A Fradi Ausztráliában V. – Magical Magyars & Wiener Wizards I.

Egy hét Melbourne-ben

Az ausztrál B válogatott elleni mérkőzés után azonnal a repülőtérre siettünk, ahol már várt bennünket az a gép, amely pontosan két óra alatt Melbourne-ben volt velünk.

A repülőgép menetrendjét kissé megváltoztatták miattunk. Az utasok nem haragudtak érte, sőt megértően mosolyogtak. Itt is érvényes a „keep smiling”. Mi persze visszamosolyogtunk. Mibe kerül ez? — Erre már mi is rájöttünk.

Alig, hogy elfogyasztjuk a vacsorát, mind sűrűbb csillag-folyam rohan gépünk alá. Melbourne villanylámpái. Jó negyedórát repülünk ebben a fénybölcsőben.

Hiába ez már nem amolyan „vidéki”, 3— 400 000 lakosú város. Melbourne világváros!

A Cityben, a Collins Streeten levő Federal Hotelben lakunk. Nem olyan elegáns hely, mint a Hotel Grossvenor Adelaide-ben, de előnye, hogy a város közepén van és mégis csendes.

Az ötödik győzelem

„The magicai Magyars are here!”
„Hajrá Fradi!”
„From a Dream to a Reality”.

Ilyen és ezekhez hasonló hangzatos címekkel harangozták be a helyi lapok a csapat megérkezését. Különösen a Herald, a Saturday Evening Post és a Soccer News adott nagy „publicity”-t a Ferencvárosnak.

Meglepő volt ez számunkra Melbourne-ben, Victoriában, ahol talán legerősebb az ausztrál futball.

Július 7-én, vasárnap került sorra az Olympiai Parkban levő stadionban a Victoria-válogatott—Ferencváros találkozó.

Annak ellenére, hogy vasárnap rendezték a mérkőzést, 16 000 néző gyűlt össze a stadionban, amelyiket annak idején 1955-ben Iharosék avattak fel.

A victoriaiak nem titkolták reményeiket, hiszen tudták, hogy a zöld-fehérek szombaton, sáros pályán elég nehéz mérkőzést vívtak Adelaide-ben.

Az első negyedóra után azonban már látszott, hogy a ferencvárosi fiúk erőnléte kiváló. A Victoria holland kapusa, Ruyters egy ideig ellenállt, azonban a 22. percben megtört a jég: Friedmanszky bombája vágódott a victoriai hálóba.

Ezután két, amolyan régimódi Kertész-elfutás következett — két góllal. A második gólnál a labdát nem is láttuk, csak a háló villant. A hideg ausztrálok tapsviharban törtek ki.

A játékot ezután egy kellemetlen eset zavarja meg. Gulyás a Victoria centere, Yntema lába elé vetődik — éppen a rúgás pillanatában. Szerencsétlenségre eltörik a csatár sípcsontja. Ez az eset egy kissé megzavarja a magyarokat. És így a nagy fölény ellenére is csak egy Friedmanszky-gól születik a félidőig, míg mi egy 11-esből kapunk gólt.

A 4: 1-es félidő után á második félidőben iskolajáték folyik a pályán, miközben Friedmanszky és Szigeti beállítja a végeredményt. 6:1!

„Bemutatót tartottak a magyarok” — írta az Age.
„Briliáns futball-győzelem!” — lelkesedett a Herald.

Ezen a mérkőzésen „futott be” Friedmanszky, de Kertész is kiválóan, nagy lendülettel játszott.

Meghódítottuk Melbourne-t is. De hát azért még várjunk a dicsérettel! A legnehezebb összecsapásra csak 6 nap múlva kerül sor — Melbourne-ben a bécsi Austria ellen.

Kirándulás a platypus szigetére

Hétközben Ausztrália egyik legszebb részét, a Tasmán-sziget fővárosát, Hobartot látogattuk meg. Reggel mentünk, este jöttünk. Ez a sziget Ausztrália leghűvösebb része. Gyönyörű, változatos a vidék: tengeröblök, gazdag folyóvölgyek, magas hegyek csodálatos színpompája megnyugtató harmóniában egyesül.

Tasmánia a föld egyetlen része, ahol a platypus, azaz a kacsacsőrű emlős él. Igen érdekes állat, amelyben az emlősök és a madarak több tulajdonsága megtalálható. Mivel a napfényt nem szereti, sötét odúkban bújik meg és csak táplálkozás végett jön elő rövid időre. Egyébként ártalmatlan, szelíd, félénk állat. Hossza alig éri el teljes kifejlődésében a fél métert.

Kellemes meglepetés ér bennünket a repülőtéren. A helyi magyar kolónia amolyan magyaros fogadtatást szervezett: magyarruhás kislányok, virágcsokor, nemzetiszínű zászló; sőt még egy rövid beszéd is elhangzik.

A város megtekintésére nem lesz időnk, hiszen kora délután játszanunk is kell. Így csak Hobart idillikus panorámájában gyönyörködhetünk.

Délután egy alkalmi válogatott ellen játszunk. Altalános megállapítás, hogy eddigi leggyengébb ellenfelünkkel állunk szemben. Az eredmény mégis csak 3 :2 javunkra. (A hobarti csapat 2:1-re vezetett is ellenünk…) A gólokat Gerendás, Szigeti és Orosz lőtte. Az öt győzelem egy kissé elbizakodottá tette a fiúkat. S a gyenge eredményt nem magyarázza a helyiek kissé rugby-szerű játékmodora sem.

Talán jó is ez az eredmény ősi ellenfelünk, a bécsi Austria előtt — vigasztaljuk magunkat visszafelé. Savanyú a szőlő!?

Melbourne-i hétköznapok

Szabadidőnk egy részét edzéssel és pihenéssel töltjük, el, de azért jut idő arra is, hogy megismerkedjünk egy kissé az ausztrálok, közelebbről most Melbourne mindennapi életével.

Melbourne, Ausztrália második legnagyobb városa, a legpuritánabb városok egyike. A város ún. amerikai fazonra épült. A központban, egy négyzetmérföldes területen épült ki a City, ahol lakosok tulajdonképpen nincsenek. A Cityben helyezték el az üzleteket, áruházakat, irodákat, raktárakat, a bankokat, a mozikat és a szállodákat. Tehát a kereskedelmi élet központja ez az igen zsúfolt forgalmú rész.

A lakosság túlnyomó többsége a Ciíy körül kiépült elővárosokban, suburbökben (mi talán külkerületnek hívnánk) kertes, általában földszintes vagy egyemeletes családi házakban él. Ilyen városszerkezet mellett azután nem csoda, hogy a város két széle kb. 55 km-re fekszik egymástól.

A városban kevés a látnivaló. A nagy távolságok mellett is elég egy-két nap, hogy a nevezetességeket végigjárjuk. Melbourne történelmi múltja közel sem olyan gazdag, mint a legtöbb európai városé. Egy-egy 100—120 éves templomépület például már műemlék számba megy. Ha egy melbourne-i polgárt faggatunk a város nevezetességei felől, úgy ő inkább a kirándulóhelyeket ajánlja. Ezek valóban szépek, de azért nem pótolják a színházakat, az operát, a hangversenytermeket, a középkori, vagy a még régebbi kulturális emlékeket. Ausztrália még túl fiatal, hogy ilyen nevezetességekkel dicsekedjék…

*

Melbourne társadalmi élete igen szimpla. A családok csak nagy ritkán, akkor is merev, mesterkélt „party”-k alkalmával jönnek össze. Az pedig, hogy egy ausztrál idegent engedjen a lakásába, szinte elképzelhetetlen. Még az ajtót sem nagyon nyitják ki.

A polgárok társadalmi élete főleg a lóversenyen, a söntésben és lunch-időben az éttermekben zajlik le. Ritkán látni azonban olyat, hogy például az ebéd vagy a munkaidő utáni rövid sörpartikon nők és férfiak együtt lennének. Külön-külön csoportokban szórakoznak, udvariaskodnak. Beszédtémájuk az üdvözlés után az időjárás vagy a kert. Erről azután bőven tudnak vitatkozni. Ami a melbourne-i időjárást illeti, van is miről.

*

Melbourne éjszakai élete nem valami mozgalmas. Most már ugyan akad egy-két étterem, ahol műsor is van, de legfeljebb csak éjfélig van élet. Főleg külföldiek, vagy Európába sokat utazó üzletemberek kóstolgatják a melbourne-i éjszakát.

Az alkoholfogyasztás a whiskyre és a sörre korlátozódik. Azonban ez is meghatározott keretek között. A söntésékben például sört vagy whiskyt csak délután 6 óráig szolgálnak ki.

*

A melbourne-i polgár legfőbb szórakozása a kirándulás. Pénteken délután vagy szombaton reggel felpakolja a családot és irány az országút! 6—8 órai autóút oda, ugyanannyi vissza. Nem valami felüdülés lehet egy ilyen weekend, de hát ezt ők így szeretik.

Legkedvesebb kirándulóhely Philip Island, kb. 140 km-re Melbourne-től a tengerpart mentén. Ez a kis sziget fekvésénél fogva is nagyon népszerű. A kontinens legdélibb része. Természetes környezetben lehet megfigyelni a mókás koala-mackókat és a frakkos pingvineket.

A hegyek is eléggé látogatott kirándulóhelyek. Melbourne-től északkeletre változatos hegyvidék terül el. A magasabb csúcsokon még hó is van. Ez pedig egészen érdekes tünemény Ausztráliában, hiszen a városban sohasem látnak havat. És ezt meg kell látogatni. Ha pedig valaki a hegyekbe rándul ki, szinte nem is számít kirándulásnak, ha egy kis edény havat nem hoz haza „vásárfiaként”. Valahogy úgy van ez, mint nálunk a horgászoknál. A „zsákmánnyal” otthon illik eldicsekedni…

Persze az ilyen kirándulások nagyon fárasztóak. Különösen idegesítő a városból való kijutás és a hazaérkezés. Hosszú kilométeréken keresztül kocsi kocsi hátán. De lehet, hogy csak nekünk, ideges európaiaknak fárasztó egy ilyen út. Az ausztrálok azt mondják, hogy őket felüdíti. Ahány ház, annyi szokás…

A Botattical Gardenben

Melbourne egyik büszkesége a Yarra folyó partján. Méltán büszkék a melbourne-iek erre a hatalmas kertre. Megtalálható benne a világ szinte valamennyi növénye, fája. Emitt egy indiai őserdő-részlet, amott az ausztrál aborigine-ek vadonából kapunk ízelítőt.

Bennünket persze elsősorban Ausztrália flórája érdekel. Ausztrália „nemzeti fája” az eucalyptus. Csaknem 600 fajtája él ennek a gyér lombozatú, kemény fának Ausztráliában. Körülbelül annyira elterjedt, mint nálunk a síkvidéken az akác.

Az ausztrál őserdők patakjainak völgyében tenyészik az ún. „fern-tree” vagyis a páfrányfa. Levelei csaknem teljesen azonosak a mi páfrányunkéval, csak jóval fejlettebbek — és magas törzsből nyúlnak ki.

Megcsodáljuk a bottle-tree-t, amelyet borospalack alakú törzse különösen rokonszenvessé tett egyesek előtt.

A jarrah-fa a világ legkeményebb fája. A belőle készített, vízbe vert cölöpöket a víz nem tudja tönkretenni. Sőt. Szinte megkövesedik.

A blackboy-fa arról kapta nevét, hogy fekete törzse és jellegzetes, bozontos koronája a bennszülöttek alakjára és fejszerkezetére hasonlít.

Rengeteg pálma, bokor és virág, ezer szín és alak csodálatos kaleidoszkópja vonul el előttünk sétánk közben. Meghatottan és kielégületlenül hagyjuk el a természetnek ezt a mesterséges kiállítását. Ahhoz, hogy mindent megnézzünk, egy délután nem elég.

Az ausztrál mozik

A mozi-kultúra Ausztráliában felülmúlja az átlag európai színvonalat. Ez bizonyos fokig abból fakad, hogy a színházi élet eléggé szegényes és így az emberek szinte rákényszerülnek a mozilátogatásra.

A mozik épülete, belső berendezése és dekorációja, a technikai színvonal, mind-mind arra utal, hogy Ausztráliában a film népszórakozás, s egyben jó üzlet is, habár vasárnap egyáltalán nincs előadás. Ez is a „Dead Sunday” áldása.

Igaz, hogy a belépődíjak is eléggé borsosak. Az ún. newsreel (híradó)-mozik jegyei meglehetősen olcsók, azonban egy-egy bemutatómozi jobb helyéért csaknem egy dollárt is elkérnek.

Egészen tipikus ausztrál intézmény a „Drive-in” mozgó. Ezek nem a város belterületén, hanem a külső suburbökben találhatók.

A mozivásznat a szabadban állították fel kb. 20X12 m-es nagyságban. A nézőtéren egyetlen ülőhely sincs. Hogy is lenne, mikor a drive-in mozik autóval érkező szórakozni vágyók részére készültek. Az utasok a bejáratnál az autóban ülve váltják meg a jegyet, majd behajtanak a nézőtérre, ami nem más, mint egy hatalmas üres térség. A rendezők, az „ültetők” elemlámpával irányítják a kocsikat. A mozivászonra csak a képet vetítik. A hangot az autókba beszerelhető hangszórón keresztül hallgatják a látogatók.

És, hogy a kényelem teljes legyen, a kocsik között mozgó büfések egész hada nyüzsög. Hát hogyne, hiszen nem mindenki olyan házias, hogy hazulról hozza magával a frissítőket.

A drive-in mozik igen népszerűek Ausztráliában, de főként a fiatalok körében.

Egy ilyen autós moziban néztük meg a „Rock around the clock” című filmet, amely a fiatalság egyik legújabb táncőrületének, a rock and rollnak a születését meséli el. A főszereplő természetesen Bill Haley, aki zenekarával meghódítja a táncra vágyó fiatalságot.

Ottlétünk alatt láttunk persze néhány komoly, nagy filmet is. Így elsősorban kell említenünk Tolsztoj regényének amerikai feldolgozását a „War and peace”-t (Háború és béke). Ha talán itt-ott érződik is a film stúdióíze, egészében véve egészen kiváló filmnek találtuk. Különösen tetszettek a nagy csaták tömegjelenetei. Mégis talán a film leglenyűgözőbb része a megvert napóleoni hadak visszavonulása volt a végtélen orosz mezőkön, térdig érő sártengerben, hóviharban. Ez a rész igazi mestermű!

Nagy siker a „The King and I”, amelynek melódiái, Frank Sinatra, Doris Day és Rosemary Clooney tolmácsolásában, hamar népszerűek lettek.

A már előbbi fejezetek egyikében említett „High Society” című Armstrong—Sinatra—Crosby—Kelly-film mellett őszinte csodálattal adóztunk a hatodik X-en túllevő Fred Astaire-nek, aki egy „Silk stockings” című táncos-énekes filmben talán jobb, mint valaha.

Magical Magyars and Wiener Wizards


Az F. K. Austria és a Ferencvárosi Torna Club-mérkőzést beharangozó cikkek lelkesedése nem ismert határt:

„Az év mérkőzése!”

„Soha nem látott bemutató — beleértve az Olimpiai Játékokat is — várható az Olympic Parc-ban” — olvastuk a Soccer News július 13-i számában.

És, hogy még jobban felcsigázzák az érdeklődést, nagy betűkkel hozták a napilapok, hogy a Ferencváros nem akar játszani az Austria két új szerzeménye, Matesz és Szalay ellen.

Volt tehát izgalom, volt story, volt várakozás és a tribünökön nagy fogadási láz. Minden, ami egy ilyen mérkőzésen szükséges — Ausztráliában. Ahogy a fogadók hangulatából kivettük, a bécsi lilafehérekben jobban bíztak, pláne akkor, amikor híre futott, hogy az Ausztriában a két új sztár mégiscsak játszik.

A hobarti gyengébb szereplés arra persze igen jó volt, hogy a fiúk túlzott önbizalmát levezesse. Amolyan „csakazértis” hangulat kezdett kialakulni a mérkőzés előtti napon. És ez a zöld-fehér fiúknál jó jel…

„Most itt van az alkalom, hogy bizonyítsunk!” „Ezek már nem kenyérfényesítők!” „Otthon bíznak bennünk és győzelmet várnak!” „Meg kell verni az Austriát, Matesszel és Szalayval együtt!”

Ilyen elszánt fogadkozással, biztatással és akarással kezdtek az öltözéshez a fiúk. Érződött a levegőben, hogy itt ma a sokat megcsodált, legendás Fradi-szív feltámad és diadalt arat.

Tömött lelátók övezték az Olimpiai Park stadionjának játékterét, amikor kivonult a két csapat a következő összeállításban:

Ferencváros: Gulyás — Ombódi, Mátrai, Dalnoki — Gerendás, Dékány dr. — Kertész, Vilezsál, Orosz, Friedmanszky, Fenyvesi.

Austria: Ondreischka — Fischer, Stotz, Swoboda — Kowanz, Loser — Matesz, Tamandl, Baumgartner, Sabetzer, Szalay.

— Vajon sikerül-e? Gondolnak-e ránk otthon? — Ilyen gyötrő gondolatok közepette ültem le a kispadra a tartalékjátékosokkal együtt. Nem szólunk egymáshoz. Csák a szemekből kivillanó elszántság árulja el, hogy egyet gondolunk, egyet akarunk: győzni!

— Hű, a mindenit, mi lesz itt? — hördül fel Kispéter Misa. Hát ez bizony „meleg” volt! A balszélen játszó Szalay villámgyorsan elfutott Ombódi mellett és 25 méteres bombáját Gulyás csak nehezen tudta hárítani.

A nagy lövés után mintha a bécsiek irányítanák a játékot. Vagy csak vízióim lennének? Nem! Sajnos így van.

De most! Most mintha éledezne a Fradi-szív! Igen! A zöld-fehér fiúk lassan megnyugszanak. Lábról lábra vándorol a labda. Úgy, ahogy az a nagykönyvben van. A lila-fehérek megzavarodnak. Most fiúk! Most kell őket meglepni!

Mintha hallaná a tanácsot Fenyvesi. A 10. percben Kertész szélsebesen lerohan a szélen. Elhagyta már Swobodát! Befelé kanyarodik. Lő! Nem! Átadja a túlsó oldalon berohanó „kis fekete ördögnek” és Tüske nem hibázik. Bravó, Tomi! Bravó, Tüske! Így kell ezt csinálni!

Óriási tapsorkán jutalmazza a szép akciót. A zöld-fehér fiúk boldogan ölelgetve egymást vonulnak a kezdéshez… S ezalatt az eredményhirdető táblán megjelenik:
Ferencváros—Austria 1:0.

No, ez már mindjárt jobban fest!

A fiúk továbbra is kezükben tartják az irányítást. Nagyszerű az összjáték. Élvezet nézni a szellemes adogatást.

A 20. percben járunk, amikor a lila-fehérek váratlanul egyenlítenek. Ismét Szalay fut el a balszélen. Hatalmas lövése a bal kapufáról a jobbösszekötő Tamandl elé perdül és ő kényelmesén a kapuba gurít. 1:1!

Ilyenkor bizony rendszerint a fradisták megzavarodnak. De most mégsem! Magabiztosan adogatnak, majd egyszercsak Fenyvesi megugrik, nyomban meredek előreadást kap Orosztól, és Ondreischka már osak a hálóból kotorja ki a labdát.

Ismét vezetünk! 2:1!

Most már nincs megállás. Az újabb gól szárnyakat ad a fiúknak. Egyre-másra rohamozzák Ondreischka kapuját. Most éppen Kertész fut a jobbszélen. Egyedül tör a kapu felé! Elhagyta a teljes osztrák védelmet! Még 20 méter, még 15, még… De mi történt? Kertész combjához kap, leáll s a labdát a bécsi kapus kényelmesen felszedi. Ezt se gondolta volna!

Kertész fájdalmas arccal biceg le a pályáról.

— A szokásos — mondja keserűen.

Mit lehet tenni? — Jöjjön a csapat jolly-jokere, Láng Karcsi! Sok idő azonban már nincs. Félidő.

Izzadtan, de egy cseppet sem fáradtan vonul a csapat az öltözőbe. Kertész sérülése komoly. Nem játszhat a második félidőben. Fiúk! Ezt is el kell viselni! Most még elszántabban kell játszani!

És a fiúk nem ígérgetnek. Az elszántság azonban kiviláglik a szemekből: itt ma győznünk kell!!!

A kissé megilletődött Friedmanszky helyett Borsos fut ki a második félidőben. A játék talán még jobb, mint az előbb. Vilezsál egyre-másra küldi támadásba Fenyvesit. Borsos és Orosz ördöngös cselei összezavarják a lila-fehér védelmet. Láng nagyszerűen széthúzza a mezőnyt. No és hátul? Mátrai és Dalnoki a most már feljavult Ombódival sziklaszilárdan állja Baumgartnerék próbálkozásait.

A 75. percben végleg eldől a mérkőzés: Láng okos passzát Orosz elegánsan lövi az osztrák kapuba, és ezzel: 3:1!

Az utolsó negyedórában a ragyogó erőben levő zöld-fehér fiúk szinte összetörik az Austriát. Iskolajáték folyik a pályán! Odahaza talán már a fáklyákat is meggyújtanák. De itt csak az elismerés tapsa adja a játékhoz a kísérőzenét.

És amikor Harrison játékvezető a mérkőzés végét jelzi, a ferencvárosi fiúk boldogan ölelkeznek össze.

Legyőztük a nagy riválist! Jól van, fiúk, ez férfimunka volt!

És, hogy valóban férfimunka volt, azt igazolta a rádió, a televízió és a sajtó is.

„A Ferencváros a precíziós-futball briliáns bemutatójával fektette kétvállra az F. K. Austriát” — állapította meg a The Sun hétfői száma.

Egynapos kimenő

Másnap, vasárnap, szabadnaposak voltak a fiúk. Ki-ki ismerőseihez, barátaihoz látogatott el egy-egy magyaros ebédre, mások autókiránduláson vettek részt. Egy kicsit lazítottak a fiúk. Szükség volt rá, hiszen ez már a hetedik mérkőzésük volt.

Én magam néhány fiúval egy melbourne-i importőr kocsiján tettem kirándulást. Amellett, hogy gyönyörű vidéken jártunk, sok érdekeset láttunk, a túra egyéb érdekes tapasztalattal is járt: ausztrál kereskedő barátunk egy-két megszívlelendő észrevételt tett a magyar kereskedelemre:

— Miért olyan nehéz magukkal kereskedni — tette fel az első kérdést, hogy a szakmánál maradjunk.

Mi persze nem sok okosat tudtunk válaszolni. Erre elmondta barátunk, hogy ők igen szívesen vásárolnának sok mindent közvetlenül Magyarországtól, de mi nem vagyunk eléggé rugalmasak, gyorsak és pontosak.

Elmondta, hogy ők a magyar borokat és a barackpálinkát svájci és osztrák cégektől vásárolják. Tehát másodkézből. Ez meg is látszik az árakon! Olyan is előfordul, hogy csak a címke eredeti, magyar. A tartalom azonban nemegyszer közönséges hamisítvány.

Vagy itt van az ausztrál pulyka-export. A háború előtt Anglia csaknem teljes pulykakészletét Magyarországról szerezte be. És most? Anglia a csaknem tízszer olyan távoli Ausztráliából szállítja a magyar módra hizlalt karácsonyi ínyenc falatokat – kívándorolt tenyésztőktől. Pedig erre a valutára talán még nekünk is szükségünk lenne.

És még egy sor kereskedelmi kérdést érintett barátunk a kirándulás során. Mi persze — nem sokat konyítva a dolgokhoz — nem nagyon tudtunk felvilágosítást adni. Annyit azonban megállapíthattunk, hogy valami hiba van a mi kereskedelmünkben. Különösen akkor győződtünk meg erről, amikor láttuk, hogy például a csehszlovákok komoly eredményeket értek el ezen a területen.

Batyusbál, avagy zugivók

Az ausztrál ember alkoholfogyasztásáról ugyan már írtam. Szeretnék azonban még egy-két érdekes, tipikus ausztrál szokásról ezzel kapcsolatban beszámolni.

Az italmérési engedély igen drága a legtöbb ausztrál államban. Ezért a vendéglők, éjszakai mulatók nagy része nem is váltja ki. Az ételhez az ilyen helyeken legfeljebb különféle ízű gyümölcslé, Coca-cola vagy szódavíz kapható (bár az utóbbi igen drága. Drágább, mint a sör — ha egyáltalán kapható).

Persze, azért a jó hangulathoz Ausztráliában is illik valami erősebbet fogyasztani. Igen ám, de a tulajdonos nem kockáztatja meg az engedély nélküli italkiszolgáltatást. Ezért igen súlyos pénzbüntetés, sőt esetleg engedélymegvonás is jár.

A „kiskapu elméletet” azonban, úgy látszik, Ausztráliában is ismerik. Egy ízben ausztrál barátaim egy melbourne-i tengerparti mulatóba invitáltak meg, mondván, hogy ott magyar cigányok szolgáltatják a talpalávalót. Az ilyen csemege kit ne csábítana — főként már a harmadik hét után.

A megbeszélt időpontban barátaim megjelentek. Ahogy azonban beszállok a kocsiba, furcsa, de azért ismerős alakú csomagokat pillantok meg. Egyelőre nem kérdezősködtem. Amikor az elegáns mulató előtt a portás kinyitja az ajtót, látom ám, hogy barátaim tapasztalt csempészek módjára rejtik el a hosszúkás csomagokat zsebükben, zakójuk alatt.

Az asztalnál a pincér kérés nélkül hozza a dugóhúzót, mert hiszen a gyanús csomagok nem mások, mint boros- és whiskys-palackok.

A törvény ugyanis csak a tulajdonos számára tiltja meg az engedély nélküli italmérést. Arra azonban már nem tér ki, hogy a vendég saját magát nem szolgálhatja ki kedvenc italával — az asztal alól. Ami pedig a dugóhúzó-szolgáltatást illeti, az magánügy, illetve borravaló-kérdés.

Az első alkalommal bizony furcsa volt a rendeleteknek ilyen módon való kijátszása. Furcsa látványként hatott, amikor az elegáns öltözetű férfiak a legelegánsabb kocsikból láthatóan fiaskókkal a zsebükben szálltak ki és gyerekek módjára „lopták” be a „tiltott árut” az étterembe. Később azonban (mi tagadás, több meghívást is kaptam) már megszokott lett a látvány, sőt — bevallom férfiasan — a végén már magam is bűnrészességet vállaltam a jő hangulat érdekében.

Őszintén szólva nagyon jólesett, legalább olyan jól, mint amikor kisdiák koromban elblicceltem a villamoson egy kis-szakaszt vagy gyerekjeggyel sikerült besurrannom a futball-pályára a szigorú jegyszedők ébersége ellenére.

Részegség, mint állami bevételi forrás

Az előbbiekben már vázoltam az egyszerű ausztrál emberek délutáni társadalmi életének egyik megnyilvánulási formáját: a sörivást.

Az üzleten mindenki keres. A polgár azért, mert a sör mámorba ringatja (ez pedig még Ausztráliában sem árt időnként). A Public Bar tulajdonosa is jól jár, mert a sok kis pohár sör sokra megy. De nem marad ki a business-ből az állam sem. Éspedig a következőképpen.

Az ausztrál törvények mindenkinek biztosítják a jogot, hogy megállapított időpontig annyi sört igyék, amennyi jólesik, illetve amennyi pénze van sörre. Azt azonban már tiltják az ausztrál törvények, hogy valaki is botrányosan viselkedjék az utcán. Még akkor sincs kivétel, ha a kifogásolható viselkedést az ausztrálok nemzeti itala, a sör okozza.

S a szabály az szabály, a törvény az törvény! S ha a törvény alkalmazásából pénzt lehet csinálni — legyen az gyorshajtás vagy túlzott sörivás —, miért ne alkalmaznák? Arról nem is beszélve, hogy a pénzcsinálást a jelen esetben az emberekről való gondoskodás is indokolja.

6 óra tájban, röviddel a „sör-záróra” után csinos kis kocsik cirkálnak a nagyvárosok utcáin. A kocsikból éberszemű rendőrök figyelik a járókelőket. Ha valakinek az egyensúlyérzéke a normálisnál jobban felborul, a kocsi azonnal megáll. A rendőr kiszáll és udvariasan a kocsiba tessékeli polgártársát. Azt azért mégsem engedhetik meg, hogy bárkit is „figyelmetlensége” miatt szerencsétlenség érjen. (Úgy látszik, Ausztráliában nem áll az a közmondás, hogy: „csalánba nem üt a ménkű”.) Amikor imár megtelt a rendőrségi autó, irány a rendőrségi őrizetes cella. Kényelmes, udvarias kiszolgálás, gyors kijózanítás biztosítva.

Az igazi kijózanodás azonban akkor éri a pácienseket, amikor néhány nap múlva szabályos számlát kapnak a rendőrségtől. „Csekély” 5 fontba (kb. 11 dollár) kerül az önkéntes állami „szolgáltatás”.

Fellebbezés? — Ilyen nincs! Azonban joga van mindenkinek legközelebb otthonában elfogyasztani a sört, meg a whiskyt. Nem olyan kényelmetlen, mint a „Pub”-ban, de feltétlenül olcsóbb!

Csanádi Árpád

(folytatjuk)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák