A pénz felülírta az őszinte fradizmust

20150405-nyilasiA Magyar Lelátó csapata Nyilasi Tiborral készített interjújával kíván mindenkinek kellemes ünnepet! A magyar futball ikonikus alakjával remek pályafutásáról, a Ferencvárosról és a válogatottról is beszélgettünk. A nemrég a Szövetség elnökségébe is beválasztott Nyilasi őszintén elmondta mi volt a baj a magyar-görögön, hogy hogyan segítette Dárdait a döntéseiben és persze a közelgő derbire is tippelt. Ha kíváncsi mondjuk arra, hogy miért kergették meg Nyílt a lovasrendőrök, akkor érdemes tovább olvasnia!

Kezdésnek tisztázzuk a szerepeket. Én vagyok az újságíró, ön pedig az interjúalany. Azért mondom mindezt, mert ha jól tudom a pályafutása elején “belekóstolt” a mi szakmánkba is, és a saját meccseiről tudósított. Hogy is volt ez?

Valóban így volt. Gyerekkoromban az élet kijelölte számomra az utat: a futballt. Azóta ezzel foglalkozom, gyanítom, most már ezzel is fogok. Amikor még serdülőként a Budapest bajnokságban játszottunk az Úttörőstadion csapatában, tudósítottam a meccseinkről. Kicsit elfogult voltam, például mert amikor rúgtam négy gólt, a jók közé írtam be magam, sőt néha a mezőny legjobbja voltam. Szóval ilyen értelemben ezt a pályafutást is elkezdtem a futball mellett..

A focin kívül érdekelte más is akkortájt?

Nem, semmi. Gyerekkoromban csak a labda, a foci és a meccsre járás kötött le. Semmi más nem érdekelt. Nyilván akkor is voltak diszkók, táncklubok, koncertek, de egyik sem érdekelt igazán.

Zöld-fehér vérrel született, milyen érzés volt még ifiként először magára húzni a Fradi címeres mezt?

Tény és való, hogy amikor abból a pici csapatból megkaptam az élettől a lehetőséget, hogy a Fradiba igazoljak nem volt egy kis érzés és feladat. A kisebbségi komplexus, a szorongás bennem volt az első találkozásig, aztán amikor tizennégy és félévesen bekerültem az ifik öltözőjében minden görcs és félsz elillant.

Aztán nem sokkal később már a felnőtteknél öltözhetett. Az egykori példaképekkel…

Életem legboldogabb időszaka volt ez. Amíg a régi stadion állt a falelátókkal, addig az ifikkel még a Flóri bácsiék öltözője melletti helység volt a miénk. Akkor már épült az új stadion, amit ugye másfél éve bontottak le, és ott már Albert Flóriánékkal együtt készültem. A Fradi egy olyan klubkultúrát, hagyományt, családiasságot jelentett, amelyben, ha az ember átment az egyik öltözőből a másikba az egy fok volt a szamárlétrán. Persze tudnunk kellett, hogy kinek hol volt a hierarchiában a helye, úgy is éltük meg – inasként. De csodálatos inas évek jöttek a legendák között.

Csodálatos, és eredményes is. 76-ban rögtön bajnoki címet ünnepelhetett, aztán azonban még ugyanazon év október 26-án jött a bizonyos Drezda elleni meccs, és a súlyos koponyasérülés. Megfordult akkor a fejében, hogy itt most 21 évesen vége szakadhat a karrierjének?

Akkor a sérülésemmel voltam elfoglalva. Koponyaalapi repedést szenvedtem. Egy szögletnél- sosem felejtem el- az óra felőli kapura támadtunk, jött a beadás, a rövid saroknál a védő egy ütemmel lemaradt és hátulról megfejelt. Az amerikai úti sebészeten azt mondták, hogy nem javasolják a pályafutásom folytatását. Akkor döbbentem rá, hogy milyen helyzetben vagyok. Jó 10-12 nap után kiengedtek a korházból, ki kellett hagynom három hónapot, de az volt a kérésem, hogy saját felelősségre hadd folytassam a futballt. El sem tudtam képzelni, hogy nekem abba kell hagyni.

1979-ben viszont már elképzelte, olyannyira, hogy akkor rövid időre abba is hagyta a focit. Mi vezetett ahhoz a döntéséhez?

Ez már lerágott csont. Mint ahogy a 78-as VB is. A játékos pályafutásában vannak jó, és kevésbé jó korszakok. Ez az időszak az utóbbiba tartozik. Fiatalon berobbantam, kicsit elfáradtam, kimerültem. Három és fél hónapra kikerültem a futballból, de Szepesi Gyuri bácsi és Sándor Csikar közbenjártak a szüleimnél, és jobb belátásra bírtak engem. Érdekes, izgalmas időszak volt, örökké hálával tartozom nekik, hogy atyáskodtak felettem.

Ez a kis visszavonulás azonban nagyon jót tett, parádés évek következtek: 81-ben újabb bajnoki cím, Európa válogatottság, ezüstcipő és még sorolhatnám, aztán 83-ban eligazolt. Miért váltott, és miért épp az Austria Wient választotta?

Akkor még zárva volt a határ, Magyarország az első lépéseket tette a profi világ felé. Egy-egy játékos mehetett ki csak külföldre. Engem is érdekelt külső világ, hisz a Fradival és a válogatottal is sokat utaztunk. Megérintett a profi kihívás. Aztán megengedték, hogy kimehessek. S, hogy miért az Austria Wien? Azt mondták, hogy az az egy ajánlat van. Volt több is nyilván, de azt velem nem közölték. Utólag kiderült, hogy nem “vakon” kerültem oda. Visszanéztem a pályafutásom, és az osztrákokkal már ifiben is sok meccset játszottunk, de ugyanígy a válogatottban is sokszor találkoztunk. Az Austria Wien vezetői ismertek engem, én meg ismertem az akkori osztrák válogatott révén a csapat gerincét. A döntésem egyértelmű volt, nem gondolkodtam, volt egy ajánlat, elfogadtam. Tudták rólam mit tudok, szeretettel fogadtak, az életem egy új szakasza kezdődött.

AZ ESZEMRE HALLGATTAM ÉS NEM A SZÍVEMRE

A Fradi családtól azonban nem könnyű elszakadni. Hazatért, és harmincöt évesen leült az ország legforróbbnak is titulált kispadjára. Ráadásul nem is akárhogy… Soha jobb kezdést?

Az ember életében vannak olyan kihívások, és pillanatok, amikor dönteni kell. Két gerincműtét és öt éves légióskodás után befejeztem a futballt, a Fradi vezetői pedig nagyon szerették volna, hogy játékosként még nyomjak le néhány szezont. Le tudtam volna, hiszen ahogy most látom Gera Zoliékat még maradt bennem jó pár év. Harminchárom és fél évesen hagytam abba. De az előző évek sanyarúságainak – a műtéteknek és a rehabilitációknak – köszönhetően nagyon elfáradtam. A Fradi vezetők nem feledtek el, felajánlották az edzői posztot. Én szeretem a kihívásokat, soha nem féltem tőlük, de felelőtlenül nem mentem bele semmibe – ezt azért mondom el, mert mindig vádolnak, hogy sosem vállalok nagy feladatot. Annál, hogy harmincöt évesen leül valaki a Fradi kispadjára, nem hiszem, hogy létezik nagyobb kihívás Magyarországon edzőként. Két nap gondolkodási időt kértem, összeállítottam az edzői stábomat, leadtam egy stratégiai programot, és akkor eldöntöttem, hogy ha ezt elfogadják, akkor vállalom. Így indultunk…

Bajnoki ezüsttel és kupagyőzelemmel. Aztán jött 1992 és Diósgyőr. Ez a dátum és helyszín gondolom örökre megmarad az emlékezetében…

Nem csak az enyémbe. Érdekes módon, ahogy találkozom emberekkel a napok során, sokan rögtön a nyakamba ugranak, és pillanatok alatt előjön ez a fantasztikus időszak. Ez jellemző a velem egykorúakra, és az idősebb, 70-80 évesek szurkolókra is, valamint a harminc-harmincöt éves fiatalokra, akik érintőlegesen átélték 92-t. Tizenegy év után  lett bajnok a csapat akkor és ott. Egészen elképesztő időszak volt, aki ott volt, az sosem felejti el azt.

Bajnoki cím, egy ezüst, egy bronz, három kupagyőzelem, egy szuperkupa. Manapság ennyi címért szobrot kapnának az edzők, ön mégis elment a Fraditól, mert lejárt a szerződése. Csak ez volt az indok?

Lejárt a szerződésem, mely egy négy éves nagyon kemény időszakra szólt. A Fradinál egy év ötnek számít. Ezen időszak tele volt boldogsággal, nagyon sok munkával, csapatépítéssel, eredménnyel, buktatókkal. Felajánlották, hogy maradjak még, de az a nagyon maradjál velünk érzés nem volt bennük. Úgy éreztem, a csapat már kifutotta magát, kellene frissíteni 3-4 játékossal. Ehhez a forrást nem látták biztosítottnak. Hozzáteszem előtte is nehéz időszakokat éltünk át az anyagiakat tekintve. Volt, hogy félévig nem kaptunk fizetést, de minket ez nem nagyon zavart. Nekünk a győzelem volt a fizetés. Mindenről szólt az a korszak, csak az anyagiakról nem. A jövőt illetően viszont sokkal tisztább viszonyok kellettek volna. Ha egy csapat beindul, akkor az igények is megnőnek, amit a vezetők már nem tudtak volna biztosítani. Hogy aztán, amikor én nem hosszabbítottam szerződést, és – Isten nyugosztalja – szegény Novák Dezső jött, a kapuk pedig megnyíltak, az már az ő szerencséje. Semmi keserűség nincs bennem. Örültem a BL sikereknek is, mert Dezső bácsi nekem nagyon nagy kedvencem volt.

De megint csak visszatért. Azt, hogy újra leült a padra élete legrosszabb döntésének titulálta. Miért?

A BL után valami megbomlott a csapatnál. Talán egy generációváltás kellett volna. Az őszinte Fradizmust, ami 90-től 94-ig, és még egypár évig jellemezte a csapatot, a pénz felülírta. Elkezdődtek az áskálódások, edzőbuktatások, szurkolók nyomása a vezetőkre, rossz vezetői döntősek időszaka. Ebbe is belesodródtam, kár volt, kellett volna még pár évet várnom. Nagyon nagy összevisszaság volt a klub körül. Akkor döntöttem rosszul, amikor elvállaltam, mert a kezemben volt az Austria Wien szerződése, de nem az eszemre hallgattam, hanem a szívemre. Maradtam itthon. Történt ami történt, egy év múlva el kellett jönnöm.

Edző lehetett volna Bécsben?

Még mindig megvan a szerződés, amit elém tettek. Hát ez van….

REMÉLTÜK, HOGY NEM NEVEZIK KI DÁRDAIT

Váltsunk egy kicsit. Említettük, hogy harmincöt évesen ült le a Fradi kispadjára először. Akkor tapasztaltabb szakemberekkel vette magát körül. Nem emlékezteti erre a lépésére mostanában valaki? Mondjuk a válogatott körül?

A Testnevelési Főiskolán elvégeztem a szakedzőit. Emellett ott volt a játékos pályafutásom, a profi világban eltöltött öt év, amely alatt a sportszakmai-, vezetési- és klubmodell tekintetében sok újat láttam. Függetlenül attól, hogy sok tudás volt bennem, és egy csapatnál az edzéseket meg tudom csinálni, kellett egy team. Mivel Ausztriában láttam már, hogy a vezetőedzők teamekben dolgoznak és gondolkodnak, ezért átvettem ezt a típusú csapatmenedzselést. Kollégákat vettem magam mellé, ezzel Magyarországon forradalmat csináltam. Fogták is a vezetők a fejüket, hogy minek ennyi ember. Olyan csapattal dolgoztunk, amely munkája a sikeren kívül mást nem eredményezhetett. A kérdés nyilván Dárdai Palira irányult. Igen, ő is hasonló teammel dolgozik. Ami akkor jó volt, az mára már továbbfejlődött és még jobb lett. Az, hogy a Pali úgy érezte, hogy szüksége van mankókra, és az egyik én legyek, nagyon boldoggá tett. Idősebb, rutinosabb, tapasztaltabb, a magyar futballt jobban ismerő emberre esett a választása, ezt csak köszönöm neki.

Önnek nem gondolt arra, hogy amikor Dárdai “őszi mandátuma” lejárt akkor Ön üljön le a padra? Mert nekem igen…

Nem, annyira biztos voltam benne, hogy Pali visszajön, hogy meg sem fordult a fejemben. Sokat beszélgettünk a döntése előtt a hogyan továbbról. Lépésekben mentünk előre, hogy mi fog vele történni a Herthánál. Azt sakkoztuk ki, hogy szép lassan eljön az ő ideje. Az elején, amikor meghozták a berliniek a döntést még U15-ös edző volt, szerencsére. Az volt a vágyunk, hogy most még nehogy kinevezzék vezetőedzőnek, mert akkor biztosan nem lehet válogatott kapitány. Aki időt nyert, életet nyert – megköttetett a kapitányi szerződés, Pali maradt, pár hónapra rá pedig, nagy örömömre, kinevezték az első csapat vezetőedzőjének. Egyelőre a két dolgot jól kézben tudja tartani, de előbb-utóbb eljön az idő, amikor egyik helyen le kell tenni a lantot, mert szétégeti magát. Elképesztő nyomással, stresszel és feladattal jár mindkét poszt. Hosszú távon ez együtt nem megy, hiába fiatal, dinamikus és elnyűhetetlen. Amikor most visszajött, az elején láttam is, hogy van egy kis kimerültség, fáradtság rajta. Két nap után viszont újra robbant.

Melyik lantot fogja letenni?

Ezt ő fogja eldönteni. Mindig az idősebb jogán mondom neki, nem tanácsolom, csak hangosan gondolkodom, aztán vagy megfogadja, vagy nem, hogy nem szabad előre gondolkodni. Most van egy keretszerződés, két tánc, ahol helyt kell állnia. Hogy minél jobban le tudja tenni a terhet a válláról mindig csak egy feladatra kell koncentrálni. Jelen pillanatban a Bundesligára, aztán a sorsdöntő finnek elleni meccsre. Az élet majd adja a helyzetet, amikor dönteni kell.

Milyen tudósítást írt volna a füzetébe a magyar-görögről?

Azt írtam volna, hogy Nyilasi nem rúgott öt gólt, nem volt a mezőny legjobbja. Talán mondanám, hogy ezek után hagyja is abba futballt. Komolyra fordítva összesítésben úgy fogalmaznék, hogy a magyar válogatott értékes döntetlent ért el a görögök ellen, viszont kiengedte a kezéből a győzelmet, mert a helyzetei megvoltak. Ugyan az egy pont értékes, de a hárommal talán bebiztosíthatta volna a harmadik helyen a továbbjutást, illetve a lehetőségét az EB részvételnek.

Megragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak, hisz beválasztották az MLSZ elnökségébe. Milyen céllal ül be, mit szeretne elérni ott?

Köszönöm a gratulációt. Valamilyen formában nem újdonság ez már számomra, hiszen 2002 és 2007 között Dr.Mezey György, aki akkor az utánpótlás és az edzőképzés vezetője volt, bevont a munkába. Mint “fiatal” titánt előkészített, sokszor volt lehetőségem az MLSZ üléseken részt venni. Ez folytatódott meghívottként 2010 és 2013 között. Tehát maga a légkör és a szituáció nem idegen számomra. Az viszont az, hogy mint MLSZ elnökségi tag sokszor harcolni, ütközni kell, véleményt kell formálni. Hiszen valószínű azért bíztak meg a sportszervezetek ezzel a feladattal, hogy egy kis szakmaiságot vigyek be, hogy beszámoljak az ő napi életükről, gondjaikról, azaz képviseljem őket. Ebben biztosan fogok tudni segíteni. Nyilván lesznek véleménykülönbségek. Szoktam mondani, hogy ahová egy másik vezető jár, vagy él, oda én nem járok, ahova meg én járok, az öltöző világába, idestova most már 50-60 éve, ott meg más nem fordult meg annyiszor mint én. Talán ezen a területen ismerem a dolgokat és tudom is képviselni a magyar futball szakmaiságát, a klubokat, és azokat, akik jelöltek.

Tavaly év vége felé volt szerencsém Détári Lajossal beszélgetni. Ő akkor azt panaszolta, hogy hiába küldték ki 79-től a játékosainkat külföldre, hogy ott tapasztalatot gyűjtsenek, melyet később itthon kamatoztathatnak, ma alig találni közülük valakit vezetőedzői, sportvezetői pozícióban. És igaza van, a klubcsapatainknál nem nagyon találunk labdarúgókat a korosztályából, és az MLSZ elnökségben is Ön az egyetlen ex-focista. Miért lehet ez?

Az, hogy ki hogy kerül be a Szövetség elnökségébe, nem Csányi Sándor mondja meg, hanem a sportszervezetek. Van egy jelölés, 50 támogatói cédulát kell gyűjteni, hogy felvegyenek. Ami Dömét illeti- elképesztő egyénisége a magyar futballnak, fantasztikus játékos volt, azóta sincs még egy ilyen futballista. Aki visszanézi az akkori meccseket, az láthatja, hogy talán ő volt az utolsó olyan mohikán, aki mindig örömmel játszotta a focit. Sír a lelkem és a szívem, amikor ma egy rossz mérkőzésen, a játékosok csak szaladgálnak, ütköznek, becsúsznak, és nem látok többek között egy Détári Lajost, aki  egy megmozdulással, egy lövőcsellel, örömfocival megörvendeztetné a szurkolókat. Fáj, hogy többek között ők nem dolgoznak a magyar futballban. Kár, hogy nem bíznak bennük, bár hozzáteszem, hogy például a Döme megkapta a lehetőséget sokszor. Szerintem élt is vele, de aztán talán könnyen feladta. Nem robban még igazán, pedig kéne…

MINDEN TISZTELET A CSALÁDOKNAK, DE HIÁNYZIK A PLUSZ A SZURKOLÁSBÓL

Pár hónapja nyilatkozott az egyik szurkolói portálnak a vezetőség és köztük kialakult vitáról. Úgy fogalmazott, hogy egy családban mindig vannak súrlódások, de eljöhetne már a béke. Nem úgy néz ki, hogy efelé haladunk, a derbyn például nem képviseltetik magukat a szervezett szurkolói csoportok.

Erről azért nem szeretnék beszéli, mert olyan indulatok feszülnek a két oldal között, hogy nem akarok beavatkozni. Én csak azt tudom mondani, amit átéltem. Gyerekkoromban, 13-14 évesen leváltam édesapámról, mert akkor vele jártam a Fradi meccsekre, és beültem a legendás Népstadion P-Q-R-S szektorába, B középnek hívtak minket. Több ezren voltunk, fiatalságom legjobb időszakát éltem. Utaztunk vidékre, akár különvonattal. Ehhez hozzátartozott az is, hogy például a Verseny utcában megkergettek a lovas rendőrök. Ilyen tekintetben a Fradi ultrákat én máshogy nézem. Ott nőttem fel, onnan kerültem be a csapatba. Többek között ezért is szerettek engem, mert tudták, hogy közülük való vagyok. Tudom, hogy mekkora segítséget nyújtanak a szurkolók – még most is borzongok, ha belegondolok a már említett diósgyőri élménybe. És így sorolhatnám az érveket… De azt is tudomásul kell venni, hogy sokszor túlzott brutalitás, agresszivitás jellemzi őket. Például az én második edzőségemből való eltávolításhoz is hozzájárultak a szurkolói felhangok. Mondjuk én akkor sem haragudtam senkire, tudtam, ha egyszer felemelnek, akkor le is lehet esni. Tehát kicsit más aspektusból figyelem őket, a Fradi-Újpestről is hiányozni fognak nekem az ultrák. Jó lenne, ha megszületne valamilyen kompromisszum, mert valljuk be őszintén , itt volt a magyar-görög válogatott meccs. Volt szurkolás, de nem az, amely erre a küzdelmes, és hajtós, győzelmet akaró csapatra rá tudod volna segíteni. Minden köszönet a gyerekeké, családoké, akik kijöttek és jó hangulatot teremtettek de az a pici plusz hiányzik nekem a szurkolásból. Azt is látom, hogy nagyon sok olyan srác van, aki az egység miatt kint marad, és nem akar bemenni, azért nagyon vágyik rá hogy meccset nézzen. Talán még egy beszélgetést megérne az ügy az ultrák és a vezetők között.

Végezetül, mit vár az április 12-i Ferencváros-Újpest meccstől?  

Gondolom, hogy teltház lesz függetlenül attól, hogy a szurkolói csoportok nem mennek be. A Fradi jobb csapat, magyar szinten nagyon erősek, győzelmet várok tőlük. Az Újpest nehéz helyzetben van, párharcokkal teli, jó meccset várok, melyen egyik fél sem fogja olcsón adni a bőrét. De véleményem szerint a Ferencvárosé lesz a három pont.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Ki tud örülni a kevésnek, ha többet és jobbat igérnek ?

    Ki ér be azzal, amit az élet most hoz neki, és ki nem néz ennek dacàra, màr ùjabb, jobb, igéretessebb igéretek utàn. Ki hàlàs azért, amilye van és ki nem szeretne még többet ? Ki az, aki nem màst szeretne csinàlni, mint azt, amit most csinàl ?

    Sorolhatnàm a kérdéseket, de Nyilasi Tibor még egy olyan idôbôl szàrmazik, amikor az emberek még csak kezdtek màs felé nyiltan vàgyòdni és egy pàr embernek volt csak szabad és lehetséges azokat a célokat megcélozniuk, amelyekrôl a màs emberek zöme és tömege még àlmodni sem mert (vagy tudott).

    Pedig Nyilasi Tibor, egy tehetséges fiatal emberként, mégis olyan ifjùsàgot élt, mint a legtöbb tàrsa. Nem volt zseni. Persze felkapott lett, mert tudott és bìrt és aztàn sikerei bizonyìtottàk a tehetségeit. De nem tették az utòbbik tönkre, mint példàul egy Lisztest.

    Egy Nyilasi Tibort lelesìtett valami, amilyért szivesen abbahagyott màssal és egyre öszpontosìtott. A labdarùgàsért.

    Olvasvàn a cikket ràdöbbentem, hogy szàmàra is lehettek olyan kisértések, mint a mai fiatal embereknek, akiknek a labdarùgàs màr nem jelent „mindent“, mint neki egykoron.

    A Fradizmusa, a Fradi-csalàd élménye (B-közép) gondolom, nagy befolyàsal lehettek a pàlyafutàsànak. Benyomàsom szerint, ô egy olyan ùton jàrhatott, amelyen elôdjei màr hozzà eljutottak és amelyen ô nyugodtan még tovàbb tudott haladni.

    Az idôk folyamàn – a cikk szerint körülbelül 1992 tàjàn – ez az ùt elhomàlyosodott. Az embereknek megjöttek a jelentôségeik. Sajàt utakon jàrtak. Mindenkinek sokkal több ideje lett hirtelen és a „minden“ elvette a kedvet a „valami“ irànt.

    Nyilasi Tibor ifjùsàgomnak is egy része. Bàr nem utaztam végig Magyarorszàgot, mint ô ezt ijfùkoràban megtehette, de a személye, kisugàrzàsa, élettörténete, 78-as szereplése kàrpòtòlt ezért. Éreztem, hogy az ô személyisége nem különül el a csapattòl, a Fraditòl, a Fradi vezetôségétôl, a Fradi-csalàdtòl. Megbìzàst kapott. Aztàn ô is megbìzott. Megbìzott a Fradi csalàdban és tàvol is csakis annak megmarad, amilyen volt. Egy csalàdi tag. Tehetséges és ezért felelôs és elkötelezett annak a csalàdnak, amelynek élménye nélkül ô soha lehetett az a Nyilas Tibor, amely lett.

    Ausztriàban is magàval vitte a Fradit. Ezért szerették. És még most is ismerik is szeretik. (Nem értem azonban, hogy miért pont a lilàkhoz és nem a Rapidhoz ment – Krankl miatt ?). Nem volt szüksége a szerénykedésre. Mégis az volt.

    Nagyra becsülöm Nyilasi Tibort, mert amit ròla a mùltidôben irtam, az most is még érvényes nàla.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 12.08.15:45 FTC-PAFC (TV:M4sport)
Következik: 12.12.21:00 EL csoportkör Ludogorec-FTC (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST