Az MLSz közgyűlése

mlsz_logoMúlt hét szombatján folyt le este 8 órától reggel 3 óráig a MLSz 1910. évi közgyűlése.

(…)A választások eredménye: elnöki tiszt betöltetlen; társelnök Kárpáti Béla (…)

Még egy kis személyi érdekesség. A szövetség annyira megizmosodott, hogy most már társadalmi tényezőt keres elnökéül. Megbecsüli, szereti és el nem ereszti Kárpáti Bélát, a születésétől dajkáját, de olyan elnököt kí­ván, aki a szövetség céljait kifelé nagyobb társadalmi sulylyal tudja sikeriteni. Jellemző a Kárpáti becsületes filozófiájára, hogy nem duzzog érte, sőt ő segí­t keresni. És hogy ne legyen a szövetség hatalmas, mikor ilyen emberei vannak?

Megmaradt tehát társelnöknek Kárpáti. De nem egyhangúan.

(Nemzeti Sport, 1910. március 5.)

A MLSZ uj tanácsának első ülése f. hó 3-án volt. Az uj tanács működését néhány megkegyelmezéssel kezdte el, majd a választásokra került a sor. Szövetségi kapitány lett Minder Frigyes, jegyzők Izsó László és Szeitler Károly.

A bizottságok a következőképen alakultak meg:

Intéző-bizottság: Ideiglenes elnök: Oprée Rezső főtitkár, tagok: Balogh Hugó, Dobák Emil dr., Maleczky Román, Farkas István.
Fegyelmi-bizottság: Elnök: Bognár Elek dr., tagok: Csányi József dr., Olgyay István dr., Schwarz Jenő.
Birák-bizottsága: Havas Lajos, Horváth Ferencz, Lucius Károly, Speidl Zoltán dr., Schubert Ernő.
Válogató-bizottság: Iszer Károly, Kiss Gyula, Löwenrosen Charley, Malaky Mihály, Szüsz Hugó.

(Nemzeti Sport, 1910. március 12.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.20. 21:00, m4sport
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ