A Fradi dicső kupamúltja – 1926/27

Az 1927. január 28-i MLSZ ülésen határozatot hoztak arról, hogy az 1927/28-as kií­rástói kezdve, a döntő küzdelembe a 16 selejtező csoport győztese és a 16 kiemelt csapat kerül, úgy hogy a két kategória csapatait egymással szemben sorsolják.

Kimondták, hogy a Magyar Kupa örökös vándordí­j, és az MLSZ tulajdona. A győztes egyesület pedig a visszaszolgáltatás alkalmával a Magyar Kupa vándordí­j kisebbí­tett má­solatát kapja egy í­zben az MLSZ-től. Másodszori győzelem esetén az egyesület nevét bevésik a kupába. (Itt jegyezzük meg, hogy a szép kupát egyik egyesület sem vésette meg nevével, az antik felületet ezzel nem torzí­tották.) Rendszerezték a játékosok dí­jazását is. A győztes csapatban legtöbbször játszó 11 játékos a kupa kicsinyí­tett mását és ara­nyérmet kap. A második helyezett 11 játékosa 11 darab ezüstérmet, mí­g a harmadik és negyedik helyezettek 11-11 darab bronzérem dí­jazásban részesülnek. Végezetül elhang­zott egy figyelemre méltó kijelentés: A Magyar Kupa dí­jért tartandó mérkőzéseket az MLSZ a bajnoki mérkőzések elé helyezi és a legklasszikusabb vándordí­jnak tekinti!

A negyeddöntő során a Vasast 6:1-re, majd az elődöntőben a Budai 33 csapatát 4:1 arányban győztük le, í­gy döntőbe jutott a csapat. A sok intézkedés hatására a nagycsapatok is komolyabban vették a Magyar Kupa mér­kőzéseket. Ez meg látszott a látogatottságon is, hiszen a Ferencváros-Újpest döntőre 9.000 néző vándorolt ki a Hungária úti pályára. A Nemzeti Sport szalagcí­mében í­gy kommentálta a rangos eseményt:

A Magyar Kupa 1926-27. évi döntője izgalmas és elkeseredett küz­delmet hozott a túlfűtött hangulatban, igazságos eredménnyel. Imponáló biztonsággal vett revansot a Ferencváros pünkösdi legyezőjén.

Izgalmak szempontjából már a bevezetés is sokat í­gérő volt:

A választásnál veszekedés folyik, kétszer sorsolnak, mind a kétszer az Újpest választ nappal hátban. A Ferencváros szabálytalanságot lát, tiltakozik, vitatkozás kezdődik. Harmadszor is választanak, s a Ferencváros mellé szegődik a szerencse, az Újpest a tüzelő nappal szembe kerül.

Gyors és változó támadások, túl izgatott hangulat az első 10 percben. A 37. percben Kohut bomba száll a kapu fölött el, mí­g a 38. percben Rázsó beadása Kohutnak nem jön jól lábra, pedig 6-7 lépésre állt a kaputól. Most szép a mérkőzés, gyönyörű akciók fejlődnek ki itt is, ott is, de különösen a Ferencváros részéről, az Újpest azonban nem enged lőni. Rettenetesen védekezik!

A közönség fanatikus biztatása közben a Ferencváros ostromával kezdődik a 2. félidő is. Kohut hatalmas lövése után, Schlosser kerül jó helyzetbe, az „öreg” hatalmas lövést ereszt meg a kapura, de a bomba a felső kapufáról visszapattan. Hungler II. a következő újpesti támadásnál az utolsó pillanatban szereli a kiugró csatárt. Az iram igen heves. Publikumának folyton megújuló szuggesztí­v buzdí­tása, az állóhely felől taktusban harsogó: Tempó Fradi! hangorkánra a Ferencváros ismét nekiveselkedik. A 67. perc meghozza a várva várt gólt. Dán elkaparintja Szulik elől a labdát és Turay egy kis résen át a jobb sarokba helyezi. Kétszeres erővel zúg most fel a Tempó Fradi! Néhány rövid lélegzetű lila-fehér támadás után már benn ül a második gól is Szulik hálójában. Takács I. hatalmas előreadott labdáját Fogl III. elhibázza, Turay rátámad és habozás nélkül félfordulatból szenzációs lövéssel védhetetlenül a jobb sarokba lövi a labdát, 2-0! Remek gól volt!

Bukovi fáradhatatlanul dobja újra és újra frontba csatársorát, de a két Fogl nagy energiával és elkeseredetten ellenáll. Majd P. Szabó remek centerét a befutó Schaller lövi kapásból, de Amsel szenzációsan véd. Az utolsó percek is igen izgalmasak. Már mindenki az óráját nézi, a bí­ró is számolja már az egy perccel meghosszabbí­tott félidő utolsó másodperceit, mikor mintegy 35 méterre az újpesti kaputól Bukovihoz kerül a labda, aki váratlanul hatalmas lövést küld a kapura, a labda végig fésülve Dán fejét, az elnyúló Szulik kezét érintve a jobb felső sarokban akad meg, 3-0!

A kupadöntő rangját a két nagyszerű csapat mérkőzése minden eddiginél jobban emelte. A győztes értékelésénél kiemelték:

Bebizonyosodott, hogy legjobb profi együttesünk a Ferencváros csapata, amely méltóan hódí­totta el a bajnokság mellé a Magyar Kupát is.

Bővebben …

Döntő: 1927. június 16. Hungária út: Ferencváros-Újpest 3:0
9.000 néző, vezette: Klug Frigyes
Góllövők: Turay 2, Bukovi

A kupagyőztes csapat: Amsel – Takács I., Hungler II. – Furmann, Bukovi, Obitz – Rázsó, Turay, Dán, Schlosser, Kohut

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ