lalolib
Amit a szív lát
Amit a szív lát, és ami ebből az emlékezés képeslapjain megmaradt számunkra, most azt nyújtsuk át adventi ajándékként. Néha a képek, a videók és a zene többet elmond annál, mint amit a feljegyzések és a statisztikai adatok tudnak nyújtani. Van olyan, amikor csak át adjuk magunkat a látványnak, és rábízzuk magunkat a hangulat adta élménynek.
Volt miből válogatni. Számtalan kép, videó és hanganyag örökítette meg a múltunkat. Ehhez párosult a Fradi iránti szeretetünk és így született meg ez a klip, ami a 110 éves évfordulónkra készült. A klip alaphangulatát Hioszi Tatiosz, az ókori görög filozófus örök érvényű bölcsessége ihlette a szívről, a lélekről és a gondolatokról, melyek egyesülve a Fradi iránti szeretetünkkel egy olyan közös világba visz el minket, mely örökké bennünk él tovább.… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2005.V.11. MK Döntő, Ferencváros – Matáv-Sopron 1:5
Nagyon kínos muzeális kupadöntőt sodort az utamba a sors. Kínos, mert egy kupadöntőt elveszteni 5:1-re úgy, hogy még három játékosunkat is kiállították, nem tartozik a legszebb emlékeink közé. Kínos azért is, mert a Fradi akkori edzője állítólag olyan utasításokat adott a játékosoknak, amit egy utcai pankrációnál sem szoktak, főleg nem egy mérkőzésen. Főleg azért kínos, mert László Csabát jelenleg is sokan szeretnék a Fradi kispadján látni, sőt állítólag egyeztető tárgyalásokat is folytattunk a neves szakemberrel. Őszintén, én akkor sem hittem a rágalmaknak, de tudom, hogy utána napokig erről szólt a média. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2004.V.5. MK Döntő, Ferencváros – Bp. Honvéd 3:1
Boldog békeidők, avagy az utolsó tangó a kilencedik kerületben. Mielőtt bárki is félreértené, nem akarom Kodolányi János regényét összeboronálni Bertolucci filmjével, hiszen egyrészt közel 70 év válassza el a két alkotást, másrészt a Fradi szurkolók nagyon jól tudják, hogy miért is használtam ezt a furcsa párosítást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2003.V.6. MK Döntő, Ferencváros – DVSC 2:1
Nem szeretem 2003 májusát. Sőt, még attól is irtózom, hogy azokról a napokról írjak. Ahogy ismerem magam, nem is fogok sohasem készen állni. Most mégis írnom kell róla, mert a borzalom mellett jó is történt akkor. Május 6.-án megnyertük a Magyar Kupát. A gond az, hogy a Debrecen ellenében. Tudom, egy győzelem esetén teljesen mindegy, hogy ki ellen nyerünk, főleg egy kupadöntőben, de ahogy meglátom a dátumot és az ellenfelet, már le is blokkoltam. Ezért a mai kupadöntőről írandó beszámolom is „halálra” van ítélve. Az eddigi muzeális lapszemlékben próbáltam nem csak a mérkőzésről írni, hiszen annak részletes beszámolóját a mellékelt újságból el lehet olvasni. De ha belemélyednék 2003 májusába, akkor el kéne jutnom a hó végéhez, egy pénteki naphoz mely után hat évig képtelen voltam a Szentély közelébe menni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradista volt – nemes ellenfél lett – fradista maradt!
Azt eddig is tudtuk, hogy a Ferencváros nem csak a IX. kerületiek csapata. Tudjuk azt is, hogy nem csak a pestiek szorítanak érte hanem az egész országban, a legkisebb településen is laknak fanatikus zöld-fehér hívők. A történelem viharai következtében hazánkat szétdarabolták, melynek következtében több milliói honfitársunk más ország állampolgára lett. De tudjuk azt is, hogy köztük is sokan vannak Fradisták, sőt közülük többen rendszeres látogatói a Szentélynek. Tudjuk azt is, hogy a történelem nem csak az országhatárunkat szabta át, de sokan közülünk egy távoli országba találták meg a szabadságot, a boldogulást. A mi honlapunkat is rendszeresen látogatják más Európai országból, de kattintanak ránk Ausztráliából, és Amerikából is. Mert ők is Fradisták, sőt a távolság felerősíti az igényt, hogy minél több kapaszkodó legyen a távoli haza iránt. A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. Ez a kötelék nem más, mint a Ferencváros. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1996.V.4. Győri ETO – Ferencváros 2-5
Amikor 1995. december 6-án, Amszterdamban a bíró lefújta az utolsó BL csoportköri mérkőzésünket egy varázslatos utazás ért véget. Az elején nagyon kevesen gondolták, hogy bejutunk az elitbe, és ott még pontokat is fogunk szerezni. Az Ajax elleni mérkőzés után a csapat nem állhatott le, nem sütkérezhetett sokáig a dicsőségben, hiszen mindenki tudta, hogy az 1995/96-os bajnokságból még nagyon sok forduló van hátra, és ahhoz, hogy ismét az álmok mezejére tudjunk lépni, először ott kell diadalmaskodni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1995.XI.30. Ferencváros – Kispest-Honvéd 3-1
A muzeális lapszemle sorozatunkban azt kedvelem legjobban, hogy a Fradi 110 éves történelme lehetőséget ad arra, hogy szabadon szárnyalhatunk az évtizedek között, mintha beülnénk H.G. Wells képzeletbeli időgépébe. Csak be kell állítani a dátumot, hol 1911-re, hol 1958-ra és a megfakult újságok segítségével egy olyan korba repülni, melyben sokan még nem is éltek, de szeretett csapatunk már sorra szerezte a dicsőséges győzelmeket. Van az egészben valami felemelő, valami furcsán vibráló, hogy korunk technikai lehetőségei bár még nem teszik lehetővé Wells álmát, de lehetőséget ad arra, hogy a kor dokumentumai és visszaemlékezési folytán beleéljük magunkat bármelyik év történéseibe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1995.VI.21. MK Döntő, Vác FC-Samsung – Ferencváros 3-4
Úgy pályára lépni egy kupadöntő második mérkőzésén, hogy a szakma és a szurkolók szerint is csak formaság lejátszani a találkozót, nem könnyű feladat. Ilyenkor ösztönösen kikapcsol az „adrenalin”, a játékosok a kezükben érzik a kupát, és legszívesebben csak azért mennének ki a pályára, hogy élvezzék a közönség szeretetét. Mert nincs annál boldogabb érzés, amikor eggyé olvad a játékos a közönséggel, amikor a szeretet és az öröm úgy árad a lelátón mintha az egész világot át akarná ölelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1995.VI.3. Ferencváros – DVSC 3-3
Tudom, hogy nem mindig szerencsés választás muzeális bajnoki beharangozóhoz egy olyan mérkőzést választani, ahol a csapat bajnoki címet ünnepelhetett. Az ugyanis pillanatok alatt képes mázsás súlyként rátelepedni a jelenre. Ami szintén nem szerencsés. De van mikor a szerencsét a sors írja felül és nem a jegyzetíró. A sors meg ritkán szokott válogatni és általában nem is kéri ki a véleményünket, ha az elmúlásról dönt. A ma élő Fradi nemzedékből valószínűleg kevesen vannak azok, akik nem tudják, hogy 1995. június 3-án miről is döntött a Debrecen elleni hazai mérkőzésünk. Akik ott voltak a lelátón, vagy otthon nézték a tévében, örökre elraktározták annak a szombati napnak minden rezdülését. Már korán reggel amikor a gőzölgő kávé mellé kezünkbe fogtuk a Nemzeti Sportot és szemünk megakadt az első oldal főhírén, a szívünk nem a koffeintől kezdett erősebben dobogni. “Lipcsei igent mondott a portugál kérőknek” – jelent meg vastagon szedve az a hír, amit már napok óta sejtettünk, de amit nagyon sokan egyszerűen nem akartunk tudomásul venni. A csapat motorja, Lipcsei Péter a Portóhoz szerződött. Túl sokáig nem tudtunk merengeni a híren, mert néhány sorral lejjebb, az újdonsült “portugál” meg is adta az alaphangot a Debrecen elleni mérkőzésnek: “remélem, a Porto nem a Fradi ellen játszik majd a Bajnokok Ligájában”. De hát még nem is nyertük meg a bajnokságot! Ahhoz legalább egy pontot kellett szereznünk a késő délutáni mérkőzésen. Egy pont? Mi az nekünk! – mondtuk mosolyogva, hiszen 1995 nyarán kevés olyan ember volt az országban aki a Fradi bajnoki címe ellen fogadott volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1995.V.31. MK Döntő, Ferencváros – Vác FC-Samsung 2-0
Annyi nagyszerű mérkőzés és emlék kötődik 1995-höz, hogy néha egy-egy fontos esemény teljesen kitörlődik, vagy egyszerűen teljesen másképpen emlékezem, mint ahogy az valójában megtörtént. Az 1995-ös magyar kupadöntő első mérkőzése éppen ilyen. Ha néhány nappal ezelőtt megkérdezték volna, hogy mi lett az 1995-ös magyar kupadöntő végeredménye, akkor kapásból rávágom, hogy 4:3-ra nyertünk az év mérkőzésén, Lipcsei Peti mesterhármasával, 0:3-ról fordítva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
