A Ferencváros győzni fog! A Hungária fog győzni!

Az örökrangadóról akartam muzeális beharangozót í­rni, de szerkesztőtársam egyetlen húzással átí­rta a forgatókönyvet. Amikor az elmúlt héten “elővadászott” számomra egy közel 70 éves újságot és elolvastam a cikket, úgy éreztem ennél jobb és szellemesebb felvezetését az örökrangadónak nem is lehetne találni. Mesélni a harmincas évekről, amikor az örökrangadó még igazi társadalmi esemény volt, amikor nem csak a két csapat feszült egymásnak, hanem a kulturális és irodalmi élet is kihegyezte a pennáját. Azokban az években még természetes volt, hogy a hí­res pesti kávéházakban, nem csak Babits, Kosztolányi, és Illyés Gyula í­rta a verseit és szerkesztette a Nyugat c. irodalmi újságot, hanem olyan fiatal és tehetséges “í­rópalánták” is ott nyüzsögtek, mint Aszlányi Károly vagy Tabi László. Akik amellett, hogy koruk egyik legtehetségesebb fiatal í­ródeákjai voltak, még a labdarúgást is imádták. Tabi László huszonévesen, 1932-ben került a Nemzeti Sporthoz – rejtvény-rovatvezetőnek. Aszlányi Károly néhány évvel volt idősebb, mely nem csak az évek számában mutatkozott meg, de az életvitelben is. Amí­g Tabi László egy visszahúzódó, csendes, de nagyon ambiciózus fiatal volt, addig Aszlányi a harmincas évek nagyvilági életét élte.

Volt ő szinte minden, melyhez vitriolos, de mellette bársonyos és selymes tollra volt szükség. írt verseket, szí­ndarabokat, regényeket (többet álnéven) és számtalan filmforgatókönyvet. Imádta a szí­nészetet, imádott szerepelni, imádta a nőket, a finom pezsgőt, és a gyors autókat. És imádta a Ferencvárost. A harmincas évek közepén olyan népszerűek voltak az í­rásai, hogy már csak egy nagy ugrás választotta el Holywood-tól, de 1938 decemberében autójával egy fának ütközött és nagyon fiatalon, harmincévesen elhunyt. Bár imádta a sebességet, azt, ahogy a nyitott kupén át érezze a vadul verdeső szél erejét, de azon a napon nem a gyorsaság okozta a tragédiát. Egy előtte átszaladó gyerek miatt rántotta el a kormányt. Egy életet mentett – a sajátját elvesztette. A sí­rjánál szinte “mindenki” ott volt. A sport-, a film- és a szí­nészvilág képviselői mellett a magyar sportújságí­rás és az MLSZ is képviseltette magát. És természetesen ott voltak a “nagy szerelem”, a Ferencváros képviselői is, hogy elkí­sérjék utolsó útjára a harmincas évek egyik legismertebb “életművészét”, Aszlányi Károlyt.

Ha nem a kávéházakban és filmstúdiókban volt, akkor az Üllői pálya környékén biztosan meglehetett találni. Bár sportújságí­rással is foglalkozott, mindenki tudta róla, hogy a szí­ve a zöld-fehérekért dobog. Ettől függetlenül í­rásaiban mindig tárgyilagos volt és lehetőleg kerülte is a Fradiról szóló témákat.

1936 novemberében azonban megtörte a csendet. Nyí­lt levélben “üzent hadat” barátjának, az MTK-nak szurkoló Tabi Lászlónak. Bár mindenki tudta a két í­rótárs hovatartozását, de addig ezt nem kürtölték világgá. De Aszlányi úgy érezte, hogy letett már annyit az újságí­rás asztalára, hogy egy nyí­lt, bohókás, de végtelen kedves levélben üzenje meg Tabi Lászlónak, hogy a soron következő Ferencváros-Hungária mérkőzésen csak a Fradi nyerhet: “vasárnap este a Ferencváros egyenesben lesz. Amint tudod, az egyenes nem más, mint két pont közt húzható legrövidebb vonal. A két pontot Ti adjátok hozzá.” – fejtette ki érzéseit. A mértani pontosságú okfejtés mellett azért össze is hasonlí­totta a két csapatot, kiemelte a Fradi játékosok fölényét. De ezt is olyan bájjal és kecsességgel, hogy biztosan egyetlen MTK játékos sem haragudott meg rá.

Akkortájt még egészen más szelek fújdogáltak, bár a háttérben már gyülekeztek a felhők, de ebből még 1936 novemberében nem lehetett túl sokat érezni (vagyis lehetett, de még nem nagyon akarta tudomásul venni senki). Pedig négy év múlva Gidófalvi Pál ámokfutásának köszönhetően már nem létezett az MTK. Aszlányi ezt már nem élhette meg, de ha nincs az a tragikus baleset, minden bizonnyal kiáll a zsidóüldözés ellen, ahogy annak idején a Fradi akkori vezetői is megpróbáltak segí­teni – sajnos eredménytelenül.

De most térjünk vissza békésebb, de annál harcosabb vizekre. Aszlányi számos fricskával tűzdelt nyí­lt levelére a megszólí­tott Tabi László rögvest válaszolt. Tabi akkor még nagyon fiatal í­ró volt, ráadásul a sportújság keresztrejtvény rovatát vezette, de felvállalta (mert fel is vállalhatta!) a gyors riposztot. Bár ő mindig csendesebb és visszahúzódóbb volt, nevéhez nem is fűződtek olyan legendák mint Aszlányihoz.

Aszlányi Károly nagy Fradi-drukker volt és állandóan ott is lehetett látni a zöld-fehérek mérkőzésein. Mivel állandóan pénzhiánnyal küszködött (a rossznyelvek szerint nem volt szerencséje a kártyában), megtörtént vele, hogy egy osztrák-magyar mérkőzésre a pesti villamosbérletével akart besétálni a stadionba. Mivel nem engedték be, potyautasként hazajött, és azt mesélte a barátainak, hogy azért nem tudott bejutni a meccsre, mert az április bérlet helyett tévedésből a márciusit vitte magával…

Visszatérve Tabi László válaszára, a fiatal í­rópalánta (ezekben az években még álnéven jelentek meg kalandos regényei) egy sokkal visszafogottabb választ adott: “Minden mérkőzésnek győztese és vesztes szokott lenni, s hogy ezúttal a vesztesek szerepére titeket szánt a sors, az fájdalmas, de egyenes következménye annak a ténynek, hogy mi jobban tudunk futballozni.” A sors tényleg a Fradi és Aszlányi számára volt fájdalmas, hiszen 1936. november 8-án, az eddig veretlen Fradi a Hungária körúton sima 3:0-s vereséget szenvedett. Ezen a mérkőzésen pedig már játszottak a kor nagy zöld-fehér sztárjai (Korányi, Sárosi, Lázár, Kemény) akik több pénzt akartak kisajtolni a klubból, ezért “sztrájkba” léptek. Akciójuk nem volt túlságosan sikeres (bár a végén megkapták az emelést) hiszen a helyettesí­tésükre beállí­tott játékosok remekül teljesí­tettek, de mikor végül is megegyezés született, a legendák azonnal visszakapták a helyüket.

Azokban az években az örökrangadó igazi társadalmi eseménynek számí­tott. 20 ezer néző, telt ház, a kulturális élet szí­ne-java a lelátón szorongott. A Fradi tábor volt nagyobb és erősebb, de a pályán az MTK rúgta a gólokat.

A vereséget már egyik “hadií­ró” sem kommentálta. Aszlányi valószí­nűleg elmenekült az egyik pesti kávéház kártyabarlangjába vagy talán a filmes világ csillogását választotta, de magáról a vereségről nem akart tudomást szerezni. Ahogy Tabi László sem “élvezte” ki a kárörömöt, nem akart egy mély ütést bevinni Fradista barátjának.

Mert tisztelték egymást. Tisztelték az embert, az í­rót, a szurkolót. Világnézettől, vallástól, klub hovatartozástól függetlenül. A világ mégis csak í­gy lenne kerek. Arra meg, hogy végül is miért akarjuk mindig megváltoztatni és miért engedünk az erőszak csábí­tásának, már nem tudom a választ.

1936 novemberében két kiváló ember úgy döntött, hogy új alapokra helyezi a Ferencváros-Hungária MTK örökrangadók beharangozóját. Ha elolvassuk Aszlányi Károly és Tabi László virtuóz riposztját valószí­nűleg az első gondolatunk az lesz, hogy de jó lenne a jelenben is békésen egymás mellett élni. A gond ezzel az, ha elhisszük az idillt, akkor nem veszünk tudomást magáról a történelemről.

A kör meg itt be is zárul. Ezért hagyjuk el a történelmet és maradjunk meg olyan szurkolónak, mint Aszlányi Károly és Tabi László. Mert ettől lesz igazi az Ferencváros-MTK örökrangadó.

– lalolib –

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ