A régi, dicső KK


Csak mint az FTC ügyvezető elnöke és a könyv felelős kiadója érzem jogosnak az élőszó megí­rását, hiszen a hajdani hí­res KK meccsekre még gyermekként jártam …

Azért is tartom mind a sporttörténet, mind a szerző szempontjából jelentősnek e mű megszületését, mivel az ötven—hatvan évvel ezelőtti KK ,,hőskor” lassan a feledés homályába merül. Napjainkban ennek a kupának a szerepét már a BEK küzdelemsorozata vette át, í­gy ez a régi hí­res trófea bizony alaposan háttérbe szorul.

Nagy örömömre szolgál, hogy éppen jeles klubtársam az, aki ,,nem engedi” a szurkolókat felejteni. Futballszeretetét mutatja, hogy ezúttal nem csak a fradistákra, hanem a legendás KK korszak valamennyi magyar résztvevőjére is gondol. Nagy Béla ebben a kupakrónikájában minden magyar csapat KK szereplését rögzí­ti, amelyek a kupa fénykorában — 1927 és 1939 között — a hazai labdarúgást képviselték! Igaz, hogy ez a könyv a Ferencváros 50 évvel ezelőtti KK győzelmének emlékére jelenik meg, de nem csak a fradistáknak, hanem valamennyi futballbarátnak kellemes emlékidézésül szolgál. E hézagpótló munka megjelenését úgy érzem valamennyien örömmel üdvözölhetjük — olvasásához, az eredmények, összeállí­tások böngészéséhez pedig minden sportbarátnak hasznos időtöltést, jó szórakozást kí­ván:

Hargitai Károly, az FTC ügyvezető elnöke

írta és szerkesztette: Nagy Béla
Kiadva:1987

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Hozzászólás a(z) mjozef22 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ