Aki mindig Fradista marad

img341-magyar-istvanAktív pályafutása során hétről hétre tízezrek előtt játszott a Ferencvárosban és a magyar labdarúgó-válogatottban. Elsők között tüntették ki a legendás FTC-csatár, Toldi Géza nevét viselő vándordíjjal, 1979-ben az augusztusi, belgiumi tornát követően azonban nem tért haza. Ritkán ad interjút, a magyar labdarúgásról és a Fradiról azonban most is van véleménye a 61 éves Magyar Istvánnak.

– Hol él most, mivel foglalkozik napjainkban?

– Soprontól alig 20 kilométerre, Ausztriában, egy kis faluban élek a feleségemmel – immáron 1982 óta. Az utóbbi években jó néhány dologgal foglalkoztam: csak hogy egy példát említsek, voltam biztonsági őr és reptéri csomagvizsgáló is.

– Futballal kapcsolatos megbízatása volt mostanában?

– Egy osztrák ötödik ligás együttesnél két hónapja szűnt meg a munkaviszonyom. A bajnokság elején sajnos beleszaladtunk egy vereségbe és egy méretes zakóba, ezt követően köszönték meg a munkámat. Alacsonyabb osztályról lévén szó, nehézséget jelentett a rendszeres tréningek és az állandó keret összetartása, így nem lehetett más a történet vége, mint kudarc. Neveket nem említenék, de két magyar játékosom is volt ennél a csapatnál.

– Miután nem tért haza a külföldi túráról, sosem költözött vissza Magyarországra?

– Sopronba heti rendszerességgel, akár többször is átjárunk a feleségemmel. A magyar ízek mégiscsak a magyar ízek, azok hiányoznak. Életvitelszerűen azonban 1979 óta nem éltünk Magyarországon.

– Felteszem, a határ osztrák oldalán más élmény volt a nyári osztrák-magyar Európa-bajnoki meccs.

– Még emlékeznek rám az ausztriás korszakomból, így több osztrák újságíró megkérdezett a találkozó előtt, hogy mik a várakozásaim. Nekik akkor óvatosan azt mondtam, hogy 2-2 lesz. Meglepetésemre aztán jócskán megcáfolt a csapat, nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményeket elérhetünk a nemzetközi porondon.

– Milyennek látja napjaink nemzeti csapatát?

– Bernd Storck fantasztikus munkát végez. A Dárdai Pál által elkezdett, Storck által beteljesített irányvonalat kéne továbbvinni, a magyar vonal ugyanis véleményem szerint már jóval korábban megbukott. Csányi Sándor MLSZ-elnök jó döntést hozott, amikor bizalmat adott Storcknak, meggyőződésem azonban, hogy erre már korábban sort kellett volna kerítenie. Azt gondolom, hogy a magyar edzőknek nincs tekintélyük a labdarúgók szemében, míg Storcknak van.

– Sikereinek helyszíne, a Ferencváros milyen szerepet tölt be az életében?

– Aki egyszer játszott a Ferencvárosban az, soha nem felejti el ezt a klubot, élete végéig Fradista marad. Fiatalon 15 évesen kerültem a Fradiba. Később onnan lettem válogatott játékos, a nézőkkel tele stadion emléke pedig máig leírhatatlan érzés. Viszont amit az évtizedek során csináltak a Fradival az felháborító és gyalázat, az nem más, mint a Ferencváros szisztematikus tönkretevése.

– Miben rejlett az akkori FTC varázsa?

– Noha az én időszakomban regnáló elnökről, Harót Jánosról mindnyájan tudtuk, hogy Honvéd-drukker, tiszteltük és elfogadtuk, hiszen nem szólt bele Dalnoki Jenő munkájába. De hogy visszautaljak a hangulatra: az akkori Üllői úti stadionba 30 ezer ember járt ki. Amikor megkérdezték tőlünk 1974 őszén, hogy hol szeretnénk fogadni a Liverpoolt, hiába fért volna be 75 ezer ember a Népstadionba, mi ragaszkodtunk az Üllői úti arénához. Az a pálya volt az otthonunk.

– Ön ma is Fradistának vallja magát?

– Bárhova is megyek, ezt ma is mindenütt büszkén vallom. Olyan volt ott pályára lépni hétről hétre, mintha egy nagy család tagjaként játszanánk. A csapatársakkal együtt ebédeltünk a Fradi Étteremben, együtt jártunk nyaralni, kikapcsolódni – fantasztikus közösség volt. Dalnoki nem tűrte meg a széthúzókat, aki nem volt tagja ennek a közösségnek, az nem vetette meg a lábát a Ferencvárosban.

– Ha a jelent nézzük, tizenkét év után nyert újra bajnokságot tavasszal a klub, amely az évek során megjárta az NB II-t is. Az újkori kupaselejtezőkön aztán rendre jön egy előzetesen – a közvélemény által – lesajnált együttes, aki jobbnak bizonyul, mint a magyar kirakatcsapat.

– Rettenetes, szégyen ezt megélni. Semmit nem jelent ugyanis az utcahosszal megnyert bajnokság, hiszen a magyar NB I borzalmasan gyenge. Ami engem bánt, de nem csak az FTC-t illetően, hogy a klubvezetők továbbra is kész játékosokat igazolnak, ahelyett, hogy megadnák a lehetőséget az utánpótlásban kinevelt fiataloknak. Az én meglátásom szerint az idegenlégiósok semmivel sem jobbak, mint a magyar fiatalok – bár a külföldiek szerepeltetése valakiknek biztosan jó. Ezek a játékosok ebben a harmatgyenge NB I-ben sztárok, de nemzetközileg katasztrofálisak, velük egyszerűen képtelenség kiharcolni a feljebblépést.

– Az új bajnokság harmadánál olybá tűnik, több riválisa van a Fradinak, nem ígérkezik könnyűnek a címvédés.

– Számomra rejtély, hogy a tavaly kiemelkedő csapat az idén miért bukdácsol. Valóban, érkeztek új játékosok, voltak távozók, de ez önmagában nem mentség. De ami a legrosszabb: nincs néző, nincs szurkoló, nincs B-közép. Az én időmben tömött lelátók voltak és az ember libabőrös lett, ahogy az egész stadion buzdította a csapatot, ahogy a közönség üvöltött, énekelt. Ez a támogatás a mai csapat mögül nagyon hiányzik.

– A Groupama Arénában volt már?

– A KEK-döntő negyvenedik évfordulójára meghívtak, azt az invitálást azonban visszautasítottam. Amikor az Albert-stadion mellett elhaladtam, megdobbant a szívem. Ma ez már nincs így. Most párezer szurkoló bemegy, ezrek viszont kint maradnak a vénaszkenner és a politika által mérgezett futball ellen tüntetve. Ezzel szétverték a Fradit. Most őszintén: miért a szkenner, amikor 350 kamera van felszerelve?

– Manapság az NB I egészére jellemző, hogy eladhatatlan a szurkolók számára.

– Azt is látni kell, hogy a futballunk fájdalmasan lassú. A játékosok a 70. percben már görcsölnek. Nem mondok újat, ha azt állítom, hogy a magyar labdarúgás fényévekre van az európai színvonaltól. Mindennek tetejébe ráadásul az élvonalban továbbra sem a tehetséges fiatalok kapják meg a lehetőséget, hanem az innen-onnan igazolt tucatlégiósok. Erre a józan szurkolók nem vevők, nincs min csodálkozni.

– Vállalna ma Magyarországon feladatot a szakmában?

– Ausztriában vagy Belgiumban bármikor, Magyarországon viszont kizárólag akkor, ha az adott helyen arról biztosítanának, hogy szabadon dolgozhatok. Ahol nem szólnak bele a munkámba. Magyarországon még mindig divat az „ezt hozzál, azt hozzál” felfogás, nekem azonban ezzel nehezemre esne azonosulni. Olyan fantasztikus edzőim voltak, mint Rózsa Lajos, az ifjúsági csapatban Rákosi Gyula, vagy az első csapatban Dalnoki Jenő, Szigeti Ferenc, Friedmanszky Zoltán – ezek az edzők számomra a becsületesség megteremtői.

(Hatos Szabolcs, Népszava)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Pisti itt Szolnokon még nem felejtettünk el.Kiválóak voltatok a tesóddal,Bengóval (Magyar Jóska) együtt a Vegyiben nyomtátok,én a MÁV-ban játszottam,de ellenetek rettegtünk,pedig nekünk is jó csapatunk volt.Jó lenne látni téged mostanában,én is betöltöttem a 60-at,telik az idő rendesen.

    Üdvözlet Szolnokról: Moldován Pista.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 12.12.21:00 EL csoportkör Ludogorec-FTC (TV:Sport1)
Következik: 12.15.18:00 DVTK-FTC (TV:M4sport)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST