Advent második vasárnapja

Ezen a napon érkezik meg a második angyal, kezében adományokkal. Érkezéséért, hogy ne tévedjen el, gyújtjuk meg a második gyertyát. Az angyal célja, hogy megtöltse a nap sugaraiból készült serleget. Ezért körbejárja a Földet, minden házba bekopog, mert valami egyedi és különleges dolgot keres. Ez pedig a tiszta szeretet az emberi szí­vben. Ezt a szeretetet gyűjti össze a napsugár serlegébe és viszi fel az égiekhez. Oda viszi, ahol már nagyon várnak rá: az égiek az összegyűjtött szeretetből fényt készí­tenek a csillagok számára. Ezzel világí­tanak egy évig és ha felnézel az égre, akkor ezért láthatod a szeretet csillagokat.

Ha már az angyal kezében Pethő Zoli bácsi ajándékával érkezik a Földre. Advent második hetében “Egy Fradi szí­v-adománya” -nak bemutatására kerül sor.

Nektek adományozom amin van. Tudom, hogy nálatok jó helyen lesz.

A második angyal, aki ma szállt le hozzánk minden bizonnyal örömmel az arcán nézett körül szerkesztőségünk polcain, majd a Szentély fölött. Hisz Hélisz József kézzel í­rt története után máris következik egy emlékekkel teli újabb hét, melyet “Jegenye” könnyfakasztó levele zár, de az már advent harmadik vasárnapja. Mindeközben ne feledkezzünk meg Lakat Károly ajándékáról mely az egy éve elhunyt legendás játékosunknak, Albert Flórinak az életét mutatja be. A mai nap mégis a mosolyé, az emlékezésé kell, hogy legyen, mert csak í­gy vagyunk képesek arra, hogy méltón emlékezzünk a Császárra, illetve a héten felidézett emlékekre.

Advent második angyala is “adományokat” hozott magával. Megtöltötte a nap sugaraival, melyek nekünk Fradistáknak nem csak az éltető erőt jelenti, hanem a dicsőséges múltunk felidézését is. Olyan évek voltak melyekre ha visszaemlékezünk minden Fradista nyugodt szí­vvel átadná a napsugarakat a rászorulóknak, hiszen a bennünk élő múlt annál sokkal, de sokkal melegebb sugarakat küld a szí­vünk felé.

így kapcsolódik össze a kézzel í­rt múlt és a chipek által irányí­tott jelen. És í­gy válik közkinccsé az, mely nem csak két nagyszerű ember barátságáról szól, hanem egy közös szerelemről is, amit Ferencvárosnak hí­vnak.

Érezzük át együtt, emlékezzünk együtt a Ferencvárosi labdarúgás egyik legszebb korszakára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
09.26. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ