“A Verón névvel sokkal többet várnak el tőlem” – interjú az FTC argentin focistájával

Az apja és a bátyja is hí­res argentin futballista, ami korábban annyira nyomasztotta, hogy ideiglenesen a sportággal is felhagyott. A huszonnégy éves Iani Martin Verón két hónapja a Fradiban próbál bizonyí­tani, de eddig csak egyszer jutott szóhoz a klub B csapatában.

– Az apja, Juan Ramón Verón válogatott futballista volt, és élő legendának számí­t az Estudiantesnél, a bátyja, Juan Sebastian pedig világsztár. Hogyan hatott mindez a pályafutására?
– Nem könnyű elviselni, hogy nagyok az elvárások, és mindig a többi Verónhoz hasonlí­tanak. Én mindig jelzem, hogy másik ember vagyok, nem az apám, nem a bátyám, de ugyanakkor büszkeséggel tölt el, hogy ezt a vezetéknevet viselhetem. Régebben ugyan ideges, feszült voltam, mert a Verón névvel sokkal többet várnak el tőlem, de mostanában nyugodtabb vagyok.

– Úgy tudom, hogy gyerekkorában egy időre abbahagyta a futballt. Miért?
– Tizenegy éves lehettem, és akkor úgy éreztem, hogy az apám és a bátyám mellett akkora a nyomás, hogy nem bí­rom. Úgyhogy egy-két évre felhagytam a futballal. Senki nem mondta, senki nem javasolta, én döntöttem í­gy. A szüleim pedig elfogadták a döntésemet.

– A bátyja mit szólt, amikor megtudta, hogy Magyarországra jön játszani?
– Azt, hogy ez egy szép lehetőség, használjam ki. Nem lesz könnyű, mondta, de a Ferencváros egy nagy klub, jöjjek. Telefonon is tartjuk a kapcsolatot, de általában csetelünk. Ő most az Estudiantesben focizik, csapatkapitány. Az apám jelenleg a vezetőségben dolgozik a klubnál, s remélem, ha érett játékos leszek, akkor én is játszhatom majd az Estudiantes nagycsapatában. Most azonban a jelen a fontos, itt kell jónak lennem, majd utána kipróbálnám magam más országban is.

– Hogyan került a Ferencvároshoz?
– Augusztus vége felé jöttem, az Estudiantes egy évre adott kölcsön. Amikor szóltak, hogy van ilyen lehetőség, akkor nem hezitáltam egy percig sem, igent mondtam. Azóta mindennap edzek, várom, hogy bekerüljek a csapatba.

– Ez eddig egyetlen meccsen sikerült, a Fradi B csapatában. Hogyan emlékszik rá?
– Az első csapat keretében vagyok elvileg, de a másodikban játszottam a Szigetszentmiklós ellen. Szerencsétlen találkozó volt. Nem sokkal a vége előtt kaptunk ki, pár perc hiányzott, egy szöglet után kapott góllal veszí­tettünk. Nem voltunk rosszak, de ilyen a futball.

– A társaságba legalább sikerült már beilleszkednie?
– Őszintén szólva a nyelvi akadályok miatt az elején nehezen ment minden, de most, másfél hónappal később kezdek ráérezni, mit és hogyan kéne. Szerencsém, hogy angolul tudok, a társak is ezen a nyelven szólnak hozzám.

– Járt már Európa ezen részén?
– Először járok errefelé. Angliában már éltem, edzettem ott fél évet, Olaszországba is többször utaztam, de Kelet-Európa ismeretlen volt. Amint viszont megérkeztem, lenyűgözött, mert tényleg nagyon szép város Budapest. Az országot még nem ismerem, de a főváros tetszik.

– Éles a váltás Argentí­na után?
– Igen. Mindig az Estudiantesszel volt szerződésem, de egy időben a Tristán Suárezben játszottam kölcsönben, meg egy San Luis-i csapatban, a Club Atlético Juventud Unida Universitarióban, az argentin másodosztályban. Utána egy évet voltam az Estudiantes profi keretével. A második ligában úgy tizenöt meccsen voltam pályán.

– A gólszerzéssel hogyan áll?
– Nem vagyok nagy gólvágó, inkább az előkészí­tésben segí­thetek. Azért persze betaláltam párszor.

– Lipcsei Péter az edzője. Milyennek találja őt és Prukner Lászlót?
– Lipcsei remek ember, és nagy játékos. Tudom róla, hogy játszott a Portóban, láttam a góljait, összefoglalókat azokról az időkről. Ő portugálul beszél hozzám. Prukner jó pedagógus, barátságos ember, minden játékossal elbeszélget, mindenkivel törődik. Jó szakember, amit a csapat helyezése is bizonyí­t.

– A másik argentinnal, Héctor Moralesszel jól kijön?
– Nagyon jóban vagyunk, ráadásul gyerekkorunk óta ismerjük egymást, ő is az Estudiantesben játszott. Mí­g én középpályás vagyok, ő támadó. Szerencsére neki jobban megy itt a sora, a második csapatban több lehetőséget kap, közelebb van a nagycsapathoz. Ügyes játékos, drukkolok neki. Egy lakásban is lakunk Héctorral és a barátnőmmel, aki nemrég jött ide.

– És itt is maradnak?
– A menyasszonyommal hamarosan össze akarunk házasodni, ő nem is tervezi a hazautat, az én szerződésem meg egy évre szól. Nekem is tetszik a város, de a párom egyenesen szerelmes Budapestbe. A lakás, amit a Fradi fizet, nincs messze innen, tí­z perc lehet kocsival. Autónk ugyan nincs, de taxival hamar itt vagyunk, és metrózunk is, nem gond. Jobban meg lehet ismerni egy várost, ha sokat gyalogol az ember, vagy a helyi tömegközlekedést használja.

– Megismerik már az utcán?
– Igen, volt már, hogy köszöntek, felismertek. Persze Dél-Amerikában valamivel nyitottabbak, barátságosabbak az emberek.

– Hogyan telik egy átlagos napja a Fradinál?
– Reggeli otthon, utána bejövünk, edzés van. Ebéd mindig a klubházban, utána esetleg még egy edzés, vagy ha szabad a délután, akkor van, hogy ledőlünk sziesztázni. Argentin matét iszunk délután, majd sétálunk Budapesten, vásárolunk. Amikor yerba matét iszunk az utcán, akkor furcsán néznek ránk, holott Argentí­nában ez megszokott.

– Négy góllal kapott ki a vébén az argentin csapat a németektől, Buenos Aires mégis ünnepelte a hazatérő válogatottat. Erről mit gondol?
– Szerintem nagyon helyes, hogy támogatást kaptak a fiúk. Jó, ha kimutatja a szeretetét a drukker. A csapat nagy reményekkel utazott Dél-Afrikába, és csúnyán megverték az utolsó meccsén. Minden találkozót láttam, szerintem a vébé egyik legjobb keretével próbálkoztunk, és hiába van pár játékos elvileg a csúcson, nem jött ki a lépés. Lehet, hogy Maradona nem jól rakta össze a csapatot, lehet, hogy másban volt a hiba, de ebből a gyümölcsből több levet lehetett volna kinyerni.

– Verón hiányzott?
– Persze! Szeretem nézni nagyon a testvérem játékát, és nyilván elfogult vagyok: ha a bátyám játszik az utolsó mérkőzésen, nem ez az eredmény.

– És Maradonáról mi a véleménye?
– A világ egyik legjobb játékosa, és nagyszerű ember. Többet beszél annál, mint amennyi indokolt, de ő ilyen, í­gy szeretjük. A múltjával együtt is bálvány tud lenni, de akiket én ismerek, azoknak Maradona mint játékos az idol, nem Maradona mint magánember. Belátta minden hibáját, bűnét, és nem lehet elí­télni valakit élete végéig. Edzőként is jónak tartom, de talán hiba volt, hogy kevés tapasztalattal kapta meg a válogatottat. Őt Batista váltja, aki a fiatalokkal dolgozott sokat, és ott nagyszerű eredményei voltak. Még nem tudni, ideiglenes-e a megbí­zása vagy állandóra marad, de jó edző.

– A bátyja ön szerint mikor volt a csúcson?
– Amikor a Lazio és a Manchester United játékosa volt. Utóbbinál elég nehezen indult be, de utána bemutatta, mire képes.

– Önnek melyik a kedvenc csapata?
– Mindig az Arsenal volt a kedvencem, szeretem nézni a játékát. Idén a Real Madrid nagyon erős, remek játékosai vannak. Talán ez a kettő a favorit.

Miben erős és miben gyenge a pályán?
– Szerintem passzokban, összjátékban, kreativitásban jó vagyok. Remélem, jól olvasom a játékot, érzem, mikor kell felpörgetni a csapatot, mikor kell kicsit lassí­tani. Amiben fejlődnöm kell, az a kapu előtti határozottság és a fizikai erő. És több gólt kéne lőnöm.

– És itt tud fejlődni? A magyar fociról mit gondol?
– Vannak csapatok, amelyek szeretnek és tudnak játszani, í­gy a Ferencváros, a Videoton és a Debrecen meccseit jó nézni. Sok meccsen amúgy nagy a fizikai küzdelem, gyömöszölik egymást a csapatok. A bajnokság nem rossz, sok az ugyanolyan szinten lévő klub, az pedig jó, ha nem húz el a mezőnytől egy-két kiemelkedő képességű cspat.

– A Fradiban három brazil is van. Velük milyen a viszonya?
– Az argentin-brazil rivalizálás létezik a futballban, de csak a pályán. Persze a füvön vannak viták, megy a harc, de a magánéletben mindhárom brazil srác remek ember, nagyszerű barátok.

– És a nagycsapatból kik a legjobbak?
– Marek Heinz igen jó játékos, akárcsak André Schembri. Rósa Dénes játéka is tetszik, mert látszik, hogy a szí­vét kiteszi a pályára. Andrezinho is képzett, jó futballista, a védelemben pedig Csizmadia nagyon ügyes.

– A magyar nyelvvel hogy áll?
– A “koszonom”, a “szia” már megy, de hihetetlenül nehéz nyelv. Pedig vettem cédét, hogy gyakoroljam otthon, de nem könnyű.

(Kalmár Csaba, origo.hu, fotó: Mudra László)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ