Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 06.

Mikor a vashoz beakadt a pettyes … – egy Szőke-bomba és más történések 1966 őszén

1966. október 2. Ferencváros – MTK 7:1

Ez az ősz nem sok örömet hozott nekünk. Na persze, magasak voltak az igények! Alaposan elkényeztetett bennünket a csapat az előző években. Azt gondoltuk, a bajnokság tavalyi elvesztése a Vasassal szemben csak apró baleset lehetett, hiszen európai élcsapatokat verve nyertük meg a VVK-t, de már az idei év elején is alaposan megszorongattuk a Népstadionban a világ legjobbjának tartott Intert. (De előtte Milánóban kaptunk egy négyest, vethették közbe az akadékoskodók.) Herrera ettől fogva meg volt veszve Varga Zoliért.

A bajnokság már néhány éve ismét naptári éves rendszerben folyt, szovjet divat szerint – nehogy úgy érezhessük, hogy bármilyen formában a Nyugathoz tartozunk. Ennek a szisztémának az volt az egyik hátránya, hogy mire a tavalyi bajnok a BEK-et elkezdte, már rendszerint leszálló ágban volt.

Bajnoki reményeink már a második őszi forduló után odavesztek és érdektelenné vált számunkra az egész. Tavasszal még emlékezetes, óriási meccseket játszottunk a Dózsa (5:2), a Vasas (4:4 – ez volt a futballtörténelem legjobb bundameccse!) és a Honvéd (3:1) ellen, ősszel viszont az első fordulóban a Vasas, a másodikban a Honvéd vert el bennünket.

Nem is az ötpontos hátrány tette kilátástalanná a helyzetet, hanem a Vasas magabiztos játéka. Tudtuk, hogy kevesebbet fognak botlani, mint mi.

Egy hónappal azután, hogy Flóri focizni taní­totta a kétszeres világbajnok brazilokat a Goodison Parkban, egy kánikulai vasárnap estén a Stadionban a Vasas agyonnyomott minket, mint egy bolhát. A TV előtt csikorgattam a fogamat. 0:3 lett a vége, de a helyzetek alapján lehetett volna 1:6 is. Molnár Dezsőnek és Puskás Lajosnak jobbára csak a hátát látta Páncsics és Szűcs. Még az ősz bajnok, a 34 éves Mátrai tartotta velük úgy-ahogy a lépést.

Különösen nagy csalódást okozott a Császár. „Tűz nélküli, sokat méltatlankodó, gyámoltalan Albertet láttunk, nem azt, aki a brazilok ellen lázba hozta a szurkolókat.” – í­rta a Népsport. Sorozatos reklamálásért az MLSz fegyelmi bizottságától dorgálást is kapott.

A Vasas ekkoriban olyan volt, mint a legjobb nyugatnémet, angol vagy olasz proficsapatok. Mintha az Inter ellen játszottunk volna: gyorsak voltak, fegyelmezettek, megnyerték a párharcokat és szép akciókból rúgták a gólokat.

Flóri reklamál

Ha a Vasas elleni vereség szomorú volt, a lényegesen gyengébb Honvéd elleni 2:3 kifejezetten kí­nos. A zivatartól tocsogós Népstadionban mindkét gólunkat Novák lőtte 11-esből … Ezt a kí­nlódást szerencsére nem kellett végignéznem, csak rádión hallgattam a fonyódi vakáció utolsó napjaiban. Mégis volt látnivaló, mert Kappel Laci bácsi sógora, egy testes, bajszos, remek humorú ember eljátszotta nekem a rádióközvetí­tést. Amikor Flóri feje felett átszállt a beadás, ő bemutatta, úgy álmélkodik a mi bálványunk, mint Taszajtó Nagy Gergely. A nevetéstől a könnyem csorgott, aztán már el sem állt. Már a bajnokságunkat sirattam.

FTC-SBTC

Augusztus legvégén a Stécének rúgtunk egy ötöst, ebből Varga Zoli hármat. És az egyik milyen volt: 15 méterről hanyatt vetődve! Ugyanúgy, mint két évvel korábban a Csepelnek. A kapusoknál jobban csak a fotósokat lepte meg, egyiknél sem tudták igazán elkapni a pillanatot. Bezzeg a Kocsis Sanyi 25 méteres ollózásáról a Vörös Lobogó ellen milyen remek kép maradt!

Rotterdamban a válogatott 0:2 után az utolsó percekben keserves döntetlent harcolt ki az akkor még sehol sem jegyzett hollandok ellen. A második gólt egy bizonyos Johan Cruyff rúgta – hí­rét sem hallottuk korábban – miután körbefutotta Sipos Feriéket. Flóri jól játszott, miközben Varga Zolinak a középpályán kellett küszködnie. Kihagyni nyilván nem akarta Illovszky, nehogy elsöpörje a népharag, ezért inkább ideológiát gyártott hozzá: „Varga remek fedezet lehet. Elég jó a szerelőkészsége.” – Úgy látszik, nem ugyanazokat a meccseket láttuk, Rudi bácsi!

Ebben az időben az volt a baj (?!), hogy dúskáltunk a (világ)klasszis belsőcsatárokban: Bene, Göröcs, Tichy, Farkas, Albert, Varga. (És már ott tolongott Dunai II., Puskás Lajos, Fazekas, Kocsis Lajos is.) így aztán jó esetben közülük kettő a saját helyén játszhatott, kettő kimaradt, kettő pedig idegen szerepben szenvedett. így lett Göröcs Titiből jobbszélső, Varga Zoliból jobbfedezet.

Aztán a Fradi kikapott a Stadionban a Győrtől is 1:0-ra – igaz, Tüske az elején megsérült és lement, csere pedig akkoriban még nem volt.

Valami nem volt rendben a csapat körül. Tátrai Sanyi bácsi kezéből kezdett kicsúszni az irányí­tás. A mindig fegyelmezett Rákosit két bajnokiról eltiltotta a klub, mert a ljubljanai VVK-meccsről való hazautazás előtt a csapat tagjainak jelenlétében tiszteletlen volt a küldöttség vezetőjével szemben – legalábbis í­gy szólt a sajtóközlemény. Akkoriban a sajtóközlemények elolvasása után rendszerint kevesebbet értettünk a dolgokból, mint előtte.

Persze, a belső bajokra kí­vülről is alaposan rádolgoztak azok, akiknek ez volt a nemes hivatásuk. Dalnoki Jenőt devizabűntett és csempészet miatt pénzbüntetésre í­télte a Fővárosi Bí­róság az egy évvel korábbi amerikai túra utórezgéseként. Sokba került nekünk az a portya: Oroszt és Perecsit is macerálták, talán Vilezsált is, és Mészáros Dodót is valamilyen kinti cselekmény ürügyével váltották le tavaly, persze éppen a bajnoki hajrá előtt. Állí­tólag a csapatba épí­tett egyik tégla dobta fel őket telefonon az amszterdami reptérről.

De nem csak Fradi van a világon! Egy szerdai barátságos meccsen a Dózsa 75 ezer néző előtt 3:2-re legyőzte a San Siróban a világ legjobbjának tartott Intert. Ugyanott mi 4:0-ra, a Vasas néhány héttel később 2:1-re kapott ki a BEK-ben. Kép sajnos nem maradt róla. A tudósí­tás szerint Göröcs volt a mezőny legjobbja, Káposzta Benő fel-alá száguldozott a jobboldalon. Ő alakí­totta a támadóhátvédet, nem az iskolateremtő Facchetti – neki volt elég baja a lábai között futkározó Kuharszky Bélával. Kukac turbánban fejezte be a meccset, miután összefejeltek. Ez érdekes lehetett, hiszen csak a derekáig ért Facchettinek. Bene megismételte a brazilok elleni gólját: három lövőcselénél nadrágon csúsztak előtte a védők, a világklasszis Guarneri kétszer is.

A válogatott itthon 4:2-re verte a franciákat, de 2:2 után könnyen fordí­tva is alakulhatott volna a dolog. Farkas Jancsi rúgta mind a négyet! Két esetben Flóri, egyszer Varga Zoli adta a gólpasszt, a negyedik előtt Flóri indí­totta Molnár Dezsőt. Albert volt a mezőny legjobbja, mégis tragikus hős: szinte soha nem kapta vissza a labdát társaitól. „Igazán megérdemelne maga mellé még egy Albertet, hogy visszakaphassa a labdát” – í­rta Peterdi Pál. Varga Zoli, akitől visszakaphatta volna, a fedezetsorban vergődött. Farkas Jancsi nagyon tisztességesen minden interjúban Flórinak köszönte a góljait.

Elpárolgott bajnoki reményeink miatt nem csoda, hogy szokatlanul kevés, alig 15 ezer ember gyűlt össze a Stadionban a következő bajnokira, amelyet az MTK lecsúszása miatt már régen nem lehetett örökrangadónak nevezni. Pedig akkoriban is voltak a labdához értő játékosok a Hungária körúton: Nagy Pista, Dunai Lajos, Csetényi, Oborzil, Takács vagy Török, az edzőnél pedig kí­vánni sem lehetett volna jobbat: doktor Lakat vezényelte a társaságot.

Karcsi bácsi minden erőfeszí­tése hiábavalónak bizonyult azonban, í­gy aztán egy évvel később, már Fradi-edzőként a bajnoki vacsorán joggal mondhatta Sinkovits Imrének: ahogy te Madách Mózeseként kivezetted a népedet Egyiptomból, nekem majdnem ugyanúgy sikerült kivezetnem az MTK-t az NB-I-ből. (Milyen jó, hogy ügynököket épí­tettek a csapatba! Nélkülük talán ez a bon mot sem maradt volna fenn.) És talán éppen ezekben a napokban indultak meg a tárgyalások a Tanár Úr és szeretett csapata között. Éppen ideje volt már, valakinek végre gatyába kellett ráznia ezt a nagyra hivatott társaságot.

Ez a Fradi-MTK nem az izgalmak és nem a magas szí­nvonal miatt emlékezetes, hanem azért, mert látványos gólok estek és mert innen számí­thatjuk Szőke Pista kiugrását.

Mint minden rendes Üllői úti talentum, Pista is bemutatkozott már 18 évesen az NB-I-ben. Ez még egy évvel korábban, Vilezsál Oszi megbí­zott trénersége idején történt, de azóta csak ritkán jutott szóhoz Karába mellett. Egyetlen apró gólra futotta csak neki a Pécs ellen, amikor a sérült Fenyvesi doktort igyekezett pótolni a balszélen.

Most viszont az 5. percben a jobbösszekötő helyéről (mond ez még valamit manapság?) minden előkészület nélkül 30 méterről lőtt egy hatalmas gólt, 1:0. (A Népsport persze csak 25-öt í­rt.) Lanczkor Sanyi mintha légnyomást kapott volna. A labda beakadt a vashoz, és mi jogosan biztattuk a kapuvédet:

– Szedd ki! Szedd ki!

Újabb öt perc elteltével Szűcs Lajos lőtt ugyanolyan távolról, középről egy másik óriási gólt, 2:0. (A Népsport most 28 métert mért.)

Egykapura játszottunk, de aztán szokás szerint könnyelműsködni kezdett a védelem. Nagy Ervin az első lehetőségét még elpuskázta, de a másodikat már nem, 2:1. Takács akár egyenlí­thetett volna.

– Megint szórakoznak hátul! – mondta apám és nagyot szí­vott a cigijéből.

Flóri első gólja

A második félidő aztán jól alakult, alig győztük számolni a gólokat. Varga Zoli csodásan időzí­tett passzával Flóri elvitte a labdát Csetényi, majd Lanczkor mellett is és a kapuba sétált vele, 3:1. Szőke beadásából Rákosi fejelt (!) gólt, 4:1.

Rákosi gólöröm

A hátrafelé kalandozó Nagy Ervin nem vette észre, hogy Albert az előző akció után még nem indult vissza, gondatlanul hazaadott, Flóri pedig utánozhatatlan eleganciával – ahogyan csak ő tudta – átlibbentette a labdát Lanczkor felett és megint besétált vele a kapuba, 5:1.

Aztán Szűcs Lajos első lövését a kapus még védte, de az ismétlést már nem (6:1), végül Juhász Pista a tizenhatosról lőtte az utolsót (7:1).

Az évek távolából már nyilvánvaló, hogy ezen a meccsen futott be végleg Szőke Pista. Igazi bombázó született, Mike Pista reinkarnációja, aki negyvenhétben válogatott meccsen Belgrádban huszonöt méterről szó szerint kiszakí­totta a hálót.

Szőke egy ideig még felváltva játszott Karába Jancsival, 1967-től kezdve viszont már vitathatatlan volt a helye a jobbszélen. A Szőke – Lanczkor párbaj egyébként fél évvel később láma-módra folytatódott, de erről majd máskor.

Szőke Pista mégsem Lanczkornak, hanem a válogatott Szentmihályinak lett igazán a mumusa. Még ugyanezen az őszön, a Dózsa ellen a Megyeri úton MNK-meccsen négy gólt rúgott neki. A 6:3 azt jelentette, hogy az Intert verő Újpestnek abban az évben három meccsen 16 gólt rúgtunk, miközben csak nyolcat kaptunk tőlük.

Ezen a szürke novemberi szerdán a sérült Novák, Mátrai, Varga és Fenyvesi dr. nélkül álltunk fel a komplett Dózsa ellen, de szűk 20 perc után Szini harcképtelenné tette Flórit is – csere nem volt – í­gy egy fél válogatott csapatnyi előnyt adtuk a liláknak. Szőke két tizenegyesével és Németh Miki góljával elhúztunk, de a Dózsa egyenlí­tett. Aztán a 72. percben Rákosi átadását Szőke a tizenhatosról, kapásból lőtte a bal sarokba, majd Zámbó Sanyi gurí­tott valahogy egy öngólt, végül újra Szőke Pista lőtt 30 méterről egy hatalmas gólt a Rákosi által lepöckölt szabadrúgásból, 6:3. Igazi novemberi eredmény!

Szőke 11-es gólja Szentmihályinak

Szőke a következő szűk hat évben 13 meccsen 10 gólt lőtt Szentmihályinak úgy, hogy közben a Dózsa négy bajnokságot nyert. A ferencvárosi folklórban úgy él, hogy Szentmiska álszakállt ragasztva, kalapban, napszemüvegben próbálta a Fradi edzésén kilesni, hogyan rúgja Szőke Pista a szabadot.

Erre mondják: ha nem is igaz, de jó!

-szabom-

3 hozzászólás a(z) Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 06. bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ