A Fradi dicső kupamúltja – 1943/44

KUPADÖNTŐ VIDÉKEN!

Külön örömünkre szolgál az, hogy a mai döntőnek egyik szereplője vidéki csapat. Erdély egyik nagyszerű együttese áll szemben a világhí­res budapesti zöld-fehérekkel. Biztosra vesszük, hogy a vidék eme képviselője méltóan képviseli az egész magyar vidék labdarúgását. (Nemzeti Sport)

A döntőt úgy a sajtó, mint a közönség részéről nagy várakozás előzte meg. Közel 30 ezer néző foglalt helyet a Hungária úti pályán, amikor kifutottak a csapatok.

A Fradi mindkét félidő elején lőtt egy-egy gólt, de ez kevés volt a győzelemhez.

A hatodik percben megszületik az első gól. Radnai partra játszik, Lakat dobja be a labdát, Lukács kapja, elhúz Szaniszló mellett és Onódy elé gurí­t. A középcsatár mintegy 6 méterről ráfut, és 20-22 méterről bombalövéssel félmagasan a jobb sarokba küldi a labdát. 1-0-ra vezet a Ferencváros.
A második félidő 7. percében újabb gólt ér el a Fradi. Lakat labdáját Sárosi kapja, átmegy Radnain azután Szaniszló II-n. Hiába nyomják őt, kapura tud rúgni. Márki kiüti a labdát, balszerencséjére Onódy elé, aki közelről ballal a hálóba vágja. A következő percben javí­t a Kolozsvár. A balszárnyon vezet támadást. Füstös Váczi elé adja a labdát, aki Farkashoz játszik. A szélső lövése nem sikerül, Váczi elé pattan a labda, ő most rálő, Csikós kiüti a labdát pontosan Bonyhádi elé, a csatár nem hibáz, hatalmas lövéssel 6 méterről küldi a kapuba a labdát. Óriási a küzdelem. Pillanatonként változik a helyzet. A 27. percben egyenlí­t a Kolozsvár. Márki rúgja a labdát, az jóval a fél pályán túl esik le, Bonyhádi kapja. Hiába fut után Sárosi III., hiába keresztezi Rudas, a csatár a 16-oson belülről a vetődő Csikós mellett a jobb sarokba lő, 2-2.
Óriási a harc a pályán az utolsó percekben. A Kolozsvári AC beszorul, 9 emberrel védekezik. Még egy szögletet ér el a Ferencváros, Tátraihoz kerül a labda, de mellélövi. Utána vége is a játéknak.

A megismételt döntőt – először vidéken! – Kolozsvárott rendezték. Az egyetemi pályán 10 ezer néző szorongott, s izgatottan várta a mérkőzés kezdetét. A mérkőzést azonban légiriadó miatt nem tudták pontosan elkezdeni.

Már az első percben gólt ért el a Kolozsvár: Bonyhádi balsarkos lövését Csikós nem tudta védeni – 1-0 a Kolozsvár javára! Nagy meglepetésre még az első félidő végén is ez volt az eredmény. A második játékrészben 5 perc alatt megfordult a kocka. Az 51. percben Sárosi dr., majd az 56. percben Sipos nagyszerűen eltalált labdái jutottak a hálóba. Az utolsó előtti percben Sárosi dr. tértölelő átadását Sipos helyezte a hálóba, s beállí­totta a 3:1-es végeredményt. Fővárosi csapat először nyert vidéki városban Magyar Kupát.

Bővebben …

Negyeddöntő: Ferencváros – Diósgyőri MÁVAG: 1-0
Elődöntő: Ferencváros – Újpest: 5-2

Döntő: 1944. június 25., Hungária út: Ferencváros-Kolozsvár 2-2
28,000 néző, vezette: Székely Árpád
Góllövők: Onódi II. 2 ill. Bonyhádi 2

Megismételt Döntő: 1944. július 2. Kolozsvár: Ferencváros-Kolozsvár 3-1
10000 néző, vezette: Székely Árpád
Góllövők: Sipos 2, Sárosi ill. Bonyhádi

A kupagyőztes csapat: Csikós – Rudas, Tátrai – Nagy II., Kéri, Lakat – Sipos, Sárosi, Sárosi III., Onódi II., Lukács
A kupát átvette: Sárosi György

A Magyar Kupa sorozata 1951-ig szünetelt, majd rendszerkompatibilissá MNK-ra, azaz Magyar Népköztársasági Kupára nevezték át a legnagyobb és legtradicionálisabb honi kupasorozatot.

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

2 hozzászólás a(z) A Fradi dicső kupamúltja – 1943/44 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ