A Fradi naptára, március 31.

tempo-naptar

Évfordulók:

2 éve hunyt el Friedmanszky Zoltán
50 éve hunyt el Ginzery Dénes
34 éve született Megyeri Balázs
75 éve született Megyesi István
85 éve született Tarsoly Géza

Megyesi_montázs_01

A hetvenes évek kiváló Ferencvárosi balhátvédje, “4-se”: MEGYESI ISTVÁN 280 alkalommal lépett a pályára zöld-fehérben és 7 gólt szerzett tétmérkőzéseken. Kétszer volt magyar bajnok, négyszer magyar kupagyőztes és tagja volt az 1975-s KEK döntős csapatnak. 18 évesen került a Fradihoz, de a katonaság miatt “csak” (19 évesen) 1968. június 22-én mutatkozhatott be az első csapatban. Bár jobblábas volt, de egyből a baloldalon kezdett, de sok gyakorlással mely nála hatalmas szorgalommal is párosult, rövid időn belül “örökös” balhátvédje lett a Ferencvárosnak. Pályafutását sajnos elég sok sérülés tördelte szét, mégis számos örökké emlékezetes mérkőzés fűződik a nevéhez. Az egyik ilyen találkozót 1975. április 23-án játszotta Belgrádban, ahol 100 ezer tomboló szurkoló előtt a mérkőzés 83. percében, 2:1-s Crvena Zvezda vezetésnél, Máté buktatása miatt büntetőhöz jutottunk. Mivel előtte Bálintot kiállí­tották, ezért Dalnoki Jenő őt “küldte” végrehajtónak. Ha belövi, továbbjutunk és döntőt játsszunk. Belőtte – haláli nyugalommal megvárta amí­g a kapus elmozdul jobbra és a bal sarokba gurí­tott.

Mérkőzéseink ezen a napon:

1900. FTC – III. kerület 4:1, Edzőmérkőzés
1907. BTC – FTC 0:1, Edzőmérkőzés
1910. vegyes BTC, FTC, MAC, MTK – Surrey Wanderers 1:0, nemzetközi barátságos
1912. MTK – FTC 1:0, NB1
1918. FTC – MAC 0-0, Húsvéti serleg
1929. Újpest – Ferencváros 3-5, Húsvéti serleg
1935. Ferencváros – Attila 5-0, NB1
1946. Ferencváros – Csepel 2-4, NB1 alapszakasz
1956. Austria – Bp. Kinizsi 2:1, Húsvéti serleg
1957. Ferencváros – SBTC 3:2, NB1
1963. Bp. Honvéd – Ferencváros 0:1, NB1
1968. Dunaújváros – Ferencváros 2:1, NB1
1971. Bakony Vegyész – Ferencváros 2:3, Edzőmérkőzés
1973. Vasas – Ferencváros 2:1, NB1
1976. Ferencváros – Békéscsaba 2:0, NB1
1979. Ferencváros – DVTK 1-1, NB1
1990. Videoton – Ferencváros 0-1, NB1
1992. PEMÜ-Agruma SE – Ferencváros ?-?, Edzőmérkőzés
2007. Ferencváros – Vecsés 1-0, NB2
2010. Újpest – Ferencváros 0-1, Ligakupa
2012. Ferencváros – Vasas 1-0, NB1
2015. Csákvár – Ferencváros 0-5, MK
2018. Újpest – Ferencváros 0-0, NB1

Összes díjmérkőzés: 19 mérkőzés, 11 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség, 32-17 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

1963. Rátkai László
1968. Kapitány Sándor
2012. Simic, Marko

Ezen a napon játszotta utolsó díjmérkőzését a csapatunkban:

2010. Mamic, Bojan

Ezen a napon játszotta egyetlen díjmérkőzését a csapatunkban:

1929. Kemény László

Ezen a napon játszotta első válogatott mérkőzését az FTC csapatából:

1940. Csikós Gyula
1974. Máté János

“Márczius 31 én folyt le ez a match a Fer. T. C. pályáján és az első félidő eredménye 3:0, a másodiké pedig 1:1.” (1900 – III. ker. TVE)

“Nagy érdeklődéssel fordult a közönség e két jeles csapatunk mérkőzése felé. A BTC csapatában négy tartalék játszott s két másik tagja pedig az előző napi oxfordi mérkőzéstől kifáradva állott ki. A piros-fehérek mindazonáltal igen szépen játszottak s a mindvégig érdekfeszí­tő mérkőzés utolsó perczéig kétes volt, hogy melyik csapaté lesz a győzelem. A FTC-ban igen jó volt a védelem és Schlosser bal összekötő csatár. A fedezetek még nem érték el tavaly őszi formájukat.” (1907 – BTC)

1910

1912

“A Ferencváros több gólhelyzetet tudott gólra váltani ezen a barátságos jellege ellenére is izgalmas és jó sportot nyújtó meccsen. Részint a sérültek pihentetése, részint az új erők kipróbálása miatt több tartalékkal állt ki mind a két csapat, de ezt alig lehetett látni a játékon, amely nyomban a kezdő fütty után heves iramban indult…Tóth ” Potya” István: — Meccs előtt a bí­ró felkereste az öltözőket és bejelentette, hogy férfiasan erős játékos nem fogja engedni. Ezt a bí­rói bejelentést kissé másként magyarázták. A csapattal meg vagyok elégedve.” (1929 – Újpest)

“A Ferencváros ezen a mérkőzésen a kellemes tapasztalatok egész sorával gazdagodhatott. Kiderült: hogy Sárosi ma is a világ egyik legelső centerhalfja – ezt azonban többen már régen is tudták. De kiderült az is, hogy Bán is helyére talált a balfedezet posztján. A Ferencvárosnak ezen a mérkőzésen az Attila is segí­tségére sietett – a csapatból egyedül a védelem mutatott elfogadható játékot. A ferencvárosi védelemnek ezen a mérkőzésen szinte semmi dolga nem volt. A fedezetsornak, általában az egész mezőnynek Sárosi volt az ura. Csaknem mindegyik ferencvárosi gól az ő kezdeményezéséből eredt.” (1935 – Attila)

“A 16. percben Kertész elfutott, hosszan szöktetett, s a sajtóteraszról úgy látszott, hogy a labda el is hagyta egy hajszállal az alapvonalat. Tölgyesi partjelző azonban — aki az eset közelében állt — feltehetően jobban látta az esetet, mert nem intett, tovább engedte a játékot. Kertész beadását Láng kapásból a felső kapufára lőtte, majd a visszapattanó labdát hanyatvetődve 6 méterről a bal felső sarokba emelte, 1:0!…Borsos két gólt is szerzett ezen a mérkőzésen. Az egyik különösen látványos volt: „A 60. percben az előretörő Ombódi Borsoshoz adta a labdát, s a jobbösszekötő 20 méteres zúgó lövése a jobb kapufáról félmagasan vágódott a hálóba.” (1957 – SBTC)

“A 37. percben a balösszekötő helyén 20 m-es szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros. A közönség Novák nevét kiabálta. Valóban a hátvéd futott a labdának, mindenki lövést várt. Közben Fenyvesire senki sem ügyelt. Ezt Novák észrevette, s lövés helyett hirtelen Fenyvesihez gurí­totta a labdát. A válogatott balszélső néhány lépést tett vele, majd nagyon nehéz szögből, 7 m-ről laposan az ellenkező sarokba vágta a labdát! Értékes volt ez az 1:0. A Ferencváros az őszi éllovast fektette kétvállra — mégpedig tartalékosan. Havasi a végletekig „gyötörte” Tichyt, Novák mellett egyszerűen nem lehetett elmenni. Mátrai mindenkit utolért, Kökény és Rákosi lélekszakadva szaladgált, Rátkai távoli lövésekkel is próbálkozott, Fenyvesi dr. rendkí­vül nehéz szögből is a hálóba talált, Aczél pedig minden labdát elcsí­pett. Nem szóltak egymásnak a játékosok, pedig nem mindegyikük játszott jól ezen a mérkőzésen. Ha mégis szóltak, akkor buzdí­tották egymást. Összefogásuk, csapategységük, szí­vük eredményezte az 1:0-s győzelmet.” (1963 – Bp.  Honvéd)

“Ritkán látható küzdelmes mérkőzés volt, mert a Békéscsaba együttese taktikailag nagyon fegyelmezetten és szervezetten védekezett, mégpedig úgy, hogy vegyes védekezés alkalmazott: emberfogást és területvédelmet. A pálya közepén tömörültek és nem hagytak időt a labda átvételére, keményen ütköztek, pillanatra sem hagyták nyugodni ellenfelüket. A Ferencváros játékának lendületét olykor szabálytalanságokkal is megtörték…A derekasan küzdő ferencvárosiak azonban í­gy is nagyon nagy iramot diktáltak, sokat mozogtak, futottak, s végül ha nehezen is, de megérdemelten győztek.” (1976 – Békéscsaba)

“Az első játékrészben jobbára kiegyenlí­tett volt a játék, de ekkor is szembetűnő volt, hogy a zöld-fehérek jobban szervezték a játékot. Szünet után már egyértelművé vált az FTC fölénye, s csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzik meg a vezetést, amelyet később még növelhettek is volna…A 70. percben Szeibert baloldali szögletét Dzurják közelről a kapu baloldalába csúsztatta (0:1). A gól után két percig ismét állt a játék, most már nemcsak a papí­rszalagok, hanem a füstpetárdák is zavarták a mérkőzést.” (1990 – Videoton)

“Kiszenvedte a Fradi.” (2007 – Vecsés)

2010

2012

2015

1940

1974

2021

5 hozzászólás a(z) A Fradi naptára, március 31. bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Fradi 47 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ