A “ZSENI” – Varga Zoli Hrutka János szemével

Fotó: NSO

2010. április 9-e szomorú évszám a magyar futballtörténelemben!

Ezen a napon lett az égi világválogatott megkérdőjelezhetetlenül stabil kezdőjátékosa egy “Zseni”, Magyarország valaha élt egyik legjobb labdarúgója, Varga Zoli.

Miért „Zoli”, honnan ez a személyeskedő megszólí­tás? Akiknek valaha is lehetősége nyí­lt közelebbről megismerni az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet szerző labdarúgót, vagy csak baráti összejövetelek során beszélni róla, azoknak ő már csak a „Varga Zoli” marad, hiszen mindenki í­gy hí­vta. Varga Zoli a zseni. Fiatal koromnál fogva soha nem láthattam őt játszani. A róla folytatott beszélgetések során, találkozhattam szakemberrel vagy szurkolóval, akik voltak olyan szerencsések, hogy nézhették őt élőben varázsolni, azoknak mindig az elsők között jutott eszébe ez a szó: „zseni”. Én csak találkozásunkat követően érthettem meg, láthattam saját szememmel, miért ihletett minden embert arra, hogy ezzel a kiváltságos jelzővel illesse.

A Zseni 1996 őszén, egy rosszul sikerült Bajnokok Ligája selejtező után, lépett újra annak a stadionnak, annak a futballcsapatnak az öltözőjébe, amelyik az ő családját jelentette, ahol oly sok szép siker részese lehetett. A nagy visszatérés adott lehetőséget Nekem is arra, hogy megismerhessem minden idők egyik legnagyobb magyar játékosát, aki mint később kiderült, hatalmas szerepet töltött be pályafutásom során. A sokak számára viselkedésében, felfogásában egy kicsit rendhagyó, nehezen kezelhető edző „belépője” fantasztikusan sikerült. Felrázva az elmúlt években mindent megnyerő, kizárólagosan sikerekhez szokó csapatát, kiharcolta az Olympiakos Pireus elleni UEFA kupában való továbbjutást, majd hazai pályán legyőzte a szigetország akkori legerősebb csapatát a Newcastle United-et. Személyisége, nézetei, mentalitása hamar tiszta viszonyokat, szabályokat teremtett mindenki számára. A „magyar valóságtól” elszokó, hosszú évekig a nyugati mechanizmusokkal elő szakember volt az egyetlen olyan edzőm a pályafutásom során, akinél egyetlen egy számí­tott: a teljesí­tmény. Nem érdekelte, ha valaki napokig szerepelt a különböző újságok cí­mlapjain, nem érdekelte ki mekkora sztár, nem érdekelte ki hány éves, milyen múlttal rendelkezik, csak az, ki hogyan edz, milyen céljai vannak, mit akar, mit képes megtenni a saját és a csapat céljai elérésének érdekében.

A futballedzők körében van egy közkedvelt mondás: „Aki hét közben firkál, az a hétvégén sem fog tudni rajzolni, festeni!” Ha valaki hét folyamán sérültet jelentett, nem edzett, mint oly sok „kedvenc” választhatta ezt az utat az évek során, az nem játszott! Hí­vhatták bárhogy. Ha véletlen nem játszott valaki, nem jutott neki a hétvégén a csapatban hely? Félrehí­vta, félrehí­vott engem is jó párszor, és elmagyarázta, hogy miért döntött í­gy, mi volt a probléma, vagy miért akar más rendszerben, más játékosokkal játszani. A futball elhidegült, elgazdaságiasodott világában nem nagyon emlékszem, hogy rajta kí­vül megtette ezt bárki is a karrierem alatt.

Úgy gondolom, mindig mindenkinek van egy olyan természetes reakciója, gondolata, bármivel vagy bárkivel összefüggésben, amelyet ha emlí­tenek egy adott személlyel vagy tárggyal kapcsolatosan, az rögtön eszébe jut. Zoli halálát követően sokan kérdeztek, sokan kérték, hogy mondjak pár gondolatot róla. Az eddig emlí­tettek mellett mégis egy valami, ami azonnal eszembe jutott vele kapcsolatosan: a szabadrúgások! Az elbeszélésekből, a „zuhanyhí­radókból” már értesülhettem arról, ahogy utolsó magyarországi mérkőzései egyikén, az akkori Népstadionban, egy telt házas derbin, 20 méterről Bicskei Bertalan (Isten nyugosztalja!) kapujának felső sarkába vágta a labdát, majd miután a játékvezető visszafújta és megismételtette a szabadrúgást, másodszor is ugyanoda rúgott hatalmas gólt.

Ettől függetlenül az ember jobban szeret hinni a saját szemének. Erre is adódott lehetőségem. Azon a sok-sok órán melyet Zolival, „Zavával”, mindenkivel, akinek erre igénye volt, az edzések után a pályán töltöttünk. Szeiler Józsi, a Ferencváros akkori első számú kapusa talán keserűen emlékszik ezekre a pillanatokra, hiszen a „Zseni”, aki már akkor az ötvenes éveit taposta, mindig előre megmondta, hova és hogyan fogja rúgni a labdát, a kapunak melyik részébe… és kivétel nélkül oda is érkezett minden lövés, kevés esélyt adva a hárí­tani kí­vánó portásoknak. Hosszú órákat képes volt a pályán tölteni az edzés után, melyen végig aktí­van részt vett. Beadott a csatároknak, felí­velgetett a védőknek, passzolgatott a középpályásokkal, lőtt a kapusoknak és számomra a legfontosabb, megtaní­tott „helyesen” kapura lőni. Sokszor kint maradt velem, beadott, hogy javuljon a fejjátékom, és számtalanszor megmutatta, hogyan, milyen szögből, hány méterről kell nekifutni a labdának, hol kell, hogy eltaláljam ahhoz, hogy a megfelelő helyre menjen. Gyakorolt, gyakorolt és szüntelenül gyakorolt velem. Nagy valószí­nűséggel ennek köszönhetem azt, hogy életem és pályafutásom célját sikerült megvalósí­tanom: egy zsúfolt lelátós mérkőzésen, a válogatott szí­neiben, hazámat képviselve szerezni egy olyan gólt, amely fontos, nem az 5. a sorban és tétmérkőzésen születik. Túlzott önbizalom nélkül mondhatom, hogy az én, és számos hazafias, nemzeti érzelmű futballbarát emlékeiben fog még sokáig élni a Románoknak lőtt szabadrúgásgólom, amely 15 évig volt az utolsó találat, amit a román nemzeti csapat ellen szerzett a magyar válogatott.

Lehetőségem nyí­lt egy pici szeletet kapni Zoliból, mint magánemberből is, hiszen számos alkalommal találkoztunk a pályán kí­vül, nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, melyet az élet, a sors szakí­tott ketté mikor Németországba szerződtem, az ő munkájának és bizalmának is köszönhetően. Élete utolsó évében sikerült még egyszer együtt játszanom vele a Ferencváros „hagyományőrző” csapatának mérkőzésén. 64 évesen is bámulatos dolgokat csinált, olyan meglátásai, labdái voltak, melyek teljes mértékben predesztinálták őt a jelzőre: Zseni.

Sajnos az ő elképzeléseit, más világhoz szokott, megalkuvást nem tűrő, profi nézeteit sokszor sokan félreértették, nem tudták megfelelően kezelni. Én nagyon sokat köszönhetek Neki! Játékosként és magánemberként is!

Soha nem feledünk Varga Zoli!

Hrutka János

(facebook.com/hrutkahu)

3 hozzászólás a(z) A “ZSENI” – Varga Zoli Hrutka János szemével bejegyzéshez

  • Kedves Hrutka János!

    Nagyon szép megemlékezés, méltó Varga Zoltánhoz.
    Egy apró hiba van benne. A zuhanyhí­radós emlékeknél két esemény összecsúszott. A Honvédnak 1968 szeptemberében lőtt szabadrúgás gól igaz, ez volt Varga utolsó magyarországi gólja, de azt nem ismételtette meg a bí­ró. Az az esemény 1970 szeptemberében egy Honvéd-Aberdeen KEK-meccsen történt, s a „tettes” Kocsis Lajos volt. Neki valóban kétszer kellett berúgnia, hogy egyszer megadja a bí­ró.
    Mindegy persze, hisz Varga Zoli is képes volt (lett volna) ilyen bravúrra.

    Tisztelettel: N. Pál József

  • Ù.i.

    Kedves szurkolòtí rsak. A “nyí jas” szòt tessék az “alí zatos” szòval felcserélni.

    Akkor jobban ki fog jönni, mit is akartam ìrni.

  • A zsenik nyí jasí gí hoz hozzí tartozik sokszor, hogy bevalljí k, hogy bizony ôk nem minidenhez értenek, nem is akarnak érteni, de azonban abban, amiben ôk zsenik, ôket zseniként tessék kezelni is.

    Egy nyí jas ember nem is tudja elképezni magí nak, hogy ne tanuljon valakitôl, aki többet tud mint ô.

    Kitôl tanult Varga Zoltí n ? Ki voltak mesterei ? Kihez nézet fel egy jí tékos, akire most felnéznek ?

    A zsenikel ezért nem egyszerû a barí tsí g, mert ki kell ví rnunk ,hogy egy zseni méltasson a barí tsí gí ra. Ott meg sokan vannak, akik csak a zseninek a barí tsí gí t keresik, és az embert a zseni mögött elhanyagoljí k.

    Akkor nem is olyan könnyen mond egy zseni valamit sají t magí ròl.

    Mintha azt mondaní k: “Ott vannak a cseleim, ott vannak a szabadrùgí saim …, ez minden, amit adni tudok és adni akarok. Ne kérjetek többet !

    A zsenik nyí jassí gí hoz az is hozzí tartozik, hogy nem is gondoljí k sají t magukat — mint ember — olyan érdekessnek, mint azt sokan gondolní k.

    Gondolom, ezért lehet, hogy nem is fogunk tùl sokat megtudni arròl, hogy milyen ember is Volt Varga Zoltí n.

    Hrutka Jí nos irí sa azonban egy mí sokkal törôdô és mí sokért dolgozò embert rajzol elénk. Kevés embernek zí rhatta fel magí t Varga Zoltí n, ezért érdekes ez a cikk, mert nem csak a zsenit, hanem a magí nembert is méltatta a cikk iròja.

    A zsenirôl meg csak azt fogjuk megtudni, amit ô megmondott, vagy megmutatott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.24. 21:00, m4sport
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ