A remény rabja – interjú Ricardo Monizzal

A Honvédtól Kispestig, avagy a Ferencváros élére augusztus 21-én kinevezett Ricardo Monizt már az megfogta, hogy első meccsén, a 2-0-s vereséget követően megtapsolták csapatát a szurkolók. A 48 esztendős holland szakember nyolc hónap elteltével arra készül, hogy a zöld-fehéreket győzelemre vezesse a Bozsik-stadionban. A hosszabb távú céljai pedig ennél is merészebbek…

  • Látom, még mindig gipszben.

De már csak néhány napig! Várom, hogy levegyék, mert rettenetesen zavar. Kényelmetlen, ráadásul nem tudok jegyzetelni.

  • Ha nem teszi oda magát a derbit megelőző nyí­lt edzésen, ví­gan í­rogathatna…

Egy edzőnek mindig példát kell mutatnia! Hat hétre begipszelték a jobb kezem? Ért már ennél nagyobb sérülés is. Nemcsak játékosként, edzőként is. Ez van. Júniusban betöltöm a negyvenkilencet, de mindent megteszek azért, hogy fitt legyek. Csak í­gy tudok a sor élére állni. Márpedig ha nem én megyek elöl, elvesztem.

  • Az elmúlt hónapokban meggyőződhettünk arról, hogy a labdarúgás megszállottja. Az ön számára mi a legfontosabb a futballban?

Hogy legyen stí­lusa a csapatomnak. Játsszon úgy, hogy boldoggá tegye a szurkolóit. Ahogy Puskásék fociztak az ötvenes években, vagy ahogy Cruyffék a hetvennégyes világbajnokságon. Peléről és társairól nem is szólva. A labdarúgás egyszerű játék, csak élvezni kell. Sok szurkoló arra gyűjt, hogy a hétvégén jegyet válthasson a Fradi-meccsre, őket nem lehet becsapni! Higgye el, tudom, miről beszélek, hiszen magam is az utcán nőttem fel. A futball reményt ad az embereknek. Ezért is lenne csodálatos.

  • Lenne?!

Napjaink labdarúgása beteg. Szinte mindent a pénz határoz meg. Ha gazdag vagy, a csúcsra juthatsz, ha nem, jóformán esélyed nincs. Hol vannak a tehetségek? Hol van egy Puskás, egy Albert, egy Pelé, egy Cruyff, egy Maradona? És persze hol van egy Messi? Na, ő a mai napig úgy játszik, mint egy gyerek a téren. Hol vannak a magyar talentumok? Sajnálom, de én alig látom őket. Normál esetben egy klubnál évente két toptehetségnek kellene csatlakoznia a felnőttcsapat keretéhez. Igaz, ehhez elhivatott utánpótlásedzőkre is szükség van. Akik apafigurák, akik nem az eredményt, hanem a képzést tekintik elsődlegesnek. Akik nem össze-vissza futtatják a srácokat, sokkal inkább játszatják őket. Egy az egyben. El nem tudom képzelni, mi lehet fontosabb annál, mint hogy valaki futballista legyen. Van nálunk két kétségkí­vül ügyes gyerek, Csilus Tamás és Holman Dávid, megkérdeztem tőlük, mi lesz velük, ha ne adj Isten nem ragadnak meg az élvonalban. Nem tudtak felelni. De én megmondom. Egy gyorsétteremben dolgoznak majd. Muhamed Besicet is faggattam, mi lenne vele futball nélkül. Semmi, bökte ki. Ne csodálkozzanak hát, ha szüntelen hajtom őket! Óriási sanszot kaptak a sorstól azzal, hogy labdarúgók lehetnek. Ebben a történetben ők a fontosak, nem én. Én egyáltalán nem vagyok fontos.

  • Miért ne lenne az?

Mert semmi különlegeset nem csinálok. A játékosok, az utánpótlásedzők és a mosodás – na ők, a fontosak a Fradiban.

  • Augusztusban vette át a Ferencvárost. Azóta mennyit fejlődött a csapat?

Ezt nem nekem kell megí­télnem, hanem a szurkolóknak, vagy az újságí­róknak. Én legfeljebb annyit jegyeznék meg, mentálisan erősek vagyunk, amit az is bizonyí­t, hogy több meccset is hátrányból fordí­tottunk meg. De ez véletlenül sem az elődöm kritikája. A múltkor is nekem szegezte valaki a kérdést: abból, hogy most jobb erőnlétnek örvend a Fradi, mint korábban, levonható-e a következtetés, hogy Détári Lajos idejében gond volt ezen a téren? Ez beteges gondolkodásra vall. Én sosem foglalkozom a kollégákkal. Egységre törekvő ember vagyok, egy edző vagyok csupán a sok közül. Egy hajóban evezünk, a célunk semmi más nem lehet, mint visszahozni a magyar labdargúgás dicsőségét. Kevés nemzet dicsekedhet olyan csodás múlttal mint a magyar, szentül hiszem, erre a tradí­cióra a mai napig lehet épí­teni.

  • Ha már a múltat szóba hozta, igaz, hogy Varga Zoltán volt az egyik példaképe?

Igaz. Tí­zéves voltam, amikor a Sparta Rotterdam-Ajax mérkőzésen a kapu mögött állva láttam, hogyan ollózta a labdát a kapuba. Atyaég, ki ez?! – kérdeztem akkor magamtól. Utána kiderí­tettem… Nehéz időben, Cruyff távozása után érkezett Amszterdamba, kár, hogy csak egy évig maradt.

  • Múlt kedden volt három éve, hogy egy öregfiúk-meccsen összeesett, és már nem sikerült újraéleszteni…

Te jó ég, ezt nem tudtam! Mi történt vele?

  • A szí­ve vitte el.

Dohányzott?

  • Sokat, túlságosan sokat idegeskedett a futball miatt.

Sajnálom. De ez az, amit nem győzök hangoztatni – a futballnak nem a feszültségről, hanem a gyönyörről kellene szólnia.

  • Egy-két mérkőzésen mintha ön is felkapta volna már a vizet…

A meccs az más. Akkor a szenvedély vezérel.

  • Mit jelent önnek a Fradi?

Mindent. Amit a szurkolóktól kaptam az elmúlt nyolc hónapban, bármennyire is szeretném, nem tudom teljes mértékben viszonozni. Az első meccsemen kettő nullás vereséget szenvedtünk a Honvédtól, a lefújás után mégis megtapsoltak minket. A Fradi tagjának lenni életérzés. Dolgoztam már Hollandiában, Németországban, Angliában és Ausztriában is, ám sehol nem tapasztaltam olyan fokú őrületet, mint itt. A drukkereknek az elmúlt időszakban nem volt részük jelentős sikerélményben, mégis kitartottak a csapat mellett. Ezért is mondtam, hogy a falon is át kell mennünk értük.

  • És azt komolyan gondolta egy korábbi nyilatkozatában, hogy előbb-utóbb megtelhet a Puskás-stadion?

Miért ne? A futballban minden megtörténhet. A Fradinál végképp. Amit például Szombathelyen mutattunk, nem tetszett. Az a produkció is bizonyí­totta, hogy még nem vagyunk elég jók. Nem titkolom, az edzéseken olykor provokálom a játékosokat – csakis azért, hogy a maximumot hozzam ki belőlük. Úgy kell pályára lépniük, úgy kell hajtaniuk, mintha az lenne az utolsó napjuk! Vagy az utolsó lehetőségük arra, hogy emlékezeteset alkossanak. Hozzáteszem, már most büszke vagyok a srácokra. Tizenegy nemzet képviselteti magát az öltözőben, de senki sem azt nézi, honnan jött a másik. Jó emberek alkotják a csapatomat. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy trófeákat gyűjtsünk.

  • Az FTC mikor lehet bajnok?

Amikor azt látom az Albert Flóriánnak emléket állí­tó filmben, hogy a Császár gyerekként a labdával aludt, sokadszorra döbbenek rá: a klub történelme arra kötelez bennünket, hogy az elsőségért küzdjünk. Elnökünk, Kubatov Gábor is kijelentette, hogy a második hely nem elég.

  • Tényleg nem?

Ha nem nyerünk, azt jelenti, nem vagyok elég jó edző. Az az én kudarcom. Akkor elüldözhetnek a szurkolók.

  • Feltételezem, ezt szeretné elkerülni.

Ami azt illeti, maradnék még egy ideig.

(Pietsch Tibor, Nemzeti Sport, 2013.04.16.)

2 hozzászólás a(z) A remény rabja – interjú Ricardo Monizzal bejegyzéshez

  • Nekem is rettentően szimpatikus ez az ember. Hiteles amit mond, azokat a szavakat mondja ki, melyek ott rejtőznek minden focirajongó -- plusz Fradi-drukker -- szí­vében, ősidők óta. Megható az a rajongó szeretete a labdarúgás és -jelenleg- a Fradi iránt.
    De jó lenne őt megtartani hosszú időre, de félek, hogy nem lesz erre keretünk. Ne legyen ebben igazam. Hajrá Fradi, hajrá Rikardo!!!

  • Nagyon szimpatikus ember, meggyőző amit mond és úgy tűnik, hogy komolyan is gondolja a küldetését. Hajrá Moniz, hajrá Fradi !!!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ