Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 10.

aranylabugyerekek_02181Nem volt necces …

1966. május 22. Ferencváros – Újpesti Dózsa 5:2

Az 1966-os évtől különösen sokat vártunk. Vissza akartuk szerezni a Vasastól a bajnoki címet, a Vásári Városok Kupája után most már a legértékesebb serlegre, a Bajnokcsapatok Európa Kupájára vágytunk, és arra számítottunk, hogy a válogatottban is a mieink viszik majd a prímet az angliai világbajnokságon.

Balszerencsénkre a BEK-ben a nyolc között az utolsó két év győztese, a világ akkori legjobb csapata, az Internazionale jutott nekünk. Talán még nagyobb baj volt, hogy februárban már játszanunk is kellett.

Focista és gombfocista haverjaim nagyon utálták az Intert, engem viszont lenyűgözött Mazzola, Corso, Suarez és a többiek játéka. Az igaz, hogy a Herrera által kiagyalt catenaccio megölte a játékot – de csak az ellenfélét, mert Jairék minden meccsen többször is végigviharzottak a pályán és szebbnél szebb gólokat lőttek.

Gombjaim is már évek óta az Inter játékosainak a nevét viselték. Először persze a Fradival kezdtem játszani, de hamar rájöttem, hogy így háromszoros feszültségnek teszem ki magam: izgulok azért, hogy én nyerjek; azért, hogy a Fradi nyerjen; és azért, hogy a Flóri rúgjon minden gólt. Ezért váltottam át az Interre.

csgy_internazionale

balról: Mazzola, Jair és Suarez, a háttérben: Corso

A milánói meccs balul sikerült, a havas pályáról sima 0:4-gyel jöttünk le. Utóbb az is kiderült, hogy az Inter nyugodtan készülhetett, mert semmiképpen nem veszíthetett. A dilettáns Fradi-vezetés pályára küldte ugyanis a szezon közben igazolt Szűcs Lajost, aki pedig a BEK-ben még nem játszhatott volna. Az olaszok, és főleg mindenesük, Desiderio Solti (alias Solti Dezső) persze ismerték a szabályokat és megnyugtatták játékosaikat: ha a pályán netán veszítenének is, a zöld asztalnál úgyis övék lesz a győzelem.

Az Inter jobb volt. Mátraiék lestaktikája csődöt mondott, Flóri halványabb volt a pályát borító hótakarónál, és Horváth Apit még ki is állították, mert szabályosan nem tudta tartani Jairt.

A visszavágótól sok jót nem remélhettünk, de a becsületet sikerült megmenteni. Nagy-nagy lelkesedéssel, lendületesen és helyenként jól is játszott a csapat. 1:1 lett a vége. Varga Zoli megmutatta, mit tud és Herrera ettől kezdve mindent megtett, hogy szerződtesse. Az eltiltott Horváth Api helyén Páncsics olyan jól játszott, hogy nemcsak a „Jair-ölő” nevet érdemelte ki, hanem megszerezte a balhátvéd posztját is. Csak akkor adta át, amikor két évvel később, Mátrai távozásakor ő lett a középhátvéd.

KS_1966_01_0012-19660302

Varga Zoli és Bedin a Képes Sport címlapján

A bajnoki meccseken már játszhatott a Dorogról érkezett Szűcs Lajos is, akit hamar a szívünkbe zártunk, mert egy született fradista lelkesedésével és lendületével rontott az ellenfélre. Eleinte ilyenkor még el kellett takarjuk a szemünket, de az új gyémánt gyorsan csiszolódott: egy évre rá magyar válogatott lett, két évvel később pedig világválogatott.

Szűccsel és Páncsiccsal nemcsak a védelem lett szilárdabb, hanem tulajdonképpen már össze is állt a 67/68-as nagy csapat. Később már csak Karábát váltotta Szőke, Fenyvesit pedig Katona, de az előbbiek is kaptak még szerepet. A játékosok már megvoltak, de a játék még ingadozott. Igaz, valaki még hiányzott a kispadról: doktor Lakat 1966-ban még az MTK-val bajlódott.

Közben a Dózsa a VVK-ban vitézkedett. Látványos játékkal előbb az Evertont, majd a Kölnt verték ki, és bár a Leeds végül kiejtette őket, helyzeteik alapján már a visszavágó első félidejében könnyen kiegyenlíthették volna a kint szerzett háromgólos hátrányt. Ahogy nálunk, a liláknál is szinte teljesen készen állt már a jövő nagy csapata: csak Solymosinak kellett még hátrahúzódnia középhátvédbe, Dunai Edének és Fazekasnak pedig beépülnie.

A bajnokságot két győzelemmel kezdtük, de aztán Győrben kikaptunk. Négy újabb győzelem mellett egy-egy pontot Tatabányán, Pécsett és Csepelen „felejtettünk”. Szerencsére a nálunk megbízhatóbb Vasas sem tudott mindig győzni, így május végén csak két ponttal álltak előttünk.

Közeledett a világbajnokság. A felkészülés során a válogatott – igaz, a sérült Albert nélkül – a lengyelekkel döntetlent játszott (1:1), a jugóktól pedig simán kikapott (0:2). De nem is annyira a két eredmény, mint inkább a mutatott játék volt kiábrándító. A téli nyugat-európai és dél-amerikai portya tapasztalatai alapján Baróti joggal gondolta, hogy csoportbeli ellenfeleink csatárai, Peléék és Eusébióék csíkokra szaggatnák a magyar védelmet. Ezért Zágrábban három középhátvédet állított a csapatba, de ez sem segített. A Képes Sport „Hátvédtúltengés” címmel tudósított a vereségről.

Az általános iskolában ez volt az utolsó félévem. Éltem, mint hal a vízben: mivel biztos helyem volt a gimnáziumban, tanulni már nemigen kellett, nyolcadikosként pedig mi voltunk a nagymenők a Bakáts téri suliban. Naponta legalább 3-4 órát fociztam: az úttesten, a tornateremben, az iskolaudvaron, a játszótéren, a Duna-parti új ketrecben, a lágymányosi kavicson és füvön. Egyetlen év alatt hat pár 42 forintos vászon-tornacipőt nyűttem el, mindnek a gumitalpa lyukadt ki. Technikámat otthon, a lakásban teniszlabdával is igyekeztem csiszolni. Szegény alattunk lakó néni gyakran becsöngetett, hogy hagyjam abba, leng náluk a csillár.

Bár igazolt játékos akkor éppen nem volt közöttünk, a Bakáts téri haverokkal jó kispályás csapatot alkottunk. Még nem mondtunk le róla, hogy elinduljunk a második Úttörőolimpián. Az előző évi Kóspallag-Tótkomlós döntőt látva megállapítottuk, hogy ennyit mi is tudhatunk. Azt javasoltam, adjuk csapatunknak az Inter régi nevét, nevezzük Ambrosianának. A többiek persze fanyalogtak, hogy megint az Intert erőltetem. Végül nem ők, hanem apám bizonytalanított el, amikor elmondta, hogy ennek a névnek fasiszta stichje van, mert Mussolini idején kellett felvennie az Internazionalénak.

A dressz kérdésében már nagyobb volt az egyetértés: a Fradi új, lyukacsos nyári meze mindegyikünknek tetszett volna. Én úgy képzeltem, hogy a necc-dressz felhúzásával Varga Zoliék tudása is egyből belém költözik. Varázserőt tulajdonítottam neki, mint a kincskereső kisködmönnek, amelyben tündér lakik.

De persze a szocialista tervgazdaságban a vásárlás nem volt olyan egyszerű, mint manapság, amikor csak pénz kell hozzá. Máskor türelmetlen apám ezúttal igazán dicséretes kitartással vitt sportboltról sportboltra, de hiába: az eladók még csak nem is hallottak a keresett árucikkről. Nem volt necces!

A varázstrikót csak a Népstadionban láthattam: a Dózsa ellen 65 ezer néző előtt ebben vonultak ki a mieink, köztük a frissen nősült Varga Zoli.

Bár az Újpest akkoriban csak ritkán tudott elkapni bennünket, a győzelmekért meg kellett küzdenünk, és őszintén szólva nem is mindegyiket érdemeltük meg. Az előző nyáron például úgy vertük a lilákat 3:1-re, hogy nekik sokkal több gólhelyzetük volt. Egyedül Bene hatot rúghatott volna, de csak egyszer talált be. Ez nem túlzás, meg lehet nézni a Népsportban.

Lendületesen, jól kezdtünk, de azután a Dózsa kiszabadult és az első nagy helyzetet Dunai II. hagyta ki – illetve Géczi nagyot védett. Megint mi jöttünk: Rákosi szabadrúgásánál a védők Albertre ügyeltek és Fenyvesi közelről gólt fejelt, 1:0.

19660522-ujpest-fenyvesi

Fenyvesi gólja

Az egyenlítésről a mi védelmünk gondoskodott: Mátrai nem találta el a labdát és Bene a kapuba gyötörte azt, 1:1. Albert hagyott ki egy helyzetet, majd a Dózsa-csatárok hármat. Minket segített egy újabb védelmi hiba: egy baloldali szabadrúgás átszállt Solymosi felett és Flóri befejelte, 2:1. Talán most Fenyvesire figyeltek. Az egyébként kiváló Szentmihályi mindkét beadásnál elkésett, ahogy néhány hét múlva a világbajnokságon a portugálok ellen is.

Bene luftot rúgott az ötösünkön, majd a félidő utolsó percében végre megmutattuk, hogy szép gólt is tudunk rúgni: Varga jobbra-balra döntötte a védőket, hátragurítását Rákosi átlépte és Tüske a 16-os körívéről hatalmas gólt lőtt, 3:1.

Varga Zoli nagy kedvvel, szinte tánclépésben játszotta végig a meccset. Egyszer balról, az alapvonal mentén indult befelé a labdával. A szemben álló védő próbálta elzárni a beadás útját, és persze figyelt arra is, nehogy kötényt kapjon. Ekkor Zoli, ahogy szokta, villámgyorsan jobbal balra, majd ballal jobbra húzta el a labdát. Szemmel alig lehetett követni, ahogy egy pillanat alatt a hátvéd mögé került, annak lába és az alapvonal közötti alig labdányi résen át.

A második félidő kezdetén Dunai Antit Mátrai és Szűcs közös erővel buktatta. A tizenegyest Solymosi belőtte, 3:2.

Albertet ápolják és leviszik a pályáról

Albertet ápolják és leviszik a pályáról

Albertet levitték a pályáról, miután összecsapott Solymosival. Flóri a Dózsa elleni meccsek jelentős részét a pályán kívül töltötte: így volt ez egy évvel korábban is, 1966 őszén pedig egy MNK-meccs első félidejében Szini rúgta le, és ezért tíz emberrel voltunk kénytelenek megverni a lilákat 6:3-ra. Csere akkoriban nem volt.

Középcsatárunk jó tíz perc után térhetett csak vissza és bár láthatóan fájt a lába, látványos cselsorozat után újabb gólt lőtt, 4:2.

KS_1966_01_0046-19660522-2

Albert gólt lő

Flóri nagyszerűen játszott, Varga Zoli pedig fantasztikusan. Egyszer a félpályáról hosszan indította Karábát. Sóvári egy pillanatra megállt, mert úgy látszott, hogy a labda messze az alapvonalon túl, valahol az akadályfutók vizesárkában fog landolni. De Karába csak vágtatott, mint Imperiál, és neki lett igaza: a labda íve hirtelen megtört, és mint a meglőtt vadréce hullott a szélső lábai elé. Egy másik alkalommal Zoli hanyatt vetődve indított támadást – hajszálpontosan.

Öt perccel a vége előtt a változatosság kedvéért Varga cselezte ki a teljes védelmet, 5:2. Nagy meccs volt!

KS_1966_01_0048-19660522

Varga gólja

A kritikákból: „Vargával nem tudtak mit kezdeni az újpestiek: gyakran magára vonta a védőket és nagyszerűen időzített átadásokkal indította társait. … Varga volt ezúttal is a csatársor esze, irányítója.  … Varga ritkán látható, nagyszerű egyéni teljesítményt nyújtott. … Varga káprázatosan játszott.” Már senki nem tartotta túlzásnak, amit Baróti még decemberben, a dél-amerikai túra után nyilatkozott a zürichi Sportnak: „Varga a mi titkos fegyverünk Angliára. A mi Pelénk, ha úgy tetszik.”

Flóri bokáján hatalmas vérömleny keletkezett, ezért kihagyta a válogatott következő edzőmérkőzését. Így Torinóban Varga Zoli irányította a csatársort és ő lőtte a győztes gólt is a Juventus ellen (2:1). Sok évvel később elmondta, hogy a reptéren megfordult a fejében: csak a kötélkorlátot kellene átlépnie és egy új élet nyílhat meg előtte. De akkor még maradt, mert a felesége nem mehetett volna utána.

A Dózsa-verés után arra gondoltam, hogy ezzel a játékkal egy hét múlva a Vasast is legyőzzük, de aztán csak döntetlenre futotta. Igaz, valószínűleg a futballtörténelem legszínvonalasabb bundameccsét izgultuk végig.

A mágikus dresszt csak nem tudtam megszerezni. Talán ezért nem lett belőlem focista? Egy év múlva aztán már minden izzadt buszsofőr szőrös pocakján a zöld necc-dressz feszült, de akkor engem már nem érdekelt annyira a dolog.

-szabom-

8 hozzászólás a(z) Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 10. bejegyzéshez

  • Ez a meccs fantasztikus volt. Labdaszedo voltam es amikor a Florit levittek termeszetesen igyekeztem ugy helyezkedni, hogy halljam, hogy mit beszelnek. A karomkodasokat most hagyjuk, Flori abban is nagy volt, de a lenyeg az, hogy azt mondta, varjatok csak meg mit fogok csinalni,csak menjek vissza.. Ezutan kb.10 percig a szokasos csipore tett kezzel alldogalt a kezdokorben, majd amikor vegre elkerte a labdat, rafordult, es egyszeruen bevitte a kapuba. A kapust is kicselezte. Varga Zoli pedig kulon szam volt. Az egyik heten Varga, a masik heten Albert igyekeztem lenni, pedig az MTK-ban fociztam.

  • Ja, és a mágikus necc … Ma, amikor minden elhízott, focizni sosem focizó kölykön (nem kínai), hanem valódi Barca, Real, Bayern, Chelsea stb. mez feszül (dagad), tényleg röhejes az akkori idők hiánygazdálkodására visszatekinteni … nekem ’75-ben sikerült egy -természetesen magyar, talán Hódiköt, vagy Senior?- gyártmányú függőleges zöld-fehér csíkozású (a “legigazibb” Fradi-mez!!!) dresszre szert tenni, amit gondolom, falusi csapatoknak gyártottak … mert a Fradi akkor már Adidasban játszott … vagy 8 éven át viseltem, minden meccsre így mentem, Békéscsabától Székesfehérvárig … Innen, a Dél-Alföld “mélyéről” ez, és az egerszegi utam volt a leghosszabb … persze, akkroiban, 40 éve ez Mars-utazásnak számított … azután szó szerint “lemállott” rólam …

  • Kedves szabom, ez valami fantasztikus volt! Írásod alapján 7 évvel fiatalabb vagyok, de ezen a csapaton nőttem fel, amikor kezdett a csipám a világra nyílni! Leginkább persze rádióból, mert egy évben talán 4-5 bajnoki Fradi-meccset közvetített a TV … óriási mondataid vannak … “66 őszén 10 emberrel voltunk kénytelenek megverni 6-3-ra a lilákat” … tegyük hozzá, hogy a megyeri úton, az akkor alig 19 éves Szőke Pista 4 (!!!) góljával … Kb. mintha ma a Barca 1 órán át 10 emberrel, Messi nélkül játszva, Pedro 4 góljával verné a Realt a Bernabeuban … mai ifjak! Nem sok különbség volt, higgyétek el! Az az Újpest, amelyik akkoriban csak a 3-4. legjobb csapat volt Magyarországon, ahogy olvashattuk, csak kivert egy Kölnt (64-ben német bajnok, Overath csapata!), egy Evertont (63-ban és 70-ben angol bajnok) … mert ugye akkoriban a BEK-ben CSAK a bajnokok indulhattak, így a VVK/EVK/UEFA Kupa nem egyszer (pl. 65-ben is) LEGALÁBB olyan erős volt, mint a BEK … Ezt a fantasztikus meccset táskarádión hallgattuk,apám baráti társaságában … megint azt mondom, a Császár volt a Császár, de Varga Zoli Messi-talentummal rendelkezett … kár, hogy nem jött ki belőle … egyébként nem tudtam róla, hogy a Juvéval is játszott a válogatott barátságos meccset, gondolom, még bennük volt az előző évi VVK-döntő … akkoriban BÁRKINEK megtiszteltetés volt a magyar válogatottal, vagy valamely magyar élcsapattal játszani … ez az általunk ’66-ban 16 góllal (!!! -- Te Atyaúristen!!!) kitömött Dózsa (5-2 és 5-3 az NB I-ben, 6-3 az MNK-ban -- na, mai fiatalok, erre varrjatok gombot, micsoda meccsek lehettek azok!), egyébként ősszel barátságos meccsen -- mert meghívták, dollártízezrekér!!!- 3-2 nyert az Inter ellen a San Siro-ban … Hátborzongató ez a visszaemlékezés, kár, hogy 49 éve már, nem tavaly történt, vagy max. 5 éve … 😥

  • Na ez jólesett. Két ifjúkori emlékem ugrott be, igaz, negyedszázaddal a fenti meccs után: a ’90-es megyeri 5-0-nk, amit bizony egy hazai 1-1 követett a Tatabánya ellen; meg a hálós anyagú mez, amit edzőtrikóként még a ’90-es évek elején is használtak a megye-sokban, legalábbis itt-ott: nekem fóti ifistaként véresre dörgölte a mellbimbómat.

  • Azok a dicsőséges hatvanas évek! Vajon egyszer sikerül túlszárnyalni őket? Biztos vagyok benne, hogy írásod az a része, mely a napi 3-4 órás focizásról szól, sokunkat megérintett.
    1966-ban én csak 8 éves voltam, de már akkor is minden a grundfociról szólt. Akkoriban az volt a menő, akinek volt labdája és dorgója (nálunk “g”-vel ejtettük)…és mindannyian Vargák, Albertek, Novákok és Géczik voltunk.
    A vasárnapi derbi előtt jó volt olvasni a visszaemlékezést. Feltöltődtem mint egy mobiltelefon. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.18. 17:00 FTC-Paks (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák