártunk. Arra ugyan számítottam, hogy a közvetlen üldözők kipukkadnak, de hogy ennyire? Végülis a Felcsút pukkadt ki jobban, ami azért – figyelembe véve a korábbi teljesítményét – számomra meglepetés. A Paks szerintem mindent a kupára tett föl, ami végülis nem jött be, de legyen ez az ő bajuk.
    A Zetét sajnálom, de »dupla cserbenhagyás« áldozata volt. Hogy Fehérvár valamennyire össze tudta magát szedni, az nem túlzott meglepő a számomra, ennyi azért bennük volt, bár nagyon érdekes, hogy a tőlünk »elhappolt« játékosok hogyan leépültek. Változatlanul az a véleményem, hogy amióta letérve a kovács Ferenc-i sportszerűségről, és csak a pénz számít, elvesztették saját magukat. Az újpestieknél egyértelműen a tulajdonosban volt/van a hiba, már csak annak hírére is, hogy tulajdonosváltás lesz, jelentősen javultak. Ám az ügy még lezáratlan. »Farkas Mihály rézágyújának« – így kellett énekelni ezelőtt hetven évvel – a vergődése érdekes, és nagyon sajnálom, hogy nem ők estek ki. Örülök Pászka berobbanásának, annak, hogy Redzicet visszahorgászták, és ifj. Lisztest bedobták a mély vízbe. Remélem, lesz folytatása. Az edzőváltásról saját egykori tanári tapasztalataim jutottak az eszembe: ha nincs meg a tanár-osztály összhang, lehetsz akár milyen jó tanár, nincs siker. Egyébként a Moniz – Doll – Rebrov – Stöger – Csercseszov sorozatból nekem emberként a legutóbbi a legutóbbi tetszik, hogy nemzetközi szinten mire lesz jó, majd kiderül. A Fotelszurkoló nagyon hiányzik – vélem nem csak nekem – és remélem – mindnyájan reméljük – hogy mihamarabb vissza fog térni.

  • Sokan csúnyán morognak, hogy képtelenek voltunk a bajnokság során legyőzni az MTK-t. Ám az 1948/49-es csodacsapat teljesítményét is ez is ugyanez a szégyenfolt csúfítja. De erre ki emlékszik már ennyi idő távlatából? Csak néhány focitörténész…

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+3.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Simon nem lő ballal 15-ről, Herjeczkihez passzol, aki ballal bead, Simon az ötös jobb sarkáról kapura fejel, de a jobb sarok mellé, Dvali egyébként is elrúgja a labdát. Herjeczki balról aztán a léc fölé lő, jócskán.

    90+2.

    PERC
    Redzic jobb oldali beadását Sigér kapura sarkazza négyről, kissé jobbról, Csörgő közbelép, és a bal alsó mellé megy róla a labda. A harmadik hazai öngólhelyzet ma.

    90+1.

    PERC
    Két perc a ráadás!

    90.

    PERC
    Marquinhos jobbal a jobb sarok mellé lő kissé balról, 10-ről. Oldalháló, Rusák nem vetődött, Kovács lemaradt a Civic indította szélsőről.

    87.

    PERC
    Zeke elesik Sigér mellett, utóbbi lerántotta őt, hiába aztán a kapura lövés 13-ról.

    84.

    PERC
    Kristoffer Zachariassen be, Loncar le, szűrő helyett szélső, támadó középpályás.

    83.

    PERC
    Kovács Dominik be, Nagy le.

    83.

    PERC
    Herjeczki jobbal 22-ről Bogdán elé lő. Csemege.

    83.

    PERC
    A pécsi születésű szélső sokszoros magyar U-válogatott, 19 éves.

    82.

    PERC
    Redzic Damirnak sárga lap Szegi lekönyöklése miatt.

    81.

    PERC
    30 meccsen 5 gólt lőtt az idényben, 1 assziszt mellett.

    81.

    PERC
    Simonnal van már exliverpoolija a hazaiaknak is.

    81.

    PERC
    Wingo Varga elől mellel igen higgadtan ad haza.

    79.

    PERC
    VEZET A FRADI! ELDAR CIVIC ballal a bal felső sarokba pörgeti Marquinhos pazar passzát az ötös bal sarka elől, a kivetődő kapus fölött, megelőzve Vargát is. 1–2!

    78.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–2) Civic
    78.

    PERC
    Simon András be, Medgyes le, szélső helyett középcsatár.

    78.

    PERC
    Loncar három társa között Nagyhoz passzol.

    75.

    PERC
    Az FTC vendégként kiemelkedően a legjobb mutatóval rendelkezik: 11 diadal, 2 iksz, 2 kudarc. Előző két házon kívüli fellépését egyaránt 2–1-re nyerte meg, előbb a Honvéd, majd a Paks otthonában. Előtte a Puskás Akadémia stadionjában 2–2-t játszott, így vendégként mostanáig ez volt az utolsó pontvesztése.

    74.

    PERC
    Marquinhos váltja Zubkovot, szélsőcsere.

    74.

    PERC
    Lisztes Krisztián, az ifjabbik be, Bassey le. Ék helyett karmester. DEBÜTÁNS!

    71.

    PERC
    Bassey a földön Radics belépője után, Wingo elfejeli Medgyes elől a jobb saroknál Csörgő jobb oldali beadását.

    68.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    68.

    PERC
    Csertői Aurél együttese a legutóbbi három bajnokiján ikszelt az Alcufer Stadionban.

    68.

    PERC
    A Gyirmót a hazai teljesítménye alapján is utolsó, csupán a Paksot és az Újpestet tudta lenyomni, 8-szor ikszelt, 6-szor kikapott.

    67.

    PERC
    Bassey passzát az ötös bal sarka elől ballal Zubkov nem sokkal tekeri a jobb alsó sarok mellé. OLDALHÁLÓ!

    66.

    PERC
    Varga elől ment Mmaee, Dvali csak forgolódik, miközben Mmaee bevetődve blokkolja Herjeczki kissé jobbról, öt méterről leadott lövését… de a kipattanó is a magyar szélsőé, aki jobbal a kivetődő Bogdánt találja el!

    65.

    PERC
    Marin visszavonul, ezt megerősítette a fradi.hu is!

    64.

    PERC
    Csörgő blokkolja Zubkov ballábas, 18 méteres próbálkozását.

    62.

    PERC
    Sigér Dávid váltja Marint, karmester helyett szűrő.

    62.

    PERC
    Redzic Damir be, Gavrics le, szélsőcsere.

    62.

    PERC
    Hajdú is a kapuba talál, de lesről jött Zeke bal oldali beadása. Ballal a bal alsóba lőtt 11-ről Hajdú.

    59.

    PERC
    ITT A HAZAI GÓL! Medgyes bal oldali, lapos beadása után VARGA BARNABÁS lő jobbal kapura, hat méterről középről, a labda elmegy Dvali lába között, majd a kivetődő Bogdán jobb lábáról a bal alsóba pattan! 1–1!

    57.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–1) Varga
    54.

    PERC
    Loncar ballal 18-ról, kicsit jobbról a jobb alsó felé lő, Rusák vetődve fogja a labdát.

    53.

    PERC
    EZ SINCS BENT! Maric szögletét Dvali sarokkal teszi tovább, Besic Civic elé tolja a labdát, aki jobbal három méterről, középről eltalálja a kilépő Rusák bal térdét!

    52.

    PERC
    Wingo passza után Zubkov kissé balról jobbal kapura lő 23-ról, Rusák a jobb alsó elől középre üti a labdát, de Bassey nem mozdul.

    50.

    PERC
    Szegi Vince kap utólag sárga lapot.

    50.

    PERC
    Loncar a 16-os bal sarka elől nem sokkal véti el jobb belsővel a bal felsőt!

    50.

    PERC
    Zubkov ballal 17-ről, középről Hajdúba lő, a lecsorgó Bassey-é, aki tízről jobbal a kivetődő Rusákba lő!

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Herjeczki Kristóf be, Hasani le, szélsőcsere.

    FÉLIDŐ

    Hajdú Ádám váltja Ventúrát a középpálya bal szélén.

    FÉLIDŐ

    Radics Márton be, Vass le, szűrőcsere.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    „Csercseszov megerősítette a maximalizmusra törekvő edzői státuszát. Habár a Ferencvárossal gyakran előfordul, hogy megnyeri a bajnokságot – 33-adszor lett első –, egy edzőnek mindig nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Csercseszov munkáját a Bajnokok Ligájában elért eredményei alapján fogják megítélni. Csak ezután lesz tiszta, hogyan is teljesített a klub élén” – tette hozzá Grigorjan.

    FÉLIDŐ

    „Szerintem a következő idénytől az orosz futballisták ugródeszkája lehet a Ferencváros, amellyel az európai kupaporondon is szerepelhetnének. Csercseszov ismeri az orosz piacot, valamint tisztában van a játékosok képességeivel. Úgy gondolom, hogy a nyáron több orosz játékos is csatlakozhat a csapathoz” – mondta az RBC Sportnak Alekszandr Grigorjan, aki korábban az örmény Alaskertet és Dzsudzsák Balázs korábbi együttesét, az Anzsi Mahacskalát is trenírozta.

    FÉLIDŐ

    Grigorjan szerint a korábbi orosz szövetségi kapitány vezette Ferencváros „ugródeszka” lehet a hazájuk bajnokságában szereplő orosz játékosoknak, akik az UEFA szankciója értelmében a következő idényben sem szerepelhetnek a klubcsapatukkal a nemzetközi kupasorozatokban.

    FÉLIDŐ

    A CSZKA Moszkva női labdarúgócsapatának vezetőedzője, Alekszandr Grigorjan úgy gondolja, hogy a nyári átigazolási időszakban több orosz játékos is a labdarúgó NB I bajnokához, a Ferencvároshoz szerződhet, mivel a csapat vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov jól ismeri a képességeiket, továbbá az orosz labdarúgóknak lehetőségük lenne az európai kupaporondon szerepelni az FTC-vel.

    FÉLIDŐ

    43 százalékban volt a labda a hazaiaknál, 4-szer lőttek kapura, 1-szer a kapu felületére, a másik oldalon ez az arány 8/4.

    FÉLIDŐ

    A Paks elleni szerdai kupadöntőt is beleértve legkevesebb három gól esett az FTC legutóbbi kilenc tétmérkőzésén.

    FÉLIDŐ

    Ellentétes utat járnak be a csapatok, hiszen a Ferencvárosnak 12 meccsen át tartó veretlensége szakadt meg legutóbb az MTK ellen, míg a kisalföldiek 11 fordulót követően tudtak újra nyerni a ZTE otthonában.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    ITT A VÉGE, idénybeli utolsó mérkőzését játssza a Gyirmót FC Győr, amely a következő évadban az NB II-ben szerepel. Nyílt játék, jó meccs várható, s mivel februárban megtréfálták Nagy Patrikék a Fradit, ezúttal is jó lehet egy pontra a győri csapat a magyar bajnok és kupagyőztes ellen. Telt ház várható az összecsapáson, megvan rá az esély, hogy a nézők sok gólnak és látványos megoldásoknak tapsolhatnak. Vajda György a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői:
    Gera Zoltán 3
    Fortune Bassey 1

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+2.

    PERC
    VEZET A FRADI! FORTUNE BASSEY ismét betalál a Gyirmótnak, Zubkov a 16-os elől érkező lapos passzát az ötös jobb sarka és Csörgő elől jobbal a rövid, azaz a bal alsóba vágja. Jöhet egy gerás gólöröm aztán: 0–1!

    45+1.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–1) Bassey
    45+1.

    PERC
    Hasani ballal a jobb alsót veszi célba 22-ről, picit jobbról, Bogdán legördülve fogja a labdát.

    44.

    PERC
    Marin ívelését Bassey nyolcról fejjel Rusák ölébe csúsztatja.

    43.

    PERC
    Florent Hasani kap sárga lapot Marin lerántásáért. Nagyon megy ma az NB I Modricának.

    43.

    PERC
    A vendégdrukkerek közben keresnek egy kis pénzt az MLSZ segélyalapjának.

    42.

    PERC
    Zubkov gólpasszt ad Loncarnak, de kezezés után.

    40.

    PERC
    A 16-os elől a Szegi indította Varga estében is Medgyes elé passzol, aki jobbal jócskán a bal alsó mellé lő, 16-ról.

    39.

    PERC
    Varga pazar csel után jobbal bead balról, a kapu túlsó sarka előtt Hasani megbukik kapáslövésből. Vagy levétel akart lenni? Rejtély.

    38.

    PERC
    Mezőnyharc, percek óta, a hangosbemondó munkára hívja a hazai drukkereket.

    35.

    PERC
    A Fradi bajnok és kupagyőztes, a Gyirmót kiesett, így tulajdonképpen már csak a presztízsért játszanak.

    35.

    PERC
    Gyirmóton bajnokin háromszor találkoztak, először Böde Dániel találatával 1–0-ra, majd Gera Zoltán triplájával 3–2-re, legutóbb Myrto Uzuni és Tokmac Nguen góljával 2–0-ra nyert az FTC.

    32.

    PERC
    Zubkov jobbal 16-ról laposan Rusák elé lő.

    30.

    PERC
    Marin mesteri passzát Civic balról nagy erővel adja be, Csörgő kifejeli azt Bassey elől, Besic aztán jobbal feladja a labdát a kapusnak a 16-os bal csücske elől.

    26.

    PERC
    Marin remekül forgat jobbra Wingónak, aki tízről jobbal a remek ütemben kivetődő Rusákba lő!

    25.

    PERC
    A Ferencváros szerdán megnyerte a Magyar Kupát is, a kisalföldiek elleni hazai döntetlen óta, kettő kivételével (a Puskás Akadémia ellen 2–2, az MTK ellen 0–3) minden mérkőzését megnyerte (mlsz.hu).

    25.

    PERC
    Az utolsó játszik az elsővel, a sorsolás az ünnepi búcsú lehetőségét adja meg a gyirmótiaknak. A Gyirmót az előző fordulóban, Zalaegerszegen győzni tudott, ezzel lezárta február 12. óta tartó nyeretlenségi sorozatát. A Ferencváros ellen pályaválasztóként még soha nem szerzett pontot, viszont februárban döntetlent játszott a Groupama Arénában.

    25.

    PERC
    Exkluzív interjú: Isaelnek már van jegye a brazilok vb-meccsére.

    24.

    PERC
    Marin forintos passzát Bassey Loncar elé teszi, aki egy csel után ballal a bal alsó mellé lő, de milliméterekkel csak! Vass nem állt most a helyzet magaslatán.

    23.

    PERC
    Zeke szépen ad be balról, de Hasani elbújik Civic háta mögé.

    22.

    PERC
    Hasani kissé jobbról, 21-ről ballal a bal felső mellé lő, egy méterrel.

    21.

    PERC
    Varga folytatja, ő 18 kanadai pontos az idényben. Az előző 4 bajnokiján 5-öt!

    21.

    PERC
    Basseyt a télen 1.5 millió euróért vették, 14 meccsen eddig 1 gólt szerzett. Igaz, azt éppen a Gyirmót ellen!

    20.

    PERC
    Vargát kell ápolni, a pályán.

    19.

    PERC
    Bassey elszórakozza, a labdát harcosan megszerző Gavrics remek, lapos passzát belevezeti az elévetődő Rusákba!

    17.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    15.

    PERC
    Zubkov lágy ívelése is ezt bizonyítja.

    15.

    PERC
    Besic fejese igen rossz Marin kornere után, ma messze Széles a legveszélyesebb a kapura.

    15.

    PERC
    Hopp, Marin ívelését Széles milliméterekkel fejeli a bal alsó mellé hétről, Loncar elől mentve.

    14.

    PERC
    A 17-szeres szlovén válogatott játékos a Domzalét – amellyel Szlovén Kupát nyert – elhagyva csatlakozott a zöld-fehérekhez 2017 augusztusában, s azóta négy bajnoki címet, szerdán pedig a Magyar Kupát is megnyerte velük. Mindemellett az Európa-liga és a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelt az FTC-vel, amelynek színeiben összesen 187-szer lépett pályára, ezeken 13 gólt és 3 gólpasszt szerzett.

    14.

    PERC
    A tekintélyes L’Équipe szerint a Ferencváros lejáró szerződésű védője, Miha Blazic a következő idénytől szinte biztosan a francia bajnokság (Ligue 1) 14. helyén álló Angers-ban fog szerepelni.

    14.

    PERC
    Marin távoli lövése igen pontatlan.

    13.

    PERC
    Az 1.2 millió euróért vett Gavrics közben csak 1 kanadai pontig jutott, a Hatvan ellen. Összesen 422 percet játszott ebben az idényben, plusz ma ugye 13-at idáig.

    12.

    PERC
    Ez Marin 19. meccse a Fradiban, van 4 kanadai pontja, de egyik sem szoros mérkőzésen született. Igaz, a mai napig összesen csak 720 percen át szerepelt.

    10.

    PERC
    Gavrics lő egy remek cselt követően az ötös bal sarka elől jobbal a kapu túlsó alsó sarka mellé méterekkel, a búcsúmeccsén szereplő Marin passzából.

    8.

    PERC
    Besic lekezeli Széles Bassey elől kifejelt labdáját a 16-os előtt. Szabadrúgás kezezésért.

    7.

    PERC
    Zeke ballal 17-ről nem sokkal lő a bal felső mellé.

    7.

    PERC
    Nagyot ellöki Besic az ötösön, egyértelműen, de előnyszabály, ám Ventúra ballal borzalmasan találja el a labdát ziccerben! Dvali kirúgja a labdát az ötösről.

    6.

    PERC
    Wingo beadását Csörgő fejeli el Bassey elől.

    5.

    PERC
    Marin szöglete is a hazai bekké.

    5.

    PERC
    HELYZET! Civic ballal a jobb sarok előtt három lépésről nem találja el Besic beadását, a labda középre pattan, Loncar elől Széles ment… milliméterekkel a léc fölé!

    3.

    PERC
    Nagy bal oldali beadása Bogdáné.

    1.

    PERC
    Nagy bal oldali beadása nem találja meg az ötösön Vargát, Ventúra szép megmozdulását követően.

    1.

    PERC
    Civic szereli azonnal a balon meginduló Hasanit.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Az idő remek, süt a nap, szélcsend van.

    A hazaiak tiszta sárgában, a vendégek fekete-zöld mezben és fekete nadrágban.

    Sigér Dávid hosszabbított; Szécsi Gergő is marad.

    PIACI HELYZETKÉP A FERENCVÁROSNÁL

    Kiszemeltek: Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária), Derek Cornelius (kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország), Saliou Guindo (KF Laci – Albánia)

    Nyáron lejár a szerződésük: Miha Blazic (szlovén), Lasa Dvali (grúz), Róbert Mak (szlovák), Marko Marin (német, visszavonul), Tokmac Nguen (szomáliai-norvég)

    A mali Med Sesay, az imedias.net újságírója például arról írt a Twitteren, hogy Adama Traoré már orvosi vizsgálaton is járt a Ferencvárosnál és szombaton a Sfintul Gheorghe elleni bajnokin játszhatja az utolsó meccsét a Sheriffben. Ellenben az ulloi129.hu szurkolói portál arról ír, Traoré jövő szombaton az ugyancsak a Sfintul Gheorghe elleni kupadöntőn búcsúzhat a moldovai klubtól, utána érkezhet Budapestre.

    A Nemzeti Sport Online-on csütörtökön írtunk arról, hogy információink szerint a mali válogatott Adama Traoré lehet a Ferencváros labdarúgócsapatának nagy fogása a nyári átigazolási piacon, és azóta több forrás is megerősítette értesüléseinket.

    „Ha bajnok szeretnél lenni, minden meccset komolyan kell venned, ezért nem tudnék külön egy meccset kiemelni a tavaszi idényből. Jó ellenfeleink voltak, a Kisvárda és a Puskás Akadémia is jó szezont teljesített, ám végül sikerült elérnünk a céljainkat, így jó érzésekkel pillanthatunk vissza az idényre. Ne feledjük el azonban, hogy még hátravan egy mérkőzés, ami szintén fontos, nem véletlen, hogy a győztes kupadöntő másnapján is edzettünk. Mi vagyunk a bajnok és kupagyőztes Ferencváros, muszáj ennek megfelelően teljesítenünk. A csapattól egyértelműen azt várom, hogy ezúttal is küzdjön a három pontért. Vannak sérültjeink és néhányan már a csütörtöki edzés után extra pihenőt kaptak, így a Gyirmót FC ellen már nem lépnek pályára, azonban van elég futballistánk, akik számára most itt a lehetőség a bizonyításra. Szeretnénk győzelemmel befejezni a szezont!” – nyilatkozta Sztanyiszlav Csercseszov a fradi.hu-n.

    9 gól itt, 3 ott.

    Egy kis örökmérleg! Ötször mérkőztek meg az NB I-ben, a 2016–2017-es idényben mind a háromszor a Ferencváros győzött, s a most zajló bajnokságban ősszel is a zöld-fehéreké lett a három pont, ám februárban Csertői Aurél együttese meglepetésre 1–1-gyel tért haza az Üllői útról.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Gyirmóthoz:
    2021, Csonka András, kölcsönbe
    2012, Balog Zoltán, ingyen
    2011, Csizmadia Csaba, i.
    2011, Fitos László, i.
    A Gyirmóttól a Ferencvároshoz:
    2011, Lannert Bence, i.
    2004, Cseri Tamás, i.

    A hazaiaktól Cvetanoszki (térdműtét után) és Ikic (combizomhúzódás) sérült, a vendégektől R. Mmaee (bokaműtét után) maródi.

    „A bajnokcsapat ellen búcsúzunk, amely ráadásul a Magyar Kupát is megnyerte; úgy kell felfognunk, hogy tulajdonképpen jutalomjáték a Fradi elleni kilencven perc – folytatta Rusák Edvárd. – Nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, tisztában vagyunk vele, a szurkolók többsége az ellenfelünkre kíváncsi, ugyanakkor szeretnénk olyan teljesítményt nyújtani, hogy felvegyük vele a versenyt. Bárhogy is alakul a szombati találkozó, biztos, hogy nyomot hagy bennem ez az idény. Emlékezetes fél év van mögöttem, azt hiszem, sikerült bizonyítanom, hogy lehet rám számítani, hétről hétre élvonalbeli színvonalon tudok védeni.”

    A Zentáról származó labdarúgó nyolc évvel ezelőtt a Kaposvári Rákóczi színeiben mutatkozott be az első osztályban (2–0-s vereség a Fehérvártól), 2015 januárja óta a Gyirmótot erősíti. Az ősszel két bajnokin kapott lehetőséget, a avasszal viszont egyetlen percet sem hiányzott, mi több, megmutatta, a legjobbak között is megállja a helyét. Szombaton a hazai porondot letaroló Ferencváros ellen védhet.

    „Nehéz volt, egy kicsit üresnek érezte magát az ember… – fogalmazta meg a ZTE elleni 1–0-s győzelem előtti érzéseit Rusák Edvárd, a Gyirmót FC Győr 28 esztendős kapusa. – Hetek óta nyerni akartunk, hogy a bajnoki hajrára reális sélyünk maradjon a bennmaradás kiharcolására, valahol a sors fi ntora, hogy akkor jártunk sikerrel, amikor matematikailag is eldőlt a kiesésünk.”

    A bajnokcsapatot fogadja a Gyirmót FC Győr, amelynek kapusa, Rusák Edvárd abban bízik, emelt fővel búcsúznak az élvonaltól. BIZTOSAK VAGYUNK BENNE, a 32. forduló eseményei sokáig megmaradnak a Gyirmót FC Győr labdarúgóiban. Az együttes utolsó helyezettként várta a ZTE elleni idegenbeli mérkőzést, minimális esélye még volt a bennmaradás kiharcolására, ám mivel egy nappal korábban a 10. helyezett Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott a Mezőkövesddel, eleve úgy lépett pályára Zalaegerszegen, hogy a következő idényt az NB II-ben kezdi. Sokan azt gondolták, ilyen előzmények után sima egerszegi győzelmet hoz a párharc, csakhogy a győri futballisták sportemberként jelesre vizsgázva, sorozatban tizenegy nyeretlen bajnoki után három pontot szereztek.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A GYIRMÓT–FTC MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső