Adventi naptár, “ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel í­rt történet : dec. 3.

Advent a karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje az otthonokat nemsokára megtölti a süteményillat és az adventi gyertyák fénye. Szerkesztőségünk december 3-tól egy kedves, régi hagyománnyal, egy adventi naptárral készül az ünnepekre. A hagyomány szerint az adventi naptár ősét egy édesanya találta ki, akit gyermeke minden áldott este azzal nyaggatott: hányat kell még karácsonyig aludni? A helyzet megoldására készí­tett egy naptárat, és minden nap mögé elrejtett egy kis ajándékot.

Még 21-et kell aludni

Mi is ezt tesszük. Az idei évben a napok mögé rejtett ajándékot Pethő Zoltán és Hélisz József adományának bemutatására szenteljük. Készüljünk együtt a karácsony szeretett ünnepére úgy, hogy a családunk mellett gondolunk szeretett klubunk 110 éves történelmére is.

Három éve, amióta elkezdtük a Ferencvárosi labdarúgás történetének feldolgozását sokan „kopogtattak” be az ajtónkon, sokan adták át fényképeiket, több évtizeden át gyűjtött újságjaikat és még többen osztották meg velünk személyes emlékeiket annak érdekében, hogy minél közelebb kerülhessünk sokunk örök szerelméhez, a Ferencvároshoz. Azt persze az elején nem kalkuláltuk be, hogy a harmadik év közepén úgy fogunk járni mint Francis Bacon a XVII. század környékén aki a fejében vette, hogy összeállí­t egy olyan lexikont, vagyis helyesebben enciklopédiát, melyben összefoglalja korának tudományát, de nem vette figyelembe, hogy az idő halad és szinte minden nap újabb és újabb felfedezések miatt soha nem tudja befejezni a munkáját. Ebben az évben mi is olyan adományokkal lettünk gazdagabbak, melyek nem csak „munkát” adtak, de újabb hitet és erőt is ahhoz, hogy tovább folytassuk, ami eleinte hobbinak indult, és ami ma már a szenvedélyünkké is vált.

Pethő Zoli bácsi adományáról már beszámoltunk, feldolgozása még be sem fejeződött, amikor október 28-án a TempóFradi Alapí­tvány által szervezett „író- Olvasó találkozón” Hélisz József átadta Nyilas Eleken keresztül szerkesztőségünknek azt a négy kötetes kézzel í­rt „történelemkönyvet”, amin közel 50 éven át dolgozott csak azért, hogy saját érzésein keresztül mutassa be annak a klubnak a történetét, akiért mindig rajongott és mellette mint a Baráti Kör titkára sokat is tett. Ahogy átvettük a könyveket és ezek a múltunkat őrző ereklyék körbejártak, néhány perc elejéig elcsendesedett az asztal. Elég volt kinyitni egy könyvet, meglátni benne a gyönyörű kézí­rással í­rt történelmet, a féltve őrzött képeket melyet több mint száz évet ölelnek át, a meghatottság nem csak rajtunk, szerkesztőkön látszott, hanem mindenkin.

Emellett óhatatlanul is a kódexek múltbéli keletkezése jutott az eszünkbe, hiszen az ember a IV. századtól érzett késztetést arra, hogy kézzel í­rva megörökí­tse a jövendőnek az aktuális kor eseményeit, történéseit. Manapság már könnyebb a dolgunk, a technika olyan lehetőségeket adott a kezünkbe, mely nem hasonlí­tható a kolostorokban folytatott munkákhoz. De hiába a számí­tógép, a szkenner, a digitalizálás, ha ezekhez a múltban élő nagyszerű emberek nem szolgáltattak volna olyan „kézzel í­rt történelmet”, mint amit néhány héttel ezelőtt Hélisz József nekünk adományozott.

Most mégis összekapcsolódik a múlt és a jelen, a kézzel í­rt emlékezés a digitális technikával. Ahhoz, hogy ezeket a csodálatos oldalakat ne csak mi tudjuk tanulmányozni és olvasgatni, ezért „bevetve” a kor technikai lehetőségét, digitalizált formában közkincsivé tesszük a könyvek oldalait. Mindezt advent áldott karácsonyi előkészületi napjaira időzí­tve, ezzel összekapcsolva a megemlékezést a szeretet ünnepével.

Lapozzunk bele Hélisz József digitális naplójába és a Ferencváros több mint száz éves történetének felidézésével készüljünk karácsony szent ünnepére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Függelék

Könyvem anyagát már iskolás koromban, 1953-ban kezdetem gyűjteni a Széchenyi Könyvtár és az Országgyűlési Könyvtár folyóirat- és hí­rlapgyűjteményéből, és 1961-ben hagytam abba, amikor behí­vtak katonának.
 
Elsősorban az a vágy vezetett, hogy minél többet tudjak meg szeretett labdarúgó csapatomról, a zöld-fehérek Fradijáról, annak múltjáról. Akkor ilyen összefoglaló mű nem létezett. (Sőt kezdetben, azaz 1953-ban még FTC sem, csak Kinizsi, az is piros-fehérként.)
 
Jegyzeteimet folyamatosan rendezve született meg a gondolat, hogy jó volna azt könyvé formálni, képekkel – amit gyűjtöttem – kiegészí­tve. így született meg tehát ez a könyv.
 
Miután leszereltem a katonaságtól az 1960-as évek közepén átnéztem az í­rásomat és azokat az egyébként helytálló véleményeimet, amelyre az akkori politikai rendszer a napvilágra kerüléskor személyem elleni eljárással és í­rásom megsemmisí­tésével reagálhatott volna, töröltem. (A tényeket azonban meghagytam, csak a fogalmazáson „finomí­tottam”.) Ugyanakkor kisebb hibákat – elsősorban a fradisták válogatottban való szereplésének vonatkozásában – javí­tottam.
 
Megismertem ugyanis Nagy Bélát, az Ő munkásságát és ezután már nem lett volna értelme í­rásomat folytatni, hisz Ő az FTC Krónikásaként e téma „felelőse” és kiváló tudója volt. Néhány Neki hiányzó adatot átadtam ekkor, majd elzártam í­rásomat.
 
Időközben sok régi fradistával is megismerkedhettem, elsősorban Nagy Béla, illetve a Baráti Kör jóvoltából. Nagy élmény volt a 19. század végén alakult zöld-fehér club 20. századi óriásaival – Borbás Gáspár dr.-tól Sárosi György dr.-on és Toldi Gézán át Rudas Ferenccel, Lakat Károly dr.-ral, Mészáros Józseffel, Kocsis Sándorral, majd az újjáalakulás utáni nemzedékek tagjaival Friedmanszky Zoltánnal kezdve a maiakig együtt lenni. Azokkal akikről itt í­rtam, s azokról is – az 1956 utániakról, Albertről, Rákosiról  – akikről csak jegyzeteltem.
 
Nemrégiben elővettem í­rásomat ás átnéztem. Nem sokat változtattam rajta, csak apróságokat.
 
Megismerve a Tempó Fradi Alapí­tványt, céljait és tevékenységét arra az elhatározásra jutottam, hogy Nekik adom át kéziratos könyvemet. Tekintsék egy lelkes szurkoló szerzeményének.
 
írásomat szabadon felhasználhatják a forrás és a szerző megnevezésével honlapjukon.
 
Amennyiben könyv alakban meg kí­vánják jelentetni  és kereskedelmileg forgalmazni, akkor azzal járulok hozzá, hogy annak esedékességéről értesí­tenek és egy , az akkor kötendő megállapodás keretében közösen rendelkezünk a kiadás tiszta nyereségének felhasználásáról.
 
Abban az esetben pedig, ha az Alapí­tvány megszűnne, kéziratomat adják át az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárának.
 
Budapesten, 2012. október 23-án, az 1956-os forradalom 56. évfordulóján

Hélisz József

 
u.i.: Sajnos a beragasztott képek mögül a ragasztó „kiszivárgott” és ez az í­rás megjelení­tésének minőségét is rontja. Ezt igyekeztem korrigálni.

A képekre kattintva olvasható az eredeti kézzel í­rott napló:

2 hozzászólás a(z) Adventi naptár, “ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel í­rt történet : dec. 3. bejegyzéshez

  • Lesz mit olvasgatni az ünnepek alatt. Nem ismerem Hélisz Józsefet,de az a tény, hogy sok éven át leí­rta az emlékeit és meg is örizte,az tényleg hatalmas érték. Ezen a nagyszerű oldalon meg biztos, hogy jó kezekben lesz.

  • Csak gratulálni tudok és ismeretlenül is hosszú, boldog életet kí­vánok Hélisz Józsefnek.

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ