lalolib

Feljegyzések a fotelból – Csalódás, avagy dobogó helyett középmezőny?

Könnyű helyzetben lennék, ha most át tudnám adni a képzeletbeli mikrofont a huhogók népes táborának. Mielőtt bárki valamiféle történelmi párhuzamra gondolna, itt nem azokra a királypárti felkelőkre gondolok a francia forradalom idejéből akik a gerillaharcban bagolyhuhogással jeleztek egymásnak, hanem azokra, akik a szerdai sikeres Ligakupa győzelmünk után gúnyosan veregették meg a vállam, miközben kimondták az örök igazságot: „nem a csatát kell megnyerni, hanem a háborút”, hozzátéve még azt, hogy „a Ligakupa nem ér sokat, de ha vasárnap nem tudtok nyerni, akkor oda a dobogó”. Mivel azonban én soha nem tartoztam a huhogók táborába, azért valamiféle magyarázattal kéne szolgálnom, bár legszí­vesebben itt be is fejezném a jegyzetet, mert végül is igazuk lett az „aggódóknak”, mert tegnap nem csak három pontot vesztettünk, hanem annál sokkal, de sokkal többet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kupagyőztes! Kupagyőztes!

Kupagyőztes! – arra nincs „bizonyí­tékunk”, hogy száz évvel ezelőtt, az első magyar kupagyőzelmünk után skandálta-e a Fradi tábor ezt a szí­vet és lelket melengető szavat, de arra már sokan emlékszünk, hogy 2004. május 5-én, a Puskás Stadion lelátóin már orkán erejű szélként süví­tett végig a pesti éjszakában. Három hétre a 20. magyar kupagyőzelem után már a 28. bajnoki cí­münket ünnepeltük egy varázslatos estén az Üllői úton, telt ház előtt, helikopterrel, tűzijátékkal, egymás nyakába boruló, könnyező Fradistákkal. Akkor még senki sem gondolta, hogy még egy évünk lesz a „boldog békeidőkből” és azt sem, hogy ezt az időszakot egy soha el nem feledhető emlékű elbukott magyar kupadöntő zárja le. Addig sem volt fenékig tejföl az életünk, hiszen 2004 nyarán a bajnoki cí­met és magyar kupát nyert Pintér Attilától „összeférhetetlenség” cí­mén megvált a klub. Pinyőt, László Csaba követte, aki bár nem tudta megvédeni a bajnoki cí­met, de a sikertelen BL selejtező után, UEFA csoportkörbe vezette a Fradit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Két pontot hagytunk Diósgyőrött

Néhány nap alatt nagyot tud fordulni a világ. A keddi vereség és főleg a mutatott játék után nem mondhatom, hogy nyugodtan foglaltam el a helyem a fotelomban. Bár az elmúlt 32 év veretlensége nyugtatóan hatott, ráadásul a nehéznek í­gérkező mérkőzéseken jól szoktunk játszani, de a Honvéd elleni vereség után napokig azon törtem a fejem (még jó, hogy kemény, mert a buta „elméleteimtől” már régen szilánkjai kellett volna törnie), hogy vajon mi is lehet az oka a csapat visszaesésének. Kapásból meg is találtam néhány okot a sok sérülttel, bár tudtam, hogy ennél azért sokkal komolyabb a háttér. Az meg végleg nem tett boldoggá, hogy nyilvánosságra került Leonardo bejegyzése, amit elsőre egy brazilos csí­nynek véltem, de mikor jött Orosz Pál nyilatkozata a fizetések elmaradásáról, már komolyan aggódni kezdtem. No nem azért, hogy nem jut a játékosoknak vacsorára pénz, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből Puskás Öcsi „legendás” mondását a kis pénzről, melyhez állí­tólag nagyon kicsi foci párosul. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ez most nagyon gyenge volt

Igazán nem tudom az okát, de valahogy már a mérkőzés előtt rossz érzésem támadt. Talán az elmúlt hetek egy kissé feltupí­rozott dicsfénye lett egyre zavaróbb, melyhez párosult az őszi mérkőzés szomorkás bemutatkozása amit másnap a Nemzeti Sport cí­mlapja még tetézett is. A jó és eredményes tavaszi menetelésünk tegnap este véget ért. Lehetne sorolni az okokat és talán később meg is próbálok néhányat összeszedni, bár kedvet nem nagyon érzek hozzá. De túl kell esni rajta, hiszen a győztes meccsek után könnyű poénkodni, könnyű a mennybe menni és könnyű elhinni azt, hogy nélkülünk már a nap sem kel fel. Persze ősszel is szenvedtünk vereségeket és azóta is voltak olyan mérkőzések melyeket az utolsó pillanatban nyertünk meg, mégis úgy éreztük a derbi után, hogy ezek után már senki sem fogja megállí­tani a Ferencvárost. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A remény rabja – interjú Ricardo Monizzal

A Honvédtól Kispestig, avagy a Ferencváros élére augusztus 21-én kinevezett Ricardo Monizt már az megfogta, hogy első meccsén, a 2-0-s vereséget követően megtapsolták csapatát a szurkolók. A 48 esztendős holland szakember nyolc hónap elteltével arra készül, hogy a zöld-fehéreket győzelemre vezesse a Bozsik-stadionban. A hosszabb távú céljai pedig ennél is merészebbek… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – “Lakodalmas” győzelem mestermunkával spékelve

Vajon mit csináljon egy jegyzetí­ró akkor, ha sem “élőben”, de még a szeretett foteljából sem tudja megnézni a Ferencváros soron következő bajnoki mérkőzését? Egyrészt sajnálkozik, megpróbál kifogásokat keresni, de vannak olyan családi “kötelezettségek” melyek még a Fradinál is fontosabbak, főleg ha az a keresztlányunk esküvője (sok boldogságot Melinda!). Kibúvó nincs, de megszakí­tani egy közel három éves hagyományt nem illik, ráadásul amikor megpróbáltam szerkesztőtársamra finoman rátestálni a feladatot, a tőle megszokott egyenes és mindig következetes módján közölte a véleményét: “nem kell sokat inni, időben le kell feküdni és hajnalban fel kell ébredni az ismétlésre…nyolckor vége, kilenckor a reggeli kávé mellé már ki is lehet tenni az oldalra…” Vajon lehet ezzel vitába szállni? Inni amúgy sem szoktam túl sokat, az alvásigényem a korom növekedésem csökkenőben van, í­gy 1-2 óra bőven elég, ráadásul azzal a tudattal úgy sem tudnék nyugodtan forgolódni az ágyban, hogy miközben én húzom a “lóbőrt”, a tévében meg forog a replay. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ötből öt – mí­nuszban

A Ferencváros több mint száz éves történetében kevés olyan csapat van, aki ellen hazai pályán nagyon nem szeretünk játszani. Ha most babonás lennék, akkor megpróbálnék kártyát vetni, hátha abból ki lehetne olvasni, hogy vajon a Siófok miért is “viccelte” meg annyiszor a Fradit az Üllői úton. Mert az tényleg csak viccnek lehet beállí­tani, hogy Balaton parti legények az utolsó öt mérkőzést simán nyerték a Szentélyben. Ötből öt, 10:1-s gólarány – siófoki szemmel, amire labdarúgásunk történetében más csapattal még “véletlenül” sem fordult elő. Tovább lépkedve a “hitetlenek útján”, amikor először szembesültem szerkesztőtársam statisztikájával, bulvárosan mondva, dobtam egy hátast. Ha nem ismerném precizitását, még kételkednék is a kimutatásában, ezért inkább a vereségek mélyére nézve próbálom megérteni ezt az igazi embert (vagyis zöld-fehér szurkolót) próbáló sorozat hátterét. Ami mögött biztosan démoni erők lakoznak, mert ahányszor csak ránézek a statisztikára, azt csak valami megmagyarázhatatlan számok halmazaként villog a szemem előtt. Ötből öt vereség… az Üllői úton.

Érti ezt valaki? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Igazságos döntetlen

Sok évvel ezelőtt az egyik ismerősöm nekem szegezte kérdést: miért szereted úgy a Fradit? Értetlenül néztem rá, de mivel tudtam, hogy igazából a “focianalfabéták” táborát erősí­ti, í­gy nagyon egyszerű választ adtam: mert zöld-fehér a szí­nűnk. Még szinte be sem fejeztem a mondatot, de láttam rajta, hogy megcsillantak a szemei: akkor a Haladást is szereted? – kérdezte kaján vigyorral, miközben jókat bólogatott, ezzel is kifejezve kérdése talányos voltát. Jobbnak láttam rábólintani (ezt nem is nagyon értette), pedig belül dúltam-fúltam egy kicsit, mivel azokban az években (a 80-s évek közepén) több alkalommal is megtréfáltak minket a szombathelyiek. Bár a hazaiak soha nem tartoztak a közvetlen élvonalhoz (kivétel a 2008/09-s bajnokságot, amikor is harmadikok lettek), de a Ferencváros vendégjátéka mindig “társadalmi eseménynek” számí­tott és a játékosok is dupla elánnal vetették magukat a küzdelembe. Ettől függetlenül a Fradi mindig esélyesként, győzelmi “kényszertől” hajtva utazott Magyarország legrégibb alapí­tású és a Nyugat királynőjének becézett vasi városba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Régi idők örömfocija – interjú Julian Jennerrel

A tavaszi idényben még hibátlan a Ferencváros! Azért, hogy a zöld-fehérek három bajnokin kilenc pontot szerezzenek, Julian Jenner igen sokat tett, két-két gólt és gólpasszal járult hozzá a terméshez. A 29 esztendős holland középpályás nem zárja ki, hogy az új Fradi-stadionban is eredményes lesz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Könnyed húsvéti szórakozás

Érzelmekkel teli héten vagyunk túl. Elbúcsúztattuk a Szentélyt, utoljára léptek pályára közelmúltunk kedvenc játékosai és egy hatalmas markoló nem csak a tribün falába harapott, hanem a szí­vünkből is kitépett egy darabot. Sokunk számára az eltelt negyven év egyet jelent a Fradizmussal. Tudjuk, hogy csak a kőfalak omlanak le, az emlékek, a győzelmek, a soha semmihez sem hasonlí­tható hangulat örökké velünk marad. Mégis nehéz a búcsú, nehéz a költözés. Másfél évig albérletben leszünk és bár tudjuk, hogy vannak olyan pillanatok amikor az élet bizonyos dolgokat örökre elválaszt egymástól, mégis nehéz lesz mindazokat az élményeket átültetni a Puskásba, melyek mindig is a 12. játékost jelentették a csapat számára. De van reményünk arra, hogy 2014 őszén egy új világ köszönt ránk. Ahhoz persze nem csak új stadionra lesz szükség, hanem egy olyan csapatra is, mely végre visszaadja azt a rangot a Ferencvárosnak, amit 2006-ban jogtalanul elvettek tőlünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ