44 év szorításában – Célkeresztben Románia

1972-2016Az EB kvalifikációk lezárása után, sorsolással döntötték el a nyolc csoportgyőztes párharcait. A sorsolás szeszélye Romániát sodorta az utunkba. Annak ellenére, hogy a két ország már akkor sem “szerette” túl magát, a sorsolásnak örültünk. Akkoriban a román labdarúgás még nem volt annyira erős (fénykorát a ’90-s években érte el), de figyelmeztető jel volt az, hogy ők 1970-ben kijutottak a világbajnokságra. Az előbb már utaltam rá, hogy két ország viszonya még a kommunista blokkban sem volt zökkenőmentes, mely befolyásolta a sportkapcsolatokat is. Szomszédországok vagyunk, mégis 1972-ig csak 13 mérkőzést játszottunk, melyből 3 nem is tekinthető hivatalosnak. Igazi tétmérkőzést először 1952-ben, az olimpián játszottunk a Finnországi Turkuban (nyertünk 2:1-re, a végén meg is nyertük az olimpiát). 

De most térjünk vissza az 1972-ben lejátszott három mérkőzéshez. Az első felvonásra 1972. április 29-én a Népstadionban került sor, ahol 68 ezer néző előtt 1:1-et játszottunk, a gólunkat Branikovits szerezte. Rajta kívül még Géczi, Páncsics (aki a mezőny legjobbja volt), Vépi és Bálint képviselte a Ferencvárost. Azt a Fradit, mely 1972-ben az “átalakulását” élte. A hatvanas évek legendás játékosaiból már kevesen maradtak, akik meg tagjai voltak még az 1971/72-s bajnokságban ötödik helyen végzett csapatnak, már “öregnek” számítottak. Ennek ellenére Illovszky Rudolf a Fradira építette a válogatottat.

1972. április 29. MAGYARORSZÁG—ROMÁNIA 1:1 (1:0) EB-selejtező
Budapest, Népstadion, 68 585 néző, vezette: Smith (angol)
Góllövő: Branikovics (10.) ill. Satmareanu (55.)
Magyarország: Géczi (FTC) — Fábián (Vasas), Páncsics (FTC), Bálint (FTC), Vépi (FTC) — Kocsis (Bp. Honvéd), Szűcs (Bp. Honvéd) — Fazekas (Ú. Dózsa), Branikovics (FTC), Dunai II (Ú. Dózsa), Zámbó (Ú. Dózsa)
Csere: Kocsis helyett Bene (Ú. Dózsa, 60.)
Románia: Raducanu — Satmareanu, Lupescu, Dinu, Deleanu — Dumitru, Nunweiler — Lucescu, Dembrovski, Domide, Iordanescu

páncsics-szűcs-1972A döntetlen után ismét felerősödtek a kritikai hangok, a Képes Sport így értékelte a válogatott játékát: “Annak a csapatnak, melynek csatárai a kapu előtt nem rendelkeznek a góllövéshez szükséges határozottsággal – a megszerzett labdákat könnyelműen eladják, s nem tudnak a középpályán szabályosan szerelni – kevés esélye van a végső győzelem megszerzésére”. Kemény szavak, talán túlságosan is az, de azokban az időkben inkább a dicséret jelentett szenzációt és nem a bírálat verte ki a biztosítékot. Pedig remekül kezdtük a találkozót. Branikovits már a 10. percben betalált a románok kapujába, a gólunk után is uraltuk a játékot, a vendégek a 30. perc tájékán kezdtek éledni, de ezeket a próbálkozásokat a hátvédsor magabiztosan hárította. A második félidő elején derült égből villámcsapásként sújtott le a románok egyenlítése. “Fábián feleslegesen dancsolta Iordanescut, a szabadrúgásból beívelt labdára rosszul ugrott fel Géczi, rosszul helyezkedett Bálint és ami a legnagyobb hiba volt: Zámbó nem jött vissza a felfutó hátvéddel”.

A csapat is elfáradt, türelmetlenek is voltunk, egyre több pontatlanság jellemezte a támadásainkat – ebből aztán túl sok jó nem sülhetett ki. A válogatottban öt Fradi játékos lépett pályára (Géczi, Páncsics, Bálint, Vépi, Branikovits), melyre utoljára 1967-ben volt példa, akkor is Illovszky Rudolf kapitánysága alatt. A budapesti döntetlen a románoknak kedvezett, a szép számú szurkolósereg eléggé leverten vette tudomásul, hogy nem sikerült előnyt szerezni és már előre féltette a csapatot a bukaresti pokoltól, a Pacepa tábornok irányította Securitate-től és szinte mindentől ami jellemezte a “baráti” Ceausescu Romániáját. A sajtó most nem volt annyira kritikus: “majd a második mérkőzésen” – adta ki a jelszót, majd hozzátette, hogy a “most látott román válogatott nem tartozik Európa legjobbjai közé”.

A visszavágó előtt még magabiztosan győztünk Málta ellen a VB selejtezőn (3:0), melyről akkor még nem tudtuk, hogy jó ajánlólevél vagy ellőtt puskapor lesz-e Bukarestben. 75 ezer fanatikus néző, “Forró 90 perc”, a kezdőben megint öt Fradi játékos (Géczi, Páncsics, Bálint, Juhász, Szőke), majd csereként is beállva hatra növelve a zöld-fehér ármádiát.

1972. május 14. ROMÁNIA—MAGYARORSZÁG 2:2 (1:2) EB-selejtező
Bukarest, 75 000 néző, vezette: Tschentscher (NSZK)
Góllövő: Dobrin (14.), Neagu (81.) ill. Szőke (5.), Kocsis (36.)
Románia: Raducanu — Satmareanu, Lupescu, Dinu, Deleanu — Dumitru, Nunweiler — Domide (Lucescu 81.), Dembrovski (Neagu 66.), Dobrin, Iordanescu
Magyarország: Géczi (FTC) — Fábián (Vasas), Páncsics (FTC), Bálint (FTC), Juhász P. (Ú. Dózsa) — Juhász I. (FTC), Kocsis (Bp. Honvéd), Szűcs (Bp. Honvéd) — Szőke (FTC), Bene (Ú. Dózsa), Zámbó (Ú. Dózsa)
Csere: Szőke helyett Dunai II (Ú. Dózsa, 66.), Kocsis helyett Kű (FTC, 66.)

szoke-istvan-1A csapat nem ijedt meg a bukaresti katlanban, Szőke már az 5. percben vezetést szerzett: “Bene Ferenc szabadrúgásánál valahogy ráéreztem, és a kipattanót hét-nyolc méterről belőttem”. Nyugodtan és jól játszottunk. De jött a 14. perc, egy védelmi hiba és a román egyenlítés. Innentől válhatott volna “forróvá a pite”, de a csapat bizonyította, hogy mentálisan is erős. Kocsis gólja lehűtötte a hazaiakat, és ha a szünet előtt a jogosan megítélt büntetőt Kocsis gólra váltja, akkor talán nem kerül sor a harmadik mérkőzésre. A büntetőre Páncsics volt kijelölve, de ő nem vállalta, “az első román gólnál hibázott, mely ólomsúllyal nehezedett rá”. A második félidő heves hazai rohamokkal indult, a Képes Sport szerint “a mieink elgyávultak” és bár a félidő közepétől kiszabadultunk a szorításból, a 81. percben összejött az egyenlítés Romániának, mely után nem maradt más, mint egy harmadik, mindent eldöntő találkozó.

Ahogy vége lett a mérkőzésnek, a szurkolókat egyből Marseille szelleme szállta meg. Akkor is semleges pályán, ki-ki meccsen véreztünk el, és most is idegenben, egy nem éppen baráti ország fővárosában kellett kiharcolni a továbbjutást. Vajon a “jönnek a csehszlovákok” után “jönnek a románok” telepszik rá a focinkra, vagy letudjuk magunkról vetni az átkot és kiharcoljuk Európa legjobb négy csapata közé való kerülést?

Kű Lajos

Kű Lajos

A válaszra 1972. május 17-én került sor. A belgrádi találkozón, Páncsics, Juhász, Bálint, Szőke és Kű is kifutott a zöld gyepre (Vépi sérülés, Branikovits betegség miatt nem játszhatott). Az érdekesség, hogy a kor legjobb magyar csapatából, a “Mágikus Újpestből” csak Bene, Zámbó és Juhász P. kapott játéklehetőséget. Ráadásul a románok elleni meccsek előtt a Dózsa csak 5 ponttal előzte meg a Fradit, majd a válogatott meccsek után már 10 pont lett a különbség és a Fradi csak 5. lett a bajnokságban, a Dózsa meg simán megnyerte a bajnokságot a Honvéd előtt. 

A sportsajtó előre temette a csapatot. “Legyünk őszinték: a magyar labdarúgó-válogatott továbbjutásában csak kevesen reménykedtek.” – kezdte a beszámolóját a Képes Sport. Vajon mire is alapozta ezt a pesszimista hangulatot? Először arra a lélektani hatásra, hogy az előző két meccsen bár előnybe kerültünk, még sem tudtuk megszerezni a győzelmet. Kishitűnek tartották emiatt a csapatot, mely egyértelmű utalás volt a Marseille-re. Többen problémának érezték, hogy Vépi és Branikovits mellett Fazekas sem tudta vállalni a játékot. Pedig ha az újpestiek üdvöskéje nem sérült, akkor valószínűleg Szőke Pista marad ki… aki a 87. percben a négyes döntőbe lőtte a magyar válogatottat!

A sors ismét visszaadta, amit Bukarestben elvett. Akkor a románok lőtték az egyenlítő góljukat a mérkőzés végén, Belgrádban pedig a magyar válogatott. Bukarestben Kocsis kihagyta a büntetőt, Belgrádban az ő góljával szereztük meg a vezetést. Páncsics Bukarestben az első román gólnál hibázott, majd nem vállalta büntetőt, de Belgrádban a mezőny egyik legjobbja volt. “Nem tudom, megfigyelték-e, hogy ez a fiú milyen imponáló fölénnyel tud tétre játszani? Lényéből árad a nyugalom. Nem akarta mindenáron kijavítani a hibáját, nem akarta valami különleges bravúrral feledtetni a bukaresti gólt. Játszott, képességeinek ismeretében, szerényen és hasznosan. A románok félelmetes bástyának láthatták a magyar védőfalban” – írta róla elismerően a Képes Sport szakírója. Rajta kívül még Kű Lajos játékát emelték ki, akit mindenki “örök reménységnek” tartott, de aki kiváló játékával “megszelídítette a román játékosokat, és – sajnos – egyikük-másikuk dühében csak faragni tudta”. De Kű Lajos ezen a döntő mérkőzésen nem érzett fájdalmat, fáradságot, nem ismert lehetetlent.

1972. május 17. MAGYARORSZÁG—ROMÁNIA 2:1 (1:1) EB-selejtező
Belgrád, 55 000 néző, vezette: Michachasz (görög)
Góllövő: Kocsis (26.), Szőke (87.) ill. Neagu (33.)
Magyarország: Rothermel (Tatabánya) — Fábián (Vasas), Páncsics (FTC), Bálint (FTC), Juhász P. (Ú. Dózsa) — Juhász I. (FTC), Kocsis (Bp. Honvéd), Zámbó (Ú. Dózsa) — Szőke (FTC), Bene (Ú. Dózsa), Kű (FTC)
Románia: Raducanu — Satmareanu, Lupescu, Dinu, Deleanu (Halmageanu 54.) — Dumitru, Dobrin, Domide — Lucescu, Nunweiler, Neagu

1972-románia-belgrád

A délutáni tüzes hangulat lassan kihunyt. Egy-egy fáklya még fellobbant a Partizán stadionban, aztán minden elcsendesedett. Belgrádot, a semleges színhelyet már a repülőgép magasából látták a játékosok. Piciny pont a levegőből, ám fontos állomás a válogatott és a magyar labdarúgás történetében.

Vajon a sikeres EB kvalifikáció végleg elfedi a marseille-i traumát és új utat nyit a magyar labdarúgás számára?

Erre 1972 júniusában kaptunk választ.

(folytatjuk)

2 Vélemény a cikkhez: 44 év szorításában – Célkeresztben Románia

  • Bocsánat, hátha valaki érdekel, utólag találtam ennyit:
    https://www.youtube.com/watch?v=qzoXS0D959o
    … HAJRÁ FRADI, HAJRÁ MAGYAROK!!!

  • Hát, ha a mai fiatalok tudnák, mit jelentett nekünk az a 3 meccs akkoriban! Még csak nem is elsősorban a 4 közé jutásról szólt (legyünk őszinték, akkoriban az EB sokkal kisebb presztízsű volt, mint ma, igazán csak a VB számított!) … ELSŐ, MÁSOD- és HARMADSORBAN ARRÓL szólt, hogy MI a “románoktól” NEM KAPHATUNK KI!!! Nem is kaptunk!!! Legyünk őszinték, jó csapatuk volt, joggal voltak ott Mexikóban a 16-os (!!!) VB-döntőben, de a MI válogatottunk akkor MÉG mindig erősebb volt egy fokkal … a 3 meccs alatt csak mi vezettünk, mi hagytunk ki 11-est, mi követtünk el hajmeresztő védelmi hibát (Páncsics Bukarestben, pedig élete csúcsformájában volt, nem véletlenül minősítették Beckenbauer után a világ akkori 2. legjobb sepregetőjének) … szóval, a 3. meccs után az öreg, futballt addig sosem látott szomszéd bácsi, akkor nyugdíjas kovácsmester is rágyújtott egy Symphoniára … és egy Kossuth-nótára …
    Igen, a nemzeti érzésnél nagyobb motiváló erő ma sincs, akárki akárhogy tagadja! Kérdezzétek meg bajnokainkat, emlékezzetek arra, amikor Sydney-ban Kovács Ági (“Istennő”) magyar zászlóval a nyakában végigzokogta a magyar himnuszt … ’72-ben tán még az utolsó olyan generáció játszott, amelyiknek jelentett valamit egy magyar -- román … utána jött a totál kiüresedett “akármi”, ahol már csak a pénz számított, meg a nagy meccsek előtti “érzem még a sérülésemet, ezért inkább nem kockáztatok” … kb. 2014-2015-ig ez ment a magyar “fociban” … mert itt labdarúgás majd 30 éve nincs/ nem volt …
    Kű Lajos meg turbánnal a fején és a térdén ’72-ben végigzakatolta a meccset, a mezőny legjobbja volt … bár találna valaki felvételt a belgrádi meccsről!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 11.25. 19:30 Haladás-FTC (TV:M4)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ