A Ferencváros játékosainak közleménye

Az elmúlt napokban rengeteg szurkoló és újságíró volt kíváncsi a véleményünkre a klub felénk fennálló tartozásainak rendezésével kapcsolatban. Mivel ezeknek az érdeklődéseknek a száma olyan hatalmas, hogy képtelenek vagyunk egyesével kielégíteni, ezért választottuk ezt az utat, hogy egy közleményben forduljunk mindazokhoz, akik kíváncsiak véleményünkre.

Profi labdarúgókként úgy gondoljuk, hogy nekünk elsősorban a pályán kell helytállnunk és teljesítenünk, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy ebben a helyzetben többet foglalkozzunk egyéb ügyekkel, mint a futballal.

A klub valóban tartozik nekünk, és a korábban megígért határidőre nem tudták törleszteni a tartozásokat. Egyeztettünk Furulyás János elnök úrral, aki azt kérte tőlünk, hogy legyünk türelemmel, mert van remény a gazdasági kérdések mielőbbi megoldására.

A csapat valamennyi tagja úgy döntött, hogy ebben a helyzetben egységesek leszünk, ami azt jelenti, hogy csak a labdarúgásra koncentrálunk, és minden edzésen, minden mérkőzésen a lehető legtöbbet tesszük meg.

Szeretnénk megvédeni bajnoki és kupaelsőségünket is, és ezért mindent megteszünk. Szeretnénk kérni szurkolóinkat, hogy ebben a nehéz helyzetben, ha lehet még a szokásosnál is nagyobb elszántsággal buzdítsanak bennünket valamennyi mérkőzésen, és segítsék hozzá a Ferencvárost ahhoz, hogy közösen átvészelhessük ezt a nehéz helyzetet.

Szeretnénk külön szólni játékostársunk Adem Kapic helyzetéről is. Tudjuk, hogy ő jogi lépéseket tett a klub ellen. Annak ellenére, hogy mi magunk egyelőre nem kívánunk hozzá hasonló utat választani, szeretnénk kijelenteni, hogy a csapatnak szüksége van egy jó Adem Kapicra, éppen ezért kiállunk mellette és szóba sem kerül esetleges kiközösítése.

Bízunk benne, hogy a gazdasági nehézségek mielőbb megoldódnak, és vele közösen tudjuk elérni a remélt sikereket, melyek elégedetté és boldoggá tesznek majd valamennyi ferencvárosi szurkolót!

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.20. 19:30 PAFC-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST