A Fradi naptára, június 30.

tempo-naptar

Évfordulók:

32 éve született Berdó Valentin
121 éve született Borsányi Ferenc
62 éve született Józsa Miklós
133 éve született Kovács Elemér
119 éve született Takács II. József

takács-ii-montázs

TAKÁCS II. JÓZSEF, a „kis Taki”, Takács I. Géza öccse, minden idők legkiválóbb magyar csatárainak, a legeredményesebb góllövőknek egyike. Pedig csak jobb lábbal tudott lőni és fejjátéka sem állt arányban erényeivel. Nagyszerűen cselezett, kivételes érzékkel foglalkoztatta szélsőjét. A kapu előtt párat­lanul találékonynak, szemfülesnek, gólveszélyesnek bi­zonyult. Minden helyzetben feltalálta magát. Ösztönö­sen jól helyezkedett, szinte megérezte a labda várható útját. Fordulásból nagyon kevés magyar csatár tudott úgy lőni, mint ő. Góljainak jó részét közelről szerezte, de távoli lövései is veszélyt jelentettek a kapura. A legreménytelenebb esetekben is rajtolt a labdára. Mindig számí­tott a védők, főleg a kapus esetleges hibá­jára. Ilyen esetben ő mindig ott termett és kérlelhetetlenül juttatta a labdát a hálóba. Szemfülességének rengeteg gól lett az eredménye. 307 mérkőzés, 446 gól, 3 bajnoki cí­m, 2 magyar kupa elsőség és 1928-ban KK győzelem. A Ferencvárosi játékosok örökranglistáján, harmadik a legtöbb gólt szerzők között, és első a leghatékonyabb gólszerzők között, mérkőzésenkénti 1,45 (!) átlagával. Az IFFHS a legeredményesebb élvonalbeli góllövői közt a 19. helyen tartja nyilván a Ferencvárosi labdarúgás legendás csatárát.

Mérkőzéseink ezen a napon:

1907. Pozsonyi TE – FTC 2:4, Edzőmérkőzés
1912. Kaposvári AC – FTC 3:2, Edzőmérkőzés
1918. MÁV Gépgyár – FTC 1-3, NB1
1920. Leipzig – FTC 1-3, nemzetközi barátságos
1929. Sao Paulo válogatott – Ferencváros 1-2, nemzetközi barátságos
1934. Ferencváros – Kladno 6-0, KK
1935. Zidenice – Ferencváros 4-2, KK
1940. BSK – Ferencváros 1-0, KK
1946. Kispest – Ferencváros 2-2, NB1 rájátszás
1956. Bp. Kinizsi – Pécsi Dózsa 1:0, NB1
1957. Nyugat – Ausztrália – Ferencváros 0:9, nemzetközi barátságos
1963. Ferencváros – SZEAC 3:1, NB1
1965. Ferencváros – Kőbányai Sörgyár 6:2, Edzőmérkőzés
1984. Ferencváros – Austria Klagenfurt 0-0, Intertotó kupa
2005. Ferencváros – Rimaszombat 4-2, nemzetközi barátságos
2011. Ferencváros – Ulisses 3-0, EL selejtező
2018. DAC – Ferencváros 1-0, nemzetközi barátságos
2019. Ferencváros – FK Pribram 3-0, nemzetközi barátságos
2021. Ferencváros – DAC 1-0, nemzetközi barátságos

Összes díjmérkőzés: 16 mérkőzés, 11 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség, 42-14 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

1929. Táncos Mihály
1984. Keller József
2018. Finnbogason, Kjartan
2018. Latif Anabila, Abdul

Ezen a napon játszotta utolsó díjmérkőzését a csapatunkban:

1918. Krizsán Endre
1918. Magyar Imre
1920. Nemes Sándor
2005. Huszti Szabolcs

Ezen a napon játszotta egyetlen dí­jmérkőzését a csapatunkban:

2005. Albert Tamás
2005. Medgyes József
2005. Rubint Richárd

“A bajnoki csapat a mult vasárnap a vidék egyik legjobb csapatával, a Pozsonyi TE.-tel mérkőzött, még pedig igen figyelemreméltó eredménnyel. A PTE., mely legutóbb a BTC. csapatától 3:1 arányban szenvedett vereséget, a bajnokcsapat ellen igen jól játszott. Védelem főerőssége Nirnsee, ki pompásan, de erőszakosan játszott. A FTC. három tartalékkal állt ki és főleg szép fair játékra törekedett. A második félidőben azonban a tréninghiány, utazás és az előző napi Rambler-mérkőzés miatt, melyen öten (szerk: Gorszky, Weinber II, Iványi, Koródy, Weisz) játszottak az egyletből, annyira összeestek, hogy PTE. két gólt visszaadhatott a folytonos fölénnyel játszó bajnoki csapatnak.” (1907 – Pozsonyi TE)

“Az FTC csapata az előző napi Vasas mérkőzéstől fáradtan meglehetősen unott, fásult játékot produkált…” (1918 – Máv. GSK)

1920

“Százezernyi brazí­liai magyar küldi felétek üdvözletét: Isten hozott Ferencváros! Isten hozott délceg magyar fiúk, akik eljöttetek Oceántúlra hí­rt, dicsőséget szerezni magatoknak, nemzetünknek, hogy a nemzetközi sportpályák elfogulatlan közönsége előtt bemutassátok fajunk kultúráját, mely a sport terén is a legelsők között foglal helyett. Üdvözlünk Ferencváros, a múltba nyuló nosztalgia bánatos szeretetével, mert bennetek látjuk kis hazánk igazi és méltó képviselőit – bennetek, akik bátran s emelt fővel állhattok ki a világ szeme elé további dicsőséget szerezni a magyar népnek. Ti vagyok azok, akikre büszkén hivatkozhat minden külföldi magyar, Ti vagytok azok, akiket örömmel ölel keblére minden idegenben szakadt honfitárs, aki az áldatlan politikai harcok intervallumában saját magát; ifjúságát, nemzeti önérzetét látja bennetek, akikre büszkén mutatunk rá újhazánk előtt: Ezek a mi véreink, ezek a mi honfitársaink. Viva Ferencváros: Éljen Ferencváros!” (1929 – Sao Paulo válogatott)

19290630-Ferencvaros_em- SaoPaulo

1929

“Furcsa játék ez a futball. Van úgy, hogy 6:0-ra győz a csapatunk, mégsem vagyunk elégedettek. Ez az eset következett be ezen a mérkőzésen is. A Ferencváros nagyvonalúan kezdett, hamar be is ejtett két gólt. A Ferencváros amúgy is hajlik arra, hogy fölényeskedjék, de emberileg érthető is, hogy ilyen fárasztó futballév után a játékosok nem mennek minden kí­nálkozó helyzetbe teljes energiával. Hiszen félgőzzel, sőt negyedgőzzel is biztosan szerezték meg azt a 6 gólt, amit bizony már Kladnóban sem lehet behozni.” (1934 – Kladno)

“A Bp. Kinizsi nehéz csatában harcolta ki a győzelmet a Pécsi Dózsa ellen. A pécsiek okulva a salgótartjáni vereségből, főleg védekezésre rendezkedtek be. A taktika majdnem bevált, mert a Kinizsinek csak az utolsó percekben sikerült a nyomasztó fölényt a győzelmet jelentő gólban is kifejezésre juttatnia. Néha kissé túl kemények is voltak az összecsapások. Vilezsál már az első percekben megsérült s végig csak asszisztált az ádáz küzdelemben. Hasonló sorsa jutott Dékány is, de ő még sárülten is megállta a helyét. Végül a pécsiek kitűnő hátvédje, Szőcs került a súlyos sérültek listájára. Ez egy kicsit sok egy mérkőzésen!” (1956 – Pécsi Dózsa)

“Megjött a második távirat is Ónody Lajos szakosztályvezetőtől, Ausztráliából: A portya második mérkőzésén még jobban játszott az FTC, mint az elsőn. Csanádi edző ezen a mérkőzésen pihentette Oroszt, Szigeti játszott középcsatárt. A Fradi egykori üdvöskéje nagyszerűen foglalkoztatta csatártársait és a góllövésből is kivette részét, mert háromszor is betalált a hazaiak hálójába.” (1957 – Nyugat-Ausztrália)

npl-1963-I-0019-19630630-szeged-albert“Óriási hangorkán, a Ferencváros 50 ezer főnyi közönségének tapsvihara közben futottak ki a csapatok. A mérkőzés előtt a két csapat játékosai virággal kedveskedtek egymásnak, í­gy emlékeztek meg arról az ötvenéves évfordulóról, amikor az FTC és a Szeged labdarúgói először találkoztak egymással, és ez az évforduló most egybeesett a Ferencváros bajnokságának megünneplésével is. A játék hangulata is nagyon ünnepi volt, a Szeged védekezett, a Fradi pedig 3:1 után csak a mezőnyben játszadozott. Még öt perc volt hátra a mérkőzésből, amikor a Népstadion közönsége egyre viharosabb erővel tapsolni kezdett és éltette kedvenceit. Amikor a mérkőzés véget ért, a bajnokcsapat valamennyi játékosa felsorakozott a pálya közepén, azok is akik ezen a találkozón nem szerepeltek, de a bajnoki cí­m megszerzésében részesek voltak. Az ünnepi beszédek, gratulációk után a zöld—fehér mezes fiúk körbefutottak a pályán, s virágot szórtak a közönség közé. A Fradi tábor pedig extázisban ünnepelte a régen várt eseményt…” (1963 – SzEAC) | Tempó, Fradi!: A lelátó búcsúzott, de a Ferencváros 1963-ban újra fényesen ragyogott, visszaszerezve azt, amit az ötvenes években elvettek tőlünk. Egy bajnoki cí­m mindig örömet, hitet és új reményt ad, de vannak kivételes győzelmek, melyek nem csak a pályán elért sikerekről szólnak, hanem magukba hordozzák az egész zöld-fehér létünket. Az 1962/63-as bajnoki cí­m, mely sorozatban a tizennyolcadik, de az egyik legjelentősebb a klub életében. Nem csak bajnokságot nyertünk, de megalapoztuk a hatvanas évek aranycsapatának az alapjait. Mészáros József irányí­tása alatt egy olyan csapat körvonalazódott mely az elkövetkezendő években nem csak a magyar, de a világ labdarúgásának is az egyik meghatározója lett.

004-1-PZ_FA_C_0007-19630630

1963

1965xxxx-vvk-serleggelVastaps fogadta az FTC tizenegyét ezen a szerda délutánon az Üllői úti pályán. Akkor csattant fel, amikor Mátrai Sándor nyurga alakja feltűnt a játékoskijáróban, két karjával két csillogó serleget (a másikat az előző évi győztes Zaragoza ajánlotta fel. — szerk.) ölelve magához, s zengett a taps tömören összefonódva, addig mí­g a vendégcsapat játékosaival együtt üdvözlésre sorakozott fel a csapat a pálya közepén. Szólt ez a taps, ez a vastaps a zöld-fehérek kitűnő tavaszi eredménysorozatának, a kupának, amelyet Torinóból hoztak magukkal, az i betűre rakva fel vele a pontot, üdvözlő, köszöntő és útrabocsátó volt. És még valami. Hálás ezért a szerda délutáni mérkőzésért. Melynek már a gondolata is jóleső meleggel simogatta meg az emberi szí­veket, s nemcsak a zöld-fehér ritmusban dobogókét. Az FTC elnöksége az elsők között vetette fel a gondolatot, s az elsők között született a gondolatból tett. A mérkőzés teljes bevételét az árví­zkárosultak javára ajánlották fel! Ezen a napon a bejáratoknál nem fogadtak el semmiféle hivatalos belépőt, ezen a napon 8000 ember nem csak a csapatért jött ki. Ezen a napon sok mindennek szólt a vastaps.” (1965 – Kőbányai Sörgyár)

1978/79

“… És akkor ahogyan kezdtük: Huszti Szabolcs, Rósa Dénes és Balog Zoltán játszott a Rimaszombat ellen. A légióséletre készülő Huszti Szabolcsnak és az angol másodosztályba csábí­tott Rósa Dénesnek lehet, ez volt a búcsúmeccse a Ferencvárosban…” (2005 – Rimaszombat)

2011

2019

2021

1912

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ